Ronai and Ronai
AMERIKAI

Elsejétől az EU sem vásárol Teherántól 2012. június 13. szerda 16:56 | AN Forrás: Reuters

  • Hozzászólások(3)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Elsejétől az EU sem vásárol Teherántól
London – Becslések szerint negyven százalékkal esett vissza az év kezdete óta Irán nyersolajexportja az ország ellen foganatosított nyugati szankciók miatt, jelentette a Nemzetközi Energiahivatal.
.
A szervezet, amely a legnagyobb olaj- és földgázfogyasztó országok érdekvédelmét látja el, azt állítja, hogy míg 2011 végén 2,5 millió hordóra rúgott a napi iráni olajexport, április-májusra már csak másfélmillió hordón tudott túladni Teherán. A Nemzetközi Energiahivatal arra számít, hogy az elkövetkező hónapokban Iránnak csökkentenie kell a termelést, amennyiben az exportpiaca a mostanihoz hasonló nyomás alatt marad. Az ország ugyan valamelyest kevesebbet termel ki – napi 3,5 millió helyett csak 3,3 millió hordót –, a fölösleget pedig felhalmozza, ám a tárolókapacitásai végesek.
.
Több mint valószínű, hogy a nyomás fokozódik: jóllehet India és Kína szavakban elutasítják az együttműködést az Egyesült Államokkal, a gyakorlatban ők is jóval kevesebbet vásárolnak, miként csökkent a dél-koreai, a japán és a török import is. Ami az Európai Uniót illeti, a közösség már korábban döntést hozott a bojkottról, amelyet gyakorlati megfontolásokból csak július elsejétől léptet életbe. Ugyancsak a jövő hónap elejétől nem kötnek további biztosításokat iráni olajat szállító tankerekre.
.
Napokon belül várható, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja, valamint Németország küldöttei folytatják tárgyalásukat Iránnal az ország nukleáris programjáról. Elvben a teheráni rezsim lemondhat az atomfegyver fejlesztéséről és létesítményeit hozzáférhetővé teheti az ENSZ Nemzetközi Atomenergia Ügynöksége ellenőrei számára. Ebben az esetben szó lehet az iráni gazdaságot sújtó szankciók enyhítéséről. Ez azonban valószínűtlen, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az évek óta Izrael megsemmisítésével fenyegetőző rendszer csak az időhúzás kedvéért tárgyal.
.
Ugyancsak hamarosan ülést tart Bécsben az olajexportáló államokat tömörítő szervezet, az OPEC, amelynek Irán is tagja. Az ülés fő témája a túlságosan magas olajár lesz. Jóllehet Szaúd-Arábia vállalta a kieső iráni kitermelés pótlását, a hordónkénti nyersolajár így is 128 dolláron áll a feszültség, valamint a félelem miatt, hogy az iráni kitermelés jó időre kiesik. 2008 óta ez a legmagasabb ár.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -1 ( 3 szavazatból)

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(3)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

3 Reader’s Comments

  1. Normális állami vezetők – ha szóban nem is – követik a beszerzés csökkentést, mert egy iráni takarításkor nagy valószínűséggel leáll az olajkitermelés is.
    A hirtelen leállás nehezen kompenzálható, ezért jobb az alacsonyabb szintű vásárlás. :(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  2. “Jóllehet Szaúd-Arábia vállalta a kieső iráni kitermelés pótlását, a hordónkénti nyersolajár így is 128 dolláron áll a feszültség, valamint a félelem miatt, hogy az iráni kitermelés jó időre kiesik.”
    .
    Hát nemtudom mikor írodott a cikk, de ma jelent meg és az olaj ára jelenleg 82-83 dollár körül mozog és már ennyi kb. 2 hete.
    .
    Ennyit a naprakészségről.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  3. Mivel fogunk tuzelni ha elfogy az olaj? Elaruljam? Gepisztolyal!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Irán ki akarja húzni a gyufát 2012. június 22. péntek | AN

Washington számít Bakura Irán ellen 2012. június 8. péntek | AN

Az FBI nyomoz a Stuxnet kiszivárogtatása ügyében 2012. június 7. csütörtök | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos