Ronai and Ronai
AMERIKAI

Tovább tobzódnak az antiszemiták Budapesten 2012. május 25. péntek 11:49 Forrás: AN, Index, MTI

  • Hozzászólások(68)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Tovább tobzódnak az antiszemiták Budapesten

Budapest – Folytatódik a kormány asszisztálásával zajló Horthy-kultusz által is gerjesztett antiszemita szennyhullám Budapesten. Néhány napja Wallenberg második kerületi szobrát aggatták tele disznólábakkal, most újabb csínyre” vetemedtek a derék, magukat magyarnak mondó nácik.

Antiszemita feliratokat festettek péntekre virradóra a Duna-parti mártíremlékműre Budapesten – írta az index.hu. Az Index olvasója által beküldött képeken “Nem a ti országotok, mocskos zsidók!”, “Oda lesztek belelőve” és a “Köszönjétek Dánielnek!” feliratok láthatók, fekete festékkel fújták őket a XIII. kerületi szoborcsoport talapzatára.

Legutóbb, kedden Raoul Wallenberg svéd diplomata budapesti szobrára tettek ismeretlenek disznólábakat. Ez ügyben a rendőrség garázdaság miatt indított eljárást.

A “Köszönjétek Dánielnek” felirat arra utalhat, hogy Dániel Péter ügyvéd május 16-án hajnalban vörös festékkel leöntötte a május 13-án a Somogy megyei Kerekiben felavatott életnagyságú Horthy Miklós-szobrot, amelynek nyakába “Tömeggyilkos, háborús bűnös” feliratú táblát akasztott, és az erről készült fényképeket megosztotta egy közösségi oldalon.

A rendőrség a feliratok ügyében későbbre ígért tájékoztatást.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (9 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +6 ( 8 szavazatból)
Tovább tobzódnak az antiszemiták Budapesten, 4.6 out of 5 based on 9 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(68)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

68 Reader’s Comments

  1. lesz még lejjebb :-(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (24 szavazatból)
  2. A rendörség megint csak tököl. Ez antiszemitizmus és fenyegtés valamint gyülölet keltés. Még az undorító tákolmánnyal is ellentétben van. A rendörségnek fell kell kutatnia az elkövetőket. Persze ezek a sunyi taplók nem merik vállani a tettüket.
    Ami a zsidokat illeti, ugyanugy az ő hazájuk mint bármelyik másik “magyaré”. Itt született itt éli az életét még az anyanyelve is magyar.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (34 szavazatból)
  3. Egy fecske nem csinál nyarat.
    De:
    Egy bolond százat csinál.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (19 szavazatból)
  4. 2006 óta megnyilt előttük a világ.
    A regnáló fideSS banda nem hajladó e demokráciát megcsúfoló erők
    ellen megfelelő intézkedésekkel fellépni.
    Állandó jellemzőjük a lázas semmittevés, serény munkának mimelése.
    Nyilvánvaló hogy a demokrácia ellenes katonai alakulatszerü gárdával
    rendelkező pártnak semmi helye a parlamentben. Nem lehet mondent
    a múltra háritani, hiszen már MA VAN.
    MIT TESZ A FIDESSZ KORMÁNY EZEK ELLEN MA?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (25 szavazatból)
  5. Ez borzasztó!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (18 szavazatból)
  6. Azt hiszem, nemsokára sárga csillagot festek a házam falára.
    Van idő, amikor a zsidóság nem származás, hanem tisztesség kérdése.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (29 szavazatból)
  7. A szoborra ráfirkantot mondat miszerint: ” Nem a Ti országotok” nekem enyhén szólva is értelmetlen. Honna tudják ezek a fénylőfejűek hogy az ő családjuk él ebben az országban régebb idő óta?! Ezt mondja meg nekem valaki. Mi van akkor ha kiderül hogy bizony a zsidók jóval több ideje élnek itt mint a magukat nemzeti, keresztény meg nem tudom még minek kikiáltó söpredék, akiket remélem még az anyukájuk is szégyell, mondván kár volt téged kipréselnem a testemből……
    Nem lenne egyszerűbb ezeket az embereket a pártjukkal együtt simán kitoloncolni az országból az elkövetett bűneikért? Még mindíg olcsón megusszák mert legalább élhetnek valahol……

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (25 szavazatból)
  8. Mikor lesz a Kristályéj?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (17 szavazatból)
  9. Mikor tér észre ez az ország? Tanuljuk már meg, hogy a zsidóság egy vallás, és nem faj. Vallási alapon Észak-Irországban évtizedekig irtották egymást a katolikusok, és a protestánsok. Manapság az iszlám radikális ága áll szemben a kereszténységgel és a zsidósággal. Sajnos újra éled és egyre erősödik az antiszemitizmus is. Nem akarjuk észrevenni, hogy a zsdók üldözése az a történelmi háttér, amely Őket a pézügyi, kereskedelmi és tudományos életbe tömegével terelte. Nem üldözni kellene ezt a népcsoportot, hanem versenyre kelni velük az általuk művelt ágazatokban, és megmutatni, hogy a más vallásuak is vannak olyan értelmesek. A gyűlölet csak pusztítani képes. Mi középeurópában túl kevesen vagyunk ahoz, hogy az önpusztítás lukszusát megengedhetnénk magunknak. Ezt a vallási és politikai meggyőződésétől függetlenűl minden Magyar megfogadhatja. A széthúzás és gyűlölködés helyett fogjunk össze végre!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (28 szavazatból)
  10. Értem én, hogy valaki a Horthy-korszakkal nem ért egyet és annak hangot is ad –> nagyon okosan leönt egy frissen avatott szobrot vörös festékkel és utána közli, hogy milyen büszke rá… Ezek után mégis mit vártak? Szép nagy öngól. A jobbosok ettől vérszemet kapnak és még inkább egységbe kovácsolódnak. Kicsit túl kéne már lépni azon, hogy a múltkor dolgait próbáljuk felhasználni politikai célokra mert itt jól láthatóan ez nem működik; hisz soha eddig még nem volt ilyen erős a jobboldal Mo.-n a történelme során. A baloldalt új módszerekkel kell talpra állítani!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -13 (43 szavazatból)
  11. Kristályéj dátuma?
    Ha tőlük függ, már ma is, de a biztonság kedvéért holnap is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (13 szavazatból)
  12. Az a vicces hogy zsidók már Pannóniában is éltek, a Római Birodalom fennhatósága alatt, amikor a mostani magyarok ősei még valahol Szkítiában puhítgatták a nyereg alatt a húst. Ez persze nem kéne hogy számítson, de jó ha tudják ezek az őrjöngő nácik hogy pl. a környező népek őket nézik betolakodónak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (29 szavazatból)
  13. dániel Péter egy tömeggyilkos szobrát gyalázta meg ami nem szégyen ,de ezek a férgek meggyilkoltak emlékmüvét gyalázták meg ! A kettö között van külömbség ! Bolond az az ország amelyik egy garassal is megsegiti ezt a náci rezsimet !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (34 szavazatból)
  14. ” Értem én, hogy valaki a Horthy-korszakkal nem ért egyet és annak hangot is ad –> nagyon okosan leönt egy frissen avatott szobrot vörös festékkel és utána közli, hogy milyen büszke rá… ”
    Talán nem kellene a magyarok hóhérának szobrot állítani és akkor nem lenne festékkel való leöntés!
    Egyébként Dániel Péter névvel és arccal vállalta tettét a nácik csak sötétben arc nélkül.
    “Kicsit túl kéne már lépni azon, hogy a múltkor dolgait próbáljuk felhasználni politikai célokra”
    Bocsesz de ezt a jobb illetve szélsőjobb használja folyamatosan.

    Egy kis tegnapi történet ami velem eset meg: egyik ügyfelem egyébként nagyon szimpatikus fiatal házaspár férfi tagja mikor egy hitellehetőséget beszéltünk meg a cégének akkor elkezdte, hogy az a …zsidó OTP milyen stb…!
    Erre én csendesen megjegyeztem, hogy azon kívül, hogy nincs tudomásom arról, hogy nevezett pénzintézet vallási vagy származási alapon szerveződött én is zsidó vagyok :))))
    Volt nagy bocsánatkérés és nem úgy gondoltam vagy negyed órán keresztül.:))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (27 szavazatból)
  15. Mondhat akárki akármit. Nevezheti magát a mai kormány meg a jobboldal nemzeti kormánynak meg nemzeti pártnak. Roham léptekkel haladnak Magyarország tönkretétele és elárulása felé. Igen elárulása felé, mert akik nem értik meg, hogy egy országot nem lehet gyűlöletre építeni, mert az biztos pusztulás, azok bizony elárulják hazájuk érdekeit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (26 szavazatból)
  16. Magyarország történelmét ismerve, a feléledő Horthy kultusz kellett volna, hogy összekovácsolja a nemzetet és egy emberként kellett volna kiáltani, hogy:NEM!
    Ne felejtsük el, hogy Horthy nem elsősorban zsidó ügy! Horthy a nem zsidó magyarok, az akkori kisemberek ellensége is volt. Mert, milyen határt is védtek papírtalpú csizmában, élelem, muníció nélkül a magyar katonák a Donnál?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (28 szavazatból)
  17. Ez bizony konkrét és életveszélyes fenyegetés egy társadalmi csoport ellen. Ez nem nevezhető sem garázdaságnak sem rongálásnak. Ezt a fajta fenyegetést az Alkotmány (pardon Alaptörvény) is tiltja és büntethetővé nyilvánítja. Tiltakozom az ellen a sunyítás ellen, ami ezt az esetet is csak rongálásnak fogja minősíteni. Nem vethető össze egy csaknem háborús főbűnös szégyelni való emléke elleni tiltakozással. Ez nem egyszerű szobor rongálás, mint amaz. Ez halállal való fenyegetés!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (23 szavazatból)
  18. Ez mind ennek a PATKÁNYnak (zorbán) köszönhető!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (23 szavazatból)
  19. Az EU mellet találtak másik ellenfelet. Az EU esetében a zászlót gyalázták.
    Nehogy beteljesítsék a kiírt szöveget a lelövéssel.
    Porhintés lesz ebből…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (10 szavazatból)
  20. Egy kicsit off de azért ide lehet passzítani:
    .

    ” A párbeszéd fontosságára és a megbékélésre hívták fel a figyelmet a Compact Disco tagjai Jeruzsálemben. Az iráni származású Pál Gábor azt mondta, hogy kellemesen csalódtak, mert amióta ott vannak Izraelben, nem érzik a híradók által sugárzott feszültséget, sokkal megértőbbek az emberek. Lotfi Behnam hangsúlyozta: a Compact Disco tagjai pont azokhoz a vallásokhoz tartoznak, amelyeknek Jeruzsálem szent város. Walkó Csaba pedig úgy vélekedett, hogy Izrael mutatja: nincsenek különbségek, egyszerűen csak beszélgetni kell egymással, és Sound of Our Hearts című dal is pont ezt üzeni. ”
    atv.hu

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (12 szavazatból)
  21. Feledékeny ez a jobboldal, vagy szelektív a memóriája. Esetleg sötétek, mint az éjszaka. Nem Novák Előd ettárs kezdte a szoborgyalázásokat Károlyi szobrával? Nem tetszik a rendszer IQ bajnokok? Csak a mi rendszerünk a jó rendszer, csak a mi szobrunk a jó szobor? A háború mindig úgy kezdődik, hogy a másik visszaüt. Nem lehet büntetlenül terrorizálni az ország normális felét az 1/5(2/3?)-nak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (18 szavazatból)
  22. Bolond az IMF és az EU, ha egy fityinget is ad ennek az országnak, azért , hogy a maffiózók tovább gazdagodjanak. Ezeket csak úgy lehet eltakarítani, ha elérjük a mélypontot és csak onnan van felívelés. A MAZSIHISZ még mindig azzal van elfoglalva, hogy mennyi pénzt kap a kormánytól. Nem látják, hogy hová tartunk? Vannak fontosabb dolgok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (17 szavazatból)
  23. Ezek a mocskos naci fergek csak ott erösek ahol töbségben vannak ! egyszer probáltak meg ugatni magyarország határán kivül ,postosabban szlovákiában egy focimeccsen és amikor jól ellátták sorsukat akkor sirtak meg nyávogtak ! Ilyen kemény gyerekek ezek ! Mátol ha Austria területén meglátok egy nagy magyarországot abrázoló árpásávos szinekben lévö automatricát valamely magyarországi autón nem érdekelve hogy ki és mi az nácinak fogom lekiabálni !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (18 szavazatból)
  24. Az az érzésem, hogy Orbán Viktor tette a disznólábakat Wallenberg szobrára és festette össze-vissza éjszaka az emlékművet a TEK segédletével.
    Külföldön meg az alteregója volt..
    Ellenkező esetben a térfigyelő kamerák és mindenütt meglévő lehallgatók segítségével már rég dutyiban lennének az elkövetők.
    Ilyet csak az tesz, akinek, akiknek rendőr őrködik!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  25. Pintérnek ideje lenne lépni, mert különben valaki feljelenti semmittevés miatt!
    Ha nem tesz semmi kedve srndőrségünk, akkor egy új kormánynak elős teendője legyen azonnal letartóztatni a Pintért!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  26. Lassan lehull az álarc: a Fidesz már nem tettetheti, hogy mérsékelt, csak a veszett kutyája csahol. Eljött a színvallás idele. Orbán diktatúrájában csak azt nem kapnak el, akit nem akarnak. Ha ilyen nyílt és egyértelmű uszítás és megfélemlítés sem elég a tettesek EZÉRT történő elfogására és elítélésére, ez azt bizonyítja, hogy Orbán cinkos a gyilkos indulatok szításában, és esze ágában sincs MEGFELELŐEN tenni ellene.
    Akkor pedig az EU-nak is fel kell ébrednie, mert nyílt nagypolitikai fasizmust nem tűrhet meg.
    Mi van a Szabad Európa Rádióval? Mér szólnia kéne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (12 szavazatból)
  27. Tudomásom szerint hagyományos a zsidó gyerekek erőn felüli taníttatása.
    Világos, az iskolázottabb hamar az ostoba fölé kerekedik.
    Nálunk is vannak hagyományok, értékek, csak mások, de meg is látszik.
    “Nem irok, nem olvasok.
    Én magyar nemes vagyok!”
    A saját hülyeségünk miatt nem volna szabad a másikra haragudni, bár ezt sokan fel se fogják képzetlenségük miatt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (19 szavazatból)
  28. Na de meg lett mondva, hogy Magyarországon nincs is antiszemitizmus!
    Szerintem magát firkálta össze a szobor.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  29. Lehet cicomázni, de viktátor a főbűnös. :(((((((((((((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  30. Köszönhetjük Dániel Péternek. Miért kell az oroszlán bajszát rángatni?

    El kell ismerni a jobboldali érzelműek vannak többségben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -15 (25 szavazatból)
  31. ” Miért kell az oroszlán bajszát rángatni?”
    Ezek nem oroszlánok mert az oroszlánok egyedül is képesek vadászni, ezek csak falkában erősek. Ja és ezeknek nem a bajszát kell rángatni hanem egyszerűen kiiktatni mint a veszélyes vadakkal szokták. Bár én inkább a patkányokhoz hasonlítanám őket.
    Egyébként az ilyen “emberek” mint te is vagy történtek a múlt századi nagy világégések, Holokauszt és a balkáni háború is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  32. Koolch (2012. május 25. péntek 17:05)
    “Miért kell az oroszlán bajszát rángatni?”
    Nem oroszlán, hanem veszett kutya.
    Továbbá a “jobboldali érzelmű” nem egyenlő az antiszemita csőcselékkel, sőt, egy igazi előbbi leköpné az utóbbit (ahogyan én is).
    Aggasd még magadra a “hazafi”, a “nemzeti” meg a hasonló jelzőket, amiket annyira szerettek. Úgy állnak rajtatok gyilkosjelölteken, mint tehénen a gatya.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  33. Vajon egyáltalán érdekében áll vagy sem a Fidesznek a szélsőjobboldalt megregulázni, hogy szavát adva a zsidó állampolgároknak, ne kelljen tartaniuk semmiféle fizikai bántalmazástól? (ha már a közvetett gyűlöletkeltés ellen amúgy nem lép fel) Véleményem szerint nem, túl sok olyan közös gondolat fűzi össze vele, amely csak kódolásában különbözik, mert tisztába van azzal, egy ilyen megosztott, öngyűlölő társadalomban mekkora politikai, sőt anyagi tőkét is jelent a zűrzavar továbbfokozása.

    Szerencse, hogy a Jobbik ennél jóval egyszerűbb észjárású, soha nem fog bocsánatot kérni se a firkálásokért, se a verésekért, se a gyilkosságokért, ha azok a számára célba vett kisebbség ellen irányul, ez pedig nagyban megkülönbözteti a nyugati szélsőjobboldaltól, amelynek van annyi látszat-tartása, hogy saját ideológiájának folytonosságát, demokratikus álcáját fenntartva hajlandó az elhatárolódásokra és a többi bevett, népszerűségét oltalmazó politikai mókusvakító cselszövésre.

    Végül pedig; csak idő kérdése, hogy mikor ölnek meg zsidót származása miatt, ha már a cigányokkal el tudták követni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  34. Avi
    2012. május 25. péntek14:24

    “nincs tudomásom arról, hogy nevezett pénzintézet vallási vagy származási alapon szerveződött ”

    Nos,nekem van. Mivel aktív koromban OTP-s voltam, – sőt, jóval régebben Édesapám is – így személyesen ismerem a kis OTP anyukáját, aki bizonyítottan zsidó volt, tehát a gyermeke is az :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  35. Egy megelőző csapás jobb megoldás lenne!
    Tudnám támogatni a rendvédelmi erőket, mert ennek végrehajtása, az ő KÖTELESSÉGÜK lenne.
    .
    “Antiszemita feliratokat festettek péntekre virradóra a Duna-parti mártíremlékműre Budapesten. Az Index beszámolója szerint az emlékműre a “Nem a ti országotok, mocskos zsidók!”, az “Oda lesztek belelőve” és a “Köszönjétek Dánielnek” feliratokat festették. ”
    http://atv.hu/bunugy/20120525_oda_lesztek_belelove_antiszemita_feliratok_a_martiremlekmuvon
    .
    Érdemes a képet megnézni, és elborzadni!
    Furcsa érzés kerített hatalmába, ilyet éles lövészetek előtt szoktam érezni valamikor.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  36. “…Mikor tér észre ez az ország?…”
    .
    - Soha, egyre hülyébb lesz.
    .
    De az is biztos, hogy bizonyos, hatékony izraeli “megfigyelők” már itt vannak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  37. Volt egy régebbi műsor ahol három állat szidott mindenkit korra nemre hovatartozásra tekintettel nélkül (Lovas Bayer Bencsik). Az után az egyikről kiderült hogy akkora zsidó (Lovas) mint a ház a másik meg büdös komcsi volt(Bencsik). Konfúzió mindenki a saját házán söprögessen és ne baszogassunk senki aki nem érdemli meg ,mert utána meg jön a nácizás meg a nagy csodálkozás , hogy mi ugyan kérem…………………………..i

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  38. Rájöttem! Mi lehet az ok, és ki lehet az, aki név szerint, Dániel (egyelőre felderítetlen) ellenpontjaként ezek mögött az akciók mögött áll?
    Megfejtés: Az akciók oka azelmútttnyócév, a végrehajtója Gyurcsány.
    Mert ha mégsem így van, esélyünk sincs arra, hogy kiderüljön bárkiről bármi, főleg ha együtt úszik ezzel a nemzetmegosztó szennyes árral.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  39. Igazad van, konfúzió is. Meg konklúzió is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  40. Dániel Péter ügyvédi irodája is kapott egy értesítést, az ablakra fújva:
    “MEGHALSZ DÁNIEL PÉTER!”
    Erről mindenhol NÉMA CSEND!!!
    Azt hiszem most érkeztek el addig az események, ahonnan tényleg nincs tovább.
    Na TEK !
    Most nem csak egy elrabolt embert kell kimenekíteni, ez igazi “HÁZI FELADAT” lesz.
    Mielőbbi, gyors és hatékony munkát!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  41. Amúgy fogadni mernék, hogy ha Budapest lakosságán belül el tudnánk különíteni azt a csoportot, amelynek tagjai az átlagosnál nagyobb mértékben úgy érzik, hogy Bpestnek „kijár” a pozitív értelemben vett „világváros” minősítés, akkor ebben a csoportban erősen felülreprezentálva találnánk ezeket a rohadékokat, antiszemita görényeket. Mindkét álláspont közös alapja a beteges nemzeti sovinizmus. És nem veszik észre, hogy éppen ők rombolják Bpest renoméját. Ja hát mindent nem vehet észre az ember.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  42. “CommonSense” – ahol egy Pintér a belügyminiszter, ott a rendőrség is csak antiszemita és rasszista lehet. Azt mondták annak idején a rendszerváltáskor, hogy a sz@r feljött a vízfelszínre. De akkor ezek szerint még csak a kisebb darabok, az igazán nagyok csak 2010-ben kerültek elő…………

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  43. nakadzsi
    .
    Neked, és a mínuszolónak: bántó szándék nélkül tettem, a véletlennek egy ártatlan közreműködése, hogy az általad leírt helyzetben mindkét fogalom helyénvaló :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  44. Ezek a bujkáló, nevüket nem vállaló gyáva férgek többek között felfestették azt is “köszönjétek dániel péternek” Mit is csinált Dániel? Magát vállalva leöntötte festékkel Horthy szobrát mert több százezer zsidó, köztük saját rokonai haláláért felelősnek tartja a lovastengerészt. Erre válaszul meggyaláznak a faszobor állítók zsidó emlékműveket, ezzel igazolva Dániel igazát Horthyt illetően. Ennyi eszük van a szélsőségeseknek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  45. Ha a rendőrség akarná, megtalálná azt, azokat, akik ezt az aljas feliratot elkövették. Ugyanaz a személy vagy ugyanaz a kör, amelyik a Szabadság téri emlékműre firkált korábban. Máshová is írogattak. Megtalálná a rendőrség, csak kicsit körül kellene nézniük.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  46. “Nem a ti országotok… stb.”
    .
    Volt olyan nézet is, hogy mi kis országunk Mária Országa. Regnum Marianum, Szent István felajánlása jegyében. (Nem igazán jó szájízzel írom, nincs hangulatom humort vagy poént keresni ebben a témában. Csak az antiszemiták külyeségének és vakságának a kidomborítására – hogy akkor hogy is van ez.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  47. ” Ilan Mor budapesti izraeli nagykövet elmondta, követségük spontán kezdeményezésként szervezte a koszorúzást, mert azt az üzenetet kell küldeni az embereknek, különösen a magyar és az európai fiataloknak, hogy “eddig és ne tovább”. A szavak ideje lejárt, most a tetteké következik – hangoztatta.”
    .
    Remélem ez azt jelenti amire Eldrad is gondol!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  48. Bohém
    2012. május 25. péntek
    21:01
    Dániel Péter ügyvédi irodája is kapott egy értesítést, az ablakra fújva:
    “MEGHALSZ DÁNIEL PÉTER!”
    Erről mindenhol NÉMA CSEND!!!
    Azt hiszem most érkeztek el addig az események, ahonnan tényleg nincs tovább.
    —-
    Annak idején úgy tanították, meg olvashatott is az ember arról, hogy létezik MEGELÖZŐ csapás.
    Mire várunk?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  49. zorka
    2012. május 25. péntek
    18:55
    Honnan tudod, hogy az anyukája zsidó volt? Főleg abban az időben? Nem is értem hacsak nem vagy fanatikusan fajgyűlölő, hogy mi a frászt érdekel valakinek a vallása, származása. Részemről eszembe sem jut a mai napig sem kíváncsiskodni bárkinek a vallására stb. Van szemét tetű katolikus és más felekezetű és vannak normálisak. Ennyi!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos