Ronai and Ronai
AMERIKAI

Budai Gyula miatt még drágább lesz az életünk 2012. május 29. kedd 20:52 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(42)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Budai Gyula miatt még drágább lesz az életünk

Budapest – Tényleg, miért nem vásárolunk több magyar árut? A válasz viszonylag egyszerű: azért, mert a magyar termékek többnyire drágábbak, mint az import. Budai Gyula, aki újabban feljelentésügyi kormánybiztosi poszt mellé a vidékfejlesztési államtitkári posztot is felvállalta, most megoldja a kérdést. Igaz, unortodox módon nem a magyar termelőket veszi rá arra, hogy olcsóbban adják a termékeiket.

Nem az ehhez szükséges gazdasági környezet megteremtésén munkálkodik, hanem azon, hogy a magyarnál olcsóbb külföldi – szlovák, német, osztrák – tejek és sajtok eltűnjenek a hipermarketek polcairól. Sajátos piacvédelem ez: Budai Gyula tehát nem az emberek, hanem a tejtermelők életén kíván javítani.Utóbbiak, vagyis, a Tej terméktanács besúgói feladatot is felvállalt, vagyis, azt, hogy folyamatosan jelentik, ha valahol az ő terméküknél olcsóbb árut találnak.

Hogy mi, magyar vásárlók majd még a mostaninál is drágábban jutunk hozzá a tejhez és a sajthoz, az Budai Gyulát és gazdáit nem különösebben izgatja. Igaz, az ő pénztárcájuk eddig sem volt túlságosan érzékeny az árakra, és az államtitkár úrnak valószínűleg a jövőben is lesz mit a magyar tejbe aprítania.

Már másodszor találkozott a magyarországi tejtermelők és tejfeldolgozók képviselőivel márciusi kinevezése óta a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. Budai Gyula a megbeszélésen beszámolt arról, hogy a legutóbbi egyeztetésüket követően a nagy áruházláncok képviselőivel is tárgyalt, akik ígéretet tettek arra, hogy az import UHT tejet és a külföldről érkező trappista sajtot leveszik a polcaikról.

A megbeszélésnek külön is aktualitást adott, hogy az Országgyűlés éppen az egyeztetés napján folytatta le a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartásról szóló törvény módosítására vonatkozó indítvány általános vitáját. (A törvénymódosítás tervezett hatályba lépésének időpontja július elseje.) A megbeszélésen az államtitkár emlékeztetett arra: a parlament elé terjesztett törvényjavaslatban új szabályként jelenik meg a diszkriminatív árazás tilalma.

Ennek köszönhetően kiküszöbölhető például, hogy azonos termékek esetén más-más árrést alkalmazzanak a magyar, illetve a külföldi árunál. Budai Gyula leszögezte, hogy a továbbiakban is szorgalmazza a tejpiaci szereplőkkel való rendszeres megbeszéléseket. Hangsúlyozta, hogy a legfontosabb szempont a belföldi piac védelme. Az államtitkár még ezen a héten, pénteken a nagy áruházláncok képviselőivel is tárgyal ugyanebben a témában.

A tárgyaláson résztvevők megegyeztek abban, hogy a Tej Terméktanács folyamatosan figyelemmel kíséri az áruházláncokkal létrejött megállapodásban foglaltak teljesülését és naprakész információkkal szolgál a szaktárcának – olvasható a közleményben

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (3 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +5 ( 7 szavazatból)
Budai Gyula miatt még drágább lesz az életünk, 5.0 out of 5 based on 3 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(42)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

42 Reader’s Comments

  1. És ehhez a diszkriminációhoz mit fog szólni az eu?!
    És mit szóljunk mi, akik nem csak drágábban vesszük a tejtermékeket, hanem azt is tudjuk, hogy a pécsi és a kacsótai tejüzemet a Csányi vette meg, igaz, a pécsit bezárta. Lehet, hogy más tejüzemeknek is ő a gazdája? A Terméktanács meg tolja a szegény, elesett Csányi szekerét?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +38 (40 szavazatból)
  2. Bevezetik majd a kötelezö kecsketej ivast is, mert simicska most kecskét nevel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (36 szavazatból)
  3. Csak azt nem értem hogy miért élvárás kormányzati pozíciókban az elmebetegség !! Ezeknél mindenki ilyen ?!! Elég csak ránézni – minden baja messziről látszik !!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (39 szavazatból)
  4. Lehet,hogy Simicska mégsem nevel kecskét,vagy csak papíron.Ellenben,hogy az állami és úniós támogatások zömét lekaszálja – az fényesen bizonyítja az “új fideszes erkölcs” magasabbrendűségét.
    Így viselkednek azok,akikre “másképpen süt a nap”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (28 szavazatból)
  5. Aztán majd bottal üthetik az EU támogatásokat HAHAHA

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (22 szavazatból)
  6. Latyapatya, ha tejet szeretnék inni, termelői tejet veszek. Nem drágább, mint a bolti, és köze van a tehénhez.

    Miaszösz, nekem is ez jutott eszembe! :)

    A hvg.hu arcképcsarnokában budai is szerepel:
    http://hvg.hu/velemeny/20120529_NER_szulinap_arckepcsarnok

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (13 szavazatból)
  7. Úgy van ezzel budai ellenzéket feljelentő kormánybiztos úr hogy minél többet tudnak elvonni a tömegektől annál busásabban hálálja meg ezt neki az “erőskormány”. Különben mi tartaná össze azt a bagázst?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (18 szavazatból)
  8. El lehet kezdeni az értelmes munk és társadalom építés helyett a háborút de senki ne gondolja hogy nem fognak vissza a lőni.
    Nem tudom hogy a privilegizált magyar kaptalista most miért viselkedne másképp mit rendszerváltáskor. Talán annyiban, hogy most nem weekend házakra luxus nyaralókra szafarikra költik az ölükbe pottyanó vagyonokat, hanem visszaosztott pártfinanszírozásra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (18 szavazatból)
  9. Tegyük élhetővé !

    oRBAN MÖGÜL KIHÁTRÁLT A SZAKÉRTELEM (is)
    .
    Azt, hogy az adófizetők pénzét lenyúló nyomdának felesleges megrendelést adtak fura kérdőívek legyártására, népgazdasági szintű döntéshozó tottóval gondolat ébresztő.
    (eddig a Kedves Beteg így konzultált szakértőivel? csúf dolog rá nézve, és bukás, szégyen nyaloncainak)

    Tehát , a Nemzeti Együttműködés Irányítói vagy :
    1. tanácstalanok és szakértő nélküli kollégista mamelukok kik hirtelen mega-diktatúrába pajkoskodták magukat, most a szakadék szélén állnak (súlyos országal a válukon, némi svájci titkos bankszámla ejtőernyővel rendelkezve) csúszik a föld talpunk alatt (ahova a fidesz 2/3 út vitt) és nem tudják mit csináljanak, balra ugorjanak a szakadékba, vagy jobbra (szakértői kormány van lesz .., ezt etették at emberekkel 2006 óta)
    2. tudják hogy mit fognak csinálni (azt nem kérdezhetik, hogy júliusban vagy szeptemberben küldjem a jobbikot randalirózni ,amit durva retorzió követ),
    tehát a bevetés elött a népre kell kenni az összes matolcsi-orban- rogan-lázár-kónya-… hozzá nem értést eredményező gazdasági csődöt. Magyarázat kész, a Kossuth rádióban mernek nagyot hazudni !
    .

    A HAZUG fIDESZ KOMCSI-UTÓDPÁRT NEM ERRE VÁLLALKOZOTT, nem erre kapta a felhatalmazást Magyarországtól, a magyar emberektől.

    Ezért nem elleneznék pl. egy taxis blokádot követő hirtelen népharagot, majd elszámoltató részletes felelőségre vonást .
    Tanulhatnánk a múltból, tanulhatnánk a gazdag országoktól gazdaság politikát, tanulhatnánk a nyugodt , kiegyensúlyozott országoktól demokráciát, taníthatnánk saját népünknek a kiemelkedő szellemi tudású magyarok ismeretét, és lessük el külföldről a legjobbak mit tudnak . Onnan elqrni már nagyon nehéz lesz. Mit csináljunk utána a sok megkeresett pénzel? Melyik országnak adómányozzunk belöle ?

    .

    Javasolt kérdőív kérdés Kedves Betegnek:
    - milyen színűek legyen ön szerint az új stadionom műanyag székeinek a színe ?
    a.) zöld
    b.) narancs
    c.) szürke
    .

    - az 1.000.000. magyar megigért új munkahelye ön szerint :
    a) Angliában legyen
    b) Ausztriában legyen
    c) Egyesült Államokban legyen
    d.) pálya tévesztett Műkörmös Gizi agrár vállalkozónál

    .
    - Tipelje meg, hogy a “megszorítás ellenes kormány ” hány adót fog bevezetni júliusban:
    a.) 4-et
    b.) 8-at
    c.) 15-öt, de azt mind a Magyarországon működő, magyar embereket kiszolgáló multikra
    d.) 1-et, simicska lajosnál

    Hajrá Orbán Viktor !!
    Hajrá Nyaloncok !!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  10. Ezt nem értem, mióta import az EU-ból érkező áru? A Közös Piac fogalma, mond valamit ezeknek a zakkant agyúaknak? Piacgazdaság, verseny, stb. szintén nem ismerősek? Ja, ha valaki a tervutasításos rendszerben szocializálódott…
    *
    A legolcsóbb a szlovák és cseh tej, ami jelenleg 130-170HUF között van. Nekem ízlik, biztos tehénből készült. A magyar Farmer és hasonló márkák 250HUF körül vannak, tehát 2l cseh tejet veszek 1l magyar tej árából. Miért is venném az agyonadóztatott magyar tejet? A számítógépes adathordozókat is szlovákiából veszem magánfelhasználásra, hiszen azokon nincs Artusjus sarc. Sorolhatnám még.
    Budai Úr, ébredjen fel, ez a kapitalizmus! Az EU megfúrja ezt az igyekezetet is, nem lehet kizárni a közös piacról külföldi árut, újabb koki és saller lesz.
    Tényleg az az érzésem, ovisok ülnek fent…mondom OVI-sok! OVI-sokk!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (29 szavazatból)
  11. Tojik Budai a tejtermelőkre! Ha a drágábbat vagyunk kénytelenek megvenni (mert nincs olcsóbb) akkor több ÁFA megy a büdzsébe…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  12. ………” Budai Gyula miatt még drágább lesz az életünk”……….

    ez lesz a Bruce Willis legujabb filmjének a cime… :)

    tuti siker……….

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (17 szavazatból)
  13. SZERINTETEK HOL ÉRDEKLI ezt a “budiarcút”, hogy MI MENNYIBE KERÜL :-((( ??????
    .
    Ha jól tudom, ő AZ EGYIK LEGTÖBBET KERESŐ (és az EGYIK LEGALJASABB) “úr” a parlamentben :-(((.
    Mit érdekli őt, hogy valami OLCSÓBB vagy DRÁGÁBB, neki MINDEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT FUTNI FOGJA RÁ :-((( !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  14. Lenne egy javaslatom budai számára: ROHADJON MEG!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  15. Ma hallottam Klubrádió híradójában a Lázárjánost emelt hangon beszélni ( Beszélni ? ) a parlamentben , hasonló témában.
    Gyomoforgató volt az az agresszív , időnként hisztériába átcsapó felső-hanghordozás.
    Kényszerítettem magam hogy végig hallgassam de után fizikai rosszullét környékezett. NEM HÜLYÉSKEDEK , KOMOLYAN !!
    Valahogy ez most egy FIDESZ ” össztűz ” lehet a küldöldi érdekeket kiszolgáló parlamenti pártok ellen..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (16 szavazatból)
  16. Buggyant Gyula nem annyira elmebeteg, hanem inkább végtelenül gonosz, pitiáner alak. Megfigyeltem, hogy minden társaságban, csapatban, valamilyen csoportosulásban van egy ember, aki a társaság szégyene. Nos ez az ember a kormány szégyene. Elismerem ugyanakkor, hogy erre a címre még sokan mások is hajtanak, jó eséllyel (szinte fej-fej mellett az egész banda). Különben valójában kormány nincs is, csak egy Patyomkin álkormány. A valóságban ezek kormányzás címén (helyett) az ország szervezett kifosztását végzik. Megy ki a közvagyon az egyes számú felcsúti oligarcha és a többi (Simlicska, Nyertes stb.) vagyonába. Felhívom a figyelmet arra, hogy 2013-ban lejár Simor András mandátuma, attól a pillanattól kezdve ezek egy év alatt az MNB-t is kiürítik. Erről senki nem beszél!!! Ébresztő!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (29 szavazatból)
  17. Piacgazdaság ! A vevőnek kell eldönteni hogy mit akar venni. Aki nem tud így eladni, az váltson pályát. Ugyanez van a pártokkal vagy az egyházzal. Kereslet kínálat. Az államplgár meg döntsön szabadon. Persze van akik pontosan ettől félnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (20 szavazatból)
  18. Nem új gondolat. Az MSZP minisztere, bizonyos Gráf József is be akarta vezetni, hogy az élelmiszerek 80%-a magyar termék legyen a boltokban.Ezek az utódpártok úgy félnek a piacgazdaságtól és a szabadversenytől mint ördög a tömjénfüsttől. Mára ezért vesztette el az ország a versenyképességét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  19. Lassanként kezdik visszaépíteni a vasfalat, csak szépen lassan, ütemesen, lépésről lépésre, még van két évük befejezni a munkát. Ma a sajtot tejterméket, ha beveszi az EU és a nép holnap megint mást. Szabad rádióadókat, további élelmiszereket, majd technikai cikkeket, a PC ket mert Orbán és a hatalom fél a szabad információáramlástól, stb. Két év múlva ott tartunk majd mint 50 évvel ezelőtt, svájci órákat csempésznek be és feketén adják, az emberek sorba állnak banánért, és Orbán elvtársról kiszivárogtatják, hogy ő nyugatról közvetlen kap citromot a teájába és Bécsből hoztak neki valódi tejcsokoládét. Bocsánat, azt nem eszi, csak pálinkázik.
    -
    Csak szépen lassan lépésről lépésre, módszeresen, a haza védelmében. a kommunizmussal már leszámoltak, jöhet a kapitalizmus, aztán már csak az a 10 millió magyar marad, azt kell elpucolni és behozatni friss rabszolgákat Afrikából, Romániából. Nyugodtan meg lehet semmisíteni mindent, kirekeszteni a világot, Kim Jong Ill is Franciaországból hozatott orvosokat, Amerikából luxuscikkeket, japánból luxus élelmiszereket, miért pont Orbánnak ne menne.
    -
    Alternatíva; helyes vezetéssel versenyképessé és hatékonnyá tenni a magyar mezőgazdaságot és ipart, mert a versenytársak kizárása, nem fejleszti a hazai termelékenységet és hatékonyságot. De ilyen megoldásról szó sem lehet, hiszen nem ez a cél.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  20. Csak szórakozzunk! Szórakozzunk!
    Mi van akkor, ha mondjuk a nyugati piacokon is eltűnnek a magyar mezőgazdasági termékek, zöldség, gyümölcs, húsárú féleségek?
    Kínálat van bőven, nekik nem fog gondot okozni a mi termékeink hiánya.
    Nehogy azt gondoljuk, hogy a magyar termékek a legjobbak a világon! Csak össze kell hasonlítani a szomszédos Ausztria üzleteinek kínálatát, minőségét.
    Olaszországban a piacok kínálatát, az ezerszer ízletesebb olasz felvágottakat, szalámikat, sonkákat. A spanyol gyümölcsöket, borokat, na és az árakat!
    Be lehet zárkózni, termeljünk csak magunknak, vissza a szocializmusba!
    Elmebeteg állatok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (24 szavazatból)
  21. ez a die hard 6

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  22. ezek tényleg elmebetegek, ezt a zúzást meg kell állítani, így is k drága minden…tönkretesznek mindent, segítség, isten óvj meg a fidesztől, megbűnhődte már e nép…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (23 szavazatból)
  23. AZ OTP Romániában könnyebben adja a hitelt!
    Eddig is kevés tejet ittak a gyerekek,ezután még ennyit sem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (19 szavazatból)
  24. Budai Gyula a megbeszélésen beszámolt arról, hogy a legutóbbi egyeztetésüket követően a nagy áruházláncok képviselőivel is tárgyalt, akik ígéretet tettek arra, hogy az import UHT tejet és a külföldről érkező trappista sajtot leveszik a polcaikról.
    .
    Érdekes magyar gondolkodó a mi Gyulánk. Az állattenyésztők alól kihúzták a termőterületeket egy részét, de a mi Gyulánk nem mozdult rá.
    Akkor meg honnan bír teremni pl. az elérhető árú magyar tej és tejtermék? Esetleg ha az adók adójának mértékét csökkentenék, a magyar termékek ára sem lenne horribilis nagyságrendű.
    Én belátom, hogy a magyar nemoligarchákat még jobb helyzetbe kell hozni (szegénykék nagyon rászorulnak), és mi alkalmasabb erre, mint a nehezen nélkülözhető kaja? De szólnék, hogy lassan nincs mit megkopasztani rajtunk! legfeljebb leszokunk az evésről.
    Aggódom a külföldi árukat (mert olcsóbban beszerezhető, magasabb áron több nyereséggel forgalmazható) tartó CBA-ért mi lesz most szegénykékkel? Mi lesz ha a piszkos külföld ugyanúgy bánik el velük, mint mi a külföldi áruházláncokkal?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  25. Egy multiban egymás mellett láttam a magyar és spanyol epret. Történt ez úgy egy hónappal ezelőtt. A magyar 2599 Ft/kg, a spanyol 1199 Ft/kg, mindez úgy, hogy a spanyolon rajta van 2.500 km szállítás is – haszonnal. Nekem már a spanyol is megfizethetetlen, úgyhogy nem tudok annyira magyar lenni, hogy a duplájánál is többet fizessek egy kis eperért.
    Tudom, hogy most nem eperről, hanem tejről van szó.
    Vérlázító amit az azonnali adócsökkentés kormánya művel!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (14 szavazatból)
  26. “Budai Gyula a megbeszélésen beszámolt arról, hogy a legutóbbi egyeztetésüket követően a nagy áruházláncok képviselőivel is tárgyalt, akik ígéretet tettek arra, hogy az import UHT tejet és a külföldről érkező trappista sajtot leveszik a polcaikról.”
    És ezt milyen eszközökkel érik el? Hogyan lehet tisztességes eszközökkel presszionálni az áruházláncokat?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  27. Tibor – és ki mondta, hogy tisztességes eszközökkel akarnak operálni?
    Az egyik elmezakkant valami szemétséget kitalál- a többi meg másnapra megszavazza. Ez megint egy tipikus fideszség (ez a hülyeség a köbön-nek felel meg) Bárki félig normális elmesélné nekik, hogy ezután nem fog nőni az adóbevétel, mivel sokan nem fogják tudni megvenni a drágább tejet, viszont ettől megint romlani fog az inflációs ráta és csökken a reálbér – de hát ez csak a “szokásos”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  28. Vidéki létemre látom,hogy a magyar paraszt hogyan állitja elő a MAGYAR terméket, kétszer annyit permetez mint kellene,olcsón vagonszámra beszerzi a külföldi termékeket és átcsomagolva MAGYAR termékként adja el.A MAGYAR csirke ugyanazt a tápot kapja mint a külföldi.A budai felér egy második torgyánnal csak sokkal aljasabb mafiózó,teljesen hazavágják a mezőgazdaságot!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  29. Na látjátok! Ház ezért volt az újkori “földosztás”, amit a fideszesek pályázatok útján meg is nyertek.
    A földet bérbe adja a földesúr, jobbágy melózik, az úr meg eladja nagy haszonnal a termést, – ha lesz kinek – és szépen csendben eléldegél az EU-s földalap támogatásból(is).
    Nagy matekosok a fideszesek, és várható, hogy a Lévai-tehenészetből is vásárolhatunk vajat, tejet. Tartok tőle, hogy csak a “túró” lesz a mienk. A nagy túró.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  30. A Budainak nevezett mindenhez értő kártevő csak parancsot teljesít. Ezt megszokta, már katonai ügyész korában. A lényeg nála a megfelelés a kenyéradó gazdáinak, akik persze gazdagon megjutalmazzák érte. Valójában semmihez nem ért. A legalapvetőbb ismeretei hiányoznak. Ő egy titán, akit mindig azért dobták tovább,” hátha ti tán ” tudtok vele kezdeni valamit. Most a mezőgazdaságot boldogítja, közben feljelentget. Remélem hamis vádért őt is hamarosan feljelentik az érintettek. Ő egy gyöngyszem a Vezér állatkertjéből. Nekünk ez jutott. Köszönjük fülkeforradalom!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  31. Neveletlen——–Nem fogod sokáig inni a termelői tejet,mert az csányinak konkurenciát jelent,hoznak egy törvényt,hogy a termelői tej,egészségre veszélyes,komoly fertőzést okozhat és elvan intézve.Én is azt iszom már tőbb mint egy éve forralatlanul,harmadik napon is megiszom ,soha nem okozott gondot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  32. Budai ur! Elmelete magyarsegbe magyar faxt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  33. Na most mi lesz akkor, ha a külföld természetes válaszreakcióként leveszi a magyar élelmiszert a saját polcairól? Nincs pontos információm, de úgy gondolom, hogy az élelmiszer exportunk talán meghaladhatja az importunkat. Ha ez így van, akkor a Buggyant féle intézkedések egyenlege igencsak negatív lesz. Szívesen várnék szakértő információt erről az élelmiszer export-import arányról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  34. @norbert
    “…ezerszer ízletesebb olasz felvágottakat, szalámikat, sonkákat…”
    Micsoda??! Te nem hallottad most húsvétkor a Kossuthon, mit bírt mondani a szakember? Hogy külföldi sertésből nem is lehet jó sonkát csinálni. Bezony!
    .
    De maradjunk csak a tejnél. Én a szokások rabja vagyok, így újszülött korom óta a mai napig is minden reggel tejet iszom. Viszont az utóbbi években szegény és kimozdulni is nehezen tudó emberként csakis az UHT jöhet szóba. Amikor akciós tejet látok, igyekszem bespájzolni belőle. Ha ugyanabban az árban van magyar tej is, akkor általában azt választom, bár ittam már cseh 1,5-ös tejet, amely sokkal ízletesebb és zsírosabb volt, mint a magyar 2,8-as.
    Talán sokan emlékeznek még arra, amikor hirtelen nagyon megdrágult a tej (2007-ben, akkor jöttek ezek a “reggeli italok”). Nos akkor az történt, hogy kevesebbet ittam: nem háromszorra ittam meg egy litert, hanem ötszörre (napi két deci). Ez bizony szegényéknél így megy: ha drágább, kevesebb fogy.
    Szép dolog persze, hogy védjük a hazai termelőket, de nagyon halkan megkérdezném: akkor mi van, amikor külföldön jobb áron lehet eladni a jó magyar tejet (vagy bármit)? Olyankor mért nem azt mondja a jó magyar termelő, hogy “Igaz, hogy exportra többet kapnék, de nehogy má’ ne jusson a honfitársaimnak!”? (Bizony, 2007-ben, a tejhiány idején nyers tejből úgy 300 millió liternyit vittek ki az országból.) Csak akkor van “vedd a magyart – edd a magyart”, ha máshol nem lehet eladni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  35. Nem vagyunk messze a céltól: hatósági rögzített áron kelljen árusítani a termékeket.
    A bérek már közel vannak ehhez.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  36. Teljesen meg vagyok lepve.Hazudott volna egy fideszes?
    http://nol.hu/gazdasag/loditott_budai_az_importtejrol__

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  37. Én amikor csak tehetem hazai terméket vásárolok, ha az árban is elfogadható és minőségben is.
    Pár napja trappista sajtot vettem, nem néztem a csomagolást csak megtapogattam, hogy rendben van-e
    az állaga, az ára az rendben volt, sőt.
    Mikor otthon felvágtam akkor derült ki, hogy ez bizony szlovák trappista, úgyhogy gyorsan megkóstoltam,
    kicsit félve, hogy én nem ilyen lovat akartam.
    Meg is lepődtem, mert ízre is jobb volt, mint a hazai és reszelés közben sem kenődött a reszelőre, nem volt vizes.
    Egyszóval pont jó volt, a trappista minőséghez képest, kilónként 280 Ft-tal olcsóbban mint a magyar, ami
    nagyjából 25%.
    Hát kedves hazai gyártók, kapjátok be!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  38. anonyme 2012. május 30. szerda 16:41
    Dehogy hazudott, prófétált :((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  39. még ehhez a témához kapcsolódik leginkább: Apa kezdődik! (Lázadozás Borsodban)
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=555414

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  40. A TERMELŐ 81FT KAP 1 LITER RENDES TELJES ÉRTÉKŰ TEJÉRT.A MULTI MEG 119FT-ERT ADJA,HASZON NÉLKÜL A KÜLFÖLDI TEJET.ELCSALJÁK AZ ÁFÁT A TEJEL BECSALJÁK A VÁSÁRLÓKAT ÉS MEGVESZNEK SOK SOK FELESLEGES BÓVLIT.SZERINTEM EZ A VALÓSÁG.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  41. Csak abban bizom,hogy a szupermarketek,akik az olccsobb tejterméket forgalmazzák,nem hallgatnak a Feljelentgetős urra,nem ijednek meg a mérges tekintetétől.Az urnak tudnia kellene,hogy sokan vannak e hazában,akiknek csak az olcsóbb tejtermékekre van pénzük.Talán irigyli e kis pénzü embereket,amiért tejet akarnak inni ők is?Adják olcsobban a magyar tejet és tejterméket,akkor azt fogják venni a jkispénzüek is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos