Ronai and Ronai
AMERIKAI

Balsai István szembehajtott a forgalommal 2012. május 10. csütörtök 0:11 Forrás: ATV

  • Hozzászólások(28)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Balsai István szembehajtott a forgalommal

Budapest – Úgy tűnik, divatba jött a közlekedési szabályok unortodox értelmezése: Pintér Sándor sofőrje után kedden Balsai István alkotmánybíró, volt fideszes országgyűlési képviselő sofőrje követett el még veszélyesebb közlekedési szabálysértést – írja az Atv.hu. A hírportál szerint Balsai szolgálati Volvója egyirányú utcában szembement a forgalommal.

“Információink szerint kedden Balsai István kilépett az Alkotmánybíróság Donáti utcai épületének kapuján, majd beszállt az MKA-016-os rendszámú, S 80-as Volvóba – ami az egyirányú Donáti utcában eleve a menetiránnyal szemben parkolt. A kocsi ezt követően megfordulás nélkül, vagyis menetiránnyal szemben elindult” – olvasható az atv.hu honlapján.

A portál szerint a föntebb leírtakat részben a közölt fényképek, részben több tucat szemtanú igazolja.

“Könnyen belátható: mindez sokkal inkább balesetveszélyes, mint az, hogy Pintér Sándor belügyminiszter szolgálati autója mozgássérülteknek fenntartott parkolóhelyen várakozott. Pintér esete nem életveszélyes, Balsaié pedig az. Úgy tudjuk: semmi nem indokolta a volt fideszes országgyűlési képviselő sofőrjének szabálytalankodását. Az Alkotmánybíróság több tagja teljesen szabályosan, a menetirány szerint távozott a Donáti utcai épületből. Ez a szabálysértés háromszázezer forintig büntetendő” – olvasható az Atv.hu cikkében.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (5 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +9 ( 11 szavazatból)
Balsai István szembehajtott a forgalommal, 5.0 out of 5 based on 5 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(28)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

28 Reader’s Comments

  1. Úgytűnik az egész hazájával hajt szembe

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (33 szavazatból)
  2. Orbán András Lajos

    Némileg túl lehetett a sokadik korty TEJEN!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (21 szavazatból)
  3. Remélem nem bujik ki a büntetés alól. Vagy rá nem vonatkoznak a törvények?
    A sunyiság a vérükben van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (24 szavazatból)
  4. A sofőr “lányos zavarában” tehette ezt. Egyébként is, nem a sofőr tehet róla, hanem Balsai. Nyilván kiadta neki, hogy az a pár méter (kb. 30), amit a forgalommal szemben kell megtenni, mi az ahhoz képest, amit menetirány szerint kell megtenni kb. 500-at? Az “úr” nyilván sietett. Senkinek ne legyenek kétségei, hogy fizetni fognak, mivel a környéken nem volt intézkedő rendőr, aki rögzíthette volna a “tényállást”! Nem emlékszem arra, hogy lakossági bejelentés kapcsán intézkedett volna a hatóság egy szabálytalankodóval szemben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (21 szavazatból)
  5. Fórumtársak!
    Eleve téves a megközelítésetek ennek az ügynek a kapcsán is…
    Felháborodás helyett ( a fölösleges stressz árt az egészségnek!) alkalmazkodnunk kellene az új helyzethez (ami nem is annyira új.)
    Az aktuális kötelező haladási irány mindig az, amerre Balsai (meg párttársai) az adott pillanatban mennek.
    Ne csodálkozzatok, ha mindazokat, akik az adott pillanatban Balsaival mentek szemben, mind meg lesznek büntetve.
    Nonszensz, hogy némely komenista elem, meg terrorista újságíró a közlekedést irányító táblákra hivatkoznak…
    Okulhatnátok végre abból az esetből (is), mikor ugyanennek a pártnak a minisztere olyan fiatal párral találkozott, akik a KRESZ szabályai szerint autóztak, és nem vették figyelembe, hogy a “Kivéve a gyevi bírót” paragrafus érvényes fideszes jelenlévők esetében. Ők életükkel lakoltak akkor.
    Ne Balsaival foglalkozzatok, hanem Gyurcsánnyal, és punktum. Amíg ilyen szakdolgozat-tolvajok vannak, addig nem lesz rend ebben az országban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (24 szavazatból)
  6. Már a behajtás is szabályos volt.
    Vagy úgy tolatott be?
    Ezeket talán a téglafal, vagy a szögesdrót akadályozhatná meg, vagy még az sem.
    Majd, ha őrök vigyáznak rájuk, közmunkán, tudni fogják mi a rend!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (20 szavazatból)
  7. “Balsai István szembehajtott a forgalommal”
    Hűen követi kormánya viselkedését. szembe mindenkivel, csak ők érjék el a céljukat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (23 szavazatból)
  8. “Semmi nem indokolta a volt fideszes képviselő szabálytalankodását.”
    .
    Dehogy nem, mindent szabad!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (14 szavazatból)
  9. Sajnos a hozzászólások láttán kénytelen vagyok azt mondani, hogy azok rosszul értékelik Balsai forgalommal szemben haladását! A Budai Vár oldalában lévő Donáti utca egyirányú, melyen csak felfelé a Vár irányába lehet haladni úgy, hogy a következő visszafordulási lehetőség a 100 méterre lévő Toldy Ferenc utca. Ott a váraljai ódon utcácskák adottságai, és a parkoló autók miatt igen szűk hely áll rendelkezésre a jobbra kanyarodáshoz. Nyilván Balsai figyelembe véve az ország nehéz gazdasági helyzetét jó gazdaként takarékoskodik az üzemanyaggal, ezért nem pöfögteti el a benzint felesleges kerülőkre, de a rábízott szolgálati VOLVO karosszériáját sem akarja a szűk Donáti-Toldy kereszteződésben sérülésnek kitenni. Arról már nem is beszélve, milyen felelősen jár el akkor, ha nem sikerül bekanyarodnia a Toldy Ferenc utcán, és felmenve a Hunyadi János úton, megkerülve a várat juthat el a Moszkva, akarom mondani Széll Kálmán tér, vagy a Döbrentei térre vezető utcákra. Balsai igazi államférfihoz méltó magatartást tanúsít akkor, amikor volt igazságügyi miniszterként, regnáló alkotmánybíróként önfeláldozóan fittyet hány a közlekedési szabályokra, ezzel is hazánk felemelkedését, és gyermekeink boldogabb jövőjét szolgálva.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (18 szavazatból)
  10. Én azt gondolom hogy ez a Balsai – a rendszerváltás óta – mindig szembehajtott
    a demokratikus “forgalmi” szabályokkal. Antall kormányában már elkezdte.
    Fokozatos “fejlődésen” át felküzdötte magát azok közé, akinek az lenne a
    feledatuk, hogy eldöntsék ennél nagyobb ügyekben is, hogy melyik a helyes
    útirány. Láthatóan ő csak jobbra szeret fordulni ott is, ahol csak balra van
    - általuk alkotott törvények szerint is – további út. Úgy látszik ez is belefér
    a tákolmány szerinti hatáskörükben.
    Kezd hasonlitani a Svejkre orditozó Bigler kadét úrra, aki megmondta:
    maguk ronda disznók, nem tudják ki vagyok én, de majd gondoskodni
    fogok róla ronda disznó banda, hogy megtudhassák ki vagyok én.
    Mert Úgy-e, ha Pintérnek – egy kis BM-nek szabad – ki tud nekem, mint
    alkotmánybirónak parancsolni. Egy kisrendőr, akiről a semmisségi
    törvényben elmondtuk véleményünket, úgy sem tud feltartóztatni, nemhogy
    megbüntetni. Ilyen egy alkotmánybiró és egy belügyminiszter felfogása a fasizmusban. NEM KELLENEK NEKÜN ILYEN PÚPOK A HÁTUNKON!
    Mostmár csak az a kérdés: mi a fenét keresnek a törvények útjában?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (16 szavazatból)
  11. Nem csak Balsai megy szembe a forgalommal, hanem az egész “uralkodó” osztály.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (20 szavazatból)
  12. Egyébként az odarendelt közmunkás a vétkes, aki későn ért oda, hogy míg Balsai “Úr” be-, kihajt, megfordítsa a forgalmi rend tábláit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (17 szavazatból)
  13. Pintér úr pedig joggal parkolt, mint szellemi mozgássérült.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (14 szavazatból)
  14. csatt
    2012. május 10. csütörtök
    06:19

    “Ne Balsaival foglalkozzatok, hanem Gyurcsánnyal, és punktum. Amíg ilyen szakdolgozat-tolvajok vannak, addig nem lesz rend ebben az országban.”

    Azt a szentségit jól megmondta kedves fórumtárs . A doktorit csaló S P visszatért és jószolgálati nagykövet lesz ! Vele nincs gondod ? . Balsai ” elvtársad “már többször megszegte a KRESZT hátulról megtalált valakit és nem fújta meg a szondát mentelmi jógára hivatkozva . Gyurcsányra hivatkozni mindenért kicsit furcsa , szinte már beteges ! Pali bácsi ügy bebizonyítva Gyurcsányé egyenlőre csak gyanú .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
  15. Üdvözlet a mínuszolóknak, remélem át hajt rajtad ez a FÍÍÍREG az egyirányú utcában,és vissza se néz , csak annyit mond ,-1:)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  16. Tamás
    csatt éles tréfája téged is jól megviccelt. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  17. Nem, nem balsai hibázott. A táblaszerelő munkások késtek el, akiknek időben ki kellett volna cserélniük az utca két végén a táblát. Munkatárborba velük!

    Na de komolyra fordítva a szót, büntessék meg 300 ezer forintra. Na és, zsebből kifizeti, estére összelopatja a többszörösét a fullajtárával.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  18. Túlavasuti!
    Aznem Bigler kadét volt, hanem Dub hadnagy. A többivel egyetértek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  19. Szeretnék már olyasmiről olvasni itt, hogy MIT CSINÁL AZ ELLENZÉK, vagy a civil szervezetek. Pl mi lett a Város Mindenkié aktivistája elleni perrel??? Vagy történt valami a zuglói rendelő bezárása körül? Örülnék egy riportnak is az utca emberével, mi a hozzáállás a telefonadóhoz, bkv 16ezres büntetéshez…..Pintér meg Balsai sofőrje nem érdekel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  20. Balsai hiába lett alkotmánybíró. Mentalitása még most is a fideSS nekünk mindent lehet elvének felel meg. Ő a kétharmados alkotmánybíró. Hitvány volt politikusnak is, miért lenne más bíróként. Egy ember (?) nem bújhat ki a bőréből.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  21. Balsairól elég a semmisségi törvényt megemlíteni 2006-ról és az ember tudja kiről van szó!
    Az összes 2006. évi balhék, amit a csőcselék a hazug Gyurcsány)))))) miatt elkövetett, több100 millióba került az adófizetőknek, az elkövetők közül többen is kaptak kártérítést, a lejáratott rendőrök pedig útilapút – na tovább nem is idegesítem magam – mert változtatni nem igazán tudok a történteken. Balsairól jutottak csak az eszembe….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  22. Ez nem más, minta fideszes arrogancia amivel azt sugallják az átlag embernek, hogy nekünk mindent lehet, nektek meg semmit. Nézzük csak meg, hogy a közlekedési szabálysértések büntetési tételeit az egekig emelték, van olyan gépkocsivezető, akinek havi fizetéséből ki se futná annak kifizetése. Ilyen törvényeket csak azok hoznak, akik tudják, hogy ez rájuk nem vonatkozhat, mint ahogy ezt a Pintér, Balsai példák is mutatják. Talán nem is ez a legocsmányabb, hanem az, hogy ennek az igen kétes múlttal rendelkező belügyérnek van pofája azt nyilatkozni, hogy igaz a szabálysértés, ezért majd eljárást kezdeményez a gépkocsivezetője ellen. Nyilván ott volt valami dolga Pintérnek és azt az utasítást hagyta a sofőrnek, hogy itt várakozzon. A példák is azt mutatják, illetve bizonyítják,hogy a diktatúrák tipikus észjárásával van dolgunk, hiszen aki emlékszik a Rákosi érára annak ezek a dolgok tipikusak és egyértelműek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  23. Ez a galacsinhajtó már MDF-es korában is garázdálkodott. :(((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  24. Látod, csatt, hogy kell vigyázni?!
    Aki nem olvassa rendszeresen a hozzászólásokat, még komolyan veszi a maró gúnyt is (honnan is tudhatná?). Na de ez benne van a pakliban, én is jártam már így. Azért jó volt.
    Én erre egyébként csak egyet tudok mondani: amikor a kordonbontást követően megkérdezték tőle, hogy mért nem fordultak a bírósághoz, ha jogszerűtlennek tartják a kordon felállítását, azt válaszolta, hogy “az olyan macerás”. Tudta volt mondani mindezt az egykori igazságügy-miniszter. Én azóta csak macerásnak hívom. A szabályokat, törvényeket (még a sajátjaikat is) betartani macerás, ő meg a törvényesség legfőbb őreként azt csinál, amit akar. (Ahogy az ‘átkosban’ mondta az egyszeri rendőr: “Mink aztat megtehessük, kérem. BM-szerv vagyunk!”)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  25. hej! ha alkotmánybíróként is ilyen szembe menne a dolgokkal, míg előfordulna, hogy az országnak jót cselekedne!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  26. Kedves Tamás, hidd el, akkor lennék boldog, ha honfitársainknak többsége hozzád hasonló őszinteséggel háborodnának fel azon az alávalóságon, hogy megrágalmazással, mindenféle bizonyíték nélkül ebben az országban lehetetlenné lehet tenni bárkit.
    És boldogságomat csak az fokozhatná, ha a puszta hír önmagában sarkallna cselekvésre a felháborodástól mindenkit, és nem kellene várni a hírhez fűzött véleményekre, magyarázatokra.
    Üdvözlettel:
    Gabriella.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  27. Visszamenőleges hatállyal törvényt kellene hozni, hogy a FideSS állami kocsikra más törvények vonatkoznak, oszt jónapot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  28. Balsai nem tett mást, mint pártja a fidesz. A 2/3 birtokában mindent megtesznek, amit normális ember egyébként neveltetése, tisztessége, íratlan törvények betartása miatt nem tesz meg.
    Azért arra kíváncsi lennék, hogy ezt a törvényeket figyelembe nem vevő döntést a sofőr hozta-e meg (mert már ő is úgy érzi megteheti), vagy az alkotmánybíró, a törvényesség őre hozta meg. Arra is kíváncsi lennék, hogy a mostani pénzbehajtó rendőri akciózásokon közönséges halandónak mennyit osztottak ki egy ilyen súlyos , szándékos, durva szabálysértésért??
    Nekem egy 2,5m-es járdán parkolásért (máshol nem lehetett, tábla nem tiltotta–tudom fehér csík sem volt) 30 EFt-ot mértek ki.
    Kíváncsi lennék a sofőr jövő havi fizetési papírjára, biztosan 60 EFt-tal több lesz rajta mint az előző hónapban, mert elvitte a balhét a pártmegbízott alkotmánybíró helyett!!!
    Ez az “oszt jónapot” stílus!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A CBA üzletlánc és a neonáci mozgalmak 2014. január 17. péntek

Közbiztonság Szilárd egy napja 2014. január 14. kedd

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos