Ronai and Ronai
AMERIKAI

A KDNP nem nyeli le az abortusztablettát 2012. május 21. hétfő 20:37 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(41)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A KDNP nem nyeli le az abortusztablettát

Budapest – A nulla százalékos támogatottságú Kereszténydemokrata Néppárt az abortusztabletta bevezetését egy olyan cselekménynek tartja, amely kiterjeszti az életellenes fellépés lehetőségét. Ezt mondta Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője hétfőn egy sajtótájékoztatón, ahol az is elhangzott, hogy a KDNP az abortusz minden formáját ellenzi.

Ha valakik, ők azután igazán autentikusnak tekinthetők a témában. Náluk hozzáértőbben csak a papok tudnak kutakodni a hálószobákban és a paplanok alatt.

Harrach Péter  közölte, hogy a KDNP elvi okokból ellenez minden olyan cselekményt, ami az élet ellen irányul. A női lélek nagy ismerője szerint ugyanis ebben a helyzetben a nők még inkább kiszolgáltatottak, különösen az egyszemélyes döntés, a magára hagyatottság miatt.

A párt egy másik prominense, Nagy Kálmán országgyűlési képviselő mindehhez hozzátette: az abortusztabletta alkalmazása sokkal nagyobb pszichés teherrel jár egy nő számára, mint az eddigi orvosi beavatkozások, és nem teljesen veszélytelen. Az első alkalmazások során halálesetek is előfordultak – mondta, ismertetve, hogy a tabletta bevétele nem jelenti automatikusan a folyamat befejezését, a második szakaszban súlyos, görcsökkel járó vérzések léphetnek fel, esetleg vérátömlesztésre is sor kerülhet.

Előzmények

A Magyar Nemzet szombaton adott hírt arról: lehetőség lesz belföldön is a gyógyszeres terhesség-megszakításra, ugyanis az abortusztabletta megkapta a magyarországi forgalomba hozatali engedélyt.

A lapnak az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) megerősítette az információt, és közölte: a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet Országos Gyógyszerészeti Intézeténél (GYEMSZI OGYI) lezárult a 2009 őszén indított, uniós jogszabályokhoz kötött nemzetközi – több tagállamban egyszerre lezajló – engedélyeztetési eljárás befejező szakasza.

A gyógyszer rendelhetőségét a legszigorúbb feltételekhez kötik, amely kizárólag intézményi körülmények közötti alkalmazást tesz lehetővé – tette hozzá a szaktárca.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +1 ( 1 szavazás)
A KDNP nem nyeli le az abortusztablettát, 5.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(41)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

41 Reader’s Comments

  1. ” az abortusztabletta alkalmazása sokkal nagyobb pszichés teherrel jár egy nő számára, mint az eddigi orvosi beavatkozások”
    Ezt talán nem is kell magyarázni, annyira nyilvánvaló. Eddig az abortusznak a nő végső soron “passzív elszenvedője volt. Mostantól ugyebár aktívan hajtsa is végre?
    Kivételesen igaza van, a tabletta ellenzőinek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -12 (18 szavazatból)
  2. Gonoszka – dehogy kell aktívan végrehajtani! Elmehet továbbra is mindenféle bizottság elé, kiteregetheti a magánügyeit mindenféle tök ismeretlen embernek, és kiteheti magát a kórházban is a megalázó bánásmódnak, meg a műtéti kockázatoknak, mert hogy a bizottságosdival csak megy a z idő.
    A Kdnp.-nek csak annyiban van igaza, hogy ezt a tablettás módszert sokkal könnyebben be fogják vállalni az érintettek. Ha lesz rá pénzük! Merthogy nem ingyen lesz ám! Azaz pont a középosztály veszi majd igénybe, holott a kormány őket szándékozik tenyészteni!
    Egyébkénl meg a Kdnp hiába is nyelné le a tablettát: mert ugyan a fidesz jól megcseszi, de ebből még nem jön létre semmi, amit érdemes lenne elhajtani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  3. Talán nem a politikusok szava kellene, hogy döntsön ebben a kérdésben – a páciens és az orvosa sokkal illetékesebb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  4. pedig lenyelhetnék, de ha nem, hát nem, akkor nyeljék amire én gondolok!
    na ugye megmondtam?
    a kereszténység nem ismeri a demokráciát, vitának helye nincs, csak kinyilatkoztatás, a sok fatökü és impotens macskajancsi megmondja a tutit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  5. Ez a Harrach mostmár eltakaríthatná végre magát.
    Van elég bajunk nélküle is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  6. Kekec, én nem az aljasságáról beszélek. Ezt megszüntetni nem szavakkal lehet, már a módszerről néhányszor kifejtettem a nézetemet.
    Arról beszélek, hogy, á f@x. Minek?
    A csodáról , mint a nő beszéljek? Ugyan.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  7. Keresztény?
    Demokratikus?
    Néppárt?
    Feltaláltuk már a fideSS-KDNP-t megszüntető tablettát?
    Azt mikor nyomjuk le a torkukon?
    A kérdésekre a baloldali pártoktól “civil” szervezetektől várom, a nagyon sürgős választ!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  8. A KDNP nem nyeli le az abortusztablettát

    Pedig mindegyik KDNP-s anyjának kellett volna két dobozzal felírni!!
    A sok genetikai hulladék, pedofil bűnöző nem született volna erre a világra!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  9. Ameddig hadonásszanak a tabletta ellenes kampányba, inkább kőrbe néznének az országban hogy hány gyermek éhezik és szenved a félvilágosodót és család üldöző politikától? 47 000 Ft/ho a szegénynek és számukra 47 000Ft/ nap + más jutatasak és lennyulasok! Ez az ügynevezet kdnp a Magyarország szégyene és gyalázata a F(HIT)eSS-el együtt meg a jobbikos sok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  10. Itt is mont mindenben sokkal fontosabb a megelőzés kérdése. Ez a tabletta is akkor a leghatásosabb ha térdközé szorítva használják.
    Az abortusz egyebként, tényleg nem szavazás kérdése, előre kell gondolkozni, utólag már valymi keveset tehet az ember. Amikor a felelőtlen szex-ből nem ívánt terhesség lessz, akkor a megoldás egy élet kioltása. (Gyilkosság) Kinek van joga kimondania barkiről is hogy nem érdemes arra hogy éljen. A nyomorék emberek életéről sem itélhet kívül álló, ehhez sem kompetenciája, sem joga senkinek sincsen. Amikor egy nő teherbe esik a természetes folyamat az hogy megszüli a gyermeket, az összes többi beavatkozás (normális terhesség esetén) csak több bajt okoz mint hasznot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (9 szavazatból)
  11. Mate, Ivan Tibor

    Common Sense, tisztelettel kerlek, ne mondj ellent a valasztott nevednek. Engedjuk meg, hogy a terhes no dontse el, gyereket akar vagy nem. A terhessegek jelentos szama nem elore tervezett, es nem egy csalad vagy tamogato kozosseg kornyezeteben tortenik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  12. Gonoszka
    2012. május 21. hétfő
    20:47

    “Eddig az abortusznak a nő végső soron “passzív elszenvedője volt. Mostantól ugyebár aktívan hajtsa is végre?
    Kivételesen igaza van, a tabletta ellenzőinek.”

    A nő eddig sem passzív elszenvedője volt az abortusznak, hiszen természetesen egy abortusz nem akkor történik meg, amikor effektive végrehajtják, hanem akkor, amikor az arról való döntést, igenis aktívan, meghozza a nő.
    Amihez persze elvitathatatlan, kizárólagos és semmilyen más megfontolással fölül nem írható joga van! Neki, egyedül neki, és senki másnak! Föl nem foghatom, miként lehetséges, hogy egy ennyire triviális evidenciát a huszonegyedik században még mindig meg lehet kérdőjelezni. Nincs az a nő, aki a poén kedvéért, szeszélyből, az élvezetet fokozandó, vagy brahiból választaná a terhességmegszakítás bármelyik formáját, és nincs az a kívülálló, akinek fölhatalmazása lehetne ezt bármilyen indíttatásból befolyásolni.
    A nem kívánt, mégis életre kényszerített gyerek élete maga a pokol.
    És ne tessék nekem az örökbeadás mindennél hazugabb álalternatíváját emlegetni, és ne tessék a fogyatkozó magyarsággal sem előhozakodni, mert a jelen állapotok nagyszerűen rávilágítanak arra, hogy ez az ország ezer éve képtelen az emberhez méltó életnek még csak a lehetőségével kecsegtetni is, nemhogy jóllakatni azok testét-lelkét, akik (e percben szűk tízmilliónyian) benne élnek, vagy valaha éltek.
    És abban is biztos vagyok, hogy ha ennek az új lehetőségnek a csizmája, mint a “cigánykérdés megoldása” került volna az alaptörvény asztalára, akkor a kádéenpé lenne 2014-ben a totalizatőr. Tehát ne tessék nekem farízeuskodni.
    A föld nagyjából-egészében, mondhatni megtelt, a benépesítés megtörtént, az eredmény a szemünk előtt. Tehát, el az anakronisztikus, szenvelgő, szentimentális, bigott, purifikátori, vulgárklerikális, hímsoviniszta, alkalmasint spermaszatos, de minden körülmények közt illetéktelen mancsokkal a nők legintimebb szférájától!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  13. Talán nem kellene állami szinten beavatkozni emberek magánéletébe. Azt megértem, hogy ezeknek az álkatolikus tetveknek az anyja annak idején nem kaphatta be az abortusztablettát de inkább lenyelték volna mint megszülték őket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  14. Gonoszka – hát az csoda is lenne, ha egy 15-17 éves leányzó egy bulin teherbe esve örömmel várná a gyereket! Meg a kilakoltatás előtt álló 3-4 gyermekes nő (a férj meg naná, már elpályázott) Egy dolog a kívánt és várt terhesség, és teljesen más a “nem kívánt”. Ezt mindenki maga dönti el, és nem kellene másoknak beleavatkozni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  15. Véleményem szerint ha az állam fair döntést akar hozni, akkor két választása van.

    -
    1.// Ne üsse bele az orrát a nők, illetve nemcsak az anya de az apa döntésébe, hogy meri-e vállalni a gyereket, speciálisan olyan esetben amikor a nő akaratlanul lett terhes, vagy bármilyen egyéb okból meggondolta magát. Teherbe esni nagyon könnyű, gyereket szülni felelősség, nem vagyunk állatok, hogy megszüljenek a nőink olyan gyerekeket akikről nem akar vagy ha akar sem képes gondoskodni.
    -
    -
    2. // Ha beleüti az orrát és megvonja a nőtől a művi, vagy gyógyszeres vetélés lehetőségét, akkor vegye át Ő a született gyereket, nevelje fel , etesse, iskoláztassa, ruházza, adjon neki lakást.

    Azt nem lehet hatalmilag mondani, hogy ” Szüld meg paraszt emberállat, pofa be, és neveld fel hadd fizesse az adót. ” ez így nem fog menni.
    -
    Nem hiszem, hogy egyetlen nő is gonoszságból, emberölési élvezetből vállalná a szervezetére úgy is káros és megterhelő abortuszt. Valószínűleg kell, hogy nyomós oka legyen, ezt hadd döntse el ő. Egy két hónapos korban elhajtott magzat, habár senkit nem tölt el örömmel, jobb mint egy nemkívánatos gyerek keserű és bizonytalan sorsa. Nem is említve azon fiatal leányanyák sorsát akiknek egész élete tönkremegy, van aki öngyilkosságot is elkövet szégyenében, reménytelenségében, mert egyszer bolond fejjel hibázott, vagy akár megerőszakolták de azt is szégyelli bevallani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  16. kyolla ++++ némi mínusszal: 1000 év mínusz 20: a Kádár-rendszer konszolidált szakasza. Mert az igenis képes volt az “az emberhez méltó életnek még csak a lehetőségével kecsegtetni” Például a GYES bevezetésével: amely érzékelhetően megnövelte a születésszámot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  17. A KDNP lerombolta az oktatást, az egészségügyet, a szociális ellátást. Érdekes módon amikor ők mentek abortuszra és elvetették az összes szavazóikat nem tiltakoztak.Jó lenne ha csak azzal foglalkozna, induljon végre a választásokon és szerezze vissza szavazóit ez az illegitim, keresztényellenes pártcsökevény.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  18. Ha jol ertem, a kdnp szerint a tablettas abortusz aktiv es gyotrelmes, a kaparas meg passziv es promenad a gyonyorbe! Alegutolso hulye is tajekozottabb naluk, arrol meg jo volna, ha leszoknanak, hogy az ember maganeleteben vajkaljanak! Eleg baj az egy nonek, ha abortuszra kell mennie, akar o tehet rola, akar nem, de meg is fosztjak az elonyosebb lehetosegtol. Hadd szenvedjen a mocsok, megerdemli, ha elveteti az adofizeto polgart, hogy mereszeli alapon.
    Mellesleg bizonyos pesti klinikakon hasznaljak mar, mert engedelyeztettek, csak hat nem keveset kell fizetni erte.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  19. kyolla és kekec, higyjétek el, tudom miről beszélek. A 60-as évek elején, mikor az abortusz talán a legkönnyebb volt, a “kürettnapokon” jómagam is többet végeztem. Volt a Lidocainos és az Evipanos módszer. Egyik sem egy nagy technikai bravúr.
    Na, de nem untatlak benneteket. Látom, nem értitek, miről beszélek.
    Csak egyen gondolkozzatok el. “Meghalni könnyű, csak a halálhoz vezető út nehéz. “

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  20. Van egy vicc.
    A rablók a “tevehajcsárt” odakötözik a faránál fogva a fához. Előveszik a késüket.
    A tevehajcsár könyörgésre fogja a dolgot, -Ne vágjátok le a farkamat.-
    Mi? Ugyan, felgyújtják a fát és a kést a keze ügyébe helyezik.
    Levágod te magad is.
    Lehet nevetni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  21. Bármit mondhatnak, tehetnek a politikusok, a csuhások, a végső döntés mindig a NŐÉ!!
    Két dologért MINDENRE KÉPESEK!
    Legyen, vagy ne legyen gyermekük!
    Személy szerint, mindig tiszteletbe tartottam döntésüket, hisz értük élünk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  22. Kivételesen igaza van a KDNP-nek. Teljes tiltást! S a gyilkos nőket börtönbe!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -9 (9 szavazatból)
  23. maxi, maxi, mikor értettél te meg valamit? Azt hiszem,….
    Na mindegy.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  24. maxval vili te nagyon ……….
    júl. 1-vel olyan munkatörvénykönyv lép életbe, amivel bármilyen indokkal, pláne indok nélkül bárkinek felmondhatnak, ergo a kismamák is teljesen védtelenek,
    először talán a családok, a kismamák védelmét kéne biztositani.
    osztán:
    ahogy nálam okosabbak mondják: ilyen abortusz van, amolyan abortusz nem engedélyezett, ilyen nincs!
    a tabletta még kiméletesebb, olcsóbb, veszélytelenebb, mint az eddigi mütéti eljárások.
    egy nő aki vállalja a megszégyenitő eljárást, a fájdalmat, hogy lemond valamiről amit baromira szeretne megtartani de nem tudja, mert az élet értelkme a gyerek, anyának lenni, de akkor ne rúgjon bele a nőbe senki még egyet teljesen jogtalanul és főleg illetéktelenül!!!!
    Amelyik nó pedig olyan, hogy nem sajnálja a magzatot, elmegy feketébe jóval több pénzért, mert neki megéri túladni a problémán!
    aztán!
    ha a nő nem akarja a gyereket, kitalál valami gyötrést magának, amitől spontán vetélés lesz!
    namármost!
    mindazonáltal, ha ezek a barmok bevezetik a teljes tiltást, létrejönnek a megszült, de útált gyerekek, akire mindig gyülölettel néznek, mert én nem akartalak, jön a sok sérült lelkü teremtés, na akkor jön aztán cifra világ a társadalomra.
    Szóval széles a spektrum a lehetőségekben, de mivel gondolom (különben nem irnál ilyen ökörséget) nem vagy nő, de én az vagyok, ne pofázzon bele egy manus sem a mi döntési jogkörünkbe, hogy mi mit birunk vállalni mit nem, mi a gyerekekért ölünk ha kell, de ha nem tudjuk vállalni zokogva, de kés alá fekszünk!
    A férfi ebből mit érez? Legjobb esetben a mütét árát, és – tisztelet a kivételnek – lerázza magáról a problémát, mint kutya a vizet!
    Valószinüleg tőled nem lehet terhes senki, mert nem igy beszélnél, ellenkező esetben lehet, hogy majd te is úgy jársz, hogy fel kell vállalnod a gyereket akaratod ellenére, aztán bólogathatsz veszettül igazat adva a fatöküeknek!
    Kedves kommentelők, élek a gyanúperrel, hogy a minuszolást férfiaktól fogom kapni – tisztelet a kivételnek, de végül is azt is megértem….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  25. Tessenek már megérteni! Dugni csak gyermeknemzés céljából szabad. :))))))))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  26. Felelőtlen az aki úgy szül gyereket, hogy nem biztos abban, hogy tisztességgel fel tudja nevelni! Minden ember többet akar adni a gyerekének és szeretné azt is, hogy többre vigye, mint ő! Mostani iskoláztatási lehetőségek sem ezt segítik, sőt!
    Ha több gyereke van és segélyért megy akkor azért ítélik meg, ha nem akar a nyomorba szülni, nem szeretné látni éhezni gyerekét, akkor nem hoz a világra egy biztosan rossz eséllyel indulót, akkor azért ítélik el. A XXI. században, amikor már 7 milliárd (!) a Föld lakosainak száma, egyáltalán nem jók az élelmezéssel, ivóvízzel való kilátások, engedjék meg az embereknek, hogy maguk döntsék el vállalt gyermekeik számát. Nem a milliós jövedelműeknek kellene papolni a gyermekvállalásról, hanem a 22 ezerből esetleg 47 ezerből tengődőket kellene engedni dönteni…
    A fogamzásgátló tabletták nagyon drágák, ott ahol nincs már elegendő pénz a rezsire sem, nehéz kiszorítani a tabletta árát!
    Ha ennyire ellene vannak az abortusztablettának, majd lesznek az önmaguk vagy a szomszéd, barátnő által ajánlott angyalcsinálók által okozott vetélések. Tényleg utazunk vissza az időben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  27. Jobban jártunk volna, ha az anyjuk nyelte volna la!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  28. Jobban jártunk volna, ha az anyjuk nyelte volna le!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  29. Hiába. Múlik a világ. Az idősebb KDNP-sek amnéziában szenvednek.
    A fiatalabbaknak meg nincs miről emlékezni. Ugyanis hol volt, hol nem
    volt volt egyszer egy olyan Magyarország, ahol Ratkó Anna diktálta
    a népgyarapitás tempóját. Támadták is érte – szerintem jogosan. Ugyanis
    abban az időben is kb olyan csúcs felé közelitett a nyomor, mint manapság.
    Politikai alapon akkor is az egyház és a jelenlegi hasonló nézeteket vallók
    szidták és valósággal kiátkozták Ratkót, mert a komcsikat szaporitják.
    Rengeteg tragédia forrásává vált az a helyzet. Az újságok szinte naponta
    tudósitottak a magzat elhajtással kapcsolatos perekről, elzárásokról és
    ezekkel összefüggő halálesetekkel. Szerencsére az ‘56 egyik vivmánya
    eltörölte e törvényeket is. A családtervezés kényszerszülése megszűnt.
    .
    Gondoljátok meg. Ez a korosztály most esett bele a nyugdijas állapotba.
    Milyen jó nyugdijra számitanak – a még élő – már nyugdijban lévőkkel
    együtt.
    MOST KÉZZELFOGHATÓ, HOVÁ VEZET A MEGGONDOLATLANSÁG

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  30. Nehezen értjük egymást, nehezen. Nem az abortusz a jó megoldás, hanem a megelőzés. Az abortusz csak végső megoldás lehetne, a “végső katasztrófa” elhárítására. Erről beszélhetnénk napokig.
    Kezdjem a nádasban fennakadt kosárkával, Mózes idejéből, idézzem Kiss J. “Simon zsidóéknál minden esztendőben,…..
    -
    -
    - Kellene most? Kéne? Volt idő, nem kellett,…”
    vagy: …
    ……http://www.youtube.com/watch?v=SL1b9aKOb8c

    ……Kató a misén

    Pompás, fehér Karácsony-éjen 
    Kidobta a szikrázó hóba, 
    Kidobta a havas semmibe 
    Magzatját a papék Katója. 
    -
    Aztán Kató, a kis cseléd-lyány, 
    Szédülve, tántorogva, félve, 
    Ahogy illik, elment maga is 
    Éjféli, szent, vidám misére. 
    -
    Kató gazdája, az izmos pap 
    S falusi nyája énekelnek: 
    “Dicsértessék az egek ura, 
    Hogy megszületett az a gyermek, 
    -
    Az a gyermek, ott Bethlehemben.”
    Kató fölsír a papi szóra 
    S az a gyermek, a bethlehemi, 
    Könnyezve tekint le Katóra.
    -
    Csak egy tabletta. Vedd be és semmi baj. Kijön, ki. Kicsit kellemetlenebb, mint ahogy bement, de nincs gond. Ne is gondolj rá, felejtsd el. Mit mondasz? Ugyan, bagatell, hát miért? Baba kell? Mit akarsz tudni? Hogy mikortól? Mi vagyok én , Isten?
    Hogy nem dobbant még a szíve?
    Hogy nem tudja még?
    Na figyelj csak, látod? Csepeg. Ne húzd az orrod, igen ondó. Amit vagy lenyelsz, vagy kiköpsz, vagy csak végigfolyik rajtad.
    Az ott? Belőled egy petesejt. Az a homály benne? A vágyaid, álmaid, a múltad és jövőd. Te vagy, ami voltál, ami vagy, ami leszel, ami kezdődik és elmúlik.
    Majd még talán írok egy posztot , bővebben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  31. Gonoszka!
    Lájkoltalak, mert igazad van, de ezt a nő átéli, a férfi megirja!
    Ha az ember tudná, hogy elesik, előtte leülne…
    És ez egy olyan társadalom tudod, ahol a petesejtnek több joga van, mint a már élő embernek, lásd munkavállaló, lásd családos, lásd munkanélküli, lásd hajléktalan… folytassam? ugye nem kell!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  32. Nekem nem kell, én értelek. Csak szeretném megjegyezni, van megelőzés és egy másik, hogy a dugás nem egy pohár víz! Felelőssége van!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  33. Igen Gonoszka, valóban felelősséggel jár, de mindkettő részéről, mégis a nagyobb teher a nőn van.
    Nem beszélve arról, hányan vannak, akiknek cefet drága az antibébi tabletta, de szerelmeskedni akar, mert ennek jogát még ezt nem vették el tőle, még ezt az élményt nem adóztatták meg, és mert legalább erre szüksége van, mert különben megbolondul a mindennapi mókuskeréktől, amit való világnak hivnak!
    És minden alkalommal bizik a szerencsében, miközben görcsöl, hogy istenem ne legyek terhes, ne kelljen egy kis élet fölött kemény döntést hoznom, istenem add, hogy legalább most, a kedvesemmel felhőtlenül boldogok lehessünk! ámen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  34. A pille ára már egy más kérdés. :))
    És, hát igen, elég szomorú, hogy “csak”ez marad.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  35. Gonoszka
    2012. május 22. kedd
    19:39

    Kedves jótét lélek, Gonoszka. A tabletta nyújtotta látszólagos komfort Ön szerint tehát nem eléggé súlyos büntetés? Ha megcsinálni jó volt, legalább az elcsinálás legyen rossz? Hadd ne gondoljam ezt most végig.
    Az abortusz mindig is, már Ön előtt is a végső megoldás volt. Nem láttam még nőt, aki azzal a fölkiáltással vetette volna bele magát a nemiség fertőjébe, hogy, na egye fene, jöjjön a léha, promiszkuus carpe diem, aztán legföljebb elugrunk elkapartatni, ami marad belőle. Arról aztán nem is beszélve, hogy a nők nem egyedül csinálják a gyereket, pedig lehet, hogy úgy jobban járnának, hiszen a sok hímkibic végképp nem ordibálhatna rájuk kígyót-békát, amit most persze megtesznek, mert addig sem firtatja senki az ő felelősségüket. Ha ők nem ódzkodnának mondjuk az óvszertől (önfejűen, vagy éppenséggel, tessék, a bölcs és az ügyben bizonnyal kompetens katolikus klérus helytelenítése következtében), máris kevesebb lenne az, amit aztán gondolkodás nélkül a nők számlájára lehet írni. És ezen nem segít a mégoly szívből jövő érzelgősség sem. (Pláne, ha az apa maga a pap, amire én tippelek az Ön által érvként fölhozott tanversikét olvasva.)
    Hogy a születés csodája, meg az élet csodája, meg a Jézuska csodája? Hát a fiúk micsodája?
    De legyen, nekifutok egy másik megközelítésből is.
    Nem egy olyan, félelmetesen egybecsengő kis színes horrorral örvendeztet meg bennünket a szennymédia, amelynek főszereplője mindig a bestiális nő, aki mindig otthona egy félreeső zugában ad életet mindig gyönyörű, pufók, érett magzatának, majd ördögi brutalitással mindig megfojtja, illetve ellátatlanul magára hagyja a küsdedet. Az olvasó ezen a ponton fölvisít a gyönyörűségtől, pörköltszaftos atlétatrikója elejét marokra fogva még fényesebbre suvickolja mindig kéznél lévő erkölcsi fölényét, odébbrúgja a macskát, és elégedetten sóhajtva becsukja az újságot. Pedig, ha nem volna ily rest, azt is mindig elolvashatná, hogy a gyilkos perszóna családtagjai (értsd: férj, barát, apuci, anyuci, körösztanya és a postás) észre sem vették, hogy áldott állapotban van ez a… szégyentelen riherongy. Tetszik érteni, egy fedél alatt élünk valakivel, egy szobában üvöltözünk egymással, egy asztalnál eszünk, egy ágyban hálunk, egy budira járunk, és nem, és nem veszünk észre semmit.
    Vajon az efféle esetekben mit kellene, kellett volna megelőzni?
    Én úgy tippelem, hogy az ilyen családokat.
    És, ha valamire, hát erre aztán keresve sem lehet jobb eszközt találni egy jó erős abortusz(tablettá)nál.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  36. Ceizel prof. az egyenes beszédben helyére tette a témát!!! :)))
    A politikának kuss a területről!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  37. Azt hiszem ezt még nekem senki nem mondta, hogy “jótét lélek”, köszönöm.
    K—–a félre lettem értve, de ez nem baj.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  38. Gonoszka
    2012. május 23. szerda
    21:08

    “K—–a félre lettem értve, de ez nem baj.”

    Gonoszka jóember, már hogyne volna baj, ha így lenne. Szerintem persze nem, ám győzzön meg. Nem ígérem, hogy hagyom magam, de ne adja fel Ön sem. Pláne hogy, ha minden kötél szakad, még mindig ott a köves út, nemde?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  39. Gonoszka – inkább kérdeznék: ha részt vettél küretekben – akkor tudod a szövődmények számát is. Megosztanád velünk? Továbbá biztosan valami rávette a WHO-tt, hogy a mechanikai küret HELYETT inkább ezt ajánlja! Talán éppen a szövődmények száma közötti jelentős eltérés.
    A gond az, hogy hiába, hogy csak a terhesség korai szakaszában (8. hétig) alkalmazható, sokan bevennék azt követően is – amikor már mások a hatások.
    Ezért a kórházi alkalmazást csak támogatni tudom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  40. Avi
    - akkor az a biológiai csodavárás, amikor egy pap egy fiúgyermeket molesztál?
    Az orvostudomány jelenlegi állása szerint ugyanis abból ritkán lesz gyerek!
    csakén
    épp ez a legnagyobb baj vele. A tenyésztésre kinézett középosztály fogja tudni megfizetni a tablettát – ha nem itthon, akkor külföldön.
    bajao
    teljesen igazad van! SOKKAL embertelenebb felnőtt korban abortálni a “nem kívánt” embereket, mint a törzsfejlődés kezdeti szakaszában.Márpedig egy kormánytól, amelyik kilöki a semmibe rokkant FELNŐTTEK tízezreit, nagyon is álságos a magzatokért aggódni!
    Gonoszka
    teljesen igazad LENNE, ha a fogamzásgátló módszereket támogatná a kormány. Nézz utána, hogy mennyire van így! Ha van kontraproduktív módszer, akkor ez az. A középosztály meg fogja szerezni a lehetőséget – a szegényeknek meg gumira sem telik – aztán az adófizetők tarthatják el a sok nem kívánt gyermeket, akiket az állami gondozás után 18 éves gyerekként löknek ki az életbe. Az mennyivel humánusabb módszer?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  41. A KDNP addig védi a magzatot mig magzat, aztan késöbb mehet közmunkara és éljen 44 ezerböl, hogy orvoshoz eljut-e vagy sem, az mar nem a szivügyük. Ez az ¨emberiességük.
    Egyébként érdekelne, hogy hany nöt ejtettek nem kivanatosan teherbe Palffy és haverjai, hogy igy hangosan emberieskednek .
    Ez is megoldas lehet: : (((((( … … :
    http://nepszava.com/2012/03/magyarorszag/kisfiukat-kasztraltatott-a-holland-egyhaz.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A KDNP-nek tetszett Orbán beszéde 2014. február 17. hétfő

Akcióban a fideszes Vak Komondor hadtest 2014. január 13. hétfő

Semjénék pártja gagyog, s ragyog 2013. december 3. kedd

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos