Ronai and Ronai
AMERIKAI

Teret neveznek el Horthy Miklósról Gyömrőn 2012. április 25. szerda 15:24 Forrás: AN, Index

  • Hozzászólások(150)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Teret neveznek el Horthy Miklósról Gyömrőn

Gyömrő – A Pest megyei Gyömrőn lesz az első olyan  központi tér Magyarországon a második világháború óta, melyet az egykori kormányzóról neveznek el. Jobbikos képviselőtől származott a javaslat, de szinte az egész testület egyetértett vele.  Az évtizedek óta Szabadság térnek nevezett közterület nyártól viseli az egykori kormányzó nevét. Megközelíthető a Különítmény-közből, a Numerus Clausus úton haladva egy éles jobbkanyarral. Felkészülnek Prónay Pál, Héjjas Iván és más orgoványi hősök.

A helyi képviselőtestület döntése alapján 2012 júliusától Horthy Miklós térnek fogják hívni Gyömrő központi terét. Hauser Antal gyömrői kommunikációs referens szerint valójában visszanevezésről van szó, a harmincas években ugyanis már Horthy térnek hívták a központot, ezután nevezték át Szabadság térre.

A visszanevezésről szóló javaslat a testület jobbikos tagjától, Sas Zoltántól származott, 10 igen és egy tartózkodás mellett fogadták el – a testület döntően függetlenekből áll. Ezzel Gyömrőn lesz az első főtér Magyarországon, melyet Horthy térnek hívnak.

1945 után az első közterület Budapesten Pátyon volt, ahol 2001-ben MIÉP-es kezdeményezésre Horthy Miklós közt avattak. 2011-ben a váci képviselő-testületben is felvetődött, hogy az ottani Budapesti utat átnevezzék Horthy útra, ez a kezdeményezés azonban elbukott.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.6/5 (11 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -2 ( 16 szavazatból)
Teret neveznek el Horthy Miklósról Gyömrőn, 3.6 out of 5 based on 11 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(150)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

150 Reader’s Comments

  1. figyelő,

    Budapesten van Wallenbergről elnevezett utca, már az 50-es évektől viseli a nevét.
    Szobra is van – egyelőre még áll – a Szilágyi Erzsébet fasorban.
    Hogy mit hoz a jövő, ebben a szoboráthelyezős,utcanév-átnevezős világban ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  2. Egy dolgot értsünk meg: nem azért neveznek el teret a lovastengerészről, mert nem tudják, hogy ki volt és mit tett, hanem ellenkezőleg, a Tanácsköztársaság utáni rémtettek, a zsidótörvények, a holokausztban való részvétel, a világháborúba lépés elismeréseképpen. Ami számunkra rettenetes bűn, az az ő szemükben érdem. A tények felsorakoztatása csak megerősíti őket döntésükben. Ez van. Mi vagyunk a pingvinek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (27 szavazatból)
  3. bruckenbacker kapitány

    És a közmunkásoknak a bejáratnál(vagy a szabállysértésért közmunkával vagy elzárással büntetteknek) fenn lesz a felirat: A munka felszabadít….
    „Arbeit macht frei”
    http://www.sssp.sk/hu/userdata/20091017_auschwitz/besz/auschwitz_ka.htm

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (13 szavazatból)
  4. Erdélyben, Csíkszeredán is megemlékeztek a bécsi döntésről, Észak-Erdély visszacsatolásáról! A román hatóságok ezt eltűrték ,pedig ez hosszabb távon etnikai feszültségekhez, akár vérrontáshoz is vezethet! Székelyföldön magyar iskolák vannak, magyar nyelven lehet a az önkormányzatoknál, bíróságon stb ügyeket intézni, megkapták a magyar állampolgárságot is! Mit akarnak még székely testvéreink? Azt, hogy a magyarok és románok gyilkolják egymást? : http://www.youtube.com/watch?v=P_HAs8zOqio

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (14 szavazatból)
  5. Több mint 700 ezer magyar ember – zsidók, cigányok, máskép gondolkodók, katonák – haláláért felelős.
    Ilyen népirtásra a tatárjárás óta nem volt példa.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (20 szavazatból)
  6. emigrant,

    „Ha lehet Kossuth tér, akkor lehessen már Horthy tér is…” tegnap esti Híradó, így kerül azonos elbírálás alá Petőfi, Kossuth és Horthy.
    A megkérdezettek válaszai óriási tudatlanságot (fiatalabbak esetében nem is csodálkozom), esetleg félelmet, óvatosságot tükröznek.

    http://atv.hu/cikk/video-20120425_ha_lehet_kossuth_ter_akkor_lehessen_mar_horthy_ter_is

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (10 szavazatból)
  7. Ez a hitvány, ocsmány banda tesztel minket?
    Mikor szakad a cérna?
    Talán a kelenföldi Bartók Béla út is visszakapja a Horthy Miklós nevét?
    A főganaj, aki mindig igazat mond, nagyon meg fog lepődni, amikor megtapasztalja a népharagot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (17 szavazatból)
  8. zorka 2012. április 26. csütörtök
    Köszönöm tudom, a XIII. kerületben van utca elnevezve róla. Azért írtam, hogy „a régieket majd a maga idejében átnevezgethetik”.
    Nézd ha Károlyi, József Attila, várhatólag Nagy Imre és még ki tudja hányan – akiről nem tudunk – szobra repülhet, akkor egy Svédországból „szalajtott zsidómentő senkiházi” miért is nem, ha éppen nem felel meg a pillanatnyi politikai széljárásnak. Kíváncsi vagyok a cipők meddig maradhatnak a Duna parton.
    A múltat végképp eltörölni … – mondja a nem éppen népnemzeti internacionálé. Igaz részlegesen törlik el vagy pillanatonként átalakítják az éppen sorra kerülő cél érdekében, no meg a kínossá vált momentumokat kitörlik belőle – pl. melyik vezető ki volt, és mit mondott.
    Nézd meg akár ezt a vallási katyvaszt amit a parlamenti sámántáncoltató, de közben Európát keresztény múltjáért felelősségre vonó magyar kormány művel. Döbbenetes.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (14 szavazatból)
  9. bruckenbacker kapitány

    zorka
    2012. április 25. szerda
    19:27

    A tér elnevezésén túl Horthy lovasszobrát is időszerű lenne felállítani, ha nem is Gyömrőn, javasolnám inkább az átépítésre kerülő Kossuth teret.
    A teret jelölő táblákon, valamint a szobor talapzatán feltétlenül meg kellene említeni, hogy ennek az embernek köszönhető a Donnál halálba küldött közel kétszázezer ember szörnyű halála.

    Zorka! Nem csak az, hanem sokszázezer zsidó vallású(vagy származású??) honfitársunk elpusztításához is asszisztált.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (12 szavazatból)
  10. bruckenbacker kapitány,

    erről, érintettség miatt nem írtam…….. természetesen tudom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  11. Mínuszoló,
    előbújtál a patkánylyukból ? Ennyire telik csak az értelmi képességeidből, hogy egy ikonra nyomogass szorgalmasan ?
    Őszintén sajnállak, rossz lehet neked. Ha írni nem is, olvasni tudsz legalább, vagy csak megmutatták, melyik ikonra kell kattintani ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (17 szavazatból)
  12. Valakik nagyon mínuszolgatják a hozzászólásokat! De ha valaki az ő (értsd:szélsőjobboldali, neonáci, antiszemita, stb.) oldalaikon meri leírni az ellenvéleményét, azonnal elküldik melegebb éghajlatra! Tegyünk így mi is! Tehát “kedves” mínuszolgatók! Menjetek a …ba, ahova valók vagytok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (10 szavazatból)
  13. Beszélgetünk, vitatkozunk, vérmérsékletünk szerint állást foglalunk abban, hogy az itt kommentelő ‘86-os születésű (bocs, de nem keresem vissza a nickjét) vajon tudatlan v. nagyon is tudatosan provokál…
    Na, de ami nálam ennél sokkal jobban kiverte a biztosítékot, az ez:

    http://www.zalaihirlap.hu/helyi_kiadasok-lenti_letenye/20120425_nincs_oka_felni_zsidosagnak

    Nem olvastam végig, nekem a cím is elég volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  14. Nemsokára Adolf Hitlerről fognak elnevezni teret Budapesten,vagy Orbán Viktor teret jó sokára,mitán a koaliciós jobbikos fasisztáival együtt megalakítja a fajtiszta egyházakat kivéve a BAPTISTA EGYHÁZAT! Rúgjuk seggbe az USA-t!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! DE már nem kell!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Orbáncfű seggbekúrta a magyar népet, tegnap átcseszte
    az EU-t. mooooooooost az USA jön, HÁTHA ők is hülyék!!!!! AZ imf MÁR csak kisbetűs falatka lesz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (12 szavazatból)
  15. canislupus,

    engem nem zavar különösebben, ha egy agyatlan senki mínuszt nyom a beírásomra, de lenne egy javaslatom az oldal átformálására.
    T.Admin !

    Meg kellene szüntetni a mínuszolási opciót, akkor valóban csak értelmes ember (?) módjára fejthetné ki a nemtetszését, vagy ellenvéleményét. Nehéz feladat lenne ez részükre és ezzel feltehetően megszűnne a szorgos mínuszolás javadalmazása is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  16. ezt nem értem.

    hát nem arról ment itt mindig a duma és cselekvés, hogy a szocializmusra emlékeztető közterület elnevezéseket lecseréljék, mert tűrhetetlen.

    és nem arról ment itt mindig a duma, hogy nem csak náci bűnök vannak, hanem szocialista bűnök is.

    dehát akkor náci bűnösök miért jelenhetnek meg közterületek elnevezésében.

    a kormány itt is őrült nagy hibát vét.

    nagyon sok embert sértenek meg ezzel!
    hogy micsoda söpredékek a politikusok, főleg a jobboldalon!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  17. Keresem a hozzászólásokat, merre lehetnek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  18. Ez 2012. Magyarországa!Undorító!Itt tarunk és még meddig megyünk ?Szó nélkül tűrik ezt a határainkon kívüli hatalmak.A magyar nép megalkuvó és gyáva.Akinek ez nem tetszik az meg szenved.Sajnos mindenki nincs olyan helyzetben,hogy elhagyja a hazáját.De az lenne a megoldás?
    Kevesen vagyunk akik fel merik emelni a hangjukat de mire megyünk vele?Vagy ezt kell tennie a néppel az elitnek?
    Őszinte szavakat szeretnénk végre.
    1956-ban is csak messziről jövő biztató szavakat hallottunk.Nagyon messziről!Akkor is konkrét segítségre lett volna szükségünk.Bár én csak a szüleim elmondásából és a történelem könyvekből ismerem,de kevés segítséget kaptunk.Remélem ma a XXI.században többet kapunk hétköznapi biztatásnál.A Hajrá Magyarország-ból elegünk van.Az már nagyon kevés.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (9 szavazatból)
  19. Bartus úr! Köszönjük a magyarok nevében amit magányos harcosként értünk tesz..Legalább valahonnan hallunk igaz szavakat is!
    A hazai Népszavában szívesen olvassuk a cikkeit ha lehetne több ízben is megismételni ,akkor legalább szélesebb körben terjedhetne a mai magyar valóság.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (11 szavazatból)
  20. Korábbi álláspontomat megerősítendő. egy vicc. “Megkérdezik a Tbiliszi rádiót: Igaz-e, hogy Sztálin sok millió orosz ember haláláért felelős? A válasz: Igaz, de nemcsak ezért szeretjük.” Ez van, a többi csak mellébeszélés, és a jószándékú, ámde tájékozatlan tömegek megtévesztése. A szerecsenmosdatás csak utóbbiaknak szól. Horthy legfőbb érdemei a mi szemünkben a legsúlyosabb bűnök. A probléma, hogy olyanok vannak hatalmon, akik Horthyt “nemcsak ezért szeretik.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  21. OFF
    A Kádár érában még láttam az ezüstszegecset a Szabadság híd délpesti hídfőjénél. És felnézve olvashattam, hogy a híd ezen fele Ferenc József-ről van elnevezve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  22. Ezzel tiszteleg a mai hatalom a Donnál elesett 200.000 magyar katonák és a koncentrációs táborokban elpusztutott Hatazázezer zsidó emléke előtt.Mindezekhez Hortynak sok köze vólt, és milyen büszkén feszit Hitler mellett,aki a második világháborut zuditotta a világra. Aki kiöttlötte ezt a szégyent, nem gondol az ártatlanul elpusztitott emberekre,sőt ugy érzem még büszke is rá.Szégyelje magát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  23. Ha van még nevezetlen tér, utca vagy bármilyen zavaros múltú egyedről elnevezett hely, javaslom nevezzük el a szintén méltó múltú Jányról aki a nyomorult 2. magyar hadsereget beletolta a halálba.

    „294/2. hds. I. a. 43. I. 24. szám

    HADPARANCS

    [...] 2. Vegye tudomásul mindenki, hogy innen sem betegség, sem sebesülés, sem fagyással el nem engedek senkit. Azon a területen, hol gyülekezésünket elrendelték, hol az újjászervezést végrehajtjuk, ott marad mindenki, míg meg nem gyógyul, vagy el nem pusztul.

    3. A rendet és a vas fegyelmet a legkeményebb kézzel, ha kell, a helyszínen való felkoncolással, de helyre kell állítani. Ennél kivétel nincs, legyen az tiszt vagy rendfokozat nélküli honvéd, aki parancsomnak nem engedelmeskedik, az nem érdemli meg, hogy nyomorult életét tovább tengesse és nem engedem, hogy szégyenünket bárki is tovább nagyobbítsa. [...]

    vitéz Jány vezds. hds. pk.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  24. Gonoszka!
    Ezt nem úszod meg a ládák cipelgetésével.
    A kibontásukra is szükség lesz.
    A “vezír” nemhiába mondotta, szagolt ő már puskapor szagot!
    Így folytatja, lehet újból érezni fogja!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  25. Szagot, szagot!
    Megint 1,5 a számolással!
    Bocs!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  26. Gyömrőiek. ti sötét, tanulatlan, bunkó állatok vagytok!
    Legközelebb Hitler, Szálasi, Eichmann, Göbbels, stb. terek jönnek?
    Ez a rohadt Horthynak köszönhetjük a szovjet megszállás évtizedeit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (13 szavazatból)
  27. Itt a híres szakértők névsora. Olyan ártatlanok szegények, nem tehetnek róla. Csak asszisztálnak.
    http://www.gyomro.hu/onkormanyzat/index.php

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  28. Ezek biztosan Amerikába voltak. Megkapták a kergemarhakórt.
    Vigyáznunk kell. Ragadós.
    .
    Igaza van rakoncátlannak valószinűsithető, hogy máshol egyéb
    nevek is újraélednek, hiszen:
    FELTÁMADT A FASIZMUS!
    És még mondja valaki, hogy nincs feltámadás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  29. T. Zorka! – a kenyérkeresetük megszűnne!
    Egy ideje már nem kell pénzért a Kossuth téren talajcseréig amortizálni a környezetet, nem kell kukát gyújtogatni molotovkoktélt hajigálni – de vehetnek kecskét és mehetnek gombát szedni – most így eső után sok a gomba!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  30. Sajnos Magyarország morálisan már régen lecsúszott a béka hátsó fele alá. Egy bizonyos pont után már semmi sem tud meglepni. Az EU-ban viszont nagyon csalódtam; ha a Barroso leült tárgyalni A Viktátorral, akkor már biztos hogy semmit nem tesznek ellene.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  31. Barroso úr átpasszolta a labdát az IMF-nek. Majd ott eltárgyalgatnak még jövő márciusig, addig lebegtetik a megegyezést, a piac lenyugszik, annyira nem is idegeskedik, mert Magyarország rendelkezik MNB tartalékkal, jön a nyári szünet, aztán megint tárgyalgatnak és akkor hazamennek Jézuskázni, aztán még egy kicsit újéveznek is, utána pedig nemsokára megy Simor András és szabad lesz a pálya, azaz a valutatartalék. Ki van ez találva….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  32. @zorka. Szilágyi Erzsébet fasor. Rosszul hangzik. Arra felé van a remiz, ahol Ságvári Endrét lelőtték és nem oly rég mentették fel posztumusz a csendőrt, aki tette. Azzal az indoklással, hogy az akkori törvények szerint jogosan járt el. Ergo, a mai Mo. jogutódja a fasiszta megszállás alatti Mo.-nak. Itt van egy gondolati bukfenc ( nem gondolt rá a Szájber gyerek ), ugyanis az “alaptörvényben” Magyarországot a március 19.-i állapotig tekintik függetlennek ( leginkább azért, hogy a zsidó deportálásokat a németek nyakába lehessen varrni )..Ságvárit pedig júliusban lőtték le.Szóval, a Szájber gyerek, ezt benézte.Félelmetes belegondolni, hogy a mai hatalom szerint az, aki biztonságos fedezékből fölkoncoltatja az eleve reménytelen vállalkozásba ( Don ) hajszolt katonákat, az megbecsülést és tiszteletet érdemel, példakép ( Jány). Míg az, aki tett ez ellen,arra jobb, ha nem emlékezünk. Ságvári a saját bőrét vitte a vásárra( akármi is lett később a kommunista párttal), ellentétben azokkal, akik akkor is, ma is az anyjukat is eladnák a hatalomért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  33. Végre megérkezik a magyar demokrácia, oda ahova mindig is vágyott a Horthy korszakba. Sok sikert !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  34. Az a legkevesebb, hogy Gyömrőre kell látogatni, és piros festékszóró spray-el le kell fújni a lovastengerész nevével “díszített” utcanév táblákat. Én vállalok egy menetet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  35. Commandante! Jól el fognak ítélni közterület rongálásért, aztán mehetsz közmunkára a Horthy parkba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  36. Gyömrő = megviktorlott agyú majmok fészke.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  37. luli! Vágyik a harapós ló a Horthy korszakba! Mindenkinek javaslom Márai naplóit a korszakról, különösen az 1944-45-öst.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  38. Ha vége ennek a háborúnak, a feladatok mérhetetlen sora vár reánk, el kell temetni a halottakat, el kell takarítani a romokat, kenyeret kell adni az éhezőknek, valamilyen államfélét kell építeni a cserepekből, amit a rablógyilkos horda, melynek nagy része megszökött már, ránk hagyott. De ez a kisebbik feladat. Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban; ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből, a „jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint „keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert „keresztény, magyar úri ember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem „keresztény magyar”, vagy „úriember”, tartani a markát s a keresztény-magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidó birtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a „jobboldaliság” igaz értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harmincéves és ebben a szellemben, légkörben nevelkedik, reménytelen: talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonnyal hajlong majd az új rend előtt: de szíve mélyén örökké visszasírja a „jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül. S lehetett „előkelő közhivatalnok”-nak lenni és sérthetetlen, páncélinggel védett katonatisztnek; s mindezért nem adni semmit, csak becses létezés tényét. Ez a fajta sohasem változik meg. De amíg ezeknek szavuk van, vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet. (1943-44-es napló részlet)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  39. Ó bocsánat Márai

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  40. @figyelő. Először azt hittem, hogy a mai “háborúról” van szó, mert most is háború van nálunk.Aztán beugrott, hogy Márai.Pontosabban nem lehetne leírni a mai teendőket. A helyzet nem semmit sem változott, majd’ hetven év alatt.. Ám, mint tudjuk ” A helyzetnek nincs semmi oka, hogy megváltozzon magától” ( © Európa Kiadó). Ha Márai ilyen pesszimistán látta és inkább elment innen, akkor gyors, pozitív változásokra ne számítsunk a közállapotainkat illetően.Úgy kell fölfogni, hogy mi most egy nagy időutazás részesei vagyunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  41. Köztereket nevezni, átnevezni, szobrokat lerombolni,áthelyezni csak teljes egyetértéssel lehet, ha nincs konszenzus, akkor ciklusonként változtathatják ezeket. Ami mellesleg igen komoly anyagi áldozatokat kíván ennek a szerencsétlen kivéreztetett népnek.
    Sokan emlékeznek még rá, hogy Budán mennyire ágált az SZDSZ a turul szobor ellen. Még bontási határozatok is születtek, de aztán mégis maradhatott. Erre ezek mivel válaszolnak? Elbontották már a Károlyi szobrot, József Attilát át akarják helyezni a Duna árterére, sőt már Nagy Imre mártír miniszterelnök szobra se tetszik hazánk “köteles” méltóságának.
    Ha Károlyi megosztó személyisége volt a magyar történelemnek, akkor Horthy sokszorosan az, sőt a volt kormányzó úr örülhetett, hogy nem ítélték el anno háborús bűnösként. Szerintem megérdemelte volna, de mivel a szövetségesek másként gondolták, hát rendben van,elfogadjuk. Az viszont már mindenek a netovábbja, hogy szobrokat állítsanak neki és utakat, tereket nevezzünk el róla. Teljesen nyilvánvaló, hogy ezeket az első adódó alkalommal el kell majd távolítani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  42. Szobrot Kún Páternek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  43. Szeretném tudni, hogy miért látogatják az olyanfélék ezt az oldalt, akik csak üres blogokat képesek indítani(hogy foglalja a helyet),akik érvek nélkül csak minuszolni tudnak?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  44. figyelő 2012. április 26. csütörtök 16:23
    Köszi, hogy behoztad Márait. Én ugyan nemrég javasoltam valakinek,
    sajnos a név kezdőbetűje mellécsúszott.
    Aki teheti olvassa Márai – több kötetben kiadott – naplóját. nagyon tanulságos.
    Ugyanis a hozzáférhető – történelemmel foglalkozó – irodalomban az események
    összefügései rendszerint, hamisan jelennek meg. Nem a szándékos hamisitásra
    gondolok, hanem arra, hogy egy egy eseményről több helyről előhozott
    bizonyitékok háttere általában ellentmondásokkal teli tartalmú. Néha nehéz
    kihámozni a valóságot. A napló folyamatos, aprólékos tartalma sok nehezen
    érthető dolgot megmagyarázhat az akkori időben valóban megtörténtekről.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  45. A képviselő testület egyhangúlag szavazta meg, tehát lehet méretet venni a nyakukról! Már úgy értem, hogy ing vásárláshoz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  46. Feltámadunk! Itt a magyar feltámadás: http://www.youtube.com/watch?v=jWIOfDHfLRY&feature=related

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  47. Egy kis faluban élek és követelem hogy a szabadság utcát nevezzék át adolf hitler utcává ,hátha ezzel benyalhatunk szeretet vezérünknek és biztosit nekünk valami kis munkát hogy ne haljunk éhen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  48. Horthy Miklós neve egyet jelent a trianoni területek visszakövetelésével! Mi lesz ebből?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  49. #
    commandante
    2012. április 26. csütörtök
    15:43 Minek pazarolni a festészórót? be kell kenni szarral! Jó lesz oda a kenderesi tehén gané is! Ganénank, ganét!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  50. Kedves Commandantre, kedves többiek! Értesüléseim szerint még nincs kint a tábla Gyömrőn. Ahogy kiteszik, ígérem szólok. Akkor majd szívesen látok mindenkit egy kis polgári engedetlenségre. Több Holokauszt áldozat leszármazottja jelezte részvételét – kíváncsiak vagyunk a hatalom reagálására is. Itt a határ, ne tovább! Utána egy pártalakító sörözés is belefér esetleg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Vonáék bevonulnának minden településre 2011. november 17. csütörtök | AN

Horthyné díszpolgár lett Budapesten 2011. május 22. vasárnap

A Le Monde a preambulumról 2011. április 19. kedd

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos