Ronai and Ronai
AMERIKAI

Az illegitim kóceráj tovább kokizza a diktátort 2012. március 11. vasárnap 18:35 | AN Forrás: AN, 168 Óra

  • Hozzászólások(63)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Az illegitim kóceráj tovább kokizza a diktátort

Budapest – Hisztérikusan viselkedett több pesti lap értesülése szerint Orbán Viktor a legutóbbi kormányülésen. Nem érti, mi történik, holott ő udvariasan kérte, hogy ne vonják meg a 150 milliárdos kohéziós segélyt, és mint kiderült, az IMF sem tárgyal a magyar kormánnyal, és egyik a másikára mutogat.

A kormányülésen mindezek mellett elhangzott, hogy Orbán Viktornak – aki egy éve még kokik, sallerek osztogatásáról, baráti tarkón verésről, valamint arról beszélt, hogy se Moszkva, se Brüsszel nem diktálhat nekünk – „elege van” abból, hogy az IMF nem tárgyal. A miniszterelnök, aki láthatóan nem érzékeli az összefüggést sem az elmúlt két év politikai lépései és a mostani helyzet, sem pedig az uniós intézmények „illegitim kócerájnak” nevezése és az uniós vonakodás között.

Nem kizárt, hogy egyik utolsó, valóban jó szolgálatát tette Orbánnak Schmitt Pál államelnök, aki a Bruxinfónak nyilatkozva kijelentette: az Európai Bizottság „nagyon rossz néven vette”, hogy Orbán a múlt vasárnapi Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungban a következőket jelentette ki: „Engem megválasztottak, a magyar kormányt is megválasztották. De ki választotta meg az Európai Bizottságot? Hol van a demokratikus legitimációja?” Schmitt azt állította, „garantálta” nekik, hogy Magyarország legitimnek tartja az EB-t, kérdés azonban, mennyit ér ez a garancia egy olyan ember szájából, akit hónapok óta azzal vádolnak, hogy plagizálta a kisdoktoriját.

Mindez olyan körülmények között történik, amikor Magyarországnak égető szüksége van egy húszmilliárd eurós áthidaló hitelre, gyakorlatilag tűzoltási célokra. Több miniszter, így Fellegi Tamás és Martonyi János is egyértelműen leszögezte: más megoldás nem létezik, egy Dow Jones-interjúból azonban, mint kiderült, megjelenés előtt kihúzatták Orbánnak azt a félmondatát, amely arról szólt, hogy a hitel nélkül hosszú távon – egy, másfél év múlva – veszélybe kerül Magyarország fizetőképessége. A kihúzás voltaképp indokolt volt, hiszen áthidaló hitel híján az ország nem egy év, de hónapok leforgása alatt csődbe kerül – véli tudni a gazdasági minisztérium egy magát megnevezni nem kívánó munkatársa.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (64 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +85 ( 89 szavazatból)
Az illegitim kóceráj tovább kokizza a diktátort, 4.9 out of 5 based on 64 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(63)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

63 Reader’s Comments

  1. Ha lehet hinni a kiszívárogtatásnak, akkor az Uniós Bizottság a szigorúbb opciót fogja alkalmazni Magyarországgal szemben, és ez kétségtelen betesz az IMF-el való megállapodásnak is. A legnagyobb baj, hogy mindezek hatását, nem csak a kormány, de az egész magyar társadalom érezni fogja, elképesztően nagy árat fizetve meggondolatlan szavazásaiknak. Akik annak idején nem akarták meghallani a folytonos figyelmeztetéseket sok politológus, közíró részéről és dőjfösen adták szavaztukat a Fideszre, most meg kell tapasztalják saját bőrükön is mennyire tévedtek. Lehet, hogy közelebb vagyok az igazsághoz, ha ezt inkább bűnnek és nem tévedésnek nevezem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  2. Nincs min meglepődni. Azzal nyitották a kormányzást, hogy nagy pofával -és hozzátehetjük, hogy emberhez méltatlan, visszataszító modorban- kizavartak mindenkit aki csak segíthetne. Ezt mindössze arra hivatkozva, hogy itt aztán demokrácia van és senki sem diktálhat, főleg nem külföldről. Az az apróság aztán teljesen mellékes, hogy az adott javaslatnak van racionalitása, szemben azzal amit egy két szemmel négyfelé néző mágus lát a varázsgömbjében. Ezután meg felháborodnak azon, hogy nem akarnak segíteni, pedig két hónapja rájuk várnak? Hol élnek ezek? Az EU-ban nem jellemző, hogy a ketrec rázná a majmot.

    A probléma az, hogy ez a faragatlan banda most az egész országot járatja le és nem csupán önmagát. Az állítólag úgy féltett nemzetet teszi nevetség tárgyává. Szégyelljék magukat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  3. Jade
    Én a legnagyobb bűnt abban látom, hogy azok a sok politológus,közíró,és minden ismert ember,akik annak idején a fideszre szavaztak,azok nem állnak ki az emberek elé, és nem mea culpáznak.
    Nyilvános beismerés kellene, hogy tévedtek, nem hitték hogy ilyen aljas eszközökhöz fog folyamodni a fidesz!
    Ehelyett megy a sunyítás,a mellébeszélés,a megélhetési gerinctelenség!
    Az anyagiakkal, és lehetőségekkel kisemmizett kisembereknek már lehetőségük sem lesz tüntetésre járni, mert vidékről feljutni Pestre nem kis összeg annak, aki a napi kenyér mennyiséget sem tudja már a gyerekei elé tenni.
    Megy az össznépi kábítás, mert az akkori rossz helyre szavazókban nincs annyi bátorság, hogy bevallják,hogy a rossz döntésüknek mekkora szerepük van ezeknek a mostani gazembereknek az ámokfutásában.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  4. Bumburi – nagyon jól összefoglalta! Pl. Kéri László sem látott semmi gondot a kétharmados nyerésben. Sem politológus, sem szoci nem vagyok, de az előző Orbán kormányból és az elmúlt 8 évi ellenzékiségükből semmi jót nem tudtam elképzelni! Nekem lett igazam, bár ennyire rosszat nem feltételeztem! A többi szintén így vélekedett, aztán nem kínálták meg őket jobbnál jobb pozíciókkal, így most egy kicsit kritizálják a Fideszt, de leginkább még mindíg Gyurcsány Ferencet ekézik! Tiszta elemebaj, hogy nem veszik észre merre suhan a gyorsnaszád! Ilyen szövegeket, mint amit megengednek maguknak a kormányon lévők, minden nap hangoztatni kellene, hogy mennyit ártanak az országnak, azt hiszik rólunk, hogy itt mindenki ilyen bunkó!
    Ostoba aki még azt hiszi, ezek a hazáért és értünk dolgoznak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  5. Most akarja megszüntetni a Vitézy-féle BKV a budakeszi-i és solymári buszjáratokat.
    Igy aztán a két Budapest-melletti településről a zemberek nem tudnak majd bejutni semmiképp a munkahelyükre,
    Ilyen nem volt az elmútt nyóc…..izé….elmúlt 65 évben !! !! !! !!
    ( A buszok hgyakorlatilag tömötten járnak állandóan. Az a baja vele a BKV ” vezérkarának ” hogy az adott településeken több helyen is megállnak , azért pedig pénz jár nekik mert ezáltal helyközi közlekedést is biztosítanak. Ennél nagyobb pofátlanságot már rég hallo…bocsánat….mostanság már naponta hallottam . De ez akkor is felháborító.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  6. Ezek a ” politológusok ” egy nagy rakás teveszart sem érnek.
    Okoskodnak , elménckednek , barátságos meggyőző hangon duruzsolnak , közben pedig minden másképpen történik.
    De be nem ismernék a tévedé…botsánat…a gerinctelenségüket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  7. jól hallottam a falu szélén? Kidobolták: árverés! Olcsón eladó, kiadó egy egész ország!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  8. Megnyugodhatnak az Unióban, Shmidt Plagi garantálja az ő legitimitásukat. Nem lennék meglepődve, ha a háta mögött egyszerűen kinevetnék. Odaáll és előadja magát mint áLamfő, egyszerűen szánalmas. Ahogy a főnöke pattogása is. Ki a f..z az az OV, kérdezhetik egymástól a diplomaták.

    Kéri számomra már rég nem hiteles. Lehet hogy utólag elemezgetve a történéseket, nagyon bölcseket tud mondani, de a prognózisai nem érnek semmit. A kezdetekben jelentős szerepe volt OV útjának egyengetésében. Ezek szerint az emberismerete sem lehet túl fejlett, mert arról az emberről már a legelején látni lehetett, hogy milyen ambíciói vannak és mihez kezd velük, ha hatalmat is kap hozzá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  9. Akkor most az a jó, ha kapunk még hitelt, amivel kihúzzuk a következő hitelosztásig? Nem mondom, messzelátó, nagyra törő távlatok…
    Az nem fordul meg senkinek a fejében, hogy esetleg nem kéne több hitelt felvenni? Egy darabig most abból kéne gazdálkodnunk, amink van. Ez a bölcsesség egy egyszerű parasztasszonyban is megvan… Nem lehet többet költeni, mint amennyi a sublótban van.
    Nem mondom, hogy egyszerű lesz az élet, de kibírjuk, utána pedig nem kell levett kalappal koldulni.
    Ha viszont így megy tovább, sohasem szabadulunk ki ebből a csapdából. Persze, ez a cél. :-(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  10. T. Orbán úr!
    Ha valaki azt modja Önnek, hogy nem jól csinálja hülyeséget csinál tönkreteszi az országot, —- nem kell vele foglalkozni!
    Ha ketten mondják, akkor se nagyon, mert ők tévednek!
    Ha hárman mondják, akkor már el kell gondolkodni!
    DE NEM HÁRMAN MONDJÁK ( MONDJUK)2/3, de nem az Öné !!! Ezen már nagyon el kellene gondolkoni! – Lehet, hogy nekik van mégis igazuk??
    Űgy tűnik lehet! sőt nagyon biztos!

    Orbán úr! észre kellene már venni, hogy rosszul ül a lovon! FORDÍTVA !
    Meg azt is észre kellene már venni, hogy a ló, amin ül ….. MEGDÖGLÖTT!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  11. Szundi:
    Ha már szóvicc , legyen szóvicc :
    ” Lámafő / lámer ő ” ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  12. Lovasember:
    Hát lehetséges hogy nem veszünk fel a hitelböl többet , de akkor nem lesz nyugdíjosztás sem , a benzin hat-hét száz forintba fog kerülni de legalább csak jegyre adják majd , a kenyéret dettó.
    Tömegközlekedés meg akkor nem lesz egyáltalán. Hacsak az utasok -mint a régi-régi filmben ) nem maguk tolják a villamoskocsit.
    Ja…villany is csak délután öttől kilencig lesz , víz meg véletlenszerűen , néhanapján.
    Ezek várhatóak. Az ok pedig az hogy jelen Kormányunk gyakorlatilag leépíteni látszik a hazai munkásosztályt , termelést , akadályozza a ” működő tőke ” beáramlását.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  13. Szerintem nagyon kiszúrtak Orbánékkal azzal, hogy kihúzták azt a bizonyos fél mondatot: ” a hitel nélkül hosszú távon – egy, másfél év múlva – veszélybe kerül Magyarország fizetőképessége.

    Pedig már milyen szépen fel volt építve az egész (megint, immár kb. negyedszer).
    Először 2010. júni. harmadikán gyengült 13,6 Ft-ot egy nap alatt a magyar fizetési eszköz az emlékezetes debreceni ember, kormány szája duó nyilatozata után. Akkor jól meglepődhettek, de szerintem Simicska, vagy valamelyik rájött, hogy ez hatalmas üzlet, és ki is dolgozták a forgatókönyv részleteit.
    A mostani akciójuk (többedik) kettő hete kezdőthetett (2012. március elsején rég nem látott mértékben erősödött a Ft (287,86)). Akkor bevásároltak euróból, majd a jól bevált recept szerin jöttek a mocskolódó, arogáns nyilatkozatok az EU ellen. Szép lassan kezdett gyengülni a Ft, dörzsölték a kezüket, gondolatban már el is kötötték a nyereségüket.
    Valami porszem kerülhetett a gépezetbe, mivel a tervvel ellentétben nem gyengült annyira a Ft, mint ahogy kalkuláltak.
    Pedig ők minden tőlük telhetőt megtettek: háromszorok bóvli kategóriába kergették az országot, minden létező EU bizottság elmarasztalást begyűjtöttünk, és csattanókét a kohéziós alapok egy részét is jegelték. És mégis, semmi eredmény, sőt egy kicsit visszaerősödött a Ft.
    Nosza, gondolták, dobjunk rá egy lapátta és legjobb, ha a főnök szájából hangzik el, hogy igazán nagyot szóljon! ERRE KIHÚZZÁK!
    Mi legyünk “nyugodtak”, dóljünk hátra kényelmesen, és hamarosan megtudjuk, mit fundáltak ki. Az Nekünk fájni fog, nagyon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Elég borsos koki meg saller volt ez 2012. február 13. hétfő | Lengyel L. László

Készakarva bedöntené a kormány a BKV-t? 2012. január 10. kedd | RR

Magyarország ütközőpályán az EU-val 2012. január 10. kedd | Kopits György / RR

Szankciókat vethetnek be Magyarország ellen 2011. december 30. péntek | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos