Washington – Van Gogh által megörökített napraforgók génmutációját azonosították amerikai növénybiológusok, akik a Nature Genetics című folyóiratban tették közzé tanulmányukat.
.
A napraforgó (Helianthus annuus) fészekvirágzatának peremén helyezkednek el egy sorban a rovarok csalogatására szolgáló sárga színű nyelves virágok. A tányér közepe felé szabályos körökben helyezkednek el a magvakat termelő hímnős, csöves virágok. Ezek száma több száztól ezerig terjed. A Vincent Van Gogh által 1887-ben és 1888-ban festett két sorozat csendéleten olyan mutáns napraforgókat örökített meg, amelyeknél két sorban helyezkednek el a sárga szirmok, viszont sokkal kisebb a csöves virágok száma, olvasható a ScienceDaily tudományos hírportálon.
.
.
A különbség genetikai okait igyekezve felderíteni a Georgiai Egyetem kutatói John Burke professzor irányításával ugyanazt a növénykeresztezési eljárást alkalmazták, amelyet Gregor Mendel (1822-1884) botanikus, a tudományos örökléstan megalapozója dolgozott ki. A tudósok a vad napraforgót a kettős szirmúval keresztezték és arra a következtetésre jutottak, hogy a mutációért egyetlen, dominánsan öröklődő HaCYC2c gén a felelős. Az utódokkal végzett további keresztezések egy második mutációt is kimutattak, amely recesszíven öröklődik mind a vad, mind a kettős sárga szirmú napraforgók részéről a virág harmadik, átmeneti típusát eredményezve.
Elég felelőtlen, hogy csak így közzéteszik. Nem félnek, hogy Schmitt Pál ellopja?
Nekem gyanús, Van Gogh. Lehet abban van valami, hogy ezzel népszerűsítette a génkezelt napraforgót. Tiltakozásul nem megyek a Louvre-ba és lépéseket teszek a hazai környzetvédők felé, hogy ők is tiltakozzanak az ilyen mutánsok fejlesztése ellen.
Szegény Vincent. Lehet, hogy ropogtatott a magvaiból is, mert később levágta a saját fülét…