Ronai and Ronai
AMERIKAI

Meghalt Csurka István 2012. február 4. szombat 16:48 | MTI

  • Hozzászólások(116)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Meghalt Csurka István

Budapest – Életének 78. évében meghalt Csurka István – tudatta Papolczy Gizella, az író, politikus hozzátartozója szombat délelőtt az MTI-vel. Az író életének utolsó nyilvános megszólalása február 2-án volt, a budapesti Új Színház társulati ülésén, amikor Dörner György, az új igazgató felolvasta a kórházban fekvő Csurka István társulathoz intézett levelét.

Az Új Színház, amelynek új vezetésében intendánsi szerepet szánt Dörner György Csurka Istvánnak, ősszel tervezi színpadra vinni egyik utolsó darabját, A hatodik koporsót. Az egy éve megjelent, Trianonról szóló drámát több évtizedes kihagyás után írta Csurka István, mint az MTI-nek akkor fogalmazott, egyfajta próbatételként, hiszen minden író életében eljön a pillanat, amikor számot vet magával, tud-e még drámát írni.

Csurka István 1934. március 27-én született Budapesten. 1957-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturgia szakán szerzett diplomát. 1956-ban a főiskolai nemzetőrség vezetője volt, emiatt fél évre Kistarcsára internálták.

Tanulmányai befejeztével szabadfoglalkozású íróként dolgozott. Első írása 1954-ben jelent meg, azt követően több regényt, filmforgatókönyveket (Hét tonna dollár, Amerikai cigaretta), rádióhangjátékokat, elbeszéléseket, színműveket (Ki lesz a bálanya?, Deficit, Döglött aknák, Házmestersirató) írt. Irodalmi munkásságáért 1969-ben és 1980-ban József Attila-díjat kapott, 1980-ban elnyerte a színikritikusok díját. A hetvenes években írt, Eredeti helyszín című drámáját jelenleg a Karinthy Színház játssza.

1973-86 között a Magyar Nemzet tárcaírója, 1988-89-ben a Hitel című folyóirat szerkesztőbizottságának tagja, 1989-90-ben az általa alapított Magyar Fórum című hetilap főszerkesztője, a lap 1991 januári újraindulásától a szerkesztőbizottság elnöke volt.

Politikai megnyilvánulásai miatt többször került szembe a hatalommal: 1972-ben szilenciumra ítélték rendszerellenesnek és antiszemitának minősített kijelentései miatt, 1986-ban pedig azért, mert a kisebbségek érdekében való összefogásról szóló, Elfogadhatatlan realitás című esszéje megjelent a New York-i Püski Kiadónál.

1985-ben egyik szervezője volt az ellenzék monori találkozójának, 1986-ban részt vett az Európai Kulturális Fórummal egy időben zajló ellenfórumon, s 1987 szeptemberében, a lakiteleki találkozón, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapító tagja volt. Ezután részt vett az MDF ideiglenes elnökségének munkájában, majd az MDF országos elnökségének tagjaként tevékenykedett, közben két évig az ügyvezető elnökségnek is tagja. 1991 decemberétől egy évig a párt alelnöki teendőit látta el. 1990-94 és 1998-2002 között országgyűlési képviselőként dolgozott.

1993-ban kizárták az MDF-ből. Már 1992-ben életre hívta a Magyar Út Alapítványt, majd elindította a Magyar Út Körök Mozgalmat, amelynek 1993 júliusában elnöke lett. Ugyanebben az évben megalakította a Magyar Igazság és Élet Pártját (MIÉP), melynek kezdetben elnökségi tagja volt, majd 1993 novemberétől társelnöke, 1994 októberétől elnöke.

2011 októberében az Új Színház vezetésére kinevezett Dörner György Csurka Istvánt nevezte meg intendánsának. Tarlós István főpolgármester azonban a tiltakozások hatására decemberben felkérte, hogy ne alkalmazza a színházban. Dörner György erre úgy reagált, hogy ő maga is pusztán szellemi jelenlétnek tekintette Csurka intendánsi szerepét. Csurka István az Új Színház vezetőváltását követő első társulati ülésre még levelet küldött a kórházból.

Csurka István január 14-én még beszédet mondott Szegeden az Orbán-kormány melletti szimpátiatüntetésen.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.6/5 (8 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -13 ( 25 szavazatból)
Meghalt Csurka István, 3.6 out of 5 based on 8 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(116)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

116 Reader’s Comments

  1. “Én, mint tévelygő, gyenge, bűnös ember nem igényelhetek magamnak több szavahihetőséget, mint
    bármely más embertársam. Ezért nem várom el, hogy nekem vakon higgyenek. Egyet viszont elvárok: Azt az igazságot, ami nekem megadatott, azon az úton vizsgálják meg, amelyen én is megtaláltam. Az utat pontosan leírtam, azon senki nem tévedhet el. A tanult és a tanulatlan, a gazdag és a szegény, mind járhatnak rajta. Nincs szükség semmiféle élőtanulmányokra vagy iskolára. Nem kerül semmibe. Csak egy dolog legyen a birtokukban: az igazságra való vágy. Készen kell állniuk az igazság elfogadására akkor, ha az a számukra meggyőző módon jelentkezik, és életüket alakítsák annak megfelelően. Aki ezt nem akarja, annak nem szól ez a könyv. Az ilyen számára nem vezet semmiféle út az igazsághoz. Mert Isten csak azok számára nyilvánítja ki igazságát, akikben megvan a jóakarat.” Idézet Johannes Greber. Kapcsolat Isten Szellemvilágával c. könyvéből amiből választ lehet kapni arra is, hogy mi lesz a Csurkához hasonló emberek sorsa a földi életük után. Ezt a könyvet az összes nácinak olvasnia kellene, hogy még a földi életük során kigyógyuljanak a sátáni náci, fasiszta eszméikből.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  2. Johannes Greberől, hogy annyit, hogy német volt és római katolikus pap. Azonban amikor rájött hogy a pápa, és a Vatikán sötét eszmék szolgálatába áll, kilépett a katolikus egyházból, otthagyta Németországot is és kivándorolt Amerikába. Egyházat nem alapított!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  3. A Greber könyv a római katolikus egyház gonoszságának legnagyobb leleplező könyve. A római katolikus egyház áll jelenleg Orbán Viktor diktatúrája mögött is. http://www.spiritworld.110mb.com/index.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  4. “…és lehúnyta a szemét, a szemét….”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (10 szavazatból)
  5. Egy szereplővel kevesebb. Ettől még a dráma folytatódik…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  6. Na azert ! Eppen ideje volt mar (kicsit keson is)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (7 szavazatból)
  7. És ő még szabadon beszélhet. Hát nincs itt demokrácia? :)))

    http://atv.hu/cikk/20120206_gyongyosi_a_zsidoknak_nincs_joguk_beszelni_arrol_ami_a_masodik_vilaghaboruban_tortent_veluk
    ….
    Magyarországon nincs diktatúra, a magyar társadalom DEMOKRATIKUS, szabad a vélemény és a sajtó. Magyarországon a zsidóknak semmi okuk a félelemre, mert a magyarok nem antiszemiták. Békésen együtt élnek még az iráni néppel is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  8. Gonoszka!

    Ennek a Gyöngyösi nevű senkinek üzenem: Ha az egész világ sérvet kap az erőlködéstől ellenünk, akkor is “Előbb voltunk és utóbb leszünk!”
    Az ellenségeink meg sokszor úgy hullanak el mellettünk, hogy nekünk abba részt sem kell vennünk! Lásd Csurka!
    Mert van aki Hadakozik értünk, és Ő nagyobb mindnyájunknál!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  9. Tudod gusztavnagy, mindig elszomorít a hülyeség. Akik évezredek történetéből nem voltak képesek tanulni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  10. nyugi, nem nyugszik békében

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  11. Soha, eletemben senkinek, meg azoknak sem, akik megbantottak, semmi rosszat nem kivantam. Nem bosszultam meg semmi serelmemet, mert ugy gondolom, “az Isten nem bottal ver, es mindenki elobb-utobb megkapja fem=ntrol a megerdemelt bunteteset”.
    .
    De mar eljutottam ezekkel a szemetekkel arra a pontra, hogy pl. a fenti hirt olvasva az elso reakciom az volt, hogy egy mocsok, szemet emberrel kevesebb van a vilagon,
    Annyi rosszat, embertelent tett ezzel az orszaggal az aljas eszmek terjesztesevel, hogy azt mar nem lehet megbocsajtani!
    Nagyon sok embernek megbocsajtottam eletem soran, de ezeknek mar nem is akarok ! Sem neki, sem a hasonszorueknek!
    http://atv.hu/cikk/20120206_gyongyosi_a_zsidoknak_nincs_joguk_beszelni_arrol_ami_a_masodik_vilaghaboruban_tortent_veluk
    .
    “Gyöngyösi Márton kijelentéseit a Külügyminisztérium közleményben ítélte el. „Hazánk a Holokauszt-tagadás minden formáját visszautasítja” – áll a külügy nyilatkozatában, amely elítéli a Jobbik képviselő Izraelről megfogalmazott álláspontját is.”
    .
    Es miert van meg ez a mocsok is szabadlabaon?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  12. GYongyosi, Mit tudsz te a bekes Iranrol? Beszeltel mar egy iranival? Nem olyannal aki Iranban van hanem aki kikoltozott szabadabb orszagba?
    Sok orszagban a Holocaust tagadasert borton jar, jogosan.
    Ki az a hulye aki az ilyen embereket bejuttatjak a parlamanetbe ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  13. Jobb lett volna,ha orbánról olvastam volna ezt a hírt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  14. Elásták ezt a kommunális hulladékot:

    http://atv.hu/cikk/20120218_eltemettek_csurka_istvant

    És nézzétek meg, kik voltak ott ezen a temetésen, és ezek milyen méltató beszédeket mondtak.

    Rémisztő.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  15. Olvasom ,az 56-osok parcellájában temették el. A kommunisták egykori spiclijéből lett fasisztát! Milyen képmutató aljasságot kell még megérnünk?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  16. “…Milyen képmutató aljasságot kell még megérnünk?…”

    - Én már semmin nem lepődök meg, bármi is történjen magyarsztánban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Tarlós másodszor nem figyelmezteti Dörnert 2012. február 28. kedd | AN

Meghalt a Kedves Vezér 2011. december 19. hétfő | AN

Semjén kezére játszik a Hit Gyülekezete 2011. október 29. szombat | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos