Ronai and Ronai
AMERIKAI

Gyurcsányozással próbálták a tüntetés élét elvenni 2012. január 3. kedd 17:55 | AN

  • Hozzászólások(46)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Gyurcsányozással próbálták a tüntetés élét elvenni

Budapest – A Fidesz propagandagépezete továbbra is a karaktergyilkosság áldozatává tett Gyurcsány Ferenc nevével próbálta lejáratni a százezres Orbán-ellenes tüntetést, és legitimálni az egész világon felháborodást keltő, fasiszta diktatúrákat idéző törvényalkotását. A nyugdíjpénzekért garanciát vállaló Selmeczi Gabriella száján keresztül üzenték, hogy”gyurcsányi gyűlöletkeltők” próbálnak rendetlenséget, káoszt előidézni, miközben ők semmi mást nem tesznek, csak “kijavítják a gyurcsányi korszak hibáit”.

A Fidesz szerint míg a nemzeti ügyek kormánya az emberek felhatalmazása alapján kijavítja a Gyurcsány-korszak hibáit, addig az “országot tönkretevő gyurcsányi gyűlöletkeltők” rendetlenséget, káoszt csinálnak és törvénytelenségre buzdítanak. Ez a szöveg már előre vetíti azt, hogy a tüntetéseket káosznak és törvénytelenségnek állítsák be, a tiltakozást a rend elleni támadásnak, és ennek alapján később a gyülekezéseket megtiltsák.

Selmeczi Gabriella, a Fidesz szócsöve úgy fogalmazott: a “Gyorskocsi utcaiak továbbra is a gyurcsányi gyűlöletkeltést folytatják, és Magyarország kárát akarják”. Ez a szöveg azt jelenti, hogy a demokratikus tiltakozókat, a demokráciát követelőket bűnözőknek állítják be a közvélemény előtt, és olyanoknak, mint akik Magyarország kárát akarják. Ebből világosan következik, hogy az ellenállás erősödésével az Orbán-diktatúra fel kíván lép a “Gyorskocsi utcaiak” ellen, és “megvédik” Magyarországot a kártevőktől.

Selmeczi Kiflivég Harapdáló Gabriella azt hazudta, hogy “az nem demokrata, aki szerint csak akkor van demokrácia, ha ő van hatalmon: ideje lenne, hogy a szocialisták is elfogadják az emberek döntését” – közölte, azt a látszatot keltve, mintha az egész tiltakozás az általuk célkeresztbe állított MSZP megmozdulása lenne, és a tiltakozókat az zavarná, hogy nem ők vannak hatalmon. Ezzel szemben a valóság az, hogy az MSZP csak csatlakozott más demokratikus pártokkal együtt a demonstrációhoz, a tüntetés pedig a diktatúra alaptörvénye és a jogállam felszámolása, a köztársaság megszüntetése ellen irányult. Az ellen, amit Orbán tett az országgal. A kiflivéget szerető Selmeczi ezúttal is az ország egyharmadának döntéséből előállt kétharmados parlamenti többségre hivatkozott, miszerint “a magyarok korábban egyértelmű döntést hoztak arról, hogy nem kérnek a gyűlöletből és a széthúzásból”.

Az országot Orbán szakította ketté, a megosztást az ő politikája eredményezte, és sorozatos választási vereségei után a gyűlöletkeltéssel jutott újra hatalomra.

Az Operaházi dicstelen ünnepség, amelyen a Fidesz által az országra erőltetett Tákolmány fölött ültek kétes diadalt, az elnyomott és semmibe vett adófizetők 13 millió forintjából fizették. Igaz, ez semmi ahhoz képest, hogy az adófizetők 3 milliárd forinttal támogatják Orbán diktátor felcsúti magán futballiskoláját.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (27 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +31 ( 33 szavazatból)
Gyurcsányozással próbálták a tüntetés élét elvenni, 4.7 out of 5 based on 27 ratings

Címkék:, , , , , ,

  • Hozzászólások(46)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

46 Reader’s Comments

  1. ez a nő engem mindig felizgat. szeretnék vele egy Clintoni szivart el szívatni. és mindig az jut az eszembe hogy miből lett hirtelen erdő mező ingatlan tulajdonos. tudom örökölt. jah meg a nyugdíjunkból.
    még jó hogy tegnap este csak a Lendvait találta meg a hirtv. mi lenne ha Gyurcsányt is mikrofonvégre kapták volna. szánalmas ocsmány hazug banda.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (39 szavazatból)
  2. Ennek a macának már elfogyott a “betevője”, így már, csak jön belőle az ocsmány szöveg, mint tehénből a trágya. Ezek a lököttek lépten-nyomon megfeledkeznek róla, hogy már ők vannak hatalmon. Ennyire félni Gyurcsány Ferenctől? Ez biztos jele, hogy pofára esnek rövidesen. Többet foglalkoznak Gyurcsánnyal, mit a többi ellenféllel együttvéve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (41 szavazatból)
  3. Fülkések!
    Ismétlem, stílus váltást hozott nálam 2011!
    ROHADJATOK MEG!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (39 szavazatból)
  4. jah és még találkoztam Mécs Imre bácsival, és Bokros Lajossal is. az a véleményem a hirtévések nem nagyon erőltették meg magukat tegnap :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (33 szavazatból)
  5. Hülye 3,14csa ez a szőke, kétfedeles bombázó!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (24 szavazatból)
  6. Aruljatok mar el nekem, hataron tulinak, hogy milyen kriteriumok alapjan valassza ki a Nagy VIZIR ezeket a beszedhibas, sziszego es sisego noi diszpeldanyokat ( Selmeczi es porno Szalai ).
    Azonkivul, hogy ajnarozzak Orbant, meg egy ertelmes szoveget nem hallottam toluk, sem most, sem az elso Orban kormany idejen.
    Igaza volt a volt kulturalis miniszternek,Gorgey Gabornak egy parlamenti felszolalasban, amikor Szalait szakmailag leteremtette.
    Utana neztem a neten es tenyleg szerkesztett pornolapot.
    Ezert kerdem, hogy a Fideszben ez az IQ-szint ? Es ezek mondanak velemenyt emberekrol.
    Lassan fel kell tenni a kerdest : mi lett beloled szep hazank ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (38 szavazatból)
  7. @kovacsúr:
    “a hirtévések nem nagyon erőltették meg magukat ”

    Két hétre előre meg van a jóváhagyott “műsorterv”. Majd utólag, ha “legyártották” a magyarázatokat Szíjjártóék, akkor jönnek ők.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (27 szavazatból)
  8. Balazs
    2012. január 3. kedd
    19:05
    A félelmet nem ismerő rettenthetetlen Kedves Vezető valószínűleg Clintont próbálja utánozni csak annyi különbséggel, hogy neki csak ilyen nyugdíjas gyakornok “lányok” jutnak. Persze a hátsójánál nagy a tülekedés. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (29 szavazatból)
  9. Balazs
    2012. január 3. kedd
    19:05

    Hofi jut eszembe. kinek van meg az amikor a tv bemondókat figurázza? ” pisze, pösze, fogszabályzós, dadogós, de biztos b@ssza valaki. hát valahogy itt sem lehet másképp.
    ..esetleg meg kockáztatom talán ezek is földönkívüliekmint a supermanjuk akinek az ufoja felcsútoncsapódott a földbe és egy ott lakó kedves család (Mr Orbánék) befogadták
    .. vagy egyszerűen csak összenő ami össze tartozik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (29 szavazatból)
  10. Hát ,igen ! Ennek a szöszinek is fujnia kell a Diktátor által kiadott szöveget , mert ha nem akkor kendö a fejre ,gumikesztyü és mehet Bécsbe buditpucolni ! Minden fideszes szonoknak csak annyit tudok ajánlani ,hogy beszádük elött és után törüljék meg a szájukat budipapiral !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (23 szavazatból)
  11. Olyan érdekes.

    Már megint nem egy szoci köpött le egy nácit, hanem forditva!

    Hogy ez miért van?

    topi mackó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (30 szavazatból)
  12. Mit nem mond ez a kifli lopó!
    Ezt vajon egyedül találta ki, vagy segített neki a fidesz vezérkara is?
    Ezek szisztematikusan csinálnak Gyurcsánynak reklámot? Csak nem férkőzött közéjük az ellenség, és belülről bomlassza őket?
    Nyugdíjvédelmi nagysasasszony! Önkritikát már! Hasznosabb lenne!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (28 szavazatból)
  13. Jó ez a cikk. Főleg az idézetek. Ezek szerint mi akik tiltakozunk a Kormány nevet szégyenítő és becstelenőt Horda tettei miatt és ellen. Mi vagyunk a csürhe aki káros a hazájára nézve. Elgondolkodtató, hogy ezek a tüntetők. MÉG BÉKÉSEK!!! Nem láttunk jan. 2.-án repkedő macskakövet, felgyújtott kukákat-autókat. Nem úgy mint anno 2006-ban a sok “ártatlan tüntető” többek között a Fidesz vagy Zsidesz által fizetett sok futball huligán hiszen volt belőlük is jó pár. Érdekes most mikor csak csendes tüntetést látunk már “országot tönkretevő gyurcsányi gyűlöletkeltők” vagyunk. Akik miatt kénytelenek a kormány tagjai titkos alagúton a föld alatt járnak ki-be az Operaházból. Talán pont mint a patkányok? Nos igen. Hiszen egy demokratikus országban ha a kormány hoz is megszorító intézkedést az emberek mégis elviselik és bár keserű szájízzel de elfogadják hisz tényleg az ország érdekét szolgálja. De a HÜLYESÉGET nehezen viselik a választók. És ezért is volt ami volt jan. 2. igaz sajnos a Viktor diktatúra ellen ez kevés lesz. A kedves hozzászólásokat köszönöm. A Viktor pártiaknak pedig nem kívánok semmi rosszat 2012-re csak, hogy ők érezzék először és leginkább drága királyuk intézkedéseit!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (25 szavazatból)
  14. bumburi! Nem kifli lopó, ki kérem magamnak.

    Kifli MEGVÉDÉSI kormánybiztos!

    Ez a preciz titulus.

    Ma ha csak rövid időre is önjelölt/öncsinált lakossági megtakaritási megvédési kormánybiztossá neveztem ki magam.

    Kivettem az összes pénzem az otp-ből, és egy alighasznált párnacihában tartom.

    topi mackó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  15. Szagos qrva! :(
    Bocs, de a hányinger sokmindent kikényszerít az emberből.
    Ocsmány kép alatt illendő képaláírás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  16. topi mackó
    Bocsika…Én is követtem a példádat.
    Kíváncsi lennék, mennyien éltek ezzel a lehetőséggel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  17. .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  18. http://www.youtube.com/watch?v=3uB3cOb5i3w
    “Éljen a gondolatszabadságunk! Mindenki szabadon gondolhatja ugyanazt, amit Őfelsége.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  19. A kiflilopó őnagysága nyugodtan teheti amig vannak olyan politikusaink akik
    még mindig elhiszik az öszödi beszéd nyomán kialakult
    KONTRAHAZUGSÁGOT. vagy talán versenyezni akartok a fityisz-kdmp hazugságkórusával? Mondjátok már meg miért Gyurcsányra irányul az össztűz. Átgondoltátok már?
    Miért szól ellene a kórus, ha nem is akartok mást – megfelelőbbet – keresni
    helyette. Tévedés ne essék, nincs pótolhatatlan ember, de mi van, ha nem is
    akartok mást találni.Lehet tücsköt herélni, léggömböt hámozni, dumálva segiteni annak, aki nem csinál semmit.. Ami itt az ellenzék körü látszik az ez.
    Mit akarsz? TUDOD MÁR? Mikor akarod abbahagyni a Semjén-Navracsics
    Slágerét??? Jó neked ez a téma? Miért ültök fel mindennek? Ez POLITIKA!
    Különösen intem a magyar baloldalt, melynek múltszázadi megalakulása óta
    más sem jellemzett, mint ellenfeleik által gerjesztet BELSŐ HARC, egymás
    szapulása. REMÉLEM EZUTÁN NEM EZT FOLYTATJÁK. Ne akarjátok – világ szégyenére – magatokat felszámolni. És itt minden balos jellegű szervezetről
    beszélek.Ti nem akartok harácsolni, nincs pénzetek semmire. Gondoljátok
    meg a rendszerváltás óta milliárdosoknak veletek azonosak az érdekeik?
    Nekik lett befektetni való pénzük akár ellenetek is. Miért nem tudtok úgy
    - érdekeitek mentén -összefogni mint ők? Miért nem veszitek észre
    mi folyik itt. Tisztázzátok végre mi a vonzóerőtök. Talán semmi, mert amit
    eddig tettetek – tisztelet a kivételnek – az semmi. Bocsájtsatok meg. Én nem
    látok balodali körökben elvárható nyüzsgést. Talán nem ezek miatt lett
    öszög, mert közelmúlt iparkodásotokból sajnos nem látszik más.
    Miért nem használtok ki minden eszközt. A belföldi mdiát már elveszitettétek!
    MÉDIA NÉLKÜL NEM LÁTSZOTOK!
    (vállalom a minuszt balldal és falu nélkül szerintem nincs ellenzék)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  20. Igen, ezt hívom valódi újságírásnak! Amikor nem csak elismétlik, amit a politikusok mondanak, hanem rögtön ott van a vélemény, a kritika, és nem utolsósorban az Igazság!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  21. Ez a Selmeci szerintem már a fityiszeseknek is kínos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  22. Mit is lehet várni az Első Magyar Szenátorasszonytól!?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  23. Ez a nőszemély velejéig romlott! Pontosan nem tudom megmondani, mikor kezdődött ez a romlás, de mióta felbukkant a politika palettáján, azóta biztos.
    Kezdte kicsiben a lopást, kiflivel, aztán folytatta nagyban. Neki semmi sem okoz gondott, mindjárt a réá bízott nyugdíjat nyúlta le. Az, hogy nem mindet saját célra, adott a koncból másnak is, egy dolog, attól még tolvaj.
    Az ilyen arcátlan semmitől sem riad vissza, hazudni, uszítani és másokat bemocskolni neki nem okoz gondot.
    Ha meglátom, már felfordul a gyomrom, és rohannék ki a mellékbe….

    Szegény Gyurcsány hiába húzódik vissza, akkor is vele riogatnak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  24. talán tessen kiflivégen és vizen élni hátralévő börtönévei alatt kedves selmeczi gabika, ha már a magánnyugdíjkasszát ilyen szépen lerabolta megkárosítva ezzel milliókat ……. ocsmány ringyó!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  25. Ha szabad megjegyeznem, akkor úgy vélem a 2006-os fizetett csürhe most is (2012. 01.02-án) ott volt. Lehet, hogy ők voltak azok akik nyílt tekintetüket sállal, maszkkal takarva ellentüntettek. Nem vagyok az összeesküvés elméletek túlzó híve, de szerintem most is ugyanazok pénzelték az ellentüntetőket. Azt is megjegyzem, hogy régóta igénylem a pártokon, felekezeti hovatartozáson, s akár a másságon túllépő együttműködést ismét legyen Magyar Köztársaság, demokratikus jogállam.
    Selmeczi szenátor asszony beszédéhez csak annyit, hogy GyF helyett be kell helyettesíteni OV nevét és máris igazat mondó nagyasszony válhatna belőle.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  26. Sajnos bejön nekik még mindig a gyurcsányozás. Az ünnepek alatt beszélgettem egy ritkán látott ismerőssel. Politizáltunk egy kicsit óhatatlanul. A választások előtt haragtól eltorzult arccal mondta, hogy ő a fideszre fog szavazni, pedig halvány fogalma sincs arról, hogy győzelmük esetén mit akarnak csinálni. Bosszúból teszi, hogy a korrupt szocikat elzavarják. Most sír, hogy milyen tetű a fidesz és megbánta, hogy rájuk szavazott. De a szemkilövető Gyurcsányra sem szavazna. Megkérdeztem tőle, tudja-e, hogy a rendőri tömegoszlatás után fideszes képviselő azt kérte számon a kormányzattól, miért nem lövetett a tömegbe, bután pislogott, hogy ő erről nem is hallott. Mondja már meg valaki, hogy Gyurcsány utasítására kinek a szemét lőtték ki? Mikor teszik már tisztába a 2006-os eseményeket, hogy a fidesz által felheccelt tömeg birka mód ment a rendőrségnek felállított csabdába? Áááááh!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  27. Topi mackó!
    Nálunk furcsább dolgok is vannak.
    Egy garázda szoci nyugger arcával öklöncsapta a békésen sétálgató (és a hideg miatt) maszkot viselő náci suhancot……………

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  28. Tisztelt Öregszeder!
    Szerintem igazad van.Nem hülyék ezek és nagyon tudják a propagandát.A köztv ezt nyomja az ominözus fotóval. Néha én is üvöltenék, amikor kollégákkal, rokonokkal beszélek és jönnek ugyanazzal a szöveggel, amit Gabika, Petike nyom. Elmondanám nekik, mit mondott Békesi, Bokros, mi Európa véleménye rólunk. Közben mérhetetlen sötétséget látok a szemükben, hallgatnak és tudom, hogy legközelebb újra a Fideszre, de rosszabb esetben a Jobbikra szavaznak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  29. A bunkó Havas ma is sikeresen gyurcsányozhatott az ATV-n. :((
    Mindkettőt minősíti!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  30. Én csak pár percet láttam ma Havasból, aztán egyszerűen felüvöltöttem és kikapcsoltam. De Váncsát és Rangos Katalint sem értem, hogy a nevüket adják egy ilyen primitív műsorhoz. Vagy nekik is van annyi pénz, amiért korpás a hajuk?
    .
    Kezdek egymillió százalékig egyetérteni Bartus Lászlóval: ezekért a médiumokért egyáltalán nem kár. Itt van egy kormányellenes tábor, tegnap este egy budapesti méretekben igen nagy tüntetésen küldték el a kormányt a …ába, erre ma jön ez a majom Havas és ennek a közönségnek nyomatja a Gyurcsányozást, a” minden politikus hülye” dumát – Váncsával együtt -, magyarán nem szellemi táplálékot ad a kormányellenes tábornak, hanem moslékot.
    .
    Ott ült valami zenész is, az meg jött azzal, hogy miért nem a bankok ellen tüntettek az emberek? Az fel sem merült valószínűleg az agykezdeményében, hogy talán azért, mert nem dőlnek be az ócska kormánypropagandának.
    .
    És ez egy ellenzékinek minősülő tévé Magyarországon…
    .
    Azonnal tessék beindítani a Szabad Európa Rádió magyar adását!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  31. Kovácsúr :
    Vigyázni….NAGYON VIGYÁZNIIII
    A megvédésügyi szenátorasszony borz(alm)as fogsora olyan nyomokat hagyna a clintoni szivarkán hogy a dologból egyből bukovári lenne otthon !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  32. Havashenriktől kiráz a hideg.
    Minap még a várvavárt Hetihetest is észnélkül kapcsoltam ki , mikor megláttam benne.
    Mindennek van azzé határa !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  33. Fenébe már…idegességemben fentebb elírtam a saját nevemet hehehe
    De felette meg egy másik elírtnevű Geyza van ? Vagy az az igazi és egyetlen Gryza ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  34. Hát nem vagyok híve a személyeskedésnek, de ezt a “kiflivég harapdáló” beékelést határozottan szellemesnek találom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  35. Mit várhattunk volna ettől, az avas szalonnán hízott bunkótól, ez a fajta mostanában 20 000 ft.-os bankjegyet használ tisztasági betétnek. El tudom képzelni ahogy aprókat sikkantva meztelenül szalad az őt felajzva kergető,orbánc elől, aki szintén meztelen,ill,majdnem ( Videoton feliratú stoplis cipő). Természetesen a Sándor -palota alagsorában. Ezeket szó szerint Népbíróság elé kell állítani,aztán a világűrbe eltávolítani őket, remélhetőleg nincs olyan pechje valamely esetleges földönkívüli ,civilizációnak, hogy összetalálkozzon az őket szállító, visszatérő egység nélküli űrjárművel. Ámbár ha ragadozó az a létforma, akkor had találkozzanak. A Felcsúti elmebetegnek szerintem, már kész forgató könyve van a jövőnket illetően, és abban sajnos nem sok jót sejtek. Nem spontán dolgok ezek, ezek aljas indokból, terv szerűen haladnak . Szerintem a fülkefosadalom előtti pár évben már ezen agyaltak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  36. gets!
    Az ATV a kedvenc adóm. Nem is értem mit keres ott a Havas.
    A Gyurcsányt nem kell szeretni, – én sem szeretem. Ezen már túl kellene lépni és a jelennel foglalkozni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  37. FIGYELMEZTETÉS !!!!!
    2012. január 3. kedd 15:47 időpontban jelzett szerverhozzáférés jelzése
    után viruskeresest végeztem. Ugyanis általatok valószinű okokból
    kizárólag csak e gépen lépek az AN-el kapcsolatban, másokkal nem.
    Kekec és mások jelzései is biztattak erre. A virusirtás során két virust
    találtam um:
    -valószinűleg script
    -Advara.Zugó.71 virusokat
    A gépet reggel elővigyázatból ellenőrizni szoktam. Akkor még hibátlan
    virusmentes állapotot találtam. Érzésem szerint kb dél körül kezdett
    bizonytalankodni a rendszer.
    Figyelmeztetlek kedves barátaim megfelelő virusellenőrzés végrehajtására.
    Második szakdiplomám és gyakorlatom érzékennyé tett kezdeti kapcsolataim
    alatt a várhatóan szándékosan és célzottan végrehajtandó virusfertőzések
    varható elháritására. Gépemen van ugyan virusvédelem, sajnos mégis
    megtörtént.
    Kérem a kommentezőket figyelmeztetni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  38. Huzoro: ettől precizebb megfogalmazás nem létezik!

    topi mackó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  39. A békésen tüntetők a rendzavarók,a fővárost földúló gyujtogató csürhéből meg hősöket kreálnak.Az fáj ezeknek,hogy annakidején a Gyurcsány szabadon járkált az emberek között a vezérük meg a sáját társaságához is csak bujkálva juthat el.
    A Havas viselkedése undorító.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  40. asher alexander

    ezekszerint Selmeczi Gabriella levaltotta a parlament WC-s nenijet-(Magyarorszag Anyosat)-aki az EU parlamentben is kozrohej targyat kepezi!
    ugye tudjatok kirol beszelek?-a szelsojobbos luvnyarol!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  41. Ez a nő kártékonyabb,mint a krumplibogár…Az is milyen arcátlan cinizmus,hogy ezt a sokak által gyűlölt és megvetett száraz kiflivéget dobták oda a népnek szóvívőnek

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  42. Mérhetetlenül elszomorít, hogy a Selmeci ilyen kijelentése után hallgat az ellenzék. A Szolidarításnak most többszörös sajtótájékoztatót kellen tartani, és ordítani, hogy a tüntetés az alkotmány és a köztársaság miatt volt, ők és a többi civil szervezte, és Gyurcsány egy résztvevő volt közöttük.
    A hallgatásuk ilyenkor vesztés!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  43. Tenyleg!!
    akkor most a FideSS-es Selmeczi atvette a Nyilas Morvai Krisztike szerepet?!
    Morvai-(magyarorszag anyosa)-ujabban melyen hallgat,mondhatni lapit mint a sz@r a fuben!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  44. Szerintem a kifli ugy siman eltorpul a Lockheed Martin botranya mogott, akkor le is mondattak ezt a q…a holgyet aki egy testi kapcsolatert cserebe lobbyzott bizonyos cegcsoportok erdekeinek! Most vajon ki apolgatja ezt a ven asszoonyt?

    http://www.origo.hu/itthon/19990521benyujtottak.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  45. Hallottatok a legujabb megszolalasat ennek a “SZEP HELENANAK”?
    Szerinte most jottek vissza a brokerek a szilveszteri bulirol es ezert szallt el a forint / euro arfolyam. Ez pontosan a szinkronvaltozata az Orban / Matolcsi / Szijjarto szovegnek hogy ez mind a spekulansok es a valutauzerek munkaja.
    Az hogy masfel eve allandoan az EU / IMF ellen mennek, fel sem merul ezekben a nagyon okos emberpalantakban. Nem veszik eszre: HA SZEL ELLEN PISILSZ ,AKKOR TE LESZEL VIZES !!!
    Mikor tanuljak ezt mar a nagyerdemuk ?
    Odajutottunk, hogy az en Romaniamat kezdik peldanak adni az IMF-el valo kapcsolat es egyuttmukodes eredmenyessegevel, pedig mi is a beka segge allat vagyunk. Soha nem hittem, hogy van meg ettol lejjebb. De ugylatszik VAN !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  46. Balazs!
    -….”szep helena”-nak….???!!!
    Ne Perverzkedjen itten ha kerhetnem!!!Ollan rusnya,szegenyem mint a Banyalo!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az Operánál tüntet vasárnap az ellenzék 2014. március 30. vasárnap

A hazugság országa 2014. március 19. szerda

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos