Ronai and Ronai
AMERIKAI

Az Operánál tüntet vasárnap az ellenzék 2014. március 30. vasárnap 9:51 Forrás: AN

  • Hozzászólások(32)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Az Operánál tüntet vasárnap az ellenzék

Budapest – „Kormányváltó tüntetést” tartanak ma Budapesten, az Operaház előtt a baloldali ellenzék pártjai.

Egy nappal a Fidesz leányvállalata, a CÖF által szervezett demonstráció után ma azok mennek ki az utcára, akiket semmilyen központból nem vezényeltek vonulásra. Nem szervezték meg a szállításukat, aki messziről, jön, annak magának kell állnia a költségeket.

A nagygyűlésen sorrendben beszédet mondanak Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke, Szabó Tímea, az Együtt—PM Szövetség társelnöke, Bajnai Gordon, az Együtt-PM Szövetség vezetője és Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt, a MSZP elnöke.

A demonstráció Facebook-oldala szerint délután azokat várják, akiknek elegük van az Orbán-rezsimből.
És várják mindazokat, akiknek elege van abból, hogy a szegény szegényebb, a gazdag gazdagabb lett, a jog a hatalmat védi a polgárral szemben, nem pedig fordítva, hogy a gazdaságunkat fényevők irányítják, a forint zuhan, a munkahelyteremtő tőke a gyerekeinkkel együtt menekül az országból, hátat fordítunk a Nyugatnak és megint Keletre vesszük az irányt, hogy a hatalmon lévők a szemünket is kilopják, hogy a mi pénzünkön hazudnak nekünk, erőltetik ránk a pártpropagandájukat, hogy a választás még szabad, de már tisztességtelen, szóval, akinek elege van jöjjön a Kormányváltó nagygyűlésre.
Mutassuk meg a hatalomnak, hogy ez itt a mi hazánk!

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.4/5 (25 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +23 ( 37 szavazatból)
Az Operánál tüntet vasárnap az ellenzék, 4.4 out of 5 based on 25 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(32)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

32 Reader’s Comments

  1. fényévekkel van elkésve ez a demonstráció

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (33 szavazatból)
  2. Csak nehogy ezt is elvigye a rosszido

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (21 szavazatból)
  3. NEM KORMÁNYT, HANEM RENDSZERT KELL VÁLTANI!
    .
    Aki mást mond, az hazudik! Az ugyanazt mondja, amit Orbán, hogy csak személycserét akart, és nem rendszerváltást!
    .
    Ha az ellenzék is ezt mondja, akkor az igazi rendszerváltáskor ők is mennek a levesbe!
    .
    ELÉG VOLT A HAZUGSÁGOKBÓL!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (45 szavazatból)
  4. Ez olyan, mint amikor egy pár újra elmegy a megismerkedésük színhelyére, hátha attól ismét feltámad a valahai szerelem és helyreáll a megromlott kapcsolatuk.
    Nem támad fel, nem áll helyre.
    Két éve az Opera előtti tömeg lekes, nyitott és elszánt volt. Két éve az Operában ott voltak együtt mindazok, akik ellen utcára ment. Akkor és ott volt miért lelkesedni. Ezt a soha vissza nem térő alkalmat az opportunista “ellenzék” elbénázta. Mára az emberek belefásultak az “ellenzék” tehetetlenkedésébe, az Opera — az elmulasztott nagy lehetőség szimbóluma — üres.
    Lehet menni nosztalgiázni, de válás lesz a vége.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (35 szavazatból)
  5. Van egy úgynevezett “baloldali, úgynevezett “ellenzék”.
    Èvekig azzal voltak elfoglalva, hogy egymás torkát harapják át Orbán torka helyett.
    Még egy asztalhoz sem voltak hajlandóak leülni egymással. Ès a sor hosszú…
    Mindez kétségbevonhatatlan és ennek az lesz az redménye, amit mindenki fehéren-feketén prezentálva kap a választás napján.
    Orbán 2014 áprilisi nyeréséhez az ellenzék szinte már asszisztált, oly tesze-tosza, impo és buta volt.
    DE
    mégis azt gondolom, hogy nem etikus a fotelból egy elöre beláthatatlan végü forrongásra buzdítani, mert ha ez a lavina most
    –bár már nagyon késön–
    beindulna, akkor még sok generáció énekelné csendesen, hogy
    “Kicsi, gyere velem aknát szedni”.
    Kvázi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  6. ” a választás még szabad de már tisztességtelen…” ennél aljasabb propagandát nem is fejthettek volna ki Or(k)bán javára ezek a … inkább nem mondok nyomdafestéket nem tűrőt…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (16 szavazatból)
  7. ” a választás még szabad de már tisztességtelen…”
    .
    - WTF?????
    .
    Azt a qurva… ekkora baromságot még ezektől sem szoktam meg… hogy lehet egy választás szabad, ha egyszer tisztességtelen? És kb. ilyen magvas mondanivalókra épül lényegében az egész “ellenzéki” propaganda. Ez egy kicsivel nagyobb marhaság, mint hogy “emeljük a nyugdíjakat, 100.000 minimálbér, mindenki dolgozni fog, 3 hónap külföldi egyetemi idegennyelvtanulás minden felsőoktatásban tanuló hallgatónak, stb.
    .
    És akkor ezekre kellene szavazni? Nem irigylem a szavazni menőket, akik nem a diktatúrára, és/ vagy nem a náci söpredékre akarnak szavazni – hanem valami másra. Ez lenne az a “valami más”?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (22 szavazatból)
  8. Mentem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  9. Fogalomzavaros, hazug, eufemisztikus felhívás. Azt kellett volna írják, hogy menjenek azok, akiknek elege lett az államcsínyből. De még így is elkésett kezdeményezés lett volna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (14 szavazatból)
  10. Adalék: orbán tegnap már alkotmányos forradalomról beszélt, ami nonszensz. Megy a jogászpuccs csúsztatásos legitimálása tovább.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (15 szavazatból)
  11. Amikor Orban organizálta fél-Budapest felégetését, azóta tudnotok kellett volna, hogy imádja a mocskos játszmákat , de mégis,
    vagy éppen ezért (hehe)
    a helyettesetekké tettétek.
    Az áprilisi hajó már tegnap elment…
    “…and it’s bad, bad (Leroy Brown)
    The baddest man in the whole damned town
    Badder than old King Kong
    And meaner than a junkyard dog”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (11 szavazatból)
  12. “a választás még szabad de már tisztességtelen”
    Ez a lány még szűz, de már kurva.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (22 szavazatból)
  13. Ha már az agyhalottak a Kossuth-nótát énekelték…
    Lehetne még cifrázni, de sajnos dolog van:
    ..
    Csuti Chavez azt üzente
    .
    Orbán Viktor azt üzente,
    Elfogyott a regimentje!
    Ha még egyszer azt üzeni,
    Bandájának el kell menni!
    Éljen a magyar szabadság,
    Éljen a haza!
    ..
    Esik eső karikára,
    A pojáca pocakjára!
    Valahány csepp esik rája,
    Annyi átok szálljon rája!
    Éljen a szólásszabadság,
    Éljen a haza!
    ..
    Orbán Viktor disznópásztor;
    Mondjuk még el neki párszor!
    Pálinkát tölt a kolbászra;
    küldjük végre vissza Grazba!
    Éljen a sajtószabadság,
    Éljen a haza!
    ..
    Orbán Viktor látomása:
    Visszajön még hozzánk Szása!
    Orosz medve nagyon gázos;
    Görgeynek is Világos.
    Éljen a magyar szabadság,
    Éljen a haza!
    ..
    Orbán Viktor azt üzente,
    Elfogyott a regimentje!
    Ha elfogyott a sok CÖF-ög,
    Nem lesz majd, ki néki röfög,
    Éljen a szólásszabadság,
    Éljen a haza!
    ..
    Orbán Viktor azt üzente,
    Elfogyott a regimentje!
    Orbán Viktor nem lett volna,
    agyhalott se lettem volna
    Éljen a sajtószabadság,
    Éljen a haza!
    ..
    Kétezer-tíz tavasz óta,
    Hangzik már az Orbán-nóta!
    Addig fújjuk, addig hangzik,
    míg a fideSS ki nem múlik,
    Éljen a magyar szabadság,
    Éljen a haza!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (25 szavazatból)
  14. Az ellenzeknek nem igazan sikerul egy komolyabb tuntetest osszehozni a legfrissebb kepek alapjan

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -6 (20 szavazatból)
  15. A képek alapján sehol egy fiatal arc.
    A jövö otthon maradt.
    Hogy ebböl mi lesz…?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (14 szavazatból)
  16. Azt mondta egy erdélyi tüntető:
    “igaz magyar emberek voltak itt. Német, lengyel szavakat hallottam és sokan vagyunk Romániából is.”
    ??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  17. Nem tudom mit minuszolnak a minuszolok ??? Sajnos tudomasul kell venni , hogy a Fityeszesek sokkal okosabbak mint az ellenzek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (12 szavazatból)
  18. Hogy okosabbak -e azt nem tudom…
    de egy biztos,
    sokkal jobban szervezettebbek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  19. rút
    2014. március 30. vasárnap
    16:45
    “A képek alapján sehol egy fiatal arc.
    A jövö otthon maradt.
    Hogy ebböl mi lesz…?”
    .
    A jövő -azaz az utánunk következő generáció- már a Jobbikra szavaz majd, mert a mai tinik addigra szavazásra jogosultak lesznek, és 2018-ban hatalomba segitik ezt az újnáci pártot.
    Hála Orbán/Rózsika oktatási reformjának, az újeszméjű/újfasiszta történelem tanitásnak, a horthy-szoboravatásoknak, stb…
    .
    Éppen ez az az igazi felelősség, amit a mi generációnk (50év felettiek) és a mi állitólag demokratikus ellenzékünk nem ismert fel, és ezt az igazi problémát még a mai Operaház előtt tartott tömeggyűlésen sem vett észre senki.
    Még csak fel sem merült és merül annak vizsgálata, hogy valójában és végeredményben mit eredményez majd az idei biztos vesztés!
    Ugyan a hazavonuló tömegtől “Ne szavazz a Jobbikra” táblákkal búcsúztak el a szervezők, azonban ezzel a kérdéssel (is) már jóval hamarabb el kellett volna kezdeni foglalkozni és cselekedni.
    .
    A mai tömeggyűlés, úgy ahogy megjósoltuk, nem hozott változást az ellenzék magatartásában. Rendületlenül szavazásra buzditanak, ma már igy legitimálva az általuk eredetileg elutasitott Alaptörvény/tákolmány és annak választásicsaló törvényét. Hiú ábrángjuk szerint, ma még mindenkinek van 1 szavazófülkényi olyan helye ebben az országban ahol demokrácia van, és ahol a szabad voksolást félelemmentesen valósithatja meg. Mintha lenne annak garanciája, hogy például a kormányváltásra leadott szavazatok összeszámlálása rendben lesz majd, pedig jóelőre tudják, a választás nem tiszta…
    .
    Az Orbán leváltására összeszövetkezőkről fontos és elvszerű dolgokat nem tudunk!
    Mert csupán kormányváltásról beszélnek akkor, amikor nyilvánvalóan újhorthy-diktatúrát kell/kellene megdönteni.
    A diktatúrában demokratikus választásokkal kisérleteznek, ezzel rakva béklyót saját mindenkori és szabad mozgásterükre, ahelyett, hogy előbb kiharcolnák a szabad és tiszta választások demokratikus körülményeit. Mert például az is nonszensz, hogy valódi megmérettetés helyett, jóelőre egymástól különböző ideológiákat valló pártoknak kelljen összefogniuk.
    Szintén érthetetlen, miért kelljen viszonyulniuk egy olyan hatalomhoz, amelyik nyiltan szembe ment azzal a népakarattal, amelyik határozott EU-s tagságunkról.
    .
    Összefoglalva: teljes tévedés ami ebben az országban -a hazámban- folyik!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  20. Érdekes lesz, ahogy az új kormány/ogy. jelenlegi ellenzéki tagjai leteszik az esküt OVI Alaptörvényére, legitimálva a négy évét. Ott fog szélesen vigyorogni, hogy végre, teljesen enyém az ország! Talán még a szája szélét is sokkal nyugodtabban fogja nyalogatni. Édes győzelem lesz ez neki, az országnak meg pusztulás!
    De ha netán az ellenzékiek nyernek, akkor meg OVI “lángba borítja a várost”, teljesen ellehetetleníti majd a kormány munkáját!
    Én nem megyek szavazni, az biztos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  21. Nem pocskondiázni, vagy fintorogni kell. Ki kellett volna jönni.
    Szava most csak annak legyen, aki tehette volna és kint is volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  22. Nos,

    Gyurcsány megértett,
    Fodor megértett,
    Szabó letegezett,
    Bajnai nem értett,
    Mesterházyt a lendület vitte.

    Gyurcsány értette a lényeget és jól adta elő magát.
    Fodor szokatlanul jó volt, de még javulni kell.
    Szabó idegesített a tegezésével.
    Bajnai nem volt felkészült.
    Mesterházy nem hagyta a közönséget érvényesülni, egy kis szünet kellett volna, hogy kortyolgassa a vizét. (Miért nem ivott előtte?)

    Szónoklatból majdnem mind bukott, kivéve Gyurcsányt, aki most be volt rekedve…
    A skandáláshoz hiányoztak a szólamok, a szlogenek…, a tömeget be kellet volna vonni az együtt örömbe, az egységgé kovácsolásba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (13 szavazatból)
  23. telekis,
    remek, amik írtál és, mert jó, így is hagynám érintetlenül és nem kontárkodom bele.
    Ha reális vagyok akkor tudom, hogy a mostani tinik nagy része szélsöjobbra hajlik majd.
    Ezt absolut látom a tinik szüleinél, akik az én generációm és akik már mérgezett nyelvvel tanítják a kis , még “se hal-se hús”, kvázi még képlékeny gyerekeiket, és toszogatják a kis lelküket-agyukat extrém jobbra.
    Mert egyszerüen gondolatnélküli a kedves polgárok egy része.
    Nekem ez a válaszom erre, hogy gondolatnélküliek.
    Ez rontja más ideologia esélyét persze, ha privat, otthon szélsöjobbos szövegeket hallgatsz.
    Ami nem privat, az pedig az, hogy
    a jobboldalnak, szélsöjobbnak nemzetközileg abba nem maradó, napra kész kapcsolata van egymással, állandó kontakt, sok dzsembori etc., amitöl nagyon jól szervezettek.
    Ehhez persze pénz kell, ami a szélsöjobbon több van, hiszen több a mecénásuk, mint pl. a baloldalnak.
    Mert a baloldal sokaknak egyszerüen nem érdeke.
    Ezért kutya nem is támogatja kvázi és nem népszerü.
    Ami belülröl rossz az pedig az,hogy
    mivel a baloldalon több féle ideologia van, így egymást marják szivesen.
    Ez a jobboldalon, szélsöjobbon nem így van, ök egyszerübb minta alapján lettek “kötve”. Nem kell marakodniuk holmi ideologiákon.
    Mindenre(!) van “válaszuk” és “megoldásuk”, ami olyan, amit még gaga Nünüke is felfog és azonnal egyetért vele.
    A magyarországi “ellenzék” is kivette a részét abból, hogy a mai tinik majd a neonazikat éltetik hiszen ök beleszartak az ország jövöjébe,
    asszisztáltak Orbánnak,
    tehát hagyták ráfeküdni a terveire, nyugton hagyták,
    mert azzal voltak elfoglalva, hogy “veled nem ülök le egy asztalhoz, beeee…”,
    tehát kezdetben még szóba sem álltak egymással dacból.
    Tölük válasz semmire nem jött és akik válasz nélkül impotensek, azoknak válaszolt Orbán.
    Azt pedig, hogy ellenzék hiányában Orbánnak 4 hosszú éve volt kiépíteni a birodalmát, nem lehet nekik megbocsátani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  24. aristeides, 2014. március 30. vasárnap, 19:13
    aristeides, minek menjek ki egy olyan gyűlésre, amelyen a vezető baloldali személyiségek hagyták a fideszt megpuccsolni az Alkotmányt, majd végig asszisztáltak mellettük, mire végre összefogtak, addigra leamortizálódtak, majd miután kimondták, kiderült, hogy rendszerváltás, puccs történt, és a fidesz diktatúrát teremtett, rezsimet kiáltottak, rendszerváltást, az eredeti állapotok visszaállítását követelték, választási csalást kiáltottak, utána 180 fokos fordulattal már csak kormányt akarnak váltani, fel akarnak esküdni az Alaptörvényre stb.!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  25. A tüntetés jól sikerült, volt értelme is, üzenete is, talán még mozgósított is – mindenesetre hiba lett volna magukra hagyni a demokrata választókat.
    Jó volt ez így és el is kell majd a jövő héten menni szavazni, mert a bojkott is csak egy eszköz, mint ahogy a szög beveréséhez például kalapácsot célszerű használni.
    Ha kiderül, hogy a kalapácsnak törött a nyele, vagy elveszett a feje, hát lehet bármi mással is elvégezni a munkát, szögeltem én már ólomkristály hamutartóval is.
    Lehet többet kell dolgozni, nehezebb lesz a szög fejét eltalálni, lehet az alkalmi szerszám tönkremegy, de a végén csak és kizárólag az eredmény minősít.
    Mostmár úgysincs más megoldás, várjuk ki.
    :O)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  26. aristeides
    Nekem ne mondja meg senki, hogy hol van 1 négyzetméternyi helyem a demokráciában, mert most csúfoltak meg mindent, amit rendszerváltás óta szajkóztak.
    Nem is demokraták, csak szóban. Már megtanulták Orbántól, hogy ne azt nézzék amit mondok, hanem amit csinálok.
    Sajnos ezek csinálni is gyávák bármit a demokráciáért!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (8 szavazatból)
  27. Nagyon rácuppantatok a “sehol egy fiatal arc”-ra. :-)
    Pedig fontos kitétel.
    Viszont, aki személyesen vette, attól sorry!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  28. “Azt pedig, hogy ellenzék hiányában Orbánnak 4 hosszú éve volt kiépíteni a birodalmát, nem lehet nekik megbocsátani.”
    ++++++++++++++++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  29. [Grezó 2014. március 30. vasárnap 20:32 ]
    “… minek menjek ki egy olyan gyűlésre, amelyen a vezető baloldali személyiségek …”

    Én magam miatt mentem ki.
    Voltunk így ezzel párezren.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  30. [bumburi 2014. március 30. vasárnap 21:33 ]
    “Nekem ne mondja meg senki, hogy hol van 1 négyzetméternyi helyem a demokráciában…”
    Ezt hogyan érted?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  31. aristeides
    Bajnai: a szavazófülke magánya a demokrácia még megmaradt szelete (nem szó szerint).
    Majd én eldöntöm.
    Azért megkérdezném ha tehetném, hogy miért hagyták hogy így legyen?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (5 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Egyre kevesebben járnak egyetemre 2014. április 4. péntek

Mi lesz veled, Magyarország? 2014. április 2. szerda

Orbánék megbüntették az ATV-t 2014. április 2. szerda

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos