Ronai and Ronai
AMERIKAI

Fasiszta államról beszél a Gépnarancs is 2012. január 3. kedd 19:23 | AN Forrás: gepnarancs.hu

  • Hozzászólások(38)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Fasiszta államról beszél a Gépnarancs is

New York – Az Amerikai Népszava májusban írt először arról, hogy Orbán Viktor diktatúrát épít, és az Unió első fasiszta államát hozza létre. Akkor túlzásnak és szélsőséges álláspontnak nevezték magukat mértékadóknak tartó körök az erre vonatkozó tanulmányokat. Ma már szinte mindenki diktatúráról beszél, a külföldi lapok egyértelműen így írják le a helyzetet, a Gépnarancs című blog pedig hasonlóan az Amerikai Népszava álláspontjához, fasiszta államnak írja le Orbán diktatórikus rendszerét. Az Amerikai Népszava ennél kicsit alaposabb elemzéseket nyújtott, de a Gépnarancsnak igaza van, és várjuk, hogy a magukat “mértékadónak” tartó körök mikor fedezik fel a spanyolviaszt.

A gepnarancs.hu nevű népszerű blog szerzője “Felépült Orbán fantasztikus Magyarországa” című bejegyzésében Mussolini klasszikus mintáját követő fasiszta államként írja le Orbán Viktor diktatúráját. Helyenként vannak áthallások az Amerikai Népszavában e tárgyban megjelent írásainkkal, de ez bennünket nem zavar, ellenkezőleg. Az alábbiakban olvasható a Gépnaracs-blog cikke.

“Magyarországon alkotmányos puccsal megdöntötték a köztársaságot. Tehetünk úgy, mintha nem vennénk észre, de voltaképpen egy – a szó valódi értelmében – fasiszta állam jött létre, még ha nem is a maga szokványos, militáns valójában. A hatalom megszállta az ország minden egyes zugát és otthonát, ahogy befészkelte magát a lelkekbe is. Az új Alaptörvény felmutatásával úgy gondolja, hogy alattvalóvá tehet mindenkit, meghatározhatja, hogy milyenek legyünk, hogyan éljünk, megmondhatja, mit hogyan gondolhatunk és mondhatunk ki. Hogy mégis, mi a fasizmus?

A szakirodalom szerint a fasizmus egy ókori hatalmi jelvény elnevezéséből a “fasces” szóból származik, amely eredetileg a teremtett világ egységét és a hatalmat szimbolizálta. Jelentése: az egyesült néptömeg, amely együttes akarattal engedelmeskedik az állam tekintélyének, amely a törvény és a nemzeti élet rendfenntartásának a legfelsőbb forrása.

A fasizmus egy Mussolini által kiagyalt ideológia, ami politikai és társadalmi doktrínává vált. Gyűjtőneve lett először a nemzetiszocializmus német, olasz, spanyol és magyar gyakorlatának, majd később a Szovjetunió által leigázott országokban “fasisztának” nyilvánítottak mindenkit, aki szembehelyezkedett a bolsevizmussal.

A fasiszta állam lényegében egy tekintélyuralmi rendszer, ami mindig valamilyen „szép új világ” felépítését tűzi ki célul, és ahol a cél elérése érdekében végrehajtott központosítás révén mindent egyetlen központi akarat alá rendelnek. A fasizmus a nemzet egységére, hősiességére, a szorgalmas honépítésre alapoz.

A nácizmussal szemben a fasizmus nem szünteti meg, csupán korlátozza a szabadságot, a törvényes keretek sokáig fennmaradnak, nyíltan nem üldözik az ellenállókat és fizikailag nem kerülnek veszélybe a kisebbségek, zsidók és cigányok.

A fasiszta hatalom az állampolgárok fölött áll, akiket alattvalóivá tesz, természetéből fakadóan elutasítja a sokszínűséget, elutasítja a nemzetköziséget, felsőbbrendű perspektívából szemléli a nemzeten kívül állókat, miáltal az országhatáron kívül ellenséges viszonyt teremt mindenkivel.

A fasiszta állam mindig egy bizonyos erkölcsi értékrend követését, a tekintély tiszteletét várja el, rendet, fegyelmet és feltétel nélküli engedelmességet követel. Ennek kifejezetten örülnek azok, akik egyébként félnek a szabadság bizonytalanságától, a káosztól, a cél nélküli létezés ürességtől.

A fasiszta állam legfőbb tartópillére a hazugság és a hazugságra épített központi propagandagépezet. A közmédia tevékenységének hála, a vezért a nép mindig erősnek, bölcsnek, igazságosnak, közvetlennek és emberinek látja, ezért rajonganak érte.

Dacára annak, hogy a fasiszta rendszer leginkább egy szűk, kiváltságos körnek kedvez, a propagandának köszönhetően a fasizmus tömegbázisát mindig a lecsúszott közép- és kispolgári rétegek adják. A sikerben közrejátszik, hogy a fasiszta állam bűnözőként kezeli a náluk is szegényebbeket, a nyomorban élőket, ami mindig elégedettséggel tölti el azokat, akik saját balsorsuk egyik okát, és személyes biztonságuk legfőbb fenyegetőit vélik felfedezni bennük.

Az ellenségképet meglehetősen egyszerű az elkeseredett, csalódott emberek tudatába építeni, a többség pedig mindig könnyedén fröcsögi ki magából a betáplált, primitív téveszméket. Így egyre kevesebben maradnak azok, akiket zavar, hogy az ismerőseik, barátaik zsidóznak, kommunistáznak és cigányoznak, mert egyre többen vannak meggyőződve arról, hogy minden baj forrása bennük és az egyéni szabadságot értéknek tekintő értelmiségben keresendő.

A fasiszták általában gazdasági válság idején kerülnek hatalomra. Válságban az emberek fogékonyabbá válnak az ellenséggel való leszámolás ígéretére, ahogy sokkal nyitottabbak a felsőbbrendű nemzeti énkép befogadására is. A nép mindig nagyon hálás, ha a saját nyomorára egyszerűen érthető és hihető magyarázatot talál, ami mindig valaki másban testesül meg. A nácizmusban a felsőbbrendűség fantáziavilága mindig „faji”, a fasizmusban pedig „nemzeti” alapokon áll.

A fasiszta állam nem kedveli az egyéniséget, rühelli az önállóan gondolkodó értelmiséget és csak azokkal a művészekkel tart fenn jó viszonyt, akik a rezsim szolgálatába állnak.

A fasiszta állam nem hagy fel egészen a kapitalista gazdálkodással és a bolsevista tervgazdálkodás útját sem járja. A fasiszta gazdaságpolitika a klasszikus tanításokkal szemben mindig “unortodox” utakat járt. (A bankárok azt hitték, hogy Mussolinit könnyen térdre kényszeríthetik, ha nem folyósítanak neki hitelt. Azonban ez a hurok nem szorult a fasizmus nyakára. Olaszországban a pénzügyi rendetlenséget a rend és a fegyelem váltotta fel, a pénzhiányt belső erőforrásokkal, államkölcsönökkel küszöbölték ki.) A fasiszta állam legfőbb támogatói azok a nagytőkések, akik extraprofitot zsebelnek be a központosított állam által szabályozott piacon.

Mindazonáltal a fasiszta gazdaságok és társadalmak hosszabb-rövidebb ideig működőképesnek, sőt, sikeresnek bizonyultak. A többség számára biztonságot és biztos megélhetést hoztak. De nem csak ezért voltak népszerűek. Az emberek többsége nehezen tűri a szabad versenyt, az egyéni szabadságot. Nehezen viselik, hogy kudarcaikért maguk legyenek felelősek, kényelmetlenül érzik magukat, amikor kiderül, hogy nem elég tehetségesek, hogy alulmaradnak. És egy versenytársadalomban mindig többen lesznek a vesztesek, mint a nyertesek.  Sokkal kényelmesebb egy nagy közösség tagjaként közösen hinni valami nagy, szentnek tekintett célban, Istenben, vagy nemzetben. Ezért sokak számára megkönnyebbülést hoz, amikor az egyénnek nincs többé felelőssége, amikor azt átruházhatja egy bölcs vezérre.

Egy fasiszta államnak nincs nemzeti konszenzussal elfogadott, demokratikus alkotmánya. Az ideológiai alapokon működő államban nincs független alkotmánybíróság, igazságszolgáltatás, rendőrség és sajtó, ahogy nincsenek az ilyen intézmények függetlenségét ellenőrző és biztosító hivatalok sem. Előbb-utóbb megszűnik a sztrájkjog, a szakszervezeti vezetőket üldözni kezdik, vagy megvásárolják őket kilóra, aztán megkezdődnek majd a koncepciós perek is.

A fasiszta államban a parlament szerepe formálissá válik: egy szánalmas demokrácia színjátékot láthatunk, amihez az ellenzéki pártok asszisztálnak. Valójában rendeleti kormányzás működik: a kormánypárti képviselők megszavazzák a saját előterjesztéseiket, de semmiféle egyeztetést, vitát nem folytatnak, beleszólást senkinek semmibe nem engednek.

A fasiszta hatalom első teendői között szerepel a jogrend új alapokra helyezése és a választási törvény megváltoztatása. Talán ezért fordulhatott elő, hogy fasisztákat demokratikus eszközökkel, még soha nem váltottak le.

Mindazonáltal a társadalomnak jogában áll megvédenie a szabadságát.

Széchenyi István szerint:„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt megérdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakán, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen.”

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (38 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +57 ( 63 szavazatból)
Fasiszta államról beszél a Gépnarancs is, 4.6 out of 5 based on 38 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(38)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

38 Reader’s Comments

  1. A fasiszta allam jellemzője nemcsk a sima hazugság, hanem a homályos
    kettős beszéd, amiből mindenki azt érthet ki amit csak akar!
    Látható ez a Zorbán és Smitt Pál minden megnyilvánulásából. Ugyan mi várható
    el attól az embertől aki főpolgármesteri jelöltségétől kezdve “pártatlanságával”
    dicsekszik állandóan, de tettei helyett mindig mellébeszél. Néha úgy tűnik ezek
    ikrek. Pedig nem, de mire jó a közös harácsolói érdek, láthatjuk!
    Azt hiszem ilyen fasiszta hatalomalkotók ellen nem lehet szűzlányként fellépni.
    HA TŰRJÜK TEETEIKET MEGÉRDEMELJÜK! CSAK AZ EGYSÉG SEGIT!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (31 szavazatból)
  2. Hát igen. Valahonnan ismerős a jellemzés.

    Magyarország ma egy erős demokratikus szövetség tagja több kötelezettségvállalással, jelentős gazdasági fügéssel. Szerintem (remélem) ez végleg megakadályozza, hogy tarósan belekerüljünk egy ilyen gödörbe. Bár kétségtelen hogy igen nagy törekvés van a belökésébe.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (20 szavazatból)
  3. Véleményem szerint a gépnarancs a Bartus féle cikkekből táplálkozik.
    Bárhogy is van, legalább már van, aki az AN-án kívül meg meri írni a véleményét!
    Kicsit késő az ébredés,de jobb későn, mint soha!
    Minden napilapban, minden médiában, és minden blogon már csak ennek a témának lenne helye, hogy az emberek felébredjenek a bénultságukból!
    Tegnap az ATV-n elnézve az Újságíró klubot, a hajam is égnek állt… Udvariasan sasszéznak a téma körül, de ki nem mondanák a saját véleményüket. Hivatkoznak erre, vagy arra a médiára, de saját véleményt mondani nem mernek!
    Újságírók! Ébresztő! Az igazat! Csakis a színtiszta igazat! Megéremli már ez a nép az őszinte beszédet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (31 szavazatból)
  4. Na majd jól megkapjátok, csak piszkáljátok a “vezírt”!
    A franciákon is “rezeg” már a gatya!
    .
    “A Külügyminisztérium határozottan visszautasítja Alain Juppé francia külügyminiszter keddi nyilatkozatát, amelyben a január 1-jén hatályba lépett alaptörvénnyel kapcsolatban megkérdőjelezi az uniós tagállamok közös alapelveinek, a jogállamiságnak és a demokratikus alapértékeknek a tiszteletben tartását Magyarországon” – olvasható a tárcának az MTI-hez eljuttatott közleményében.

    A kommüniké szerint Alain Juppé nyilatkozata “nem felel meg a két ország hagyományosan baráti kapcsolatának, és nem illik bele a Magyarország és Franciaország közötti konzultációs folyamatba”.

    http://hvg.hu/itthon/20120103_alain_juppe_kulugyminiszterium_reakcio
    .
    Ez nem a kormányunk szégyene!
    Ez a mienk!
    Igen, mert hagyjuk!!!!
    Hagyjuk??
    Részemről, NEM!!
    További szép estét!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (29 szavazatból)
  5. A le Monde-ben ma jó kis karikatúra jelent meg dicsőséges führerünkről. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  6. Az előzőekben Orbánt Mussolini és Hitler ötvözete ként jellemeztem, kevés. hozzá kell adni még egy csipetnyi Szálasít is Horthy mázzal bevonva. Benne mind ezek jellemvonásaiból megtalálható kisebb, nagyobb mértékben. Mindegyikben volt valami, valami visszataszító. Nos, ezeket Orbán magában egyesítette. Csak azt nem értem, hogy egy ilyen kicsi emberben, hogy fér ennyi baromság.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (18 szavazatból)
  7. Hello Admin,

    Esetleg nem tudnátok elhostolni a következő “betiltott” videot?

    http://index.hu/kultur/media/2012/01/03/a_kozteve_eltuntette_a_parodiat/

    András

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  8. szász istván

    Orbánnak és egész úri pereputtyának el kell tünnie- leginkább saját érdekébe.A márciust nem éli tul ez a kétségbeejtő rendszer.Senki sem akarja, hogy Gerő meg Rákosi módjára zavarja el őket a Magyar Nép. Menjenek maguktól, és vigyéik magukkal akár a lopott mlliárdokat – csak szabadulunk meg tőlük szépszerével. Csak az Istem csodája tartotta vissza jan.2-án az Andrássy uti százezret attol , hogy bemenjenek a meggyalázott operházban ahol egykor – a maga idejébe zsidótörvénnyel a szimpadsról letiltott Székely Mihály( és más remek müvészek énekeltek) ahol a világ egyik legnagyobb karmestere az anti asiszta Otto Klemperer dirigált, ahonnan az idióták,nem rég rugták ki korunk egyik ,legnagyobb csak a fidesz-bandának éppenséggel nem parírozó dririgen -főzeneigazgatót Fischer Ádámot. És ezeknek az uborkasára kapaszkodó senkik Bartókot mertek”húzatni” azt a Bartókot,aki l940-ben a már csaknem szinnáci Magyarországról tiltakozása jeléül önként emigrált. Legyen már vége ennek a világraszóló gyalázatnak! Orbán menj el fociedzőnek, vagy szakácsnak,vagy aminek akarsz,senki sem fog bántani, ha huss elmégy a jó micsodába!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (23 szavazatból)
  9. @Avi (2012. január 3. kedd 20:47)
    Linked van hozzá?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  10. Ego: http://nol.hu/a_francia__aki__hettorpet__rajzolt_az_orban-rezsimbol

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  11. szász istván!
    Üdvözöllek!
    “senki sem fog bántani”, csak a valaki!

    Szerintem így, a többiért +

    Ezt a “balhét” el kell vinnie!!

    További szép estét!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  12. kekec, kösz, kép eltéve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  13. szász istván 2012. január 3. kedd 21:31

    Nana! A szakácsok nevében határozottan tiltakozom!!! :) A többivel egyetértek. A helyzet azonban az, hogy Orbán (és az Opera mögött megbújtatott TEK rohamegységek) csak arra várt, hogy a nép betörjön. Ezért is állítottak először mintegy provokációképp kb 40-50, az akadémiáról éppen csak kicseppent, riadt arcú rendőrsrácot és lányt. Előttem egy 160 centis kb 50 kilós, szőke, szemüveges lány állt, aki nem volt több 20 évesnél. Egy ilyen lánynak a 100 kilómmal ha melléütnék is, már meghalna. (Persze eszembe sem lenne nőket bántani, az piszkos dolog), Kiképzés ide vagy oda.
    Azt várták, hogy a felbőszült tömeg a gyenge védelem láttam majd bekattan és beront, és akkor Don Pintér majd rájuk vezényli a TEK-et. A mellékutcákban volt is pár vízágyú arra az esetre. Az után pedig Orbán kihirdetheti a szükségállapotot, mivel “az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére ” tettek kísérletet az ellenzéki erők, s így már alapja lenne akár pártokat is betiltani. Az MSZP-t már enélkül is bekóstolta. Nem véletlenül volt szerintem tavaly olyan gyanúsan sok “katasztrófavédelmi és szükséghelyzeti” gyakorlat a fővárosban és nem véletlenül próbálták ki a TV vészhelyzeti adását.
    Szóval amellett, hogy én is úgy gondolom, hogy Orbánt előbb-utóbb ki kell füstölni, nem szabad elhamarkodottan és csakis egyetlen precíz csapással lehet, mert ha nem így lesz, annak komoly vérontás lesz a vége.
    Arra lenne már végre szükség, hogy a rendőrök nem felénk álljanak sorfalat, hanem csináljanak egy hátra arcot és álljanak mellénk. Akkor már a TEK sem lesz elég Orbánnak. Ezt minden tüntetése el is mondom a rendőröknek. És azt látom, hogy egyre jobban szégyenlik magukat és egyre többször kacsintanak oda nekünk, vagy tesznek bátorító megjegyzéseket. De át még nem álltak…ha megtörténik, akkor vége Orbánnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (22 szavazatból)
  14. Érdekes, van még egy András nick?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  15. Végre elindult valami.
    Szigorúan véve már késő, de itt is igaz, hogy jobb későn, mint soha.
    Úgy látszik, csak mostanra gyűlt össze annyi sokféle sérelem, ami megmozgatta az embereket.
    Most viszont gyorsabban fog terjedni az ige, a cenzúrázott közmédia és a betiltások ellenére is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  16. A Széchenyi-idézet “Urban Legend” kategória, bár széles körben elterjedt, valójában nem Széchenyi mondta, és nem pont ezt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  17. Annyit pontosítanék, hogy a gepnarancs.hu nem egy blog, hanem közösségi újságírással készülő vélemény- és hírportál. Annyiban hasonlít egy blogra, hogy a szerzők jórészt nem fizetésért, hanem véleményük közzé tétele érdekében írnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  18. Norris74!
    Üdvözlöm!
    “De át még nem álltak…”

    Őszintén!
    Ki mondhatja meg otthon, hogy kisfiam holnaptól nem lesz mit ennünk, a feleségnek, hogy holnaptól nem lesz hol laknunk, mert ezt nem csinálom tovább, ellenkezik az elveimmel!
    Tudom, most lehetne mondani, menjenek el gátőrnek!
    Ők esküt tettek! A Magyar Köztársaságra, annak törvényeire, annak betartására és betartatására!
    Hivatásul választották ezt az életformát!
    Azért van az pont ahol már azt mondhatja az ember, na ezt azért már NEM!
    Ez a pont a politikusok kezébe van, ha betolják alá az I betűt, na akkor kell pucolniuk, mivel megkapták a felhatalmazást: „a népnek joga van elkergetni a kormányt!”
    Nem felednek hisz nemrég rég “kádár huszárok”, “szemkilövő ÁVH”, “brutális vadállatok” voltak!
    Nem felejtik el, hogy kik “köpték” őket szemközt!

    A TEK állományát meg a “surranó” társakból hozták létre!
    Ott is meg van biztos, az bizonyos pont!
    Megtudnák mondani, hogy hány miniszter “kopott” ki mellőlük, ők még a helyükön vannak!
    Miniszterek jönnek, mennek, a nép marad!
    Ne üssük már a rendvédelmi állományt, teszik ezt mások helyettünk!

    Így gondolom, de lehet, tévedek!
    További szép estét!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  19. „A fasiszta hatalom első teendői között szerepel a jogrend új alapokra helyezése”
    Évekkel ezelőtt láttam egy interjút egy vén német nagyiparossal, aki elmesélte, hogy ő és érdekköre elhatározta, a túlságosan nagyhangú szakszervezetekre, az elpimaszodott baloldalra kicsit ráereszti a Hitler nevű bohócot. Majd ez az eszelős jól szétüt köztük, elhallgattatja a zúgolódókat, aztán majd, amikor a piszkos munkát elvégezte, félreállítják. — Kitűnő választójogi törvényeink voltak — mesélte az aggastyán. — Csak arra nem gondoltunk, hogy amint hatalomra jutott, Hitlernek első dolga volt a választójogi törvény átalakítása, és attól kezdve az ország végpusztulásáig nem volt megállás.
    Lesz-e vajon megállás itt és most?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  20. Naccerű.
    Kicsit összevissza mutatja magát a zoldal.
    De nembaj majd a zelejire odabiggyesztem mindig a nevemet hö höhö

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  21. hehehehe
    nem is én írtam a német nagyipari aggastyános bejegyzést , mégis odakerült a nevem :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  22. Azóta már rájöttem hogy IE 6 ( másik gépemen az van ) megbolondul .
    Firefox és IE 8 .-on kifogástalan.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  23. VIGYÁZAT !!!!
    Tisztelt Geyza, kekec és más barátaim:
    2012. január 3. kedd 15:47 időpontban jelzett szerverhozzáférés jelzése
    után viruskeresest végeztem. Ugyanis általatok valószinű okokból
    kizárólag csak e gépen lépek az AN-el kapcsolatban, másokkal nem.
    Kekec és mások jelzései is biztattak erre. A virusirtás során két virust
    találtam um:
    -valószinűleg script
    -Advara.Zugó.71 virusokat
    A gépet reggel elővigyázatból ellenőrizni szoktam. Akkor még hibátlan
    virusmentes állapotot találtam. Érzésem szerint kb dél körül kezdett
    bizonytalankodni a rendszer.
    Figyelmeztetlek kedves barátaim megfelelő virusellenőrzés végrehajtására.
    Második szakdiplomám és gyakorlatom érzékennyé tett kezdeti kapcsolataim
    alatt a várhatóan szándékosan és célzottan végrehajtandó virusfertőzések
    varható elháritására. Gépemen van ugyan virusvédelem, sajnos mégis
    megtörtént.
    Kérem a komentezőket figyelmeztetni. A jelekből nem zárhatom ki a
    szándékosságot, mivel alkotmányvédő propaganda szervek létrehozása
    többek között e célra lett szánva. Általatok még ismeretlen szervek direkt e célra lettek a törvényekkel együtt, észrevétlenül felkészitve. Hiszen csak ez az egy médiaforrás áll még rendelkezésünkre. ERŐS VIRUSVÉDELEM KELL MINDEN GÉPRE. Különben csodálkozni fogtok még, hiszen őket erre
    készitik fel és ez lesz a munkájuk egy része. Ezért fizetjük őket! Ők mindig
    többet fognak tudni ezekről, mint mi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  24. Ugy tunik hogy mindenfele tiltakozas es tuntetes hatastalan,ettol a fasizmus nem fog megszunni,mint ahogy a gepnarancs is irja.Az mar latszik hogy egyre tobb ember ebred ra hogy ez igy nem jo,de ettol meg a rendszer nem bukik meg.Ha az tenyleg igaz hogy a valasztasi rendszert ugy alakitottak at hogy nem lehet oket legyozni akkor semmi ertelme a kovetkezo valasztasokig varni,mert ez azt jelenti hogy csak eroszakkal lehet oket tavozasra kenyszeriteni es annak a mikentjet kell kidolgozni a leheto leggyorsabban es vegrehajtani.Ok mar bebetonoztak magukat es csak robbantassal lehet megsemmisiteni az eroditmenyt.A tiltakozasok szervezoinek ezt kell merlegelniok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  25. Kicsit feledékeny lehetek. Hol és mikor távoztak szép szóra diktátorok?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  26. @Túlavasúti (2012. január 4. szerda 03:06)
    Ne izélj már.
    Rendszeresen frissített vírusvédelem és tűzfal nélkül tényleg könnyelműség internetezni, de ne kelts feleslegesen pánikot.
    Az AN látogatói két esetben lennének fertőzhetők:
    (a) ha maga az AN weboldala fertőzött — de remélem, a webmaster a helyzet magaslatán van;
    (b) ha internetszűrés folyik, amely az AN-t egy a belügy által üzemeltetett tükörszerverre irányítja át és arról szolgálja ki az oldal látogatóit (egy fertőző valamivel kiegészítve) — elvileg lehetne, de nagyon valószínűtlen.
    .
    Aggódóknak, hozzáértőknek és érdeklődőknek:
    sourceforge.net/projects/advtor/
    Többek között anonimizált böngészés proxy-n keresztül
    Részletes ismertető:
    http://www.addictivetips.com/windows-tips/advanced-onion-router-a-client-for-tor-network-to-enable-proxy/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  27. asher alexander

    Megneztem a videot a “gepnarancs.hu-n”,ahol arrol isszo van hogy a bekes tunteoket vero szelsojobbosokat nem igazoltatta senki,de az aldozatokat meg meg is motoztak a rendorok!!
    -ez nekem olyan ismeros…………….!!!
    1933-ban amikor is az S.A. verekedett ossze,a szocikkal,az akkori rendorok beture ugyanigy jartak el!!arra kaptak ugyanis parancsot fentrol!!
    kesobb-(1934-35-ben)-mar egyutt jaroroztek,es 36-tol mar a korai lagerek orzeset is rajuk biztak,mint pl, ; Dachau,Oranienburg,Sachsenhausen,stb!!
    vajon most is errol van-e szo!!??
    mert ugye azzal minden epeszu tisztaban van hogy Benito Orban orszagaban, ma az S.A.-t a magyargarda kepviseli!!!
    ha atvetitem,; akkor a magyar kristallnacht,esedekes ugy 2013-14 tajan!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  28. A betíltott Híradó
    http://www.youtube.com/watch?v=JbOzZjPaeYE

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  29. Ego 2012. január 4. szerda 10:36
    Szeretnék nem izélni.
    Tudomásul vettem, hogy 2012.01.01 óta az általunk ismert törvényekkel
    együtt új kezdeményezésekkel, új szokások alakulhatnak ki. A szolgáltatód
    ezek alapján biztosit részünkre hozzáférést. Én még emlékszem a háború
    alatti külföldi magyarnyelvű rádióvételi problémákra, lehallgatásokra, melyek
    a háború után más módszerekkel kibővülten folytatódtak.
    Minden állam védeni akarja saját érdekeit különféle módszerekkel.
    Jelenleg már profi módszerekkel működik a REL, vagyis a rádió elektronikai
    harc. Titkos eszközeik és módszerek állandóan fejlődne.
    Kiegészitésül:
    (c) valószűleg mi sem ismerünk mindent, mert miért is vannak ilyen kártevők?
    Biztosan minden szervezet törekszik érdekei védelmére, szigorú belső
    szabályok szerit. Legfeljebb a lebukott alkalmazottakat kirughatják! Én még
    emlékszem arogánstóni körüli szerverbejutási problémákra.
    Nemcsak virusiró játszadozó suhancok vannak. Mára ez egy szakma.
    (d) a linkekkel nem árt vigyázni.
    (e) egy feltelepitett virusvédelem sem véd meg a mától rendszerbejutó új
    virustól………..
    Én sem tudok semmit sem tenni általam ismeretlen okú káraim ellen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  30. bruckenbacker kapitány

    http://kuruc.info/r/34/90370/

    érdemes megnézni.

    Még a Fidessnél is jöhet rosszabb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  31. bruckenbacker kapitány

    Be akartam linkelni egy k.u.ru.cos videot de nem engedi a moderáció szerintem.
    Ez Balczó nyilatkozata.
    Jöhet a Fidessnél még rosszabb is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  32. bruckenbacker kapitány

    Kedves Admin!
    Gondolom elvi okok miatt nem lehet egy fasiszta online felületet belinkelni.
    Pedig sokszor az is tanuklságos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  33. b.kapitány: talán írd le röviden a tartalmát – a kritikai megjegyzéseiddel együtt. Aki kíváncsi részletesebben, akkor a tetthelyen megnézi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  34. ha O.V. Mussolini-kent tetszeleg a tukor elott,akkor a Zazrivecz-Vona fofja-e betolteni Badoglio szerepet??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  35. Innen indltott a Vekkeres Viktártor!!! Nézzétek:
    Magyarország a felminősítés kapujában
    MTI, Gazdasági Rádió, 2010. február 15.
    Az ország államháztartási és külső finanszírozási helyzete látványosan javult.
    Magyarország államháztartási és külső fizetési helyzete olyan mértékben javult, hogy abból most már “természetes” módon következik a magyar adóskockázati osztályzatok javításának valószínűsége – áll az egyik vezető londoni befektetési csoport elemzésében. Az elemzőház szerint a magyar költségvetési pálya sokkal egészségesebb a lengyelországi folyamatoknál.
    A Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) bankcsoport londoni befektetési részlege átfogó összehasonlító elemzést állított össze a magyar és a lengyel költségvetési helyzetről. A ház számításai szerint a magyar államháztartás strukturális elsődleges egyenlege az idén a hazai össztermék (GDP) 5,3 százalékának megfelelő többletet mutat majd, az így számolt lengyel államháztartási mérleg ugyanakkor várhatóan 4,5 százalékos hiánnyal zárja az évet.
    A BoA-ML erről a kérdésről a múlt héten már kiadott egy külön elemzést, amelyben megállapította: “erős politikai ráció” is szól a gyors magyar eurócsatlakozás mellett, mivel ez a legerőteljesebb olyan gazdaságpolitikai cél, amely garantálhatja a következő – minden valószínűség szerint a Fidesz vezette – kormány újjáválasztását.
    M”ugyanis jelenleg magasabb, mint bármelyik magyar politikai párté, így az a kormány, amelyik beviszi agyarországot az euróövezetbe, népszerűsége egyértelmű növekedésére számíthat – állt a Bank of America-Merrill Lynch minapi londoni elemzésében.
    Ha a következő kormánynak eltökélt szándéka lesz az euróövezeti csatlakozás, az 2014 januárjáig megvalósítható, és ezzel az akkori kormány támogatottsága éppen az abban az évben esedékes választások előtt erősödhet – írták a BoA-ML londoni elemzői.
    A Bank of America-Merrill Lynch hétfőn kiadott újabb elemzése szerint a cég szakértői olyan erőteljesnek tartják a Magyarország költségvetési és külső fizetési pozícióját, hogy az országot “természetes jelöltnek” tekintik az adósi felminősítésre a hitelminősítők által, amint a fellendülés érzékelhetőbbé válik, és “tisztázódnak” a politikai-gazdaságpolitikai kilátások.
    Magyarország szuverén adósságát a három legnagyobb hitelminősítő – Standard & Poor’s, Moody’s Investors Service, Fitch Ratings – egyaránt a közepes befektetői sávban, de három különböző szinten tartja nyilván. Az S&P “BBB mínusz” osztályzatánál a Fitch egy fokozattal magasabb, “BBB”, a Moody’s még eggyel jobb, “Baa1″ (a másik két cég metodikájában “BBB plusz”-nak megfelelő) besorolással listázza a magyar államadósságot.
    Magyarország adóskockázati osztályzatának kilátását a Standard & Poor’s már tavaly negatívról stabilra javította vissza, a költségvetési konszolidációs erőfeszítések eredményeivel és a költségvetési konszolidációs erőfeszítések eredményeivel indokolva a lépést. A másik két cégnél egyelőre negatív kilátás érvényes a magyar besorolásokra.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  36. kikirics!
    Miért lenne “HATÁSTALAN”??
    Hiszen, ha senki nem szólal fel ellene, akkor végképp bizonyossá válik “számukra”, hogy ez az egyetlen helyes út, amit eddig is hittek!! Ha viszont van tiltakozás, akkor ha 100-ból 1-2 elgondolkodik rajta, az már nyereség! Nem emlékszel: “Aki, akár csak egy embert is, megment, az az egész világot menti!”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  37. ” Wittner Mária: Amerika hallgasson!”
    Na még egy bunkó megszólalt. Ezek után jó lesz ha Obama fehér zászlóval jön gazsulálni a nagysasszonynak. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  38. Mértékadó Debreczeni József 5 évvel ezelőtt megjelent tanulmánya: Populizmus, fasizmus, nácizmus (2006. november 12-16.) – http://mozgovilag.com/?p=2454

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos