Vádirat az alkotmányos rend megdöntése ellen 2011. december 19. hétfő 6:02 | AN

Budapest – A Szabadság és Reform Intézet Alapítvány (SZRI) az Alkotmánybírósághoz fordult azoknak a törvényeknek a megsemmisítése miatt, amelyek arra utalnak, hogy a Fidesz a hatalom kizárólagos megszerzésére és birtoklására törekszik, és ezzel sérti az alkotmányt, amelyre esködt tett. A beadvány alábbiakban olvasható részletes indoklása egy vádiratnak is felfogható az Orbán-rendszer ellen, amely gyakorlatilag megdöntötte a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét.

Miért fordult az SZRI az Alkotmánybírósághoz?
I.
1) Az elmúlt másfél év során, de különösen az utóbbi hónapokban többen, nagy nyilvánosság előtt is megfogalmazták abbéli véleményüket, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség, illetőleg az Orbán-kormány a jogállamiságot felszámolja, a fékek-ellensúlyok rendszerét kiiktatva, illetőleg meggyengítve egy autokratikus rendszert épít ki, és hosszú időre kívánja magát bebetonozni a hatalomba. Volt, aki egyértelműen kimondta azt is, hogy a jelenleg hatalmon lévők szándéka a hatalom hosszútávra szóló kizárólagos megtartása.
A liberális demokrácia iránt elkötelezve a Szabadság és Reform Intézet Alapítvány (SZRI) – egyetértve az előbb ismertetett véleményekkel – a következőket állítja:
A mostani Kormány, valamint a kormánypártok – az Országgyűlésben meglévő, kétharmados többségükkel élve, és azzal gyakran vissza is élve – az elmúlt másfél évben végzett hatalomgyakorlásukkal és az ezt magalapozó jogalkotással olyan tevékenységet folytatnak, ami a hatalom hosszútávra szóló, kizárólagos birtoklására irányul.
A fentieket azonban nem csak politikai értelemben állítjuk, hanem jogi alapon is, ugyanis határozott véleményünk szerint ez a tevékenység nem csak politikailag, hanem – elsősorban– jogilag kifogásolható. Sőt, mi ezt a tevékenységet kifejezetten alkotmányellenesnek tartjuk, mert – álláspontunk szerint – ez a tevékenység megvalósítja a ma még hatályos, a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény (a továbbiakban: Alkotmány) 2. §-a (3) bekezdésének első mondatában megfogalmazott, tiltott tevékenységet.
Az Alkotmány 2. §-ának (3) bekezdése szerint ugyanis:
„(3) Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.”
2. Az Alkotmány előbb hivatkozott rendelkezéséből fakadó jogosultság és egyben kötelesség alapján az SZRI a hatalom kizárólagos birtoklása ellen – törvényes úton – beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz.
Megjegyezzük viszont, hogy az Alkotmány hivatkozott rendelkezése, miszerint: „Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.”, olyan jogosultságot és kötelezettséget tartalmaz, amely nyilvánvalóan leginkább a törvényesség betartatására és az alkotmányvédelemre hivatott intézményeket illeti meg, illetve terheli.
3. Tekintettel arra, hogy az Alkotmány fent hivatkozott rendelkezése – amit egyébként a 2012. január 1-jén hatályba lépő Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) C) cikkének (2) bekezdése is lényegében szó szerint átvesz – a hatalom kizárólagos birtoklására irányuló tevékenységről beszél, ezért szükségesnek tartjuk először is a tevékenység fogalmát tisztázni.
A tevékenység általánosságban nem egy egyszeri cselekvési pillanatot, cselekedetet, hanem egy cselekvési folyamatot jelent. Jelen esetben az Alkotmány/Alaptörvény nyilvánvalóan a politikai „tevékenység” kifejezését használja, ami az értelmező szótár szerint: az a közösségi és egyéni tevékenység, amely a hatalom megszerzésére vagy megtartására, a társadalmi,
2
gazdasági és társadalmi viszonyok fenntartására vagy megváltoztatására, az állami és közügyek intézésre irányul.
Teljesen természetes, hogy egy politikusnak, egy politikai erőnek, egy pártnak vagy pártszövetségnek a politikai célja a hatalom megszerzése, ezt követően pedig annak minél hosszabb ideig történő megtartása, ezért nyilvánvalóan maga a politikai tevékenysége is ennek megvalósítására irányul. Ezzel nincs is semmi gond.
Akkor viszont már komoly alkotmányossági probléma merül fel, ha ennek a (politikai) tevékenységnek a célja a hatalom kizárólagos megszerzése és birtoklása, aminek érdekében a hatalmon lévők úgy alakítják a politikai verseny játékszabályait, hogy lehetőleg hosszú időtartamra kizárják a váltás lehetőségét, de még azt is, hogy a hatalom birtoklásában mással osztozni legyenek kénytelenek. Éppen ezért az Alkotmány/Alaptörvény hivatkozott rendelkezése a politikai tevékenységnek kifejezetten csak azt a módját minősíti alkotmányellenesnek, amely a hatalom kizárólagos birtoklására irányul.
4. A politikai verseny játékszabályainak alakítása – mint ahogy a mostani kormány tevékenysége nyomán hazánkban – történhet úgy is, hogy látszatra minden rendben van, miközben ennek ellenére komoly demokrácia deficit alakul ki.
Magyarországon is látszatra teljes és virágzó a demokrácia, hiszen
- többpárti parlament működik (erre csak azt jegyezzük meg, hogy pl. az NDK-ban is több párt működött, mégsem beszélhettünk többpárti parlamenti demokráciáról), az ellenzéki pártok számára különböző jogosultságok vannak biztosítva (amikkel persze a gyakorlatban nem igen tudnak élni, mert ebben a kétharmados többség rendszerint megakadályozza őket);
- a hatalommegosztás elve szerint léteznek a hatalmi ágak (a függetlenségük persze megkérdőjelezhető);
- a fékek és ellensúlyok, mint kölcsönös intézményi korlátok elvének érvényesülését szolgáló intézmények is működnek (bár vezetőik függetlensége kifejezetten megkérdőjelezhető, annak ellenére, hogy a jelölésükre és a választásukra vonatkozó szabályok maradéktalanul megtartásra kerülnek);
- van sajtószabadság, hiszen a kormánnyal szemben kritikus hangon megszólaló média is létezik és működik (bár igaz, hogy a közszolgálati média elfoglalásra került a kormánypártok által, az ellenzéki sajtó pedig folyamatosan a puszta létéért küzd);
- a szólásszabadság alapján véleményét bárki szabadon elmondhatja (sok esetben azonban ennek a következményét, pl. a munkahelyéről való eltávolítást, a személyében való meghurcolást stb. is viselni kénytelen);
- az alapvető szabadságjogokkal is élni lehet (bár pl. a kormány elleni demonstráción való részvételnek hátrányos következménye is lehet stb.);
- a szabad választásokon mindenki, aki a feltételeknek megfelel, elindulhat, megmérettetheti magát (az említett feltételek azonban már durván szelektálnak, a választások tervezett új szabályozása pedig egyértelműen a kormánypártoknak kedvez).
3
Azonban, ha kicsit figyelmesebben számba vesszük, hogy közjogi szempontból mi is történt az elmúlt másfél évben Magyarországon, akkor a következőket kell megállapítanunk:
A kormányzó erők az elmúlt másfél évben – Orbán Viktor 2009 őszén Kötcsén meghirdetett, az “egy centrális politikai erőtér”, “egy nagy kormányzó párt” és “az állandó kormányzásra berendezkedett politika” kialakítására irányuló koncepciójának következetes és tudatos végrehajtása érdekében – a saját embereikkel megszállták nem csak a közigazgatás és az állami szféra gazdasági vezetői pozícióit, hanem – a teljesség igénye nélkül – többségében hosszú, kormányzati ciklusokat átívelő időtartamú mandátummal az Országos Választási Bizottságot, az Állami Számvevőszéket, a Gazdasági Versenyhivatalt, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöki posztját és a Médiatanácsot, a közszolgálati médiát, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, a jegybank monetáris tanácsát, a Költségvetési Tanácsot (legalább is kétharmados többséget biztosítva maguknak), az Alkotmánybíróságot (többséget biztosítva maguknak a tagok között, és megfosztva az AB-t a lényegi hatáskörétől, valamint jogosítványaitól is).
Saját embereikkel foglalták el a köztársasági elnöki, a legfőbb ügyészi, valamint a Kúria és az Országos Bírói Hivatal elnöki tisztségét, amely utóbbiak révén kiterjesztették az uralmukat a független hatalmi ág, az igazságszolgáltatás felett is. A független, szabad sajtó leigázására nemzetközi felháborodást kiváltó törvényeket alkottak, korlátozták a sztrájkjogot, csökkentették a szakszervezeti jogosultságokat, szigorítottak a népszavazás feltételein, szétverték és meggyengítették az ombudsmani rendszert, a politikai érdekeik miatt a legalapvetőbb jogalkotási alapelvet, a visszamenő hatályú, hátrányról rendelkező jogalkotás tilalmát is rendre megsértve, a szakmai és társadalmi egyeztetéseket mellőzve alkottak törvényeket, köztük az egypárti Alaptörvényt és a sarkalatos törvényeket. Az utolsó kormánytól független intézményt, a jegybankot is hatalmuk alá próbálják vonni oly módon, hogy az MNB-ből és a PSZÁF-ból egy új intézményt hoznának létre, amelynek élére az általuk kineveztetett új vezető kerülne. Végezetül a választásra vonatkozó új szabályozással is megkísérlik a hatalmukat bebetonozni.
Mindezen lépésekkel felszámolják a demokrácia fő garanciáját képező hatalommegosztást, a fékek és ellensúlyok rendszerét, meggyengítve egyben a jogállam intézményeit is.
5. Az SZRI álláspontja szerint a fentiek megvalósítják a hatalom kizárólagos birtoklására való törekvést, amely Alkotmányba ütköző tevékenység, ezért ellene mindenkinek joga és egyben kötelessége is törvényes úton fellépni.
A hatalom kizárólagos birtoklására való törekvést különböző jogi rendelkezések teszik lehetővé, amelyeknek egyenkénti vizsgálata során lehet, hogy semmi kivetnivalót nem találunk. Ezek a rendelkezések azonban fogaskerékszerűen, egy rendszerré összeállva még is meg tudják teremteni a jogalapját, a lehetőségét a hatalom kizárólagos megszerzésére és megtartására irányuló tevékenységnek. E rendelkezések tehát nem önmagukban vizsgálva minősíthetők alkotmányellenesnek, hiszen ezeknek egymással összefüggő sora a hatalomgyakorlás teljes rendszerével együtt képezi – az Alkotmány 2. §-ának (3) bekezdése kontextusában – az alkotmányellenességet.
Az Alkotmányban/Alaptörvényben tiltott, a hatalom kizárólagos megtartására irányuló tevékenység tehát a jogalkotási tevékenységen túl magában foglalja a hatalomgyakorlás, a kormányzati intézkedések egész rendszerét, annak mikéntjét, beleértve az ún. személyzeti politikát is.
4
II.
A fenti alapállítás igazolására és egyben annak megérthetősége érdekében kénytelenek vagyunk a jelenlegi hatalmi rendszerre utaló kormánypárti politikai nyilatkozatok közül kettőt röviden ismertetni. Ráadásul egészen 2009 őszéig vissza kell mennünk az időben annak érdekében, hogy belássuk, hogy mindaz, ami az elmúlt másfél évben Magyarországon történt, nem ad hoc lépések véletlen sorozata, hanem egy előre, gondosan megtervezett koncepció megvalósítását szolgáló lépéseké.
1. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a 2009. október 5-én a Fidesz szellemi holdudvarának jeles képviselői előtt elmondott kötcsei beszédében (amely szerkesztve megjelent a Nagyítás című hetilap 2010. február 17-i számában) a következőket mondta:
„…megszűnni látszik a rendszer dualitása, s egy centrális politikai erőtér van kialakulóban, …megvan a reális lehetősége annak, hogy a magyar politika következő 15-20 évét ne a duális erőtér határozza meg.” „Ehelyett huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, … ,amely képes lesz arra, …hogy az állandó harcra berendezkedett politika helyett az állandó kormányzásra berendezkedett politikát válassza.”
2. A 2010. évi országgyűlési képviselői választások – a választásra jogosultak egyharmadának szavazatával – a Fidesz-KDNP elsöprő győzelmét hozta, amely az Országgyűlésben a kétharmados többséget is biztosítja. Ez, a Fidesz által „fülkeforradalomnak” nevezett folyamat megismétlődött, sőt még nagyobb különbséggel, a 2010. évi őszi önkormányzati választásokon. A kormányzati hivatkozások szerint ezek a választási eredmények, vagyis az emberek hatalmazták fel a jelenleg hatalmon lévő politikai erőket lényegében mindenre, amit az eltelt másfél évben tettek (ez nyilvánvalóan nincs így, de ennek a cáfolatába most nem kívánunk belemenni), amihez a meglévő kétharmados parlamenti többség a lehetőséget valóban meg is teremtette.
3. Az 1. pont alatt hivatkozott beszéd mellett még egy nyilatkozatra szükséges hivatkoznunk, amit Orbán Viktor – már miniszterelnökként – 2011 kora nyarán tett az osztrák Kronen Zeitung lapnak. Eszerint – a gazdasági törvénykezés vonatkozásában – Orbán Viktor kijelentette, hogy
„Nem csinálok titkot abból, hogy a kétharmados törvények területén megkötöm a következő tíz magyar kormány kezét.”
Az utóbbi nyilatkozat elhangzásakor szinte egyöntetű volt még az a vélemény mind politikai, mind választási szakmai körökben, hogy belátható időn belül nem fog még egyszer előfordulni, hogy egy párt, pártszövetség kétharmados többséget szerezzen az Országgyűlésben. (Ekkor még nem volt ismert a Fidesz választásokra vonatkozó elképzelése, sem az erre vonatkozó törvényjavaslat, amely alapján a Fidesz akár még kisebb, de a relatív többséget biztosító szavazótáborral is újra elérheti a kétharmados parlamenti többséget, sőt talán még ennél is nagyobbat.)
4. Orbán Viktor két, példaszerűen hivatkozott beszéde szemléletesen tükrözi a jelenlegi miniszterelnök hatalomhoz való viszonyulását és koncepcióját a hatalomgyakorlás céljáról.
Amennyiben a fentiek ismeretében nézzük majd végig a továbbiakban ismertetésre kerülő hatalomgyakorlás bizonyos intézkedéseit és az azok megalapozását szolgáló vagy lehetőséget adó jogalkotási folyamatot, akkor egyértelműen Orbán Viktor által megfogalmazottak gyakorlati megvalósítását tapasztalhatjuk.
5
III.
Egy liberális demokráciában, ahol a jogállami elvek értelemszerűen érvényesülnek, a hatalom kizárólagos birtoklását több tényező is hivatott megakadályozni.
A legfontosabb tényező a hatalommegosztás elvének érvényesülése, vagyis a hatalmi ágak szétválasztása, amely a hatalom kizárólagos birtoklásának, a hatalommal való visszaélésnek az intézményesített gátja. Ezen demokratikus alkotmányos alapelv érvényesülése esetén a klasszikus hatalmi ágak (vagyis a törvényhozói, a végrehajtói és az igazságszolgáltatási) önállóan, egymástól függetlenül, a fékek és ellensúlyok szerepét is betöltve, vagyis egymást is felügyelve, ellenőrizve és ez által a másik hatalmi ág számára bizonyos korlátokat is képezve működnek. Ezeknek a hatalmi ágaknak nemcsak hatáskör tekintetében, hanem intézményi és személyi vonatkozásban is el kell válniuk egymástól.
Nézzük meg, hogyan érvényesül a hatalommegosztás, valamint a fékek és ellensúlyok elve Magyarországon?
1. A törvényhozói hatalomban, vagyis az Országgyűlésben a kormánypártoknak – elismerten egy szabad választás eredményeként – kétharmados többségük van. Döntően ez játszik szerepet abban, hogy az Országgyűlés ahelyett, hogy a jogalkotáson túl bizonyos ellenőrzési funkciót is betöltene a végrehajtói hatalom fölött, gyakorlatilag a végrehajtói hatalom informális „irányítása” alatt áll, annak kritikátlan szavazó gépezete.
Mindez annak az eredménye is, hogy a kormánypárti képviselők politikusi léte egyetlen személytől, a miniszterelnöktől/pártelnöktől függ. Már a képviselői jelöltségüket is kizárólag a Fidesz elnökének köszönhették, és kizárólag a miniszterelnöktől függ az is, hogy jelöltek lehetnek-e még a következő országgyűlési választáson is, amikor a képviselők létszáma 199 főre fog csökkenni. Ezek a képviselők a frakciófegyelem jelszava alatt (igazából az egzisztenciális sakkban tartásuk miatt) gondolkodás nélkül mindent megszavaznak, gyakran még olyan javaslatokat is, amelyeket – bevallottan – érdemben nem is ismernek.
A kormány és a kormánypárti frakciók még az ország és a társadalom szempontjából legfontosabb kérdésekben sem folytatnak érdemi egyeztetést sem az ellenzékkel, sem az érdekképviseletekkel, sem a szakmai szervezetekkel, sem a társadalommal (nyilvánvalóan az ún. nemzeti konzultációk a kormányzati kommunikáció ellenére sem minősíthetők ennek; ezt egyébként a választott szakmai és érdekképviseleti szervek jelentős része is így gondolja).
Tekintettel arra, hogy jelenleg bármilyen érdemi kérdés eldönthető kétharmados többséggel, így a kormánypártok az Országgyűlésben jogi értelemben valóban nem szorulnak az ellenzéki frakciók vagy a független képviselők támogatására, még akár Alkotmány módosítás terén sem. Ennek köszönhetően születnek meg a csak kormánypárti szempontokat és érdekeket figyelembe vevő törvények, még az olyan szabályozási tárgyakban is, amelyek pedig az egész társadalmat érintik. Sajnos így született meg az Alaptörvény is, és így kerültek és kerülnek elfogadásra a sarkalatos törvények is.
Még azt az egyetlen, ennél nagyobb többséget igénylő rendelkezést (az alkotmány-koncepció elfogadási feltételeként meghatározott 4/5-ös többség követelményét) is törölték az Alkotmányból, hogy valóban semmi se korlátozhassa őket bárminemű, akár az új alkotmányra vonatkozó jogalkotás terén sem.
Összegezve tehát rögzíthetjük, hogy a mai magyar Országgyűlés – amit bár öt parlamenti párt frakciója és néhány független képviselő alkot – lényegében kizárólag a kormánypártok
6
Országgyűlése, és ebből fakadóan a kormányzati végrehajtói hatalommal szemben semminemű ellensúlyt, kontrollt nem képvisel.
2. A végrehajtói hatalmi ág leginkább az a terület, ahol egy kormányzat szabadon megvalósíthatja a hatalomgyakorlási elképzeléseit. A kormány számára pld. a központi közigazgatásban végrehajtott személycserék kevésbé róhatók fel, mint a kormánytól független szervezetek élén.
a. A Kormány az irányítása vagy felügyelete alatt álló területeken, vagyis mind a közigazgatásban (egészen középvezetői szintig, sőt több helyen még alacsonyabb szintig is), mind az állami tulajdonban álló gazdasági társaságok élén a hatalomba lépése után azonnal végrehajtotta a személycseréket. Ez, mint ahogy említettük, még talán természetesnek is mondható.
Az említett személycserék viszont még azokon a posztokon is megtörténtek, ahol a vezető határozott idejű, még le nem járt szerződéssel rendelkezett. Ezeket a vezetőket szép vagy kevésbé szép szóval vették rá a lemondásra vagy a közös megegyezéssel történő távozásra. Aki viszont erre nem volt hajlandó, az ellen azonnal vizsgálatot indítottak, és vagy rendkívüli felmondással távolították el, vagy kriminalizálták az illetőt.
A személycserék végrehajtásának megkönnyítése érdekében került sor az indokolás nélküli felmondás lehetőségének bevezetésére (legalább is a kormánytisztviselők és a közalkalmazottak esetében), valamint a végkielégítések összegének 98 %-os büntető, külön adóval való megterhelésére, továbbá a végkielégítések kéthavi összegben történő maximalizálására.
b. A fent említett személyi váltások továbbá még azokon a szakmai vezetői posztokon is megtörténtek – természetesen a régi vezetők helyére pártpolitikailag megbízható, a Kormány iránt kellően elkötelezett személyeket ültetve – amelyek pedig kifejezetten politikai semlegességet kívánnának meg az adott vezetőtől.
Csak néhány példa: a határozott időtartamra vonatkozó kinevezésük ellenére, 2010. 06. 11-ei hatállyal lemondott a Központi Statisztikai Hivatal elnöke, 2010. 06. 30-i hatállyal a Magyar Energia Hivatal elnöke, 2010. 07. 01-jei hatállyal a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke.
Sajnálatos, hogy 21 évvel a rendszerváltoztatás után a kifejezetten szakmai posztokon is az elsődleges kiválasztási szempont ismételten a politikai megbízhatóság, vagyis a miniszterelnök személyéhez és a kormányzó párthoz való feltétlen lojalitás lett.
Erre a kiválasztási szempontra segít rá többek között a köztisztviselők „átkeresztelése” kormánytisztviselővé, ami valóban kifejezi a bekövetkezett szemléletváltást, hiszen pl. egy minisztériumi dolgozó már nem a „köz”-t köteles szolgálni, hanem egy politikai testületet, a Kormányt.
c. A jelenlegi kormányzók hatalmuk bebiztosítása érdekében a már említetteken túl igyekeznek más eszközöket, akár a bűnüldöző hatóságok eljárását is igénybe venni, vagyis a politika nem hagyta érintetlenül ezeket a szervezeteket sem.
Gyakorlatilag minden magasabb rendőri és titkosszolgálati vezetői beosztásban a kormányváltást követően személycsere történt, sőt több helyen, azóta már a sokadik (pedig ezek nem politikai beosztások). Ezekhez a feladatokhoz a politikailag legmegfelelőbb
7
embereket kellett megtalálni (pld. az UD Zrt. volt helyettes vezetőjét a Katonai Információs Hivatal élére).
Nem szabad figyelmen kívül hagyni a kormányváltás után létrehozott rendőrségi elitalakulatot sem, a Terrorelhárítási Központot, amelynek vezetője Orbán Viktor személyi biztonságáért felelős korábbi főtestőre lett. Ez az alakulat a rendőrségi szervezeten belül azzal is kiérdemelte a többi, átlag rendőr ellenszenvét, hogy míg a rendőrség mind az általános anyagi forrás, mind az eszközállomány, mind a fizetés tekintetében sorvad, addig pl. az elit alakulat emberei a velük azonos rangban és beosztásban lévők fizetésének többszörösét kapják kézhez. Az embernek akaratlanul is a diktátorok által létrehozott, kiemelt státuszt és ellátást élvező, saját testőrsége jut erről eszébe, amely a vezért és hatalmát hivatott bármilyen helyzetben és bármi áron megvédeni.
Tagadhatatlanul a hatalom kizárólagos birtoklását segíti majd elő az új, tervezett, szuper titkosszolgálat (a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ) felállítása is, amely az eredeti elképzelések szerint – a személyes adatok védelmének alkotmányos elvére is fittyet hányva – bárkiről bármilyen adatot egységesen kezelhetne.
d. Az elrettentést szolgálja az akár politikailag célzott vizsgálatok lefolytatására is felhasználható két szervezet, az Országos Vám- és Pénzügyőrség, valamint az APEH. Természetesen ezek sem maradtak érintetlenül, hiszen összevonásra kerültek, és az összevont új szervezet, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) élére elnökként a Fidesz egyik régi, megbízható kádere került.
A gazdasági élet szereplői tisztában vannak azzal, hogy elég egy kormányzatnak nem tetsző nyilatkozat vagy cselekedet (pl. támogatás nyújtása egy, a kormányhoz kritikusan viszonyuló szervezet részére), és máris magukra vonják a NAV figyelmét. Ráadásul közismert az is, hogy a mai kaotikus gazdasági jogi környezetben bárkit szabálytalanságon lehet fogni, csak akarni kell. Ennek köszönhetően ebben a körben is hatékonyan – József Attila: Hazám c. verséből származó kifejezéseket kölcsönözve – igazgat a fortélyos félelem.
3. Egy demokráciában önálló hatalmi ág az igazságszolgáltatás (az ügyészi és a bírósági szervezet, amelyhez többen az Alkotmánybíróságot is értik, amiről viszont mi majd egy külön pontban fogunk szólni).
a. Az ügyészség egy erősen hierarchikus, utasítások alapján működő szervezet. Azzal, hogy a kormánypártok az élére, legfőbb ügyésznek kilenc évre egy volt fideszes politikust választottak meg – amin nem változtat az a tény sem, hogy ez a személy már egyszer betöltötte ezt a tisztséget – az ügyészség is beállt a kormányzati célokat szolgáló szervezetek sorába.
Ezért is kifejezetten veszélyes a bírósági reform keretében elfogadott azon a rendelkezés, amely lehetővé teszi a legfőbb ügyész számára, hogy egyes büntető ügyek esetén szabadon megválaszthassa az eljáró bíróságot. Miután a bíróságokon már most is közbeszéd tárgya az egyes kollégák kormánypártokkal kapcsolatos rokon- vagy ellenszenve, így nem lesz meglepetés, hogy teljesen véletlenül a legfőbb ügyész a vele azonos pártszimpátiával rendelkező bírókhoz fogja kitűzetni ezen ügyek tárgyalását.
Ezzel viszont el is érkeztünk a független, a kizárólag csak a jogszabályoknak alárendelt bíráskodás halálához (de erre egy külön pontban még visszatérünk).
8
b. A bírói hatalmi ág elfoglalása, kormányzati befolyás alá vonása pedig épp napjainkban történik. E törekvés megvalósításának akadályát a jelenlegi hatalom a bírósági felső vezetők személyében látta, ezért az e körbe tartozó közel 300 bírót az Alaptörvénybe foglalt, kényszernyugdíjaztatásra vonatkozó rendelkezéssel rövid úton eltávolítják a szervezetből. Ez a kényszernyugdíjaztatás leginkább a Legfelsőbb Bíróság bíráit, valamint az ítélőtáblák és a megyei bíróság vezetőit érinti, akiknek fontos szerepük van az egyes ügyek bíróra történő szignálásánál, illetőleg a nagy jelentőségű ügyek elbírálásában.
Miután e vezetői posztok hamarosan betöltésre várnak, ezért egyáltalán nem mellékes kérdés, hogy kik fogják majd betölteni ezeket a vezetői helyeket. Ennél viszont sokkal fontosabb kérdés az, hogy ki dönthet majd e bírák kinevezéséről.
Eddig ebben fontos szerepe volt a Legfelsőbb Bíróság elnökének, aki egyben az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke is. A Legfelsőbb Bíróság elnöke viszont az elmúlt pár hónapban kellően kritikus hangot ütött meg egyes kormánypárti kezdeményezésre megalkotott törvényekkel kapcsolatban (pld. a 2006-os események kapcsán meghozott, a 2006 őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról szóló 2011. évi XVI., ún. semmisségi törvény – amellyel kapcsolatban még az Alkotmánybírósághoz is fordult egy beadvánnyal –, vagy a büntető eljárás módosításának bizonyos rendelkezései, végezetül az igazságügyi reformot végrehajtó, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény vonatkozásában). Emiatt a kormánypártok bizalmát elvesztve kénytelen több évvel az eredeti mandátumának kitöltése előtt távozni a posztjáról.
A Fidesz, miután már minden létező, kormányhoz tartozó, valamint kormánytól független vezetői pozíciót is (a Magyar Nemzeti Bank elnöki posztja kivételével) az emberei számára már megszerzett, ezért természetesnek volt vehető, hogy nem hagyja kihasználatlanul azt az általa előidézett helyzetet és lehetőséget sem, hogy a Legfelsőbb Bíróság helyébe a Kúria, valamint az OIT helyébe pedig az Országos Bírói Hivatal (OBH) létrehozásával és elnöki posztjainak elfoglalásával a harmadik független hatalmi ág bekebelezése terén is nagy lépést tegyen.
Annak érdekében, hogy a Kúria és az OBH elnöki székébe a Fidesz számára kedvező személyek kerüljenek, a közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint a Fidesz frakcióvezetője a jelölttel szembeni politikai elvárásokról előzetesen eligazította az e tisztségekre javaslati jogkörrel rendelkező köztársasági elnököt, természetesen egyben a konkrét neveket is közölve. A „független” köztársasági elnök – mint ahogy eddig is – a megkapott személyi instrukcióknak megfelelően 2011. december 9-én meg is tette a javaslatát. (Érdemes zárójelben megjegyezni, hogy a korábban Fidesz-alelnök köztársasági elnök minden megnyilvánulásával azt igazolja, hogy magát a végrehajtói hatalom részének tekinti, így nem csak a jogalkotásnak nem akar a gátja lenni, hanem nyilvánvalóan a kormányzati személyzeti politikai minden téren érvényesülő megvalósításának sem.)
A korábban 2015-ig megválasztott legfelsőbb bírósági elnök elmozdításának eszköze „egyszerű” jogalkotási aktus, egy új törvény megalkotása és egy jogszabály-módosítás volt. A hatalom ezzel is üzent a háromezer bírónak és az egész társadalomnak, hogy ha bárki nyilvánosan kritizálni merészeli, akkor a parlamenti kétharmados többség birtokában bármilyen törvényt (akár még az Alkotmányt is) módosítva leválthatják, akár még egy független hatalmi ág legmagasabb vezetői posztjáról a határozott időtartamra szóló mandátuma ellenére is.
9
A jövőben annak eldöntése, hogy ki legyen bíró és bírósági vezető Magyarországon, egyedül a bírói igazgatási csúcsszerv, az OBH elnökét fogja megilletni. Az OBH elnöke, mint a legfőbb bírói igazgatási vezető akár új állomáshelyre is vezényelheti a bírókat, sőt a hatékonyságra tekintettel még ügyeket is áthelyezhet egy másik bíróságra. Erre a – Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint még a szocialista diktatúra éveiben végzett miniszteri igazgatáshoz képest is – túlzottan erős jogkörrel rendelkező tisztségre a köztárasági elnök a politikai függetlenségnek még a látszatára sem ügyelve a Fidesz egyik vezető politikusának feleségét javasolta, akit az Országgyűlés kormánypárti kétharmada meg is választott.
A kormányzó pártok a bíráknak még egy félreérthetetlen üzenetet küldtek – a Legfelsőbb Bíróság elnökének elmozdításán és a bírák kényszernyugdíjaztatásán, valamint a megválasztott új elnökök személyén túl – azzal is, hogy alkotmánybíróvá választották meg azt a bírót, aki a 2006-os események kapcsán – amely a Fidesz számára szimbolikus jelentőséggel bír – a rendőrség által bíróság elé állított személyeket sorra mentette fel. A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy hamarosan a harmadik hatalmi ág, az igazságszolgáltatás függetlensége is oda lesz.
4. Részben a korábbi, klasszikusnak mondott három hatalmi ágba sorolódnak be, illetőleg azok mellett működnek a demokráciában ellenőrző feladatokat (is) ellátó intézmények és szervezetek. Ezek közé sorolható – kicsit önkényes csoportosítással, fontossági sorrend nélkül – a már említett köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék, a Költségvetési Tanács, az ombudsmani rendszer, valamint a Gazdasági Verseny Hivatal, továbbá az Országos Választási Bizottság is.
a. Az 1989. évi, a Nemzeti Kerekasztal tárgyalások eredményeként megszületett, tartalmában új Alkotmány hozta újból létre Magyarországon a köztársasági államformát és a köztársasági elnöki intézményt. Hazánkban a köztársasági elnök is – a közjogi értelemben vett gyenge vagy reprezentatív hatásköre ellenére is – rendelkezik bizonyos ellenőrzési funkcióval és hatáskörrel, amely leginkább az Országgyűlés által elfogadott törvényekkel kapcsolatban illeti meg.
A köztársasági elnök e hatáskörét gyakorolva – amennyiben aggályosnak tartja a törvényt, vagy annak valamelyik rendelkezésével nem ért egyet, akkor – a köznyelv szerint az ún. politikai vétóval élhet, vagyis a törvényt az észrevételeivel együtt megfontolásra visszaküldheti az Országgyűlésnek. Amennyiben viszont, ha a törvényt vagy annak rendelkezését alkotmányellenesnek tartja, akkor az ún. jogi vétóval élve azt megküldheti az Alkotmánybíróságnak.
Sok mindent elárul azonban, hogy a Magyar Köztársaság 2010. június 29-én megválasztott elnöke a közel másfél év alatt egyszer sem élt sem a politikai, sem a jogi vétójával, amivel egyben teljesen ki is üresítette a köztársasági elnöki intézmény ellenőrzési funkcióját. De mi is várható el egy Fidesz alelnökből lett köztársasági elnöktől, aki a megválasztásakor „hűségesküt” is tett a Kormánynak – a hatályos Alkotmányt is figyelmen kívül hagyva – azzal a már hivatkozott kijelentésével, hogy magát a végrehajtói hatalom részének, valamint a jogalkotás motorjának és nem gátjának tekinti.
A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapja is nagyon beszédesen árulkodik a „független” köztársasági elnök alkotmányos szerepfelfogásáról, ugyanis az nem tartalmaz pl. olyan link címet, hogy „a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött vagy alkotmányos kontrollra megküldött törvények”. Ezzel az Elnök úr kifejezésre is juttatta azt a határozott szándékát, hogy ő ezekkel az Alkotmányban biztosított jogköreivel nem kíván élni. Ennek
10
köszönhető az, hogy a még durván alkotmánysértő törvények is az elfogadásuk és megküldésük után minden töprengés és megfontolás nélkül aláírása kerülnek általa.
b. Egy liberális demokráciában a hatalommegosztás, a fékek és ellensúlyok rendszerének működése terén igen fontos szerep hárul a legfőbb alkotmányvédelmi szervre, az Alkotmánybíróságra, amely az alkotmányosság feletti őrködés keretében – többek között – fellép az alkotmányellenes jogszabályok ellen.
Bár hazánkban csak 1989-ben jött létre az Alkotmánybíróság (AB), ennek ellenére elmondható, hogy az alkotmányvédelem terén végzett sikeres tevékenysége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon is kialakult, majd megerősödött a jogállam, aminek sajnos most éppen a leépítését éljük meg.
Az alábbiakban röviden összegezzük annak kronológiai történetét, hogy a fennálló hatalmi rendszer hogyan rendszabályozta meg az Alkotmánybíróságot, hogyan üresítette ki a hatáskörét, hogyan igyekezett a személyi összetételén a maga javára változtatni:
2010 nyarán két új – kizárólag kormánypárti jelölt – alkotmánybíró került megválasztásra az Országgyűlés által. A jelölési szabályok megváltoztatásával a kormánypárti frakciók elérték azt, hogy még egyeztetniük sem kellett és főleg nem megállapodniuk a jelöltek személyéről, hiszen az új jelölési szabályok alapján más, mint kormánypárti jelölt még a hivatalos jelölti státuszt sem tudja elnyerni.
A kormánypártok a nekik nem tetsző, első komolyabb alkotmánybírósági döntést (a végkielégítésekre megalkotott 98 %-os büntető különadó ügyében hozott AB megsemmisítő döntés) azonnal meg is torolták. Még a döntés napján beterjesztésre került a Fidesz frakcióvezetőjének aláírásával az AB hatáskörének megcsonkításáról szóló törvényjavaslat, amit az Országgyűlés rohamtempóban el is fogadott, nehogy az AB más fontos, gazdasági vonatkozású ügyben is „tévedésbe essen”. Sólyom László az AB volt elnöke, v. köztársasági elnök szerint „gyógyíthatatlan seb a taláros testület jogköreinek csorbítása”, míg Stumpf István v. kancelláriaminiszter, jelenleg alkotmánybíró szerint is ez a lépés „az alkotmányos jogállam testén ütött egy nyílt sebet”.
Bár ekkor még ígéret hangzott el, hogy ez csak egy átmeneti intézkedés, és majd az új alkotmány megalkotásakor az AB visszakapja az elvett hatáskörét, ennek ellenére ez nem történt meg, hiszen az Alaptörvény meghagyta a hatáskör megcsonkítását, bár megint csak azzal, hogy ez a korlátozás csak egy átmeneti időre marad majd fenn. Az Alaptörvény Átmeneti rendelkezéseiről szóló törvényjavaslat (ami hamarosan elfogadást is nyer) viszont már véglegessé teszi a hatáskörcsonkítást, és már nincs szó a jövőbeni visszaállításról.
- A kormánypártok semmit nem kívántak a véletlenre bízni, hiszen az AB előtt már igen hosszú ideje eldöntésre váró, nagyon súlyos ügyek vannak, mint pl. a média szabályozás vagy a magánnyugdíj-pénztári vagyon államosításáról szóló törvény bizonyos rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálata. Annak érdekében, hogy nehogy megint a kormányzat szempontjából valamilyen problémás döntés születhessen, illetőleg hogy egyáltalán bármilyen döntés is születhessen ezekben az ügyekben (hiszen akkor azoknak döntő része – talán csak 12 folyamatban lévő ügy kivételével – 2012. január 1-jén maguktól elhalnak, kidobásra kerülnek), ezért egy Alkotmány-módosítással és az AB-törvény módosításával előre hozták az eredetileg csak 2012. január 1-jén hatályba lépő Alaptörvény által előírt alkotmánybírói létszám 15 főre történő feltöltését. Az új alkotmánybírák megválasztása – természetesen
11
ismételten csak kizárólag kormánypárti (négy Fideszes és egy KDNP-s) jelöltekkel – történt meg.
- Az Alkotmánybíróság ellenőrzési és alkotmányvédelmi funkcióját még tovább csökkentette az Alaptörvény és az új AB-törvény azzal is, hogy az AB utólagos normakontrollra vonatkozó eljárását kezdeményezhetők körét drasztikusan csökkentette, hiszen megszüntette az “actio popularis” intézményét, vagyis a jövőben absztrakt módon, alkotmányellenességre hivatkozva bárki már nem kezdeményezheti egy jogszabály alkotmányossági vizsgálatát. Az AB utólagos normakontrollra vonatkozó hatáskörének gyakorlását ebben az országgyűlési ciklusban lényegében még fel is függesztették, hiszen nehezen képzelhető el, hogy a jelenlegi Országgyűlés által elfogadott törvényt annak alkotmányellenességére hivatkozva a kormány vagy az országgyűlési képviselők egynegyede az Alkotmánybíróság előtt megtámadná. (A kormány és a törvényt elfogadó kormánypárti képviselők nyilvánvalóan ezt nem fogják megtenni, míg az ellenzéki pártokhoz tartozó, szükséges létszámú képviselő aláírásának megszerzéséhez valamennyi ellenzéki párt egyetértésére lenne szükség, ami a Jobbik miatt szintén nehezen képzelhető el.)
A fentiek alapján megállapítható, hogy egy liberális demokráciában a legfontosabb alkotmányvédelmi kontroll szerepét betöltő intézményt a kormányzó erőknek hatáskörileg sikerült részben kiüresíteniük, illetőleg személyileg a testületen belül túlsúlyra szert tenniük.
c. A magyar közjogi rendszerben 1989 óta fontos szerepe van az Országgyűlés felügyelete alatt álló, elsősorban a végrehajtói hatalmat bizonyos szempontokból ellenőrző, Állami Számvevőszéknek is.
A Fidesz az előző parlamenti ciklusban hosszú ideig megakadályozta, hogy az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) – a korábbi elnök mandátumának lejártát követően – új vezetője legyen, nyilvánvalóan azért, mert akkor még csak egy kompromisszumos jelöltet lehetett volna megválasztani kétharmaddal. A jelenlegi parlamenti ciklusban viszont a kormánypárti kétharmados többség már lehetővé tette, hogy az ÁSZ új elnökének személyét ne kelljen az ellenzéki pártokkal egyeztetni, sőt a kifejezett tiltakozásuk ellenére meg is lehetett választani. Így került jelölésre, majd megválasztásra a pártsemlegességet igénylő ÁSZ elnöki posztra a Fidesz egyik politikusa, országgyűlési képviselője.
Az ÁSZ elnökének személye még egy fontos intézménynél, a Költségvetési Tanácsnál (KT) is jelentős szerepet játszik (az éves költségvetési törvényjavaslat véleményezésével kapcsolatban), bár ez a szerep igazából az Alaptörvény hatálybalépését követően egy esetleges kormányváltásnál kap majd igazi jelentőséget (de erről majd a KT-nál szólunk).
A fentiek alapján kénytelenek vagyunk az ÁSZ-al kapcsolatban is megállapítani, hogy a volt Fideszes országgyűlési képviselőből lett ÁSZ elnök az általa vezetett intézmény működését a kormányzat számára kedvezően determinálja, ami miatt mára az ÁSZ a végrehajtói hatalomtól független ellenőrző funkcióját kevésbé gyakorolja, sőt több jel is arra mutat, hogy a kormányzati akarat végrehajtójává vált.
d. A Költségvetési Tanács a 2011. évi költségvetési törvényre vonatkozó kritikájával (a költségvetés véleményezése volt egyébként az alapfunkciója) szintén kiváltotta a kormánypártok haragját, azért a KT egy jogszabály módosítás révén a szakmai apparátusától és költségvetésétől is megfosztásra került, a KT korábbi elnökének és tagjainak mandátumát pedig megszüntették. (Érdekesség, hogy a KT megalakulását – megfelelő létszámú szakértői apparátussal és költségvetéssel – annak idején a Fidesz még kifejezetten támogatta, így a
12
mostani lépése a saját korábbi döntésének aktuálpolitikai célból történt gyökeres megváltoztatása.)
A jelenleg háromfős KT – az Alaptörvénynek köszönhetően – 2012. január 1-jét követően kifejezetten erős hatáskörrel fog rendelkezni, hiszen a központi költségvetés elfogadásához az előzetes jóváhagyása lesz szükséges.
A KT a jelenlegi személyi összetétele miatt is figyelmet érdemel, hiszen döntéseit egyszerű többséggel hozza. Elnöke a köztársasági elnök által hat évre kinevezett személy (aki egyébként az első Orbán-kormány pénzügyminisztere), tagja pedig a fideszes országgyűlési képviselőből 12 évre megválasztott ÁSZ elnök (ezzel a többség már biztosítva is van minden, kormánynak kedvező döntéshez számára), továbbá az MNB elnöke (akinek mandátuma, amennyiben azt ki tudja tölteni, 2013 tavaszán járna le, így az őt követő jegybank elnök, aki adott esetben nyilvánvalóan szintén a Fidesz holdudvarából fog kikerülni, 2019-ig lesz a KT tagja is). Ebből az következik, hogy – a jelenlegi jogi szabályozás szerint – 2013 tavaszától kezdődően a mostani kormányzati túlsúly helyébe az egyszínezetű KT fog lépni, hiszen minimum 2018-ig kizárólag a jelenlegi kormányzó pártok emberei fogják alkotni a KT-t.
Ez a személyi összetétel már a mostani parlamenti ciklusban is garantálja a költségvetéshez való előzetes hozzájárulást (erre ékes példa volt nemrég a jövő évi költségvetés KT általi véleményezése, amikor is az ÁSZ elnöke mint a KT tagja megvitatásra és az elfogadásra alkalmasnak tartotta a javaslatot, az általa irányított ÁSZ pár nappal későbbi jelentése viszont több tíz oldalon keresztül nagyon erős szakmai kritikával illette azt, persze tartózkodva az elfogadásra alkalmatlan kifejezés használatától. E kritikai észrevételek alapján egy magára csak kicsit is adó parlament még napirendre sem vette volna a javaslatot).
A 2013 tavaszától tehát a már tisztán kormánypárti személyi összetétel igazából egy esetleges 2014-es, vagy 2018-as kormányváltás esetén nyer majd komoly jelentőséget és kap majd szerepet, ugyanis az Alaptörvény az alkotmányos puccs előidézésének a veszélyét, illetőleg lehetőségét is magában rejti. Abban az esetben ugyanis, ha a KT nem járul hozzá előzetesen a központi költségvetés elfogadásához, akkor azt az Országgyűlés nem fogadhatja el. Márpedig, ha az adott évre vonatkozó központi költségvetés március végéig nem kerül elfogadásra, akkor a köztársasági elnök feloszlathatja az Országgyűlést, és új választást írhat ki (2015 augusztusáig még a jelenlegi, Fidesz alelnökből lett köztársasági elnök lesz hivatalban).
e. A végrehajtói, de a törvényhozói hatalom bizonyos korlátját jelenti az ombudsmani rendszer megfelelő működése is. A jelenlegi hatalom azonban ezen a téren is drasztikus változásokat hajtott végre, amelyek egyértelműen az ombudsmani rendszer gyengítését, és nem az előbb említett korlát és ellenőrzési funkció megerősítését szolgálják.
A korábbi négy önálló ombudsmanból január 1-jével már csak egy marad, az alapvető jogok biztosa, míg az adatvédelmi biztos (aki több kérdésben szintén kritizálni merte a kormányt, illetőleg az Országgyűlés által elfogadott egyes törvényeket) intézménye átalakul a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággá, élén a miniszterelnök által javasolt személlyel (ami azonnal megkérdőjelezi ennek a posztnak és magának a hatóságnak is a függetlenségét, ami miatt nem véletlenül kezd ebben a kérdésben is vizsgálatot az Európai Unió). A másik két országgyűlési biztos önállósága is megszűnik, de ők az egységesített biztos helyettesei lesznek.
13
Könnyű belátni, hogy a négy önálló és egymástól függetlenül működő országgyűlési biztos szélesebb körű jogvédelmet és ellenőrzési funkciót tudott betölteni, mint ez az új ombudsmani rendszer.
f. A gazdasági verseny tisztasága és szabadsága felett hivatott őrködni a kormánytól független, az Országgyűlés felügyelete alatt működő Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Tekintettel arra, hogy a gazdasági szereplők szigorú pórázon való tartásának egyik lehetséges eszköze lehet ez az intézmény, ezért a kormány megpróbálta a GVH-t is a befolyása alá vonni. 2010 nyarán, szintén jogszabály-módosítással elérte, hogy a GVH két, határozott időre kinevezett elnökhelyettesének a mandátuma megszűnjön (az elnök mandátuma épp lejárt), és helyükre már a mostani miniszterelnök által jelölt személyek kerüljenek kinevezésre.
A GVH kormánytól való függetlenségét – a személyi függőségen túl – megkérdőjelezik azok a kormányzattal szimpatizáló gazdasági körök érdekét szolgáló, célzott vizsgálatok is, amelyek az elmúlt időszakban előfordultak (pl. a nagy kereskedelmi láncoknál végzett vizsgálatok, míg érdekes módon a CBA üzletlánccal kapcsolatban ilyen vizsgálatokra nem került sor).
g. Ebbe a csoportba sorolható az Országos Választási Bizottság (OVB) is, amelynek elsődleges feladata a választási eredmény megállapítása, a választások tisztaságának, törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése és szükség esetén a választás törvényes rendjének helyreállítása.
A kormányzó pártok ezt az intézményt sem hagyták érintetlenül, és bár a korábbi OVB választott tagjainak megbízatásából még évek lettek volna hátra, 2010. július 22-én az Országgyűlés – „a pártatlanság érvényesítése” érdekében – az OVB öt új választott tagját kizárólag csak Fideszhez köthető személyekből választotta meg.
Ezáltal a Fidesz már a legutóbbi önkormányzati választásokon is kontroll alatt tudta tartani az OVB működését.
h. Bár – a végrehajtói hatalom fölött – ellenőrzési funkciót nem tölt be, de a kormány az „unortodox” gazdaságpolitikája megvalósításának egyik kerékkötőjét a Magyar Nemzeti Bankban (MNB), illetőleg annak elnökében látja, hiszen a jegybank a monetáris politika lazításával gazdaságilag nagyobb mozgásteret tudna engedni a Kormánynak.
A nyomásgyakorlás különböző eszközei kerültek már eddig is bevetésre (az MNB elnökének és alelnökeinek az Európai Központi Bank által is kifogásolt drasztikus fizetéscsökkentése; az MNB elnökének támadása az állítólagos – egyébként már régen értékesített és törvénybe soha nem ütköző, nem is offshore cégnek minősülő – „offshore” cége miatt; új, csak kormánypárti jelölésű monetáris tagok kinevezése annak érdekében, hogy az MNB legfőbb érdemi döntéshozó testületében, a Monetáris Tanácsban az MNB vezetése kisebbségbe kerüljön), amely lépéseket minden egyes esetben a piacok negatív reakciója követte.
Miután az említett nyomásgyakorló eszközök eddig még nem vezettek eredményre, ezért mostanában újabb eszközök és módszerek kerülnek bevetésre, mint pl. az ÁSZ felkérése célirányos vizsgálatok lefolytatására, valamint az MNB éves gazdálkodásáról szóló, tendenciózusan elmarasztaló ÁSZ vizsgálati jelentés elkészítésére (amiknek az ÁSZ készséggel eleget is tett); az elszámoltatási kormánybiztos aktivizálódása az MNB elnökével szemben; továbbá a parlament elé beterjesztésre került az új jegybanktörvény, amely az elnök szervezeten belüli kontrollja érdekében további – a miniszterelnök által jelölt – alelnöki
14
tisztséget hozna létre, újbóli felállítaná az MNB Igazgatóságát, a legfontosabb változás viszont az lenne, hogy a monetáris tanács (amelyben biztosítva van a kormányzati többség) a jegybank napi működésének bármilyen kérdésében végrehajtó szervként tevékenykedjen, továbbá minden alapvető feladat vonatkozásában minden döntési jog a monetáris tanácsot illetné meg.
Kijátszásra került az egyik legdurvább nyomásgyakorló eszköz is, a kriminalizálás, ugyanis a BRFK már nyomoz is az MNB új logójának elkészítésére vonatkozó szerződés ügyében, és bár még ismeretlen tettes ellen, de nyilvánvalóan a célpont a jegybank elnöke.
Végezetül a kormányzó erők egy váratlan megoldással – csak egy nappal az új jegybanktörvény-javaslat beterjesztését követően – az utolsó kormánytól független intézményt is megpróbálják teljesen hatalmuk alá vonni oly módon, hogy az MNB-ből és a PSZÁF-ból egy új intézményt hoznának létre, amelynek élére új vezetőt neveztetnének ki, a két intézmény régi elnökeit pedig alelnökké fokoznák le. E megoldással, amennyiben az Országgyűlés elfogadja az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseihez benyújtott módosító javaslatot, végre sikerül elmozdítani az első számú vezetői helyéről az MNB jelenlegi elnökét, és az új – nyilvánvalóan a kormányzathoz közel álló – személy kinevezésével minden valószínűség szerint elhárulnának azok az „akadályok” is, amelyeket a független jegybank jelentett az „unortodox” gazdaságpolitika végrehajthatósága szempontjából.
5. Külön kell szólnunk a negyedik hatalmi ág működéséről is, a sajtóról, az ún. tömegtájékoztatási eszközökről, amelyek egy demokráciában szintén nagyon komoly ellenőrzési szerepet képesek betölteni.
Sajnos Magyarországon ez a hatalmi ág sem rendelkezik a liberális demokráciákban elvárható és biztosított szabadsággal.
a. A Fidesz-KDNP – miután az elmúlt években kiépítette a média birodalmát – a hatalomra kerülését követően azonnal lerohanta és a médiabirodalmából átültetett embereivel el is foglalta, és ezzel közvetlenül a maga szolgálatába is állította a közszolgálati médiát.
Az eddig az objektív és pártatlan hírek szolgáltatását biztosító Magyar Távirati Irodát is szintén saját célra bekebelezte, a pártpolitikailag irányított és kontrollált hírszolgáltatás igénybevételét pedig kötelezővé tette a közmédia számára.
b. A közmédiában a hosszú ideig lebegtetett, majd csak szakaszosan végrehajtott, nagy létszámú csoportos, célirányos leépítés (elbocsátás) egy olyan egészségtelen légkört alakított ki, amely alkalmas volt az ott dolgozók megfélemlítésére. Általában azok tarthatták meg a munkájukat, akik lojalitásukat már bizonyították a hatalom számára – pl. akár a kormányt többször is bíráló külföldi politikussal készült meghamisított riporttal -, vagy akikről feltételezték, hogy egzisztenciális félelmükben hajlandóak lesznek kiszolgálni ezt az új rendeltetésű – a kormányzati propaganda szócsöveként működő – közmédiát. Szállóigévé is vált a Nemzeti Hírügynökség új vezetőjének mondása, miszerint közszolgálati újságíró nem lehet a kormány ellensége, és nem kérdőjelezheti meg a szabadon választott kabinet hatalmát. (Természetesen egyetlen liberális demokráciában sem értelmezhető az ellenség-barát jelző egy adófizetők által fenntartott médium dolgozói munkájának leírására; leginkább a „pártatlan”, „tárgyilagos” és „szakmailag kifogástalan” kifejezéseket szokás használni, és ilyen magatartást, tevékenységet illik elvárni.)
15
A hivatkozott vezetői elvárásnak megfelelően a kormány intézkedéseivel kapcsolatos kritikai gondolkodás teljesen eltűnt a közmédiumokból, sőt a munkatársak körében meglévő rejtélyes félelem hatásaként egészen megdöbbentő dolgok is történnek (gondoljunk csak a Legfelsőbb Bíróság volt elnökének kiretusálására egy riportból).
c. A média és a hírközlés területén fontos hatósági és szabályozási feladatokat is ellátó Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökévé a miniszterelnök a korábban már kipróbált, politikailag megbízható emberét nevezte ki, majd a kormánypárti frakciók szintén saját embereikből (kizárólag csak Fideszhez közel állókból) megválasztották a teljes írott és elektronikus médiát felügyelő Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsát (Médiatanács).
d. Időközben a kereskedelmi média és a nem Fidesz-média birodalomhoz tartozó orgánumok megzabolázása is megtörtént részben az új média- és sajtószabályozással, részben pedig az esetleges felvásárlás lebegtetésével (először az RTL-Klub kapcsán, most napjainkban pedig a TV2 esetében), továbbá az állami hirdetések irányított megvonásával vagy csöpögtetésével. Bár egzisztenciálisan az ebben a körben dolgozók nem függenek a kormánytól, ennek ellenére még e körben is sikerült a félelem légkörét kialakítani, ami leginkább az öncenzúrában nyilvánul meg, hiszen mindegyik újságíró többször is meggondolja, hogy olyat le merjen-e írni vagy ki merjen-e mondani, amivel kiválthatja a csak fideszes összetételű Médiatanács szankcióját, amelynek mértéke akár ellehetetlenítheti az adott orgánumot.
e. Ezzel egyidejűleg a szabályozás révén az internetes világ, elsősorban az internetes web-lapok, hírportálok megfegyelmezésére is kísérlet történt.
A fentiek alapján nyugodtan kijelenthető, hogy nem is sikertelen kísérlet történt a média- és sajtónyilvánosság totális és szoros felügyelet alá vonására, hiszen nap, mint nap tapasztalhatjuk, hogy a közszolgálati média a közszolgálatiságot elhagyva kormányzati szócsövévé vált (a kormányzati megjelenési túlsúlyt még a Médiahatóság kimutatásai is igazolják, a hírműsorok pedig önmagukról árulkodnak), az országos kereskedelmi média többségében pedig szinte folyamatos az öncenzúra.
Ennek megfelelően a jelenlegi hatalom elérte, hogy ennek a hatalmi ágnak is az ellenőrzési szerepe mára már a minimálisra csökkent. Nem véletlenül emelte fel a szavát, és fogalmazott meg igen erős kritikát az ezt a területet szabályozó törvények és az ennek alapján kialakított gyakorlat ellen az Európai Parlament, a Velencei Bizottság és a különböző nemzetközi médiaszervezetek szövetségei, valamint legutoljára a sajtószabadság ún. „őrkutya” szervezetei is.
6. Említettük már azt is, hogy a hatalom kizárólagos birtoklása érdekében a kormányzat nem csak közvetlen, hanem közvetett eszközöket is használ, amelyek közül néhányról az alábbiakban teszünk említést.
a. Ilyen közvetett eszköz a köztisztviselőknek – már említett – kormánytisztviselővé történő átminősítése; a kormánytisztviselők folyamatos egzisztenciális bizonytalanságban való tartása a végkielégítés összegének két hónapra történő csökkentésével, valamint a változatlanul, lényegében indokolás nélküli elbocsátási lehetőséggel (hiszen a méltatlanná válás, mint felmentési ok egy olyan általános fogalom, amelyet akár már egy kormányt bíráló vicc elmondásával is meg lehet valósítani, vagy az egyik alapvető szabadságjog, a gyülekezési jog gyakorlásával, pl. egy szakszervezeti demonstráción való részvétellel), és végezetül a maga és a családja tagjai magánéletének akár titkosszolgálati eszközökkel is történő ellenőriztetésével.
16
Mindezekkel az intézkedésekkel, amelyeknek a jogi alapját különböző jogszabályi rendelkezések teremtették meg, a rendészeti és a közigazgatási szférában is sikeresen alakították ki a félelem légkörét.
b. Véleményünk szerint további ilyen közvetett eszköz pl. a sztrájkjog korlátozása, a szakszervezeti jogosultságok csökkentése, a népszavazás feltételeinek szigorítása, a magán-nyugdíjpénztári tagok vagyonának államosítása és elkobzása, továbbá ide tartozik, bármennyire is meglepően hangzik, a kormányzati „háborús” retorika alkalmazása is, hiszen egy háborúban nincs idő a döntéseket előzetesen egyeztetni, azokat zokszó nélkül kell végrehajtani, mert ezeknek nem teljesítése vagy kritizálása hazaárulásnak, illetőleg dezertálásnak minősül.
c. Végezetül ide sorolható a parlamenti ellenzék egyedül komolyan vehető pártjának (ez a minősítés nem tőlünk, hanem a lényegét illetően az Országgyűlés elnökétől, a Fidesz Országos Választmányának elnökétől származik), az MSZP-nek az ellehetetlenítésre tett kísérlet is az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló törvényjavaslatban foglaltakkal, amely az 1989 őszén megalakult MSZP-t mint jogutódot – a kollektív bűnösség alapján – felelőssé teszi a korábbi évtizedek kommunista diktatúrájának minden bűneiért.
IV.
1. A III. pont alatt felsorolt példákat még hosszan lehetne sorolni, már csak azért is, mert a jelenlegi, gyakran az éjszakákat is igénybe vevő „törvényalkotási cunami” a liberális demokrácia leépítésére még jó néhány, további, elrettentő példát vet fel, amelyek egyben a hatalom kizárólagos megtartását is szolgálják.
Gyanítjuk, hogy az utolsó pillanatban történt sarkalatos „törvénygyártás” ötlete mögött két megfontolás is meghúzódott. Az egyik szerint a felgyorsított, szinte már követhetetlenné vált törvénykezés eredményeként sokkal könnyebben és észrevétlenebbül csúszhatnak át olyan rendelkezések, amelyek “békeidőben” kellő kritikát váltanának ki. Ráadásul minél több ilyen rendelkezés van, a mégis megfogalmazásra kerülő kritikák sokasága szinte egymást oltja ki, és miután az átlag ember már képtelen követni a jogalkotási eseményeket, így ezen kritikai észrevételek iránt is teljesen immunissá válik.
A másik megfontolás viszont az lehetett, hogy az Országgyűlés őszi ülésszakának utolsó napjaiban elfogadott törvények ellen lehetőleg már ne legyen idő és lehetőség az AB előtt fellépni (amit el is érnek, hiszen az Országgyűlés üléstervének tanúsága szerint még 2011. december 19-én is 10 db, míg december 23-án pedig újabb 14 db törvényjavaslat kerül elfogadásra). Ezek törvények többsége nyilvánvalóan már csak Karácsony után, a két ünnep között kerül majd kihirdetésre, és miután január 1-jével megszűnik az utólagos normakontroll kezdeményezésének általános lehetősége (az actio popularis), ami miatt a nem jogosultak által beadott beadványok úgy is kidobásra kerülnek, ezért ekkor már valóban semmi értelme nem lesz e törvények ellen absztrakt módon, utólagos normakontrollt kérve az AB-hez fordulni.
2. Egy politikai rendszer demokratizmusának egyik legfőbb fokmérője – a hatalommegosztás és a fékek és ellensúlyok rendszere elvének érvényesülése mellett – a választási rendszer milyensége. Amennyiben a választás szabályozása egyenlő esélyt ad az azon elinduló „versenyzőknek”, jelölő szervezeteknek, akkor demokratikus rendszerről beszélhetünk.
17
Amennyiben viszont előnyben részesít bizonyos indulókat, akkor még a látszat ellenére sem beszélhetünk demokráciáról.
A szabad választást természetesen kellően determinálja a nyilvánosság előtti megjelenés lehetősége is, ami viszont mint láthattuk, kezd a kormánypártok javára egyoldalúvá válni.
A választás tekintetében azonban a legfontosabb a választási szabályok milyensége, vagyis a választási rendszer jogi szabályozása.
Igaz, hogy még csak most zajlik az új sarkalatos választójogi törvényjavaslat (az országgyűlési képviselők választásáról szóló T/5006. sz. indítvány) parlamenti vitája, de az már most is egyértelműen megállapítható a javaslatból – aminek elkészítésekor a szokásnak megfelelően, a látszat egyeztetésen elhangzott egyetlen ellenzéki javaslatot sem vettek figyelembe –, hogy az a jelenleg kormányzó erők hatalomban való megmaradása érdekében készült, és a mai politikai viszonyok konzerválását szolgálja. Ezt igazolja a begyűjtendő ajánlószelvények számának növelése és begyűjtési határidejének csökkentése, az egyfordulós választás, a kompenzáció megváltoztatása úgy, hogy még a győztes is kapjon a kompenzációs szavazatokból, valamint a választókerületek határának megrajzolása a kormánypártok javára.
Választási szakértők egyöntetű véleménye, hogy amennyiben változatlan tartalommal elfogadást nyer a beterjesztett választási törvény, akkor a jelenlegi kormánypártokat szinte lehetetlen lesz leváltani. Valószínűleg a törvényjavaslat kidolgozóinak is ez volt a szándéka a javaslat elkészítésekor. Abból indulhattak ki, hogy amennyiben a kormánypártok a népszerűségvesztésük miatt a leadott szavazatoknak csak kisebb részét is kapnák meg, de valószínűleg ezzel is megtartanák a relatív többségi támogatottságukat, hiszen a nagyobb részen több párt is osztozna. A most hatalmon lévők relatív többségi támogatottsága pedig – kevesebb megkapott szavazat ellenére is – akár még a kétharmados parlamenti többségnél is nagyobb arányú mandátum többséget eredményezhet.
3. Ha valamiért a kormánypártok feltételezett relatív többsége mégis csak elúszna, és 2014-ben egy más politikai színezetű kormány kerülne a mostani helyébe, akkor nézzük meg – a teljesség igénye nélkül –, hogy az új kormány milyen körülmények között fog tudni nekikezdeni a munkának.
A 2014-ben, a választások eredményeként felálló esetleges új Kormány körül lenne egy
- Fidesz alelnökből 2015 augusztusáig megválasztott köztársasági elnök;
- kizárólag csak a jelenlegi kormánypárti jelöltekből félig feltöltött Alkotmánybíróság minimum 2023-ig;
- fideszes országgyűlési képviselőből 2022 nyaráig megválasztott ÁSZ elnök;
- a Fidesz holdudvarából származó, 2019 márciusáig (amennyiben a jelenlegi elnök kitölti a mandátumát) kinevezett MNB elnök, valamint 2018-ig, illetőleg 2019-ig a mostani miniszterelnök javaslatára kinevezett MNB alelnökök (mindez persze csak akkor, ha a korábban hivatkozott, az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseihez benyújtott módosító indítvány nem nyerne elfogadást);
- 2013-tól kizárólag kormánypárti színezetű monetáris tanács minimum 2018-ig;
18
- Fidesz jelölésű (még ha formailag a köztársasági elnök is tett javaslatot) 2020-ig megválasztott kúriai elnök;
- fideszes kötődésű, 2020-ig megválasztott Országos Bírói Hivatal elnöke;
- volt fideszes politikusból 2019-ig megválasztott legfőbb ügyész, (aki akár élete végéig is legfőbb ügyész maradhat, ha a mandátumának lejárát követően az országgyűlés nem lenne képes kétharmaddal új legfőbb ügyészt választani);
- új, még a jelenlegi kormánypártok által jelölt és 2019-ig megválasztott alapvető jogok országgyűlési biztosa és két új helyettese;
- fideszes kötődésű, 2019-ig kinevezett Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke;
- csak fideszes jelöltekből 2019-ig megválasztott Médiatanács;
- 2019-ig megválasztott Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma (amelyben eddig az időpontig a Médiatanács által 9 évre delegált kuratóriumi elnök és tag miatt garantált a jelenlegi kormánypárti többség);
- a jelenlegi miniszterelnök javaslatára 2016-ig kinevezett GVH elnök és két helyettese;
- a jelenlegi miniszterelnök által jelölt, 2016 végéig kinevezett PSZÁF elnök és két helyettese.
A fenti, nem teljes névsor is igazolja azt az állításunkat, hogy a jelenlegi kormányzó erők – a személyzeti politikájuk révén is – a hatalmuk hosszú távú kizárólagos birtoklására és bebetonozására törekednek. Az említett állami vezetői posztok saját emberrel történő elfoglalása nyilvánvalóan nem csak az adott személyek egzisztenciális boldogulását szolgálja hosszú távon, hanem más, az alábbiakban megnevezett célokat is szolgálhatják.
A teoretikusan felvetett új, jelenlegit követő kormány, amennyiben nem lesz kétharmada, alkotmányosan nem lesz képes a helyzeten változtatni, hiszen a fent ismertetett, határozott idejű vezetői mandátumok többsége több más, a végrehajtói hatalom működése szempontjából fontos kérdéssel együtt (beleértve bizonyos gazdasági kérdéseket is) az Alaptörvényben, vagy kétharmados sarkalatos törvényben került rögzítésre. Ezáltal az új kabinet kormányzási mozgástere teljesen le lesz szűkítve. Az Alaptörvény és a sarkalatos törvények megváltoztathatatlansága, valamint a különböző állami vezetői pozíciókban lévők is lehetetlenné tudják tenni a végrehajtói hatalom működését. Ennek következtében rövid időn belül egy idő előtti választást kell majd valószínűleg kiírni, aminek eredményeként ismét a jelenlegi kormányzó erők kerülhetnek vissza a hatalomba (nyilvánvalóan ez is volt a cél ezekkel a lépésekkel).
V.
Az SZRI a fentiekben kifejtettek alapján jutott arra a megállapításra, hogy a jelenlegi kormánynak, valamint az Országgyűlésben kétharmados többséggel rendelkező kormánypárti frakcióknak a IV. pont alatt részletesen ismertetett – egyébként meggyőződésünk, hogy teljesen tudatos, előre meghatározott koncepció alapján végrehajtott – politikai és erre lehetőséget adó jogalkotási tevékenysége a hatalom kizárólagos megszerzésére és birtoklására
19
irányuló tevékenységet valósítja meg. Ezzel szemben viszont alkotmányos joga és kötelessége is mindenkinek (így az SZRI-nek is) törvényes úton fellépnie.
E jogával élve, illetőleg e kötelességének eleget téve fordult az SZRI beadvánnyal az Alkotmánybírósághoz, az alkotmányvédelem legfőbb szervéhez, kérve az Alkotmányba ütköző tevékenységnek jogalapot és lehetőséget nyújtó, konkrétan meghivatkozott jogi rendelkezések alkotmányellenesség miatt történő megsemmisítését.
Az SZRI beadványa a végén nyomatékosan felhívja az Alkotmánybíróság figyelmét az Alkotmány, illetőleg az Alaptörvény alábbi – már korábban is hivatkozott – rendelkezésére, miszerint:
„Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.” (Alkotmány 2. § (3) bek. második mondata)
“Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.”(Alaptörvény C) cikk (2) bek. második mondata)
Budapest, 2011. december 16.