Száz esztendeje, 1911. október 29-én hunyt el Amerikában Joseph Pulitzer, vagy ahogy születésekor anyakönyvezték: Pulitzer József. Magyarországon szülővárosa, Makó – a helyi hagyományokhoz híven – méltó módon emlékezett meg e jeles évfordulóról.[i]
Az 1864-ben kivándorolt sajtócézár megkülönböztetett helyet foglalt el az USA politikai és társadalmi életében a modern hírlapírás kialakulásának korában, a XIX–XX. század fordulóján. Évtizedeken át meghatározó személyisége volt az Egyesült Államok sajtójának s ezen keresztül részese a politikai életnek. Az új stílusú hírlapírás módszereinek kidolgozása és alkalmazása révén úttörő szerepet játszott a mai értelemben vett modern tömegsajtó létrejöttében, amely a XIX. század végén azután elterjedt Angliában, majd Európa más országaiban. Ily módon munkássága modellértékűnek tekinthető, kortársai sok szempontból követendő példának tartották. A századfordulón a zsurnalisztika felsőfokú oktatásának szorgalmazásával, majd adományának köszönhetően a New York-i Columbia Egyetemen létrejött első önálló újságíró-fakultással együtt nevéhez fűződik a rangos publicisztikai és irodalmi elismerés, a Pulitzer-díj alapítása is.
Országos tekintélyű napilapja, a The World segítségével Pulitzer az amerikai sajtó történetében először valósította meg a gyakorlatban azt a liberális gondolatot, miszerint a gazdasági siker összeegyeztethető a társadalmi felelősséggel. Több addig ismert és bevált módszer egyesítésével igyekezett egy olyan sajátosan új, egyéni arculatú, sok szempontból minőségi lapot adni Amerikának, amelyre akkor a társadalomnak igénye volt. Előtte kevesen törődtek szociális problémákkal; a sajtó hitelessége és tárgyilagossága alacsony szinten állt, elvtelen politikai részrehajlás és tartalmi igénytelenség jellemezte. A New York-i The World képes volt a társadalom széles rétegeit megszólítani oly módon, ahogyan az egy színvonalas napilaptól akár ma is elvárható. Óriási példányszámú, befolyásos tömeglap lett, de nem sekélyes bulvárlap. Bár egy időben a William Randolph Hearsttel vívott könyörtelen konkurenciaharc a minőség feladására késztette, haladó társadalmi és politikai reformokért küzdő, bátor és független sajtóorgánum vált belőle a korrupcióval átszőtt vadkapitalizmus világában. „A sajtó legfőbb küldetése nem csupán a hírközlés, hanem a közszolgálat” – hangzott Pulitzer legfontosabb zsurnalisztikai elveinek egyike. Az általa képviselt „új hírlapírás” másik elve, „a nyilvánosság a világon a legnagyobb morális hatóerő” pedig a sajtó nyilvánosságának leleplező erejére utalt.
Amerikában a sajtó politikai tényezővé válása Pulitzer színre lépésével teljesedett ki. Abban az értelemben legalábbis, amiért a XX. században kiérdemelte a „negyedik hatalmi ág” megtisztelő címet: nincs ugyan formális döntéshozó helyzetben, ám ellenőrző funkciót gyakorol a politika és gazdasági érdekeltségek felett; akár elnököt képes hatalomra segíteni vagy székében megingatni; társadalmi jelenségeket tud hatékonyan befolyásolni. A modern hírlapírás úttörő alakjának meggyőződése volt, hogy szabad politikai rendszer nem létezhet szabad sajtó nélkül („Köztársaságunk és sajtója együtt fog felemelkedni vagy elbukni”). E sajtószabadság előfeltétele azonban szerinte nem csupán a mindenkori kormányzattól, hanem a pártoktól, sőt gazdasági-üzleti érdekeltségektől való politikai és anyagi függetlenség kellett, hogy legyen. Amikor a Demokrata Párt színeiben Pulitzert kongresszusi képviselőnek választották, felismerte, hogy a független újságírás csak megalkuvás árán egyeztethető össze az aktív politizálással, ezért mandátumáról lemondott. Feladatának tekintette a sokoldalú, hiteles tájékoztatást, kritikát és ellenőrzést gyakorolt a köz érdekében, tanított és nevelt, miközben nem feledkezett meg a szórakoztatásról sem. Funkcióját tekintve a pulitzeri sajtó így tudott eleget tenni a modern újságírás alapvető kritériumainak, s ebben áll a mai médiának szóló üzenete.[ii]
Halálának évfordulójára két 1886-ban történt epizód felidézésével emlékezünk az alábbiakban.
***
Pulitzer befolyásos lapja, a The World látványos akciói közül talán a legjelentősebb a New York-i Szabadság-szobor felállításához fűződik. A Franciaország által az Egyesült Államoknak ajándékozott híres műalkotás felállítása a XIX. század 80-as éveiben nem volt olyan egyszerű, mint azt gondolnánk: a 46 méter magas, 225 tonna súlyú, monumentális nőalak elhelyezése megfelelő előkészítést igényelt volna. Mindössze a fundamentum lerakására volt lehetőség a kis szigeten, ám a hatóságok sehogyan sem tudták biztosítani egy illő méretű és stílusú talapzat megépítéséhez a pénzt. Nem látván fantáziát a dologban, a gazdagok nem adakoztak. A szobor régen elkészült és szégyenszemre úgy látszott, hogy már-már veszélybe kerül a felállítása. Tudomást szerezve a késlekedésről és a felháborító tehetetlenségről, Pulitzer újságain keresztül hazafias összefogásra hívta fel polgártársait: „Helyrehozhatatlan szégyen volna New York városára és az Amerikai Köztársaságra nézve, hogy Franciaország elküldi nekünk pompás ajándékát, mi pedig még egy talapzatot sem tudunk biztosítani számára… Adjanak, még ha keveset is! Küldjék el adományaikat! Mi összegyűjtjük és gondoskodunk róla, hogy a célnak megfelelően használják fel. Minden adományozó nevét közzé tesszük, bármily keveset is ad.” [iii]
Az ekkor már jól ismert lapkiadó hívó szavára megindult az adományok áradata, amelyhez természetesen ő maga is hozzájárult. Néhány hónap alatt — kispénzű emberek felajánlásaiból — több mint 100 ezer dollár gyűlt össze a szobrászról elnevezett Bartholdi–alap javára, lehetővé téve ezzel a különleges méretű talapzat megépítését. A 27 méter magas, szép kivitelezésű gránit talapzat (benne felvonó, kilátó és múzeum) ily módon készen állt az emlékmű avatásának időpontjára. 1886 októberében színpompás ünnepség keretében Grover Cleveland elnök vette át hivatalosan az Amerika jelképének is számító alkotást, melynek kezében a fáklya immáron 93 méter magasra emelkedett. Hogy még nagyobb legyen a látványosság az avatás napján, Pulitzer a The World székháza elé hatalmas méretű, alkalmi diadalkaput építtetett az utca teljes szélességében, amely alatt a katonai parádé díszegységei is elvonultak. Számára szimbolikus jelentőségű volt, hogy közreműködött a monumentális Szabadság-szobor felállításában, amit azután sok millió bevándorló Amerikába érkezvén a hajóról először pillanthatott meg.[iv]
Egy másik igazán emlékezetes esemény – melynek során Pulitzer az amerikai magyarokkal működött együtt – ugyanebben az évben, Munkácsy Mihály tengerentúli útja alkalmával történt.
Világhírű realista festőnk tizenöt esztendeje Párizsban élt már, amikor egyik legismertebb alkotásával, a Krisztus Pilátus előtt című képével bemutató körútra utazott az Egyesült Államokba. Abban a lelkes és ünnepélyes fogadtatásban, melyben a művész 1886 őszén részesült, nem kis szerepe volt Pulitzernek, s vele együtt a magyar emigránsoknak. Ekkor — egy évvel saját egészségi állapotának végleges megromlása előtt — Pulitzer is jól ismert személyiség volt már: nem csupán, mint lapkiadó és kongresszusi képviselő, hanem a Szabadság-szobor felállításában szerzett érdemeiért. A New York-i magyarok fogadó bizottságot hoztak létre Munkácsy üdvözlésére, melynek elnöki tisztét Pulitzer vállalta. Az emigráns közösség részéről Korbay Ferenc zeneszerző, ének- és zenetanár működött még aktívan közre a szervezésben.
A The World évekkel látogatása előtt is írt már a magyar művészről. Fogadtatásának előkészítése során és amerikai tartózkodásának idején a lapban további tudósítások láttak napvilágot a kritikai realizmus jeles festőegyéniségéről. Pulitzer, aki nagy tisztelője és pártolója volt a művészeteknek, akár franciaországi utazásairól is ismerhette honfitársának hírét, de valószínűbb, hogy kettejük személyes szimpátiája egymás iránt, közös ismerősük, a szobrász Bartholdi közvetítésének volt köszönhető. A Szabadság-szobor alkotójának, Frédéric Auguste Bartholdinak és Munkácsynak a műterme Párizsban egymás mellett volt. Munkácsy szemtanúja volt a szobor létrejöttének, alkotóját jól ismerte, aki említést tehetett neki Pulitzerről. A The World részletesen szólt Munkácsy pályafutásáról, szakavatott elismeréssel méltatta alkotói erényeit és beszámolt New York-i programjáról. A monumentális Krisztus-trilógia első darabjának nyilvános bemutatását követő napon Pulitzer lapja így kommentálta a látottakat: „Ha napjaink nagyobb művészei közül megadatik néhánynak, hogy munkájuk maradandósága révén korszakok, évszázadok múltán az idő a mai értelemben vett klasszikus jelzővel ruházza fel nevüket, Munkácsy Mihály magyar festő igen előkelő helyet fog elfoglalni a XIX. század halhatatlanjai között, amit mesterműve, a Krisztus Pilátus előtt biztosít majd számára… Az alkotás nagyszerű képzelőerőt sugall; a maga egyszerűségében pompás; drámai mondanivalója nem festészeti fortélyok alkalmazása révén, hanem egyszerűen a géniusz vezette alkotói kéz nyomán jut kifejezésre. Nézőjét a teljesség érzése tölti el, lenyűgözi… A képet mindenkinek látnia kell! Széles körű, megérdemelt elismerést fog kiváltani, s ily módon Amerika is főt hajt e nagy művész előtt, kinek zsenije alkotta azt. Munkácsy, te salutamus!”[v]
A rendkívüli tetszéssel fogadott tárlat megnyitója után, este a Metropolitan Operaházban Pulitzer és felesége vendége volt Munkácsy, akit amerikai utazása további megrendelések szerzésével kecsegtetett. Tény, hogy a következő napokban-hetekben a társadalmi élet előkelőségei fogadták a magyar művészt; bankettek egész sorát rendezték tiszteletére. A New York-i magyarok mindjárt az elején kitettek magukért: november 23-án, a Delmonico étteremben tartott estélyen Pulitzer látta el a szertartásmester szerepét, s ő mondta az üdvözlő beszédet. Az ünnepélyes eseményen a magyar közösség tagjai mellett illusztris vendégsereg jelent meg: lapszerkesztők, politikusok, a kulturális élet, az üzleti- és pénzvilág reprezentánsai, és más, ismert közéleti személyiségek. Az óhazát hivatalból az osztrák-magyar alkonzul képviselte. A magyar és amerikai zászlókkal ékesített terem falán az „Isten Hozott” felirat díszelgett, a muzsikát zenekar szolgáltatta. A két nép himnuszának elhangzása után köszöntőjében Pulitzer ezeket mondotta: „Egy nagy művészt, Munkácsy Mihályt üdvözölhetjük körünkben, aki messziről jött idegen az Újvilágban, ezért szívélyes fogadtatás illeti. Köszöntjük őt, de nemcsak azért, mert nagy mester, hanem mert magyar is… és a világ két legszebb országát képviseli itt körünkben — Magyarországot, ahol született, és fogadott hazáját, Franciaországot. Azért, mert Magyarország és Franciaország nem csupán szép, hanem Európa legszabadságszeretőbb nemzetei közé tartozik. Üdvözöljük, mert ugyanazzal a páratlan géniusszal rendelkezik a képzőművészet terén, mint amivel nagy honfitársa, Kossuth Lajos rendelkezett a retorikában vagy Liszt Ferenc a zenében. Köszöntjük továbbá azért, mert mi amerikaiak, kiknek földjén nincs hagyományos arisztokrácia, nagyra becsüljük a tehetség arisztokráciáját; nincsenek királyi nagyságaink vagy nemeseink, ám meghajlunk az erény nemessége és leborulunk a zsenialitás királyi nagyságai előtt… Ma itt egyszerre érezzük magunkat magyarnak, s amerikainak.”[vi]
Angolul elmondott felszólalásában Pulitzer kifejezésre juttatta, hogy nyelvtudása immár nem alkalmas arra, hogy magyarul is beszédet tartson. Ennek ellenére másnap lapja első oldalán a fényesen sikerült bankettról szóló tudósítás ezzel a magyar nyelvű főcímmel jelent meg: „ÉLJEN MIHÁLY MUNKÁCSY.”[vii] E terjedelmes beszámoló idézi többek között a jelenlevő Chauncey Depew szenátort is, aki felszólalásában így reflektált Pulitzer beszédének magyar vonatkozásaira: „Ha Magyarország nem adta volna nekünk Pulitzer Józsefet, és ha a The World nem segített volna, a Szabadság-szobor talapzata sohasem készült volna el.”[viii] Munkácsy neve közszájon forgott; a többi újság is magasztalóan írt róla, egymást érték a személyének szóló meghívások. A művész és Pulitzer kapcsolata ezzel azonban nem merült ki. A Nemzet című budapesti lap egykorú tudósítása szerint a Niagara-vízeséshez is elutaztak.[ix] Miután Munkácsy az államok fővárosában tett látogatásáról (ahol a kormány tagjainak vendége volt) visszatért New Yorkba, karácsony előtt Pulitzerék nagyszabású estélyt adtak tiszteletére otthonukban. Az eseményre ezúttal a helyi társadalmi és politikai élet vezető képviselői (pl. Hill kormányzó, Hewitt polgármester) voltak hivatalosak. Röviddel hazautazása előtt Munkácsy megrendelést kapott Pulitzer felesége, Kate portréjának megfestésére.[x]
Tény, hogy az 1880-as évek derekán — elsősorban politikai sikereinek köszönhetően — Pulitzer népszerűsége és elismertsége magas fokon állt. Lapjának a Szabadság-szobor felállításában játszott szerepe a nevét természetesen még inkább ismertté tette. Az egyre növekvő lélekszámú amerikai magyarság, de mindenekelőtt a New York-i magyar „kolónia” tagsága, érthető módon felnézett rá és büszkén vallotta honfitársának.
[i] Az évforduló megünnepléséről lásd Bakos András: „Pulitzernek nem tetszene a mai magyar sajtó. A modern újságírás atyjára emlékeztek szülővárosában.” Délmagyarország, 2011. október 31. Online: http://www.delmagyar.hu/mako_hirek/pulitzernek_nem_tetszene_a_mai_magyar_sajto/2247431/ Az évfordulóra jelent meg Halmágyi Pál: A Pulitzer-kultusz 100 éve Makón, 1911–2011. A Makói Múzeum Füzetei 112., Makó, 2011.
[ii] Pulitzer életéről és munkásságáról lásd még Csillag András: Pulitzer József makói származásáról. A Makói Múzeum Füzetei 46., Makó, 1985; Csillag András: Joseph Pulitzer és az amerikai sajtó. Osiris Kiadó, Budapest, 2000; továbbá Csillag András: „Born in Hungary, 160 years ago – Joseph Pulitzer and the Hungarians.” Americana. E-Journal of American Studies in Hungary. Vol. IV, No.2, Fall 2008. http://americanaejournal.hu/vol4no2/csillag
[iii] The World, 1885. márc. 16.
[iv] A szobor talapzatában lévő múzeumban az emlékmű létrejöttét bemutató kiállítás többek között e szavakkal méltatja szerepét: „… A magyar emigráns Joseph Pulitzer, a The World kiadója, akciót kezdeményezett a talapzat felépítéséhez szükséges 100 ezer dollár előteremtésére… A pénz előteremtésén túl Pulitzer sajtókampánya arra is felhívta a figyelmet, hogy a szobrot nem csupán New York városának, hanem egész Amerikának állítják…”
[v] The World, 1886. nov. 18. Az 1881-ben készült, több mint 26 négyzetméteres biblikus tárgyú festmény a bemutató után sikeresen elkelt: egy philadelphiai áruház-tulajdonos, John Wanamaker vásárolta meg. A kép azóta is amerikai (kanadai) tulajdonban van. Ideiglenesen a debreceni Déri Múzeumban helyezték letétbe, ahol a Krisztus-trilógia másik két darabjával, a Golgotával és az Ecce Homoval együtt állították ki. A trilógia utóbb Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában szerepelt tárlaton.
[vi] Idézi The World, 1886. nov. 24.
[vii] The World, 1886. nov. 24.
[viii] The World, 1886. nov. 24.
[ix] Nemzet, 1886. dec. 31.
[x] Pulitzerné portréja némi késedelemmel végül Franciaországban, fényképek alapján készült el. A kép nem csupán a család tetszését nyerte el, hanem gyűjteményes tárlatokon is kiállították Budapesten és Párizsban. Munkácsy kiadott leveleiből tudjuk (Farkas Zoltán: Munkácsy Mihály válogatott levelei. Bp. 1952.), hogy a művészt még az 1890-es években is személyes, baráti szálak fűzték Pulitzerékhez.
A szerző dr. Csillag András főiskolai tanár, Pulitzer-kutató, Szegedi Tudományegyetem.
Büszke vagyok szülővárosom HÍRESSÉGÉRE !Gratula Makónak!
Figyu!!!!!!!!!!!!!!
Szegény! Hogy foroghat a sírjában.
A Kádár kori iskolákban nem tanították – valószínűleg a sajtószabadság hiánya miatt – remélem azóta már a magyar irodalom tananyag része lett.
Köszönöm a cikket!
http://nol.hu/belfold/a_kozmedia_amokfutoi
ennek ellenére a mai helyzet kis hazánkban még mindig katasztrofális.
New post on Kanadai Magyar Hírlap
Forradalmi felhívás a Szolidaritástól: döntsük meg a rendszert!
by Christopher Adam
A magyarországi Szolidaritás Mozgalom tüntetéseket szervez szombatra a 2012. január 1-én hatályba lépő, a több mint kétévtizede tartó demokratikus berendezkedést felváltó húsvéti alkotmány ellen. Kanadából is nyomon követhető, hogy milyen gyorsassággal radikalizálja a kormány- és rendszerellenes hangulatot a Fidesz antidemokratikus, a kétharmaddal maximálisan visszaélő hatalomgyakorlata, valamennyi független közintézmény ápolitizálása és a gazdaságpolitikai csőd által fokozott nyomor. A legújabb bukás a Valutaalappal (IMF) történő tárgyalások felfüggesztése, amikor az IMF képviselői váratlanul felálltak az asztaltól és repülőjegyüket megváltoztatta hazamentek, ugyanis kiderült, hogy a kormány a Magyar Nemzeti Bank függetlenségének felszámolására készül az új jegybanktörvénnyel.
“Ami az elmúlt negyvennyolc órában történt, az mindennél pontosabban mutatta meg, hogy a jelenlegi kormány – miniszterelnökével, minisztereivel, lelkesen támogató vagy passzívan asszisztáló képviselőivel és mindent vállaló szóvivőivel együtt – a cinizmusnak korábban szinte elképzelhetetlen fokára jutott”–írta Török Gábor, konzervatív politikai elemző aki egészen eddig – saját bevallása szerint – “megértő és elemző módon próbált közelíteni ehhez a kormányhoz.”
Ha még bárkinek kéne bizonyíték, hogy merre halad Magyarország, érdemes elolvasni a Népszabadságban – a legnagyobb magyar országos napilapban – mejelent felhívást, melyben a Szolidaritás nem csupán néhány kisebb-nagyobb tüntetés és sztrájk mellet agitál, hanem rendszerváltásra szólítja fel a kormányt ellenzők egyre népesebb táborát. Ime néhány részlet a Szolidaritás markáns – tulajdonképpen militáns – felhívásából:
“Már csak egy-két hét, és véget ér egy korszak, megszűnik egy állam, amelyet úgy hívtak, Magyar Köztársaság. Vele együtt eltűnik mindaz, amiről azt képzelted, életed szilárd keretrendszere, hiszen törvények garantálják, független intézmények őrködnek felette. (…) Ezen a karácsonyon alaptörvényileg acélkerítést kapsz ajándékba mai uraidtól, amely megszabja életed kereteit. Ne legyen illúziód, ők évtizedekre rendezkednek be.
Ezért kell a tereket, utcákat átnevezni, a szobrokat ledönteni. Ez egy rablóbanda, amely elődei hibái és bűnei miatt kétharmados parlamenti többséget kapott, azonban gúnyt űz ebből a ritka felhatalmazásból. Önös érdekeit iktatja törvénybe, csak a saját jelképeit tűri el.
Kedves Magyarország! 2012. január elsejétől egypárti alaptörvény váltja fel köztársasági alkotmányodat, melynek bevezetése és a hozzáigazított sarkalatos törvények biztosítják egy végletesen megosztó, szegényellenes, Európából kifelé sodródó hatalom évtizedekre szóló uralmát. (…)
Most nem az a lényeg, ki jobboldali, ki baloldali, ki szabadelvű, ki konzervatív, hanem az, hogy a rendszer, ami létrejött, ártalmas és megvetésre méltó. Úgy érezzük, hazafias kötelességünk minden erőnkkel küzdeni ellene. Egy-két jól sikerült tüntetés ehhez már nem elég. Éppen ezért társadalmi mozgalmat indítottunk, hogy a húsvéti alkotmányra alapozott új rendszert minél hamarabb megdönthessük. Hogy megszüntessük az országot megbénító közönyt. Hogy állampolgári öntudatra ébresszük kisebb és nagyobb közösségeidet. Hogy megtisztulásra, összefogásra, közös értékeink tiszteletben tartására késztessük a demokratikus elveket valló pártokat. Hogy új irányt szabjunk Magyarország történelmének.”
A Szolidaritás azt is jelezte, hogy mindenféle törvényes eszközt hajlandó bevetni annak érdekében, hogy minél nagyobb nyomás alá kerüljön a kormány és az általuk épített rendszer. Ezek közé sorolja a flash mob-ok szervezését, tüntetéseket, sztrájkokat és a polgári engedetlenség minden formáját.
Aki azt gondolta, hogy esetleg a karácsonyi ünnepek miatt nem figyelnek annyira a kormány autoriter politikájára, a Magyar Köztársaság két héten belüli megszüntetésére, azt elég nagyot téved. A Szolidaritás ugyanis az ünnepek előtti legforgalmasabb bevásárló-hétvégére tervez villámcsődületet (flash mob-okat) országszerte.
Budapesten, 2011. december 17-én a Moszkva téren (másnéven a “Széll Kálmán téren”), valamint a Blaha Lujza téren terveznek déli demonstrációkat a kormány ellen. Ezen kívül 24 vidéki városban is demonstrál a Szolidaritás.
A Kanadai Magyar Hírlap — innen a tengerentúlról is — szolidaritást vállal a dinamikus magyarországi civil mozgalmakkal, illetve a demokratikus alkotmány és a szociális igazságosság melletti kiállásukkal.
A Média a Népé a Magyarnép fizeti!!, ezért elvárások vannak!!!
És nem a lenem adott ,vagy meghamisitott Interjukra!!!!!
Igy könnyü félre vezetni a Népet!!!! ,ki kell állni a Media mellet is
nem csak a volt Médiásoknak!!!!!!! a Média a Tietek miénk!!!!!!!!