New York/Damaszkusz – Mint ahogyan az várható volt, Kína és Oroszország vétóján megbukott a szíriai kormányt elítélő állásfoglalás. Egyre inkább úgy tűnik, hogy nem lesz nemzetközi összefogás a népirtást végrehajtó rezsim ellen.
Az elítélő határozatban az ENSZ Biztonság Tanácsának kilenc tagja, köztük az Egyesült Államok és európai szövetségesei igennel szavaztak, míg Brazília, India, Libanon és India tartózkodott. Ez utóbbi országok legtöbbje már ezelőtt jelezte, hogy nem támogatja az esetleges szankciókat, míg Libanon, az egykoron Szíria által megszállt ország speciális helyzetben van. Sokat nyomhat a latban a döntéskor a líbiai NATO-beavatkozás sokak által bírált módszere és eredménye is.
Moszkva szerint a vérontást az elítélő nyilatkozat és a rezsim nemzetközi elszigetelése nem gátolja meg, bár feltehetőleg a valós indok az, hogy eddig is Damaszkusz volt legfőbb szövetségesük, ezt pedig Oroszország- belpolitikája ismeretében is állíthatjuk- emberi jogi kérdések miatt nem szeretné megbolygatni.
A nyugati államok újabb diplomáciai fiaskója után egyre biztosabban állíthatjuk, hogy a szíriai helyzet rendezése a térségre, történetesen Törökországra és Iránra marad. Eddig is Ankara volt, mely egyre keményebben, gyakran már a fenyegetés határát súroló módon bírálta Basar el-Asszadot és kormányát. Korábban szakértők pedig azért tartották szinte reménytelennek a szír tüntetők helyzetét, mert Teherán továbbra is kiáll a gyilkos rezsim mellett.
Konzerválódik a népirtás? Nem semmi, gratula az ENSZ-nek!
Nem tudom, hogy mit vártatok az ENSZ-től?Tudjátok, hogy mennyibe van a viágnak az idősödő urak államilag támogatott Night -Clubja a titkárnőkkel
és az egész személyzettel? Sokba! Ehhez még hozzájön a brüsseli és straßburgi fióktábor, meg amellett a hölgytagozat.
Micsoda, hogy népirtás? Beszéltek hülyeségeket. Tiszta belügy és ilyesmivel
zavarjátok a békés világot. Háborúról beszéltek! Hol? Párizsba lőnek? Londonba lŐnek? Berlinbe lőnek? Na ugye! Nem is bombáznak ! Mit akartok?
Maradjatok már nyugton. Ez a mosolygó ártatlan ember? Ejnye Basar! Tiszta bazár.
Az ENSZ ismét megmutatta, hogy mennyire életképtelen, amiért a demokratikus nagyhatalmak mellett a népnyomorító/tekintélyelvű zsarnokat is számba veszi. (Igaz, Sztálin is az alapítóatyák közt volt, úgyhogy nem is kéne meglepődni ezen).
…
Szíriának pedig -legalábbis a csekély kiszivárgó infomáció alapján- nagyobb baja is van saját népével, mintsem Izraelre uszítsa hadseregét és házi terroristáit, akár könnyítené a helyzetén azzal, hogy elterelné a figyelmet róla akár nem, a zsidó állam pedig nem hiszem, hogy nem áll készen már az év eleje óta arra, hogy a határ menti diktatúrák közül valamelyik így cselekedne.
…
A HVG-be olvastam pár héttel ezelőtt (bocs a reklámért!) az “arab tavasz” aktuális állásáról, ahol a cikk szerzője azzal zárta le körülbelül az egész irományát, hogy ha nem sikerül megoldást találni az elzavart népnyomorítók utáni világba, aza arabok ismét az izraeliekben látják meg a bűnbakot. Elgondolkodtam, és arra a következtetésre jutottam, hogy k* mindegy, hogy mi van az araboknál, a lényeg, hogy MINDIG legyen kire fogni saját balsorsukat ahelyett, hogy szembenéznének saját magukkal!
Azért az sem semmi, hogy Asszad kijelentette, ha a NATO akciót indít ellene akkor rakétákkal fogja lövetni Tel Avivot.
Az az érzésem, áttekinthetnénk az ENSZ szerepét, létjogosultságát. Kétségtelen, hogy a mai formájában olyan mint egy rosszul sikeredett cirkuszi gálaest, esetlen bohócokkal.
Megfigyeltétek, hogy az összes közel-keleti diktátor hasonló megjelenésű?
Asszad, Kadafi, Ahmadinezsad mind úgy néznek ki mint egy komédia ripacs, félidióta szereplői. Ez biztos valami követelmény amikor a “véreskezű diktátor” állásinterjún vannak.
Tel Avivot meg ne fenyegesse rakétával, mert a végén hozzá is benéz egy rakéta, vagy egy dron.
Tower of Blabla…igaz Simplemind?
1948-elott, Damascus osszlakossaganak jo 1/4-e Zsido -(Izraelita hitu!)-volt!
Az ENSZ 47-es szavazasa Utan,Tobbszazezernyi zsidot TOLONCOLTAK KI SIRYABOL az Uj ISRAEL Allam fele!!
-erdekes modon EZT se itelte el eddig SENKI AZ EG-VILAGON mind a mai napig!!
bezzeg Erets Israel-t MINDENKI Elitelgeti Mindenert,meg azert is amit Mas tesz!!
Ennyit a “nagy arab tavaszról” :(
Libia Kadafi után nem sokat változott…
http://www.mindennapi.hu/cikk/vilaghir/harc-a-zsinagogaert/2011-10-06/8185
Az ENSZ toketlen. Nagy szar az egesz. A koltsegek nagy reszet az USA viseli aztan mindenfele fingok beleszolhatnak a dologba. Felhaborito.
Esetleg további hírek az arab tavaszról:
http://www.haaretz.com/news/middle-east/report-egypt-imposes-cairo-curfew-after-24-killed-in-clashes-1.389045