Ronai and Ronai
AMERIKAI

Obama bunkertörő bombákat adott el Izraelnek 2011. szeptember 24. szombat 21:55 | Rákócza Richárd Forrás: AN

  • Hozzászólások(79)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Obama bunkertörő bombákat adott el Izraelnek

Washington/Jeruzsálem – A Newsweek értesülései szerint míg az amerikai elnök látszólag a palesztinoknak adandó területi engedményekre kényszerítené a zsidó államot, titokban ötvenöt darab bunkerromboló bomba eladását hagyta jóvá még az elnöksége elején. Ezeket Izrael többek között iráni célpontok ellen képes eredményesen használni.

A Newsweekben holnapután, hétfőn napvilágot látó exkluzív sztori középpontjában a GBU-28 Hard Target Penetrators elnevezésű szuperbombák állnak, amelyeket azért fejlesztettek ki, hogy képesek legyenek a mélyen a föld alá, a hegyek mélyébe épített, vastag vasbeton védelemmel ellátott katonai célpontok megsemmisítésére. Ilyen célpontok az iráni nukleáris fegyverkezést szolgáló létesítmények is.

A GBU-28-asokat 2009-ben szállították le Izraelnek, néhány hónappal azután, hogy Barack Obama elnök elfoglalta hivatalát.

A nagyszabású adásvételt teljes titokban bonyolították le, miközben az amerikai elnök részben a palesztin álláspontot magáévá téve azt állította, az Izrael által ellenőrzött területeken folytatott építkezések képeznék a béke legfőbb akadályát, így azokat le kell állítani. Obama egy beszédében az 1967-es fegyverszüneti vonalra való visszatérést is megemlítette, s ezzel az amerikai-izraeli kapcsolatok Ike Eisenhower elnöksége óta nem látott mélypontra süllyedtek – legalábbis a nyilvánosság előtt.

Izrael első ízben 2005-ben kért bunkerromboló bombákat az Egyesült Államoktól, a Bush adminisztráció azonban ezt a kérést nem volt hajlandó teljesíteni. Abban az időben a Pentagon csaknem az összes közös amerikai-izraeli védelmi kezdeményezést befagyasztotta, mert amerikai részről olyan gyanú merült fel, hogy az izraeliek fejlett katonai technológiát adnak tovább a kínaiaknak.

Bush 2007-ben tájékoztatta Ehud Olmert akkori izraeli miniszterelnököt, hogy engedélyezi a bunkerrombolók eladását, de csak 2009. vagy 2010. évi szállítással. Izrael 2007-ben meg akarta kapni a GBU-28-asokat, de végül csak az Obama-kormányzat szállította azokat le két éve.

James Cartwright tengerészgyalogos tábornok, aki augusztusig az egyesített vezérkar főnökének helyettese volt, közölte a Newsweekkel, hogy az amerikai katonai vezetés nem emelt kifogást az üzlet ellen, inkább azzal kapcsolatban volt némi aggodalom, miként reagál annak hírére az iszlamista rezsim – és maga Izrael; más szavakkal: attól tartottak, a zsidó állam a hadianyag leszállítását automatikus engedélynek tekinti Irán megtámadására.

Izraeli harci gép fegyverzetben. Az iráni atomlétesítmények a föld alatt sem lehetnek biztonságban

Amerikai és izraeli illetékesek egyetértenek abban, hogy az üzlet bizonyos fokig kényszerű volt, ugyanis amikor Washington 2005-ben nemet mondott, az izraeli hadiipar maga látott neki a bunkerrombolók fejlesztésének, és mostanra valószínűleg már mindenképp fel lennének szerelve az eszközzel. Így Amerika inkább eladta a kért bombákat, Izrael pedig inkább megvette, mert ez még mindig olcsóbb megoldás volt, mint a saját fejlesztés folytatása és befejezése.

Uzi Rubin, aki 1999 és 1999 között az Izraeli Rakétavédelmi Szervezet első igazgatója volt, jelenleg pedig az izraeli védelmi minisztérium haditechnikai konzultánsa, azt állítja, az amerikaiak amiatt aggodalmaskodtak, „hogyan fogjátok használni, ki ellen fogjátok felhasználni? Polgári területeken is be lehetett volna őket vetni, mivel a Hamasz és a Hezbollah készakarva falvak és városok alatt helyezi el a rakétáit.”

Az Obama adminisztráció biztonsági téren nem csak a bunkerrombolók erejéig működött együtt Izraellel. Steve Rothman demokrata New Jersey-i képviselő, a szövetségi katonai és polgári segélyekkel foglalkozó bizottság tagja szerint Obama „parancsot adott a hadseregnek, hogy minden szinten gyorsítsák fel az együttműködést Izraellel.”

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (4 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +3 ( 3 szavazatból)
Obama bunkertörő bombákat adott el Izraelnek, 5.0 out of 5 based on 4 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(79)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

79 Reader’s Comments

  1. Iszlámállatok Britanniában:

    http://atv.hu/kulfold/20110926_terrorcselekmenyre_keszultek_nagy_britanniaban_elkaptak_oket

    A jéghegy csúcsa, mondhatni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  2. “..A yugoszláv háborúban is valószínüleg véletlenül találta meg az F117…”

    - Nem, annak az útvonalát egy francia elhárítótiszt árulta el a szerbeknek, valamiféle rosszul értelmezett szimpátia okából adódóan a milosevics- féle rendeszer iránt.

    Az idióta a brüsszeli NATO központban dolgozott, árulóvá vált, tettéért sittre vágták.

    Annak idején, 1999- ben az ügyet a NATO nyilvánosságra hozta, erről még a Panoráma is beszámolt, Nógrády Györgyöt kérdezték, ő meg azért nem akjárki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  3. Izrael Állam felkészülése.
    Amúgy az államok egymásközti vetélkedése, versengése, háborúskodása nagyon sok okból folyt eddig. Az Iránnal, Irakkal, Szíriával, és az afrikai országok egy részével kapcsolatosan, – mondhatnám az iszlám fasizmus befolyása alatt – de akár Törökországgal kapcsolatban is akár még történelminek is nevezhető szempontok merülnek fel. Az említett országok nem mindegyike azonos okból gyűlölködik, de magatartásukat összehangolja az említett iszlám fundamentalista fasizmus. Majd hogy nem vallásháborúról van szó, mégpedig olyan vallásháborúról, amelyik a könnyebbnek látszó, kevesebbek által képviselt vallást tűzte ki először célul, a zsidó vallást.
    Ennek e választásnak legfőbb oka, hogy a különböző iszlám hitek igen nagy területen, – szinte összefüggő – földrajzi területet érintenek, így ezek együttes és összehangolt harca (Erdogán) egy új politikai és vallási egységet is jelenthet. Másik ok, hogy a szintén ősellenségnek számító kereszténység a lassan visszaszoruló katolicizmussal még mindig a legnépesebb vallási tábort jelenti világunkban, ezért ez csak a következő ellenségét jelentheti az iszlám fasizmusnak. (Az egyre terjedő és növekvő tábor, az agnosztikus, azaz ateista vallástalan szintén iszlám ellenség, de az ezt vallók száma a harmadik a világon, szervezettségük és összetartásuk azonban csak elvi jelentőségű. Nincsenek meghatározó közös szervezeteik, mozgalmaik.)

    Pontosan a fentiek jelentik nem csak a térség, de a kibővített térségek számára is a legnagyobb veszélyt, így Európa számára is. Az az iszlám fundamentalista szemlélet miszerint a hitükért elhalálozottak haláluk után kitüntetett körülmények közzé kerülnek, sokkal könnyebbé teszi a tömegpusztító fegyverek alkalmazását. Ezt csak megerősíti, hogy nem is rendelkeznek olyan szeletíven fejlett katonai eszközökkel, amelyek nagy térségeket képesek lennének megvédeni, és a pusztítást csak kis helyre lennének képesek korlátozni.
    Izrael Állam rendelkezik ilyen eszközökkel. Ezek az eszközök azonban szintén tömegpusztító eszközökké vállnak, ha nagy és összefüggő területeken kényszerülnek azok bevetésére.

    Nos ezek a realitások. Ezt kellene minden résztvevőnek figyelembe venni, de az olyan kibiceknek is, mint az Európai Unió, mint az ENSZ, vagy a nagy hintáslegény Török Erdogán. (Tiltott területre hajót indít, aztán agresszióról kiabál, amit az Európai „demokrácia” is támogat.)
    Nem a politikusokra, hanem a szakértőkre kellene bízni a helyzetértékelést, és a jövő megalkotását.
    Nagyon messze jutottunk a második világháború eszközeinek ismert hatásaitól, és sajnos egy háborús helyzet elindításában még mindig a korlátolt politikusok és jogászok a döntő tényezők, és nem a szakértők. Még mindig a nacionalizmus, a hit, a vallás, a bőrszin a meghatározó.(Hitler.)
    Megnyugtató módja a feszültségnek az érdekeltek közötti tárgyalás lehat csak.
    El ne felejtse senki: Itt nem a zsidóságról van szó, hanem Izrael Államról. Akiben ez nem tudatosul kellően, az keményen ráfizet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  4. Keresztes S.
    2011. szeptember 26. hétfő
    09:23

    Írod:
    “El ne felejtse senki: Itt nem a zsidóságról van szó, hanem Izrael Államról. Akiben ez nem tudatosul kellően, az keményen ráfizet!”

    Tökéletes!

    Európának végre rá kellene döbbennie arra, hogy a galuti zsidóság majdnem semmiben nem hasonlít az izraeli zsidókhoz.
    És ennek legfőbb oka, hogy van állalmunk, amit eddig is megvédtünk és bármennyi is legyen a belső ellentét, meg fogjuk védeni a jövőben is!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  5. stefán:

    “…Azt írtad, hogy Iránnak nincsenek meg a légvédelmi eszközei…”

    - Nem ezt írtam, hanem hogy nincsenek meg a MEGFELELŐ légvédelmi eszközei.

    “..Irán egy saját fejlesztésű védelmi rendszert állított hadrendbe, ami jobb az Sz-300-nál…”

    1,
    Ezt ki állítja, a nagypofájú, folyamatosan marhaságokat vizionáló iráni elmebetegeken kívül?

    2,
    Melyik nagy, valóban fejlett technológiával rendelkező állam hadserege tett közzé ilyen értelmű szakcikket, valamelyik folyóiratban? (gonsdolom, ha már irán “bejelenti”, akkor azt már tudják a különféle titkosszolgálatok, katonai mérnökök is…)

    3,
    Az irániak folyamatosan “bejelentenek” valamiféle szenzációs technikai eszközt.
    Azon felül, hogy ezeket semmi nem bizonyítja, még egy teszt sem, az egésznek a realitása egy elmradat országban, mint pl. irán… na, ítéld meg magad, íme, egy kis gyűjtemény, irán miket “jelentett be” az elmúlt 5 évben:

    - Lopakodó repülőgép
    - Legkorszerűbb robotrepülőgép
    - Lopakodó hadihajó (cirkáló)
    - Legjobb légelhárító rakéták
    - Mindent látó szuperradarok
    - Fúziós reaktorral való sikeres kísérlet (WTF???)
    - Ultragyors, kivédhetetlen torpedók

    Figyeld meg, hogy az egész egy sértett gyerek hőzöngésének a színvonala. Mindenből a legjobb, a legerősebb, a legkeményebb, stb.
    Természetesen eszeveszett marhaság az egész, a szenzációs bejelentések után mindig ugyanaz történik: nincs szó többé róla.

    Röviden: ezzel herelik magukat és népüket az iráni népvezérek. Tudják, hogy hülyeség, de ez pszichológigi szempontból tényleg olyan, mint egy buta kiskölök, mikor elkezd keménykedni az ovodában.

    “…Rakétáikat sikeresen tesztelték ezek a „Tondait”és a „Perzsa-öböl”nevet kapták…”

    - De kár, hogy ezt a “sikeres tesztelést” egyetlen külföldi szakmai fórum sem erősítette meg, egyetlen műhold vagy felderítő nem látta… a legutóbbi “legújabb, legjobb, legrettegettebb, stb” középhatótávolságú rakétatesztet viszont igen, vagy egy éve.
    Namost, ebből a négyből egy visszaesett, a többi pontosságáról nincs adat.

    “…Jó múltkor büszkén mutatták a lelőtt amerikai pilóta nélküli repülő roncsait….”

    - Kockacukrot nekik!

    Tudod, mint amikor a táncoló macinak cukrot dobnak a látogatók jutalmul az állatkertben.

    Egy, azaz egy távirányítású kémgépet elkaptak, a nyilván sok száz berepülő hasonló gépből.

    “…Továbbá saját fejlesztésű pilóta nélküli repülőket is gyárt hatótávolság 1000km…”

    http://www.time.com/time/world/article/0,8599,2013151,00.html

    “…Ezt az országot nem lehet lebecsülni, ettől tartani kell…”

    - Tudom, ezt mondom én is.

    Tartani kell tőle.

    Mert eszelősök uralják, akik közül több orvosi értelemben sem normális.

    Ilyenek kezébe pedig semmiféle fegyvernek nem volna szabad kerülnie, nem hogy nuke- nak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  6. Mi ebben az új?
    Az USA egyetlen megbízható szövetségese Izrael a térségben.
    Ha elengedi,akkor elvész a világhatalmi helyzete is.
    Mert egyelőre az arab olaj a fő energia forrás a fúziós reaktor kifejlesztéséig.
    És még utána is fontos lesz Izrael,mert az olajkészlet már 2 éve csökken ,és lassan nem lesznek képesek eltartani lakosságukat az arab államok.
    Az egyiptomi forradalom is az éhség miatt tört ki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  7. ik vunse ajn zer freylekh Hag Chana Tovah v’Gmar Hatimah Tovah far Alle Yidelen!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  8. Izrael nem csak az “olaj” miatt fontos, sőt, ezért aztán egyáltalán nem fontos.

    Hanem mert a világ egyik legerősebb gazdasági- katonai- tudományos hatalma, és úgy általában, a világ leffejlettebb országainak egyike, eképp’ pedig az emberi civilizáció EGYIK tartóoszlopa.

    Na, ezért fontos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  9. Eldrad:
    Ettől még a tény tény marad : a lopakodó is látható a radaron , feltéve ha az a kezelő TUDJA hol keresse.
    Csodok ugyanis nem léteznek. A bádogból készült repölő látszódik a radaron , legfeljebb a bevonó ferrit-tartalmú festék jórészét elnyeli és hővé alakítja a sugárzásnak. Másik részét pediglen a megfelelő ( szovjet-orosz ötlet alapján ) kidolgozott felületi kialakítás nem a radar antennája felé hanem más irányokba veri vissza.
    De tüzvezető módban azért látszik a gép , bár eléggé hatékonyan meg is zavarják az ellenség radarjait.
    A franciáktól meg különben minden kitellik.
    Aki békát eszik , lehet hogy éhes , ez a kisebbik baj. Dehogy ebből elméleteket és dicsőséget fabrikáljanak….szaal az olyanok veszélyesek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  10. Eldrad:
    Erről a francia dologról én ugyan nem hallottam , de láttam a fotókat a leesett lopakodóról.
    Olyan golyónyomok voltak rajta mintha sorozatlövő fegyverrel eresztettek volna beléje nehányat.
    Tehát még az is meglehet , hogy köze nem volt a rakétáknak az esethez.
    Lehet hogy Grisabácsi értesült az F117 útvonaláról , meg hogy mikor esedékes.
    Felballagott tehát szürkületkor a kisunokájával a dombtetőre s rágyújtott kényelmesen mahorkájára .
    Egyszermegcsak ott volt előtte a dögnagy fekete madár , harminc méterre.
    Jól megsorozta tehát Kalasnyikovjával a relatíve lassan , 500 körül repülő dögöt , az meg leesett mint vándorliba madárvészkor.
    ( Ez is egy verzió , az ÉN elgondolásom alapján.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  11. @acher alexander
    Bonne et heureuse année, chana tova /léchana tova tikatév á toi aussi.
    http://youtu.be/zckH0J_615Y

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  12. Geyza:

    - Röviden:

    Francia tiszt figyel brüsszelben, áruló, mert meghülyül.
    Tudomása van az egyik lopakodó (F 117) útvonaláról, bevetés pontos idejéről.
    Ezt jól elárulja a szerbeknek.
    A szerbek erre pontosan oda és akkor küldenek fel egy MIGet, hogy vizuálisan észlelje a lopakodót.
    Ha ez megvan, repüljön rá, közel, hogy az billenjen ki a helyzetéből, ezáltal az időközben odairányított összes radar előtt részben felfedje magát.
    Ha ez megvan, az összes fegyverrel rálőnek, melyek szintén a körzetre lettek ráállítva. Rakéták, csöves légelhárítók.

    Pontosan így történt minden.

    Oroszok nagyon örültek ennek, mert hozzájutotak végre a lopakodó technológia egyik működő produktumához, jól kivizsgálták, és részben ez segítette őket hozzá a mai (egyelőre lényegében működésképtelen, felszállni se nagyon tudó) orosz lopakodó prototipusának legyártásához.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  13. Esetleg ki kéne fejleszteni a bunkerrombolóbomba-biztos bunkert. Utána pedig az azt is leküzdeni képes bombát. Satöbbi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  14. Ja.
    Lőttek rá amijük csak volt.
    Szerintem sokra nem mentek a roncsal az oroszok , mert hallottam hogy maguk az amcsik bombázták meg kissé a gépet utólag . A szoftwerek meg ilyen esetben törlődnek.
    Azért a pilótának eléggé kínos lehet a tudat hogy ő a világtörténelem első leesett lopakodó pilótája.
    Pechje volt.
    Mindig mondom : a franciák nem megbízhatóak.
    Izraelt is átvágták vagy kétszer.
    Az előre kifizetett Mirage gépek leszállításával ‘73 ban , mert úgymond ” háborús övezetben a humanista ( így hazudni..mikor minden rohadt diktatúrát ellát fegyverrel ) Franciaország nem ad el fegyvereket ” .
    Valamint néhány háromnegyedrészben elkészült partvédelmi hajót is megtagadott később. Azok hogy hogy nem eltüntek egy Holdtalan éjszakán a kikötőből. Vagy felrobbantak ? már nem emlékszem rá pontosan.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  15. Geyza írta (2011. szeptember 26. hétfő 17:56):
    “Azok hogy hogy nem eltüntek egy Holdtalan éjszakán a kikötőből. Vagy felrobbantak ? már nem emlékszem rá pontosan.”
    Én igen: addig stimmel, hogy egy holdtalan éjszakán eltűntek, de nem robbantak fel, hanem valamilyen furcsa áramlat besodorta őket egy izraeli kikötőbe :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  16. Megtaláltam az eltűnt hajók történetét:
    http://www.sixdaywar.org/content/france.asp

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  17. Az még hagyján, de ahogy ellopták a franciák orra elől ‘68- ban az új Mirage terveket… :)))

    De Gaule és bandája nem tudom, a kamerák hatókörén kívül mit mondot, mikor ez kiderült… :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  18. Eldrad és Ego:
    Én meg pontosan tudom a Mirage gépek történetét .
    Tehát.
    Franciaország ugyebár nemadta ki a gépeket.
    Viszont nem ellopták a terveket , hanem egy Desault-gyári mérnök pusztán idealizmusból (hasonlóan ahhoz a franciához aki a szerbeknek adta ki a lopakodó útvonalát ) felháborodván azon hogy honfitársai cserbenhagynak egy háború által fenyegetett kicsi országot , apránként hazacsempészte az anyagokat, lemásolta és viszavitte. Mikor megvolt vele , ( hónapokig tartott a dolog ) egyszerüen felkereste az izraeli nagykövetséget és megkérdezte akarják e ? Azok köpni-nyelni nemtudtak . Főleg mikor a tudomásukra adta az ipse hogy nem kér semmi anyagi ellenszolgáltatást az ügyletért.
    A dolog pikantériája az , hogy ez a francia mérnők meglehetősen antiszemita ermber hírében állt a vállalatánál. De a bíróság előtt arra hivatkozott hogy lelkiismereti okoknál fogva nemnézhette tétlenül amint a hazája egy -vele szerződésben álló – kicsi országot hagy elvérezni a jóval nagyobb ellenséggel szemben.
    Az izraeliek jól áttervezték ezeket a terveket és végül egy sokkal jobb gép kerekedett ki az egészből , ráadásul olcsóbb is volt. ( A francia Mirage ma is jóval drágább bármelyik hasonló kategóriájú vadászgépnél )
    Igyaztán Izrael szép summát keresett azzal, hogy eladott belőle más országoknak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  19. Izrael meg többé nem üzletelt a békazabálókkal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  20. Az USAnak, Angliának, Franciaországnak stb. az arabok is és az izraeliek is barátaik. Az arabok egy kicsit nélkülözhetetlenebbek, de ezt meg kell érteni.
    Az araboknak el lehet adni fegyvert nyíltan olajért-gázért, Izraelnek már nem annyira nyíltan, de megoldható. PL. úgy hogy tétlenül nézzük a szökevény hajókat ahogy Bresztből Haifába hajóznak. Azért az izraelieket sem kell félteni a Merkava harckocsi saját konstrukció.
    A diplomáciában a szavak csak szavak. A fecsegő felszín alatt hallgat a mélység.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  21. Geyza
    2011. szeptember 26. hétfő
    16:01
    Én meg hasonlóképp emlékszem, de nem Grisa bácsival, hanem egy régebbi fidesz-közeli interjúban egy vajdasági magyar állította: a hősies cselekedet alanya Ő. Az AK47 is stimmel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  22. Eldrad!
    de Gaule Mindenrol tudott!!
    Izrael nem ellopta hanem megvette-(bizonyos rendkivul kenyes dokumentumokert!!)-a terveket,amit a Mirage ceg adott el nekik!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  23. Geyza!
    -”israel jo penzt keresett…”- ja kerlek!!ezt hivjak ugy BIZNIC!!ù

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  24. les Francais vendent leur mére aussi, cher monsieur Asher.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  25. “..Izrael nem ellopta hanem megvette-(bizonyos rendkivul kenyes dokumentumokert!!)…”

    - Nemnem, komám, azokat a Moszad ellopta.

    Azóta az akció már sok éve nyilvános.

    Én az 1968- as lenyúlásról beszélek, amikor Izraelnek nagyon kellett volna a korszerű, újabb Mirage, deGaulle meghülyült, és elhatározta, hoy márpedig nem, Izraelnek semmit, na, erre lenyúlták a terveket.

    Jól tették, hiszen amit az akkorra már agyalágyult paprikajancsivá züllött deGaulle és bandája művelt, arra ez lehetett az egyetlen válasz.

    Nincs ebben semmi szégyellnivaló az akkoriban adott körülmények között.

    Amúgy, ebből lett a KFIR, melyet felújított változatokban a mai napig használ az izraeli légierő.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  26. Haha… ez jópofa cikk. Érdekes nekem egész más ütötte meg a szemeimet, mint az elöttem szólóknak.
    Szóval, létezik egy politika a köznek, a mediának (olyan néphülyitö) és létezik a valóságos politika, amit nem kötnek a public orrára. Mást mond Obama a sajtónak, aztán a kuisszák mögött megegyeznek a mikrofon elött tagadott dolgokban. Ha szükségét látják akkor irányitottan kiszivárogtatnak vagy dezinformálnak, vagyis üzennek a harmadik országnak. Na jó, ezt eddig is gonoltuk de azért ezek a vackok lehetnének nagyobbak is. Biztos ami biztos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  27. colombus:

    “..azért ezek a vackok lehetnének nagyobbak is…”

    - Ismerkedj meg vele, íme:

    http://www.globalsecurity.org/military/systems/munitions/moab.htm

    Ez ma a legerősebb nem nukleáris bunkertörő.

    “…Mást mond Obama a sajtónak…”

    - Többnyire ez így megy.

    De ha akrtok egy kőkemény, eredményes amerikai nacionalista elnököt, aki nem beszél mellé, de ettől még realista, akkor tessék Cain szenátorra szavazni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  28. Dodeskaden
    N írj már magas propaganda értékű marhaságokat.
    Azok a hajól KI VOLTAK FIZETVE ! És nem is voltak teljesen készen mikor kilopták őket.
    Csak nem képzeled hogy Izrael államilag hajókat lop el egy másik ország kikötőjéből ??
    Az ilyemit kalózkodásnak neveznék és nem jellemző Izraelre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  29. gets:
    Lehet , nadeéncsak találgattam :D :D
    A tisztelt Publikum elé tártam egy általam lehetségesnek vélt változatot.
    Ezek szerint bejött a variáció .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Obama telefonon konzultált Netanjáhuval 2012. szeptember 12. szerda | AN

Obama kérjen kongresszusi felhatalmazást 2012. augusztus 22. szerda | AN

Dempsey: Izrael semmit se kért tőlünk 2012. augusztus 20. hétfő | AN

Izrael légi csapást mérne Iránra 2012. augusztus 16. csütörtök | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos