Ronai and Ronai
AMERIKAI

Orbán beszélt, de nem mondott semmit 2011. augusztus 17. szerda 15:44 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(93)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Orbán beszélt, de nem mondott semmit

Budapest – Nem igazolódtak a miniszterelnök mára beharangozott sajtótájékoztatójával kapcsolatos várakozások. A tegnap közzé tett, katasztrofális GDP-adatok nyomán a piac konkrétumokat várt volna, ám mint kiderült, azok tippeltek jól, akik arra számítottak, hogy Orbán Viktor ezúttal sem mond semmit. A konkrét intézkedések helyett Orbán frázisokat pufogtatott és a múltba mutogatott. A valódi döntések – értsd: megszorítások – bejelentése Orbán szerint őszre várható.

A kormány nem fogja hagyni, hogy a válság árát az emberekkel fizettessék meg – jelentette ki a miniszterelnök. A kormány mai ülésén megállapította, hogy az árfolyamgát megfelelő válasz a jelenleg kialakult helyzetre. Gyors kampányba kezdenek, hogy minden devizahitellel rendelkező magyar család megfelelő döntést hozhasson arról, hogy igénybe veszi-e a felkínált lehetőséget. A miniszterelnök elmondta, hogy jelentést kért a nemzetgazdasági minisztertől, aki kivizsgálja, hogy miért futott fel Magyarországon ennyire a devizahitelezés és terjed el. Meg kell vizsgálni, hogy kiket terhel felelősség.

A kormány a mai ülésén megállapította, hogy a nyári parlamenti szünetet megelőzően megszületett döntések továbbra is adekvát, megfelelő megoldási lehetőséget biztosítanak a devizahitelesek megsegítésére. Azok, akik a 180 forintos árfolyamrögzítést választják, garanciát vállal a kormány, hogy 2015 után sem növekedhet a törlesztő részletük 15 százaléknál nagyobb mértékben – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A kormány mai ülésén elfogadták azt a kormányrendeletet, hogy 2015 után az árfolyamgát igénybevétele miatt sem növekedhet 15 százaléknál nagyobb mértékben a törlesztőrészlet. A Fészekrakó programban részt vevők számára jogi korlát teszi lehetetlenné, hogy igénybe vegyék az árfolyamgátat: ezt az akadályt a kormány megszünteti, így ők is részesülhetnek a mentőcsomag által kínált kedvezményekből.

Ha azt tapasztalják, hogy megkísérlik áthárítani az ügyfelekre a bankadót, a kormány közbe fog avatkozni.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 1.8/5 (4 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -22 ( 26 szavazatból)
Orbán beszélt, de nem mondott semmit, 1.8 out of 5 based on 4 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(93)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

93 Reader’s Comments

  1. Bizom benne, hogy nem selmeczi gabriella az otthonvédelmi megbizott.Abiztonság kedvéért megprobálom eladni a házamat mielött megvédik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  2. Nagyon aktivak vagytok itt …

    Van közvetlen vonal Viktorhoz miért nem ide írtok ?

    http://www.miniszterelnok.hu/

    vagy ide > Orbán Viktor nap mint nap rengeteg levelet, e-mailt és más küldeményt kap. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik üzenetüket, javaslataikat vagy akár kritikájukat eljuttatják Orbán Viktorhoz.

    Minden levelet elolvasunk, ezért kérjük, hogy üzeneteiket, észrevételeiket csak egy címre küldjék el. A levelek sokasága miatt türelmüket és megértésüket kérjük, amíg választ kapnak!
    1. E-mail Orbán Viktornak

    Ha e-mailt szeretne küldeni Orbán Viktornak, ide írhat:
    orbanviktor@orbanviktor.hu
    2. Postai levél vagy küldemény Orbán Viktornak

    Ha postai levelet vagy küldeményt szeretne Orbán Viktorhoz eljuttatni, kérjük, ide címezze:
    Orbán Viktor
    1357 Budapest, Pf. 6.
    3. A honlappal kapcsolatos kérdések

    Ha a honlappal kapcsolatos kérdése, véleménye, észrevétele van, kérjük ide írjon:
    honlap@orbanviktor.hu

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -19 (27 szavazatból)
  3. Sültbolond mindenki, aki ettől a háborodott elméjű, megalomán seggfejtől azt várja, hogy mondjon is valamit. Ennek még egy értelmes gondolat nem hagyta el a száját soha! A feleségem azon az emlékezetes 1989-es júniusi napon annyit mondott nekem, amikor ez a féreg világgá hadarta ostoba képzelgéseit a negyedik koporsóról, melyben az ő fiatalsága feküdt szerinte (egek, nemsokkal azelőtt tért vissza Angliából a kedves MSZMP-titkár papa, későbbi bányatulajdonos otthonába): “Ez egy kígyó, hazug és jellemtelen senkiházi, meglátod majd, minden kitelik tőle, csak nehogy hatalomhoz jusson valaha is!” Mit mondjak igaza lett…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (34 szavazatból)
  4. megfelel a beszed a varakozasoknak, marmint nekem, aki nem vartam tole semmit es igenis az emberek fogjak nemcsak a valsag miatti kiesest, de az egesz dilettans, semmirekello orban-kormanyt is finanszirozni mikozben csereben meg remenyt sem kapnak arra, hogy itt valaha is javulni fog a helyzet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  5. Hackereket kéne az ibrahim által adott honlapokra küldeni. :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  6. Te Kaya, maradj meg inkább a fantomcégek adás-vételénél, egyrészt, az nagyon megy neked, másrészt fideszes cimboráidtól talán leesik egy kis aprópénz. Te vagy síkhülye vagy, vagy pedig minket nézel hülyének! Meghogy levelet írni (kritikát!) ennek a pszichopatának! Tényleg, nézesd meg sürgősen orvossal magadat! Ha meg provokátor vagy, dugulj el, ez nem a te tereped, világos?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (24 szavazatból)
  7. Inno, plusz a fociakadémiát azon keresztül a sunyi cégeiket . Csákvár környékén több száz hektárt vettek csak úgy hirtelen occsóé… Ha lemondana Viktor, szerényen eldolgozgatnak majd cégei suttyomban,, Árkotásnak délen nagy autók rendszámnélkül meg biztosítás nélkül , fiuknak 80 papiron utalva a többi zsebbe , nemis tudom honnét valók Valami HM vagy mi van az autók oldalára írva :D .. Csak nem M-zárolt verdák voltak… occsóért ? :D
    a hadügyminisztériumból ?

    Én is kérek egy kamiont :)

    Van itt pénz csak délelőtt leradírozták a kommentem mert neonácokó vót :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  8. Majd jönnek hamarosan az újabb nyugdíjmentő programok .
    Szépen megadóztatják a nyögdíjakat mert a nyuggerek csak dőzsölnek !!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  9. Tegnap írtam, beszéd megfejtése = 0. Bejött.

    Keedvees Kaya!
    Írtam már neki, de nem megy el a
    3,141592653589793238462643383279502884197169399CS-ába.
    Szólj neki te is, hátha rád hallgat.
    Gondolom ti jó viszonyban álltok, szeretitek egymást,
    persze cak politikai értelemben.
    Ilyen szép embert csak szereni lehet ugye,? Megértelek.
    Tisztelni kell a másságot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  10. semmit sem mondott .. azaz pontosan annyit, mint az elmúl 8+1 év alatt
    **
    csak tudnánk hol járt az elmúlt hetekben?
    - dolgozott, mint egy kisangyal.. szolidan háttérben
    - előtérbe helyezte a családot…Anikó főszerepben
    - vagy keverte az országokat.. nem Magyarországon, nem Angliában volt
    közülső helyet keresett… Ausztriát
    **
    kár, hogy nem maradt még pár évtizedet

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  11. Gonoszka 2011. augusztus 17. szerda 17:29
    “Egy kifejezetten erős depressziót sugárzó arc, a tanácstalanság és
    tudatlanság sugárzik róla.”
    … és mögötte a Kínai Kommunista Párt vezérétől megirigyelt zászlóerdő virít. Viszont EU tagállamként soha egy uniós zászló nincs a közelében. Nacionalizmusba bújtatott kivagyiság jellemzi a pasast.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  12. Kedves tl! (20:42)

    „Hitelt soha az életben nem fog felvenni, okulva a mostani esetből, a bankok kinek fognak hitelezi?”
    A mai fiatalokat (sőt nem csak őket) valóban elriasztja a hitel felvétele. A távozás nem véletlen…

    „Vagy itt is a tőke húzódik meg a hátérben, és esetleg új meggazdagodási létforma jön létre?
    A kilakoltatott nyomorult, szerencsétlenek lakása, amit nyomott árakon felvásárolnak, hogy aztán valaki, vagy valakik (a tűzhöz közeliek) bérlakásként befektetik.”
    A választ megadtad saját magad!

    „Hol itt a munka és a felelősség? Ezért kell minden „nagy” embert x szer jobban megfizetni.”

    A nagyobb felelősség sajnos nem mindig jár együtt a nagyobb felelősségre vonással.
    Van, hogy csak elvi felelősség marad, nehezen megfogható.

    Gondolom, sok újat nem mondtam, de sajnos a problémát mi nem tudjuk megoldani.
    A CHF –hitel probléma szerintem még nincs lejátszva.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  13. Ego
    19:01
    Sajnos, igazad van. Bár ne lenne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  14. Kaya

    ha befizeted a tagsagi dijat az utobbi fel evre visszamenoleg, akkor kicsit ciganyozhatsz, de ha nem fizetsz, akkor kussoljal LEGINKABB!:)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (9 szavazatból)
  15. Husz János Puszita

    Hogy nem mond semmit az egy dolog, de nem is csinál semmit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  16. Kaya, van ám közvetlen vonal a főnökéhez is! Ráadásul áram sem kell hozzá, elég összetenni a két kezed (csuhások térdre, imához)! És tudod még mi az előnye? nem nyomozhatók le az IP címek, továbbá nem ifjú titánok fogadják az üzeneteket. Az Úr közvetlenül meghallgat mindenkit.
    Tedd meg nekünk azt a szívességet, hogy nem nézel minket madárnak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  17. Evianna ha ír, azzal mond is valamit, amit érdemes elolvasni, szemben s hatalommániákus orbánccal, amibe sajnos Magyarország esett:
    http://kommentelek.nolblog.hu/archives/2011/07/06/165584/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  18. Mi lenne ha nem lenne a vilagban valsag? Mit mondott volna? Gyurcsany ……. stb. es?
    Nem mondott semmit? TUDTUK!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  19. Kedves Huszita Puszita!
    Dehogynem csinál ez semmit!
    Új alkotmány, az semmi?
    Mediatörvény, az semmi?
    Minden Európai hülye, az semmi
    Kilenc évre bebetonozott pártkatonák, az semmi?
    Sarkallatos törvények, amit csak most fogtok(-unk) megszívni, az semmi?
    Vissza, mindent vissza körkörösen, az semmi?
    Már csak Kina szimpatizál velünk, az semmi?
    Teszi ez a manus a dolgát rendesen.
    Hol a fenében képezték ezt ki, és ki, és miért?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  20. Kaya
    $7/honap! az osszesen 42, de ezt felfele kerekitjuk, mint az olaszok az arakat az euro belepese utan, azaz $50 legyszives utalni es igerem utana kicsit turelmesebbek leszek veled!:)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (5 szavazatból)
  21. a nyelvtani egyezetlenseg direkt volt, mielott belemkotnenek a nyelveszek!:)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (4 szavazatból)
  22. Egyébként meg egy tanulságos példa, ahogyan a hívők agyát mossák:
    http://egyenlito.blog.hu/2011/08/17/rejtegeti_a_hircentrum_a_siralmas_gazdasagi_adatot

    valamint egy igen figyelemreméltó komment egy amúgy sem érdektelen blogról:
    adamis.ivan 2011.08.17. 15:57:30
    @Trompf: “Ezt a GDP növekedést leginkább a szomszédos országok összevetésében érdemes tanulmányozni.

    Mi itt átlagosat produkálunk, nem úgy mint az MSZP 8 éve alatt, ahol mindvégig az utolsók között tartották nyílván a növekedésünket.”

    Óh, Te vezéredet kétségbeesve, vakon védelmező balga! Az MSZP-ből nekem is elegem van, hidd el! De emlékezz vissza, hogy az MSZP-nek mennyire tilos volt az “egyre fokozódó”, kellemetlen nemzetközi helyzetre hivatkozni? Pont Pártod, sajtója, és a magadfajták kezdtek ilyenkor hőbörögni. Hogy, pl. mé nem látták előre a válságot, meg ilyenek.
    A mostani nemzetközi dekonjunktúrára simán lehetett készülni hónapok óta. Drága Matolcsytok mégis talált 4-6% os növekedést prognosztizálni, és konzervatív becslésképnt legrosszabb 3%-ot beleírni a konvergenciaprogramba. MÉg azt is jelzem, hogy már Bajnaiék alatt mindennek elmondták a kormányt, hogy nem nyújt segédkezet a frankhiteleseknek. Mennyi is volt akkor az árfolyam? 190? MIért is kellett másfél évig és 270-es árfolyamig várni a konkrét lépésekkel, és ezalatt inkább alkotmányozni, médiatörvénykezni, átnevezni, médiát és mindent megszállni?????
    És hogy fogalmazott hetekkel ezelőtt Viktor? Magyarország, avilágon egyedüliként helyes válaszokat adott a gazdasági kihívásokra! A heyles válaszok eredményét magad is láthatod.
    Hogy van az, hogy Matolcsy kivételével mindenki tudta, hogy az egykulcsos két beígért alapvetését nem fogja megvalósítani tenni: 1.)Kurvára nem lesz mindenkiek jó, sőt… 2.) Kurvára nem fogja “dinamizálni” a gazdaságot. (Kis tömeg javítja csak a fogyasztási képességét, ennek megfelelően kimutathatatlan a fogyasztásnövekedés. Valamint, megfeledkeztek arról, hogy azokat sújtja leginkább a frankválság, akik amúgy sem jártak jól. De még a módosabbak közül is soknak a 16%-on való nyerségéet, elviszi a farnkhitel.) Szóval, barátom, ezt mind lehetett előre tudni, hiszen még ki sem lábaltunk igazán a válságból, ez most nem olyan volt, mint 2008. De a szomorú, hogy még, ha nem is romlott volna a környezet, a felsorolt intézkedések legtöbbje akkor is téves volt, és amúgy sem hozta voln a számokat.
    A másik pedig, tök mindegy már, mit vót az elmútnyócévben, PÁRTOD és KORMÁNYOD MEGÍGÉRTE, hogy helyrehozza a károkat. Egy ilyen ígéret felelős gazdasági és egyéb gondolkodást feltételez. Hogy ők mindennel számolnak. NA, barátom, egyes egyedül ehhez az igérethez nyúlhatsz most már vissza! Sem az elmútnyócévez, sem a nemzetközi helyzethez. A Pártod gazdaságpolitikája fundamentumaiban volt szar már a legelején. És ezt mindenki tudta, mondta. Csak nem akaródzott meghallani az uraknak. Kíváncsian és előre mosolyogva várom az újabb cinikus Orbán-féle világ- és bizonyítványmagyarázatot. Te meg ne védd ennyire a Fideszt a nyilvánvaló baromságaikkal, mert pénzt ezért nem kapsz tőlük, pozícióba nem tesznek, és egyszer csak már nagyon ciki lesz.
    UI: És mennyire tudtam, hogy ígéretük ellenére, a szuperbruttót sem fogják kivezetni! Te nem tudtad? :)
    http://varanus.blog.hu/2011/08/17/uton_a_beka_segge_ala#comments

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  23. és még két jó komment ugyanonnan, ha nincs türelmetek végigbogarászni:
    (ez neked is szól Kaya!)
    nu pagagyí 2011.08.17. 16:31:15
    @troll ellenpólus: A siker relatív. A legkeményebb válság idején 180 volt a CHF, az elátkozott Gyurcsány alatt meg 3-4% a gazdasági növekedés.

    Hogy mi van a nagyvilágban, kit érdekel? Akkoriban a Fidesz is a kormány nyakába varrta a világ összes baját, nulla empátiával. Úgy voltak vele, minél rosszabb, annál jobb nekik. Igazán hazafias hozzáállás volt.

    Legközelebb akkor szólalj meg, ha a CHF visszament 180-ra és növekedés elérte a 3%-ot.
    Onnan mérhetjük majd a világ – szerinted – legjobb, legügyesebb kormányának tevékenységét.

    Tahótlanítok
    adamis.ivan 2011.08.17. 16:39:02
    @newtehen: Már most is van a ki letagadja, de legalábbis eltűnt az egykori büszkeség, és zavart félrenézés van.
    Kérésed talán túlzás, én megelégednék egyetlen olyannal, aki képes végre egyszerűen elhatátolódni a Fidesztől, amint ahogy, megmaradva alapvetően, szociálisan érzékeny liberálisnak, le tudtam szakadni a a ballib koalícióról. (Igaz, nekem nem voolt ez annyira nehéz, mert elvakult fanjuk sose voltam, mindig kritikusan szemlétem őket is, és az én pofám égett helyettük, ha valami ordas baromságot csináltak). Sztem, ez nam akkora kérés. Józan kritika, és önkritika. Az eszméit felőlem megtarthatja, maradhat jobboldali, ha akar. Csak azt lássa már be, hogy a Fidesz nagyon nem egyenlő jobboldaliság.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  24. Kaya Ibrahym

    Amit itt leírtál,(email cím, stb) nagyon bátor embernek kell lennie, hogy ezekre a címekre írjon,
    még névtelenül is, 52 éves vagyok, még soha nem féltem, a politikai hatalmaktól,
    de én most nem kockáztatnék.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  25. “innocent
    2011. augusztus 17. szerda
    22:11 ”
    “akkor kicsit ciganyozhatsz, de ha nem fizetsz, akkor kussoljal ”
    Ezért minuszoltalak!
    Minket nem lehet lefizetni!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  26. “A miniszterelnök elmondta, hogy jelentést kért a nemzetgazdasági minisztertől, ami kivizsgálja, hogy miért futott fel Magyarországon ennyire a devizahitelezés és terjed el. Meg kell vizsgálni, hogy kiket terhel felelősség.”
    .
    Nagyon helyes. Kezdjék az indokolatlanul magasan tartott forintkamatok miatt a jegybank akkori elnökénél, akit a devizahitelek elszabadulásakor és utána is még évekig Járai Zsigmondnak hívtak.
    Járait a felelősségre vonás után örökre el kell tiltani a jegybank környékéről is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  27. “proaktiv
    2011. augusztus 17. szerda
    21:54 ”
    És még sok ++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  28. rupcsi

    a cel szentesiti az eszkozt! eshat inkabb ugy ciganyozzon, hogy fizet melle, mint anelkul!
    nem vagy valami businessman-tipus!:)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  29. kekec!
    Azt ne várd, hogy érzelmileg befolyásolt emberek elkezdenek gondolkodni.
    Érezni sokkal egyszerűbb, mint gondolkodni, nem igényel energiatöbbletet.
    Milyen egyszerű köpdösni valakiket, amit mások is tesznek.
    Erre épül az emberi társadalom.
    Ennek felismerői, megfelelő manipulációval, talán ösztönösen,
    fenntartják ezt az állapotot.
    A rációt mindig elnyomja az érzelem.
    (pl.: férfiaknél a kisfej irányítja a nagyot)
    Ez bennünk van, ez emberi dolog.
    Ebből csak katasztrófális megvilágosodás után tudnak meszabadulni.
    Többnyire későn.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  30. Őszinte csodálatom mindazom kommentelőknek akik errő a nagyí semmiről ennyit tudnak írni. A lottó 5-söm lett volna olyan biztos, mint ahogy biztos voltam benne, hogy az égvilágon semmi értelmeset nem fog tudni mondani, mert hogy nem is lehet.
    Mindenesetre, ha a képnek, meg a TV-nek hinni lehet meglehetősen összetörtnek látható az elnök. Megmondtam, de nem azért: Isten malmai lassan de biztosan őrölnek. Úgy látom a Viktort is.Jó lenne ezt az egész pojácáskodást már abba hagynia.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  31. Kedves Jade!
    Ez a nagy semmi, jelenleg a mai magyar idők meghatározója.
    Isten malamai nagyon-nagyon lassan őrölnek, engem pedig
    addig százszor meglopnak.
    Most már nyugodt vagyok, majd megbünhödnek, vagy nem.
    Ez nem fogja abbahagyni csak úgy.
    Azt hiszem, sokan fognak belehalni, amig ez eltakarodik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  32. Mindent elmondtatok, ami ebben a témában volt, felesleges szaporítani a szót a semmire. Viszont annyit azért megtudtunk…még mindig van olyan haver képviselő, aki még semmilyen bizottságban, vagy albizottságban nincs (megfelelő javadalmazásért). Még van szétosztható közpénz, erre is! Csutkababa! Lassan rád szakad a plafon!! :evil:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  33. Kaya
    Én már régen írtam neki de sajnos még válaszra sem méltatott. Igaz lehet nem jót írtam, mert arra kértem cseréljünk fizetést egy fél évig legalább!! Talán az én 80 ezrem sok neki :-)))))-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  34. Vigyázat! A Kormány ismét meg akar védeni bennünket! Pucolás!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  35. “Az Orbán-rendszer teljesen megfelel a magyar ember színvonalának, megtalálta a zsák a foltját.”

    Ez a lényeg, a többi hiábavaló fecsegés.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  36. “….a diktátor és a nép elválaszthatatlan egymástól, nincs diktátor az őt elfogadó nép nélkül. A diktátor uralmának alapja, hogy a nép szereti.”

    Az isten adta nép. Még akkor is imád, mikor kiderül, színtelen, szagtalan, súlytalan a Vezér. Egyetlen ébkézláb ötlet nélküli. Ha belebonyolódik és fogjává válik saját demagógiájának. Ha lenézi és jobbágyként kezeli az isten adta népet.

    Ez tényleg teljesen megfelel a színvonalunknak. Ilyenek vagyunk és Schluss- Pass.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  37. bruckenbacker kapitány

    …szép a tábla előtte.
    Miniszterelnök

    A miniszterelnöki funkció kialakulása [szerkesztés]

    A miniszterelnöki funkció az érett feudális abszolutizmus (18. század) idején alakult ki, azzal párhuzamosan, ahogy a hivatalnokrendszer egyre differenciáltabbá vált. Az abszolutikus uralkodók a hivatalnokrendszer vezetésére minisztereket neveztek ki; a miniszter szó eredetileg szolgát jelent, ebben az értelemben a miniszter a “király első szolgája”, így a kormányzat vezetője volt, természetszerűleg jelentős politikai hatalommal. Angliában a 16-17. században gyakran – de nem minden esetben – egyben a királyi tanács elnöke is, amelynek azonban akkor még nem miniszterek, hanem tanácsosok voltak a tagjai.

    Ahogy az államigazgatás szervezete egyre bonyolultabbá vált, több miniszter kinevezése lett szükségessé. Közülük vált ki az “első miniszter”, aki mivel a miniszterek testületként kezdtek működni, e testület elnökévé – miniszterelnökké – vált (Angliában a miniszterelnök megnevezése máig prime minister, szó szerint első miniszter). Kezdetben a kinevezés feltétele volt a nemesi származás, a 18. században azonban már polgári származásúak számára is elérhetővé vált a poszt (persze ekkor azonnal nemességet kaptak.) Az első angol miniszterelnök nem hivatalosan Sir Robert Walpole volt (1676-1745), aki 1721 és 1745 között töltötte be ezt a tisztet.

    A miniszterek, illetve a miniszterelnökök kezdetben az uralkodónak feleltek, a polgári forradalmak következtében alakult ki a parlamentnek felelős kormány, illetve a parlamentnek felelős miniszterelnök intézménye. (Jellemző, hogy Angliában a korai fejlődés eredményeként a parlamenti kormányzás intézménye korábbi, mint a miniszterelnöki intézmény.) Ekkortól szükséges az is, hogy a miniszterelnök, illetve a kormány bírja a parlamenti képviselők többségének a bizalmát.
    A miniszterelnök kinevezése, illetve választása [szerkesztés]

    A miniszterelnököt néhol az uralkodó vagy a köztársasági elnök nevezi ki (például Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország), néhol csupán jelöli, és a parlament választja meg (Magyarország, Németország). Modern parlamenti rendszerekben a miniszterelnöki funkció betöltéséhez az szükséges, hogy a parlament a miniszterelnök, vagy a kormány (lényegében a kettő azonos) programját elfogadja. Szokásjog szerint ezért az államfő olyan embert nevez ki (vagy jelöl), aki képes a parlamenti többséget a maga számára biztosítani (Erre elvileg semmi nem kötelezi, de ellenkező esetben gyakorlatilag azonnal megbukik, illetve képtelen kormányozni.) vagy oly módon, hogy pártja a parlamenti szavazatok 51%-át birtokolja, vagy úgy, hogy több pártból álló koalíciót hoz létre. Kivételes esetben sor kerülhet ún. kisebbségi kormányzásra is, ebben az esetben a kormányt alkotó pártok nincsenek többségben a parlamentben, hanem minden törvény elfogadásához külön-külön kell megszerezni egy vagy több kormányon kívüli párt támogatását. (Az elmúlt évtizedekben erre Olaszország és Izrael mutatott többször példát.)

    Különleges alkotmányos szerkezetet jelent az Amerikai Egyesült Államok, ahol az elnököt közvetlenül (pontosabban az elektori testület közvetítésével) választják, és aki egyben a kormány feje (vagyis miniszterelnök) is. Ő nélkülözheti – és gyakran nélkülözi is – a Kongresszus egyik vagy mindkét házában a többséget. Fontosabb törvények elfogadásakor ezért gyakran személyesen lobbizik az ellenpárt képviselőinél, illetve szenátorainál.
    A miniszterelnök mandátumának megszűnése [szerkesztés]

    A miniszterelnök lemondhat pozíciójáról; egyes országokban ez egyben a kormány lemondását is jelenti, másutt nem. Normális esetben a miniszerelnök mandátuma az újabb általános választásokig, illetve az azt követően kinevezett/megválasztott új miniszterelnök hivatalba lépéséig tart. Meghatározott feltételek mellett (általában több képviselő együttes kezdeményezésére) a parlament bizalmatlansági indítványt nyújthat be a miniszerelnök, illetve a kormány ellen, a miniszterelnök kérhet bizalmi szavazást, vagy egy törvény elfogadását bizalmi kérdésnek nyilváníthat.

    Különleges intézmény a konstruktív bizalmatlansági indítvány, ami azt jelenti, hogy bizalmatlansági indítvány csak az új miniszterelnökjelölt megnevezésével együtt nyújtható be, aki az indítvány megszavazásával egyben megválasztott új miniszterelnöknek tekintendő. Ezt elsőként a Német Szövetségi Köztársaságban vezették be, a Weimari Köztársaság rossz tapasztalatai alapján, elkerülendő, hogy a több pártból álló parlament úgy buktassa meg a kormányt, hogy azután nem képes új miniszerelnököt (ott kancellárt) választani. Ezt a megoldást 1990-ben a magyar alkotmányos rendszer is átvette.
    A funkció története Magyarországon [szerkesztés]
    A Batthyány-kormány [szerkesztés]

    Magyarországon az első felelős kormányt (a mai szóhasználattól eltérően) minisztériumnak nevezték. V. Ferdinánd király 1848. március 17-én nevezte ki miniszterelnöknek gróf Batthyány Lajost.

    Az első felelős magyar minisztérium /=kormány/ névsora: Miniszterelnök: gr. Batthyány Lajos; Pénzügyminiszter: Kossuth Lajos; Igazságügyi miniszter: Deák Ferenc; Belügyminiszter: Szemere Bertalan; Vallási- és oktatásügyi miniszter: Eötvös József; Földművelési- és iparügyi miniszter: Klauzál Gábor; Közmunkaügyi miniszter: Széchenyi István; Hadügyminiszter: Mészáros Lázár; “A király személye körüli” miniszter: Esterházy Pál
    A minisztertanács elnöke [szerkesztés]

    Magyarországon 1949 és 1990 között a kormányt minisztertanácsnak nevezték és a miniszterelnök helyett a minisztertanács elnöke volt a funkció hivatalos neve.
    A miniszterelnök jogállása a mai magyar alkotmányban [szerkesztés]

    A magyar alkotmány szerint a magyar kormány vezetőjét, a mindenkori köztársasági elnök kéri fel kormányzásra, és az országgyűlés egyszerű többséggel választja meg. A miniszterelnök tesz javaslatot a kormány tagjainak személyére és a köztársasági elnök nevezi ki a minisztereket. A miniszterelnök vezeti a kormány üléseit, és felügyeli a kormány által hozott rendelkezések végrehajtását.
    A miniszterelnöki megbizatás megszűnése [szerkesztés]

    A miniszterelnöki megbízatás a kormány megbizatásának megszűnésével együtt megszűnik és fordítva. A kormány megbízatása megszűnik, ha

    az újonnan megválasztott Országgyűlés megalakul, vagy
    a miniszterelnök, vagy a kormány lemond, vagy
    a miniszterelnök halálával vagy,
    a miniszterelnök választójogának elvesztésével, vagy
    a miniszterelnök összeférhetetlenségének megállapításával, vagy
    ha az Országgyűlés a miniszterelnöktől megvonja a bizalmat és új miniszterelnököt választ.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  38. bruckenbacker kapitány

    Wipipédia a forrás az előbbi hozzászóláshoz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  39. Némi vizuális elemzéssel tarkított érdemi értékelés (mások is buktak a bushman szánkó hasonlatra!)
    http://varanus.blog.hu/2011/08/18/a_matolcsyzmus_hazavagta_orbant#comments

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  40. Természetesen nem az emberek fogják megfizetni a válság árát, hiszen szeretett vezérünk szerint a zemberek a milliomosoknál kezdödnek , az az alattiak csak feleslegesen rontják a levegőt.Csak rabszolgáknak valók.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  41. Kedves Kaya Ibrahym!

    Egy demokrata diktátorral beszélget, nem áll szóba, nem kér tőle semmit, elemben kineveti, nem figyel arra amit mond, egy szóval légneműnek tekinti. Ezzel tudja leginkább bosszantani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  42. Orbán azért akarja a devizahitelezés elszaladásáért felelős személyt kutatni, mert 2002-ben a bukása után sokáig nem volt abban a helyzetben, hogy követni tudta volna a magyarországi sajtót. Pedig akkor számtalan ilyen cikk jelent meg!
    http://www.piacesprofit.hu/velemeny/az_eros_forint_es_az_export_8211_jarai_8220komolytalansaga8221.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos