Ronai and Ronai
AMERIKAI

A Magyar Nemzet támadása Paul Lendvai ellen 2011. augusztus 5. péntek 17:29 | AN

  • Hozzászólások(52)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A Magyar Nemzet támadása Paul Lendvai ellen

Budapest – A Fidesz lakájmédiája továbbra is feladatának tekinti, hogy amortizálja és kriminalizálja az Orbán Viktorral szemben kritikus politikusokat, közéleti szereplőket, újságírókat. A Párt erős ökle ezúttal újra Paul Lendvait szemelte ki magának, ezúttal azt állítva, hogy beszervezett “társadalmi kapcsolatként” együttműködött a kommunista állambiztonsági szolgálattal. Csupán sikertelen beszervezési kísérlete volt Lendvainak, de ilyen Orbán Viktornak is volt a katonaságnál. Az újságíráshoz nem sok köze vannak annak a politikai lejárató tevékenységnek, amit a Magyar Nemzet nevű nyomdaipari termék folytat. De nem is az számít, hogy hazudnak, hanem a cél.

A Magyar Nemzet zavaros cikkében egyrészt “társadalmi kapcsolatnak” nevezi Paul Lendvait, majd “Cole Michael” fedőnéven azonosítja. A társadalmi kapcsolatoknak azonban nem voltak fedőnevei, ahogyan Boross Péternek sem volt fedőneve a Dél-Pesti Vendéglátóipari Vállalatnál, vagy – tudomásunk szerint – Schmitt Pál is csupán “társadalmi kapcsolat”-ként dolgozott a kommunista állambiztonsági szolgálatnak. Fedőneveik még a legkiválóbb fideszes és jobboldali politikusoknak sem voltak, kivéve, ha ügynöknek szervezték be őket. Ha viszont valaki ügynök, akkor nem társadalmi kapcsolat és fordítva.

A nagy karrier előtt álló szerző a Fidesz újságírónak álcázott ügynökeinek szokásos technikájával meglebegteti ugyan, hogy Paul Lendvainak volt egy beszervezési kísérlete, de azt már elhallgatja, hogy az – amiképpen az már több helyen is megjelent – sikertelen volt. Több állambiztonsági irat maga tesz tanúbizonyságot arról, hogy Lendvai minden kapcsolatában arra törekedett, hogy ne tudják beszervezni vagy felhasználni. Az igazság persze nem számít, mert az igazság az, amit a Párt mond.

Egyébként az a tevékenység amit a Magyar Nemzet bértollnokai és politikai komisszárjai végeznek, ízig-vérig titkosszolgálati tevékenység. Titkosszolgálatokra jellemző, hogy lejárató kampányokat indítanak, terhelő adatokat kreálnak, egyes személyekkel szemben karaktergyilkosságokat hajtanak végre különböző “játszmák” és “műveletek” segítségével. A Forradalmi Munkás és Paraszt Kormány, a Nemzeti Ügyek Kormánya, általában akkor uszítja rá vérebeit Paul Lendvaira, amikor túl sok külföldi bíráló cikk jelenik meg, és a híveknek azt a hatást kell kelteni, hogy ezek mögött a kommunista és zsidó liberális összeesküvés áll, hogy lejárassa a világ legdemokratikusabb kormányát, amelyet soha nem látott egység és világkorszakváltás állított a helyére.

Maga a mechanizmus úgy működik, hogy a hazugságra szomjas híveket el kell látni valamiféle magyarázattal, amelyet beilleszthetnek a világképükbe, amely mindenre magyarázatot ad, és amely kizárja, hogy a Duce bármit is rosszul csinálna. Ennek érdekében nem drága az sem, hogy bárkit bemocskoljanak, olyan emberek tisztességét kezdjék ki, akik ezerszer különbek náluk (ilyen aljasságokat például nem tenne), és ezerszer többet tett a magyar nemzetért és hazáért, mint azok a gerinc nélküli senkiháziak, akik egyáltalán szájukra merik venni a nevét.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (24 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +36 ( 40 szavazatból)
A Magyar Nemzet támadása Paul Lendvai ellen, 4.7 out of 5 based on 24 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(52)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

52 Reader’s Comments

  1. Ez a bumeráng ugyan kit fog fejbe verni, ha rövid körút végén visszatalál? :)
    Tudvalevő – ugye – hogy akkor jön vissza a bumeráng, ha nem találja el a célt!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (29 szavazatból)
  2. Az, hogy a ,,nagy vezírt” kik mikor hol és miért szervezték be, schmidt meg a többiek tudnának rá válaszolni….az öreg Lendvai megírja az igazat…fáj valakiknak? Ajaj, de még hogy! Sajnos az igazságnak csak töredéke kerül így is a felszinre! Itt van a mi eseteinknek a száma, de ma végre megtört a jég! Németül írták, Strasbourg Cedex-ből jött, 2 oldal terjedelemben, megindul a vizsgálat az elkövetett törvénytelenségek miatt, ehhez nem kell Lendvai, ehhez csak kitartás kell, Magyarnak kell lenni! Ha meg még külhonból is segítenek, látván a korrupt és megfélemlített hazai sajtót, az már csak hab a tortán!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (37 szavazatból)
  3. Fél-információ közlésével szépen félre is informálják az olvasókat,
    amelyből csak azt fogják megjegyezni, történt egy beszervezés.
    A céljukat már elérték.
    Aki igénytelen az csak az egyik oldalról szerzi be az információt.

    Így igazolva a Fidesz hívők helyét minden fontos pozícióban.
    Lehet tovább folytatni…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (25 szavazatból)
  4. Paul Lendvait nem lehet lejáratni, Ő a szaktudásával és korrekt elemzéseivel szerzett szakmai tekintélyt, nem hatalmi arroganciával és mások mocskolásával.
    A Magyar Nemzet nevet bitorló napilap Rákosi Mátyás sajtójának lakájszerepét vállalva folytat lejárató kampányt nagy ekintélyű emberek ellen. Két okból teszi ezt, egyrészt nincs észérvük az őket tenyerükből etetőket kritizálók bírálataira, másrészt kissebbségi érzésük vezeti a náluk toronymagasn jobb erkölcsű és tudású emberekkel szembeni erkölcstelen támadásaikat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (37 szavazatból)
  5. legyen büszke Lendvai úr, hogy annyira érzékenyen érinti ezt a bűnöző bandát a tevékenysége, hogy szükségét találták a lejáratásnak.
    A NBH, vagy hogy nevezik most, kezében van a teljes ügynökanyag, azt neveznek ki ügynöknek, társadalmi munkatársnak, akit akarnak. Nem véletlen, hogy 1988-ban azonnal Kövér Lászlót nevezték ki a titkosszolgálatok felügyeletére. Ugyanaz volt a feladata ott, mint Simicskának az APEH-ben. Eltüntetni minden bizonyítékot a fijjúgról. Nem véletlen az sem, hogy az első uralkodásuk időszakában semmiről nem készült írásos jkv. feljegyzés, bármi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (30 szavazatból)
  6. De jó, hogy szenny lapokat kb. egy féléve nem olvasok. A híg trágya Tv – ket se nézem, a rádióik is ugatják a tisztességet, mint Fehér agyar a vadonba a teliholdat.
    Azóta egészségi állapotom javult. A kormány szellemi állapota, viszont aggasztó. Ezek a mi kontókra xekszuálják el Hazánkat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (29 szavazatból)
  7. Remélem Paul Lendvai bepereli ezt a mocskos, hazug bandát olyan kártérítésre, hogy végleg belerokkanjanak! Hol van most “fideszlotyovics- annaméri” a tájékoztatás szentségével, a kiegyensúlyozottsággal és a hitelességgel?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (28 szavazatból)
  8. Az a baj, hogy amikor elkezdte ez a vitéz társaság a karaktergyilkosságokat, senki nem jelentette fel őket.Akkor kellett volna őket megtanítani kesztyűbe dudálni!
    Egyébként Lendvai úrnak meg csak jelenthetnek… Tanulhatnának tőle… mondjuk jellemességet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  9. Nagyon szomorú ez most divatos Janus arc. A Parlamentben leszólják a jobbikosokat, hogy ne zsidózzanak, miközben ők és a lakájmédiájuk (legjobb haverrel Zsocival az élen) burkoltan zsidóznak. Így akarnak kedveskedni azoknak, akik hezitálnak a Jobbik és a Fidesz között. Sorolhatjuk Cohn Bendit, Heller Ágnes, Paul Lendvai, Schiff András és így tovább. Vajon miért pont őket kezdik ki?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  10. Nem figyelik kérem, hogy Lendvai Pálról csak az ügynök jelentéseket idézik és azokat veszik valóságnak. Az ügynök, mint hiteles forrás. A Magyar Nemzet a spiclitörténelem szellemében ír, azok véleményére ad. A Fidesz nagy újítását mégis elfogadom. Elszámoltatás. Ha nekik nem sikerül, a jogállamban lehetséges a felelősségre vonás. A szégyenpad. A kiközösítés. Legyen csak egy két álmatlan éjszakájuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (14 szavazatból)
  11. A Magyar Nemzet nem újság, hanem csak papírra vetett betűk sokasága! Ezek a betű sorok egyoldalú hazugságokat tartalmaznak,ezért nem is érdemes komolyan venni az egész lapot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  12. Paul Lendvai kilométerekkel van feljebb szellemileg, erkölcsileg, emberileg, mint a lába körül kaffogó sakálhorda. Vagy annak egyik idomárja, Semjén, akinek bizonyára van szerepe az újabb karaktergyilkossági kísérletben (mondhatnám szellemi bérgyilkosságban), amihez olyan jól ért.
    És végül nem is szólva Orbánról, mert ő az, aki ennek az egész bandának a porondmestere, aki irányt szab a kaffogásnak, aki feladatot ad az idomárnak, aki egy személyben IS felelős mindazért, amit ő, a pártja és a csahosai ez ellen az ország ellen elkövettek.
    Na és ez az egész banda együttvéve is kevés ahhoz, hogy megkösse Lendvai cipőfűzőjét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  13. Már bocsánat – és elmnézést az admintól – de a Magyar Nemzetbe a seggem se törölném.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  14. Hogy merik a Nemzetünk nevét ilyen szennylapra írni? Ezek pofáján olyan vastag a bőr, hogy a géppisztolygolyó is visszafordul róluk. A patkány is kikéri magának, ha hozzá merik hasonlítani ezeket a szemeteket!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  15. Ha Horn Gyula tudta volna, mi lesz a Magyar Nemzetből, tuti nem menti meg, amikor a csőd szélére került …..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  16. Kit érdekel, hogy mit hord össze habzó szájjal a Magyar Nemzet? Jó érzésű, mértéktartó újságolvasó a kezébe sem veszi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  17. Trulla!Azért ,mert nyíltan vállalják az igazságot és azt,hogy hívei a demokráciának,és nem utolsó sorban NEVÜK is van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  18. cornelius juttatta eszembe, abszolút nem tartozik ide, ezért elmondom:
    Az 50-es években igen rossz minőségű volt a vécépapír, ezért a kórházakban egyesek inkább papírvattát használtak helyette. Egyszer csak megjelent a vécé bejáratán ez a jól skandálható figyelmeztetés:
    “PAPÍRVATTÁT HASZNÁLSZ?
    ELLENSÉGGEL PAKTÁLSZ!”
    Nem sokáig késett a nép hangja, ez jelent meg alatta:
    “NEM PAKTÁLOK ELLENSÉGGEL,
    TÖRLÖM SEGGEM SZABAD NÉPPEL!”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  19. Az a baj,hogy ezt a szennylapot 15000 példányban rendelik meg az állami cégek,szervezetek,és ezt látják a dolgozók az asztalon,reggel,kávézás közben…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  20. Eltekintve attól a ténytől , hogy Paul írásaiban sok igazság van , kérdem: ÁVÓ-s volt -e Paul Szombathelyen ‘56 előtt ? Ha igen és az erre vonatkozó dokumentumok (=a neten is láthatók!) igazak, akkor menjen el a jó büdös sunyiba……

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -12 (16 szavazatból)
  21. Engem az keserít el, hogy a magyarnak nevezett néphalmazban milyen sok ílyen gátlástalan, ÖNKÉNTES gazember termelődik, mint a MN újságíróit helyettesítő fideszes akárkik, akik ún. cikkeket írogatnak. Persze a tulajdonost sem szabad kihagyni a körből. Ezek a szellemi és jellem korcsok itt úgy teremnek,mint máshol a gaz. Ez úgy látszik magyar sajátosság. Miattuk alakul ki aza vélemény, hogy a magyar a tetű szinonímája. Ezeknek semmi nem számít, csak az egyéni érvényesülés mindenáron. Bárkin átgázolva. Miféle értékrenddel bírnak ezek és honnan hozták ezt magukkal? Legszívesebben agyonütném őket. Azt szokták mondani, ilyenek mindig voltak és lesznek. Persze, csak az a baj, ha olyan túlsülyba kerülnek, hogy az már a közösség (társadalom) létét veszélyezteti.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  22. Miklós!
    Hány éves is lehetett 56-ban? 16, vagy 18 ? :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  23. A vikipédia szerint 1929 ben született.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  24. A M.N. nevű sajtótermék Orbán talpnyalója. Bármit is ír, azt nem kell komolyan venni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  25. Diogenes
    Ennél rosszabb az, hogy sikeresen mérgezi a lelkeket évek óta és fertőzi meg gyalázatos “gondolataival” az arra kaphatóakat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  26. Valaha a Szabad Nép volt az egyetlen kapható sajtótermék (vagy ha volt más, az is ilyen volt), ettől még az emberek megpróbáltak tájékozódni. Ma sem lehetetlen, ehhez persze újra meg kéne tanulni olvasni és szövegérteni (50 éve ez a fogalom sem létezett…). Ha kell, a sorok között is. Amíg az emberek beérik végletekig leegyszerűsített lózungokkal, sőt, örömmel fogadják, hogy ilyen könnyen-gyorsan eligazítják őket az élet dolgaiban, addig persze maradunk, amik vagyunk: Európa talán legelbutultabb országa.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  27. Ilyen aljas bagázst mint ezek sehol a világon nem találhatnánk!!!
    Jellemtelen hazug mocsok banda!!!
    Remélem a sors kegyetlenül vissza vág nekik ezekért az aljasságokért és kínhalállal lakolnak!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  28. Az még hagyján, hogy a (M)Agyar Nemzés fedőnevet aggat egy “társadalmi kapcsolat”-ra, amelyek ilyesmit soha nem kaptak a HariHáromtól, de még tovább megy a zavaros önelletmondások sűrű rengetegébe.
    Azt írja ui. az említett nyomdaipari selejt, hogy a magyar hatóságok ugyan “elégedettek voltak” Lendvaival, de a “bolgárok” kérésére beleegyeztek, hogy a publicistát “az összes szocialista ország területéről kitiltsák”!
    Aha! Hát ez egy roppant életszerű mozzanat Lendvai “ügynöki pályafutása” során! Egy sikeres és jól működő besúgót, a magyar államvédelem, egy másik ország kérésére enged kitílttatni az NDK-tól Bulgáriáig, Csehszlovákiától Mongóliáig mindenhonnan! :-D
    Persze ezt a logikai bukfencet, az arrak kaphatóük észre sem veszik!
    Ahogy nem vette észre, a mi kedves “Miklos”-unk sem 10.36.-os kommentjéből ítélve! Mert ugye itt az a nagy bűzös helyzet, hogy lehet ugyan valakit elküldeni a jó édesbe annak alapján, hogy miféle “dokumentumokat” és “anyagokat” köröztetnek róla a neten (ahová bárki, bármilyen ostobaságot bármekkora terjedelemben és akárhányszor feltehet), de ha veszi magának a fárdtságot és ha már úgyis a hálón kattingat, esetleg utána nézhetett volna a megvádolt pályafutásának, munkásságának, s akkor (talán) ráébred arra, hogy a Lendvaira rákenni igyekezet szarnak kb. annyi köze van a valósághoz, mint azt állítani, hogy Adolf (Schickelgruber) Hitler a berlini Führerbunkerben ezerszámra bújtatott Auschwitzból kimenekített zsidókat!
    Tehát kedves “Miklos”! Ugye mindezek fényében nem kell külön leírnom, hogy ki is “menjen el a jó büdös sunyiba”! …
    Ja és még valami: ha Lendvai esetleg tényleg “ÁVÓs” volt annó, az mitsem von le az orbáni országlással szembeni kritikai észrevételei igazságtartalmából!
    Esetleg ezen sem ártana elgondolkodni, márcsak azért sem, mert kies Hazánkban olyanoknak is módjuk volt Tákolmányt koncepcionálni Orbán megbízásából, akiknek a Lendvainál közelebbi múltja is alaposan necces!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  29. gets-nek! Aki ennyire tájékozatlan , minek írogat? 1956-ban 27 éves volt és nem 16-18. Aki a számtanban ennyire gyenge, ugyan mit oktat?
    Kedves szendamnak! Önnel (esetleg) ellentétben (?) én rengeteg osztrák újságot olvasok, ahol közlik Paul életrajzát , a riportjait követően. 1945-1956 -ig nem szerepel semmi munkahelyeitől. Vajon miért esett ki ez a röpke 11 év?
    Később facsimile dokumentumokat láttam arról, hogy miért…
    Akit érdekel, megtekintheti. Akit meg még hitelesebben érdekel, kérdezze meg magát Pault.
    Az utolsó bekezdésével még egyet tudok érteni.
    Ja még egy: én nem voltam sem ÁVH-s, sem párttag, pedik Paul-hoz hasonlóan hazai, múltbeli karrieremnek nem ártott volna….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -6 (8 szavazatból)
  30. Jellemző módon a szerzőt támadják, és igyekszenek azzal nem törődni, amit leírt. Szerintem tök mindegy ki írta, az a kérdés, hogy amit írt helytálló-e.
    (Mentségükre hozzáteszem, hogy ez végülis nem magyar, hanem globális jelenség :-) )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  31. Aki meg olvasni sem tud, hogy mer kritizálni? láthatóan javítottam az adatot. :P

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  32. Miklós: “ÁVÓ-s volt -e Paul Szombathelyen ‘56 előtt?”
    Ávós = ügynök? Csak kérdem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  33. mucus
    2011. augusztus 6. szombat
    05:46
    tévedésből plusszoltalak!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  34. Miklós írta:
    “Önnel (esetleg) ellentétben (?) én rengeteg osztrák újságot olvasok, ahol közlik Paul életrajzát”
    Tekintve, hogy a mondat első fele a kérdőjelig az állítás és annak ellenkezője is lehet (“esetleg”, kérdőjel), ezért információt nem tartalmaz, kezdhette volna mindjárt azzal, hogy “Rengeteg…”. Ez nem nagyon zavaró, az ember átugorja.
    Viszont a második felében és a továbbiakban is nagyon zavar a bizalmas(kodó) “Paul”-ozás, amit szerintem csak két dolog magyarázhat:
    (1) a szerző olyan intim és egyenrangú kapcsolatban van (vagy vél lenni) Paul Lendvaival, hogy megengedheti (megengedhetni véli) magának ezt a “Paul”-ozást;
    (2) a szerző nem tudja, hogy a Paul keresztnév (de akkor hogy olvas rengeteg osztrák újságot?).
    Ennyit a formai részről egyetlen mondat tükrében.
    Amit a tartalmat illeti:
    Tisztelt Miklós!
    Ha van bizonyítéka, hogy Lendvai ügynök volt, tárja a világ elé.
    Ha viszont az, amije van, csak bizonyítatlan és nagyon mocskos vádaskodás, akkor jobban tenné ha
    (1) megtartaná magának, vagy a mocskolódást örömmel fogadó sajtótermékekbe írna olvasói levelet/véleményt;
    (2) rengeteg más irányultságú osztrák lapot is olvasna, hátha ez kiegyensúlyozná erősen lejtő látásmódját;
    (3) felhagyna az adott rengeteg osztrák lap olvasásával, mert látja, mire ment vele;
    (4) felhagyna mások pökhendi kioktatásával.
    Ja, és látatlanban gratulálok hazai múltbeli karrierjéhez.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  35. Miklós
    “Aki ennyire tájékozatlan , minek írogat?”
    Sötét, agresszív stílus. Csak a Magyar Nemzet bátor tollú publicistájához van szerencsénk? Azta!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  36. Siklósi Attila
    Az engem nem vigasztal, hogy külföldön mi a szokás. Tény, hogy a magát jobboldalinak és turbómagyarnak feltüntető társulat képtelen a legminimálisabb emberi hangú dialógusra is. Azonnal mocskolódik, gyalázkodik, rágalmaz és hazudozik. Most is ez történik.
    Van kitől tanulni, lásd pl. dajcs tompika jópofa stand up show-ját, amúgy köpködős Fábry stílusban….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  37. Ego
    Ha azt hiszed, drága felhevült Miklós barátunk, aki nagy műveltségében rengeteg osztrák újságot olvas, tudja, hogy mit jelent, ha valakit keresztnevén szólítunk – már megbocsájts – naivitásra vall. Barátunk sok mindennel nincs tisztában, ezt próbálja meg ordítással ellensúlyozni. Nyilván nem tudja azt sem, hogy itt, az AN-n szerencsére, nem ez a divat- Az illemről meg szintén nem sok fogalma van…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  38. Gyozo írta:
    “Ha azt hiszed, drága felhevült Miklós barátunk … ”
    Nem hiszem :)
    Nem elsősorban Miklósnak írtam. Azért írtam, mert fontosnak érzem a dolgok meglátását és lehető legpontosabb megfogalmazását. Ettől én is jobban látok, meg talán más is, aki olvassa. És legközelebb már sokkal gyorsabban és jobban felismerjük, ha hasonlót látunk.
    A “turbómagyar”-t tőled hallom először, pazar :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  39. Legyen büszke magára az, akit a Magyar Nemzet c. nyomtatvány megtámad.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  40. Kedves Barátaim!
    Igazán nem értem, hogy lényegében mi a bajotok azzal, hogy időnkét megjelenik az AN topicjaink két (azaz KETTŐ) “darab” mínuszoló és nekilát kattintgatni! Mi is tudjuk, hogy vannak, ők is tudják, hogy tudjuk – de ez a világon semmit nem von le sem a cikk, sem a komment (esetleges) értékéből!
    Az már sokkal nagyobb baj, ha önmagukat többé-kevésbbé visszafogottnak, kultúráltnak, s csak a tények előtti meghajlás kényszerének engedelmeskedőknek álcázó karaktergyilkosokkal találkozunk.
    Ők azok, akik egy-egy tekintélyesebb és nevesebb, az Orbanizmust keményen kritizáló személyiséget, egy aktuális bírálatuk, avagy valamely más, pillanatnyi éredek miatt megpróbálnak lejáratni, hitelteleníteni.
    Ilyen volt “Kijelölt Felelős” (“kijelölt”! – freudi elszólás a nicknév-választásban!), aki néhány hete a köztiszteletben álló Iványi Gábort kísérelte meg lejáratni azzal, hogy gazdasági visszaéléssel, gondatlan pénzkezeléssel, illetve a közösségen belül tanúsított diktátori magatartással gyanusított meg.
    Most pedig itt van a mi “Miklós” barátunk, aki – rátéve egy lapáttal a MN nagyon zavarosan megírt vádaskodó cikkére – már ÁVÓ/ÁVH-s múlttal sározza Lendvai Pált, aki teljesen véletlenül ugyanúgy nem kedvence a Hatalomnak, mint Iványi.
    Közös az indíttatás, s még a módszer is! Figyeljétek csak meg!
    Mindkét kommentesnél azonos a hangvétel:
    1.) Már-már kényszeredetten, a “bocsika, de ez az igazság!”-alapon írnak;
    2.) Mindkettő közvetlen nexust érzékeltetve írt a célszemélyről (a “kijelölt” folyamatosan “Gábor testvérként” aposztrofálta Iványit, s ezzel azt akarja érzékeltetni, hogy a vezető lelkészt közvetlen közelről, mint gyülekezeti tag ismeri, “Miklos” pedig a kersztnevén illeti Lendvait, mintha közeli barátja lenne.)
    3.) Mindkettő homályosan körülírt bizonyítékokra, forrásokra hívatkozik ( “Kijelölt” különböző, de el nem mondott “eseteket” és “történeteket” emlegetett, “Miklos” pedig most azt állítja, hogy faximile dokumemntumokat olvasott.)
    4.) Mindkét kommentes azt sejteti, hogy már évek óta birtokában van a célszemélyre nézve dehonesztáló ismereteknek, tapasztalatoknak, dokumentumoknak, de egy nem ismertetett oknál fogva addig nem érezték szükségét annak, hogy felvilágosítsák ezekről a társadalmat csakis azután, hogy a két célpont (Iványi és Lendvai) ilyen-olyan okoknál fogva összeütközésbe került az orbáni Hatalommal.
    Tehát ha azonosak a célok és a módszerek, azonos “kezelést” is igényelnek!
    Anno “Kijelölt Felelős” karaktergyilkos furdancsolását azzal sikerült leszerelni, hogy valahányszor megnyikkant az ügyben, öten-hatan kezdtük tőle kórusban követelni, hogy “Elő a farbával!” Természetesen nem tette, két-három gyenge kísérlet után végleg leszállt a témáról is, meg rólunk is.
    Mindezek fényében, kedves “Miklós”: hol vannak a bizonyítékai? Honnan származtak, mit tartalmaztak az ön által olvasott dokumentumok? Miért csak most állt elő velük? Forrásokat, linkeket jelöljön meg! Mert ez a “tudom, amit tudok!”- és a “nekem elhihetik!”-típusú “tényközlés” nagyon, de nagyon kevés! Itt, az AN-en az ilyesmi nem piacképes, pláne nem így!
    Tehát várom/várjuk a bizonyítékait! Ha igaza van, vállon fogjuk veregetni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  41. Tegnap írtam, a Smittel kapcsolatos kommentáromban, hogy az MSZP az athéni dopping-botrány(ok) miatt nyugodtan kicsinálhatta volna volna, mint MOB elnököt, de nem tette, mert bekapcsolt a * b a l f é k, vagyis az a “szemérmesség, amely nem engedi meg azokat az eszközöket”, amit a jobboldal nap,mint nap teljes tűzerővel alkalmaz a liberális és baloldali tekitélyek ellen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  42. Tivadarm!
    Az el-bagatelizálás, legyintgetés, hogy nem kell komolyan venni; ez olyan gyenge önnyugtatás, amit senki nem vesz és nem vehet komolyan. Hitlerre és lapjaira is ugyanígy legyintettek anno a liberálisok – a folytatást mindenki ismeri…
    *
    (H-t sokan ma is bolondként aposztrofálják. Ahhoz képest száz-millikóakat volt képes “megmozdítani”. Rengeteg azok száma, akik még ma is az ő gravitációjában keringenek.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  43. Bumburi/p.20,45/
    Miféle “vitéz társaságról” írsz itt nekünk? Helytelenül írtad! Helyesen ugyanis: Vitézy társaság!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  44. Hehehe!
    Meg is kaptam a magamét a Két Mínuszolótól, akik csak kattogni mernek, írni már nem.
    A lőtéri kutyát nem érdekli!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  45. Kedves szendam! Erről beszélek, ezek is magyarnak tartják magukat. Miféle alja munka ez a bérkommentelés? Miféle alja ember a bérkommentelő vagy “újságíró” ? Ahogy írtam, ettől keseredek el, hogy az ilyen alja emberek úgy teremnek a magyarból, mint a dudva. Ebből igazán nagy spiller a magyar.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  46. Miklós “barátunknak” néhány infó, – ami ma már közismert tény:

    - A párt, az elnyomószervezetek, az apparátus tagjait soha(!) nem szervezték be besúgónak, vagy ügynöknek. Ez alapelv volt. Akkor vagy nem volt tagja a Pártnak, vagy szóba sem jöhetett a beszervezése.

    - A MIklós által hiányolt “11″ évből (1945-56) nyugodtan le lehet vonni a diák éveket, (1929-ben született!) és a sorkatonai szolgálatot. Időközben még 1953-ban állítólag internálták is. (nem én mondom, ezt a jobboldali források állítják.)

    - (apropó katonaság: az is közismert tény hogy “kékparolinosok” nemcsak a karhatalmi alakulatok voltak, hanem minden belügy alá vont fegyveres erő – pld. a határőrök is. Állítólag Sopronban volt sorkatona(!), ott nem a belső karhatalom, hanem a határőrség állomásozott!)

    és lehetne még sorolni a vitatható “tényeket”….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  47. öregszeder milyen nyelven írsz? nem vagy véletlenül egy kicsit tudathasadásos?
    Milyen vagy TE? Olyan mint a gólya Tompa Mihály versében:” ..neked két hazát adott istened… “?
    L.P. úgy kezdte a pályafutását mint sok más a II. VH. után ( pl. Efráim Kishont) a Szabadnépbe és isten tudja milyen komenista lapokba írogatott. Nem rajta múlott, hogy kitört 56, de jól jött és Ő nem ment messzire csak a bécsi út végéig. Onnan járt haza és irt cikkeket hasznosítva helyismeretét. Nem tudták beszervezni, de akivel ő találkozott az érdekesebb lett a III/III. részére.
    A végén aztán kitiltották minden szoc. országból. Az igazi világnézete bizonyára a cionista-liberális.
    Mo.-n valóban nincs úgy feldolgozva nép tudatában a II.vh. mint a németeknél, de ebből még nem következik az, hogy náci-antiszemita lenne a többség.
    Egy másik cikk másik kommentjében nehezen akarták megérteni amit írtam, de ha azt írtam volna, hogy a következő tananyag a HOLOKAUSZT lesz amit kihagynak rögtön leesett volna tantusz.
    öregszeder ha pénteken elmész a Dohány utcába, Európa legnagyobb zsinagógájába, gondolj arra, hogy kik és miért építették. Ők magyarok voltak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  48. Kedves “öregszeder”!
    Ne haragudj, hogy csak most válaszolok Neked!
    Itt-ott kommentelve, meg bográcsban csülköspacalt készítve még csak most tudtam ránézni erre a topicra. Most rotyog a garantáltan egészségtelen, de nagyon finom étel, kb. másfél óra, mire meg kell majd “házasítani” úgy 2-2,5 deci jóminőségű száraz vörössel (nem a “fancsali” komcsikra, azaz Virág Elvtársra /Őze Lajos/ gondoltam! – a “vörös” minősítés miatt innen Kurrach Péter kizárva, pedig az is “száraz” és nagyon “fancsali”! :-D ), úgyhogy most tudok Veletek egy kicsit beszélgetni.
    Szóval ami a “bérkommentest”, meg a “bérújságírót” illeti, hát úgy képzeld el az ő dilemmáját, mint ha Te lennél a helyében, egy olyan munkakörben/beosztásban, amihez egyáltalán nem értesz!
    Neki is van/vannak gyereke/gyerekei, lakása, önmaga, mindezek természetes szükségletei, amelyeket kizárólag megszerzett jövedelemből, azaz pénzből lehet kielégíteni. No most, az illető a saját szakmájában (de úgy általában is) egy kutyaütő, egy nagy senki, 1234-ik “alabárdos” az Élet szinpadán, azaz saját hozzáértésénél fogva legfeljebb egy minimálbéres állást kapna, ha képes lenne annak utána járni. De nem tud, nem is nagyon akar, viszont igényei, hát azok nagyon vannak … mint a Tiéd, avagy az enyém, tehát a polgári jómód iránt.
    Csakhogy a munkaerő piacán neki nincs mit eladnia, kivéve a nyelvét meg a gerincét. Erre azonban van ám kereslet a politikai marketing területén.
    A ‘80-as években A Párt, manapság pedig A (másik) Párt keresett ilyen “munkatársakat”. Így aztán Kutya találta a gazdáját, Gazda a kutyáját, s létre jött a boldog szimbiózis!
    Kutya hörög, ugyat, harap és farokcsóválva kezet nyal, Gazda pedig időnként vakargat és lök valamit a Kutyának. Mindenki boldog is, de a Kutya, gazdaváltáskor bizony belemarhat a korábbi kézbe … történt már ilyesmi, elég csak megnézni, hogy a Népszabadság egykori “Párt”-rovatától hányan harapnak ma már ide és nyalnak amoda (pl.: Bayer és Bencsik)!
    Tehát ezt az egészet ne ERKÖLCSI alapon szemléld kedves Barátom, hanem pusztán megélhetésileg.
    Nickneved (“öreg…”) választásából úgy gondolom, a saját környezetedből is ismersz olyanokat, akik tegnap még az egyik oldal “nagyon”-jai voltak, holnap pedig már a másiké lettek, és egyiket sem valódi meggyőződésből tették (hiszen önmeghasonlás nélkül nem lehet ENNYIRE köpönyeget cserélni!).
    Tehát légy egy kicsit megértőbb!
    Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy ne ítéld el EZEKET! AZT megérdemlik, de ettől még függetlenül megértheted őket.
    Nemde?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  49. Kedves “dodeskaden”!
    Attól félek, valamit nagyon félrenéztél (velem is sokszor előfordult már), s ennek következtében megkritizáltál valakit (“öregszeder”) aki erre egyáltalán nem szolgált rá (ezen bűnbe is belenyúltam már nem is egyszer – bocsika mindenkitől!)
    “öregszeder” ugyanis összesen kétszer kommentelt. Előbb megmondta a véleményét a Magyar Nemzet bértollnokairól, aztán válaszolt az én harmadik bejegyzésemre, melyben “bérkommenteseknek” nevzete az általam “Két Mínuszoló”-nak titulált, egyébként időszakosan feltűnő, kattintgató, de semmilyen ellenvéleményt megírni nem bátor “minikommandót”.
    No most, ebből Te levontad azt a következtetést (ha jól olvastam bejegyzésedet), hogy az “öreg…” ezt Lendvainak címezte.
    Hát nem! Legalább is az én (talán téves) olvasatomban nem így volt. (Jut eszembe: minek alapján tituláltad lendvait “cionista-liberális”-nak, majd ezek után miért ajánlottad az “öreg…”-nek megtekintésre a Dohány utcai Zsinagógát? Ezt már tényleg nem értem!)
    Kedves “tamáskodó”!
    Abban igazad van, hogy az ÁVÓ-hoz tartozott a határőrizet is, tehát az anno besorozott határőröket akár ÁVÓsoknak is lehet titulálni (ahogy ezt a volt szdsz-es politikus, Pethő Iván apjával is megtette a korabeli jobbos sajtótermék, a Magyar Fórum, melynek főszerkesztője Csurka István, egykori harihármas és aczélkegyenc volt – ma is az!). Csakhogy a határőrök (így Pethő Iván apja is) nem “kék”-, hanem “zöld”-parolisok voltak! A “kék” a belső elhárítás, a rákosista magyar Gestapo parolija, állományjelzője volt! Ezt azért nem ártana tisztázni, mivel ha Lendvai Pál tényleg az ÁVÓ-n belül szolgált és ráadásul Szombathelyen (határvidék), akkor nagy a valószínűsége, hogy “zöld” volt!
    Ha volt egyáltalán.
    De ha még az volt is. Ugyan mi köze ehhez annak, hogy nagyon pontosan okadatolt kritikáját írta már le nem is egyszer az Orbán-diktatúrának?! Azon berendezkedésnek, mely számos volt MSZMP-tagot és egykori besúgót alkalmaz ilyen-olyan vezetői beosztásokban!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  50. Dodeskaden! Nem nagyon értem , mi az ördögért gondolsz kétlelkű, tudathasadásos (hétköznapian szólva hülye) embernek. Azt sem tudom miért kéne nekem pénteken a Dohány utcába elmennem? De ha mégis jól gondolom, hogy sértegetni akarsz, nem ajánlom. A nevedről egy Kuroszava filmből egy kicsit dilis villamosvezető jut eszembe. Az hajtogatta mindig a nevedet hangutánzó szóként, ahogy a villamos megy.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

A hazugság országa 2014. március 19. szerda

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos