Ronai and Ronai
AMERIKAI

Meghalt a rock’n’roll nagy szövegírója 2011. augusztus 24. szerda 5:44 | AN

  • Hozzászólások(2)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Meghalt a rock’n’roll nagy szövegírója

Los Angeles – 78 éves korában távozott az élők sorából Jerry Leiber, akinek nevéhez számos örökzöld rock’n’roll sláger dalszövege fűződik.

Az 1933-ban született Leiber Mike Stoller szerzőtársaként vált ismerté. Közös karrierjük az 1952-es Hard Times című slágerrel kezdődött. Dalaik általában úgy születtek, hogy Stoller dallamokat játszott zongorán, amelyekre Leiber szövegeket próbált dúdolni.

Az 1987-ben a Rock’n Roll Hírességek Csarnokába választott szerzőpáros dalait olyan együttesek és zenészek vitték sikerre, mint a The Beatles, a The Rolling Stones vagy Elvis Presley.

A most elhunyt szövegíróról Mike Stoller elmondta, hogy 61 éves barátságuk során nem találkozott nála jobb szövegíróval, ő volt a legnagyobb tehetség.

A Rock’n Roll Hírességek Csarnokának elnöke, Terry Stewart Leiber halála kapcsán úgy nyilatkozott, hogy a zenészvilág egyik kiválósága távozott közülünk, aki nem csak dalszövegíró volt, hanem a második világháború utáni társadalmi helyzet egyik kiváló ismerője, aki ismereteit a szövegeibe is átültette.

A neves szerzőpáros legismertebb dalai a Stand By Me, a Hound Dog és a Poison Ivy című slágerek voltak.

Jerry Leiber Los Angeles egyik kórházában hunyt el, három fia gyászolja.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(2)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

2 Reader’s Comments

  1. :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  2. Nagy idők nagy tanúja ment el..több korosztály is sajnálja szerintem..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Kiderült, miért halt meg Amy Winehouse 2011. október 27. csütörtök | AN

Perelnek az étkezés miatt a muszlim rabok 2011. október 4. kedd | RR

Halálba kergették a hazafelé tartó fiatalt 2011. szeptember 18. vasárnap | AN

Istenítélet – meghalt Képíró Sándor 2011. szeptember 3. szombat

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos