Ronai and Ronai
AMERIKAI

Hivatalos a szomáliai éhínség 2011. július 20. szerda 14:14 | AN/BBC

  • Hozzászólások(15)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Hivatalos a szomáliai éhínség

Mogadishu – Már az ENSZ is éhínségnek nevezte az évtizedek óta nem látott aszályt Szomália egyes területein.

Két régiót jelölt meg a nemzetközi szervezet, melyekben súlyos a helyzet és folyamatosan romlik. Az egyik egy déli tengerparti terület, a másik pedig az etióp határvidéken található.

Az ENSZ felszólította a Szomáliában ténykedő- legtöbbször szélsőséges muszlim- fegyveres erőket és szervezeteket, hogy engedjenek szélesebb teret a segélyszervezetek számára a nagyobb humanitárius katasztrófa megelőzésének érdekében.

A fent említett, veszélyeztetett régiókban erős központi kormány híján az al-Shabab nevű, az al-Kaidához köthető radikális szervezet „uralkodik”. Ők 2009-ben kvázi kitiltották a segélyszervezeteket a területekről, ám nemrég a fenyegető szárazság és élelemhiány miatt ezen enyhítettek.

Közel ötven éve nem volt ilyen komoly szárazság Afrika ezen részén, ami most nagyjából 10 millió embert érint. Rengetegen kényszerültek már Mogadishuhoz közeli táborokba, mivel saját településükön egész egyszerűen nem találtak már élelmet. Most az ENSZ szerint két hónap alatt legalább 300 millió dollárra lesz szüksége a térségnek, hogy mérsékeljék a természeti katasztrófa hatásait.

A gyermekek 30%-a alultáplált a térségben, illetve közel 4 millióan vannak veszélyben, ami Szomália lakosságának csaknem fele. Ezt a helyzetet nem csak a mostani szárazság idézte elő. Tragikus ötvözete ez az évek óta tartó folyamatos fegyveres konfliktusoknak és a nyomornak, ami mellé most a természet is kegyetlen.

Az is kérdéses lehet, hogy az esetleges segélyek milyen hatékonysággal jutnak el a rászorultakhoz.  A térséget uraló fegyveres szervek esetleg még meg is sarcolhatják a nyugatról jövő pénzeket, melyeket további fegyverkezésre költhetnek. Ezt a problémát is át kell hidalnia most az ENSZ-nek és a nemzetközi segélyszervezeteknek.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(15)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

15 Reader’s Comments

  1. Ennél az anarchiánál még egy diktatúra is kevesebb embert öl meg. :-(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  2. Dögöljön meg minden muszlim, akkor tán Földünk még az ozonjuktágulat további tágulását is elkerülheti,nem lesznek járványok, nem lesznek éhinségek, háborúk és 40 napos esővel fogja megöntözni a Feljebbvaló a száraz területeket.
    Milliárdnyi békegalamb fogja a békét körberepiteni a világon. BÉKE ! BÉKE!
    Én ma ültetek e célból egy olajfacsemetét.
    :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  3. Eldrad, nem először, felszólítjuk, hogy az Ön által használt stílus elfogadhatatlan, ilyen hangnemet nem használhat. Legutóbbi durva hozzászólását teljes egészében töröltük. Ha nem változtatja meg a stílusát, valamennyi hozzászólását egyedi moderációra rendeljük, és ha szükséges, akkor kizárjuk a használók közül. Ilyen hangnemben nem beszélhet senkivel. Admin

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  4. simplemind:

    Az ország döntően szunnita muszlim, keresztény meg alig 1% ((Forrás: angol Wikipédia)). Nehéz nem észrevenni, hogy ez megint csak nem az iszlám hatása, hanem az iszlámfasizmus fertője, amelyet már a 90-es években el lehetett volna kerülni, ha a gyáva jenkik nem húznak haza a Black Hawk incidens 19(!) halálos áldozata után. (Leírom még egyszer; TIZENKILENC, amikor is a 2003-as iraki invázióban tízszer annyian, az azt követő terrorizmusban pedig még többen vesztek oda). Mondanám, hogy gyávaság volt, ha nem tudnám, hogy Szomáliában nincs olaj, amiért érdemes lenne a jenkiknek pusztán erkölcsi oko miatt lecsapni. Mert igen, sehol a világon, még az USA sem fogja megölteni katonáit, pazarolni dollármilliókat, ha az nem térül meg. Még szerencse, hogy eddig csak a diktatúrák sínylették meg ezt, még ha korábban olyan jóban is voltak velük.

    Mindenesetre mélységesen elszomorít, hogy az anarchiától és terrorizmustól sújtott szerencsétleneket még a természet is elveri. Remélem az ENSZ vagy az USA végre belássa, hogy nem kerülheti el a külső beavatkozást, főleg ha ez az al-Shabab nevű könyörtelen vadállathorda végleg megszerzi a befolyást az ország teljes területén.

    Eldrad:

    Gondolom direkt rám vártál, de sebaj. Nélküled is hozzászóltam volna a cikkhez.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  5. admin:

    - Igaza van.

    Viszont lássa be, hogy tömeges kínhalálon, mint pl. a szomáliai katasztrófán viccelődni, idétlenkedni az talán valamivel nagyobb bűn, mintha valaki ezen begurulva beír valami nem helyénvalót.

    Szóval, igaza volt, hogy ezt kimoderálta, úgy egy perccel utánna én is tudtam, hogy nem kellett volna ezt beírnom.

    De – saját meglátásom szerint – az ilyenfajta alpáriságot sem lenne szabad hagyni, amire ez volt az én reakcióm.

    Ám, természetesen ez az ön lapja, és az marad bent, amit ön jónak lát.

    E.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  6. Szeressük egymást gyerekek,
    A szív a legszebb kincs.
    Ennél szebb szó, hogy szeretet a
    A nagyvilágon nincs.
    -
    Az élet úgyis tovaszáll,
    A sír magába zár.
    Szeressük egymást gyerekek,
    Hisz minden percért kár!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  7. Animebj:

    - Nem vártam én rád, és jól tetted, hogy hozzászóltál.

    “…mélységesen elszomorít, hogy az anarchiától és terrorizmustól sújtott szerencsétleneket még a természet is elveri…”

    - Engem meg az szomorít el még jobban, hogy van, aki ezen röhög, vagy legalábbis, idétlenkedik egy ilyen témánál, meg szmájlikat rajzolgat.
    Mint pl. az, aki a második “kommentet” elkövette.

    Amúgy meg, ha Szomália egy fejlett ország lenne, és nem teszik teljesen tönkre az iszlámnácik, akkor most meg tudná magát védeni a természeti csapásoktól.

    Így meg, lassú kínhalálra vannak ítélve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  8. Geyza:

    - Aki mások embertelen szenvedésén röhög, és/ vagy idétlenségeket ír hozzászólásként egy ilyen témához, azt én nem tudom “szeretni”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  9. “..Mondanám, hogy gyávaság volt, ha nem tudnám, hogy Szomáliában nincs olaj, amiért érdemes lenne a jenkiknek pusztán erkölcsi oko miatt lecsapni…”

    - Mennyiszer írjuk le, és hányan, hogy miért marhaság ez a “Zusa csak a zolajér’ háborúzik” -téveszme?

    Amiért az USA kiment Szomáliából:

    - Clinton belátta, hogy a jelenlegi nemzetközi politikai hozzáállás miatt lehetetlen ott rendet tenni.

    “..Remélem az ENSZ vagy az USA végre belássa, hogy nem kerülheti el a külső beavatkozást, főleg ha ez az al-Shabab nevű könyörtelen vadállathorda végleg megszerzi a befolyást az ország teljes területén..”

    1,
    Na, pont ezt mondom, hogy beavatkozni!

    Sajnos, ennek a hatékony beavatkozásnak a legfőbb kerékkötője maga az ENSZ.
    2,
    Az USA nagyon jól tudná, mit kellene ott tenni, és hogyan, de az egyenlő volna Szomália újragyarmatosításával, és az ottani kannibál iszlámnácik teljes fizikális megsemmisítésével.

    Na, ez az, amit sem 1993- ban, sem most nem tehet meg senki.

    Mert hát újragyarmatosítás, katonai és civil adminisztráció odavitele és működtetése, meg egy csomó “meg nem értett, szegény, elnyomott mittudoménki” (elmebeteg, narkófüggő, analfabéta, tömeggyilkos iszlámnáci prehumán, mert hát, az “al-shahab nevű banda az pont ilyen) elpusztítása.

    Aztatat pedig nem szabad.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  10. Ezen majdnem sírva fakadtam:

    http://atv.hu/kulfold/20110720_dadaab_pokla_gyenge_voltam_nem_birtam_el_mindket_gyereket

    Nem értem, egyszerűen nem értem.

    Megvolna a probléma megoldásához minden eszköz. Civil, katonai egyaránt. Megvan a technológia, megvolna a tőke is.

    És az átkozott ENSZ nem tesz SEMMIT, legfeljebb a közgyűléseken teli pofával szidják Izraelt, és a Zusát, valami éppen aktuális műhisztéria okából adódóan.

    És ha tegyük fel, az USA odamenne, és széjjelrúgná az összes fegyveres előembert, ipart vinne oda, kutakat ásna, hatékony civil és katonai adminisztrációt teremtene, stb, akkor egy emberként üvöltene majdnem az egész ENSZ, hogy hát “nincsfelhatalmazása”, meg hogy “aZusamármegintelnyomjaaszegényeket”.

    Úristen… mi van már itt?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  11. Eldrad:

    Nem gyűlölöm én a nyugati értékrendet, de azért mégiscsak túlontúl átlátszó, hogy az USA mikor avatkozik közbe, és mikor alig vagy sehogy sem egy ország belügyébe vagy külső fenyegetésével szemben. Lássuk a példákat (Irán nélkül):

    Afganisztán:

    A hidegháború idején a szovjetek Vietnamja lett, a jenkik a kommunizmus terjedésének veszélye miatt támogatták az iszlám fanatikus mudzsáhidokat Pakisztánon keresztül. A szovjetek gy.k. vereséget szenvedtek, de aztán az USA úgy ott hagyta az afgánokat a polgárháborúba, mint az elhasznált óvszergumit. Mi volt az oka, amiért nem segítették őket talpra állni: Nem volt kőolajuk.

    Kuvait:

    Kuvait szunnita olajemirátus, természetesen az USA demokratikus felfogásában nem volt elnyomó, az ország ellenzéke szerint viszont annál inkább. Miután Irak elfoglalta, rögtön az emberi jogok és a kis ország függetlenségéért nyugati és a jenkikkel szövetséges arab nemzetek egyesített hadereje kiűzte onnan őket. Mi volt az, ami mind Szaddámot, mind idősebb George Busht odavonzotta: a rengeteg kőolaj.

    Irak:

    A terror elleni háború örve alatt hamis indokokkal megtámadták Szaddámot. Az országot hamar elfoglalták, ám sehol se találtak atomfegyverkezésre utaló jeleket (pedig az első Öbölháború idején Izrael lebombázta egyetlen reaktorukat), egyéb tömegpusztító fegyvereket pedig ugyan megtalálhatták volna (hiszen Szaddám pontosan a jenkiktől kapott technológiát és felszerelést az iraki-iráni háború alatt), de igen valószínűleg elmenekítették azokat az országból. A terrorizmus burkolt állami szintű támogatását sem állapíthatták meg (pedig a második palesztin intifádé alatt busásan megakarta jutalmazni izraelieket meggyilkoló öngyilkos merénylők családjait), ellenben taktikai okokból az al-Kaida és az iráni Hezbollah kapva-kapott az alkalmon, hogy saját iszlám felekezeteik támogatásával polgárháborút robbantsanak ki, ami máig nem szűnt meg teljesen. Mi volt az, ami a “demokrácia terjesztésén” túl hasznos volt ifj. George Bushnak: a rengeteg kőolaj.

    Pakisztán

    Ugyan a jenkik csak kisebb és önálló katonai akcióikkal és drone támadásokkal ölik a Talibán embereit és az al-Kaidát, mégsem lehet az mellett elmenni, hogy ez az állam az ISI-n keresztül támogatja a terrorizmus saját, afgán és indiai földön egyaránt. Az USA szövetségesként kezeli, pedig több tucat ártatlan ember, amerikai vagy NATO-s katona halála szárad a lelkükön, mégsem vonul be a “demokrácia terjesztése” címszóval, hogy elzavarja vagy ugye megmentse az egyre iszlámfasisztább társadalom által megvetett, összeomló kormányt, ezzel végezve a terroristák anyagi és emberi hátterének egyik legfontosabb bázisával. Miért nem akart és akar áldozni erre egyik amerikai elnök sem: Van, de kevés az a kőolaj.

    Ez a négy példa is elég, hogy belássuk, mint minden nemzetnek, úgy a “demokrácia zászlóshajójának” beképzelt USA is a reálpolitika elkötelezett híve, így ahol befolyását vagy gazdasági motorjának hajtóanyagát veszély fenyegeti, ott beavatkozik, mindenki más törődjön bele sorsába. A hidegháború alatt a keleti blokk egyetlen országa sem ért annyit, mint Afganisztán, az követően pedig továbbra is támogatta a diktatúrákat szerte a világon, mert természetesen ellensúly nélkül megtehette. Politikai értelemben csak saját érdekeit szerint cselekedte azt, amit, morális értelemben viszont vállalhatatlan lett minden szempontból, ezért sem kell azon csodálkozni, hogy a felsorolt arab/muszlim országoknál sokkalta gyengébb Szudánba vagy Szomáliába miért nem fog bevonulni SOHA, még ha előbbiben van kőolaj bőven. Nincs már ahhoz gerince, hogy kiálljon az ENSZ elé, és azt mondja, hogy most tényleg az ott élőkért tettem meg azt a bizonyos lépést.

    Az USA-nak akkor volt még lelkiismerete, amikor a tengelyhatalmak városbombázását követte, sőt az atomcsapással túl is teljesítette, akkor volt benne demokratikus érdek, amikor az ellenséges németeket (legalább is az ő területén) és japánokat nem egy könyörtelen, de hozzá hű zsarnokkal, hanem több éves előkészítés után szabad és demokratikus választással állította helyre. A hidegháborúban ezt az elvet a körülmények természetesen ellehetetlenítették, de ettől még EGYETLEN nép sem fogja megbocsájtani neki, hogy tömeggyilkost juttatott trónhoz vagy eleve nem segített nekik, mert senkit se érdekel a “Mi lett volna, ha…” fejtegetés az akkori jelen eseményeit követően. Ezért nem sajnálom annyira azt, hogy Amerika az Irakban szolgáló katonák életével fizeti meg azt, hogy a múltban Iránban eltiporta a demokrácia csíráit, és visszasegítette a korrupt, gyilkos sahot a hatalomba (később a CIA igazán elszabadult, szerte a világon több tucat államba beavatkozott puccsokkal, döntően sokkal rosszabb helyzetbe hozva azokat, mint amilyenbe ők előtte voltak). Utólag persze könnyű okosnak lenni, de jobb előre, nehogy a kommunizmus terjedésének veszélye és/vagy a gazdasági érdekek mindenhatósága a demokráciát hiteltelenítené a világ népeinek szemében.

    Ami pedig az ENSZ-et illeti:

    Ő ebből a szempontból alig több, mint dísz a kirakatban. Kétségtelen, hogy segélyezési rendszere, betegségmegelőzési- és menekültügyi munkája elévülhetetlen érdemei, amelyek létfontosságúak egyes és sajnos egyre több ország puszta túlélése szempontjából, de egyetlen nagy- és középhatalom sem fogja őt pénzzel és haderővel támogatni, ha azzal saját érdekeit aláásná és az is teljesen nyilvánvaló az is, hogy egyes, főleg az emberjogi fórumait a legkönyörtelenebb tömeggyilkosok játszóterei lehettek, ahol Izraelen vagy az USA-n verik el a port, ezzel elkerülve az általuk elkövetett emberiesség elleni bűneik kivizsgálását, a felelősök elleni vádaskodást. Ha az ENSZ nem lenne, újat csinálnának, mert egy olyan délibáb fizikai megtestesülése, amely szerint minden nemzetközi problémát el lehetne simítani, pedig csak olyanoknál lehet ezzel célt érni, akik gyengék vagy demokratikusak, a diktatúrák állig felfegyverzett zsarnokait pedig SOHA!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  12. Animebj:

    - Már megint leírtál egy halom ostobaságot, melynek fő vezérfonala a szokásos téveszme, hogy

    “a ZusacsakaZolajérháborúzik”,

    meg hogy

    “iraknaknemisvoltakatomfegyverei”

    (ami nem is lehetett, de a keressés nem erre ment, hanem a vegyifegyverekre, amiviszont VOLT Iraknak, sőt, be is vetette 8 éven át).

    és hogy

    “KuwaitotcsakaZolajérmentettékmeg”

    (holott, husszein az egész arab- félszigetet készült lerohanni 1990- ben, aztán nem lett volna megállás).

    Mivel csak neked már legalább ötször írtuk le részletesen, többen is, hogy mindez miért hülyeség, nem írom le újból. Úgyis lepereg rólad, így nincs értelme.
    Téveszméid egy vallási szektás fanatizmusával darálod újra, és újra.

    Akit érdekel, keresse vissza, miről beszélek.

    Te meg hagyjál békén ezekkel a marhaságokkal, megkérlek rá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  13. Eldrad:

    Te pedig szakadj le a “jó Nyugat-rossz iszlám” gondolatmenetről, mert az Én nézőpontom még mindig közelebb áll a realitásokhoz, mint a Tied! Vagy talán olyan nyomorult érzés lenne beismerni, hogy a terrorizmus vagy a diktátorok elleni harc mentén nemcsak ideológiai, hanem nagyhatalmi, katonai és gazdasági érdekek is húzódhatnak?

    Ha ezt nehéz felfogni, akkor a Trója legendáját Te ugyanolyan nagykanállal bevennéd, mint az USA “felszabadító” háborúit, a valóság és a felek érdekellentétei pedig így köszönőviszonyt se képezhetnek együgyű csőlátásoddal.

    “ami nem is lehetett, de a keressés nem erre ment, hanem a vegyifegyverekre, amiviszont VOLT Iraknak, sőt, be is vetette 8 éven át”

    Pedig az atomfegyverkezés (vagy pontosabban tömegpusztító-fegyverkezés) volt a fő indok, hiszen Szaddám a NAÜ-t nem engedte be, ezzel további homályt és így a jenkiknek ürügyüknek még jobb hátteret adott. A vegyi-fegyverkezés viszont tény, több száz vagy akár ezer kurd a tanúja rá, de a gazdasági embargó után már nem is tudta azokat sem növelni, sem fejleszteni ahhoz, hogy az fenyegetést jelentsen a világra nézve. Persze ettől még nem is fogom sajnálni a vén szakállast, jól megérdemelte a kötelet annyi évtizedes zsarnoksága után, de ha már el akarják távolítani a jenkik az útból, akkor ne hazudjanak, mert saját hitelüket rontották ezzel.

    “holott, husszein az egész arab- félszigetet készült lerohanni 1990- ben, aztán nem lett volna megállás”

    Az igaz, hogy szinte a teljes arab világ összefogott Szaddám ellen, de attól még nem lesz felszabadító egy háború, hogy visszahelyezték a hatalomba a kuvaiti sejket, aki természetesen ismét nem az emberi jogok és demokrácia elkötelezett híve. Gondolom az ellenzéke is úgy örült annak, hogy ha Irak nincs, a börtönükben még ott maradnak “rendszerellenességük” miatt. Vagy mégsem? Na igen, ismét győzött a nyugati “diktatúra = stabilitás” módszer. Bezzeg a II. világháború után nem volt rest Németország nyugati részében és Japánban demokráciára váltani, ezzel biztosítva, hogy nehogy újabb őrült tömeggyilkosokkal bomlasszák fel a világ rendjét, de itt, ahol már az USA túl sokat veszíthet egy demokratikusan megválasztott, de ismeretlen kormányzattal, inkább maradjon a jól bevált zsarnok és annak kegyeltjei. Hogy ez rossz a népnek és hogy hosszútávon bajt hozhat majd, az ne érdekeljen, amúgy is csak a jövő generáció sínylik meg kapzsiságunk és hatalomvágyunk eredményét, nem igaz?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  14. Animebj, nem lehetséges az, hogy Amerika azért nem fog “”tettlegesen”"beavatkozni sem Szomáliában, sem Jemenben, mert azok a Vörös tenger- Ádeni öböl két partján fekszenek? Vagy májfunkció vizsgálatra kellene mennem?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  15. “…Te pedig szakadj le a “jó Nyugat-rossz iszlám” gondolatmenetről…”

    - Negyedjére írom le, hogy sohasem volt a “jó nyugat” a koncepcióm.

    Így, mivel már a kiindulópontod is téves, az összes további irományod, mely erre épül, téves.

    És tényleg hagyjál békén.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Amerikai magyarok határolódjanak el Orbántól 2012. december 4. kedd | Lázár György

Fellebbezést nyert bin Laden sofőrje 2012. október 16. kedd | AN

Hol lakik majd Ahmadinezsád? 2012. szeptember 5. szerda | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos