Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bemutatták a londoni olimpia érmeit 2011. július 29. péntek 20:17 | AN

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bemutatták a londoni olimpia érmeit

London – Az ötkarikás játékok rajtja előtt pontosan egy évvel a Trafalgar Square-en tartott ünnepségen bemutatták a jövő évi londoni olimpia érmeit, melyek a nyári játékok történetének legnagyobb és legnehezebb medáljai lesznek.

A dobogósoknak járó érmek átmérője egyenként 85 mm, súlyuk pedig 375-400 gramm. A relikviákat David Watkins brit művész tervezte, akit pályázati úton választott ki a 2012-es olimpia rendezőbiztosságának tagjaiból álló zsűri.

A medálok egyik oldalán – a hagyományoknak megfelelően – a győzelem görög istennője, Niké látható, a másikon pedig egy öt szimbolikus elemből álló kompozíció, amely többek között a játékok logóját, illetve az angol főváros és a Temze folyó metaforáját is ötvözi.

A több mint 2100 kiosztásra kerülő éremhez szükséges aranyat, ezüstöt és rezet a londoni bázisú Rio Tinto bányászati cég biztosítja, amely mongol és amerikai lelőhelyekről nyeri ki a nyersanyagot. A megformálásra a Dél-Walesben található Brit Királyi Pénzverdében kerül sor.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:,

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Aly Raisman, skajach! 2012. augusztus 8. szerda | RR

A világ legöregebb olimpikonja 2012. július 31. kedd | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos