Ronai and Ronai
AMERIKAI

Tombol a terror a közszolgálati médiában 2011. július 6. szerda 16:15 | AN Forrás: nol.hu, Napi Gazdaság, Klubrádió, index.hu

  • Hozzászólások(24)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Tombol a terror a közszolgálati médiában

Budapest – Szerdán megkezdődtek a Magyar Rádióban és a többi közszolgálati médiumban a beígért elbocsátások. Ezen a héten 550 rádiós és televíziós szerkesztőnek, műsorvezetőnek, rendezőnek, riporternek a lábára kötnek útilaput. A Magyar Rádiónál Gazsó L. Ferenc, a regnáló hatalmat mindig százas nyelvcsapással kiszolgáló gerinctelen kidobóember vezényli le.

Az elbocsátottak között jócskán akad számtalan szakmai elismeréssel övezett szakember, nyugdíjazás előtt álló vagy GYES-ről éppen most visszaérkezett munkatárs. Mindez nem számít, a lényeg az, hogy mindenkinek mennie kell, akiről feltételezhető, hogy önálló véleménye – egyáltalán véleménye van. A szótlan végrehajtók még maradhatnak egy ideig, de valójában csak a lelkes és tudatlan szolgákra van hosszabb távon is szükség.

A nol.hu és  más internetes honalpok – köztük a Klubrádió honlapja is – rendszeresen frissítik a kirúgottak listáját. Az eljárás egész héten folytatódik.

Szerda reggel nyolctól a Magyar Rádióban folyamatosan hívják be a dolgozókat; ráadásul azokat is behívják, akikkel szerződést módosítanak, így senki sem tudhatja, milyen papírt kap a főnökétől. Az újságírókat ötösével rendelik be, sokan a Rádió székházának udvarán várnak a sorukra.

Az eddig nyilvánosságra került nevek alapján a 180 perc című műsor szinte teljes stábját felállították. A Népszabadság értesülése szerint jó néhány, évtizedeket lehúzott rádióssal közölték szerdán, hogy nem tartanak többé igényt a munkájukra. Információnk szerint köztük van László Judit, a Kossuth Rádió Krónika volt műsorvezető-szerkesztője, Bogár Zsolt és a Príma-díjas Rovó Attila, a 180 perc szerkesztői, Péter György, a Napközben szerkesztője, Hatvani Tóth Erika, a Krónika volt műsorvezető-szerkesztője, továbbá Gócza Anita (Gondolat–jel), Kovács Anna és Sándor Kata riporterek. Közülük Sándor Kata nemrég tért vissza a rádióba GYES-ről, mikrofonengedélyét egy hónapja újították meg. Bogár Zsolt ellen korábban fegyelmi eljárás indult, amiért a 180 percben – Mong Attilával közösen – tavaly december 21-én egy perc csenddel tiltakozott a médiatörvény ellen. Mong azóta átigazolt az Origóhoz. Bogár az Indexnek azt nyilatkozta: azóta nem adtak neki munkát a rádióban, így már várta, hogy mikor rúgják ki. „A csoportos létszámleépítés azért nagyon kényelmes megoldás a munkaadónak, mert nem kell megindokolnia a felmondás okát” – mondta a rádiós szerkesztő az Indexnek.

Információnk szerint a hatvanegy éves rádiós szerkesztő, a 168 óra, majd a 16 óra vezetője, háromszoros Pulitzer-díjas, valamint a Táncsics- és Sajtópáholy-díjjal is kitüntetett Nej György is az elbocsátottak között van; a Krónika korábbi rovatvezetőjének néhány hónapja hiányzott a nyugdíjhoz. Szintén megváltak a másfél évtizede a rádiónál dolgozó Nagy Emesétől, a 180 perc és a Szombat délelőtt riporterértől, valamint Udvarhelyi Szabolcstól, a Krónika korábbi szerkesztőjétől, külpolitikai rovatvezetőtől, Nyárádi Péter külpolitikai szerkesztőtől, valamint Marton Évától és Sándor Erzsitől, a Kossuth kulturális szerkesztőitől. A 180 perc stábjából Bödő Anitát is elbocsátották, valamint Solténszky Tibor is a kirúgottak listájára került.

Több olyan riportert is kirúgtak, akiket néhány hónapja helyeztek át a Krónikából a Szombat délelőtt című műsorba, ráadásul egy számukra ismeretlen vezető közölte velük az elbocsátást.

A rádióban sokan felháborodással fogadták a bejelentéseket, rádiós forrásaink szerint pattanásig feszült a helyzet. A Kossuthnál Gazsó L. Ferenc főszerkesztő vezényli az elbocsátásokat, azokat a közmédia átalakulásával, a rádió működésének megújításával, racionalizálásával magyarázza. Az elbocsátott munkatársaknak ezen túlmenően nem indokolták meg, hogy miért éppen ők kerültek a listára.

Szakmai szempontokat senki nem tudott felfedezni a kirúgásokban, így felmondtak olyanoknak is, akiket egyöntetű elismerés övez a kollégák körében – írta a Hírszerző. Értesülésük szerint elbocsátották Urbán Szabolcsot, a Petőfi Rádió főszerkesztőjét, valamint Rábai Balázst, a 180 perc műsorvezetőjét, aki Mong Attilát váltotta. Az információt más rádiós források is megerősítették.

Elbocsátották a Kossuth Rádiótól Pais Juditot, a Hajnal-táj című műsor szerkesztőjét is. A neves újságírót korábban érdeméremmel tüntette ki az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) az Élelmezési Világnap alkalmából. A Kossuth Közelről című műsorának munkatársai pedig szerda délutánra kaptak időpontot…

Ugyanakkor Solténszky Tibor és Varga Viktor dramaturgot, valamint Zoltán Gábor rendezőt is elbocsátották a Rádiószínháztól.

A közmédiumoktól elsőnek kirúgott dolgozó Kardos Ernő televíziós volt, az Este, majd a Szólás szabadsága egykori főszerkesztője. Kardossal kedd este közölték, hogy a továbbiakban nem tartanak igényt a munkájára. A csoportos leépítés szabályai szerint harminc nap múlva felmondják a munkaviszonyát. Kardos irányítása alatt a közszolgálati televízió esti műsora szinte minden szakmai elismerést megszerzett.

Szintén kedden kapta meg a felmondásáról szóló előzetes értesítését Németh Árpád, a Duna TV Térkép című műsorának főszerkesztője. Az 59 éves szakembernek a Külügyminisztérium illetékese éppen egy nappal korábban köszönte meg a magyar EU-elnökség rendezvényei tévés sugárzásának lebonyolítását. Németh Árpád tavaly májusban Nívódíjat kapott; nevéhez fűződik a csatorna választási műsorainak levezénylése is.

A Kunigunda utcai MTV-székházban szerdán a köztévé műszaki munkatársaira, csütörtökön pedig a Duna Televízió műszaki stábjára kerül majd sor – legalábbis a Hírszerző értesülése szerint. Az MTV-ben vágókat, operatőröket, grafikusokat hívtak be szerdára „elbeszélgetésre”. Az érintettekkel telefonon közölték, hogy hány órára várja őket a főnökük. A Duna 454 dolgozójából 124-nek mondanak fel a következő napokban.

Szinte percenként érkeznek információk az újabb elbocsátásokról, ezért egybegyűjtöttük azokat a rádiósokat és tévéseket, akiknek a leépítéséről eddig tudomást szereztünk:

Bogár Zsolt (MR1, 180 perc)

Bödő Anita (MR1, 180 perc)

Érczfalvi András (MR1, Napközben)

Gócza Anita (MR1, Gondolat-jel)

Hatvani Tóth Erika (MR1, Krónika)

Horváth Ida (MR1, Vendég a háznál)

Kardos Ernő (MTV)

Kovács Anna (MR1, Közelről)

László Pál (MR1, Közelről)

László Judit (MR1, Szombat délelőtt)

Marton Éva (MR1, kulturális műsorok)

Nagy Emese (MR1, 180 perc)

Nej György (MR1, Tizenhat óra)

Németh Árpád (Duna TV, Térkép)

Nyárádi Péter (MR1, Harminc perc alatt a Föld körül)

Pais Judit (MR1, Hajnal-táj)

Péter György (MR1, Napközben)

Rábai Balázs (MR1, 180 perc)

Rovó Attila (MR1, 180 perc, Közelről)

Sándor Erzsi (MR1, kulturális műsorok)

Sándor Kata (MR1)

Solténszky Tibor (Rádiószínház)

Udvarhelyi Szabolcs (MR1, Európai idő)

Urbán Szabolcs (MR2)

Várkonyi Benedek (MR kulturális műsorok)

Kedden összesen 550 fő munkaviszonyának megszüntetését jelentette be a munkaügyi központoknak Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója. Július 5-től kezdve a munkahelyi vezetők egyenként, személyesen tájékoztatják az érintett munkavállalókat arról, hogy munkájukra számítanak-e a továbbiakban. Előzetes értesítőt kapnak azok, akiknek megszűnik a munkaviszonya. Ebben arról tájékoztatja majd őket az Alap, hogy 30 nap múlva munkaszerződésüket meg kívánja szüntetni. „Ezen kollégákat az értesítés átadását követő második naptól kezdve a munkavégzés alól is felmentjük. Természetesen lehetőség nyílik arra, hogy a munkaszerződést közös megegyezéssel bontsuk fel” – közölte korábban a közmédiumok új tulajdonosa. Azok, akiknek munkájára az átalakuló közmédiarendszer továbbra is számít – tekintettel a szervezeti és működési szabályzat július 1-jén életbe lépett módosításában foglalt szervezeti átalakulásra –, a munkaszerződésük módosítására vonatkozóan javaslatot fognak kapni.

Az Alap 25 millió forintos segélyalapot hoz létre, amelynek elosztásába bevonja a munkavállalók képviselőit. A bruttó 200 000 forint alatti keresetűek számára – amennyiben közös megegyezéssel szűnik meg a munkaviszonyuk – további egyhavi átlagkereset fizetnek ki, valamint álláskeresési, jogi és pszichológiai tanácsadást biztosítanak, amelynek részleteiről az előzetes értesítő átadásakor adnak tájékoztatást.

A közlemény arra is utal, hogy a közmédiarendszer átalakítása, megújítása követeli meg a munkavállalók számának csökkentését, a működés hatékonyabbá tételét. „Abban az esetben, ha nem születik elhatározás – sok más döntés mellett, amely a műsorstruktúrát, a gazdálkodást, a vagyonkezelést vagy éppen a közszolgálati csatornák együttműködését érintette – a közszolgálati médiumok ugyanolyan sanyarú és kiszolgáltatott helyzetben maradnának, mint amilyenben hosszú évekig voltak” – fogalmaz az Alap kommunikációs igazgatósága, hozzátéve: ez a döntés, bármilyen nehéz is, hozzájárul ahhoz, hogy kedveltebb, hasznosabb és gazdaságosabban működő közmédiumok jöjjenek létre.

A leépítés a Napi Gazdaság információja szerint évi hatmilliárd forintos megtakarítást eredményez, vagyis a jelenlegi bérköltségek egyharmadát. Az elbocsátások összességében kétmilliárd forinttal terhelik majd meg az MTVA költségvetését.

Az MTVA 2011. május 23-án jelentette be a csoportos létszámleépítést, és az elmúlt hetekben az ideiglenes Üzemi Tanáccsal folytatott konzultáció is megállapodással zárult.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (2 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -2 ( 4 szavazatból)
Tombol a terror a közszolgálati médiában, 5.0 out of 5 based on 2 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(24)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

24 Reader’s Comments

  1. VIKTOR! VIKTOR! VIKTOR! VIKTOR! VIKTOR! VIKTOR! VIKTOR! VIKTOR! VIKTOR! VIKTOR! VIKTOR! VIKTOR!
    Ez a birkaüvöltés kell neked alcsúti kondásgyerek.
    A jó kedves Édesanyád ….!
    :evil:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  2. Félnek a gondolkodásra képes emberektől!
    Félek azoktól akiknek félnivalójuk van tőlük!
    Mire készül ez az ember?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  3. A kocka el van vetve…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  4. Ezt lenyelik a magyarok ? Erre szavaztak 2010-ben ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  5. Szeretném, ha az egyik ellenzéki párt bejelentené, hogy adott esetben visszaállítja a halálbüntetést – visszamenőlegesen, politikai bűncselekményekre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  6. Köszönet Orbánnak: végre név szerint tudhatjuk, kik a médiánál a tisztességes emberek, akikre hamarosan szükség lesz, amikor ez a rezsim megbukik.
    Remélem, a baloldal is vezet listát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  7. Nem kell azért krokodill könnyeket ejteni, tolták a jobboldal szekerét rendesen, és nem hitték, hogy ez lesz a hála.
    Nem szólva a túlértékelt fizetésekről.
    Elég, ha annyian csinálják, ahányan nézik, hallgatják őket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (18 szavazatból)
  8. Utoljára az ötvenes években listázták az elbocsájtandókat. Ezek voltak az un. B-listázták. A B-lista: azoknak a közalkalmazottaknak, állami hivatalnokoknak a listája volt, akik a politikai fordulat után valamilyen szempontból nemkívánatossá váltak. 1945–1946-ban, a kommunista hatalomátvétel során majdnem 100 ezer ember került ilyen listákra. Elsõsorban a politikai tisztogatás, másodsorban takarékossági szempontok motiválták a tömeges elbocsátásokat. A szűrést egy háromtagú bizottság végezte. A vizsgálat során háromféle névsort készítettek: A = megbízhatóak, B = elbocsáthatóak, de egy éven belül visszavehetõk, C = politikailag megbízhatatlanok, nem visszavehetõk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  9. ennek a tömeges kirúgásnak végülis “erkölcsi megtisztulás” lehet az eredménye. de nem úgy, ahogyan a hatalom azt elképzeli. nem a közmédia fog megújulni, hanem akiket elbocsájtanak.
    ettől kezdve ugyanis nincsen értelme az elvek feladásának, az öncenzúrának, mert ha már egzisztenciálisan lehetetlenné válik valaki a szakmájában, és nem gyakorolhatja azt amit tanult, amihez ért, akkor egyetlen lehetősége az marad, hogy felveszi a versenyt a magukat benyaló silányokkal.
    a növekvő általános elégedetlenség, amit a szabadság elvesztése vált ki, egyre inkább megteremti az igényt színvonalas ellenzéki médiára, amely nem a bloggereken és a kommentelőkön, hanem leginkább a kultúrát és a demokráciát megalkuvás nélkül hirdető karakán újságírókon múlik.
    azok a még teljesen nem bedaráltak pedig, akik nem vesztik el az állásukat, mert valakinek érteni is kell valamihez, bátorítást kaphatnak akár arra is, hogy ne szolgálják megbízóikat, esetleg hülyét csináljanak belőlük. az az érzésem, volt ilyenre példa a kádár korszakban is

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  10. Álnaív! Semmit nem tudsz. Magas fizetéseik csak a vezetőknek vannak, nem az egyszerű műsorkészítőknek, főleg nem a Rádióban. Politikán kívül van kultúra, közélet, szórakoztatás, vannak, akik ehhez értenek, nem minden politika. Sajnállak, hogy attól érzed jól magad, hogy másokról mondasz – ismeretek nélkül – ítéletet. Nehéz, szomorú életed lehet. Több szeretet, több harmóniát kívánok neked!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  11. Sajnálatos ez az egész, de megjegyzem, a cikkírónak se ártana tudni, hogy útilaput nem valakinek a lábára, hanem a talpára kötnek (szerzőt kirúgni!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  12. Mivel évek óta nem nézem a köz szolgálalati médiát a Fidesz bitorlása miatt, így a elbocsájtottakat nem ismerem, de való színü Ők is Fidesznyikek. Való színű később jobb nyíkek ülnek a helyükre. A mór megtette, …

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  13. Alugy! Jól látod szerintem is a helyzetet.A közTV-ben és rádióban évek óta ment a benyalás a fidesznek, mindenhol fidesz szimpatizáns vezetőket választottak, az önálló,alkotó értelmiséget elüldözték, csak az alkalmazkodók maradhattak. Most, úgy mint az orvosoknál, pedagógusoknál, stb orbán meghálálja a segítséget.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  14. …de a rém kedves, nyávogóhangú Csűrös Csilla, az persze maradhatott, naná. Akit esetleg érdekel, az hallgassa meg a SZAVAK EREJE c. brrrrzalmat >>> vagy minden harmadik vagy negyedik nap őkelme, őnagymagyarsága vezeti a reggeli műsort. Na persze, hogy a Kossuthon.
    Sőt: tessék elolvasni az ÉS c. kriptokommunista/sztálinista/leninista, stb. sajtóterméket, be kell ütni a “A PARLAMENTBE SIET” szócikket. Lesz nagy röhögés… remélem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  15. A beosztott nem azonos a főnökkel! A főnökök – akik gyakorta cserélődnek – jó része, a túlélés érdekében lehet, hogy alkalmazkodott, de a műsorkészítők jó része nem tegnap érkezett a médiumokba és a politikai témájú adások csak egy ( kis ) részét teszik ki a műsorrendnek. A napi munka a többség, egy átlagos médiamunkás, számára nem politikia döntéshozókról és napi politikáról szól ( az operatőrök, vágók, rendezők, asszisztensek munkája meg végképp nem ). Sokan úgy mondanak véleményt, hogy fogalmuk sincs, miről beszélnek. Sajnos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  16. Annak idején mikor az építő iparban, a bányászatban, a kohászatban voltak elbocsájtások, az érintetteken kívül senki sem demonstrált. Most az értelmiségen van a sor, tanárok, újságírók vannak célkeresztben. Magyarországon kb. 2,5 millió aktív dolgozó van, ha ebből leszámítom azokat, akik értékteremtő munkát nem végeznek, csak az államapparátus fenntartását végzik, akkor marad kb. 900 ezer ember, akik rakják téglát, ott állnak az esztergapad mellett, tervezik az új gépeket, a mezőgazdaságban dolgoznak, nevetségesen alacsony fizetésért. A közszolgáltatási médiumban eddig sem volt magas a színvonal, ezek után milyen lesz? Hajrá Viktor csak így tovább, lehet, hogy nem kell várni 2014-ig.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  17. Kerem ez nem terror,hanem munkaero atcsopotositas.Meg nincs meg a letszam a kozmunkakra.A tomegkozlekedest is meg kell szuntetni,csak penzkidobas.Mindenki jarjon gyalog vagy biciklivel,nem lesz annyi beteg ember es megoldodik az egeszsegugy problemaja is.A magan auto hasznalatot is be kell tiltani,mert csak pazaroljak a rengeteg benzint meg gazolajat,igy olcsobb lehetne a kozuzem is,futes,villany,tisztabb lesz a levego,konyebben lehet gyalogolni.TV,radioadast teljesen megszuntetni es fog szuletni eleg gyerek,mert az embereknek lesz idejuk szeretkezni.Majdha lesz mar 60 millio magyar azok benepesitik a Trianonban elvesztett teruleteket es az is megoldodik,meg lehetne sorolni,de mara legyen ennyi eleg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  18. Úgy tűnik ,a fidesz gőzerővel építi a jövő ellenzékét.
    Ez a baromarcú tahó nem tanulta meg,hogy csak békében lehet egy ország naggyá.Ha a hazája pusztításban erős,az nem az erejét,hanem a balgaságát jellemzi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  19. Jav.: pusztításában

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  20. Torvenyt kell csinalni hogy minden magyar nonek,legalabb 20 gyereket kell szulnie az eleteben,igy lesz eleg munkaero a kozmunkakra.Az iskolai oktatast teljesen megszuntetni,csak lopjak az idot meg ucsorognek ahelyet hogy mennenek lapotolni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  21. Most igazán kezdi egyre több honfitársunk saját bőrén tapasztalni, ami már nem szlogen, hanem valóság : “ROSSZABBUL ÉLÜNK MINT 1 ÉVE !!! ”
    Te szavaztál erre 2010-ben drága Hazám, Magyarország !!!
    Miért dőltél be, a már akkor is nyilvánvaló hazugságoknak ? Nem emlékeztél az 1998-2002 közötti erőszakos gazságokra ???
    Hát most szállj magadba, és tarts bűnbánatot, kedves Hazám, Magyarország !!! – mert csak a korrupt lelket lehet becsapni ! Az igazság szerető és a bűnt gyűlölő lelkeket sohasem !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  22. Tessék visszaállítani a királyságot !!! Így négyévenként sunyi tolvaj garnitúrák váltják egymást, azon jár az eszük mit lehetne még ellopni, hogyan csalni. A királyságban ha egyszer valaki meggazdagodna, egyszercsak megelégelné a lopást.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  23. Régió Rádió Győr: Babos Viktória, Harcsás Judit ………………………

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Vége a Duna televíziónak 2011. július 8. péntek

Az MSZP sem nézi a köztévét 2011. július 8. péntek

Tiltakozás a közmédiában zajló terror miatt 2011. július 7. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos