Peking, Budapest – Már alig meglepő, viszont egyáltalán nem mulatságos az, amit Tarlós István mondott a kínai fővárosban. A budapesti főpolgármester Pekingben találkozott az ottani kollégával, és szemmel láthatóan nem kívánt udvariatlan vendégnek látszani. Kínát hazánk legfontosabb stratégiai partnerének nevezte, s közölte: Magyarország követi a kínai példát. Hogy az ottani demokráciára gondolt, vagy valami másra, azt lapzártáig nem sikerült kiderítenünk. Hajrá Magyarország, hajrá Tibet!
Magyarország szeretné Kínát erős szövetségesének tudni, s a két főváros elősegítheti ezt a törekvést – erről beszélt Tarlós István, Budapest főpolgármestere pekingi vendéglátójával, akinek a kapcsolatok új alapokra helyezését ajánlotta szerdán, a pekingi városházán.
A Kuo Csin-lunggal, Peking főpolgármesterével folytatott közel egyórás megbeszélése során Tarlós István röviden bemutatta Budapest helyzetét, így például beszámolt arról is, hogy a magyar főváros költségvetésének 60 százalékáig eladósodott, ami miatt korlátozottak a fejlesztési lehetőségek.
“Több fegyelmet szeretnénk vinni a főváros életébe, követjük a kínai példát” – jegyezte meg Tarlós, s felvetette, hogy a létező barátsági és együttműködési megállapodást Peking és Budapest emelje partnervárosi szintre. Egyúttal javasolta, hogy dolgozzák ki ennek részleteit, s lehetőség szerint még az idén fogadják is el.
Megerősítette, hogy Kína Magyarország egyik legfontosabb stratégiai partnere, s kifejezte az ország és a főváros fogadókészségét a kínai befektetők és fejlesztők iránt. Egy, a közeledést szolgáló fővárosi szintű üzleti fórum megszervezését is ajánlotta.
“A főváros közvetlenül nem köt üzletet, de kinyitja és szélesre tárja a kapukat, segít az ezekhez szükséges feltételek megteremtésében” – hangoztatta Tarlós István, hozzátéve, hogy Budapest város e tekintetben elkötelezett.
Kuo Csin-lung elmondta, hogy Peking állandó lakossága immár elérte 19 millió 610 ezer főt, s az elmúlt több mint 3 évtizedben éves átlagban 11,4 százalékkal bővült a gazdasága. Hozzátette: a most folyó ötéves tervidőszakban nyolc százalékra tervezték a GDP növekedését.
A két főváros közötti kapcsolatokra utalva egyebek mellett megállapította: támogatja a gyakorlati, a kölcsönösen előnyös együttműködést, aminek a részletes kidolgozásához szerinte “bőséges véleménycserére” van szükség. Kifejezte meggyőződését, hogy meg fogják találni a közös érdekeket, s külön is hangsúlyozta a kulturális és turisztikai cserekapcsolatokban rejlő lehetőségeket.
A mongóliai látogatásról hazatérőben lévő Tarlós István az MTI-nek Pekingben elmondta: útja csúcspontjának tartja a rövid pekingi kitérőt. Hangsúlyozta: úgy érzi, az udvariasságot messze meghaladó tartalommal sikerült találkozóját megtölteni.
Mint mondta, örül annak, hogy Demszky Gábor elkezdte a kapcsolatépítést, amit a maga részéről folytatni és fokozni kíván. A kínai miniszterelnök közelmúltbéli magyarországi látogatására, illetve a magyar-kínai közeledésre utalva megjegyezte: “mindent megteszünk annak érdekében, hogy a várospolitikában, a magunk mozgásterében és módszereivel ezt a kapcsolattartást elősegítsük és erősítsük”.
A mongóliai látogatással kapcsolatban Tarlós elmondta, Ulánbátor főpolgármesterével megállapodott abban, hogy jövőre mongol, illetve magyar napokat tartanak. A gazdasági kapcsolatokkal összefüggésben pedig kiemelte: “Mongólia nyersanyagokban rendkívül gazdag ország, nekünk erről a piacról nem szabad kimaradnunk”.
Tarlós István egy vezető mongol üzletemberrel is megbeszéléseket folytatott, fogadta őt a mongol parlament elnöke és találkozott a külügyminiszterrel is. “Lehetett érzékelni, hogy minket ott szeretnek, s azt is, hogy örülnének annak, ha ismét lenne helyben képviseletünk” – jegyezte meg Budapest főpolgármestere.
Példaképünk Peking.
Nekünk is lesz újra ötéves tervünk. Hurrá!
Mongólia után irány észak-Korea.
Rend lesz itt is meg fegyelem.
Túl liberális volt a főváros eddig, mostantól csak egy joguk lesz a zembereknek:
adózni!
Minden más kötelesség.
antifulke,
vegulis a nyugati demokraciakban is majdnem igy mukodik, mindent lehet, csak semmit sem szabad! johogy rajottek arra, hogy fegyelem nelkul nincs fejlodes, kar, hogy epp a fidesznek koszonheto, hogy nincs fegyelem…. annyira azert nem lesz konnyu visszallitani a rendet, mint kaoszt csinalni!
Azannya…csak nem 1000 kilóméterrel haladó szuperexpesszt akar az Örsvezértere-Cinkota viszonylaton ??
Mejjegyezni kívánnám a kinaiak szuperexpesszét is valami németek építették.
Csak nem gondolja bárki is hogy a Dicsőséges Nagymarha Ming Birodalom leszármazottai képesek ilyesmit maguktól kitalálni ?
Első viszonylatot megveszik , utána meg már koppintják.
Kina sohasem volt rest mások szellemi termékeit , gépeit , fegyvereit ellopni !
Ami az állami fegyelmet illeti . nemcsak Budapesten -, tényleg van mit javítani.
Kérdés a módszerben van.
A kumisz szeretete már látszik Tarlóson. Mongóliából a jurta sátrat fűtéssel (kecske) (közmunkatáborok lakóinak) Kínából a pálcikával történő evést -ahhoz a pár szem rizshez amit a (köz)bérünkből meg tudunk venni nem kell villa- hozzuk be.
Lesz majd Tiananmen-tér is, a Felvonulási teret keresztelik át, hogy elférjenek majd a tankok.
Ez a hapsi hulye, nem ujdonsag. Budapestnek egy fiatal eroteljes pgmester kellett volna, aki tele van uj otletekkel, es egy skandinav legkort varazsol a fovarosunkba, nem Kinaval kinlodik. A lenyeg itt lakozik:
http://nepszava.com/2011/06/velemeny/frank-tibor-ferde-szemmel.html
Vajon mit tudunk még tanulni a kínaiaktól?
A lenyúlást már mester fokon végzi államunk és pártunk dicső vezetése.
Jöhetnek a népi kohók, a verebek, majd a legyek kiirtása?
Tiananmen-tér??????? Ugyan már . A mieink tudnak annál hatásosabbat is.Ráadásul a magyar csak kb. száz évente lázad fel.
‘48, ‘56,jön a 2064??????????
Nagyon késő!!!!!!!!!!!
Tarlós nemsokára úgy fog köszönni, hogy: ki -fing – tam.
inax:
Az utolsó évszám, – ha már erről van szó- 2014. A jó pap is holtig tanul,
sajnos Tarlós már képtelen magát és fővárosát megújítani. Megalszik a tej a szájában. Nem lehet kivárni mit akar kinyögni. Tényleg jó melléfogás volt, de
Orbánnak valamiért ő kellett. Talán éppen ezért. Tarlós ráadásul álmodozó.
Sarlós Pisti nem álmodozó hanem sík hülye, csak végig kell nézni a működését, a Főváros élén, ráadásul még mindig b@ssza a csőrét, hogy egyetlen egyszer se tudta megverni Demszkyt…………
Eddig sem volt kétségem, de ezek után biztos vagyok abban, hogy “letarolosisti” nem simán hülye, hanem agybeteg, mint a főnöke!
Tarlosnak uzenem, hamar Kinat tekintjuk peldakepunknek:
tanult baratnom kinai, projectmanagerkent dolgozott Kinaban egy amerikai cegnel…..nagyon elszomorodott, amikor Kanadaba koltozott (a ferj kanadai) es a kinai fizetesenek harmadat ajanlottak neki……meselte, hogy Kinaban egy szakmunkaskepzot vegzett fizetese SOHA nem lehet tobb, mint egy egyetemet vegzette es a berkulonbseg a tanult javara az atlagber minimum nyolcszorosa!
tessek tarloskam, le lehet kopizni! ha lehet azonnal!