Ronai and Ronai
AMERIKAI

Orbán elmenekült Tétényi Éva elől 2011. július 14. csütörtök 18:15 Forrás: AN, Hírszerző

  • Hozzászólások(29)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Orbán elmenekült Tétényi Éva elől

Budapest, Esztergom – Orbán Viktor kihagyta a kétmilliomodok Suzuki átadását. Az Audi jó volt neki, a “mi autónk” nem annyira. Nem elég magyar a magyar Suzuki?  Vagy talán csak az esztergomi polgármesterrel nem akart találkozni? Félt a szemébe nézni? Oka lenne rá, több is mint elegendő.

A kétmilliomodik Suzuki elkészültére rendezett ünnepségre várta Orbán Viktort Esztergomba a város polgármestere, Tétényi Éva azt mondta a Hírszerzőnek, ha a kormányfő is ott lesz, személyesen fog vele beszélni a helyi Fideszről. Mint később kiderült, a kormányfő nem volt a vendéglistán.

„Tudom, hogy mennyi elfoglaltsággal, és utazgatással jár egy uniós elnökség, mert magam is voltam két évig egy civil szervezet brüsszeli képviselője, így azt remélem, hogy most már azért több ideje van a miniszterelnök úrnak hazai ügyekkel is foglalkoznia, így például Esztergommal” – mondta a Hírszerzőnek Tétényi Éva.

A város polgármestere eddig hiába próbált tárgyalni a kormányfővel arról, hogy a helyi Fidesz frakció miatt a tavaly októberi választások óta gyakorlatilag megbénult a közigazgatás a településen, mindeddig nem volt erre lehetősége, sőt, legutóbb még a parlament karzatára sem engedték el.

Most viszont Tétényi Éva abban bízott, hogy a Suzuki gyárban lesz lehetősége Orbán Viktorral találkozni: ma gördült le ugyanis a szerelőszalagokról a kétmilliomodik itt gyártott autó, és az ünnepségre a polgármesteri hivatal információi szerint Orbán Viktort is várták. Természetesen Tétényi Éva is ott volt polgármesterként, és ki szerette volna használni az alkalmat, hogy szóra bírja Orbán Viktort. Mint később kiderült ugyanakkor, a kormányfő nem volt a meghívottak között.

A polgármester ugyanis kormánybiztos kinevezését kérte korábban a miniszterelnöktől, az „esztergomi helyzet” megoldására. Kérdésünkre, hogy miért lenne ez országos ügy, azt mondta Tétényi Éva, hogy szerinte azért, mert „a Fidesz kétharmaddal nyert, kétharmada van a városban is, és itt olyan erőpolitikát folytat, ami teljesen megakadályozza, hogy Esztergom működni tudjon, ez szerintem a párt országos megítélésére is hatással van”.

Arra a kérdésre, hogy mit várna el egy kormánybiztostól, azt mondta, hogy mindenekelőtt közvetítést közte és a helyi Fidesz között, vagy ha ez sem lehetséges, akkor azt, hogy „írjon egy jelentést, amiben világossá teszi a kormányfőnek, hogy ez a helyzet itt csak akkor oldható fel, ha a parlament feloszlatja a képviselőtestületet, és új választást írnak ki”.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.0/5 (10 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +12 ( 18 szavazatból)
Orbán elmenekült Tétényi Éva elől, 4.0 out of 5 based on 10 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(29)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

29 Reader’s Comments

  1. Dicseretes ez a kitartas, csak hiabavalo.
    Farkas nem mar bele a falkatarsaba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  2. Az autóiparban úgy látszik, még mindig nem keletről fúj a szél.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  3. Szerintetek szuzukival jár?
    Mert szerintem audival.Lásd.TEK.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  4. Kedves timea szabó. Bele mar az bizony. Még meg is eszik egymást, ha éhes , főleg , ha valamelyiket lelövik. Tessék megfigyelni mi lesz itt, ha beleesnek a maguk kaparta farkasverembe. Nekünk a feladatunk: nem hagyni kimászni őket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (26 szavazatból)
  5. Kedves Timea!
    Nem hiábavaló a kitartás, különösen, ha egy ilyen ördögi figuráról van szó, mint a vezér. Mint a példa is mutatja, Orbán bizonyára nem hagyta volna ki a programjából azt a lehetőséget, hogy egy ilyen világcég rendezvényén tündököljön, de tartva a Tétényi Évával való kínos találkozástól, más elfoglaltságra való hivatkozással inkább levetette a programjáról; Istenments, hogy ezzel az “erőszakos nővel” találkozzon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (26 szavazatból)
  6. Tétényi Éva ma a civilek küzdője.Aki szembe mer menni a pártoskodással,az azzal együtt járó gazemberségekkel,pénz lenyúlásokkal.Tiszta -politikamentes önkormányzatot szeretne,amivel meg is bízta Esztergom város lakosainak többsége! Az Ő nyílt harca a jelen Magyarország kicsiny mása. Ő az egyedüli, aki nem politikai befolyásoltsága miatt teszi,amit tesz, hanem tényleg.az EMBEREKÉRT! Nagyon sokan csendben vannak a még meglevő-éhbérért munkát kapók ,de szakad a cérna.A fiatalok nagy részének esélye sincs állást kapni, hacsak nem kormánypártiak a szüleik, vagy a párjuk! Nagy itt a baj!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  7. Orbán??? Az a karakán ember??? Aki bátran kiállt a magyar HAZA és NEMZET érdekében a világgal szemben is? Majd pont egy kis polgármesternőtől fog megpucolni??? Egyszerűen (nagyon) rászorult egy kis halaszthatatlan generáltatarozásra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  8. Legyen igazatok! Ugy latszik, ma elhagyott az erom ebben a melegben:))
    A nagyvezir anno volt a suzukiban, szerencsere nem a mi muszakunk alatt:)
    Eleg kozelrol lett volna szerencsem megcsodalni, de hal’istennek ez elmaradt, minimum pofakat vagtam volna.
    Amugy eleg vicces volt az eloadas, hogy melosnak oltozott eloadok tancikaltak a splash korul, biztosan elveztek ok is a full muszalas gatyat!:D
    Azt hiszem, a splash atadon volt ott es nem az egymilliomodik autonal, mert az pont nalunk jott le. Es lon, a sors trefaja, fapados volt!:D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  9. Úgy látszik, hogy orbánnak nem csak Gyurcsánytól lesz tele a nadrágja, hanem Tétényi Éva nevére sem fér a segge likába a zabszem!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  10. Kedves timea szabo! Meséld el, hogy milyen volt a buli mert én ugyan rajta voltam a vendéglistán de véletlenül Győr előtt vettem észre, hogy eltévedtem és nem Esztergomba mentem :) Ez komoly. Így már nem értem volna a 10óra 40-s kezdésre és visszafordultam :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  11. esztergom “gyönyörű” modell. jól tanulmányozni lehet itt, hogy miként teszi tönkre a polgárok életét egy tucatnyi bitang ember egy bitang diktátor egyetértésével és iránymutatásával

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (28 szavazatból)
  12. Az a “kis Polgármesternő” lesz a legnagyobb az Emberek szemében! De egy jó tanács:semmilyen párt bármilyen támogatásának-nem bedőlni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  13. Téved TÉ., Orbán foglalkozott Esztergommal és úgy döntött, nem megy el és nem rendezi a helyzetet, hogy Meggyes.Tamásnak és a 2/3 Fidesz közgyűlésnek maradni kell. Ha Meggyes T lenne a polgármester, elment volna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  14. “Orbán elmenekült Tétényi Éva elől”
    ..hát, én sem szívesen bújnék vele egy takaró alá….:lol:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -18 (22 szavazatból)
  15. ov egy gyáva sz@rházi senki,aki egy negatív népmesei pozíciót kapott a mindenhatótól.Remélem egy revizió során kiderül a tévedés :-) ,s mindenki a helyére kerül…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  16. Régi tétel: a diktátorok MINDIG gyávák, többek között ezzel is rászolgálnak a megvetésre!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  17. Kedves Avi! Megnyugtatlak, nem maradtal le semmirol:D Mint irtam, nem a mi muszakunkban volt a nagy eloadas, de a vallalati ujsagban voltak kepek, azokon jokat rohogtem. Erdekesebb dolgokat tudnek meselni a benti mindennapokrol, szemed-szad elallna! Csak azt ide nem irom le, nem publikus, talan jobb is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  18. No, tegyünk egy kontra-próbát, bérminuszoló! Módosítok: “Orbán Viktor kedves, bájos, szép, okos, jó alakú, illatos!”
    Várom a reakciót!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -7 (11 szavazatból)
  19. Tőlem máris kaptál ezért egy mínuszt, Thanatos. Ingyen.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  20. Hogy erről magyarorszégon nem szolnak a hírek… meg se lepődök…
    Viszont azt sikerült elérni, hogy az ilyen hozzászólásokat amit most én is írok már egyik online lap sem meri kitenni előzetes moderálás nélkül…
    Külön köszönet Clintonnénak aki ki mert állni a magyar demokráciáért és szólásszbadságért! (sajnos nem ért semmit de legalább megpróbálta)
    külön köszönet Tétényi Évának! Aki nem fél cslekedeteivel rámutatni a narancsos diktatúra árny oldalára. Ha véletlen a következő választások alkalmával indul mint miniszterelnök, bármilyen párt vagy akármi szineiben, akkor rá szavazok!
    Ha lenne facegookos csoportja vagy bármi más akkor szivesen nyomnák egy lájkot vagy egy + vagy akármit (ellenben amíóta a diktatura beindult már óvakodok az ilyenektől… és csak egy .com domainen merem vállalni véleményem)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  21. Bár belegondolva már most is félek…
    Hátha itthon is olvassa ezt valaki..
    és még a végén elvsznek engem egy narancssárga Volgával…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  22. de azért remélem hogy az IP címemet nem adja ki az újság semmi áron…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  23. Lehet, hogy pár év múlva a narancs is tiltott önkényuralmi jelkép lesz? :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  24. Orbán az erő embere. Vigyáz arra tekintélyét ne érje csorba. Ezért csak a hivei előtt mutatkozik. Aki erőt mutat vele szemben rögtön meghátrál. Emlékezzünk, párszor már feltörölték vele a padlót Brüsszelben, na erről itthon nem beszél. A kokik kiosztása meg a mesék világába tartozik. Gyanitom alig várja , h Merckle asszony kezét puszilhassa. Valójában gyáva nyúlként viselkedik. Leváltásához elég erőt mutatni és már fut , szalad nehogy utolérje a nép haragja. Egy szem asszonytól is fél mert valójában gyáva ember. Fél , a terror elháritók megvédik a terroristáktól, de az átvert választóktól ki védi meg? Talán az erdélyi szavazók? Onnan reméli az elvesztett 1 millió támogató pótlását. ugye Onnan szerezni szavazatot ahová nem ér el a megszoritás. Akinek gazdasági helyzetét nem Orbán befolyásolja, de adományokkal, szép beszéddel begyűjtene 1 millió támogatást, h aztán azzal villogjon, ismét nyert.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  25. Már többször mondtam, hogy a parlamenti képviselők, kormánytagok és minden
    köztisztviselő kötelező általános egészségi vizsgálat után kerülhetnének csak alkalmazásba. Már a jelölésükkor kötelező lenne. Ez a 70 as években így volt.
    Most nem hinném, hogy így lenne, mert valami nem gömbölyű. Beteg kormányunk van, ez az EU elnökség végén kiderült, nevén nevezték O.V. betegségét, de erre nem akart reagálni.”Fejétől bűzlik a hal”. El kell távolítani, mert az egész országot tönkre teszi.Az igazságtalanság bosszúért kiált és addig nem lesz béke Esztergom városában sem, de az országban sem, amíg ki nem lesz söporve a hatalomból.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  26. Orbánc következő könyve: Gyávaságom története.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  27. Orbán egy gyáva senki. Nála csak azok felelőtlenebbek, akik félrevezették a magyar nép nagy részét, hogy teljhatalmat adjon egy ilyen, – az ország vezetéséhez semmit sem értő, pofátlan diktátornak. Se szeri , se száma egyes értelmiségieknek, -( zömmel orvosok, építészek, pedagógusok, a papok túlnyomó többsége, stb), – akik azt hitték, és még ma is azt hiszik, hogy értenek a politikához, egy ország kormányzásának legalább az alapjaihoz – holott csak annyit értenek ehhez, mint tyúk az ABC-hez.
    A magyar értelmiségnek fel kellene már nőni az európai értékrendhez, amit természetesen nem a képmutató álkereszténység, az évszázadokon átnyúló egyházi gyilkosságok, az inkvizíció milliós gyilkossága jellemez, hanem az évszázadokon átívelő Isteni szó, a Bibliában leírtak foglalnajk csokorba, és amelyeket ma már a protestáns egyházak vezetői sem tartanak be.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  28. Esztergomban a képviselők túlnyomó Fidesz többségének megválasztását azok az egyházi vezetők okozták, akik félrevezették a város lakosságát, most pedig sunyi módon hallgatnak, mint az a bizonyos rakás a fűben. Nem kerülnek bele az Élet Könyvébe!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  29. A Népnyúzó nem először menekül Tétényi elől. Személyesen is ott voltam a Parlamentben, mikor a gyalogmenet után Tétényi át akarta adni neki a petíciót és Viktorunk szinte futva hagyta el az üléstermet, hogy ne kelljen átvennie. Vele iszkolt Tömjén Zsoltika is tisztes távolságból követve a minidiktátort.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos