Ronai and Ronai
AMERIKAI

Járai idején “futottak fel” a devizahitelek 2011. július 18. hétfő 6:41 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(17)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Járai idején "futottak fel" a devizahitelek

Budapest – Azonnali megoldást követel a kormánytól az MSZP a devizahitelesek védelmében. A szocialista párt szerint az ügyben átfogó vizsgálatra is szükség van – erről Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja beszélt budapesti sajtótájékoztatóján.

A szocialista párt azt követeli, azt kéri a kormánytól: álljon a dolgok élére, legyen ő az úr a háznál a bankok helyett” – fogalmazott Szanyi Tibor hozzátéve: a bankfelügyelettel, a Bankszövetséggel, a Magyar Nemzeti Bankkal és az európai bankfelügyelettel indítsanak átfogó vizsgálatot a szocialista párt által felvetett három kérdésben.

Mint mondta, e három kérdés az: miért hárítják át az ügyfelekre az árfolyamkockázatokat a bankok, amelyek kötelesek árfolyamfedezeti biztosítást köti a devizahitelek esetében; a bankok, amelyek Magyarországon nyújtanak hitelt, a szokásos banki költségeket miért devizában állapítják meg; valamint a bankok hajlandóak lennének-e a kamat, illetve a kamatfelár költségeket nem számítva, minden egyéb más feltételekben a szerződéskori állapothoz visszatérni?

Szanyi Tibor közölte: pártja szerint ha a három kérdésben megfelelő válasz születne, akkor a probléma nagyságrendekkel enyhülne.

A politikus szerint a kormány nem látja el szabályozási és ellenőrzési feladatát a devizahitelek területén. Az MSZP gyanúja szerint a kormány azért nem csinál semmit, és azért hagyja, hogy bankok “gátlástalanul és féktelenül szipolyozzák (…) a devizahiteleseket”, mert a bankadó a kormány számára egy olyan finom falat, amely mellett szemet huny a bankok garázdálkodása felett – mondta.

Emlékeztetett: a devizahitelek Járai Zsigmond jegybanki elnöksége idején “futottak fel”, és a 2008-as válság bekövetkeztéig kedvező hitelforma volt a bankoknak és az ügyfeleknek is. A válságnak köszönhetően azonban “elszabadult a pokol”, és úgy tűnik, hogy a bankok a kockázatok döntő hányadát az ügyfelekre és a kormányra hárították át – fűzte hozzá.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.0/5 (2 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)
Járai idején "futottak fel" a devizahitelek, 3.0 out of 5 based on 2 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(17)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

17 Reader’s Comments

  1. Szanyi a polihisztor….
    Ha-ha-ha.
    Minden esetre nagyon tré a helyzet, nagyon nyög a nép.
    A bankok mindent a hitelesek nyakába varnak, a kezelési költséget is devizában kérik.
    A kormány sunnyog, kussol és bólogat.
    Na ná, hiszen a bankadót féltik, mert ha az nem jön be, akkor az Orbángyerek bukik….
    A bankok kezében van az ország, ez már a napnál is világosabb.
    Anyátokat!
    :evil:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  2. ” A Bank mindent visz “…./ Murphy Törvényei , fenetudja most hanyadik oldal /

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  3. “…A válságnak köszönhetően azonban “elszabadult a pokol”…”
    Fene a gusztusát annak, aki ezt megköszöni…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  4. Szanyi Tibor az igazi baloldali demagóg, nem véletlenül Gyurcsány egyik legfőbb ellenfele az MSZP-ben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (9 szavazatból)
  5. gm: Speciel most van igazság a szavaiban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  6. Kedves “Geyza”!
    Szanyinak “speciel” most sincs igaza! Ugyanis:
    - Orbánék jószerint leállították a devizaalapú hitelezéseket, melyek ismételt (de szinte teljesíthetetlen feltételekhez kötött) engedélyezése csupán az elmúlt hónapokban történt meg;
    - A bedőlt, vagy bedőlőben lévő devizahitel-szerződések többségét (gyakoralitalg az összeset!) 2002-08 között kötötték meg, mikoris ugye Szanyi pártja adta a parlamenti többséget és a Kormányt is;
    - A devizában történő tömeges eladósodás jelentős részt annak következménye, hogy a Járay-féle MNB 2002-ben indokolatlanul magasra emelte a forintkamatokat, azaz ezzel mintegy tálcán kínálta fel a ker.bankoknak az ügyfelek devizahitelbe való belekergetését;
    - Ezen szerződésekben már akkor is benne fglaltattak az árfolyam- és minden egyéb kockázatok ügyfelekre való terhelése, amelyek időzített bombákként 2009 óta robbannak fel egymás után!
    - A fentiek miatti kockázatra már számos szakértő felhívta a figyelmet legalább 2006 óta, ennek ellenére a korabeli kormányok nem tettek semmit és maga Szanyi sem szól egyetlen szót sem!
    - Szanyi nyilatkozatából ömlik a balszociális demagógia, hiszen CSAK MOST kifogásolja a már korábban megkötött szerződések egyoldalúságát (akkor még jó volt, de most már sz@r!) és CSAK MOST – “poszt tőzeg” – álá Hofi – kifogásolja a már évekkel ezelőtt szükséges kormányintézkedések elmaradását!
    - Orbán valóban nem tett semmit a bajbajutottakért, csupán egy látszat-megállapodást kötött (ami nem mellesleg csakis a bankoknak jó: latens “árfolyamfedezeti hitelt” vetettek fel a rögzített árfolyamú törlesztéseket igénylőkkel, mindezt ismeretlen kondíciókkal – összeg, kamat, futamidő), amin különösebben nem kell csodálkozni, hiszen a 2014-ig fenntartandó extraadóért kárpótolnia kellett a pénzintézeteket (szokás szerint a “zemberek” zsebéből kihúzva ezt is, hiszen a bankok már a különadót is rájuk terhelték!).
    Szanyi tehát vagy fogja be végre a száját, vagy fejezze be a zsurki vodka nyakló nélküli szlopálását! A szocik pedig (bűntudattól lesütött szemmel) karolják fel végre Róna Péter ötletét és indítsanak próbapereket “hibás banki termék” árusítása miatt!
    … no ezek azok, amelyeket egyikük sem fog teljesíteni: Szanyi szlopál, a szocik pedig dagonyáznak továbbra is!
    Gratulálok! :-( és :evil:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  7. Orbán András Lajos

    Kedves szendam. Pontosan leírtad az én véleményemet is, az egészhez legfeljebb annyit lehet hozzátenni, az akkori kormány tiszteletben tartotta a törvények betűjét, és a szellemét is, ezért nem tudta, akarta leváltani a vigyori majmot az MNB. éléről, sajnos ezért szívunk most ezerrel……….Ez persze nem mentesít senkit a saját felelőssége alól…………….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  8. Soha nem hallottam még hány lakásra vettek fel devizahitelt? Tegnap azt olvastam, hogy 3 millió érekelt van, de ez lehetetlen hisz annyi lakás 10 év alatt összesen nem épült és nem mindenki devizahitelt vett fel. Volt aki gondolkozott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  9. Husz János Puszita

    No nem mintha a szocik szabályozták volna a bankokat, 20 éve magasabb költségekkel működnek, mint nyugati anyabankjaik, azóta élnek vissza az erőfölényükkel. A mindenkori kormányok pedig hagyták. Európában, a világon sem történt szigorítás a válság után, mindenütt konszolidálták a bankokat az adófizetők pénzéből. A játék folyik tovább, csak idő kérdése a következő krízis. Akkora hatalmas pénzek mozognak a világpiacon, amikhez képest egy-egy ország költségvetése eltörpül. A pénzügyi folyamatok elszakadtak a termelési folyamatoktól.
    A három kérdésben történetesen igaza van Szanyinak, de az nem menti a szoci kormányokat a felelősség alól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  10. “Magyarországon is ez a képtelen rendszer működik, holott 51%-os egyszerű többséggel bármelyik kormány a Parlament kezébe adhatta volna a pénzkibocsátás jogát. Nem tették meg! Nem tették meg, mert a rendszer így is jól megfizeti őket. Sőt, annál többet fizet minél nagyobb hazaárulást követnek el a háttér hatalom javára.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  11. szendam:
    Jólvan jólvanna… :D :D
    A próbapereket kellene tényleg nyomatni inkább szájtépés helyett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  12. hirdetés :
    ” Haza el és kiadó “……………./ Parlament. Szem.Érd : Országház , félemelet 2. /

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  13. Hatamarcsi, a devizahitelen senki nem gondolkozott, mert a forinthitel kamata a duplája. Ráadásul a forinthitelesek sem jártak jól, csak ők már az első pillanattól nagyon sokat fizettek. Erre a bulira nincs más megoldás, mint hogy a bankok szépen elfogadják, hogy nem keresnek annyit, amennyit elképzeltek. Vagy bedől kb. 800 ezer ember – köztük forinthitelesek is. Ahol ugyanis az egyik adóst kirúgták, a másiknak csökkent a fizetése, az NEM tudja fizetni, akármiben van a hitele. 800 ezer embert meg úgyse lehet utcára tenni.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  14. A szocik meg jobb, ha ebben a tárgykörben mélységesen kussolnak. Ezer szerencséjük, hogy amit ők qrtak el, az Vityka alatt érik be. Persze Vityka se hülye, nem véletlenül söpörte az egészet három évre a szőnyeg alá. Ha jön a Jobbik, vagy visszajönnek a szocik, szívjanak csak ezzel a problémával.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  15. kedves hozzászóló társak! Mélyen megható az a kreatív együttérzés a bajbajutottakal, ami a kommentekből kiérződik. Most, hogy itt jól megmonnnyuk, hogy a szocik hol qrták el, a fidesz meg hogy bújik ki a felelősség alól(miután mi is felmentjük) nyugodt lelkiismerettel hajthatjuk álomra fejünket, hisz megtettük, mit a haza megkövetelt. Nyugalmunkat a hajléktalanok rohamos növekedése sem fogja megzavarni, mert nem elég, hogy utcára kerültek, de onnan is el kell tünniük a büdös franba, hiszen kormányunk a kdnp-vel és az önkormányzatokkal(és persze az öntudatos, kommentelő lakossággal) a legnagyobb egyetértésben onnan is kitiltotta őket súlyos pénzbírsággal és rendőri intézkedéssel fenyegetve. Mert rendnek kell lenni, akármi van! Azért ha egy pici iróniát véltek írásomba felfedezni, ne kövezzetek meg érte! ( Csaak egy aprócska kérdésem van. Mi lesz, ha te kerülsz hasonló helyzetbe? Ez nem fordulhat elő?)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  16. Orbán András Lajos

    öregszeder. Hát pont ez a kérdés magva akkor mi lesz hazánkban, -ból , amikor mondjuk 100000 családot az utcára tesznek, mert ez valós lehetőség, az az ember tömeg nem fog nézni se Istent, se embert,megindul és eltapossa a regnáló hatalmat ami csak mélyítette alatta a mocsarat, egyszóval ez nem lesz ‘90. vértelen forradalom,mellesleg az nem is volt forradalom csak 4.sor előre fuss, az elvtársak sorokat helyeztek előre…………..Azok akik komolyan gondolták a rendszer váltást alig egy-két év után kiléptek a vircsaftból, mert rájöttek nem igazak a szólamok, csak most mások zömhetik a zsebüket, és ebben nem akartak részt venni…………………

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  17. öregszeder, együtt érzünk a devizahitelesekkel, és abban is egyetértünk, hogy nem kizárólag az egyik vagy másik kormány qrta el. Olyan nagyon az Mszp sem dicsekedhet a ványadt banki magatartás kódexével.
    Én mélységesen tisztelem Róna Pétert, mint közgazdászt, de jogi szempontból nem brilliáns az ölete. A bankok közjegyző előtt kötötték a szerződéseket, a közjegyzők felolvasták és nyilatkoztatták a hitelfelvevőket, hogy megértették, amit aláírnak. Talán csak a bankok egyoldalú szerződésmódosítását és a devizában számolt kezelési költséget lehetne megtámadni, ha erre kifejezetten nem jogosította fel őket a szerződés.
    Én például sokkal szívesebben láttam volna a Kósa-trió megtámadását a shortolás miatt, károkozás jogcímén, esetleg Eltolcsyra is kiterjesztve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Közbiztonság Szilárd egy napja 2014. január 14. kedd

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos