Budapest, Brüsszel – Nem tudni, van-e jelentősége az egyre gyakrabban hangoztatott külföldi aggodalmaknak, Orbán Viktorról egyelőre minden támadás visszapattan. Nem hallgat senkire és semmire, ehelyett kokikat oszt és sallereket, az okvetetlenkedőket tarkón ütögeti. Miközben a nemzetközi szervezetek aggódnak, Magyarországon a demokrácia lebontása zavartalanul folyik.
Mély aggodalmát fejezte ki két nemzetközi újságírószervezet kedden kiadott közös közleményében a magyar közmédiában indult “elbocsátási hullám” miatt.
Az Európai Újságírószövetség (EFJ) és a Dél- és Kelet-európai Médiaszervezet (SEEMO) az MTI brüsszeli irodájához is eljuttatott közleményben – Arne König EFJ-elnököt idézve – azt írta: különösen aggasztja őket az érintett munkahelyek száma, továbbá “az a gyanú, hogy egyes elbocsátások politikai motivációjúak lehetnek”.
A múlt héten a Magyar Rádió, az MTV, a Duna TV és az MTI alkalmazottai közül összesen több mint 570-nek mondtak fel – áll a közleményben, amely szerint “ősszel további több száz elbocsátás várható”.
A két szervezet (amelyek közül az EFJ harmincnál több országban mintegy 250 ezer újságírót képvisel) amiatt is aggódik, hogy az érintett újságírók többsége 50 évesnél idősebb – derül ki a közleményből. Ez szerintük tapasztalat és szakértelem szempontjából is veszteségeket okozhat.
Hatalmonlévőről ugyan lepattannak ezek az ” aggódások ” , de ez az út a Világ közvéleményének a felhívása felé.
És abban biztos vagyok hogy ezek a közlemények eljutnak a Szabad Világ olvasóihoz , bármennyire is nemtetszik ez Szalai Annyjamáráiának .
Nem aggódni kell, hanem bojkottálni a magyar közmédiát. Orbán és bandája csak az erőszakból ért, mert csak az erőszak nyelvét ismerik.
Így van! Bojkottálni kellene. És nem így fogalmazni: “lehetnek”, “várható”, “okozhat”. A feltételes módot nem látják. Állítani kell! És kimondani, hogy “diktatórikus”, stb!
De legjobb lenne orbánt és anyjamáriát kitiltani Európából.
“Ez szerintük tapasztalat és szakértelem szempontjából is veszteségeket okozhat.”
.
Ez olyan, mint ha 1944-ben a Nyugat azon sopánkodna, hogy a zsidók legyilkolásával sok szellemi tőke veszHET el.
Külön döbbenet a feltételes módú “okozhat”.
Csak udvariasan, politikailag korrekten, nehogy valaki megsértődjön.
Ezek vakok vagy hülyék?
AMIT ORBÁN FŰRÉSZEL, AZ AZ Ő FÁJUK IS.
Együtt fogunk megdögleni alatta, ha nem ismerik fel a fejsze hangját.
Ne csak aggódjanak, ÍRJANAK ÉJJEL-NAPPAL arról a ganéról, ami Magyarországon most van!
:evil:
Kedves véleményezők. Szerintem azzal, hogy le írjuk véleményünket, tudatjuk másokkal, hogy mi hogy látjuk, segítünk esetleg a mások vélemény formálásában. Az igazi az, ha nem győzködni akarjuk a másikat, hanem közöljük a mi véleményünket és elolvassuk a másokét is. A baj az, ha “kinyilatkoztatunk”. Az biztos, hogy a Fidesz is figyel bennünket és tanulnak is tőlünk, lehet, hogy nem eleget, de tegyük a dolgunkat, hisz egy gyógypedagógus is nagyon sok türelemmel kell, hogy rendelkezzen.
Nekem is elegem van ebből az aggályoskodó , kíméletes, körülíró nyelvezetből.Határozottabb és cselekvő kiállást várnék, és ki mástól mint a média munkatársaitól.
valamit nem értek. 1999.-ben kb 1500 embert bocsájtottak el a közmédiákból. igaz akkor többségében jobbikos fideszes alattvalókat. a másik oldalról csodálkoztak is hogy nekik kellene a sétapapírral sorban állni nem az elbocsájtottaknak. ja akkor is fidesz volt hatalmon. no most kerültek sorra a többiek. igaz mostan nincsen közöttük fideszes. viszont most Bolgár is meg szólalt. akkor meg néma kuss volt.
alugy.
Sajnálattal közlöm, hogy mi itt csak egymás között osztjuk az észt.
Nem tudom mekkora lehet az AN olvasó tábora, (admin,ha hozzá vetőleges számot tudsz , lehet ,hogy megnyugtatna) de az az érzésem, nem lehet túl sok.
Egyébként egyet értek veled.
Tudósítás:
Most néztem, hallgattam az ATV-n Hack Péter reggelinyilatkozatát.
Egyszerre milyen toleráns lett a Fidesz irányában. Semmi kritika. Maximum; finom utalások mások aggodalmára…
Ugyanígy szerkesztik a minden reggeli fidesz-potentátok megszólalását az ATV-n. Most éppen Herrach Péter nyilatkozik, a műsorvezető Rónai mármár nyájas.
Rónai Egon Harrag KDNP-s frakció vezetővel folytatott telefon beszélgetése a ma reggeli START-ban egy hányinger volt. Azt sem tudta ,hogy udvaroljon neki, ez politikától függetlenül is undorító két férfi között ez a nyálasság. Egyébként Bartus Lászlónak maximális igaza van az ÁTV-vel kapcs. megfogalmazásában. Úgy be vannak szarva, hogy azt sem tudják, hogy udvaroljanak a fidesznek. Ennek a csatornának semmi szüksége nem lett volna erre. Műsoraik lassan már teljesen nézhetetlenek.
Az aggódással már elkéstek, már más stádiumba ért a dolog, mint hogy csak aggódjunk.
Mit lehet várni Rónai Egontól a felkészületlenség, a tehetségtelenség és a simulékonyság jégszobrától. Nos ezt várja el a Hit Gyülekezete az ATV-től. Kálmán Olga befeküdt, a többiek csak bio-diszletek az őfelsége ellenzéke című bohóc-színház színpadán! Ki kell iktatni az ATV-t!!!!!
Én is aggódom. olyan meleg van meg párás a levegő.
Nehogy berozsdásodjon a zárszerkezet. Meg a céltávcsövet is páramentesen kell tartani. Igaz, a régi dobgitár még a mocsárban is működött. Volokalamszjktól az Alexander Platzig.
Nekem a dobgitár tetszett, mert 100 méterre 3-ból 29 lett akkor még ugye távcső nélkül. :-)
(45 éve)