Ronai and Ronai
AMERIKAI

Rekordnyereség a Videotonnál 2011. június 28. kedd 12:30 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(3)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Rekordnyereség a Videotonnál

Budapest – A tavalyi évben 1,3 milliárd forintos nyereséggel zárt az idén magyar bajnok Videoton labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaság. A Menedzsment Fórum című honlap (www.mfor.hu) keddi írása szerint a székesfehérváriak mindezt úgy érték el, hogy 2009-es évet még 846,3 milliós mínusszal zárták.

A Fehévár FC Kft.-nél az értékesítés árbevétele például egy év alatt 293,6 millió forintról 641,1 millióra emelkedett. Ez nagyrészt a szponzori bevételeknek köszönhető, melyek 226,2 millióról 414 millióra nőttek. Emellett a közvetítési jogokért cserébe tavaly 125,9 milliót kapott a klub.
A rekordnyereség eléréséhez hozzájárult a 2,2 milliárd forint rendkívüli eredmény, amiből 2,17 milliárdot a társaság kölcsön tőke- és kamatkötelezettségének más vállalkozás általi elengedéséből származó bevétele tett ki.

“A Fehérvár FC Kft.-nek tavaly év végén 1,48 milliárdos követelése is volt, mely nagy részben azt az 1,37 milliárdot tette ki, melyet a cég saját tulajdonosának, a Futball-F Kft.-nek nyújtott. Emellett a vállalkozásnak 1,2 milliárdos kötelezettsége is volt, melynek nagy részét 1,1 milliárdos rövid lejáratú kölcsönök tették ki.” – áll a www.mfor.hu honlapon.

A legnagyobb veszteséget a Ferencváros könyvelte el: a zöld-fehéreknél tavaly – a vállalkozás nyilvános beszámolója szerint – 1,1 milliárdos mínusszal zártak. A klub árbevétele ugyanakkor “több fronton” is nőtt a 2009-es évhez képest, így a belépőjegyekből, a bolti eladásokból, és a közvetítési jogokból is több pénzt folyt a kasszába. Ezzel szemben a szponzori pénzek csökkentek, ráadásul a Ferencvárosnál folyamatosan abban bíztak, hogy hamarosan megérkezik a Nemzeti Adó-és Vámhivataltól régóta várt áfavisszatérítés. A beszámoló alapján tavaly év végén ez 447,9 milliós tételt tett ki a követelések között, az utalás másfél éve függőben van egy adóhatósági vizsgálat miatt.

A tavalyi kiadások részletezéséből kiderül, hogy 2009-hez hasonlóan 2010-ben is marketingre és reklámra költött a legtöbbet az FTC Labdarúgó Zrt., pontosan 753,9 millió forintot.

A 2010-es bajnok Debrecennél meglátszott, hogy a csapat a 2009-es BL-főtábla után tavaly “csak” az Európa Ligában szerepelt, A két sorozat közötti különbség pénzben kifejezve nagyjából egymilliárd forint volt: a 2009-es egyéb bevétel még 2,4 milliárd forintot tett ki, míg tavaly 1,3 milliárd szerepelt ezen a soron. Ebből 1,2 milliárdot tett ki az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA) kapott támogatás.

Ugyanakkor az előző évvel ellentétben ezúttal nem vett ki 800 millió forint osztalékot a tulajdonosi kör, így a társaság 474,1 millió forintos mérleg szerinti eredményt ért el az egy évvel korábbi 528,2 millió után. Érdekesség, hogy a 2010-es bajnokcsapat árbevétele elmaradt a Ferencvárosétól: a 2009-es 230,8 millió forint után tavaly 224 millió volt az értékesítésből származó bevétel.

Veszteséges évet zárt tavaly az FTC-hez hasonlóan az Újpest is, a lila-fehérek 2009-et még 236,6 milliós nyereséggel fejezték be, 2010-ben azonban már 48,5 milliós veszteséget termelt a klub. Ez elsősorban az 530 millióról 356,9 millióra csökkenő árbevételnek volt köszönhető, míg az egyéb bevételek a 2009-es 295,1 millió forint után 149,9 milliót tettek ki – a Menedzsment Fórum szerint.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:,

  • Hozzászólások(3)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

3 Reader’s Comments

  1. Orbán csapata tele van pénzzel, hiszen minden talpnyaló ott reklámozza magát, hogy a Vezér előtt hódoljon. Leginkább a MOL csinálja gusztustalanul.
    A KTE az én csapatom és örök elégtétel, hogy a Magyar Kupában lealáztuk a diktátor csapatát.
    Remélem, hogy néhány nap múlva a Szuperkupában is megismételjük ezt!

    Hajrá KTE! Abcúg Videoton!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  2. A Magyar fociban nincs penz. Illetve csak amikor sikerul kufoldre eladni egy egy jatekost. Azonban “uzemi nyereseg” mint olyan nem letezik. A Vidi profitja is abbol szarmazik ha jol vettem ki hogy elengedtek neki a tartozasokat meg egyebb terheket. Ezek nelkul ugyan ugy minuszba lett volna. Meg persze a vezir tamogatasa is sokat javitott a helyzeten.

    Szerintem. De persze lehet tevedek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  3. Miért ne lenne nyereséges ? Szponzorok, elengedett tartozások – ennyivel egy országot is fel lehetne virágoztatni ! Sima önkény és hatalmi demonstráció – ez OV lényege, mást nem adhat. Focit azt semmiképpen, nézni sem lehet ezt a szupercsapatot. Egészében röhejes, részleteiben megdöbbentő.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Román-magyar: csak a szégyen 2013. szeptember 9. hétfő

A pápa Szent István koronájával manipulál 2013. február 28. csütörtök | Bartus László

Orbán bekebelezte a Vasast is 2012. december 6. csütörtök | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos