Ronai and Ronai
AMERIKAI

Közmunkatáborok fasiszta mintára a Mussolini-Orbán rendszerben 2011. június 23. csütörtök 22:39 | AN Forrás: AN/nepszava.hu

  • Hozzászólások(119)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Közmunkatáborok fasiszta mintára a Mussolini-Orbán rendszerben

Budapest – Minden tekintetben a Mussolini-féle fasizmus közmunkaprogramjának megfelelő programot indít az Orbán-kormány. Hasonló programot már megpróbált átvenni Gömbös Gyula is, ez a második magyar fasiszta kísérlet. Aki nem talál 90 nap alatt állást, azt éhbérért közmunkára vezénylik, konténerekben szállásolják el, a nyugdíjból visszaparancsolt rendvédelmiek gumibottal felügyelik. Mussolini mintájára indulnak az állami nagyberuházások, építkezések. A munkanélkülivé vált polgárokból rabszolgák lesznek, és építik majd Orbán Viktornak a Puskás Stadiont, a debreceni stadiont, gátakat emelnek talicskázással, víztározókat építenek, mocsarakat csapolnak le. Pontosan azt végzik el, amit Mussolini fasiszta államának hasonlóképpen kényszerített közmunkásai. A Mussolini-Orbán-rendszerről bővebben itt olvashat: Az Unió első fasiszta állama, Málenkij robot, A római iskola.

A jelenlegi 270 napról – egy tegnap délután beadott módosító indítvány szerint – mégis 90 napra csökken az álláskeresési járadék. Január elsejétől pedig a három hónap letelte után már nem jár segély. Aki három hónap alatt nem talált állást, közmunkára kényszerül. Az ország különböző területére vezényelhetik az embereket, rendőri felügyelet mellett kell majd dolgozni, átlag négy órában, éhbérért. Aki nem vállalja el a közmunkát, az nem kap semmit. Később büntethetik, és közveszélyes munkakerüléssé minősíthetik, ha valakinek se állása nincs, se közmunkát nem végez.

Pintér Sándor belügyminiszter a közfoglalkoztatás módosításáról szóló parlamenti vitában úgy fogalmazott: azt szeretnék, hogy aki munkaképes és egészséges, dolgozzon; aki a piacon nem kap megfelelő munkát, annak az állam biztosítja ezt és közfoglalkoztatás keretében kap munkabért, de nem segélyt. Tegnap délelőtt a miniszter még úgy fogalmazott, hogy az álláskeresési járadék 270 napról 180 napra csökkenne, a segély a közfoglalkoztatási bér 90 százalékát nem haladhatná meg. Most már csak 90 napról van szó, aki ezt túllépi, gyakorlatilag ingyen munkaerő lesz a nagy fasiszta-típusú állami gigaberuházásokhoz. Azért dolgozik ugyanis, ami eddig munka nélkül is járt volna.

Orbán Viktor viszont az esti Tényekben már arról beszélt, hogy egyáltalán nem lesz segély januártól. Mint fogalmazott: az államadósságot újratermelő tényezők között szerepel, hogy életerős emberek szociális segélyt kapnak, ahelyett, hogy közmunkát szerveznének részükre. Ezért január 1-jétől a segély helyett közmunka-lehetőséget kínálnak részükre. Az állam nem segítséget nyújt, hanem rabszolgamunkára kényszerít. Ennek az elképzelésnek könyvtárnyi irodalma van, Mussolini fasiszta államában dolgozták ki ezt a rendszert, amelynek segítségével erőszakos úton felszámolták a munkanélküliséget, és rabszolgamunkában hatalmas beruházásokat végeztek.

Pintér szavait megkérdőjelezi az a fideszes Czira Szabolcs által délután benyújtott módosító javaslat, amely visszaállítaná az eredeti tervet: mégis 90 nap lenne az álláskeresési járadék maximális folyósítási ideje. A módosító javaslatot a szakbizottságban a kormánypárti képviselők támogatták, elfogadva azt az indokot, hogy a 90 nap megfelelőbb ösztönző hatású az álláskeresésben.  90 nap letelte után viszont jön a közmunka, a vezénylés, a barakk és az őrség.

Szűcs Erika MSZP-s képviselő, volt munkaügyi miniszter szerint eközben a munkanélküliségi ráta 11 százalék fölött van, az álláskeresés átlagos időtartama folyamatosan emelkedik, most 18,5 hónap. A szocialista politikus szerint a  kormány azt tervezi, hogy a közmunkások maximum minimálbérért dolgozhatnak. A szakképzettek az előző negyedévi átlagkeresetük 60 százalékát kaphatják – aki minimálbéren dolgozott, az 46 ezer 800 forintot kap. A legtöbben azonban korábban segélyen éltek, őket a közfoglalkoztatotti bérrel fizetik ki, ez valószínűleg a minimálbér 40 százaléka lesz bruttóban, ami 31 ezer 200 forint. Ezeket az összegeket nyolcórás munkára számolják, a közmunkásokat viszont négy órában akarják alkalmazni, vagyis a két összeget még el kell osztani kettővel! Azt nem lehet tudni, hogy a munkaidő végeztével a dolgozók elhagyhatják-e a munkatábor területét, kimozdulhatnak-e a konténerekből.

A Táncsics Alapítvány a  témában napokban rendezett tanácskozásán Petschnig Mária Zita közgazdász, a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa a kormány elképzeléseivel kapcsolatban arról beszélt, hogy épp azokat szeretnék „belökni” a munkaerőpiacra, akik bizonyos esetekben egyáltalán nem alkalmasak a munkavégzésre. Bauer Tamás közgazdász szerint annak, hogy minden munkaképes ember dolgozzon, közgazdaságilag csak akkor van értelme, ha munkájukkal versenyképes, eladható terméket, szolgáltatást állítanak elő a munkavállalók. Márpedig a jelek szerint nem erről van szó. Orbán Viktor a napokban az egyik kereskedelmi televízióban azt mondta: a közmunkákat gátépítésre, csatornatisztításra, víztározó építésére tervezik nem 21. századi technológia segítségével. Jelentősebb uniós támogatáshoz jutunk, ha a beruházások nélkülözik a gyors és hatékony korszerű gépi munkát, ha a feladatokat kétkezi munkával végzik el.

A Munkaerő-piaci Alapból kivont közfoglalkoztatásra szánt forrásokat  Pintér Sándor belügyminiszter tárcájához tartozó új Közmunkaalap kapja, és ezentúl a tárcavezető felügyeli majd a közmunkaprogramokat. Az intézkedésről hírt adó kormányhatározat szerint a belügyben közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkárt neveznek ki. “Hatalmas logisztikai kihívás több százezer embert mozgatni, lehetőleg nagy projektek révén számukra munkát szervezni, ami csakis egy jól szervezett és irányított hierarchikus rendszerben képzelhető el. Erre az egykori rendőr Pintér alkalmasabb, mint egy közgazdász vagy egy minisztériumi bürokrata” – mondta a Hírszerzőnek egy, a döntés hátterét ismerő, neve elhallgatását kérő államtitkár.

Már arra vonatkozóan is vannak tervek, hogy milyen területen dolgoztatnák tömegesen a közmunkásokat, jövőre három területen indulnak szoros rendőri kontroll alatt az óriásberuházások. Ezek: Puskás Ferenc stadion helyett új létesítmény építése 60 milliárdért. A debreceni nagyerdei stadion 12 milliárdért. Ezeken az építkezéseken a 4000 közmunkásra 1300 visszahívott szolgálati nyugdíjas rendőr felügyel majd. A víztározók, gátak építése 24 ezer közfoglalkoztatottal van tervezve, 4200 volt rendőr szeme előtt. Az ország különböző régióiból érkező munkások és a rendre ügyelők konténerekben laknak majd.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.5/5 (6 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -12 ( 20 szavazatból)
Közmunkatáborok fasiszta mintára a Mussolini-Orbán rendszerben, 3.5 out of 5 based on 6 ratings

Címkék:, , , , , , ,

  • Hozzászólások(119)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

119 Reader’s Comments

  1. Akkor inkább börtön,politikai fogoly leszek.Ennyi….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  2. Ha nincs segély,felélem a vagyonom,ehhez csak jogom van,aztán felgyútom magam a sándor palota előtt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  3. Áh Zoli erre én is gondoltam egy két hónapja ,akkor egy kedves ismerős azt az alternatívát ajánlotta “inkább őket kell fel gyújtani ha már minden kép gyújtogatásra kerül sor ” Ízlelgesd a lehetőségét,kezdj barátkozni vele.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  4. Be fogják tiltani majd a külföldi munkavégzést is, nehogy már külhonban dolgozzon a magyar, ahelyett hogy itthon végezzen kényszermunkát semmiért.

    Az az érzésem, cudar világ lesz még itt, amihez képest a 2006-os tüntetés csak gyenge előjáték volt.
    Vagy erre számít is Orbán Úr, és már előre mozgósítja a nyugdíjas rendvédelmiseket, hogy könnyen bevethetőek legyenek?

    Az Alkotmány utcában lakom, azt hiszem ideje lesz másik lakás után néznem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  5. sly: Teljesen igazad van. Max. egyetértek!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  6. Ha ez a rémálom így megvalósul, akkor irány külföld, inkább utcát seprek, mint egy ilyen országban élni.
    Tuti, hogy kitalálnak valamit a külföldi munka ellen, nehogy túl sokan elhúzzanak. Visszajön a vasfüggöny

    Egész héten ez a kényszermunka téma frusztrál, és hogy még mi a franc lesz ebben az országban.

    Már az 1 kulcsos adórendszer is veri a biztosítékot, 220 ezer alatt veszít a polgár, 500 ezer Ft-nál pedig egy minimálbérnyi összeget nyer havonta. Vérlázító.

    Nem értem, Orbán hogy gondolja ezt, nagyon jól tudnia kell, hogy nem fogják újból megválasztani, vagy már választás sem lesz? Mondjuk alternatíva nem sok van, de ennél bármi jobb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  7. sly,igazad van,ha már meg kell halni,harcban haljak meg,de néhány mocskot magammal viszek…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  8. Nem gondoltam volna,hogy nem fogom tudni élvezni az unokáim.Már csináltam néhány dvd-t,kioktattam őket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  9. Van egy olyan sanda gyanum, hogyha a rendvédelmis nyugdíjasok nem jönnek vissza és választják azt a lehetőséget , hogy a nyugdíjukat 16 %-al megadóztassák, akkor ki a fene fog vigyázzni a közmunkásokra?
    Mert ez is egy alternatíva hogy nem jönnek vissza mert ennek így semmi értelme sincsen!
    A jövőhét jár a fejemben , hogy junius 29-én , vajon milyen lesz a megmozdulás itt Magyarországon?
    Ez is ugyanolyan lesz mint az előzőek vagy attól sokkal komolyabbak lesznek!
    Ugye összejövünk, felvonolunk, mondunk egy két “kedves szót” utána hazamegyünk és a következő tüntetésre készülünk ami már juliusban lesz!
    Gondolom, hogy utána mindenki elmegy üdülni meg pihenni, ezután pedig majd őssszel ismét nekikezdünk !
    Csak tudjátok ez már egy ici-picit uncsi lesz , hogy semmi az égegyatta világon nem történik!
    Pedig e forumon nagyon szuper hozzászólások vannak , ami arra ösztökélheti az embereket hogy megmozduljanak “erőből” igaz tiszta szívből!

    De majd megint szomorú és bosszankodó megjegyzést írogathatunk és kezdődik minden elölről!
    Szívem szerint elhagynám az országot és az USA felé venném az irányt, de oda se könnyű kijutni , hacsak a zöldkártya sorsoláson ki nem huzzak az ember
    nevét!
    Ez majd julius 15-én kiderül!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  10. Csak úgy mellékesen megjegyezném, hogy first lady-nk, Makray Kati a képen szereplő egyik úr GGy leszármazottjainak a nevelt lánya.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  11. Ha igaz is amit akarnak, hogy nem biztos, hgoy haza mehetnek a “4″ òràs munka utàn. Es ha nem ?? Hogy alakul a munkakeresés? Be van zàrva, igy
    el van zàrva attòl a lehetöségtöl, hogy munkàt keressen.
    HOL vannak a gyàraink ?. Kellett nekünk a 4 mild.-os villamos, amikor a Ganz-
    müvekben gyàtottàk öket. Csak modernizàlni kellett volna a programot. Hol van
    a Csepel bicaj gyàr? Ott is csak fejleszteni kellett volna a programot és nem bezàrni , elbocsàtani az embereket. Hol van a mi nagyon hires mezögazdasà-
    gunk? Kell nekünk biztosan a külföldi àrù? Nem tudjuk mi mindezt itthon is meg-
    termelni.?? Es ha màr külföldi àrùval van az orszàg elàrasztva. a magyar termékek milyen mennyiségben vannak màs orszàgokban a piacon.
    Mekkora pénzeket nyùltak le a mi “minisztereink”. Mi ez ha nem az orszàg tönkretevése àllami beleegyezéssel? Szar szemét egy banda, legyen az fidesz, mszp, vagy màs. Amig nem a magyar érdekeket veszik elönybe, mindegyik pàrt
    hazaàrulò galàd mocsadék nép.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  12. No, az aztán érdekes lesz, amikor az Unió forrásokat biztosít a rabszolgamunkához!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  13. Tisztelt Kekec

    Tökéletesen igazad van, de egyelőre nem úgy látom , hogy a €U ne segítene nekünk!
    Ha láttad a hírösszefoglalókat, abból nekem az jött le, hogy Barossó megvolt elégedve OV miniszterelnökünkel és nem úgy fest, mint aki valamivel is büntetni akarná a kormányt!
    Gondolok itt az EU által nyujtott segélyekre !

    Digidagi , kommentelőt kérdezem, hogy akkor 2014-ben kit válasszunk, ha egyik párt sem felel meg a mi elképzelésünknek?
    Bár ahogy írtam is a régebbi hozzászólásomnál, hogy Belgiumnak a mai napig nincs kormánya , mégis elvannak szépen csendben!

    Lehet hogy a mi demokráciánkban, ez sajna nem lehet megvalósítani, de szivem szerint, Bajnai Gordont jelölném miniszterelnöknek és kis csapatát az írányításra!
    Ha jövő hét kedden lecseng a tüntetés, utána már előrébb leszünk és látni fogjuk mindannyian, merre tovább!
    Találgatásokba most nem igazán akarok belefolyni!

    És ha az EU pedig biztosít forrásokat a rabszolgamunkához, akkor NO COMMENT!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  14. Az EU-s forrásokat kijátszani a rabszolgamunka által, mennyivel gerincesebb megnyilvánulás, mint eleve a segélyekre berendezkedni a munkanélküliek egy részének?

    Digidagi: “Ha igaz is amit akarnak, hogy nem biztos, hgoy haza mehetnek a “4″ òràs munka utàn.”

    Be nem zárhatják őket, nem rabok (elméletileg). Más kérdés, mit fognak csinálni tömegesen egy idegen helyen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  15. Es aki nem mehet haza a “tàborbòl” hogy keres majd munkàt. Vagy az
    életfogytiglanra van ott itélve. ?? Eljen a 21 ik szàzad. Vagy hànyadik is ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  16. Embereket a családjuktól elszakítanak,többszáz kilóméterre visznek?Ez nyilvánvaló fasiszta módszer,az alkotmány védi a család intézményét.Emgem max fegyverrel tudnak elvinni,az egy biztos.Nem hagyom a családom védtelen.Inkább halálig küzdök.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  17. Már most ősszel el kell kergetni ezeket a fasisztákat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  18. Es akik be vannak fogva az” ingyenkosztos” munkatàborba. és még haza sem
    mehetnek, azok hgoy fognak munkàt keresni, vagy ez örökös tàbor ???????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  19. Én nyugdíjas rendvédelmis vagyok, de nem fogom Orbán fasíszta hatalmát szolgálni, és azt hiszem nem vagyok egyedül ezzel a rendevédelmisek között.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Pintér szerint etnikai feszültségek várhatók 2011. június 27. hétfő | AN

Magyarország ijesztő példa 2011. június 26. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos