Ronai and Ronai
AMERIKAI

Kicsontozta a Széll Kálmán Tervet az IMF 2011. június 15. szerda 20:34 Forrás: Klubrádió

  • Hozzászólások(12)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kicsontozta a Széll Kálmán Tervet az IMF

Budapest – A Nemzetközi Valutaalap hitelmegállapodásával támogatott magyar gazdasági program sikeresen erősítette meg a gazdaságot és stabilizálta a piaci körülményeket, de a program alatt elért költségvetési eredmények nagy része a program kifutása óta fellazult. Ugyanakkor a kilábalás a válságból szerény volt, miközben jelentős sérülékenység maradt fenn a gazdaságban – állapította meg az IMF igazgatótanácsa, Magyarországgal foglalkozó elemzésében.

Az IMF üdvözölte ugyanakkor azokat a frissebb bejelentéseket, amelyeknek célja javítani a költségvetés helyzetét és megszüntetni a főbb szűk keresztmetszeteket a pénzügyi szektorban. Az IMF igazgatótanácsának elemzése szerint a Széll Kálmán Terv csökkenő pályára állítja a közadósságot. Miközben az értékelés megfelelőnek ítéli a csomag méretét, valamint azt, hogy a terv a hangsúlyt a kiadásokra helyezi, tág teret lát az intézkedések természetének javítására.

Javasolja, hogy a meghatározott szektorokra, mindenekelőtt a bankokra kivetett adókat helyettesítsék nagyra törőbb kiadási konszolidációval olyan területeken, mint a közszolgálat és a tömegközlekedési vállalatok szerkezetátalakítása. Az értékelés szerint a társadalmi juttatásoknál szigorúan kell alkalmazni a rászorultság elvét, nehogy aránytalan teher nehezedjék a leginkább rászorultakra.

Az IMF igazgatótanácsa ennek kapcsán aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a visszajuttatott nyugdíjvagyont részben folyó kiadásokra költik.

Az IMF vezetői szerint ugyanakkor a legfontosabb költségvetési intézkedések részletei nincsenek meg, és ez végrehajtási kockázatot jelent. Tekintettel Magyarország magas közadósságára és nagy finanszírozási szükségletére, hangsúlyozták a konszolidációs intézkedések teljes és időszerű végrehajtásának szükségét. Üdvözölték az új, alkotmányos adósságkorlátot, de úgy vélik, hogy átmeneti intézkedések bevezetése is hasznos lenne. Hozzátették: az új Költségvetési Tanács hatékonyságának szavatolása különösen fontos, tekintettel a tanács szűkebb megbízatására.

Az IMF vezetői óvatosságra intettek a jelzálogadósok megmentésével kapcsolatban, és megfelelőnek nevezték a Magyar Nemzeti Bank pénzügypolitikáját. Figyelmeztettek a pénzügyi piacok folytatódó bizonytalanságára és Magyarország nagy törlesztési kötelezettségeire a következő években, ami mind a tartalékképzés növelését indokolja. Ebben az összefüggésben aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a kormány a devizatartalékból költött a Mol egy részének megvételére.

Az elemzéshez mellékelt előrejelzésekben az IMF igazgatótanácsa most 2,6 százalékos gazdasági növekedést jósolt Magyarországnak idénre és 2,5 százalékosat jövőre. Az IMF áprilisban, a Világgazdasági Kilátások utolsó kiadásában még 2,8-2,8 százalékot valószínűsített mindkét évre. Idénre a GDP 2,3 százalékával egyenértékű államháztartási többletet, jövőre 3,3 százalékos hiányt vár a nemzetközi pénzintézet.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(12)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

12 Reader’s Comments

  1. Könnyű nekik. Nem itt élik meg az eseményeket, csak elemeznek. Élnének itt átlagfizetésből, vagy átlagnyugdíjból, s máris nem felülről, hanem alulról látnák az életszínvonalunkat és kilátásainkat a gödörből, vagy az alagútból. Tényleg még befelé megyünk vagy kifelé, vagy van-e egyáltalán kijárat?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  2. A kijáratot keresed? Ne tedd. Sosem volt és nem is lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  3. Majd szargyártó ezt is kimagyarázza. Mint ahogy Kósa Lala államcsődöt vizionáló félrebeszélését is az ifjú kegyelmes urunk s bölcs nagyvezírünk szokatlan gazdaságpolitikája előtt értetlen Európa nyakába varrta legutoljára, mondván mennyire igaztalanul emlegettek bennünket az azóta bedőlt görögökkel egy sorban…
    No, várják csak ki a végét, mi lesz, ha már elfogyott a MaNyuP-okból einstandolt 3000 milliárd. Mert ha a MOL részvények mellé most visszavásárolják az ugyancsak általuk hatalmas kötbért eredményező (justis!!!) Ferihegyi Repteret is, akkor már igencsak a fenekére vertek a felének, nem?
    Miből lesznek itt az állítólagos nagy meglepetést okozó gazdasági húzások, pl. 4-5%-os államadósság csökkentés, stb.? Csak nem akarják államosítani a külföldi cégek vagyonát?
    Amilyen hülyék, még képesek ezt is meglépni a begőzölt fülkeforradalmárok…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  4. Majd megmagyarázzák hogy azok csak valami helyi szocdem párt tagjai , különbenis zsidok. ( igy , rövid “o” .-val. )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  5. Gugyerak “a magad hasznara, a haza javara jegyezz Békekolcsont!” Nem ismerem a korodat, talan nem hallottad ezt a lozungot, de ez megmaradt bennem gyerekkorombol a Szabad Nép szalagcimeibol.. ;-) Ezt a “sikertortenetet” is meg lehet ismetelni..
    A Vezir megmondta, hogy nem csipi az infrastruktura stb. privatizalasat es tobbszor kilatsba helyezte, hogy visszaszerzi az “elkotyavetyelt” nemzeti vagyont. Ezen (is) dolgozik most.. A publikum fizeti a cehhet..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  6. Jobb ötletem van! Dolgoztassuk halálra a nyugdíjasokat, a rokkantakat, a betegeket, ne adjunk a felsőfokú képzésre, a tudományra, az egészségügyre egy vasat se, vessünk ki új adókat – majd lesz itt IMF-kompatibilis konszolidáció!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  7. thanatos, nem keversz össze valamit? Amit írsz, az tulajdonképpen pártunk és kormányunk stratégiai terve a jövőre nézve, mely már elkezdődött.
    Az IMF annyira azért nem hüle.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  8. Mit kellett azon csontozni? Már gerinctelennek született. Milyen legyen egy Terv, ha szülői is gerinctelenek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  9. Nofene! Szóval nem kellene végre a szent tehenekhez hozzányúlni?
    MÁV, BKV és társai?
    Szóval nem dolgoznak eszméletlen sokan nem kis bérért agyalágyultak az államigazgatásban?
    Mocskos IMF nem talál gazdasági hasznot a sok “tér rekonstrukcióból?
    Mik vannak. A szemetek nem buktak matekból? Felháborító….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  10. Gugyerák, szegény manyup-ok törvényi előírások miatt nagyrészt magyar állampapírokban tartották a tagság pénzét. Azt fizikailag kapja meg az állam – és nem lehet vele mást csinálni, mint bedarálni. Ráadásul ez a tartozás legalább forintban volt. Ez lesz majd a látványos “csökkentése” az államadósságnak. Állam bácsi leírja a saját maga felé fennálló adósságot. Az efölötti rész nagy része meg be van tervezve az idei költségvetésbe elköltésre.
    A vicc az, hogy ezáltal még jobban ki leszünk téve a külföldi pénzpiaci mozgásoknak, mert megnő az ARÁNYA a külföldi kézben levő államadósságnak, és a devizában fennálló résznek. Márpedig a gazdasági elemzők nem olyan hülyék, mint Eltolcsy!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  11. Miután I.törpehitler fáraó reggel felkele és körültekinte birodalmában látá, hogy szorgos rabszolgái szorgosan épitgeték vala birodalmát, valamint az Nagy Piramist az ő legnagyobb dicsőségére. S látá vala a nagy fáraó, hogy ez emigyen igen jól vala. De, minekutána az nagy fáraó még ezzel sem vala egészen megelégedve, erőst töré az ő fejét, hogyan lehetne még jobb, az ő legnagyobb dicsőségére. A nagy fáraó ekkor elővette vala az ő szelencéjéből az máknak gubójából származó csodaszerét, – melytől az ő jobbnál jobb ötleteit szokta volt meriteni- hogy a szertől transzba esvén ismét elkápráztassa az népet és az világot az ő zseniális elméjével. Imigyen cselekedvén elbódula az nagy fáraó s csodálatos álmot láta. Álmában az gonosz IMF, az gonosz bankok és az gonosz államadósság nem léteze. A látomás elmúltával elkezde vala gondolkodni az nagy fáraó, hogy légy, s minekutána rájött, hogy hatalmi szóval sem az gonosz IMF-et, sem az gonosz bankokat nem tudj betiltani, betiltotta hát az gonosz államadósságot, mely ettől kezdve nem léteze.
    Ébresztő! -búgott a főnővér hangja a grazi klinikán. – Gyógyszerosztáááás….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  12. Népszabadság – Orbán szerénykedik, de nélküle is összegyűlt már 46 …2011. jún. 16. … Orbán szerénykedik, de nélküle is összegyűlt már 46 millió. Orbán nem hiú, ezért titkolja, milyen közösségi célt támogat az államadósság …
    nol.hu/lap/mo/20110616-46_millio_a_kasszaban

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Elszállhat a Széll Kálmán-terv 2011. július 4. hétfő

Rosszabbul élünk, mint egy éve 2011. július 4. hétfő

Lagarde az IMF élén 2011. június 29. szerda | AN

Lagarde lesz a következő IMF-vezér 2011. június 27. hétfő | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos