Ronai and Ronai
AMERIKAI

Gyurcsány Orbán autójával jár 2011. június 20. hétfő 21:16 Forrás: AN, Blikk

  • Hozzászólások(15)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Gyurcsány Orbán autójával jár

Budapest – Persze nem szó szerint, azaz, szó sincs arról, hogy a volt miniszterelnök elirigyelte a jelenlegi kormányfő gépkocsiját. Legföljebb a hasonlóság az, ami nagyon szembetűnő. Nem véletlenül: a két autó típusa és színe is megegyezik, igaz, a szocialista politikus autója belülről kevésbé hivalkodó, mint a fideszes kollégáé.

Gyurcsány a szocialista kongresszusra érkezve pattant ki Transporteréből, amelynek színe csaknem megegyezik Orbán járművének árnyalatával. Úgy tudjuk, a volt kormányfő is vezeti a kocsit, s ebben is hasonlít Orbánra, aki maga is szívesen ül a volán mögé. Az egyik eltérés, hogy Orbánéban bőrülés van, míg Gyurcsány a szerényebb kivitelűvel érte be.

A hasonlóságról korábban egy pszichológus azt mondta: Gyurcsány Ferenc mintákat próbál találni, s le akarja másolni Orbánt. A Blikknek nyilatkozó politológusok szerint viszont lehet, hogy véletlen az egybeesés.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.0/5 (2 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -7 ( 7 szavazatból)
Gyurcsány Orbán autójával jár, 3.0 out of 5 based on 2 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(15)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

15 Reader’s Comments

  1. Hát ekkora baromságot, mint ez az úgynevezett hír! AN, nem kéne ennyire lezülleni! Mingyá itthagyom az AN-t, ha ez eluralkodik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  2. Szerintem meg ezzel is cukkolja Vityát!
    Ha neki lennék nem tenném…Ugyanis ég és föld a két habitus, és ezt meg kellene őrizni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  3. Csatlakozom az előttem szólókhoz,igazuk van ! Talán annyit,hogy a pszichológus,aki a hasonlóságról beszélt sürgősen keressen magának egy
    pszichológust !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  4. Miezamarhaságmár

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  5. Egyetértek öregemberrrel!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  6. Még nem járt le a volt miniszter elnököknek járó autó, testőr, sofőr és titkár használat ideje. Az autót is a köztársasági őrered biztosítja számára.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  7. Olcsóbb egy kocsival öt-hat embernek utazni, mint két kocsival.
    Ezek a VW buszok 9-10 lityit nyelnek, miközben az Audi 13-14 litert.
    Az is igaz, hogy nem 220 a vége, de 140-150 félgázzal simán bejön, arról nem beszélve, hogy legalább annyira kényelmes, mint a limuzinok!
    :wink:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  8. Olyan mintha lebegne…jó kép.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  9. …már vízen is tud járni!
    :lol:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  10. Ez tényleg kretén hír.
    Gyurcsánynak van egy csomó gyereke. Láttam ezt a buszt a Várban, köze sincs Orbánéhoz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  11. ‘Orbán Viktor választása mégis érdekes. Hiszen a kampány alatt, sőt még a közelmúltban is egy Volkswagen Multivan utasterében trónolt, ami bizony csak első látásra tűnik átlagos mikrobusznak. A szóban forgó tárgyalóbusz ugyanis egy minden létező extrával felszerelt hétszemélyes jármű, amelynek ára Highline felszereltséggel, minden földi jóval telepakolva 20 millió forint körül van. Szuperkényelmes, menet közben négyen egymással szemben ülve tudnak beszélgetni, aki pedig unatkozik, akár DVD-t is nézhet. Fő előnye, hogy gyakorlatilag egy luxuslimuzin (lásd A8) kényelmét kínálja, de annál jóval barátságosabb, szerethetőbb autó, ami nyilván fontos szempont volt a kiválasztásánál.’
    http://www.automobil.hu/c661/orban_valasztasa_erdekes

    http://automenedzser.hu/teher/20090607_orban_viktor_parkol.aspx

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  12. A valós hír így szólna:
    Gyurcsány Ferenc olyan kocsival jelenik meg a poltikai rendezvényeken, amilyet a Biztonsági Ôrezred (vagy utódcége) a hivatalos programjaira a rendelkezésére bocsát. Többynyire egy viseltes mikrobuszt, aminek néha orrán-száján ömlik az ola,j ésfekete kormot és bûzt okád a budapesti legendás ködfüst még nagyobb dicsôségre és a városlakók, illetve a környezet kárára. Vagyis:
    Gyurcsáyn Ferenc olyan autóval közlekedik, amilyet hivatalból a rendelkezésére bocsátanak. Ha környezetszennyezô járgányt, akkor azzal. Választási lehetôség nincs, amelyik kocsi a cég szerint üzemképes, azzal utaztatják.
    Így néz ki a valóságban a lerobbant hivatali autóválaszték. Vajon az audis Lázár és nagyzási hóbortban leledzô fidesz-csapata tudja, milyen állapotú a többi hivatali kocsi, amikben szintén olyan emberek ülnek, akiket hazavárnak?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  13. Egy picit figyelhetnének a tanácsadói!

    Ha kedveli a kisbuszt, akkor bőven talál magának, más típust, más színben!
    Orbánt meg úgy is fricskázza Gyurcsány puszta léte!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  14. Gaga-nak van igaza.Az autó a köztársasági őrezred kocsija,sofőrrel,testőrrel,mert jár minden volt miniszterelnöknek ez a “szolgáltatás”.
    Vitya most azon mesterkedik(most mindent ennek a “szent” ügynek áldoz fel),hogy bevarrja és akkor visszaveheti a verdát (is)Fletótól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  15. Ez dízel,a Diktátoré benzinfaló.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Gyurcsány a gyülekezési jogot sértette volna 2014. december 30. kedd | Bartus László

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos