Ronai and Ronai
AMERIKAI

Káoszt és rombolást hoz a Semmelweis Terv 2011. június 2. csütörtök 0:13 | AN, MTI

  • Hozzászólások(4)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Káoszt és rombolást hoz a Semmelweis Terv

Budapest – Az MSZP fővárosi szervezete szerint a Semmelweis Terv káoszt eredményez az egészségügyben, ezért Horváth Csaba, a párt budapesti frakciójának vezetője felszólította a Fidesz fővárosi és országgyűlési képviselőit: ne szavazzák meg a megvalósításhoz szükséges jogszabályi változásokat.

Horváth Csaba, az MSZP budapesti frakciójának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette: a kormány Semmelweis Terve káoszt és rombolást hoz, az egészségügyi ellátórendszer megcsonkítását eredményezi. Felhívta a figyelmet, hogy a tervhez nem készült hatástanulmány, illetve nem egyeztettek a szakmai és civil szervezetekkel az átalakításokkal kapcsolatban, ezért “a kormány belső berkeiben született párthatározatnak” nevezte a tervet. Felszólította a Fidesz fővárosi és országgyűlési képviselőit: ne szavazzák meg a megvalósításhoz szükséges jogszabályi változásokat.

Az MSZP fővárosi frakcióvezetője szerint hosszabb betegutak, várólisták lesznek és romlik az egészségügyi ellátás színvonala. A kormány az átalakítás költségeivel sem számolt, ami szerinte 60-80 milliárd forint lehet.

Horváth Csaba szerint az sem világos, hogyan lesz fizetős az ellátás, ugyanis ez a kormány célja és ezt az előterjesztés sem zárja ki. Ragaszkodik ahhoz, hogy a budapesti kórházak állami kézbe kerülése csak elidegenítési tilalom mellett valósulhasson meg.

Kijelentette, a kormány egy év semmittevés után rohamos rombolásba kezdett, de mint fogalmazott: “semmi nem rombolhat többet, mintha a hülyeség nagy sebességre kapcsol”.

Havas Szófia, a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi és szociális bizottságának MSZP-s alelnöke a sajtótájékoztatón a kormány pénzszerzési akciójának nevezte a Semmelweis Tervet, és meggyőződése szerint a források nem jutnak vissza az ágazatba. Kijelentette, pártja az Alkotmánybírósághoz fordul az ellátás tönkretétele miatt.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 2 szavazatból)
Káoszt és rombolást hoz a Semmelweis Terv , 5.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(4)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

4 Reader’s Comments

  1. Várólisták????
    Halál listák!!!!
    Egy vacak gyomortükrözésre 5 hónapot vártam. Na most aztán kapkodhatnak :szövetminta vétel , nemgondoltuk hogy baj van ,stb.
    Én még mindig remélem, hogy nincs baj, de a k…anyjukat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  2. Varolista !
    Ismerosom tudoszuresen vett reszt. Par honap mulva megbetegedett es elhunyt. Nem egeszen egy evvel a tudoszures utan telefonaltak, hogy valami talaltak a felvetelen, be kellene menni kivizsgalasra.
    Kozoltek a korhazzal hogy az illeto elhunyt.
    Miutan a hozzatartozo bement a korhazban, senkit sem talalt akivel beszelhetett volna. A felvetelt nem talaltak meg , es szerintuk soha senki sem telefonalt a korhazbol. Es ez meg a 90 -es evekben tortent. Persze latjuk lehet meg rosszabb….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  3. A végén még azt is megéljük, hogy az olyan sikeresen lázító Éger elvtárs és a mögötte álló orvosok visszasírják Molnár Lajost és hordágy Ágnest a vizizdíjával, 38 súlyponti kórházával, stb. …

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  4. Szócska és a klerikálfasiszta bandája még csak le sem tudta másolni normálisan Molnárék akkori teveit. Sikerült csak a hibákat átvenni a “lenépszavazott dokumentumokból”. Persze ez lehet tudatos is, hisz a dakotáktól már régen megtanulhattuk, hogy “csak a halott zember a jó zember”, hisz arra már legfeljebb a 0-értékű rokonainak kell pénzt áldozni, a köz sokkal nemesebb célokra költheti az ellopott nyugdíjkassza pénzeit!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Húsz pont a kongresszusnak 2011. június 3. péntek | AN

Leállították a Stop.hu főszerkesztőjét 2011. június 2. csütörtök | AN, Index

Cser Ágnes kiosztotta az egészségügyi kormányzatot 2011. június 2. csütörtök | AN

Gyurcsány még nem buktatná meg a kormányt 2011. június 2. csütörtök | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos