Ronai and Ronai
AMERIKAI

Hogyan lett Magyarország a rendszerváltás vesztese? 2011. május 10. kedd 16:24 | Tardos János

  • Hozzászólások(12)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Hogyan lett Magyarország a rendszerváltás vesztese?

A múlt rendszer vége felé, az úgynevezett legvidámabb barakkban nem mindenki volt elégedetlen. A középszer akkor is bátran ülhette torát, mint ahogy a gyenge jellemek is megfelelő jutalmazásban részesülhettek. Hogy ez kevesebb volt, mint amit a tehetséges, szorgalmas emberek kaptak Nyugaton? Bizonyára. De legalább nem kellett érte megszakadni. És akkor még mindig ott volt az ezerféle mutyi, az állam hatalmas ujjai közül kigördülő óriási búzaszemek…

Azt gondolta volna az ember, hogy a rendszerváltás felszabadítja az addig elnyomott energiákat, a fazékban gőzölgő-fortyogó leves ledobja magáról a fedőt, s a túlfőtt gulyásból mégiscsak kisülhet valami értelmes dolog. Ráadásul megelőztük a szomszédainkat, felszabadítottuk a németeket, jó, nem mindet, de egy pár ezret, akik keletről jöttek csodálni a magyar szabadságot, megsegítettük a román felkelőket – na jó, nem igazán a románokat, de legalább a romániai magyarokat –, Deutsch Tamás és néhány társa sikeresen fellázította a prágaiakat, a horvátoknak segítettünk szétverni Jugoszláviát – még mindig a térség élcsapata voltunk.

Talán még a nagy Szovjetunió is azért omlott össze, mert a mi Tovariscsi konyec! plakátunktól ijedtek meg annyira, hogy hazatakarodtak innen, egészen az Urálig.

Úttörő szerepünket jelentőségéhez mérten díjazták is mindenfelé. Az idősebb Bush nálunk áztatta szét a zakóját, Kohl kancellár nem győzött hálálkodni Németh Miklósnak és Horn Gyulának, akik kettesben felszabadították az NDK-t a ruszki elnyomás alól. Habsburg Ottó pedig, cserébe azért, hogy mi nem tiltottuk ki innen, mint az osztrákok Ausztriából, már arról fantáziált, hogy hamarosan az Európai Unió vagy hogy a rossebbe hívták akkor, tagjai lehetünk, elsőként a volt kommunista országok közül. (Főképpen, ha, hm, államelnökké választjuk őt a kék Duna partján, alig 200 kilométerrel a bécsi folyás alatt.)

Szóval minden a lehető legnagyobb rendben volt.

Nem tudom, hogy 1989 nyarán, őszén vagy telén, esetleg 1990 tavaszán csúszott-e félre a dolog. Valahogy kezdett bemocskolódni a forradalmi tisztaságú, kihajtott gallérú fehér ing hőseink nyaka körül. Ahogyan emlékszem – nem laktam még itthon, csak hálni járt időnként hazámba a lelkem –, az első csalódás a romániai forradalom alatt ért. Egy pillanatra felfeslett a szövet, s láttatni engedte a mögötte fortyogó véres, kevéssé civilizált indulatokat. És még csak nem is a marosvásárhelyi vérengzésre gondolok, hanem sokkal korábbra, amikor a magyar politikai vetélkedő része lett, hogy ki tud többet segíteni ezeken a szerencsétlen, elmaradott bugrisokon. A túllihegésre, a tudatosan gerjesztett hamis hírekre, a tegyünk rá még egy lapáttal. A nacionalista gőgre, amely szétterjedt bennünk, ha a románokra gondoltunk, a sok-sok kis Ceausescura, akik nem látnak túl cipészkaptafájuknál, és még a benzin is milyen büdös náluk.

Abban a percben megjelent egy baljós politikai törésvonal itthon, vagyis nem megjelent, hanem szakadéknyira szélesedett. És nem is kétséges, hogy az úgynevezett széles néptömegek ennek a szakadéknak melyik oldalára álltak. Még messze nem annyian, mint ma, de a kétségtelen többség már akkor átkelt a függőhídon, s undorral tekintett át ide, a kisebbségbe szorult nyugatabbi részre.

Nem Antall József volt a vezérük, mégis köré gyűltek, mert ő megértette őket, elnéző volt velük. Ráadásul a fogatlan betyárvezérekkel ellentétben neki valóban volt is esélye legyőzni a büdös komcsikat és a mocskos zsidókat – akik persze egymást is mélységesen gyűlölték. Így jött létre az első parlament, kispolgárok, önjelölt messiások és kétes egzisztenciák gyűjtőhelye, sokszor köznevetség tárgya, sokszor késhegyig menő vitáké. Miközben az exlex állapotot és az új, éppen ebből a célból megszavazott törvényeket kihasználva azért jól szét is hordták az ország vagyonából azt a keveset, ami egyáltalán fellelhető volt.

Persze nem volt mindenki tolvaj, és Antall semmiképp sem volt az. Sőt, akkoriban még a rablók derékhada nem is ült benn a Parlamentben. Pesti kávéházak mélyén fogadták a baksissal is kifizethető képviselő urakat, akik többnyire új öltönyre, nyugati vakációra gyűjtöttek – na jó, nem kevesen rástartoltak azért az akkoriban fillérekért megszerezhető fővárosi ingatlanokra és vidéki latifundiumokra is. Ki-ki vérmérséklete és elhivatottsága szerint.

Igen, első pártjaink és kormányunk nem feltétlenül a haza üdvével voltak elfoglalva. De legalábbis nem teljes munkaidőben. Inkább elfoglalni, mint megmenteni akarták az országot, akárcsak pár hónappal korábban Erdélyt. Hogy nekik ez jár. Persze azt is tudták, hogy nem árt sietni, hiszen a földi javak végesek, s aki nem jelenik meg valamikor a nyitás időpontja körül, annak már nem jut leértékelt budai villa, nyugatiaknak (keletieknek) könnyen elpasszolható gyár vagy négyszögletes kerek erdő.

S amíg egyesek a földi javak és evilági hívságok után kajtattak, mások a szent koronára szegezték meghatottságtól remegő tekintetüket, hányták magukra a kettős kereszteket, s mivel már kockázat nélkül lehetett, teli torokból fújták, mégha igen hamisan is, a székely himnuszt, minden mondatukba beleszőtték a Kárpátok gyöngyös vagy milyen bérceit, édes Erdély itt vagyunk, Szabadka, Bácska-Bánát, Újvidék.

Előkerültek a régi operettnóták, a cigányzene, a bocskai, amit először mindenki megmosolygott, majd rohant a szabóhoz, hogy azért legyen neki is addigra, mire kötelező lesz. Szép lassan elcsurkásodott, eltorgyánosodott az ország, és már nem is csodálkoztunk, hogy milyen szép számban szavaztunk be szélhámosokat a parlamentbe.

Aztán persze a Ház, amelyen már nemigen volt mit tisztelni, csont nélkül megszavazta a koronás címert, ezzel is szemérmetlenül szembeköpve az 1956-os magyar forradalmat, amelyre mindaddig oly szívesen hivatkoztak.

Akkor, abban a pillanatban fordítottunk hátat a jövőnek, mielőtt az még elkezdődhetett volna.

Azóta csak egyre mélyebbre küzdjük magunkat ebben a korrupt, haszonleső kelet-európai mocsárban, ahol már olyan mély a sötétség, hogy a társadalom egy nem elhanyagolható része nyilas relikviákba öltözködik, olyanba, amelyről egy ideje már nem is állítják, hogy az Árpád-házi zászló lenne. Turulszobrokat állítanak, réveteg szemmel körültáncolják azokat, s alig várják már, hogy végre nyíltan, a Parlament előtti nagy téren meggyújthassák a nagy országmáglyát, amelyen – mi mást – könyvet égethetnek.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (10 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +12 ( 14 szavazatból)
Hogyan lett Magyarország a rendszerváltás vesztese?, 4.9 out of 5 based on 10 ratings
, , , , ,

,

Címkék:, , , , , , , ,

  • Hozzászólások(12)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

12 Reader’s Comments

  1. Tardos Jánosnak sok mindenben igaza van. Azt azonban látni kell, hogy ami bekövetkezett az nem csupán erkölcsi fertő és a középszerűség eredménye. Az Ellenzéki Kerekasztalnál történt megállapodás gyakorlatilag arról szólt, hogy a proletár diktatúrát (szocializmus) egy többpárt rendszeren alapuló, demokratikus társadalmi berendezkedés (többpárti demokrácia), a szocialista tervgazdálkodást pedig egy nyugati mintájú, döntően a magántulajdonon alapuló piacgazdaság váltsa fel.
    A pártok azonnal megalakultak, amelyekhez a helyezkedők és ügyeskedők a saját ízlésük és vélt vagy valós érdekeik érvényre juttatásának reményében csatlakoztak.
    Az is egyértelmű volt, hogy a piacgazdaság működéséhez szükséges magáncégek csak az állami tulajdon lebontása révén alakulhatnak ki. Az ehhez szükséges eredeti tőkefelhamozás (vadkapitalizmus) már 89-ben megkezdődött, miután döntés született arról, hogy nem osztják szét mnden magyar állampolgár között a nemzeti vagyon nagy részét. Ebben, úgy gondolom teljes egyetértés volt kerekasztal résztvevői között, hiszen senki nem akart pl. a cseheknél alkalmazott megoldást Magyarországon.
    A politikai “elit” már önmaga elítté nyilvánítása pillatában eldöntötte, hogy a nemzeti vagyont a húsosfazékhoz összegyültek között osztja szét, az állampolgárok többségét pedig kirekeszti ebből.
    Az állami vagyon (gyárak, üzemek, erdők, szántóföldek, ingatlanok, stb.) magánkézbe adása az Antal-kormány hatalomra kerülése után gőzerővel folytadott. A vagyonszerzést un. egzisztencia-hitelekkel (E-hitel), kárpótlási jegyek kibocsátásával és más technikákkal segítették. Ezek közül mindegyiknek az volt a sajátja, hogy az állam, az általa preferált embereket állami támogatással hozta olyan helyzetbe, hogy feltudják vásárolni az áruba bocsátott nemzeti vagyont. Persze azonnal megjelentek az ügyeskedők, azonnal működésbe lépett a kapcsolati tőke és színrelépett a maffia (kárpótlási jegy felvásárlások, olajszőkítések, ingatlanbizniszek, stb.) is. Az állami tulajdon lebontásának konstrukciója eleve a korrupció melegágya volt.
    A korrupt megoldásokba a pártok is azonnal beszálltak (székház-ügy, bányák, szőlők, Csillebérc stb.), mert a pártfinanszírozás kérdését nem korrekten oldották meg.
    Az állami vagyon nagy felzabálásából a bankok is kivették részüket, sőt ők olyan helyzetet teremtettek, hogy milliárdokat kellett az államnak a megmentésükre költenie.
    Folytathatnám ezt tovább, de úgy gondolom felesleges, aki ezt átélte az a magyar tulajdonviszonyok átalakítását is átélte.
    Fájdalmas, hogy ennek előnyeiből több millióan kimaradtunk. Mégis úgy gondolom, hogy egy fegyveres forradalommal véghezvitt rendszerváltás még durvábban oldotta volna meg ezt az átalakítást.
    A baj az, hogy egyesek, s itt elsősorban a pártokra gondolok, még 20 évvel a rendszerváltás után sem tudnak lemondani szerzési vágyukról. Azért nincs és nem is lehet társadalmi megbékélés, mert most a kapitalista fejlődésnek abba a szakaszába léptünk, amelyben a nagyhalak felfalják a kishalakat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  2. ehhez tegyük hozzá Horty köré font mitoszt. Azt a Horty t rehabilitálják immár sokadszor, aki hadat üzent Amerikának, aki kormányzása alatt elfogadták a szégyenteljes zsidótörvényeket. Most meg szobrot akarnak állitani neki. Idáig süllyedt a politikai vezetés. Aztán az előző miniszterelnököt vádolják, úgy h bizonyos iratokat csak olvasgathatja egy irodában.Egyáltalán hol a süllyedés alja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  3. Hát én nem szeretnék most ide hosszan írni, de a cikk tetszik,
    és csak átfutottam, de azt hiszem az elöző hozzászólónak is van igazsága.
    Most csak úgy az egyszerí civil, DE BECSÜLETES polgár nevében írok,
    aki ÉN vagyok, és Nő meg Anya is egyben,
    - bár már mindezt így egészében és külön-külön is vonták kétségbe hetethéthatárontúlra szólóan is, de ebben az országban (!)
    és nem a tengerentúlon…
    Arra még sosem jártam.
    De az mind semmi lehet ahhoz képest, amit itt tapasztal azóta is az ember lánya, mint pl. tényleg a rendszerváltás óta is.
    Ámbár előtte sem volt fenékig tejfel, persze,
    de ahhoz még annyira “gyermek” voltam, hogy észre sem vettem.
    Annyit tennék hát még hozzá most csupán ehhez a témához, ami egy egyszerű és igaz ember “emlékeiből” kiragadva talán ideillhet,
    hogy éppen akkoriban születtek a gyerekeim és volt OTP-s lakásunk,
    és “hallgattunka a szívünkre” is,
    Attól még nem tudtam mit jelent, ezért nem is álltam sehová,
    Mindazt, ami lett viszont nem gondoltam volna erről az országról,
    és ezt nem kis sajnálkozással és szégyennel mondom,
    Hogy hirtelen teljesen felborult minden,
    amikor gyesről visszamentem volna dolgozni,
    de már előtte a gyerekemet sem vették fel az “elit” új építésű oviba,
    ahová a törtetők bezzeg már jó előre bespájzolták magukat,
    - tényleg csak ámultam, hogy mik vannak ..
    - emberek? -
    8-o és nem kellett a Parlamentig menjek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    De még a munkahelyem is megszünt,
    úgy, mint amit a föld nyelt el
    és az én dolgom lett volna két-három gyermek nevelése mellett felkutatni,
    (ezt meg a Juszt-tól tudom, aki aztán próbált legalább így “segíteni” észt osztva a civil bambájának, mint nekem…
    Hogy tudjam: “Jól érzed baby”
    Nos, azt az időszakot azóta se tudták nekem elszámolni központilag a munkaügyiben sem,
    ugyebár,
    mivel munkahely nix lett,
    írány volt az “új találmány”, az MNK.
    Csak néztem, hogy az mi a szösz, hogy “munkanélküli”,
    de hát már akkor nagyon “bamba” voltam.
    Tudom én.

    Most csak képzeljék el, hogy megy az ember dolgozóba és sehol a munkahelye,
    de nagyon kedvesen mosolyogva egy papírral átírányítanak az MNK-ba,
    ahol akkor jártam elöszőr
    és mondták, hogy ne aggódjak,
    mert kapok járulékot és nem is kell dolgoznom.
    ? Nahát?
    Fura volt.
    DE még milyen fura az mind, amit azóta tapasztalhatok!?
    Amire azóta rájöttem, amit azóta megértettem az egészből!
    Nyugi, most nem sorolom fel.
    Azóta egyébként már voltam leszázalékólt is, hogy kicsit “dicsekedjek”,
    és egyik ismim még megdorgált, hogy nem hogy örülnék,
    mert hiszen még jól is jártam.. :S

    Hát, én nem tudom mi történt ebben az országban,
    de mint akiknek leeresztették az agyukat,
    de a lelkiismeretüket is.
    Elment az eszük az embereknek.
    Vagy nem is volt?
    Biztos, hogy addig is lopott, csalt, hazudott sok,
    de akkor még az bűnnek számított!!!
    Vagy nem?
    Mára viszont totálisan fordítva van.
    Mára a tisztességest bűntetik.
    Most hallom, hogy a hajléktalanokat bírságolni fogják?
    Hát én kimarom magam. Ez őrűlet.
    Szerintem nem valószínű, hogy eltűröm.

    Tessék már megmondani nekem, hogy hol születnek ilyen ötletek? Nooooooormális???!!!????
    De hogy nagy piszokság, az fix.
    Nagyon a szemébe néznék.
    De nagyon ám.

    (pszt. és lehet, hogy nem is egyedül)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  4. Ez az őrületes fosztogatás, egymás kizsigerelése addig folytatódik amíg lesz mit ellopni a másiktól ! Hogy aztán mi lesz azt már csak elképzelni lehet mesébe illő módon.
    Valszeg a meglopott szegény emberek , és az öregek maradnak csak az országban.
    Gyűjtögetésből és vadászatból fogják magukat fenntartani. A nagyon öregeket és a betegeket felviszik a nagy magas hegyre, és magukrahagyják őket . S kezdődik minden előlről ahogy a történelemből ismerjük.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  5. Ha csak Lüzisztraté meg nem oldja…
    Tiszteletem, Hölgyeim!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  6. Tökjó ez a cikk. Minden szó igaz. Az elmult több mint két évtized tökéletes korrajza. Ennyi elég lenne a történelem tankönyvekbe is. Gyerekeink tökéletesen megismerhetik belőle apáikat. A jelen pedig szédületes magasságokba zülleszti azt, ami még estleg még működik országunkban. A hülyék gyülekezetét ma magyar parlamentnek hívják. Az alkotmány őreit taláros bohócokká degradálják. Ami a szegény nincsteleneknek a válság után megmaradt, elrabolták. Visszafejlesztik az köz és felsőoktatást. Fokozatosan felszámolják az egészségügyi ellátást. Lerombolják a szociális ellátórendszert, és az államigazgaást.. Mindezt Isten áldásával.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  7. Husz János Puszita

    Nem ‘89-ben csúszott félre a dolog, nem is ‘90-ben. Előtte. Amikor boldog gyermeki öntudatlanságban élveztük a Kádár rendszer áldásait, különösebb hátrányok nélkül. Körülöttünk a keleti blokkban üresek voltak a z élelmiszerboltok, nálunk nem. Élveztük a 3,60-as kenyeret, ültünk az OTP hitelből épített lakásainkban, amit havi 150 Ft-tal törlesztettünk. Elszöszmöszöltünk a munkahelyen, ahonnan nem raktak ki, bármit csináltunk vagy nem csináltunk. Komolyan vettük, hogy miénk a gyár, vittünk is haza mindent, amihez hozzáfértünk. Nem tartottuk bűnnek. Kis mutyival mindent el lehetett intézni, lehetett seftelni, géemkázni a vállalat eszközeivel Miért lett volna a rendszerváltásunk más? Azt hittük ezután is az lesz, csak nyugati fizetéssel, nyugati autókkal, műszaki cikkekkel. Aztán amikor kiderült hogy nem, leváltottuk a kormányt és bíztunk benne, a következő társaság elhozza nekünk. Még mindig bízunk benne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  8. A korrupcio melyen beleivodott a magyar tarsadalomban. Ez nem feltetlen anyagi elonyok formajaban olt testet. Jo peldazza ezt peldaul az a szocialista rendszerben kialakult gyakorlat, hogy barmilyen torvenyt hoztak is a jogszabaly alkotok, mindig bele fogalmaztak egy kiskaput, avagy ahogy maguk koztt hivtak egy gumiparagrafust, amely felmentes lehetoseget adott az adott jogszabaly alol, es -ezt a gyakorlatban lattam- mely felmentesert altalaban a jogszabaly alkotoi folyamodtak eloszor es kaptak meg azt, tulajdonkeppen sajat maguktol. Aztan azok a tars-miniszteriumi szervek kaptak meg a felmentest, akiknek jogszabalyai alol felmentest az adott torvenyalkoto mar korabban megkapta vagy a jovoben szuletendo jogszabalyok aloli felmentest elore ezzel a szivesseggel elore viszonozta. Megfogalmazodott bennem akkor az a kovetkeztetes, hogy ebben az orszagban csak azok nem tartjak a torvenyeket magukra nezve kotelezonek, akik azt megalkotjak. Es 1987-ben leleptem. De mint latom a hatam megett hagyott orszagban a rendszervaltas ellenere az alapproblemak nem oldodottak meg. Sot… Mert a korrupcio csak egy resze az egesznek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  9. Tetszik a témafelvetés.
    Engem annak idején, nem érdekelt a rendszerváltás.
    Kínában nem volt ilyesmi, mégis közelebb járnak a jóléti piacgazdasághoz tőlünk. Talán azért, mert a felhajtásnál fontosabbnak tartották a reformokat. Arról nem beszélve, hogy ott reform alatt, nem az emberek kisemmizését értették.
    1989-ben nem hallottam olyan elveket, amiért lelkesedni tudtam volna. De annyi tehetségem nem volt, hogy elmeneküljek.
    Az emberek nem gonoszak. Tudják, hogy “szabadság”-ból nem lehet megélni. Mivel a politizáló elit hülyének nézi őket, nem csoda, ha a farkos ördöggel is szövetkeznek – már ha az boldogulást ígér neki. Meg tudom érteni őket.
    Az akadémikusok mondhatják, hogy a kapitalizmus a legjobb – őket ezért fizetik. Latin-Amerikában már ennél messzebbre tekintenek. Bár szerintem, ha ott is havonta 5 MFt-okat markolna egy prof, akkor az is így szajkózna.
    Én nem vagyok idealista és nem hiszek a rendszerekben. Morál és szolidaritás nélkül, mindegyik embertelen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  10. Orbán András Lajos

    Nagyon jó a cikk, csak annyiban nem értek egyet, hogy az Antall kormány vétlen volt a gazdaság tönkre tételében………Bizony vétkes volt nagyon, de leginkább abban hogy szőnyeg alá söpörte a nyilvánvalóan, kirívó gazdasági bűncselekményeket, hogy az uram.bátyámos modell megvalósításával az erkölcsi lejtőre állította az országot………Történészi ésszel nem lehet gazdaságot irányítani az közgazdaság, nem történelem, olyan is lett a gazdaság,mint akinek nincs gazdája, a piacainkat feladtuk, a nyugat meg alig várta hogy a helyünkre léphessen, az addig valahogy működő mezőgazdaságot, széttrancsírozták a kis paraszti gazdaságok címszóval, aztán a tőkehiány, a gépek hiánya betette nekik a kaput,a földeket anyagiak híján megművelni nem tudóktól az újgazdagok sz@rért, húgyért megvették, és elkezdett alakulni az új birtokosi réteg, amely már nem a földműves munkából, hanem az állami segélyekből kívánt jól megélni, ezekre szoktam mondani,,díszparaszt,,…………..Ehhez a lecsúszáshoz szép ideológiákat gyártott az éppen uralkodó párt, mert a célokban nem volt változás, aki a tűzhöz közel volt az gyarapodott, a többi meg elkezdte a gazdasági ámokfutását, hogy valahogy a felszínen tudjon maradni……..Az addig se homogén társadalom, végérvényesen több rétegre vált, és eltávolodott egymástól, csak az számított valakinek aki többet tudott harácsolni, a lecsúszó rétegek egyre reménytelenebb helyzetbe kerülnek, egyre kevesebb az esély arra hogy visszatudjanak kapaszkodni……….A fityisz jelenlegi működésében az borzasztó, hogy az szétszakítottságát erősíteni igyekszik. az emberek értékét lázár jánosok mondják meg,akiknek egy ,,jó,, tulajdonságuk van JÓL TUDNAK SEGGET NYALNI………..Az MSZP. előttem mindig hazug párt marad mert azok még mindig vezető pozícióban vannak benne akik a kádári gulyás kommunizmusban is vezető szerepeket játszottak, így nem lehetnek hitelesek, akik meg ott hagyták a MSZP. beálltak az ellenkező oldalra a koncért………..A véleményem szerint az itt leírtak is okozták hogy a ,, rendszer váltás,, CSAK ÁLLOMÁNY VÁLTÁS LETT!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  11. Az egész alapjaiban el lett cseszve. Szép dolog határon kívülről elemezgetni értelmiségi szinten kis hazánkat, de aki ezt belülről élte át azért annak kicsit másabb. Főleg aki két kezi munkájából élt.
    Unom időnként a nagy szavakat mert üresek.
    Ez az ország szét lett lopva, ennyi röviden. A jogalkotók lázas tevékenységének köszönhetően, hozzátéve az idióta médiát is. Amíg a nagy átlag szájtátva pakolt a bevásárlóközpontokba a kosaraikba, addig elfelejtettek valamit. A 80 féle mosogatóból, mosóporból csak szemetet termel, a dobozos tejről már le se tudja olvasni honnan jött, stb.
    Eltűnt a hazai gazdaság. Magyarország összes földterülete nincs annyi amennyit kikárpótoltak,visszaosztottak.Antallnál a grófok, bárók ,kutyabőrösök kezdték a sort Elfelejtettük? Persze a kávéházakból ez nem látszik.
    Megszűnt a keleti piac,ezzel fél Magyarország lesüllyedt.
    Repülőgépgyár. Európa legszínvonalasabb gyára volt, idehozták külföldről is a gépeket. Most mi van ott? MegaTesco, mögötte pedig a romok.
    Csepel Autógyár. vasútvonallal, hatalmas üzemegységekkel,világszínvonalon.
    Most mi van ott? sorolhatnám tovább
    emberek munkája,élete a semmibe
    Ezek az emberek dolgoztak és marhára nem értek rá filozófálgatni, ők termelték meg az országnak a bevételt.
    A rendszerváltás nagy vesztesei, akik dolgoznának mert ahhoz értenek, de nincs hol.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  12. Ezt a cikket nagyon sok szemellenzős meg írhatná. Olyan kifejezés, hogy Rákosi, vagy kádárrendszert emlegetni nem vall józan észre. Nézzük a közzel múltból a Horthy rendszert. Azt tudjuk a kormányzó nevével fémjelezni. Miért is? Nagy érdeme volt a Tanácsköztársaság leverésében, a törvényes királyt kétszer is elkergette. Trianont szentesítette, csak kormányzó lehessen. Nos Horthy korszak volt. Ezt követte ‘ 45 után a Szovjet korszak. Rákosi, aki 16 évet ült, kisebb -nagyobb megszakítással a Horthy börtönökben politikai nézeteiért, egy megbízható helytartó lett az Szovjetek számára. Nem kell elfelejteni, hogy a Szovjeteknek mi szolgáltattunk nyomós okot a leigázásunkra. Ettől kezdve Hazánkban rendszer nem volt személynévhez köthető. Szovjet mintájú társadalmi formák voltak a fennhatóságuk alatt lévő államokba. Mi mindég “szarbogár után mentünk” és csodálkoztunk, hogy szarban vagyunk most is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Az Amerikai Népszava búcsúzik Horn Gyulától 2013. június 22. szombat | Bartus László

Tőkés az erdélyi őszödiekről 2012. december 20. csütörtök | AN

Csurka-dráma mindenáron 2012. szeptember 13. csütörtök | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos