Ronai and Ronai
AMERIKAI

Műalkotást lopott Kövér kabinetfőnöke 2011. május 19. csütörtök 21:17 | Rákócza Richárd Forrás: AN

  • Hozzászólások(25)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Műalkotást lopott Kövér kabinetfőnöke

Budapest – Pénz nélkül szívesen hozzájutott volna dr. Veress László, az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke egy fotóművész alkotásához. Amikor azonban nem ajánlották fel ezt a lehetőséget ingyen, engedély nélkül másolatot készíttetett a műből.

Dr. Veress Lászlónak az Együtt-lét – hagyományos kultúrák együttélése a Kárpát-medencében című nemzetközi fotópályázaton tetszett meg Páczai Tamás egy Tusnádon készült képe, amiből ki akart akasztani egy kópiát az irodájában. Az alkotó ehhez örömest hozzájárult, azzal a feltétellel, hogy a másolatot ő maga készíti el meghatározott paraméterek mellett, a mű ára pedig hetvenezer forint.

A kabinetfőnök ezt sokallta, egy darabig nem is válaszolt az ajánlatra. Amikor Páczai rákérdezett, azt a választ kapta Payer Beátától, az EU elnökség parlamenti kulturális programok koordinátorától – aki dr. Veress László nevében járt el –, hogy a megszorítások miatt erre most nincs mód.

„Ekkor még az sem tűnt föl különösebben”, mondta Páczai, „hogy Veress László honnan szerezhette meg azt a nyomdai minőségű fájlt a fényképről, amit én a Magyar Fotográfusok Háza szakmai partnerségével működtetett – a pályázat hivatalos weboldalának tekintett – www.egyuttlet.eu oldal zárt fájlfeltöltő-rendszerébe töltöttem fel.

A Hollandiában élő fotós a választ tudomásul vette, hazalátogatásakor azonban megtudta, hogy a kabinetfőnök engedélye nélkül rendelt két példányt a Lab4Art fotólabortól, és a munkája – amit limitált példányszámban, szabott méretben, sorszámozva és aláírva értékesít – dr. Veress eljárásának köszönhetően más méretben, minőségben is nyilvánosságra került.

A Trágyadomb című alkotás. Valami nagyon bűzlik a magyar Országgyűlésben

„A fotólaborban munka közben előkerült Trágyadomb című, a romániai Tusnádon készült fényképem, és a laboránsok tájékoztattak, hogy hetekkel azelőtt a fotó szkennelt verziójából két kópiát készítettek Payer Beáta megrendelésére, a számlát a Országgyűlés Hivatala nevére állították ki 2011 április 8-án.”

Páczai ezután úgy Payernek, mint a kabinetfőnöknek e-mailben jelezte, hogy igényt tart a jelzett összegű honoráriumra, továbbá arra, hogy az eltérő méret és nagyítási mód miatt szakmai hitelét rontó kópiákat juttassák el neki; ő gondoskodni fog arról, hogy a képek megfelelő minőségben eljussanak Kövér László kabinetfőnökéhez.

„Nagyon valószínű, hogy az én történetem nem egyedi”, véli a fotós, „ugyanis május 10-én a képkeretezőhöz mentem, ahol elkészültek üvegre kasírozott kiállítási képeim, és ott meglepetés ért. Arra lettem figyelmes, hogy a műhelyben kereteznek körülbelül húsz-huszonöt fényképet – köztük a Trágyadomb két kópiáját, valamint Elhagyott ház (Ditró, Románia, 2006) című művem fényképem egy kópiáját. Ezeken kívül több szerzőtől is láttam fényképeket. Telefonommal dokumentáltam az illegális kópiákat.”

Payernek és dr. Veressnek azonban május 11. óta nem jutott ideje arra, hogy Páczainak válaszoljon.

Aki választ vár a történtekre: Páczai Tamás

„Rájöttem, hogy feltételeimet és jogaimat semmibe vette Payer Beáta”, közölte Páczai. „Május 11-én írt levelemben megkértem őt és Veress Lászlót, hogy a két kisméretű, gyenge minőségű papírra nyomtatott kópiát szolgáltassák nekem vissza, mert az illegális másolatok rontják szakmai hitelemet, valamint a szerzői jogdíjamat fizessék meg. Jeleztem nekik, hogy cserébe vállalom, hogy gondoskodom a minőségi elvárásaimnak megfelelő kópiák elkészítéséről. Érdemleges választ a mai napig nem kaptam.”

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (13 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +11 ( 13 szavazatból)
Műalkotást lopott Kövér kabinetfőnöke, 4.7 out of 5 based on 13 ratings

Címkék:, , , , , ,

  • Hozzászólások(25)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

25 Reader’s Comments

  1. Majd jól megbüntetik a fotóművész urat, hogy engedély nélkül dokumentálni merte a telefonjával, hogy kövér (kötél) uram képeket tart az irodájában, vagy akárhol… Osztjónapot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  2. nem felhőtlen, de továbbra is megmarad az örömöm a Páczai fotót ért “dicsőség” hallatán.
    7o ezer HUF az kb. 35o USD, egy képre tehát 175 USD jut. ennyit egy tisztességes félprofi fotóért is el szokás kérni az USA-ban, néha még kapni is.
    ennyit azonban sehol nem szokás ellopni egy “éhező művésztől”, mert ez olyan snassz…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  3. Botlik-Vári Gergely - www.botlik-vari.hu

    Páczai úr keressen egy szerzői jogi ügyvédi irodát, azok elérik, hogy a szerzői jogdíjat kifizettessék. Nekem az MTA lopta el hasonló módon egy grafikámat és ilyen profilú ügyvédi irodával sikerült peren kívül megegyeznem az MTA-val. Fizettek is…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  4. Kik ezek a “joarcu” emberek? egyet ismerek, a tobbi is nagyon szep!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  5. Nem véletlen, hogy anyira akarták a Trágyadomb c. képet a parlamenti dolgozószobájukba. A nyikhajok nagyon is tudják, miért akarták, hogy tényszerûen is protokollálva legyen a mûködésük.
    Mert ők azok, akik trágyadombot csináltak a T. Házból. Már elég messzire bûzlik a nemzeti trágya az alantasan alávaló törvényalkotó ténykedésük nyomán.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  6. Ugyan! a 3000 milliárd forinthoz képest ez csak kis bakfitty!
    Páczai Tamásnak meg már tudnia kéne, ez Magyarország, 2011. május 19.
    A TÖBBIT FELEJTSE EL RÉGEN VOLT MÁJUS 18!!!!
    MINDEN NAP ÚJ SZOKÁSOK!
    MOST EZ, HOLNAP AZ, HOLNAP UTÁN AMAZ!
    MAJD A SZÓCSŐ KÖZLI!!!!!
    A LÉNYEG, A NÍP NEVÉBE MINDENT, MÉG A KÉPET IS!
    OSZTJÓNAPOT!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  7. Mióta hír ez a fideszes rutinművelet?!
    A hír az lett volna, ha Dr. Veress megrendeli és kifizeti a képet főleg ha egy udvarias elismerő levelet is ír a művésznek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (18 szavazatból)
  8. Ezek az emberek hozzászoktak ahhoz a jog az, amit Ők teszenek, hogy bárkitől mindent elvehetnek, amit megkívánnak. Olyan ez, mint a maffiózók világa

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  9. Budai majd “elintézi” az ügyet…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  10. EdCarping! Ez nem olyan hanem már a maffiózók világa.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  11. Hányan végeztek jogot ezek közül a pancserek közül?
    Lehet, hogy az Ezüsthajónak fizettek!
    :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  12. Az orbán rezsim erkölcsi huulává teszi Magyarországot, és amikor tolvaj bandának nevezzük őket, fel vannak háborodva. Milyen ember az országgyűlés elnöke, ha ilyen hitvány alakokat választ munkatársainak. Ő is tolvaj. Méltó dísze ennek az u8ndorító bandának.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  13. Nem is tudom miért nem érezte megtiszteltetésnek Páczai, hogy méltóztattak felfigyelni a munkáira!Mert a lopók annak szánták…Kicsit nem jött össze!Kérjen cserébe egy NENYIT! Van a raktáron dögivel…
    Hogy meglepődhettek a fiúk, hogy valaki a jognak megfelelően jár el… Nekik ismeretlen ugyanis a törvényes eljárás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  14. Orbán András Lajos

    Miért nem lep meg a hír??????????Azért mert az ellenkezője lenne igazán hír, hogy valamit tisztességgel, becsületesen eltudnak intézni!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  15. Mondtam én, hogy hatalmas paraszti tömeg ez a FIDESZ.
    Csak a trágyadomb közelében érzik jól magukat.
    :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  16. Ennyi rossz arc egy képen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  17. Nagyurak, ez ultra gáz,!
    Egyrészt a delikvens alapból szerzői jogokat sért, másrészt csontra büntetőjogi tényállást valósít meg a közszolga. Mit mondjak, penetráns szaga van ennek a trágydombnak…!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  18. Páczai úr, legyen szíves nézze át újra az adóbevallását, egyeztesse a kiadásait a bankszámlája bevételi oldalával, mert felkerült a fityisz feketeistára!
    Aki bújt aki nem, jön az APEH ! :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  19. Kedves Ed Carping!
    Ezek nemcsak «olyanok», mint a maffiozok, hanem ezek maffiozok!
    De most mar nemcsak müalkotasokat fognak elsajatitani, hanem emberi jogainkat, szabadsagunkat, gondolatainkat, IP szamainkat, adatainkat, adonkat, …,…,…
    És az allamapparatus müködik majd mint egy maffia elosztoközpont. A központositott maffia allammal felveszik-e a harcot majd az oligarchak? A sziciliai maffia «demokratikusabb», mint a fideSS «centralis demokraciaja». A maffia belharcok néha kirobbannak. A surlodasok elkerülhetetlenek lesznek. De ez mar a jövö zenéje.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  20. Sasa, a művész Hollandiában él, ami fölött a fiúk egyelőre még nem diszponálnak.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  21. és örüljön Kedves Páczai Úr, hogy még nem kellett a jogdíj után járó áfát (késedeli pótlékkal növelve) befizetnie:)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  22. lol lol lol a tibi is lop, a sanyi is lop, a jóska is lop….miért pont Ő ne lopna?! ezt is azért bele kell kalkulálni…hogy ki milyen szemétdombról származik…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  23. Ez a hír annyira igaz ahogyan a mellékelt kép, hiszen a képen nem látható a Kabinetfőnök Úr! Ha valaki próbálkozik ilyen okossággal, legalább nézzen utána kit támad meg……..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  24. Hijjnye!

    Oriasfenykepet szkenneltetni suttyomban elcsorva a kiallitasrol es kinyomtatni ket masik peldanyban? Ez vajon tenyleg kijott kevesebb, mint 70000 forintbol beleertve az ugraltatott fidesznyikek es mas ugyintezok oraberet is?

    En 70 ropiert szallitok nekik valodi szagos tragyadombot is a dolgozoszobajukba, hogggyo parasztos legyen a hangulat. Akar meg ele is allok es podorom a bajszomat a parasztoknak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  25. Az index.hu-ról másolom ide, engedély nélkül (majd még beperelnek):
    ;-) ))

    Országgyűlés Hivatala: nem sértettek szerzői jogot

    Az Országgyűlés Sajtószolgálata az üggyel kapcsolatban közleményt adott ki. Ebben az áll: a hivatal tárgyalásokat folytatott Páczai Tamással a “Trágyadomb” című fotó felhasználási jogáról, annak ellenére, hogy a pályázati kiírás szerint a pályázaton résztvevő alkotók “lemondtak szerzői jogaikról az Országgyűlés Hivatala javára”, és hozzájárultak ahhoz, hogy a hivatal publikációkban a képeiket térítésmentesen használja.

    “E tárgyalásokat nem a kabinetfőnök, hanem az Országgyűlés Hivatalának illetékes munkatársa folytatta le” – hívták fel a figyelmet, hozzátéve: “az alkotó még a tárgyalások lezárulta előtt fordult a sajtó nyilvánosságához, és érthetetlen módon szerzői jogainak megsértésével vádolta az Országgyűlés kabinetfőnökét”.

    “A fenti rosszhiszemű magatartást az Országgyűlés Hivatala visszautasítja: ezen magatartás miatt – mely illeszkedik az egyébként szakmailag sikeres kiállítást ért sajtótámadások sorozatába – az Országgyűlés Hivatala nem kíván szerződést kötni, és az alkotó rendelkezésére bocsátja a nyilvános pályázatra beadott fényképek kópiáit” – olvasható a közleményben, amely azzal a kijelentéssel zárul, hogy “az Országgyűlés Hivatala ezzel az ügyet lezártnak tekinti”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Az Országgyűlés Hivatala szerint nem loptak 2011. május 20. péntek | Rákócza Richárd

Egy fotóművész anatómiája 2011. május 12. csütörtök | Rákócza Richárd

Gond a hátsószemű fotóssal 2011. február 15. kedd | MTI

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos