Ronai and Ronai
AMERIKAI

Most már Éger is kiborult 2011. május 30. hétfő 10:03 Forrás: Klubrádió, AN

  • Hozzászólások(31)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Most már Éger is kiborult

Budapest – Az előző, szocialista kormányok idején ott gátolta az egészségügy átalakítását, ahol csak tudta. Nem is titkolta, ő maga nyilatkozta évekkel ezelőtt, hogy keresztbe fekszik Gyurcsányék minden kezdeményezésének. Az egészségügyi tárca leendő vezetőjének tartották, ám várakozásaiban csalódnia kellett. Most, hogy eljött a régen várt szép új világ, Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke nem boldog. Sőt, nála is kiborult a bili.

Nem maradt más választása az orvosi kamarának, mint támogatni a rezidensek kilátásba helyezett tömeges felmondását – erről a köztestület elnöke a beszélt Klubrádióban a kamara hétvégi döntése kapcsán. “Nincs morális alapunk arra, hogy ne támogassuk kollégáinkat, amikor utolsó élet-halál harcukat vívják azért, hogy más országokhoz képest szerényebb, de a jelenlegit meghaladó bérért dolgozhassanak saját hazájukban” – mondta Éger István a Magyar Orvosi Kamara elnöke a Reggeli Gyorsban.

Éger István elmondta, 2009 volt a fordulópont, ekkor annyian mentek el az országból, ahányan friss diplomát kaptak, (ők azonban nem egyenértékűek a képzett szakorvossal). 2010-ben már 25 százalékkal többen mentek el, mint ahány friss diplomás végzett. A trend egyértelműen megfordult. Orvos sztrájk nem lesz, ugyanis az orvosi kamara nem szervezhet sztrájkot. Célunk az, hogy a döntéshozók végre leüljenek velünk tárgyalni – hangsúlyozta az orvosi kamara elnöke.

Éger István hozzátette, a Semmelweis-terv volt az utolsó csepp a pohárban. A terv ezer sebből vérzik, még ígéret szintjén sem kezeli a lehetetlen munkaerőhelyzetet és az egzisztenciális nyomorúságot. Elfogadhatatlan az orvosok számára, hogy nincs érdemi, szakmai tárgyalás. Az egészségügyi kormányzásnak változtatni kellene azon a taktikán, hogy egy év óta semmibe veszi azt, amit mondunk – tette hozzá Éger István.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.0/5 (4 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +3 ( 7 szavazatból)
Most már Éger is kiborult, 3.0 out of 5 based on 4 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(31)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

31 Reader’s Comments

  1. MEGSZÍVATTAK!
    ELŐBB KELLETT VOLNA KIBORULNI, VILÁGOSAN LÁTNI!!!!
    MONDJUK ÚGY, ÖT ÉVE!
    RENGETEGET KELL MÉG MELÓZNOD, HOGY AZ AKKORI HIBÁIDAT
    FELEDNI LEHESSEN!
    M U N K Á R A!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (38 szavazatból)
  2. Legyen hivatalosan is fizetős az eü, hálapénz helyett.
    És az orvosok adjanak számlát! Mert szegények nem nagyon szoktak adni, csak csendben zsebrevágják a pénzt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (35 szavazatból)
  3. No végre hogy felébredt, megvilágosult Éger úr!
    Csak nem a pártos szellem homályosította el eddig a tisztánlátását?
    Jobb később, mint soha!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (32 szavazatból)
  4. Remélem, Éger úr most meghasonlik magával: mégsem kellett volna Hordágy Ágnesék vizitdíj kezdeményezését megfúrni, mert az nem csak tisztán kivont, hanem (ugyan csak keveset, de mégis) plusz pénzt hozott volna a rendszerbe… Magyarán ennél a sintér megoldásnál az is jobb lett volna…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (37 szavazatból)
  5. Éger Úr azt hiszem hogy az Önök által is ösznépi hisztériára duzassztott 300 Ft-os vizit díjon már réges régen túl vagyunk!

    Talán Öntöl is elvárhatóbb lett volna a racionális gondolkodás az elvakult populista mindent tagadó politzálás helyett!

    Lehet, hogy mégi a több biztosítós privatizált egészségügyé lesz a jövő!?

    De akkor kérem mindenki aki ez ellen küzdött áljon fejre, akkor amikor fékezhetetlen hasmenés kínozza!

    Mijen érzés tükörbe nézni!?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (35 szavazatból)
  6. És hol van most az a kedves Cser Ágnes?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (31 szavazatból)
  7. Tükörbe nézni?
    Ahogy a képet látom, szar érzés lehet! :-)
    (kezdem visszanyerni a formámat.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (27 szavazatból)
  8. A szerencse forgandó! Ez most nem jött be!
    Kedves Éger Úr! Nem egyszerűbb lett volna az orvosi esküje, meggyőződése, nem pedig a zsebe szerint politizálni?
    Nem kell csodálkozni! Ön azt az utat választotta akkor, amit a jellemtelenek képviseltek. Ön ahhoz készséggel asszisztált a saját érdekei szerint.
    Valamit, valamiért! Ezt kapta!
    Most mit vár? A mór megtette kötelességét, a mór mehet!
    Fogja mielőbb az útlevelét és készüljön Ön is a boldogabb világba!
    Persze ott már dolgozni is kell, nem csak szájtépésért osztják a fizetést.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (34 szavazatból)
  9. Orbán András Lajos

    Éger barom István nézz a tükörbe és köpd szemen magad sz@rjankó, azt kaptad amit megérdemelsz, a lakosságtól meg megkapod a másik felét, jobb ha elhúzol a náthásba, mert a tökfejedre olvassák a bűneidet, és nem biztos hogy csak szóban!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (30 szavazatból)
  10. Az orvosok helyett azok húznának el Magyarországról,akik ide juttatták őket…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (34 szavazatból)
  11. Ez ugyanaz az Éger úr, aki annak idején nevetségesnek tartotta a rezidensek követelését? Mert, ha igen, felmerül egy logikus kérdés: vajon a Kamarának, vagy Éger úrnak “nincs más lehetősége”? (Speciel én fel tudnék sorolni néhány, rá és gazdáira vonatkozó lehetőséget.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (23 szavazatból)
  12. Ha Égert kinevezték volna, most nem lenne nála lelkesebb híve ennek a gyalázatnak, amit Orbánék az egészségüggyel művelnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (32 szavazatból)
  13. Ja Éger úr visszanyalt a fagyi amúgy havi 1,8 millából lehetett is pofázni rendesen + a titkolt költségtérítése

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (27 szavazatból)
  14. Jah, hogy csak a magamfajta ballibes kommenista hazaárulók tudták 1990. óta Orbán Viktorról, hogy populista hazudozó? Illett volna komolyan venni, hogy szeretett Viktorunknak Sztálin volt a példaképe…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (32 szavazatból)
  15. Nem baj éger / csak ,így kicsivel /, most saját bőrödön tapasztalod , hogy milyen az ha valakinek keresztbe tesznek . Megérdemled , cser / szintén csak úgy kicsivel / téns asszonnyal együtt.
    A baj csak az , hogy a ti mocskos munkátok eredményét, az egész egészségügy érzi meg .

    Előbb gondolkodni, és nem csak nyalni kellett volna , meg degeszre tömni a zsebeteket. Titeket nem sajnállak ,azt kaptátok amit megérdemeltetek !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (29 szavazatból)
  16. EZ a szemét???
    Ugyan már, ne legyetek ilyen naívak!! Már, miért ne nézne a tükörbe??? Elvégre, ezt akarta ELÉRNI, 8 évig!! Ugyibáááááár???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  17. Kedves Éger úr, nem a fideszt teccettek ezerrel támogatni????
    Jaaa, most esik le a papírtantusz?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  18. Jéger Alsó zember. Az előző kormányok elé már feküdt, most próbálja meg a vonat elé. Életemben nem voltam egy percig se tagja egyik pártnak se, mindegyikbe láttam sok gazembert. Ezért aztán nem akartam parolázni ilyenekkel. Igaz, vannak párton kívül is, sajnos. No, de ezek “testvéreim”, nem tudom őket megválogatni.
    Ha zenész lennék Önnek azt a nótát húznám el hogy: minden ember ember, csak a gazember nem ember…. Az igaz, hogy másképp is eltudnám “húzni a nótáját”. Tudja jégerke, ha egy primitív ember tesz ilyet, pél. a Kövér, a Sziártó stb. rendben van. Na, de aki gyógyításra tett esküt?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  19. Ha nem tudnék olvasni, azt gondolnám, rosszul hallok. MI AZ, hogy NINCS MÁS LEHETŐSÉGE a kamarának, mint támogatni???? Ezt ha angolból fordította, akkor is szarul sikerült. Az elmúlt két évben nem túnt fel senkinek, hogy többent mennek el, mint maradnak otthon? Kikérem magamnak, a kamarának a kijelentését. A kamara kellett volna, hogy összetartsa az orvostársadalmat annyira, hogy nem indul meg ez a kiáramlás. De nem…. a köteező tagsának viszont csak a felét kell fizetni, ha küldöldön vagy. Szégyen, gyalázat, a kamara mint funkció nincs, nem létezik, megbukott. Ilyenkor kell lemondani (… és felfelé bukni). Mit gondol kedvés Éger úr, a másfél milliós fizetésével, maga szerint hányan fognak hazarohanni havi százhúsz nettó szakorvosi bérért, és ilyen kamaráért? Máshol legalább nem csak Égisznek használják ezt a nevet…. Felháborító.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  20. Jellemtelen,mocsok, fideszes lövészárokásó ez az Éger.Semmi aljasságtól nem riadt vissza,hogy az egészségügynek árthasson.
    Nem tudok jót kívánni neki,a sors majd megbünteti.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  21. Hogy lehet az, hogy a kamarai tagok még nem szavaztak bizalmatlansagot es nem buktatták meg Éger Istvánt? Csak nem biztak tavaly a fülkékben a Vezir egyetemes problemamegoldo kepessegeben?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  22. Eger urnap semmi baja,o most is zsebrevagja a magaet,ezert a penzert valamit mondania is kell.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  23. Éger úr, ismétlem az előző hozzászólókat, röviden és tömören: a mór megtette kötelességét, a mór mehet. A régi seggnyalók lapátra…most új seggnyalók kellenek. Most új hazugságok kellenek, “hitelesek”Vagy Éger úr olyan buta ember, hogy elhitte, a Fidesz “megmenti” az egészségügyet?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  24. Éger istvánnak már régen le kellett volna mondania, mert a Magyar Orvosi Kamara elnökeként azt a látszatot keltette nyolc éven keresztül, hogy ha jönnek a fülkeforradalmárok, akkor egy csapásra megoldódik az egészségügy minden problémája. Ezért a Vezénylő tábornok “megbízásából” lázította, a III. Magyar Köztársaság törvényes kormánya ellen, az orvostársadalmat, s részben a betegeket is. Pánikot keltett a A1N1 vírus magyarországi oltóanyaga ellen. Az oltassam magam vagy nem kérdésben igazi élharcosa volt az emberek elbizonytalanításának. (Megjegyzem az idei télen egy szót sem szólt, pedig nagyon sok ember halt meg az inflenza járvány következtében.)
    Mivel Éger úr nem érzi a jelenlegi helyzet bekövetkezésében játszott szerepe miatti felelősségét, az orvosoknak kellett volna már régen eltávolítani Őt szakmai kamaráljuk éléről. Ám ők sem tették ezt. Ki tudja miért?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  25. Attől tartok, – lehet most mutogatni, – de nem az utolsó egy évben romlott idáig a helyzet..
    Egyébként: “A Német orvoskamara elnökhelyettese szerint a munkakörülmények a fiatal orvosok számára egyáltalán nem vonzók, így sokan külföldön vállalnak munkát. Szerinte, ha ezt a folyamatot nem állítják meg, akkor 2020-ra mintegy 50 ezer orvos hiányzik majd a német egészségügyi rendszerből.”

    http://www.vg.hu/vallalatok/egeszsegugy/mar-a-nemet-orvosok-is-az-alacsony-fizetesre-panaszkodnak-350036

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  26. Igazán csak azokat tudom sajnálni, akiket “képviselve” Éger a saját politikai/szakmai karrierjét igyekezett építgetni az elmúlt években.
    Őt magát egy cseppet sem tartom sokra….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  27. Az ovosi kamara elnöke választott tisztség. Választói tükörképe.
    Tessék vele szembenézni és kiállni értük.
    Ismerem ezt meg azt a dokit személyesen, a többi meg olyan lehet, mint az Éger.
    Igaz, doktor urak?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  28. Elmondanám, hogy az előző rendszerben pont ez az éger volt az, aki a zorvosokat kereste meg kéretlenül, hogy nem-e mennének-e külhonba dolgozni. Akkor jó ötletnek tűnhetett, aláásni az akkori kormánynak. Hát most mennek a zorvosok. Úgy tűnik a fagyi visszanyalt, avagy a lekvár tette el a nagymamát. Égernek meg kiesett a csöcs a szájából, ami pálfodulásra késztette. Egy seggnyaló kis pöcs! Ha holnap mást kíván az érdeke, azért tépi a száját.Ja! Meg havi másfél milláért…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  29. Gerébke, talán el kellene húznod a francba.
    Te akármit dumálsz, hiteltelen tróger vagy!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  30. Nem adok sok időt és a vezír bedarálja őt is! Ha csak nem összebeszélt a kormánnyal, hogy homokot hintsen a szemekbe!!
    Könnyen beszél egyébként, a fizetéséből 2-3 rezidens is “eltengődne”!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  31. Egy ilyen kamarai elnök kész gáz, de az volt évekkel ezelőtt is. Egyébként az orvosokat egyik kormány sem fizette meg, mi tartottuk őket a temérdek hálapénzzel. Most meg nincs pénz, csak sírás és a közeljövőben nem is lesz. Úgy hogy nincs más hátra, mint előre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Káoszt és rombolást hoz a Semmelweis Terv 2011. június 2. csütörtök | AN, MTI

Gyurcsány még nem buktatná meg a kormányt 2011. június 2. csütörtök | AN

Diadalt ült a Nemzeti Ügyek Kormánya 2011. június 1. szerda | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos