Ronai and Ronai
AMERIKAI

Gyurcsány Ferenc: a régiek egységéről 2011. május 25. szerda 10:22 | AN Forrás: facebook.com/gyurcsany

  • Hozzászólások(37)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Gyurcsány Ferenc: a régiek egységéről

Budapest – Gyurcsány Ferenc facebook-os bejegyzésében a Szocialista Párt régi embereinek egységéről fejti ki véleményét.

Mint írja, vannak olyan politikusok, akik azért lettek azok, mert hisznek a közjó általuk helyesnek vélt szolgálatában, akik nem költségtérítésért, hanem az ország formálásáért választották a politikusi szép, rút, nehéz szakmát. A politikusok többsége ilyen. És vannak olyanok, akiknek semmit nem jelent a közjó, de már nem moccanhatnak, eljárt felettük az élet és nincs még egy esélyük. Ők a hatalomért, a pénzért vagy akár egy jobb autóért ölre mennének.

A Szocialista Pártban, ha van hatalmi harc, azt nem Gyurcsányék játsszák, éppen fordítva: „Nem mi, hanem a beijed régiek. Abbéli félelmükben, hogy a nagy túlélésnek egyszer vége lesz. Hogy lassan eljön a pillanat, amikor nemcsak a „főnök” megy, hanem ők is. Pedig ők még úgy kiszolgálnának pár főnököt. Csak hadd maradjanak még egy kicsit! Ők ott voltak Horn, Kovács, Medgyessy, Hiller, Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy mögött. Bárki mögött ott vannak.” – írja Gyurcsány Ferenc.

A régiek nem értik, hogy mi velük a baj, ők úgy gondolják, majd szereznek egy másik főnököt, ha kell, tudják ennek a módját. Gyurcsány szerint éppen ez a baj, „Ez a 17 év a baj.”, de nem értik, és mint írja: „Mert azt hiszitek, hogy Ti vagytok a baloldal és Ti vagytok a párt. És azt mondjátok, hogy aki benneteket támad, az a pártegységet támadja. De ez nem igaz. Mi is pártegységet akarunk, de nem az általatok diktált tartalommal és módon. Új egységet akarunk: átláthatósággal, versennyel, beszámoltathatósággal, füstös szobák nélkül. Ezért akarunk pártszavazást. Hogy ne a túlélés legyen a cél, hanem a győzelem. Értitek?”- szól a végén Gyurcsány Ferenc kérdése.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (5 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +12 ( 12 szavazatból)
Gyurcsány Ferenc: a régiek egységéről, 5.0 out of 5 based on 5 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(37)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

37 Reader’s Comments

  1. Ezeknek mondhatja:(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  2. Már hogy a fenébe ne értenék. Viszont azt is tudják, hogy amellett ők már nem igazán férnének el. Ezért aztán ennek megakadályozására semmilyen eszköztől nem riadnak vissza: ha kell, “leszólnak” a még megmaradt baloldali sajtónak, hogy hiteltelenítsék a jobbos cenzúra elleni harcot, ha kell, kiadják a DK tagnévsorát, eladnák talán még az anyjukat is, ha lenne rá kereslet.
    Már csak ezért is lenne értelme egy új baloldali pártnak, hogy ezt az önelégült -”úgysincs más, akit választhatnának” hozzáállást egy kissé letörje, és kénytelenek legyenek versenybe kezdeni a baloldali szavazókért. A jobbos ámokfutás ellen nem lehet sunnyogva lapítani!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  3. FERENC!
    MOZDULJ MÁR MEG!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (24 szavazatból)
  4. Gyurcsánynak ismét igaza van. A magyar pártok többségében – a FIDESZ-ben is – tovább él a bolsevik mentalitás. Ennek szilárd alapja a demokratikus centralizmus és az alku-káderpolitika.
    A FIDESZ a jó magyar utat követi, Orbán kádári módon sakkozik a mögötte lévő káderekkel, akik a vezér kegyeit keresve tolonganak körülötte.
    Az MSZP jó intenacionalistaként az orosz mintát követi, ahol Sztálin után az apparátus a saját kénye-kedve szerint cserélgette a “csapatkapitányt” (copyright: Hiller, Lendvay és Kiss).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  5. Nem az AN alkalmas arra, hogy Gyurcsányiról gondolkodjak. Félek, hogy úgy megmínuszoltok , hogy nacsak . :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -9 (11 szavazatból)
  6. Sajnos Ferencnek megint igaza van!
    Ezeknek a kőkobaki pártelvtársaknak a képviseléség magáért való cél. Mert az ő fejükben összekeveredik a cél és az eszköz. Nem azért ragaszkodnak a politikai pozícióhoz, mert volna bennük annyi spiritusz, elhivatottság, hogy valamit megváltoztassanak, jobbítsanak. Őket a pozíció által megkaparintott könnyű megélhetés motiválja. Máshol 2x, 3x ennyi munkával sem tudnák legföljebb ennek az életmódnak a felét, harmadát elérni …

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  7. Sok médiafelület már nincs a normális gondolkodásra, mert pl. a NOL.HU vonzza a jobbszélen gondolkodókat – lásd: Vitányi Iván legújabb cikke által generált minősíthetetlen comment áradatot. Ha a szobában csukott ajtónál, net nélkül mélázunk, akkor abból a kőkobakik is OVI csapatához hasonlóan úgy gondolják majd, hogy minden rendben van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  8. Megmondom őszintén, én pont ezért nem értem miért akar maradni az MSZP-ben,? Ha valami újat, jobbat akar, akkor mindenképpen egy másik párt keretében kell megtenni. Akik Vele együtt gondolkodnak, Vele együtt mást akarnak, azok úgy is követik, és nem lesz kérdés, hogy túlélésre játszanak-e.
    “Gondolom én hülye, Te hogy gondolod?”…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  9. Ja és köszönöm az AN csapatának, hogy már a firefox is normálisan eléri a korábbi commentek link mögötti gyűjteményt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  10. T. Vica1!
    A kapcsolat .hu -n megjelenő Gyurcsány blogok közt van, ami erről szól – elég jó érvekkel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  11. Igen, „bárki mögött ott vannak!”.
    Sajnos Gyurcsány Ferenc mögött is ott voltak az öszödi beszéde, meg a különböző ötletelései mögött is.
    Pedig otthagyhatták volna, vagy kirúghatták volna már régen a pártból, mint oda nem valót!
    Mert valóban, ezek az öregek az „ország formálásáért választották… ezt a politikusi pályát”, és nem az egyéni ambíció kiéléséért!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -15 (19 szavazatból)
  12. GY.F. sajnos egy kicsit mellébeszél. Szeretné úgy beállítani a vitát, hogy vannak akik a haza üdvéért, a baloldalért küzdenek, s vannak a megélhetésiek. Egyúttal ki is jelöli a jókat és a rosszakat. Ő, és a körülötte lévők az első csoport, a “régiek” a második. Ez azonban nem igaz. Minden emberi, és politikai közösségben vannak ilyenek, és olyanok is. Az emberi társadalom, tetszik, vagy sem, már csak így működik. Nem öröm, de így van. GY.F. körül is vannak mindkét fajtából, soroljam a neveket? A valódi vita azonban nem erről szól. A lényeg ott van, hogy GY.F. feloldaná az MSZP baloldaliságát, és párttagként beemelne konzervatívokat, liberálisokat, egyúttal átemelné önmagához az MSZP infrastruktúráját. Hogy ezt megkönnyítse, még a szocialista nevet is sterilizálná, nehogy a konzervatív-liberális párttagok ettől elrémüljenek. Ezt a tervet most nem kívánom minősíteni. Erről lehet vitázni. Sőt GY. F. minden további nélkül küzdhet ezért a programért. Győzzön a jobbik (na nem a Jobbik!). Az azonban kicsit kozmás, hogy önmagát és a brigádját elnevezi korszerűeknek, megújítóknak, becsületeseknek, a politikai ellenfeleit meg ellenkezőleg. Előre kiosztja a szereoeket. Na, ne. Tessék világosan színt vallani, és a valódi kérdésről vitázni. Amúgy, ha netán a GY. F. irányzat győzne a párton belül, akkor semmi kétség, hogy ott is vidáman ellennének a megélhetési csúnyák. Ezen semmit sem változtatna a vagyon bevallás és más gyerekes dolgok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (15 szavazatból)
  13. Nekem azt tanította a nagyapám, hogy sohase bízzál azokban az emberekben, akik mögötted vannak,- ti.a mögötted állók jó nagyokat beléd tudnak rúgni ( ő úgy mondta seggbe rúgni).. Bízzál azokban, akik melletted vannak. Nagyapám egyszerű tanyasi embör volt, de nála is a legkisebb kakas kukorékolt a leghangosabban az illatos trágyadombon. Hogy kicsit a tanya 103-ban maradjak, kutyái sose sohase tülekedtek a kinyalt üres bádotányér körül. Meg hátul az udvar végi hiearchikusan szervezett pottyantósban is mindíg a legnagyobbak úszkáltak legfelül.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  14. Lehet,hogy nem veszik észre közben eltelt röpke 20 év .Kicsit megváltozott a világ és benne nekünk is meg kell tenni.Ha nem vagyunk rá képesek akkor annyi!Aki lemarad az kimarad!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  15. Gyurcsánynak a szövegéből nagyon elég. Menjen, azt csináljon amit akar, aki
    vele megy, megy, aki nem, jónapot. Kur.ára unalmas a szívóskodása!
    Csak Gyurcsány is fölöslegesen jártatja a száját.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -11 (15 szavazatból)
  16. Nem új a probléma, ezek miatt mondta el Gyurcsány az öszödi beszédet is, de nem értettek belőle ( vagy nem akarták megérteni).
    Én csodálom Gyurcsány türelmét, már rég ott kellett volna hagynia ezt a tehetetlen bagázst.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  17. Ha valami baj van az MSZP-n belül, az az, hogy nem zárja le határozottan, és egyértelműen a „Gyurcsány ügyet”.
    Régóta vajúdó ügyről van szó, melyben Gyurcsány volt az „ész”, a „fiatal”, a „kreatív”, és a krémek kréme!
    Ja, meg az ártatlanka.
    Aztán voltak a rosszak, a visszahúzók, az öregek stb.
    És most ott áll a párt Gyurcsány pártelnöksége után, ahol áll.
    A béka seggénél valamivel feljebb.
    És most újra előjön Gyurcsány az ötleteivel, mert még nem verte eléggé szét a „pártját”.
    Észre kellene venni a gyurcsány tábornak: ez a lemez lejárt.
    Recseg.
    Ropog.
    Német Tiborral értek egyet.
    A hozzászólásomat mínuszollóknak meg további jó munkát-, meg az álmaikból való felébredést kívánok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -13 (15 szavazatból)
  18. T. Balogh úr!
    Önnek is joga van a véleményéhez, meg a hivatkozásának is, mint mindenkinek, de ezen a fórumon igyekezni szoktunk igazat állítani, kérdeném önt, hogy miért is ötletelt annyit Gyurcsány? Talán, mert az ellenzék egyenként megtorpedózta, vagy a “mögötte állók” “támogatták”?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  19. Hannával mi van nem tudtok rólla valamit? Hiányzik a kommentje. Nem látom mostanában:((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  20. Persze,hogy értik. ezért félnek a pártszavazástól.Majd a választmány kilúgozza a kérdéseket és marad minden az ő kedvükre. Beállnak ők mindenki mögé akit hátba szúrhatnak.Ha a pártból nem is tudjuk kirakni őket, a fontos poziciókból /megyei elnökség,országos elnökség…/el kell távolitani. Megélhetési párttagok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  21. Balogh Lajos
    Mi ez az örökös Gyurcsány ellenesség? talán elemezni kellene az mszp hozzáállását a jó és előre vivő dolgokhoz! Abban is Gyurcsány a hibás, hogy saját érdeksérelmeik végett torpedóztak meg sok mindent, és inkább lejáratták a pártot, mint kiálltak volna bizonyos dolgok mellett, amit gyurcsány akart!
    Ez így nagyon nem frankó!
    Lehet hogy Gyurcsány egyesek szerint egy tehetségtelen szájkaratés (amit nem hiszek)de meg kell látni azt is, hogy van abban ráció amit mond!
    Ez a mostani mszp a saját sírját ássa, ha nem néz szembe a tényekkel, és ott folytatja, ahol eddig.
    Nem is értem, mi ez a hezitálás Gyurcsánynál?
    Azokon nem kell akarni segíteni, akik maguk sem akarnak változni, és jobbá válni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  22. Delegalább született egy szó , ami végleg beírta magát az ” újmagyarba ” , nevezetesen a ” Gyurcsányozás ” fogalma.
    200 év múlva , ha valakit úton útfélen cseszegetnek , akkor emígy fog felkiáltani :
    ” Ne gyurcsányozzatok már engem ! “

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  23. “Mint írja, vannak olyan politikusok, akik azért lettek azok, mert hisznek a közjó általuk helyesnek vélt szolgálatában, akik nem költségtérítésért, hanem az ország formálásáért választották a politikusi szép, rút, nehéz szakmát. A politikusok többsége ilyen. ” Azt nem lelem Gyurcsány szövegének ebben a részletében, hogy ezt az állítását a világ mely részének mely országára vonatkoztatja. Lehet, hogy az eredeti FB szövegéből talán kiderül, de én azt nem olvasom, mert már meguntam a nagyívű szövegeket éveken át, hogy nem vezetnek sehová. (Tököm tele a verbálmaszurbációkkal. – khm. nem tudom, átmegy-e a moderátori tűrésküszöbön, de szerintem a mai világban ez már egy finom, ámde a valóságot hűen ábrázoló kijelentés.:-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  24. Az ortodox MSZP-pártiaknak és a Gyurcsány Ferencet utálóknak ajánlom a figyelmébe a Népszava mai vélemény rovatában Szabó Zoltán vitairatát:
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=430910
    Véleményem szerint ez, a gyurcsányistának nem mondható politikus nagyon reális képet fest az MSZP viszonyairól, mai vitáinak irányairól és a párt előtt álló kihivásokról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  25. Husz János Puszita

    Egyre keményebben szól Gyurcsány. Remélem szakadás lesz belőle.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  26. T. EdCarping!
    Tényleg jó az ajánlott vitairat, köszike.
    Meglesz a pártszavazás, oszt jó napot, már az azután következőre kell készülni.
    A szakadás azért is látható, mert nem nagy a jelentősége a legnagyobb ellenzéki frakció megjelölésnek. A parlament csak OV dísznyakkendője.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  27. Balogh Lajos
    2011. május 25. szerda
    15:54 hozzászólásához.
    Nekem úgy tűnik, olyan a hozzászólása, mintha érintett lenne. Nagyon nem értek egyet a véleményével és minősítéseivel. Ha az MSZP nem értett egyet Gy. F.-el, akkor mi a túrónak választották meg pártelnöknek és miért tették meg miniszterelnöknek? Éppen ebben áll az MSZP gerinctelensége és gyengesége. Ráadásul a végén nem ismerik el saját buta politizálásukat és elvtelen viselkedésüket. Ha az MSZP nem csapta volna be Gy. F.-et azzal, hogy beígérte neki a támogatást és nyiltan elutasítja a terveit, akkor Gy.F. a feje tetejére állhatott volna, akkor sem lesz több egyszerű párttagnál. Akkor miért nincs igaza Gy. F.-nek, amikor kimondja ezekről a nagyon “rendes” párttagokról a véleményét? Azt is jól látja Gy.F., hogy ettől a gerinctelen, csúszómászó sunyi politizálástól és a korrupt, csiga-biga nyálkás tagoktól kell megszabadítani az MSZP-t ahhoz, hogy versenyképes, választható legyen megint. Ezért nem kéne az MSZP-nek és Balogh kommentelő társamnak olyan negatív módon gyurcsányoznia szerintem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  28. Kedves hozzámszólókhoz (Gets, Bamburi, Öregszeder vitapartneremhez):
    Mindannyiunknak meg van a lehetősége, indoka, oka a véleménye kialakulásához.
    Maradjunk ennyiben.
    Több hozzászólásomban kifejtettem már véleményemet itt az Amerikai Népszava cikkeinél.
    Nem ismételgetem ezeket.
    Ezután sem tudok mást mondani, mint azt, hogy Gyurcsány az elkövetkezendő években – szerintem – NEM BEFUTÓ MAGYARORSZÁGON.
    Az MSZP-ben lévő puszta jelenléte, árt ennek a pártnak. Az a vita pedig, amit most provokál, különösen káros.
    Számomra érthetetlen:
    1./ Ha annyira nincsen megelégedve a társaival, miért nem veszi a kalapját, és távozik?
    2./ Miért akarja önmagát rákényszeríteni azokra, akik olyan rosszak?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  29. EdCarping
    2011. május 25. szerda
    18:49
    Szabó Zoltán vitairata szerintem is nagyon jó!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  30. T. Balogh Lajos!

    “Nem ismételgetem ezeket.”

    Az előbb mégis? Mi célból?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  31. Gyurcsánynak is joga van a véleményéhez, az meg kuriózum, hogy rá még többen figyelnek, vagy ezért, vagy amazért, de figyelnek a köZemberek is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  32. Kíváncsi lennék Balogh úr melyik országban él. Mert Magyarországon Gyurcsány félreállt, amikor már nem tudott előre menni, és lehetőséget biztosított az Mszp-nek, hogy bebizonyítsa, hogy nélküle is tud győzni. Na és ezen a Magyarországon az Mszp a tesze-tosza kommunikációjával, az imitált “választási küzdelmével” amiben legtöbbször eldugták az Mszp logót, amikor nem volt mondandójuk a 8 évükről, csúfosan leszerepelt. Egyedül Gyurcsány az, aki némi érdeklődést tud még csiholni irántuk, mert a nagyérdeműt nem kényeztették el a káprázatos programjaikkal, az árnyékkormányukkal, a 8 év hibáival való szembenézéssel.
    Persze, a megcsontosodott vezetőség nagyon szívesen megtartaná a teljes infrastruktúrát, lepacsizva a középvezetőkkel. Tessék mondani, hány tagja is van az Mszp-nek? És abból hány akar Gyurcsánytól és hány a vezetőség tagjai nagy részétől megszabadulni? Hányan elégedettek a tesze-tosza lapítással – és hányan akarnának HARCOSABB KIÁLLÁST?
    Tényleg elhiszik, hogy a nyomuló fasiszta diktatúra árnyékában ki lehet egyezni? Hogy szükségállapot kihirdetésénél nem elsőnek fogják őket is elvinni? Már csak önvédelemből is a tömegek élére kellene állni. Mert lesznek tömegek legfeljebb mások fogják vezetni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  33. Kekecnek:
    Magyarországon élek.
    Elég sokáig drukkoltam Gyurcsánynak.
    Kár volt.
    A pártnak már régen menesztenie kellett volna.
    Most, aki Gyurcsány mellett van, akarva, akaratlanul, az MSZP-t gyengíti.
    Érthetetlen számomra,miért hezitál még ma is a pártvezetés, miért komédiázik a „pártszavazással”.
    Az, aki ennyire támad egy pártot mint Gyurcsány, az NEM ODA VALÓ!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  34. Van valami igazság abban amit Gyurcsány mond, de miért háborodik fel ezen annyaira. Magyarország egy ilyen ország. Az alkalmazkodás, a főnök kiszolgálása a nyalás a történelmi nemzet tulajdonsága. Nálunk a pocsolyában dagonyázni évszázados hagyomány, ha a víz legalább egy kicsit langyos. Aki pedig egy kicsit melegebb pocsolyához jut, az ölni is képes azért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  35. Két dolog.
    Ma és nem a múltban, régmúltban foglalkoznának-e az MSZP-vel?
    Na jó, pofozó bábuként bizonyára.
    Az MSZP-nek a jelenlegi vezetőséggel Gyurcsány nélkül esélye sincs, nem váltópártnak lenni, a parlamentbe kerülni sem.
    Nem is érdemlik.
    Gyurcsány úgy látszik még kivár.
    Miért? Bizonyára tudja, nem az az ötletelős fajta.
    Lenne muníciója a jelenleg folyó ügyekben?
    Biztos vagyok benne.
    Küldetés tudata van vagy karriervágya?
    Jobban hiszek az elsőben.
    Megérdemelnénk, hogy elkezdüdjön végre egy összefogás a jelenlegi rezsim ellen.
    És az MSZP csontvázai megérdemelnék, hogy ennek árján a felszínen maradhassanak.
    Nem, nem és megint csak nem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  36. Tisztelt Balogh Lajos! Semmi bajom avval, hogy olyan véleménnyel rendelkezik, amivel nem értek egyet. Bár egy kicsit több objektivitást várnék öntől azon a színvonalon, amilyenen tartom önt. A fő bajom az MSZP magatartásával van. Pont az ön hozzászólásával lehet igazolni a fő bajt. Ha az MSZP is olyan határozottan képviselné az álláspontját, mint ön, már rég eldőlt volna a vita. Azonban egy szájból fújnak hideget, meleget és miután ez egy nagy szervezet, nagyobb a felelőssége az egyénnél. Az ön álláspontja világos és egyértelmű, az MSZP-é minimum kétszínű és amíg ez nem változik, nem fog a becsületük és a támogatottságuk változni. Nyiltan nem mernek felvállalni semmit, a háttérben zajlanak a történések, jönnek létre a döntések. A vérszegény kommunikációjuk ellentétes a cselekedeteikkel. Megválasztanak olyan személyt ilyen/olyan elnöknek, akit nem támogatnak, a háta mögött ellene politizálnak, a napi problémákra későn , fantáziátlanul reagálnak és még sorolhatnám. Mitől szeretnék meg őket a választók? Nem tudják eldönteni a saját arculatukat, meddig várjanak erre a választók? Ezen az alapon érzem indokolatlannak Gy.F. felfokozott ekézését mert nincs meg hozzá a morális fölény.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  37. Balogh úr!

    Tegyük félre Gyurcsányt.
    Adja már közre, tudjunk róla, mit gondol az MSZP a vereségéről.
    Az elkövetett hibáiról. Az ellenzéki létről és annak feladatairól.
    Stratégiáról. Egyáltalán kiket óhajt képviselni.
    Ki miért felel.
    Milyen párt az, ahol a pénztáros nyilatkozgathat személyi kérdésről?
    Erre tudom a választ.
    Mutyi, mutyi és megint csak mutyi.
    És mellesleg és nem kevésbé tutyimutyi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Gyurcsány-hívek: az MSZP összejátszik a Fidesszel 2011. május 26. csütörtök | AN

Ne küldjék vissza a szociális kérdőíveket! 2011. május 26. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos