Daraa, Szíria – Immár az Egyesült Államok, sőt a szomszédos Izrael katonai beavatkozását követelik a Básár Asszad páncélosai ellen kövekkel, puszta kézzel küzdő szíriai szabadságharcosok.
„Nemzetközi beavatkozásra van szükségünk. Országokra, hogy segítsenek nekünk”, üzente drámai felhívásában az Associated Press hírügynökségen keresztül egy polgári személy a szíriai forradalom szülővárosából, Daraából, ahol minden eddiginél nagyobb erőket vetett be a rezsim az ellenállás letörésére.
Keddre virradó éjjel több ezer fős gyalogság szállta meg harckocsik támogatása mellett a jordániai határ mentén fekvő elszegényedett várost, Daraát, ahol a lakosság először elégelte meg az Asszad-rendszer rémuralmát, és ahol első ízben lőttek fegyvertelen és békés tüntetőkre. A lakosság szerint a cél nem csak a forradalom letörése, hanem a még csendben lévő települések, tartományok megfélemlítése is.
A várost teljesen elszigetelték a külvilágtól: nem csak a telefonszolgáltatást kapcsolták ki, de megszüntették a víz- és áramellátást is, mintegy kollektív büntetésként. A víz megvonása különösen nagy csapás Daraa számára, ahová épp az aszályos évek miatt költözött számos ember olyan területekről, amelyeken vízhiány miatt nem lehetett már gazdálkodást folytatni.
A katonaság különleges egységei házról házra jártak a városban, tüntetőket keresve. A letartóztatottakat családostul viszik börtönbe, a csecsemők, nagyszülők sem maradhatnak otthon. A letartóztatásoknak nincsenek meghatározott okuk, a biztonságiak azt viszik el, akiről úgy gondolják, fenyegetést jelent a rendszerre, állítja Razan Zejtúnia damaszkuszi emberjogi aktivista. Ez az eljárás is a félelemkeltést szolgálja.
Kedd délelőttre elszigetelték egymástól az egyes negyedeket is; a főbb csomópontokon katonai ellenőrzőpontokat állítottak fel. A magaslati pontokon orvlövészek állnak, akik lőnek bármilyen mozgó célpontra, kivéve a hadsereg járműveit. A városból kiszivárgó hírek szerint az orvlövészek senkit nem kímélnek, ezért gyakorlatilag senki léphet ki az utcára.
A páncélosokkal a fegyvertelen daraaiak nem tudtak szembeszállni, néhányan kövekkel próbáltak védekezni ellenük. Egy, ugyancsak az Associated Pressnek telefonáló daraai lakos szerint a katonaság mecseteket és egy temetőt is elfoglalt. „Jöjjön Obama, és vegye át Szíriát”, tette hozzá a telefonáló. „Jöjjön Izrael, és vegye át Szíriát. Jöjjenek a zsidók! Básár Asszadnál bárki jobb.”
A 300 ezres városban március közepe óta tart az ellenállás, amióta a rendőrállam iskolásgyerekeket hurcolt el „rendszerellenes” graffitik miatt. Tüntetések több más városban is voltak, de sehol sem olyan intenzíven, mint Daraában, ahol a legnagyobb az elkeseredés, és az emberek többségének már nincs vesztenivalója. Szíriában a meggyilkoltak száma mára már elérte a 350-et, ebből mintegy 120-an az elmúlt hétvégén vesztették életüket, többek között gyászolók, akik egy megölt tüntetőt kísértek utolsó útjára, miközben a titkosrendőri alakulatok beléjük lőttek.
Básár Asszad a múlt héten bejelentette ugyan a hatvanas évek eleje óta tartó szükségállapot feloldását, a tömeggyilkosságok miatt azonban a szíriaiak most már a lemondásánál kevesebbel nem érik be.
Tart a nyugtalanság Damaszkusz elővárosában, Doumában is, ahol egész húsvét hétfőn gépfegyverek ropogása hallatszott. Maszkot viselő, fekete egyenruhás katonák, különleges alakulatok tagjai létesítettek több helyütt ellenőrzőpontokat. Dzsáble városában egy férfit agyonlőttek, amiért kilépett az utcára; itt csak a nők és gyerekek mehetnek ki ennivalóért bizonyos időszakokban. Betiltották a temetéseken való részvételt is.
Szíria a külföldi hírközlést testületileg kitiltotta területéről, és a forradalom kirobbanása óta különösen nehéz bármilyen kapcsolatot teremteni a nyugtalanság fő gócainak számító településekkel, így csak ritkán jutnak ki hírek az országból. Egy Szíriából visszatért jordániai taxisofőr szerint ijesztő a helyzet az országutakon is, a tiltakozók autógumikat égetnek, kővel dobálják a katonaságot, amely éleslőszerrel válaszol.
Maga a rendőrállam természetesen „külföldi összeesküvést” emleget. A központilag irányított televízió katonaruhában lévő, megcsonkított embereket mutogat, így próbál rokonszenvet kelteni a hadsereg iránt, de senki nem hiszi el, hogy ezeken a felvételen valóban a lakosság által megölt katonák lennének, sokkal inkább azt, hogy a titkosrendőrség kínzókamráiban megölt szerencsétlenek, akiket uniformisba bújtattak.
Szíria lakosságának túlnyomó része szunnita muzulmán, Asszad és az uralkodó elit azonban az alavita szekta tagja. Az iszlámnak ez az ága a síita vonalról vált le.
A Fehér Ház hétfői bejelentése szerint Washington szankciókat fontolgat Damaszkusszal szemben a brutális fellépés miatt. Franciaország, Nagy-Britannia, Németország és Portugália kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsát, ítélje el a polgári lakosság elleni erőszakot.
Jaj , szegények. Milyen egyformák a diktatúrák! Külföldi újságírók kitiltása, saját TV-ben hazug kommunikáció, és külföldi ellenség, összeesküvés. Mintha itthon lennék, “csak” még nem lőnek.
Fognak…A fasiszta fideSS mindenre képes.Szolzsenyicin írásában a kommunista szót cseréld fideszesre,ugyanaz.
Nagyon sajnálatos,hogy zsidó honfitársaink is vannak ebben a kormányban.A pénz motiválja őket gondolom.Sajnálatos megalkuvók.
Mivel Sziriában nincs olaj,nem is érdekes a nyugat számára.
Pedig Irán szövetségese,és jelentős részük van abban,hogy Irakban nem sikerül békét és rendet teremteni.Mert kiképzi és átküldi a sita terroristákat Irakba.
És továbbra is ellenőrzi Libanont,az ott már kormányra is került Hizballah (Iráni) terrorszervezet támogatásával.
Izraelnek nem érdeke beszállni ebbe a polgárháboruba.
Na, most megszálljuk, vagy nem? Szóljatok, mert a magyar sajtó még nem tudja, hogy mihez tartsa magát. Azok a csúnya katonák, vagy azok a csúnya felkelők?
Nem hiszitek el, mi történik Egyiptomban! Megváltoztatják a Mubarakról és családjáról elnevezett közterületek, épületek nevét. Ja, meg mellesleg a Camp David-i békét a legfrissebb statisztikai felmérések szerint 55 % -uk eltörölné…
Te Ricsi, ez a damaszkuszi mészáros, olyan mint egy krimicím. Nevezzük nevén a patkányt: El Bassad Aszar.
Ja, és ma reggelre ismét felrobbantották a Szinájon lévő gázvezetéket. Azzal sem törődve, hogy így Jordánia sem jut gázhoz – lényeg, hogy Izrael ne kapjon.
Jaj de édi, Jordánia és Izrael együtt támadja meg Egyiptomot.!
Ez igazán kedves történet. Még megtöltöm az öngyújtómat. :-)
Gonoszka, ne álmodozz! Izrael nem támad meg senkit. Főleg nem Jordániával együtt. Amellett akkora földgázmezőket találtak egy éve az Izraeli partoknál, hogy nem fognak rászorulni az egyiptomi gázra.
Hanna,
így igaz, ahogy írod. Ettől még a 2012-es év nagyon rossz lesz, a ‘13-as kevésbé, onnan pedig már másnak is szállíthatunk.
S remélem, addigra a többesszám első személy már rám is vonatkozni fog…
Hanna,
úgy legyen!:))