Ronai and Ronai
AMERIKAI

Sportegyesülettel nyit az MSZP 2011. április 28. csütörtök 3:32 Forrás: NOL

  • Hozzászólások(4)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Sportegyesülettel nyit az MSZP

Budapest – A Népszabadság értesülései szerint sportegyesülettel nyitna a fiatalok felé az MSZP.  Mesterházy Attila a fociszakosztály vezetője lesz. A lap úgy tudja, hogy az MSZP Parlamenti Frakció Tömegsport Egyesület elnökének Vincze Géza (FTC) mesteredzőt kérték fel, a szakosztályokat pedig szocialista politikusok fogják vezetni.

Várhatóan Mesterházy Attila pártelnök irányítja majd a labdarúgó szakosztályt, Szanyi Tibor felel az asztaliteniszért, a futásért Varju László, a motorosokat Oláh László vecsési pártelnök szervezi, Baja Ferenc felel a teniszért, a kerékpár és a természetjárás szakosztályt pedig a volt környezetvédelmi miniszter, Szabó Imre vezetheti.

A Népszabadság úgy tudja, az egyesületben lesz sakk és póker szakosztály is.

A nol.hu szerint az új szervezet alapító okiratát és működési szabályzatát most készítik, a szükséges dokumentumokat a napokban fogják beadni az illetékes bírósághoz.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 1.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -1 ( 1 szavazás)
Sportegyesülettel nyit az MSZP, 1.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(4)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

4 Reader’s Comments

  1. És Puch László melyik “szakosztályt” fogja irányítani? “Fedett pályás forintgyűjtés”?
    De komolyra fordítva a szót: ezen hír után nem tudom ki csodálkozik még azon, hogy
    a.) bár zuhan a Fidesz népszerűsége, de az MSZP-é érdemben nem emelkedik?
    b.) Gyurcsány menesztetni akarja a teljes vezetést?
    Már az ötlet is akkora marhaság, hogy ilyet csakis a szocik tudnak kitalálni! Mintha az egész országban már csak a képviselői tömegsport (“tömegsport”? – hány szoci képviselő van?) problémája lenne megoldatlan!
    Jézusom és Máriám! Hát van itt alternatíva, van kire szavazni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  2. Biztosan ilyen is kell.
    Megjegyzem azonban, hogy nagyon markáns különbség látható az MSZP vezetése és egy-némelyik platformjának elképzelései között. Jó lenne, ha mielőbb konszenzusra jutnának, hogy ne az látszódjon, hogy ahányan vannak annyi irányba mennek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  3. ezt a fajta tagtoborzást, a szcientologusok, és az újnácik már régóta sikerrel alkalmazzák, lelki és ideológiai támaszt adván a társadalomban helyüket kereső fiataloknak

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  4. Mindenképp jónak találom akármelyik szerveződést, ha az építő jellegű.
    Minden ember akar valamilyen közösséghez tartozni, ez a természetünkből adódik.
    A gyerek csak nő mint a gaz, aztán csapódik valamilyen bandához, ahol a bandavezér majd eldönti, kocsit mennek feltörni, vagy lepkét fényképeznek a réten.
    Hiányzik a szervezett úttörő/cserkész mozgalom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Mesterházy: biztos, hogy lesz csalás 2014. április 5. szombat

Kivételezett helyzetben a TV2 2014. április 3. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos