Ronai and Ronai
AMERIKAI

Még nem tudni, vásárnap marad-e a vasárnap 2011. április 10. vasárnap 18:45 Forrás: Független Hírügynökség

  • Hozzászólások(21)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Még nem tudni, vásárnap marad-e a vasárnap

Budapest – Április végéig dönthet a kormány arról, támogatja-e a üzletek vasárnapi nyitva tartását szabályozó kereszténydemokrata javaslatot. Semjénék abban bíznak, ha zárva lesznek a boltok, vásárlás helyett templomba megy a magyar.

Miközben a KDNP reményei szerint még nyár előtt dönthet a parlament is az ügyben, addig a Nemzetgazdasági Minisztérium csak most fogott hozzá egy hatástanulmány kidolgozásához, hogy kiderüljön, valóban 15 ezer munkahelyet veszélyeztet-e a javaslat – hangzott el vasárnap az RTL Híradóban.

Januártól vasárnap évente csak 12 alkalommal nyithatnának ki azok az üzletek, amelyekben alkalmazottak is dolgoznak – javasolja a kereszténydemokrata néppárt. A kereskedelemért, a családért, a pihenésért: ezekre hivatkozva döntenének minél hamarabb a kereszténydemokraták a vasárnapi nyitva tartás korlátozásáról. Harrach Péter frakcióvezető szerint még a nyári szünet előtt szavaz a parlament a törvénytervezetről.

A kereskedelmi alkalmazottak is pihennének vasárnap – legalábbis a szakszervezet szerint. Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke azt mondta: szükség van a hétvégi pihenésre, semmi sem indokolja a tőke érdekén kívül, hogy az emberek hétvégén vásároljanak.

A törvénytervezetet azonban elutasította a parlament foglalkoztatási bizottsága, és még a kormány álláspontja sem ismert. Nagy Anna kormányszóvivő szerint még nem döntöttek, hogy támogatják-e a javaslatot. A döntéssel megvárják, mit állapít meg a most készülő hatástanulmány.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -1 ( 1 szavazás)

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(21)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

21 Reader’s Comments

  1. Jé….ismerik azt a szót, hogy hatástanulmány??? Érdekes. Más, lényeges kérdésekben elfelejtettek hatástanulmányt készíteni. Vagy van rokon, aki jó pénzért megcsinálja? Undor a köbön….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  2. Orbán András Lajos

    Mi már tudjuk az semmilyen, harag bohócok ne döntsék el hogyan éljünk, tudjuk mi azt magunktól is nincs szükségünk eme kenetteljes sz@rházikra……….Most dumálnak mindenfélét, de már eldöntött tény hogy a tetves CBA kivételével minden nagy áruház láncnak zárva kell tartani………A CBA. kivétel mert a csutiszemölcs seggnyalói a tulajdonosok…………

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  3. Cba-ba akkor se megyek vásárolni ha egyedül az marad nyitva. Évekig volt alkalmam látogatni üzleteiket, jellemző a szav.idő lejárata előtti felvágottak központi leterítése-egyed magyar, jó lesz neked.Főként a Krupp boltokra értendő, nem kicsit gáz. A sokat szidott sparnak -mint multi -saját húsüzeme van igen magas minőségi követelményekkel.Melyik is fizet külön adót?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  4. CBA-ba akkor se megyek, ha az lesz a legolcsóbb és a legjobb! Mert jobbikos a tulajdonosa.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  5. Harrach “úr” európai hagyománynak és az emberek alkotmányos jogának (?) titulálta valahol a vasárnap tiszteletét (megjegyzem, tudtommal ez arra utal, hogy Isten 6 nap alatt teremtette a világot, a 7.-en megpihent állítólag).
    Ostoba kérdésem ezután: mi van akkor, ha én zsidó áruházi alkalmazott vagyok, és nekem a sabbat szent? Dögöljek meg, vagy igazodjak a szeretet vallásához, vagy mi a rák haja??
    Egyébként: egy szír származású ismerősöm, akinek kis vegyesboltja van, egyszerűen kihúzta a karácsonyi nyitvatartási tilalom méregfogát: közölte az őt bezgetni szándékozó ellenőrökkel, hogy muzulmán lévén sok mindenkit tisztel, de Krisztust nem…(A többit bölcsen elhallgatta.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  6. Köztünk maradjon és főleg Harrach ne lássa:

    Angliában csak kivételesen a 2. világháború alatt tarthattak előadást vasárnap a mozik a kimenős katonákra tekintettel. A londoni szinházak még ma sem tartanak előadást és futbalmeccsek sincsenek vasárnap. Vasárnap 1994 előtt még tilos volt az ujságokon kívül bármi mást pl. cigarettát árúlni a kis üzletekben: (The Sunday Trading Act 1994 regulates shop opening hours. It does not regulate the sale of particular goods. The 1994 Act removed a number of anomalies that existed under the Sunday trading provisions of the Shops Act 1950, which prohibited the sale of some goods but not other, often similar, goods.)

    http://www.telegraph.co.uk/news/uknews/1575840/National-Theatre-to-open-for-Sunday-matinees.html

    http://www.legislation.gov.uk/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  7. thanatos,
    most megmozgattad a fantáziámat.
    Kellene valami Multilaterális Egyeztető Bizottságot delegálni Tömjén főinkvizítor mellé. Azok – nem kevés munkával – keresztülvihetnék, hogy tartsuk tiszteletben a többi nagy vallás pihenőnapját is, és voila!, máris megvalósulna a négynapos munkahét.
    Aztán 2013 után, ahogy megszületik és elterjed a Vízöntő korának vallása, a hétfőt is csatolhatnák az eddigi piros betűsekhez, és már csak heti 3 napot kéne dolgozni.
    Következtetés: támogassuk Tömjén Zsoltot, és eljön a Kánaán! :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  8. Jujj de jo!!!!! Mar nem csak tanacsadok segitik a kormany semmitteveset, most majd lesz hatastanulmanyozo is, aztan kivitelelzo megtervezo es aztan a megcsinalo szamonkeroje es meg annak is lesz felugyeloje, szoval lesz munkahely boven
    szoval kevergetik a szart jobbra aztan balra es kezdodik az egesz elorol csak ugy nezzen ki megdolgoznak azert a rengeteg penzert, amiert masok keservesen megdolgoznak es fizetik a jarulekokat, hogy nekik jo fizetesuk legyen

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  9. Aztán jöhet, hogy TV műsor csak hétfőn 18-22 óráig.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  10. Látszat mögé néző

    Muzulmán vezetőket a nagyáuházak vezetői, tulajdonosi székeibe, legalábbis papíron :-)
    Amúgy én sokat nem tudtam a CBA-ról, amit leírtatok, de érdekes. Én a Spart bojkottálom évek óta, mert ott vettem kétszer egymás után jó szavatosságú, de romlott húst, viszont a CBA-ban mindig friss (háromnaponta érkezik) és finom a húsféle, van olcsó és drága párizsi, mindkettő ugyanolyan jó, sőt a CBA sajátmárkás párizsija veri ízben és állagban az összes egyéb párizsit, beleértve a Picket is, és a Ceres szeletelt kenyér ott még mindig 175 Ft, míg a Tesco már 199-ért adja… A Smack kínai leves máshol 200-250 Ft, a CBA-ban 139… Általában véve nem olcsó hely, viszont nem drágább, mint a többi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (6 szavazatból)
  11. Látszat mögé néző

    Hatástanulmánynak semmi értelme ott, ahol úgyis tudja mindenki, hogy úgyis előre el van döntve valami…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  12. Vajon ezek a megélhetési, operett keresztények ,majd eltartják az utcára került ,emberek családjait ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  13. Semjén arcán, az értelem sugárzik.
    A középkorban gondolkodó ember értelme.
    Szerencsére – Semjén félék ellenére -, már nem tartunk ott.
    A VALLÁSOK, CSAK ARRA JÓK, HOGY MEGOSSZÁK AZ EMBERISÉGET!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  14. A rendőrnek, mozdonyvezetőnek, a víz, gáz, elektromos művek dolgozóinak, az orvosoknak, nővéreknek és még sorolhatnám tovább, szintén vasárnap a vasárnap. Nekik sem kell,( lehet) ezután dolgozni ? Azt is a jó középkori betegagyuak fogják eldönteni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  15. 1. Igaz, hogy a kereskedelmi dolgozóknak is szüksége lenne a vasárnapi pihenésre.
    2. Igaz, hogy a kereskedelemben dolgozók nagy többsége számára legalább ilyen fontos a vasárnapi műszakért kapott plusz jövedelem; ennek megszüntetése – a csodálatosan “pozitív ” hatású egykulcsos adó után – újabb néhányezer forint mínuszt jelent az ebből élők háztartásában.
    3. Lehet, hogy a 2.pontban leírtak miatt nem követelték eddig a kereskedelemben dolgozók a vasárnapi munkaszünet újbóli bevezetését?

    Személyes példa: közel 6 éven át szinte minden vasárnap dolgoztam egy zöldségesnél – nem a családommal utáltam együtt lenni, de anyagilag nagyon megérte (egy vasárnapi műszak minimum dupla pénz volt).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  16. Tartsuk tiszteletben a nagy világvallások szokásait.
    1. Legyen a péntek pihenőnap a muzulmán vallás tiszteletére.
    2. Legyen a szombat a legősibb zsidó vallás tiszteletére pihenőnap.
    3. Legyen a vasárnap a kereszténység tiszteletére pihenőnap.
    4. Legyen a maradék 4 nap az összes vallás tiszteletére pihenőnap.

    Egyébként az Isteni Parancs Sabbathról – szombatról – beszél és nem vasárnapról. A hetedik nap szombath volt, csak valakik -nem tudni kicsodák áttették hetedik napnak az elsőt, azaz a vasárnapot… Az angol naptárakban ma is sunday, azaz vasárnap az első és nem a hetedik nap. Pedig ők is keresztények.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  17. Legyünk őszinték. A valóban és mélyen vallásos hívők már évek óta nem járnak templomba, mert nem politikai nagygyűlésre szeretnek járni.
    Szomorú ha magát keresztyénynek valló fasisztákat mégis támogatnak a nagy egyházak.
    Sötét középkor….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  18. ha következetes lenne akkor nem lehet hétvégén
    - bevásárolni
    - mezőgazdasági munkát végezni
    - állatot gondozni
    - vadászni ….
    és még volna egy pár ötletem számukra

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  19. Ha a KDMP-n múlna betennék az alkotmányba az egész ó és újszövetségi bibliát, nem csak a tízparancsolatot. E feletti igyekezetében közben teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy a kormány intézkedéseivel éppen azokat sújtja, azokat taszítja a leglehetetlenebb helyzetbe, azoknak engedi el először a kézét akik a legrászorultabbak lennének az állami segítségre. Azt hiszem, hogy még a keresztény erkölcsiség is kicsit többet kívánna azoktól a hívő politikusoktól – akik hétköznap a parlamenti, vasárnap a templomi padsorokat koptatják – annál mint, hogy csupán a “Jó Isten” kegyeibe ajánlják azokat a szerencsétlenné tett honfitársaikat akiket az orbáni megszorítások juttattak, vagy fognak juttatni nem is oly sokára a már így is tömeggé növekedett páriák sorai közé.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  20. Látszat mögé néző

    Basszus, tényleg lemínuszolták a véleményemet, hogy a CBA áruházlánccal nincs semmi baj??????? Már a vásárlási szokásokért is mínuszok járnak? Uhhhh….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  21. Lesz majd “hasraütési” tanulmány…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Orbán küldöttsége Észak-Koreában 2014. április 9. szerda

Szép álmokat, Magyarország! 2014. április 8. kedd

Mesterházy: biztos, hogy lesz csalás 2014. április 5. szombat

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos