Ronai and Ronai
AMERIKAI

Kovács szerint a szocialisták 2011. április 7. csütörtök 16:10

  • Hozzászólások(12)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kovács szerint a szocialisták

Budapest – Az MSZP-nek azzal kell indulnia, aki 2014-ben esélyes választási győzelemre. Kovács László MSZP alelnök véleménye szerint ma még nem lehet megmondani, hogy Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila vagy valaki más fogja-e győzelemre vinni a pártot.

Kovács László innovatív személyiségnek nevezte Gyurcsány Ferencet, akinek sok ötlete van, azonban rámutatott, hogy Gyurcsánynak egy-egy elképzelés megvalósítására vagy közzétételére kevesebb idő elég, mint Mesterházynak, mert a hozzá köthető Demokratikus Platform kisebb szervezet, mint az egész MSZP.

A politikus örvendetesnek nevezte a platformok működését az MSZP-n belül, mivel a kisebb szövetségekben dolgozó emberek jobban sajátjuknak érzik az ügyet, mint egy nagy pártban. Kovács László elképzelhetőnek tartotta, hogy a következő választásokon az MSZP a Fidesz váltópártja lehet. A párt vereségének okaiként a föladott reformokat, a Fidesz kíméletlen ellenzéki magatartását, a korrupciós ügyeket és a világgazdasági válságot nevezte meg.

Az MSZP alelnöke szerint a Fidesz eddigi kormányzása alatt sokat romlott Magyarország megítélése külföldön, az emberek nagyobb részének pedig romlottak az életkörülményei. Kovács László úgy vélte, a Széll Kálmán Terv “Orbán Viktor megszorító csomagjának fedőneve”, amelyben többek között aggályos a gyógyszerkassza csökkentése, a közmunka és a munkanélküli-ellátások szűkítése.

A volt EU-biztos szerint a mostani EU-s elnökség szakmai része “rendben van”, azonban ezt hatástalanítja Orbán személyes harci programja, amely alapján a miniszterelnök a napokban a Parlamentben is kijelentette, hogy nem hisz az Európai Unióban.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.0/5 (4 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +3 ( 5 szavazatból)
Kovács szerint a szocialisták, 3.0 out of 5 based on 4 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(12)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

12 Reader’s Comments

  1. Kovács úr feltalálta a spanyol viaszt!
    Szörényi Levente Kőmíves Kelemen c. rock operájának a refrénje jut az eszembe: “Hit nélkül alkotni nem lehet!”
    Lefordítva: Úgy nem lehet nekiindulni egy versengésnek, választásnak, hogy alul fogunk maradni, mert akkor tényleg az is lesz az eredmény!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  2. Nem véletlenül mondták rá az E-U biztosság után hogy semmi nyomot nem hagyott maga után.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (8 szavazatból)
  3. Kedves gugyerák, ugyan olvasd már el még egyszer, mert láthatólag elsőre nem sikerült megértened. Kovács nagyjából azt mondta, hogy van az istállóban több esélyes lópaci, és majd ha indítani kell, akkor fognak közülük – az akkori versenyforma alapján – választani. Azaz az mszp – szemben a fidesszel – a “bőség zavarával” küzd!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  4. Gulyás, Gugyerák! Vissza az agyarakkal! Nektek mi bajotok van Kovács Lászlóval? Bezzeg a Tompika meg a Pálpusztai Kriszti hagy majd maga után olyan nyomot mint a Grand Canyon! Hogy ő mit hagyott maga után? Azt, hogy az EU-ban tisztelik és becsülik, és mi több, adnak a véleményére. Nemcsak talpig úriember, de ugyanakkor felelősségteljes politikus is. Soha nem hallottam még személyeskedni, mindig megpróbált objektív maradni. Ami pedig a fenti cikket illetti, nem pesszimista volt, hanem a jelenlegi helyzetet elemezte. Nem az fogja eloltani a tüzet, aki fel-le rohangol, hogy,,Tűz van! Tűz van!”, hanem aki elmegy a kútra vízért. És csak a jó ég tudja, hogy ő már hány éve hordja a vizet a kútról. Szóval ne bántsátok, mert csak felébresztitek bennem az anyagtigrist.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  5. Köszi Kekec! És teljesen egyetértek veled.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  6. Kovács Lackó frankó fiú.
    És érthetően, világosan tud érvelni bármilyen vitában.
    Nem zavartatja magát holmi ” Tompizmustól ” ( Most találtam ki, új kifejezés a Dojcstompi – féle vitatkozási módszerre )
    Talpig úriembernek tartom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  7. Egyébként a mai kormányról eszembe jut egy jó mondás, amit egy ,,aranyköpések” könyvben olvastam; ,,Ne mondják meg az anyámnak, hogy politikus vagyok. Úgy tudja, hogy zongorista vagyok egy vörös lámpás házban.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  8. “hatástalanítja Orbán személyes harci programja, mely alapján a miniszterelnök a napokban a Parlamentben is kijelentette, hogy nem hisz az Európai Unióban.”

    Talán azért, mert az unió nyugati tagországainak a politikusai sem hisznek Orbán szemenszedett hazugságainak, a nacionalista, kül- és belföldön egyaránt félreinformáló, tévutas politikájának.

    Orvos látta már a soros uniós elnököt? Orbán lejtmenetes útiránya: Albánia.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  9. Kovács úr, mint nagy tapaszttal bíró politikus jól látja a helyzetet. Nyilatkozatában azonban visszaköszön az MSZP örökös tesze-toszasága. A majd meglátjuk ki viszi győzelemre a pártot, az ej ráérünk arra még filozófia nem vesz tudomást arról, hogy a platformok nagy önállósága a párt határozatlanságát és döntésképtelenségét, az örökös belső hatalmi harc üzentét sugározza a médiában, s ez káros a pártjára.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  10. Tőbbszőr kárhoztattam már Mesterházyt a határozatlan stílusáért, ám a múltkor az Állami Fidesztelevizió ESTE című műsorában egy magára talált pártelnököt láthattunk. Mint egy úthenger mondta a magáét és nem hagyta beléfojtani a szót. Sőtt határozottan visszavágott és visszautasított annak a Fidesz elfogultságáról közismert, az új Médiatörvénnyel átitatott műsorvezető nőnek.
    Így tovább Mesterházy. – Azért a Gyurcsánytól még tanulhatsz. Fogjatok össze!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  11. Én hülyeségnek tartom, hogy az MSZP a munkamódszereit, munkastílusát a világ előtt tárgyalja ki. Egymás között – zárt ajtók mellett – helyénvaló, de kifelé olyan, mintha a tábornok egy-egy hadművelet előtt a sajtónak kibeszélné annak részleteit. Lássuk be, a Fidesz eddig ezt remekül csinálta. Ugyanis a válsztók, az emberek számára teljesen mindegy, hogy hogyan érnek el egy adott pontig, csak tegyék már…! Viszont, ha kibeszéljük a taktikánkat, az ellenség – mert az a javából – kifigyelve a gyenge pontokat, felkészülten várja a lépéseinket.
    Nőjjön már be a fejetek lágya! Azt a dumát, hivatkozást, hogy ez a mi pártunk demokratikus jellegéből fakad már mindenki unja. Egység kell és kész – legalább kifelé!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  12. Csilla,igen jó az idézet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Az MSZP már csak Schmitt Pálban bízik? 2011. április 9. szombat

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos