Ronai and Ronai
AMERIKAI

Szédereste a Fehér Házban 2011. április 19. kedd 14:47 | AN Forrás: Israel News Network, New York Times, Wall Street Journal, Obama Foodorama

  • Hozzászólások(8)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Szédereste a Fehér Házban

Washington – A zsidóság tavaszi nagyünnepe, a nyolc napig tartó Pészách alkalmával az Egyiptomból történt kivonulásra és az azt kísérő csodás eseményekre emlékeznek. Barack Obama elnök szerint a Pészách a muzulmán felkelésekben is visszaköszön. Összeállításunkból az is kiderül, milyen a Szédereste – a Fehér Házban.

Az elnök, aki az idén immár harmadszor tartotta meg a Pészách ünnepet megnyitó, idén hétfőre eső Széderestét, amelyen többórás, vacsorával egybekötött szertartás keretében mesélik el az egyiptomi kivonulás történetét, üzenetében a következőket fejtette ki:

„A Pészách története… arra késztet minden nemzedéket, hogy emlékezzen múltjára, közben pedig becsülje meg a szabadság szépségét és a vele járó felelősséget. Idén ez az ősi késztetés tükröződik a napihírekben, mialatt tanúi lehetünk a Közel-Keleten és Észak-Afrikában kibontakozó társadalmi átalakulás és felszabadulás modern történetének.”

Az arab felkelések és a kiválasztott nép ősei által az Exodus idején megtapasztalt isteni csodák közti párhuzam legalábbis merész. Az elnök üzenete így folytatódik:

„Miközben zsidó családok gyűlnek össze a szabadság eme örömünnepén, legyünk valamennyien hálásak a nekünk adományozott ajándékokért, s dolgozzunk közösen azoknak a szenvedése, szegénysége, igaztalan sorsa és éhsége enyhítéséért, akik még nem szabadok. Chág száméách”, kívánt boldog ünnepet Obama.

Az elnök 2008-ban, még jelöltként vett első ízben részt az egyik legnagyobb zsidó ünnep nyitóestéjén, ahol teljesen váratlanul bukkant fel egy pennsylvaniai hotelben; olyan Széder volt ez, amit teljesen ad hoc rendeztek néhányan, sehol nem hirdették meg. Obama megkérdezte, bejöhet-e – és a széderesti asztaltól senkit elküldeni nem lehet. A végén, amikor a résztvevők elmondták a hagyományos záró mondatot – „Jövőre Jeruzsálemben!” –, Obama azt válaszolta erre: „Jövőre a Fehér Házban!”

A felmérések akkor még nem neki kedveztek, de lőn. Obama 2009-ben már maga rendezett Szédert a Fehér Házban, és az esemény tavaly, valamint idén is megismétlődött. Az elnök nincs egyedül ezzel a szokásával, a Széderesték rendezésének láza nem-zsidók közt nagyon elterjedt az utóbbi években az Egyesült Államokban, elannyira, hogy Diane Cole újságírónő a Wall Street Journalban pár napja fel is tette a kérdést: „A Pészách az új Karácsony?”

Cole beszámol arra, hogy a Szédert már számos neoprotestáns egyház is megüli, ami annál is szokatlanabb, mivel még a huszadik században is pogromokat okozott a Pészách és a Húsvét egymáshoz való közelsége, illetve a vérvád ostoba babonája, miszerint ilyenkor a zsidók keresztény szüzet vágnak rituálisan, hogy a vérét a Pészách nyolc napja alatt fogyasztott mácába (maceszbe, pászkába) keverhessék.

A Wall Street Journal szerint a vegyesházasságok rendkívül magas aránya is hozzájárulhat a keresztények vagy nem kimondottan zsidók által rendezett Széderekhez, mivel az ilyen esemény – akárcsak két decemberi, egybeolvadóban lévő ünnep, a „chanukarácsony” – alkalmat ad a különböző vallású családtagok találkozójára, együttes ünneplésére. Ezeket a Szédereket azonban nem egy esetben keresztény elemekkel itatják át, így szellemileg nem felelnek meg a júdaizmus szigorú követelményeinek, az ilyenkor fokozott kósersági követelményekről már nem is beszélve.

A Fehér Ház Régi Családi Ebédlőjében megrendezett 2009-es Széderen mintegy húszan vehettek részt, főleg zsidók és afro-amerikaiak. Ott volt David Axelrod, Valerie Jarrett, Herbie Ziskend; a hagyomány szerint a gyerekek által ilyenkor felteendő négy kérdést az elnök lányai, Malia és Sasha Obama tanulták be, a vacsora végén ők keresték meg a tradíciónak megfelelően elrejtett maceszdarabokat – afikomen – is; a Fehér Ház szakácsa elkészítette a zsidó meghívottak által előzőleg beküldött családi recepteket. A konyhát nem kaserolták ki, szemben Chanukával, amely előtt már évek óta megtörténik ez egy ortodox rabbi felügyelete alatt. Mégis történelmi pillanat volt ez az első elnöki Széder, hiszen akkor szolgáltak fel először a Fehér Házban töltött halat.

Feljegyezték, hogy Neil Cohen, Michelle Obama barátja azért késett el pár percet, mert ő megpróbált valódi kóser csemegét bevinni a vacsorára, igazi maceszlisztből készült süteményt (a normál lisztféleségekből készült dolgok, és minden olyan, ami kovászos, erjedéssel készül, tiltott ebben a nyolc napban), amelyek ortodox Pészáchra kóser pecséttel voltak ellátva. A Secret Service azonban ezen nem hatódott meg, és Cohen hiába vitázott velük, a sütiket odakinn kellett hagynia.

Míg a hagyományos zsidó Szédert a házigazda vezeti le, a Fehér Házban Obama megosztotta ezt a kellemes kötelességet több résztvevővel, így felváltva olvasták fel a Hágádát, az egyiptomi kivonulás ősi feldolgozását. A végén annak rendje és módja szerint kinyitották az ajtót és elénekelték az Illés prófétával kapcsolatos dalt, akinek ilyenkor külön széket és boros serleget hagynak, mert Szédereste van a legnagyobb esély arra, hogy felbukkanjon – ha nem is a Fehér Házban, de hagyománytisztelő zsidó családnál.

A tegnap, hétfőn este tartott elnöki Széder menüje a kiszivárgott információk szerint „kóser jellegű” volt, vagyis a legszigorúbb követelményeknek meg nem felelt ugyan, de a vallási előírások értelmében kimondottan tiltott komponens vagy elkészítési mód nem jellemezte.

Az elnökön és családján kívül ott volt többek közt Eric Lesser és Arun Chaudhary – ők rendezték azt a bizonyos első pennsylvaniai estet, amire az akkor még csak jelölt Obama beesett –, ott volt a stáb néhány tagja is. Volt, aki viselt kipát; az elnök nem követte ezt a hagyományt, és mint az eddigi Szédereken, most is lehetett fényképezni, ami kóser Széderen kizárt dolog.

Idén is a meghívott zsidó vendégek receptjei nyomán kerültek asztalra a fogások, úgymint: csirkehúsleves maceszgombóccal, párolt marhaszelet, burgonyakugli, sárgarépaszuflé és macesztorta. Az ízvilágról nyolc séfből álló csapat gondoskodott, élükön Joan Nathannel, akinek a zsidó szakácskönyvei a legismertebbek közé számítanak az angolszász világban.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (4 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 2 szavazatból)
Szédereste a Fehér Házban, 5.0 out of 5 based on 4 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(8)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

8 Reader’s Comments

  1. De jó az amerikai zsidóknak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  2. Elasar Gustav Blau

    Ha arra gondolok hogy szuleim nem erhettek meg a mai vilagot
    konybe labadnak szemeim
    Israelbol

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  3. Ha arra gondolok hogy szuleim nem erhettek meg a mai vilagot
    konnybe labadnak szemeim
    E.G. B. ISRAEL

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  4. Márton László, dr.

    A párhuzam egyáltalán nem merész. Peszach elsősorban a szabadság ünnepe és a kivonulás a rabszolgaság végét jelenti. (annyira, hogy a talmudi időkben az Egyiptomba visszatérést tiltották, persze hatástalanul, mert Alexandriában és Felső Egyiptomban jelentős kolóniák voltak – de ez már másik történet.
    Az én katolikus feleségem kiváló maceszgombócot készít és jól ismeri a Hagadát!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  5. a párhuzam sántít… Obama elnök irreálisan ítéli meg a Közel-Keleti helyzetet.

    Obama elnök nem veszi észre, vagy nem akarja észrevenni, hogy itt vallásháborúról van szó, és az iszlám fundamentalisták előretöréséről.

    Nem lehet összehasonlítani a zsidók egyiptomi kivonulását azzal az iszlamista előretöréssel, ami most zajlik. Mubarak elnököt akár halálra is ítélhetik most a saría szerint… ez normális? Mubarak lemondott a hatalomról, ha nem is könnyen. Elvették a vagyonát, most meg már a fejét is követelik.

    Ezzel szemben Kadhafi nem mondott le, sőt…! Erre mit kínálnak Kadhafinak? Hogy ha mégis lemond, akkor megtarthatja a pénzét, kap külön repülőgépet és minden mást… de ő nem mondott le, tovább harcol saját népe ellen.

    Véleményem szerint, ha nem Mubarak, ha nem Kadhafi, és a többi kiskirály lesz hatalmon a Közel-Keleti arab országokban, akkor majd jön helyettük más, hasonló, sőt még meg is lesz fűszerezve az iszlám fundamentalizmussal az egész, és akkor Obama elnök kapkodhatja majd a fejét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  6. Hag Sameach! Reménykedjünk,hogy nem jönnek sötét idők…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  7. Obama elnök mentalitását a magyar “széplélek” szó fejezi ki legjobban – szerintem. De nem csak neki, nekem is vannak elgondolásaim Peszach kapcsán. Igaz, nem mai írás, de úgy érzem aktuális:

    http://globlog.nolblog.hu/archives/2009/03/29/Peszach_a_zsido_husvet/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  8. Obamának a Pészáh is csak egy MÉDIA esemény,melyet fel kiván használni politikai céljaira.
    Ha tényleg komolyan gondolná a szabadság fogalmát,akkor nem támogatná az iszlám terroristákat abban a tervükben,hogy Izrael mellett 2 uj palesztin Államot (Gáza és Ciszjordánia)hozzanak létre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Obama marad az Egyesült Államok elnöke 2012. november 7. szerda | AN

BBC-felmérés: a világ Obamára voksolna 2012. október 23. kedd | AN

Obamáék húsz éve házasok 2012. október 7. vasárnap | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos