London – Ha a világ más országainak állampolgárai is részt vehetnének a novemberi amerikai elnökválasztáson, akkor Barack Obama, a hivatalban lévő demokrata párti elnök elsöprő fölénnyel legyőzné republikánus kihívóját, Mitt Romneyt a BBC Világszolgálatának kedden Londonban ismertetett globális felmérése szerint.
.
A BBC World Service megbízásából a GlobeScan közvélemény-kutató és tanácsadó hálózat a marylandi egyetem nemzetközi politikakutató programjának szakértőivel együttműködve 21 országban csaknem 22 ezer személy bevonásával végezte el a vizsgálatot.
.
A közvélemény-kutatás eredménye szerint a 21 ország közül 20-ban a megkérdezettek többsége Obamát pártolja Romney ellenében; az egyetlen kivétel Pakisztán.
.
A teljes minta átlagában a vizsgálatba bevontak 50 százaléka szeretné a jelenlegi amerikai elnök újraválasztását, a republikánus elnökjelöltet ugyanakkor mindössze 9 százalék látná szívesebben a Fehér Házban.
.
A vizsgált országok közül Franciaország közvéleménye a legerőteljesebben Obama-párti: a megkérdezett franciák 72 százaléka mondta azt, hogy Obama híve, Mitt Romneyt ugyanakkor alig két százalék választaná.
.
Barack Obamának komoly többségű – 64-67 százalékos – támogatottsága van Németországban, Ausztráliában, Kanadában, Nigériában és Nagy-Britanniában is.
.
Pakisztánban a megkérdezettek 14 százalékának rokonszenvesebb Mitt Romney az Obamát előnyben részesítők 11 százalékos táborával szemben. Igaz ugyanakkor, hogy a Pakisztánban elvégzett felmérés során a vizsgálatba bevontak 75 százaléka nem nyilvánított véleményt.
.
A vizsgált országok közül Romneyt a spanyolok találják a legkevésbé rokonszenvesnek; mindössze 1 százalékuk nevezte meg a republikánus kihívót preferált jelöltként. Spanyolországban – csakúgy, mint az európai országok közül Törökországban és Lengyelországban – Obamának mindazonáltal csak relatív többsége van: a spanyolok 45 százaléka, a törököknek és a lengyeleknek egyaránt a 34 százaléka mondta rokonszenvesebbnek a jelenlegi elnököt.
.
Az eredményeket kommentálva a BBC World Service szakértői megállapították, hogy jóllehet Obamának most szorosabb esélyű versenyt kell vívnia ellenfelével, mint 2008-as megválasztása előtt, az Egyesült Államokon kívüli globális támogatottsága azonban nem csökkent a négy évvel ezelőttihez képest, a jelenlegi felmérés eredményei ugyanis összességében jórészt megegyeznek a 2008-ban világszerte elvégzett hasonló közvélemény-kutatáséival.
.
Azon 15 ország közül, amelyre a mostani és a 2008-as felmérés egyaránt kiterjedt, hétben – Franciaországban, Brazíliában, Nagy-Britanniában, Panamában, Indonéziában, Indiában és Törökországban – még nőtt is Obama támogatottsága. A jelenlegi amerikai elnök népszerűsége négy országban – Kenyában, Mexikóban, Lengyelországban és Kínában – csökkent, ugyancsak négy országban – Ausztráliában, Kanadában, Nigériában és Németországban – pedig nem változott az elmúlt négy évben.
.
A vizsgálati eredményekhez fűzött kommentárjában a BBC World Service kiemelte, hogy Obama világszerte megnyilvánuló támogatottsági előnyével éles ellentétben az Egyesült Államokban a legutóbbi felmérések tanúsága szerint szinte holtverseny alakult ki az elnök és kihívója között.



A franciak segitettek nekem eldonteni hogy veegre kit is tamogassak; nem keerek a franciak gogjebol, az amerika-ellenessegukbol, meeg a magyar tortenelmet is elgancsoltak Rakoczy alatt, de eleeg nekem az elso ketto is. Pedig franciszakos voltam.
ex-navy-val ellentetben engem maskent gyozott meg ez a kimutatas. Egyertelmu Obamat tamogatom. Nem ismerem a franciak gogjet, az pedig, hogy Rakoczy alatt mit tettet es mikor voltak brit- vagy amerikai-ellenesek a farnciak, nem erdekel, mert mar reg volt. A jovo Obama mellett szol, nem fogok a mult velt vagy valos serelmei miatt republikanus elnokre voksolni. En nemet bolcsesz szakon vegeztem, nem kedvelem amugy a franciakat, de Obamat igen. Gazdasagi terveiben nagyreszt, szocialis es tarsadalompolitikai kerdeseiben maximalisan Obamanak van igaza szerintem, ezert en ra voksolok.
Én is Obamára szavaznék, a világnak az most sokkal jobb! Mekkorát változott a civilizált (bár kizsákmányoló!) világ 40 év alatt, 1968-ban még lelőtték Martin Luther Kinget és 2008-ban elnökké választották Barack Obamát! Ez nálunk még ezer év múlva is elképzelhetetlen lesz, sajnos.
Fejlődjön a világ, de ne visszafelé. Hajrá Obama!
Most, így Obama újraválasztásával és az USA külpolitikai ügyeiben a stagnáló kérdések megoldatlansága miatt azt hiszem tévednek azok politikai állásfoglalások – elsősorban a Franciák – hogy javult a helyzet!
Obama első négy évében szinte semmilyen lényeges javulás nem állott be az USA belpolitikáját, gazdaságát, és még kevésbé a külpolitikáját illetően.
Ha így folytatja, akkor egészen tragikus események várhatók Obama megismételt négy évének lejárta után. Addigra már Iránnak nukleáris fegyvere lesz, az USA gazdaságában nem várható változás, – sőt regresszió valószínűsíthető – legfeljebb az USA népének orvosi ellátása javul addig, ameddig ezt a gazdasága bírja, de nem tovább.
Obama lehet hogy őszintén törekszik egy balosabb, a kisemberek jobb képviseletére, de a fogyasztás növelésével gazdasági fejlődést generálni még soha senkinek sem sikerült, mert a fogyasztáshoz pénzre és árura van szükség.
Ezeket pedig csak munkalehetőséggel, és vállalkozással, beruházással lehet biztosítani, azaz a magántőke és banki invesztíciós tőke nélkül működésképtelen! Nos ha ezeknek a tőkeforrásoknak az adóját emelik, ha ezek ellen hangulatot keltenek, legfeljebb csak államosítással lehet védekezni, amely megoldásról már régen tudjuk, hogy működésképtelen, és csak olyan hozzá nem értők foglalkoznak ezzel mint a Magyar kormány.
Az USA Obama által vezetett tilitoli külpolitikája miatt Izrael rá lesz kényszerítve, hogy maga oldja meg a saját és az Európát is veszélyeztető problémákat, amely négy év múlva sokkal erőteljesebb fegyveres beavatkozást igényel majd, mint amivel most lehetne rendezni a fasiszta iszlám államok kérdését.
Ráadásul várható, hogy Izrael nem vár már külpolitikájában az USA közreműködésére, és nagyon hamar maga veszi kézbe a közeli vagy távolabbi környezetének egyénérdekű szövetségi politikáját. Ez pedig a USA súlyának jelentős csökkenéséhez fog vezetni.
Úgy tűnik, az Obamát megválasztók nincsenek egészen tisztában választásuk következményeivel. Talán ezt nem is lehet elvárni tőlük, hiszen a komplex bel, gazdaság, és külpolitikai szemlélet messze meghaladja a képességeiket!
Sajnos nagyon hasonlít ehhez a helyzethez kis országunk helyzete is, isszuk is mindnyájan már most a levét egy teljesen alkalmatlan kormány működésének.