Budapest – Elkezdődött, majd rögtön félbe is szakadt a romák ellen elkövetett gyilkosságsorozat tárgyalása a Pest Megyei Bíróságon. A szerdai napra a vádlottak meghallgatását tervezik.
Médiaértesülések szerint az elsőrendű vádlott részletes vallomást kíván tenni, de meghallgatása előtt védője indítványozta, hogy a vádlott személyi körülményeiről zárt tárgyaláson beszélhessen.
Úgy fogalmazott: az elsőrendű vádlott családtagjai szeretnének kimaradni ebből a “médiafelhajtásból”. Miszori László bíró a büntetőeljárási törvényre hivatkozva a védői indítványt elutasította, de a vádlott a média és a hallgatóság jelenlétében még édesanyja nevét sem volt hajlandó elárulni, holott az ilyen kérdésekre a törvény értelmében akkor is válaszolnia kell, ha egyébként a vallomástételt megtagadja.
A tárgyalásnak ebben a szakaszában Miszori László bíró váratlanul felszólította a hallgatóságot és a sajtó munkatársait, hogy hagyják el a tárgyalótermet.
Kedves Admin,
a címből lemaradt egy d betű… Félbeszakadt.
Javítás után nyugodtan törölje e hozzászólásom, nem okoskodni akarok, hanem segíteni :)
Ha nincs rejtegetnivalója, akkor miért nem akar nyilvánosságot?
Az elsorendu vadlott es az ugyvedje diktal a birosagnak. Bravo, fuggetlen magyar birosag. A vadlott csaladja “szeretne kimaradni a mediafelhajtasbol”. Ez is befolyasolhat egy biroi dontest? Az aldozatok hozzatartozoi is szerettek volna kimaradni a “felhajtasbol”. Talan meg az aldozatok is.
Addig nem bunos ameddig nincs itelet. Jobb helyeken igy tartjak. Mikor a magyar rendor megalitott annak idejen a gyomor gorcsbe randult. Ugyanez nem kovetkezett be amerikaban, vagy Kanadaban, de meg Angliaban sem. Ott addig vvagy artatlan amig nincs itelet. Ugyanez az Adohivatallal. MO-n alapvetoen bunos vagy az Adohivatal szerint, a demokraciakban megengedik hogy korrigald a tevedest az adobevallasnal. Persze aki tobbszor is teved az aztan “megszija”.
A torveny azonban mindenkire vonatkozik. Amig nem bunos csak vadlott akkor is meg kell mondania az anyja nevet. Olyan az mint az Ausztral eset ahol a muszlim holgy nem akarta a kendot levenni az arcarol, vallasi okokra hivatkozva, annak ellenere hogy a birosagon kotelezo az arc bemutatasa. Persz hogy levetettek vele. A demokraci attol demokraci hogy tudjak az emberek hogy mik a jogaik es a kotelessegeik. A birok a rendorok is torvebnyszeruen jarnak el az eseteke 99%-ban (1% lehet a hiba) de a toketlensegnek a demokraciaban nincs helye. Azt hogy ez a biro hogyan dontott, mindeki megitelheti sajat maga.