Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bartus László: Olvassuk el utólag még egyszer 2014. április 7. hétfő 21:18

  • Hozzászólások(58)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bartus László: Olvassuk el utólag még egyszer

Az alábbi cikk “Utolsó figyelmeztetés” címmel, április 3-án, három nappal a választás előtt jelent meg az Amerikai Népszavában. Rájöttem, milyen érdekes ezt a cikket a három nappal későbbi eredmények ismeretében újra olvasni. Ebben a cikkben szerény személyem kétharmados Fidesz-győzelmet jósol, amikor a “kormányváltók” még javában győzelemről beszéltek. Lehetne évekkel korábbi cikkeket is idézni, amelyekben előre leírtuk, mire megy ki a játék, és Orbán hogyan jelenti majd be a “minden kételyt és bizonytalanságot eloszlató átütő erejű győzelmet”, és a rendszer legitimációját, amikor a szavazók “az elmúlt négy év vitáit lezárják”. Ahogy lehetne idézni írások tucatjait arról, hogy a bojkott miért az egyetlen jogállami válasz, hogyan lehet kivitelezni, és hosszú távon is miért az egyetlen lehetséges stratégiailag helyes lépés. Számos más írást lehetne most újra bemutatni, milyen kétségbeesést, tehetelenséget és teljes megsemmisülést okoz majd ez a választási vereség, amely elkerülhetetlen, mert a rendszer jellegéből következik. Több cikkben szó szerint “közös kivégzésről” beszéltem, de senkit nem érdekelt, a kivitelezés lehetetlenségéről beszéltek, ami nem igaz, és sétáltak a szakadékba. De nincs kedvem előszedni mindent, megmarad az utókornak. Ezt az egyet azonban, mivel három nappal a választás előtt született, érdemes elolvasni a választás után újra. Gondolom, most az összes jól fizetett politikai tanácsadó lemond. Íme az Utolsó figyelmeztetés című írás:

“A vasárnapi választások előtt mély hazaszeretettől és felelősségérzettől hajtva még egyszer felszólítjuk a demokratikus érzelmű magyar embereket, hogy ne menjenek el vasárnap szavazni, bojkottálják az Orbán-rendszert.

Aki vasárnap elmegy szavazni, megássa Magyarország sírját, bebetonozza Orbán Viktor antidemokratikus rendszerét, évtizedekre elszakítja Magyarország lakosságát a modernizációtól, a szabadságtól, a nyugati demokráciáktól. Ennek a választásnak nem az a célja, hogy a népakarat érvényesüljön, a nép választási lehetőséget kapjon, hanem az, hogy legitimálják az elmúlt négy év törvénytelen cselekedeteit, az alkotmányos rend megdöntését, az Alkotmány törvénytelen eltörlését, az illegitim alaptörvényt, a Schmitt által aláírt alkotmányellenes sarkalatos törvényeket, Orbán Viktor jogilag kiépített fasiszta diktatúráját.

Hazudik a kollaboráns ellenzék, amikor azt állítja, hogy bármilyen (akár matematikai) esélye is lenne győzni vagy megakadályozni Orbán kétharmados győzelmét. Ezért a hazugságért nem érdemes lemondani a jog útjáról, mert demokratának csak az nevezhető, aki hisz a joguralomban, és a tetteit nem politikai megfontolások, praktikusnak vélt döntések és hamis illúziók vezetik, hanem a jog tisztelete és követése.

A jogtisztelő magatartás a törvényes 1989-es Alkotmányhoz való ragaszkodás, az abban foglalt alkotmányos rend megvédése, amelyet az Alkotmány nemcsak minden magyar polgár jogának, hanem kötelességének is nevezett. Orbán maga jelentette be a NENYI-ben az alkotmányos rend megdöntését. Aki elmegy a szavazásra, és a részvételével legitimálja az Orbán-rendszert, nem demokrata, nem jogkövető polgár, hanem az Alkotmány és a köztársaság árulója. A NER nem más, mint a NENYI és a „fülkeforradalom” következménye. Új rendszer, amelyre az Alkotmány nem adott felhatalmazást. Erre – a „fülkeforradalomra” hivatkozva – Orbán Viktor adott felhatalmazást magának.

De „fülkeforradalom” nem létezik, bármilyen nagyságú országgyűlési választási győzelmet sem lehet forradalommá nyilvánítani. Az Alkotmány szászázalékos győzelem esetén sem teszi lehetővé az alkotmányos rend megváltoztatását. Az Alkotmány megváltoztatására az Alkotmány ad lehetőséget, de az alkotmányos rend megváltoztatására nem. A Btk. életfogytiglani szabadságvesztéssel rendeli büntetni annak a bűncselekménynek az elkövetését, amelyet Orbán Viktor és társai elkövettek. Ez a legsúlyosabb államellenes bűncselekmény.

Demokrata akkor sem mondhatna le az Alkotmány és az alkotmányos rend védelméről, ha a puccsisták által kiírt választáson bármekkora győzelmet arathatna. Az illegális és illegitim alaptörvény által kiírt választások jogi értelemben törvénytelenek. Az illegális alaptörvényre épülő valamennyi törvény és rendelkezés semmis.

Ezen a választáson azonban azok is részt akarnak venni, akik egyébként egyetértenek a jogi helyzet fenti értelmezésével, mert a jogkövetésnél és a törvény tiszteleténél fontosabbnak tartják azt a praktikus szempontot, hogy a szavazatukkal leváltsák, vagy a kétharmados többség megszerzésében megakadályozzák Orbánt. Ha erre lenne esélyük, akkor sem demokratikus és jogállami a gondolkodásmódjuk, és az abból fakadó hatalomgyakorlás nem lehetne sem törvényes, sem jogállami, sem demokratikus. Nemcsak azért, mert kénytelenek lennének a jogilag kiépült diktatúra alaptörvénye szerint és annak keretei között működni. Nemcsak azért, mert ahogy a választás kiírása is törvénytelen, annak bármilyen eredménye is semmis. Hanem azért is, mert akiknek nem számít az Alkotmány, akik lemondanak az alkotmányos rend megvédéséről, azok nem demokraták, és akik nem demokraták, azok nem képesek igazi jogállami demokráciát működtetni, és hitelüket is veszítik ezzel.

De a magukat demokratáknak nevezők úgy mondanak le az alkotmányos rend és az Alkotmány védelméről, hogy esélyük sincs arra, amiért ezt megteszik. A legdrágább árat fizetik semmiért.

Az Orbán-rendszer lényege, hogy az alaptörvényben a „keresztény” alapokra való hivatkozással jogilag megalapozza egyetlen politikai irányzat jogát a hatalomgyakorlásra. A rendszer egyetlen ideológiával azonosítja a nemzetet, és elvitatja a hatalomgyakorláshoz, a nemzet vezetéséhez és befolyásolásához azok jogát, akik nem azonosulnak ezzel az ideológiával.

A rendszer úgy épült ki, hogy állandó kisebbségbe szorítsa azokat, akiket nem tekint a nemzet legitim képviselőinek. A rendszert létrehozó politikai irányzatot nem lehet demokratikus úton leváltani. Nincsenek demokratikus és szabad választások, mert az alaptörvény nem is teszi lehetővé, hogy ilyenek legyenek.

Minden törvényt ennek rendeltek alá. Már az alaptörvény megszületése után jeleztük, hogy nem lesznek demokratikus és szabad választások, mert a Fidesz alaptörvényébe ütközne. Az alaptörvény olyan törvények bevezetését követeli meg, amelyek kizárják azt, hogy a politikai katolicizmussal azonosított nemzeti identitáshoz nem tartozó „idegenek” kormányozzák az országot.

A politikai jóslataink beváltak, valóban kizárt, hogy demokratikusan leváltható legyen az Orbán-kormány, a rendszer pedig mindenképp. Ebben a helyzetben két út közül lehetett választani: vagy beletörődnek a magyar demokraták, hogy ez a rendszer, Orbán leválthatatlanul uralkodhat, rájuk az általa meghatározott keretek között állandó „ellenzéki” szerep vár, Magyarország pedig egy primitív diktatúra, keleties despotizmus, antiszemitizmusra épülő nemzeti identitás, a szabadságtól elzárt Patyomkin-világ lesz a nyomorgó tömeggel, vagy követeli vissza a szabadságot, a szabadságot biztosító Alkotmányt és a jogállamot.

A demokratikus ellenzék az előbbit választotta, elfogadta a rendszert, tudomásul vette az államellenes bűncselekménnyel létrehozott diktatúrát, és hajlandó lett arra, hogy legitimálja a törvénytelenséget. Megváltoztathatatlan tényként kezeli, hogy Orbán Viktor demokratikus választáson megszerzett többség birtokában egy fasiszta rendszert vezetett be. Mintha Felcsút jobboldali középpályása valóban a mennyből szállott volna alá, és vele szemben nem lehetne ellenállást kifejteni, vele konfrontálni, rajta az Alkotmányt és a törvényeket számon kérni.

Akkor lett nyilvánvalóvá, hogy az ellenzék nem a magyar népet, nem a magyar lakosságot és nem a magyar demokratákat képviseli, amikor az ún. választási kampány finisében „kormányváltó szövetségnek” nevezte el magát. A nevében is deklarálva és lemondva az Orbán-rendszer megkérdőjelezéséről, és az Orbán-rendszer megdöntéséről. Ez a leleplező lépés kizárólag Orbán érdeke, a Fidesz forgatókönyve. Orbán olyan hatalommal rendelkezik az ellenzéki összefogást vezető MSZP fölött, hogy a választási kampányban lemondatta a törvénytelen rendszer megdöntésének követeléséről általa az egész „szövetséget”.

A választási szövetségbe tömörült ellenzéki pártok lemondtak arról, hogy saját külön utas véleményüket megfogalmazzák, ezért az MSZP alá beterelt ellenzék kivétel nélkül Orbán és a Fidesz irányítása alá került. Ha nem a Fidesz akarja, az MSZP soha nem állt volna össze Gyurcsánnyal. Ezt éppen akkor tette meg, amikor leginkább ellenezte. Ezt nem lehet mással magyarázni.

Akik nem hisznek a pártpénztárnokok alá- fölérendeltségi viszonyában, Simicska Lajos zsarolási potenciáljában, hogy mi mindenről tudnak (lásd: Simon bebuktatása), azoknak is be kell látniuk, hogy minden előzetes jóslatunk bekövetkezett: nincs esélye az ellenzéki összefogásnak sem nyernie, sem a kétharmadot megakadályoznia. Be kell látniuk, hogy nem az ellenzék – egyébként minden demokratikus normát meghazudtoló – összefogásán múlott a választás eredménye, mert az összefogás megvalósult, de a mi véleményünk igazolódott be: együtt nem többen, hanem kevesebben lettek, megkötözték magukat és egymást, és még olyan eredményt sem érnek el együtt, mint külön-külön elérhettek volna. S végül el kell ismerniük, hogy a „kormányváltó szövetség” lemondott a rendszer megváltoztatásáról. Nem rendszert, hanem kormányt akar váltani.

A kérdés az, hogy igazi demokrata az Orbán-rendszeren belül akar látni egy baloldali kormányt, amely a Fidesz alaptörvénye szerint működteti az országot, vagy egy demokráciát akar, ahol szabad és egyenlő választások vannak, ahol mindenki azonos jogokkal rendelkezik? Aki szabadságot és szabad válastzást akar, az nem szavaz azokra, akik erről lemondtak.

Azt ugyanis látni kell, hogy aki most az Alkotmány megvédésről lemondva a „kormányváltó szövetségre” szavaz, az nem az Orbán-rendszer megdöntésére szavaz, hanem Mesterházy által vezetett baloldali kormányban reménykedik, amellyel szemben egy Orbán-vezette törvényes ellenzék áll. Ez az „ellenzék” viszont nem lehet sokáig ellenzékben, mert a „haza” nem lehet ellenzékben. Ez az ellenzék az általa elfogadott alaptörvény alapján azt állítaná, hogy nem magyarok (mert nem „keresztények”), hanem idegenek vezetik az országot, idegen szellemet és érdeket képviselnek a magyarokkal szemben. Minimum utcai zavargások lennének, méghozzá egy puccs által létrehozott illegális alaptörvény nevében. Ez a következménye a megalkuvó hazugságnak.

Erre szavaz, aki rájuk szavaz. Ha esélyük lenne győzni, akkor is polgárháború magvát hintenék el, amelyet szabadságharcként indítana a „békemenet”. Ez a vége annak, hogy a demokraták beletörődnek, elfogadják és legitimálják, hogy alkotmányosan legyen kimondva: Magyarország a „keresztény” magyarokkal azonos, és ez a magyar identitás. Akik nem tartoznak ebbe az identitásba, nem magyarok, legfeljebb magyar állampolgárok, de a magyarok identitásával, szellemiségével és érdekeivel szemben állnak. Az Alkotmány ezt az identitást tiltotta. Az 1989-es Alkotmány szerint nincs magyarabb magyar, a világnézet nem különbözteti meg a polgárokat, és nem foszt meg senkit a jogaitól. Akinek nem kell ennek az Alkotmánynak a védelme, és nem ragaszkodik hozzá, az lemond arról, hogy ezt a középkori, beteges megkülönböztetést megváltoztassa.

De a magát „kormányváltónak” nevező áruló ellenzék hazudik akkor is, amikor azt mondja, hogy leválthatja ezt a kormányt, és hazudik akkor is, amikor azzal veszi rá az Alkotmány elárulására a demokraták tömegeit, hogy ezzel legalább a kétharmadukat megakadályozhatják. Úgy járnak majd a demokraták, akik hisznek nekik, mint Pinokkió, akinek fülei és patái nőttek, és szamárrá változott. De nem lesz senki, aki feloldja őket a varázslat alól.

Orbán úgy szerez majd kétharmadot, hogy a rendszerében még hatalmas tartalékok maradnak, amelyeket nem is kell majd igénybe vennie ehhez a csaláshoz. Előre mondjuk: a választás után bejelenti, hogy a szavazással a magyar nép megerősítette az elmúlt négy év valamennyi törvényét, benne az alaptörvényt, megerősítette az új rendszert, és újabb kétharmados többséggel megbízta a „nemzeti kormányt”, hogy amit elkezdett, azt folytassa, és fejezze be. A rendszer legitimitásához és a választások tisztaságához nem fér kétség, azon részt vett az ellenzék. A demokráciát mutatja, hogy még soha ennyi párt nem indult.

A demokratákat megalázza az ellenzék még azzal is, hogy azért szavazzanak rájuk, hogy „igazságosabb és fenntarthatóbb legyen a rezsicsökkentés”, ingyenes legyen az oktatás, a sör, a kenyér, a nyelvtanulás. Olyan állatságokra kell szavazniuk, amelyek ellentétben állnak minden demokratikus és jogállami, szabad piacra épülő nyugati kapitalista ország alapelveivel. Olyanokat, amiket Mesterházy mond, csak az Orbánhoz hasonló demagóg fasiszták és dél-amerikai baloldali populisták mondanak. Mindkettő vége nyomor és polgárháború.

Szégyen és gyalázat, hogy a világ legnagyobb ökörségei ellen nem emeli fel a szavát Gyurcsány, Bajnai, Bokros, Kuncze, Bauer és mások, hanem beállnak hazudozni közéjük. Azért, mert az első hazugságot követi a többi, és utána már nincs megállás. A világ röhejeivé váltak ennek az „összefogásnak” az abroncsai között. Mi pedig, elárult és cserbenhagyott liberális demokraták, csak állunk, mint szamár a hegyen, és nem hiszünk a szemünknek, hova jutottak ezek az emberek, akikben bíztunk, mint épeszű liberális demokratákban.

Ezt az ellenzéket a Fidesz csomagolta egy pakkba. A Fidesz alázza meg őket, és egy csomagban tart április 6-án kollektív morális és politikai kivégzést nekik, miközben ők ezért cserébe legitimálják Orbán rendszerét, és szemet hunynak a legsúlyosabb államellenes bűncselekmény fölött. Ahogyan azt már voltunk szívesek két évvel ezelőtt is megírni, a választási részvételével ez az ellenzék öngyilkosságot követ el, mindent veszít, és semmit nem nyer. Nem korlátozza, nem felszámolja Orbán diktatórikus rendszerét, hanem jó erősen bebetonozza.

Amit kapnak ezért, az a júdáspénz. Megkapják Orbántól a pártpénzt (zsebpénzt fizet nekik a költségvetésből, amelyet saját tulajdonaként kezel), és megkapnak valamennyi képviselői helyet, hogy a demokrácia hazug látszatát megtartsák. Ezért Orbán fizet nekik valamennyit, amennyit ő akar, és naponta megalázza őket az egykori parlament épületében. Aki elmegy szavazni erre az ellenzékre, az erre a paktumra szavaz, erre mond igent, és ezt a megélhetési ellenzékiséget támogatja. Az ellenzék kizárólag ennek megszerzése miatt hazudozik, hogy bármilyen esélyük van győzni, vagy a Fidesz abszolút győzelmét korlátozni.

Nincs igazuk azoknak a demokratáknak sem, akik csupán praktikus szempontok alapján ítélik meg a választás bojkottját. Magyarország azért jutott a létezés küszöbére, mert nem ismer elveket és elvszerűséget. Lelkileg oly mértékben korrumpálódott, hogy észre sem veszik, hogy a legszentebb eszméket, elveket is feladják, elárulják vélt vagy valós praktikus haszon miatt. Ezért azt gondolják a bojkott ellenzői, hogy ha az ellenzéki pártok nem bojkottálnak, akkor nincs értelme az egyéni bojkottnak. A farok csóválja megint a kutyát, de ennél is többről van szó.

Az egyéni bojkottnak nagy súlya van, mert ha az egyén nem alkuszik meg a rendszerrel, nem követi el ugyanazt az árulást, amit elkövetnek az ellenzéki pártok, akkor megmaradhat igazi ellenzékinek. Aki most elmegy szavazni, az elismeri és elfogadja az Orbán-rendszert minden törvénytelenségével együtt. Aki most szavaz, az nem mondhatja többé, hogy ez a rendszer illegitim, mert a választási részvételével elfogadta legitimnek. Az ember bensőjében változás következik be. Lelkileg megnyomorodik, és a rendszer alattvalójává görnyed belül. Rászakad a választások után egy kilátástalanság, reménytelenség, és egy kimondatlan bűntudat is. Az Orbán-rendszerben igazi ellenzéki csak az marad, aki nem szavaz.

Akik abban reménykednek, hogy konszolidálódik a rendszer, ha belesimulnak és nem konfrontálnak vele, azok tévednek. Ez a rendszer nem konszolidálódni, hanem durvulni fog. A félelem meghunyászkodásra és az igazi ellenzéktől való elszakadásra ösztönzi majd azokat, akik megalkudtak. Akik nem hajlandóak az Orbán-rendszert legitimnek tekinteni, azokat üldözni fogják. Először csak olyan hamis vádakkal, rágalmakkal, amelyek ellen nem tudnak védekezni, amelyek még nem arról szólnak, hogy a rendszer ellenségei. De később terroristának minősítik majd a demokratikusan gondolkodókat. A megalkuvók elnyomása pedig erősödni fog. Orbán természete a harc és minél nagyobb hatalmat akar. Egyre kevébé tűr majd bármiféle ellentmondást.

A választási részvétel az ország kapitulációját jelenti, a diktatúra célegyenesbe fordulását. A választástól való távolmaradásnak nincs jelentősége: Orbán akkor is ugyanakkora győzelmet arat, ha elmennek a rendszerét legitimálni a demokraták, és akkor is, ha távolmaradnak.

Ez az utolsó figyelmeztetés és vészcsengő.

Ne legitimáld az Orbán-rendszert! Bojkottálj! Tiltakozz! Ne szavazz!”

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.1/5 (37 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +44 ( 54 szavazatból)
Bartus László: Olvassuk el utólag még egyszer, 4.1 out of 5 based on 37 ratings

  • Hozzászólások(58)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

58 Reader’s Comments

  1. A sok demokratikus gondolkodású illetve balos átlagember pedig jól meg lett vezetve.
    Méghogy eltitkolják a közvéleménykutatók elől a véleményüket…
    Meghogy meglepetésel lesznek mindenki meglássa….hát végül az lett a meglepetés hogy nem lett semmiféle meglepetés , lejött a papírforma !
    A sok átlagember pedig csügg az ATV.-n és a Klubrádión !
    Hiába magyaráztam sokuknak hogy ezzel az a másik párt tartja őket a markában , egy ideges arcrándulással félresöpörték az összes érveimet.
    Jóanyám pl. azt sem hitte el hogy az ATV Lelkészúr Némethé !
    Semmi nem segít itt már…
    Szerintem az a másik párt megbízható aktivistákat küldött az Ősszegogás vidéki rendezvényeire , hogy lelkesen tapsoljanak Gyurcsánynak , Bajnainak , stb….
    Hiába pofáztam itt és máshol is hogy :
    TANULNI KELL SZUN CU TÁBORNOKTÓL !!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Idióta hiszékeny naív tisztaszeműek. Az ilyenekre max. egy 500 fős közösséget lehet rábízni de nem egy egész országot !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (28 szavazatból)
  2. Orbán rendesen egy pakkba csomagolta az ellenzéket!
    Hiába volt itt minden. Ezek a hiszékeny, és buta emberek reméltek az utolsó pillanatig.
    Most meg csak a hallgatás van.
    A szégyen immár történelmi.
    Akkor sem képesek lemondani, visszalépni, mert kell a nyilvánosság nekik, még ha az oly megalázó is. Én ezt nem értem.
    A becsület szó jelent valamit ezeknek az embereknek?Hogy tudnak az emberek szemébe nézni?
    Geyza tiszta-szeműeknek írja őket. Én egészen más jelzőt tudnék erre írni, csak hát a nyomdafesték sem tűrné.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (28 szavazatból)
  3. Megtörtént, amit Bartus László leírt. Következett az előzményekből.
    A beton megkötött.
    “Köszönet” a betonozóknak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (22 szavazatból)
  4. Kíváncsi vagyok azért, hogy hányan vannak az országban, akik ezzel a nézőponttal teljesen egyetértenek. Én 100%-ban azonosulok vele, nem is voltam szavazni.
    Várom, mikor alakul végre egy igazi Alkotmányos Magyar Köztársaságot párt.
    Az első lépésként azt kell mindenkivel megértetni, hogy miért is az 1989-es Alkotmány az érvényes még mindig. Ezt alapként használva, a közember szintjén kell terjeszteni az eszmét.
    Mindig azzal jövök, hogy a magyarok nem ismerik az emberi jogaikat. De tényleg, ha ismernék, tudnák, hogy a demokráciához való jog emberi jog, annyira alapvető. Annak alapja pedig az 1989-es Alkotmány.
    Azt Alkotmányos keretek között akár módosítani is lehet, de nem az illegális és illegitim NENYI-vel.
    Szóval lehet, hogy tényleg annyira le kell menni, hogy elmagyarázzuk az embereknek, mik az emberi jogok: http://hu.humanrights.com
    És utána neki lehet állni, és kitartani az Alkotmány mellett.
    Mikor már van elég olyan ember, aki ezt érti, akkor jöhet egy párt, aki ezt az értékrendet képviseli.
    Várom ezt a napot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (24 szavazatból)
  5. Adminnak irtam az oldal alján látható Kapcsolat címre és visszajtt. Mi lehet az oka?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  6. Kedves Admin, és Kommentes társak!
    Köszönöm az eddigi munkát, írásokat, kitartó fáradtságot nem ismerő figyelmet, a sok érdekes és természetesen igen tanulságos írást. Remélem, egyszer eljön az a pillanat, amikor véget ér a rémálom, és ismét a demokrácia napja virrad fel, megvilágosítva sok buta és megvezetett ember elméjét.
    Kedves Admin!
    További sikeres munkát, és jó egészséget kívánok. Maradok a lap olvasója továbbra is.
    Wolffie (from UK)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  7. Kedves Proaktív,

    a cím usanepszava@gmail.com . nem tudom, miért ment vissza a levél a másik címről. Üdv., BL

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  8. Így van Admin…,
    és hozzátenném, hogy Charles Gati véleménye és elemzése is mindent elmond, “kvázi” Admin véleményei, következtetései mellett foglal állást.
    szevasztok mo-i demokrata barátaim, ennyi volt, itt a vége sajnos!…

    (És) ami számomra megdöbbentő, hogy a “modern” Ceausescu-t és haverjait (látszólag?) boldogan üdvözli, pénzeli Európa…nagyon szeretném, ha legalább ebben óriásit tévednék…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (28 szavazatból)
  9. Köszi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  10. Mindezt így látja Mesterházy a tudatmódosító szemüvegén keresztül:
    eszébe se jutott a lemondás gondolata
    — És a többieknek M. lemondatása?
    konstruktív, de kritikus ellenzéki szerepre kell készülniük
    — KONSTRUKTÍV!!! Orbánnak nem kell fáradnia a Fideszen belüli baloldal megteremtésével (sem); itt van, készen, csak füttyentenie kell nekik. Vagy még azt sem.
    A baloldal együttműködésre van kárhoztatva”
    — Igaza van. Az a jó, ha ez a “baloldal” együtt marad és együtt tűnik el. Utána alaposan kiszellőztetni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (23 szavazatból)
  11. Ego
    Már nem csodálkozom ezen sem.Ezek néznek ki a fejükből, de nem értik hova kerültek!
    A saját elvtelenségükhöz fogják igazítani a híveik nézetét is.
    Konstruktívan.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (23 szavazatból)
  12. Jó lenne ha a régebbi cikkek továbbra is olvashatóak maradnának majd a weboldalon, ha már a fórum nem is marad.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  13. Bár jó lenne ha maradna a fórum is…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  14. És mi lesz a Radikális Párttal?
    Én várnám a toborzást…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  15. A német (és angol) ABC nyolcadik betűje a H.
    “Egyfajta” kódolás szerint 88 = HH = ejnye már,ne kelljen leírnom . . .
    Ugyanez Orbánnál Harács és Harc!
    -
    Mondanám,hogy bruhaha,de már nagyon nehezemre esik
    a nyolc éves regnálása után,belezuhanva a kilencedikbe

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  16. Igen. Meg akartam úszni, de nem sikerül.
    Nem támogattam Bartus Úr bojkotra való bíztatását.
    Utolsó írásait már el sem olvastam.
    Elmentem szavazni.
    ——
    Kötelességem belátni, tévedtem, hibásan döntöttem.
    Elnézést kérek Bartus Lászlótól!
    A következményeket sajnos mindannyiunknak viselnünk kell.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (22 szavazatból)
  17. Gyula Bognar, Jr.

    Idealizmus azt várni millióktól, hogy tegyék meg ugyanazt szervezés nélkül. Tüntetéseket, közös megmozdulásokat, vélemény kinyilvánításokat szervezni kell és vezetők kellenek hozzá, közleményekkel értesítésekkel és egyeztetésekkel együtt. Ez lenne a feladata a pártoknak.

    Bojkottra, vagy szavazatra ugyanúgy rá kell beszélni, meg kell győzni az szavazókat. Ugyanannyi energia kell mind a kettőhöz. Remélem aki ezt olvassa rájön, hogyha a szavazók többségét rá lehetett volna bírni a bojkottra, akkor rá lehetett volna bírni, hogy szavazzanak az ellenzékre.

    Szerintem nem bojkott kell, hanem az értékrendszerek helyreállítása, a demokrácia és a demokratikus gondolkodásra való nevelés az, az oktatási rendszer, a média és az igazságszolgáltatás függetlenítése. Érdemes volna megérteni, mielőtt nacionalizmusról, sovinizmusról papol bárki, az embereknek tisztába kell lenni azzal, hogy egyik nemzet sem több, jobb, vagy értékesebb a másiknál, csak többnyire a polgáraik jobban szeretik a hazájukat, mint más országokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  18. Még mindig volna a parlamentbe került baloldali ellenzéknek egy sansza, hogy tükörbe nézhessen, vagy legalábbis emberszerűen viselkedjen, és az utókor egykor ne mint országáruló kollaboráns, dicstelen gyülekezetre emlékezzen rájuk. Ha nem hajlandók felesküdni a Szánalmányra, és ezáltal nem ülnek be az országgyűlésbe, lemondva az ezzel járó jövedelemről. (Elérni ott úgysem lehet semmit, erre bizonyíték a “zelmúttnégyév”.) Senki ne kössön erre nagy összegű fogadást!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (18 szavazatból)
  19. Gyula Bognar, Jr.
    Bojkott kellett VOLNA. Múlt idő.
    Most alulról kell szerveződni, teljesen elölről.
    Lásd a fenti hozzászólásomat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  20. A baloldal egyik önkéntesétől megkérdeztem, szerinte hogy történhetett meg ez a szörnyűség? Hiszen állandóan járták az országot, mindenhonnan boldogan tértek vissza, mert sok a támogatójuk, a fb-on fülig érő szájjal felentek meg a fényképek, stb. Nincs válasz. Ők maguk sem értik. Arra már rájöttek, hogy az emberek nem mentek el szavazni. A miértre képtelenek választ találni.
    Néhány hónapja kérdeztem azt is, olvassák-e az AN-t? Felháborodottan válaszolt az önkéntes: “…dehogy olvasom, könnyű Amerikából hülyeségeket pofázni!” (Istenem, hány embertől hallottam ezt a mondatot!) Amikor megkérdeztem, biztosan lehetetlen-e, hogy Bartus látja jól, akkor az volt a válasz, hogy igen, el kell menni szavazni. Tényleg nem értette a lényeget.
    Menthetetlenek. De Sszameg (8. vezér) én nem érdemlem meg, és jó néhányan nem érdemeljük meg azt, ami történni fog!
    Neki kell indulni, nincs más lehetőség! Hova? :(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  21. emigrant (2014. április 8. kedd 03:17)
    Még mindig volna a parlamentbe került baloldali ellenzéknek egy sansza, hogy tükörbe nézhessen, vagy legalábbis emberszerűen viselkedjen, és az utókor egykor ne mint országáruló kollaboráns, dicstelen gyülekezetre emlékezzen rájuk.
    — Átfogalmaznám: a saját elhatározásából kuplerájba szerződött, semmi máshoz nem értő, minden barátját eláruló amorális kurvának még mindig volna esélye, hogy szűz és erkölcsös apácává váljon.
    Hát nem. Az “ellenzék” életében is lezárult egy korszak, ahogyan a híveiében is. Feketén-fehéren bebizonyosodott, hogy az “ellenzék” alkalmatlan, gyáva, megélhetési és hazug. Ezt többé sem letagadni, sem meg nem történtté tenni, sem megbocsátani nem lehet

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  22. Gyurcsány a “nyugatos” demokrácia hívének mondja magát. Továbbá megígérte, hogy többet nem fog hazudni. Ennek ellenére ismét hazudott a választóknak, amikor azt mondta nekik, hogy van esély a győzelemre és a választási bojkott nem megoldás. Brutális vereséget szenvedett el a választáson. Egy valóban “nyugatos” demokrata ezek után önként távozik a közéletből.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (18 szavazatból)
  23. Kedves Admin!

    Nem sok hozzászólásom volt itt a Amerikai Népszaván, de minden cikket elolvastam amit írtál, köszönöm a sok tanulságos írást, kár hogy pont az “agymosottakhoz” nem jutott el.
    Van egy olyan mondás, hogy buta ember a saját, míg az okos a más kárán tanul. Most úgy érzem a buták nem tanultak eleget, megbuktak, osztályt ismételnek. Ezzel csak az a baj, hogy akik jelessel végeztek, azok is SZÍVNI FOGNAK!
    További sikeres munkát, és jó egészséget kívánok. Maradok a lap olvasója továbbra is, nagyon hiányozni fognak az írásaid.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  24. Így higgadtabban végiggondolva rájön az ember,hogy a rosszban azért van valami jó is.Teljesen világossá vált,hogy a mostani belterjes baloldali politikai elit tökéletesen alkalmatlan a szerepének betöltésére.Jelen pillanatban nincs és a közeljövőben nem is lesz olyan formáció,aki megfelelően képviselné a demokráciát.Ahhoz ,hogy Orbán rendszerét le lehessen bontani olyan nagymértékű társadalmi támogatás kell ,amire jelen pillanatban az ország még nem érett meg.Rendszert váltottunk de magunkban nem változtunk.Csak a rövidtávú emlékezetünk működik ha a politikáról beszélünk (kivéve 1-2 állítást,ha azt sokat ismételgetik). A régebbi emlékeink vagy elmosódnak,vagy a média hatására eltorzulnak.Nem akarom megbántani a külföldön élő honfitársaimat,de távolról nézve nem látszanak olyan élesnek a dolgok körvonalai,mint itthonról.1-2 média korrekt tájékoztatásából ,1-2 értelmesebb blogger írásaiból nem lehet tiszta képet alkotni arról a szellemi mocsárról ami jelenleg az országban van. Csak egy példa .Tegnap egy “baloldali” újság hozzászólásai között olvastam egy jobboldali kommentelő szavait :”-jobb is ha kivándorolsz,legalább több marad nekünk”. Ezt egy ,a választások eredményeit látva,kivándorolni szándékozó fiatalembernek írta.
    De amit külföldről biztosan nem láthattok,az a napi szinten előforduló események ,amit nem írnak meg az újságok.A patikában már nem csak a “nyugger” válogatja ki a feltétlenül szükséges recepteket,”mert a többi ráér”. Hiányzik az a benyomás,hogy látod ,hogy hogyan matekozik a pénztár előtt a közértben az egészen fiatal ember is.
    Ezeknek az embereknek az érdekeit csak a választások előtt és csak látszólag képviselik a pártok.Ezeknek az embereknek pár politikai elemzés a “baloldali” ATV-n,csak szrrágás jó pénzért.Bele is untak. Szintén beleuntak a (anyagilag) jelenleg jobb helyzetben lévő emberek is,hogy minden fórumon csak rágják a gittet,de tenni nem tesz senki semmit.
    Véleményem szerint azért is nőtt ennyire a Jobbik támogatottsága,visszafogottabbak voltak kicsit a kampány alatt.Kevesebb volt a cigányozás,sokkal több felelősségre vonást -elszámoltatást ígértek.Sokaknál a féktelen harácsolás verte ki a biztosítékot.Orbán EU ellenes retorikája nem “csak” a Fidesz szavazóinál csapódott le.
    Még nagyon sok negatív inger kell Orbán részéről,hogy az emberek valóban élni akarjanak a megmaradt jogaikkal és lehetőségeikkel, jelen pillanatban a baloldali pártok csak akadályok ebben.Előbb a tanulás és utána a tett.Magyarországon ez fordítva van. Előbb a tett és csak utána gondolkoznak el,hogy mit is kezdjenek a tettük következményeivel.
    Amíg nem tanulják meg,hogy ne dőljenek be a populizmusnak,a választás előtti féktelen ígérgetésnek,addig nem lesz meg a társadalmi támogatottsága egyetlen változtatni akaró formációnak sem.Orbán nagy tanárjuk lesz ebben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  25. zumm zumm
    “Még nagyon sok negatív inger kell Orbán részéről,hogy az emberek valóban élni akarjanak a megmaradt jogaikkal és lehetőségeikkel,”
    .
    Nem akarlak kiábrándítani, de jöhet a híveknek akármilyen inger, ők kitartanak, úgy a bal, mint a jobb oldalon.
    Tudnék példát mondani de nem teszem.Várom, hátha ma még válaszolnak a tegnapi felháborodásomra.
    Nem csak az Orbán részéről kell a negatív inger, hanem a baloldal vezetőitől is, mert azon az oldalon is bekötött szemmel közlekednek.
    És igen, a pártok az akadályok,mert képmutató dumájukkal elveszik az emberek felháborodásának az élét, és visszafogják a jogos haragot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  26. bumburi
    2014. április 8.

    Nem a kritika nélküli agymostottakról beszélek,bár azok is fogyni fognak.Egy idő után már nem lesz kitől elvenni és egymás ellen fordulnak.
    Az MSZP-sek látják-látni fogják a “hatalomhoz,befolyáshoz ” feltétel nélkül ragaszkodó gerinc nélküli pártvezetőt (Mesterházy ,mint a hisztis Myrtle:”- nem mondok le, azért se mondok le”). A baloldali-liberális vezetők alól el fog fogyni a talaj. De ismétlem: csak akkor ha az emberek felismerik a milyenségüket.

    Ha az emberek tudatosan (!) ezt akarják,lelkük rajta.De akkor nincs sírás-rívás!
    Ha nem akarnak tanulni és fennmarad ez a politikai-állampolgári bambaság,akkor se rinyáljanak. Ha így jó nekik ,legyenek boldogok.(Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  27. zumm zumm
    Reménykedjünk hogy így lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  28. bumburi
    2014. április 7. hétfő
    21:52

    Ha erre gondoltál.
    Mit vártál?Hogy a fenébe képzeled azt,hogy valakinek lelkifurdalása legyen ennek a bohózatnak tudatos!! végigjátszása után.Egyetlen pillanatig se képzeld azt,hogy se Gyurcsány,se Bajnai,se Mesterházy nem olvasta végig BL. írásait. Mind tudtak róla, mindegyik külön -külön kimatekozta előre az egészet. Előre megfontolt szándékkal tették,amit tettek.Most az összes(!) “baloldali” médiában az megy,hogy mennyire váratlan volt. Az igen tisztelt riporterek-újságírók-véleményformálók jó része is tisztában volt vele.De eszük ágában se volt valóban(!) tájékoztatni az embereket.Hiszen akkor kimarad a találgatás (cikkekben),a jó kis hetekig tartó elemezgetés,mind -mind jó kis zseton.Még csak nem is a Fidesz retorzióktól féltek.Megdöbbenést színlelnek,mert ez a rövid és hosszútávú érdekük.
    Ezektől várod,hogy lemondjanak? Ugyan…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  29. Tisztelt Bartus László!
    Én is elolvastam már tegnap reggel az írást.
    Egy (holnap az USA-ba utazó) ismerősömnek küldtem (szintén már tegnap délelőtt)az alábbiakat:

    “Épp egy szabad országba készülsz…..
    Az alábbi írást még az itteni “választások” előtt(!), múlt csütörtökön írta B.L. New York-ban.
    A fickó nem jós, de nagyon tudhat valamit, pl. ezt írta:
    “Orbán úgy szerez majd kétharmadot, hogy a rendszerében még hatalmas tartalékok maradnak, amelyeket nem is kell majd igénybe vennie ehhez a csaláshoz. Előre mondjuk: a választás után bejelenti, hogy a szavazással a magyar nép megerősítette az elmúlt négy év valamennyi törvényét, benne az alaptörvényt, megerősítette az új rendszert, és újabb kétharmados többséggel megbízta a „nemzeti kormányt”, hogy amit elkezdett, azt folytassa, és fejezze be. ”
    És most Orbán vasárnap éjszakai beszédéből:
    “Kimondtuk, hogy nem fordulunk vissza, a Nemzeti Együttműködés elsöprő támogatást kapott, ezzel az elmúlt négy év vitáit a választók egyértelműen lezárták.”
    http://www.atv.hu/videok/video-20140406-orban-viktor-beszede (4.35-5.00 között)
    És az írás:
    http://nepszava.com/2014/04/velemeny/bartus-laszlo-utolso-figyelmeztetes.html
    (Csak erős idegzetűeknek és csak végigolvasva ajánlom.)”

    Mano

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  30. zumm zumm
    Dehogy várom! Az már olyan erkölcsi magaslat lenne nekik, amiről fogalmuk sincs!
    A tegnapira hivatkoztam.
    Hát leírtam mindent, mint az összefogás előtt itt, és kértem választ,és magyarázatot, hogy miért vették uszításnak, és miért nem fontolták meg, válasz nincs.
    Történt ez a lángésznek tartott sohasem hazudott oldalán.
    A bojkottról is írtam akkor, és az volt akkor a válasz, hogy Tóth Zoltánnal kimatekozták, és a lehető legrosszabb eredmény jött ki.
    Tudom hogy olvassák, sőt tagjuk is van itt,de azóta valahogy nem vitték az AN cikkeit,mert a hívek gondolkodni kezdtek volna, és az nekik nem jó.
    Ennyit a hülyítésről.
    Amíg az emberek ezt látják, és hallják, felül fogja írni a saját tapasztalatukat a pénztárcájukat illetően.
    A lemondásukat illetően meg csak költői volt a felvetés. Nagyon is tisztában vagyok velük. Bár ne lennék.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  31. Kedves gigi60 “Neki kell indulni, nincs más lehetőség! Hova? :(((”
    én is így vagyok

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  32. Ego: Igazad van, de én megbocsátóbb vagyok. Mindenkinek joga van belátni a hibáját, és levonni a konzekvenciákat. Ha nem esküsznek fel, és eltűnnek a politikai színtérről, akkor az mindenképpen egy emberhez méltó, és példamutató lépés lenne. Igazad azért van mégis és teljes mértékben, mert ők nem fogják ezt megtenni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  33. Igen, az ellenzéki politikai elit eladta az alkotmányos demokráciát egy tál lencséért. De itt az ideje megemlíteni a világ legtehetségesebb népét is: ennek a népnek szabadon és demokratikusan megválasztott kormánya elveszi tőle a demokratikus jogokat biztosító alkotmányát, ellopja a nyugdíját, tönkreteszi a forintját, fizetteti vele Európa legmagasabb áfáját, a saját kormánya tízezreket tette földönfutóvá és százezrekkel kitörölte a s..gét. És amikor négy év után megkérdezik a világ legtehetségesebb népétől, ki kormányozzon tovább, azt válaszolja ez a nép, hogy MÉG! Eszem megáll.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  34. Ne reménykedjetek, inkább fogjátok menekülőre a dolgotokat! A csuti húsz éve következik. Elődjének és példaképének a nagy Ducénak is kb ennyi jutott. Emlékeztek még, mit írt Kertész Ákos? A magyar nép genetikailag alattvaló! Menekülnie is kellett ezért az országból. Az alattvaló most egy tál lencséért eladta a jövőjét. Rászolgált az ebsorsra. Majd kap az asztal alá egy kis lerágott kétharmados rezsicsökkentést,

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  35. Úgy látom, lassan mindannyian szegényebbek leszünk egy illúzióval. Már többször találkoztam azzal a fordulattal, hogy „Bartus Laci már két éve mondja…”. Az igazság az, hogy Magyarországon már két évvel ezelőtt sem voltak demokraták – csak elvétve, mint az itt hozzászólók is -, így a demokrácián sem volt sok megmentenivaló. A rendszerváltás előtt és után egy rövid ideig volt itt nagy igyekezet, de az igazán hozzáértők, akik tudják is, hogy mi az a demokrácia, hamarosan kivonultak a politikai élet első vonalából. Azt mondanám, hogy a demokrácia megteremtése csak a hatalom békés megszerzése céljából volt napirenden. A létrehozott, valóban nagyszerű demokratikus intézmények az évek során lassan kiüresedtek, a hatalomra került pártok az ádáz küzdelemben is összekacsintottak. A Magyar DEMOKRATA Fórum, a Szabad DEMOKRATÁK Szövetsége, a Fiatal DEMOKRATÁK Szövetsége, a Keresztény DEMOKRATA Néppárt annyira volt demokrata, amennyire az MSZP szocialista, azaz semennyire. A nép uralmára hivatkozókat nem érdekelte a nép sorsa. Mára a demokrácia fogalma összefonódott az ország és népe kifosztásával és tönkretételével. Ezért én nem ítélném el a választókat, amiért elmentek szavazni és ezzel legitimálták a rendszert. Ennek az az egyetlen pozitívuma, hogy a szélsőségesek „csak” 20 %-ot értek el. Ezt azért meg kell becsülni. A demokráciát pedig elvi alapon, nagyon alázatosan, a nulláról kell felépíteni. Most már valóságos, szilárd építményt kell alkotni.
    A demokrácia maradékának a szétzilálása az utóbbi években nagyon felgyorsult. Csak kapkodtam a fejem és nem értettem, hogy hol a válasz. Az AN olyan lett ebben, mint egy sziget a hatalmas óceánban, ahová a fuldoklók kivetődnek és ahol egymásra találva felismerhették, hogy nincsenek teljesen egyedül. Köszönet érte. Ettől kissé megerősödve kell folytatnunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  36. Szeretném megköszönni Bartus Úrnak és és az AN csapatnak a cikkeket és a fáradtságos munkát !
    Tegnapelőtt én nem mentem el szavazni, mert aki részt vesz ebben a mocskos színjátékban, amitnek a szabályait a fideSS írja, az ugyanolyan mocskos lesz.
    Itt már előre megírták a végeredményt is.
    Az elmúlt 4 év kuka, az “ellenzékkel” együtt.
    Persze ezt már évek óta előre lehetett tudni: Alkotmánypuccs, választási tv megsemmisítése és a választókerületek átszabása.
    Csőcselék nép a magyar. Legalja.
    Jobb helyeken már fegyverrel indul a nép utcára, de már az elején, amikor a MANYUP-ot elrabolták stb.
    Megalkuvó, senki magyarok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  37. emigrant (2014. április 8. kedd 09:35)
    Mindenkinek joga van belátni a hibáját, és levonni a konzekvenciákat.
    Azt hiszem, ez a véleménykülönbségünk kulcsa. Ugyanis én úgy látom, hogy akkor beszélhetünk hibáról, ha az illető mindent megtett valami jóért, de mégsem sikerült neki. Minden más esetben a “hiba” valójában tudatos és szándékos.
    Ha az “ellenzék” az első kategóriába esik, akkor csak hülye és alkalmatlan, amin nem lehet segíteni. Ennél a kategóriánál az ember feltételezi az elemi tisiztességet, ezért mindnek le kéne mondania (ami láthatólag eszük ágában sincs).
    Ha az “ellenzék” a második kategóriába esik, akkor elvtelen, gazember és áruló.
    Lehet választani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  38. Nagy kár,hogy az ellenzék erre az utolsó figyelmeztetésre (jó tanácsra) sem hallgatott.Most aztán megehetik azt,amit föztek.Szégyeljék magukat.Ezt én mondom,aki most nafgyon roszzul érzem magam hazámban.És nagyon szégyelem magam,hogy ilyen majmok rzerátumában élek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  39. Végül is nem mentem el szavazni.
    Ugyanakkor a baloldaliak véleményeit olvasom, akik nem mentek el szavazni azok gazemberek, árulók lettek a szemükben és a haza ellenségei. Teljesen meghülyült már ebben az országban mindenki. Soha többé nem szavazok itt, semmire és senkire.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  40. A bojkott azért nem sikerült, mert nem többmillió szavazónak kell rimánkodni, hogy ne szavazzon, hanem a 106 jelöltnek kellett volna visszalépni. Mi maradt volna ekkor? Fidesz+Jobbik+ kamupártok….
    Na, ekkor érvényes, de nyilván nem legitim eredményt adott volna az, hogy 80% Fidesz 20% Jobbik

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  41. Fidesz magan egyhaza a Hit Gyuli .
    Imakomandoja sikerre vitte a Fideszt.
    Money -money

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  42. Cirka tíz perce dobtam ki az EU.-s választási értesítőt.
    Arra a másik 2 pártra nem szavazok , ezekre a pártokra viszont nem szavazok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  43. Corralito
    “akik nem mentek el szavazni azok gazemberek, árulók lettek a szemükben és a haza ellenségei.”
    .
    Azért, mert nem hallottak a köztársaság illegitim meghekkeléséről, a demokrácia, a jogállam, a jogbiztonság alkotmányellenes megszüntetéséről, a bojkottálsra buzditásról és a tudatos szavazatmegvonásról.
    .
    A Fideszre szavazóknak pedig elég volt a 16%-os adó további fenntartása – kerül, amibe kerül -, és a havi 2-3 eurónyi rezsicsökkentés mákonya.
    Éretlen népek tengere szavazott, a többiek nem, de a miértjét – a bojkottálók magas számarányának okát – nem fejtette ki a médiában senki, de senki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  44. “MAGYARORSZÁG BECSAPVA ÉS MEGALÁZVA
    2014-04-07
    ORBÁN RENDSZERE LÁTSZAT LEGITIMÁCIÓHOZ JUTOTT, DE TOVÁBBRA IS TÖRVÉNYTELEN !
    .
    Az Orbán rendszer a tegnapi választásokkal – hamis módon ugyan, de – legitimálta magát. Ezzel vastag leplet sikerült szereznie az elmúlt 4 év közjogi törvénytelenségeinek eltakarásához, de az álca mögé bújtatott hamis rendszere továbbra sem törvényes. Más szóval kifejezve ugyanezt: nem legális! Tehát látszatra legitim, de nem legális.” (…)
    http://polgariengedetlenseg.com/2014/04/magyarorszag-becsapva-es-megalazva/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  45. Azt gondoltam, hogy már nem írok ide többet. De elég sok minden történt. Egy részletet szeretnék feltenni ide, mert talán nemis nekem szól, hanem inkább Bartus Lászlónak . “”"” Egy pár gondolatomat szeretném Veletek megosztani ismét. A Magyarországi választásokkal kapcsolatban . Én nem szavaztam. Bojkottáltam a szavazást, mert törvénytelennek tartottam az egész rendszert. És tudtam, ha szavazok törvényessé teszem a törvénytelenséget. Bartus László AN írásaiból sokat tanultam. Vasárnap este amikor kiderült az eredmény , ami egyébként nem volt nagy meglepetés ,elhatároztam, hogy bezárom a fb. oldalamat. Egyébként sem sokan figyeltek rám, a figyelők közül is sokan féltek( félnek) véleményt nyílvánítani. Ezt kiírtam. És jöttek az üzenetek. “Anna, ha bezárod az oldalt, elérhetetlenné teszed számunkra a REMÉNYT, az intelligens elenállást, az erőt a harcra!!! Szükségünk van rád!!! Kérlek maradj velünk!!! Ha emberfeletti erőfeszitésbe kerül is!!! ” vagy”Kedves Anna! Nem tudom, hogy jó döntés-e, nekünk rosszabb lesz Ön nélkül. Büntetésben leszünk? Azoktól eltávolodni, akik nem így , nem ezt választották? Búcsúzom, szépek az alkotásai, további jó alkotást!” vagyDrága Anna! Elmentettelek! Nem kellene bezárni, esetleg zártá tenni! Ezt a sok szépséget láttatni kell! Isten áldjon a Te hited szerint” vagy”Kedves Anna!Ismeretlenül is szeretettel üdvözöllek, és teljesen el vagyok keseredve, hogy mi vár a gyermekeimre és …….”és mégegy egy lelkipásztortól akit 20 éve ismerek 5 gyerekével együtt.” Kérlek benneteket, hogy ne vonuljatok ki, mert kel a reménységet tartani az emberekben! “Nem a félelem (gyávaság) szellemét kaptuk… R.Béla” Hát különösen ez a gyávaság szó amin elgondolkoztam. 20 éve ismernek engem Ő tanít, gyülekezetet vezet. Rendszeresen hallgatják a hitgyüli tanításait. Értem imádkoztak, hogy a tévútról amin járok letérjek. Szerintem nem látta az utolsó munkáimat se A NE FÉLJ.-t. És mindig szorgalmasan küldték az igéket.
    Őszinte szívvel sajnálom, a becsapott megtévesztett embereket Magyarországon. És megkérdezem az ellenzékszerűtől, miért hagyták ,engedték hogy így legyen. Hisz némelyike nagyon okos .Ha én egy einfache Hausfrau láttam, éreztem, nekik méginkább tudniuk kellett volna,
    hisz ez a foglalkozásuk. Sok pénzt kapnak érte.És ezután is kapnak majd. De akiket képviselniük kellett volna azok belepusztulnak az elkövetkező 4 évbe. Könyveket is írnak. Figyeltek rájuk az emberek. Bíztak bennük..
    Én mit tehetnék ? Nem szeretek és nemis tudok írni. A kompjuter sem az én világom.”" ” Jeremiás 1/17-19 . küldöm Bartus Lászlónak.

    SZELLEMI VAKSÁG van Magyarországon. Ha mindenki kivonul, bezár profiltisztítást végez tényleg mindent bekebelez a gonosz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  46. Már írtam Nektek akkor amikor a PEM sajtótájékoztatója volt ahol magamis ott voltam, hogy figyeljetek rá. Soós Pétert ismerem. Számomra hiteles ember. Örülök, hogy felvállalta az ügyet. Nekem már nincs 4 évem arra hogy hadakozzak az orbáni rettenet ellen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  47. Nem voltam szavazni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  48. mit lehet várni egy olyan országtól, amelyik 150 évig tűrte a török uralmat. Ha az osztrákok nem unják meg és szövetkeznek a lengyelekkel meg az oroszokkal, hogy kiűzzék őket Magyarországról, még ma is itt lennének. Ez egy ilyen nép. Genetikusan. Megmondták már az okosabbak, akik már egy boldogabb országban vannak. Csomagoljunk mi is, amíg lehet.
    Mielőtt az új barátaink túl nagy hatással lesznek a disznópásztorra:
    http://index.hu/kulfold/2014/04/08/mit_keres_a_kormany_eszak-koreaban/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  49. bumburi
    2014. április 8. kedd
    08:26
    Nem sokat várt Ovi az ingerléssel.
    http://www.168ora.hu/itthon/epitik-nemet-megszallasi-emlekmuvet-125588.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  50. Nagyon-nagyon sajnálom hogy a fórum eltűnik!!
    Nem sokat írtam, más néven inkább, de rengeteget olvastam..
    Tanultam tőletek, néha akkor értettem meg a cikk igazi mondanivalóját,
    amikor hsz-eitek rávilágítottak a lényegre…
    Kívánom Valamennyiötöknek mindazt, amit leginkább szeretnétek,
    amitől jól éreznétek magatokat ebben a világban…
    Szeretettel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos