Ronai and Ronai
AMERIKAI

Kincs, ami nincs 2014. március 27. csütörtök 0:31 Forrás: Nolblog

  • Hozzászólások(83)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kincs, ami nincs

Budapest – Szerdán délelőtt jött a hír, hogy Orbán Viktor rendkívüli sajtótájékoztatót tart délután 1 órakor. Hogy mi a téma, azt nem kötötték a sajtómunkások orrára, még a mindig jól értesült Magyar Nemzet sem tudott meg előre semmit. De miket is beszélünk, biztosan tudtak róla, csak nem akarták ellopni a miniszterelnök elől a show-t.

A többieknek addig is maradt a találgatás. Gyötrő néhány óra volt a délután egyig tartó időszak, nem is sikerült senkinek rendesen megtippelnie, miről lesz a sajtótájékoztatón. Voltak, akik azt saccolták, hogy Orbán bejelenti a lemondását, mások szerint bevallja, hogy neki is van bissau-guineai útleve. Volt, aki arra számított, hogy felolvas egy közleményt, miszerint Putyin visszaadja nekünk Erdélyt és a Vajdaságot. (Többen arra tippeltek, hogy az MSZP egyik széfjében titkos urándúsítóra bukkantak a nyomozó ügyészek).

Nem jöttek be a találgatások: Orbán Viktor egy mondatban foglalta össze, hogy miért kérte a nyilvánosság figyelmét: Magyarország visszaszerezte a Seuso-kincsek felét. Mégpedig Baán László, a Szépművészeti Múzeum vezetője és Lázár János jóvoltából.

Ha valaki, Lázár János tényleg tud tárgyalni. Akkor is ő volt a főtárgyaló, amikor nemrégiben a kormány megvásárolta Komáromi Andrástól a Welt 2000 Kft.-t. A cég legfontosabb terméke, az EMIR, az a szoftver, amelyik Magyarország EU-csatlakozása óta kezeli a brüsszeli pénzek pályáztatását és elosztását. A cég tulajdonosa nem akarta eladni vállalkozását a kormánynak, de Lázár János olyan kitartóan és meggyőzően tárgyalt, hogy végül pecsét került az üzletre.

A cégvezető másnap rosszul lett, és meghalt.

Most megtudtuk, hogy a Seuso kincsek esetében is jól tárgyalt Lázár János, hál’ istennek, halálesetről nem számoltak be a hírügynökségek. Amúgy meg kalandos úton érkezett a kincs Magyarországra, Orbán Viktor szíves közlése szerint Rejtő Jenő könyvébe illő fordulatok sorozata révén. Erről, tette hozzá sokatmondóan a miniszterelnök, Hajdu János, a TEK vezetője tudna bővebben beszélni.

Azt meg már szerencsére kérdezni sem kellett, mert magától mondta Orbán, hogy a magyar állam (értsd: a magyar adófizetők) 15 millió eurót fizettek a régóta visszavágyott Seuso-kincsekért. Orbán szerint húsz évvel ezelőtt, még ennek az árnak a háromszorosára taksálták a tálakat, ennyit számít, mondta a miniszterelnök, ha egy ország erős, mert akkor vissza tudja szerezni korábban elvett értékeit. Itt jeleznénk, hogy 2006-ban 10 millió euróért az összes Seuso-kincset visszaadták volna, ám az akkori kulturális miniszter sokallta az árat, már csak azért sem akart érte pénzt adni, mert Magyarország mindig is a magáénak tekintette a Seuso-kincseket. (Most úgy lett még egyszer a mienk, hogy fizettünk érte.)

A sajtótájékoztatót kis közjáték zavarta meg: a miniszterelnök megannyi mikrofontartó állvány után egy valódi újságíróval találkozott, aki arról érdeklődött, hogy lesz-e tévévita a miniszterelnök-jelöltek között. (Nem lesz). Egy másik kérdező (ő is valódi sajtómunkásnak látszott), azt szerette volna megtudni, van-e összefüggés a közelgő választás és a mostani bejelentés között.

Orbán szerint nincs összefüggés a kettő között. Azt meg már mi tesszük hozzá, hogy biztosan nagyon örülnek most a közmunkások Szabolcsban és Borsodban, régi vágyuk teljesült ugyanis azáltal, hogy a kormány a mi pénzünkön visszavásárolta nekünk a Seuso-kincseket. Valljuk be, költhették volna kevésbé magasztos célokra is ezt a négy és fél milliárd forintot – például újabb stadionok építésére.

Van persze jó hír is: a most visszavásárolt Seuso-kincsek három hónapon át, ingyenesen megtekinthetők lesznek a parlamentben. Orbán Viktor már tárgyalt is erről Kövér László házelnökkel, aki, a miniszterelnök közlése szerint legalábbis, hozzájárult ahhoz, hogy a magyar emberek megnézhessék az Orbán-kormány által, a TEK segedelmével, száz kalandon át visszaszerzett családi ezüstöt.

Köszönjük meg Kövér László nagyvonalúságát, értékeljük a nemes gesztust – ezzel a fáradsággal akár közénk is lövethetett volna.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.5/5 (40 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +60 ( 70 szavazatból)
Kincs, ami nincs, 4.5 out of 5 based on 40 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(83)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

83 Reader’s Comments

  1. Bíborka

    Ezzel a szégyenletes performansszal pontosan a csuti rém gyalázta meg a Seuso kincseket ,amelyet egy kalap alá vett a zsigó benzinjével, a bissaui útlevelekkel és a hasonló kampány cuccokkal. Sz….rik ő a seusora , a magyar emberekre és mindenre. Mellesleg én is megvoltam nélküle , bár volt olyan ,hogy éjjelente zihálva ,csatakosan felriadtam ,hogy úristen, mi van azzal a hogyishívják…….izé …. kincsekkel Ja…. seuso , akkor meg pláne De bevettem egy Xanaxot és aludtam tovább. Nevezzenek demagógnak ,aminek akarnak , de most voltam a (volt) MÁV kórházban. Arra kellene költeni, nem erre a pár tálkára. Persze baán lacika örül neki ( a mi pénzünkön) ,de gondolom ,hogy az ő kölkének van mit enni..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  2. Viktor Chalez Lopesnek megint visszajart egy kis apro, nem kell felteni mindenhonnan bevasalja ami neki jar ! Antenna Hungaria megvetelen is minimum 15 % -ot fog az eladasi ar 56 milliard , egyszoval 2 ugy es majdnem 9 milliard adomentes zsozso ! Szep mi ? Csak miniszterelnoknek kell lenni es dolnek a milliok gatlastalanul megy a kaszalas mindenen es mindenkin a piacokat ujra osztja es meg tobb le omlik hozza ! Alkohol lesz a kovetkezo nagy benyelese !
    Csak a fidesz csak a keresztapa hajra magyarok !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  3. belőlem meg csak kitör egy nagy sóhaj: hálát adok az égnek, hogy helyesen döntöttem, és ezt az egyre csak fokozódó magyar tébolydát már új békés külhoni lakóhelyemről szemlélem…
    itt ugyan nem tudom seuso tálba leverni a hamut a cigarettámról, de mégis nagyon jól tudom érezni magam. és egyre jobban meglepődöm azon is, hogy egyáltalán nem hiányzik már Magyarország. egyszer még hálás leszek ezért Orbánnak, hogy így megkönnyítette a távozásomat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  4. vikmeki
    Mindenben egyetértek, még a volt MÁV Kórházzal is…, ráadásul az egy kicsit a szíven csücske is, de ez más napra tartozik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  5. Nekem sem hiányozna már rég Öreg Titán, csak tudnék már megpattanni innen.
    Ilyen mélysötét földet a XXI. században, és csak lefelé megyünk fénysebességgel…, komolyan nincsenek szavaim az itteni történésekhez és az itteni rémisztő emberekhez, ez egy másik dimenzió, ez maga középkor, a történelem egyenes adásban, brrr…, kiráz tőlük a hideg, nem fogok visszanézni

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  6. “Csak a Magyar állam volt a jelentkező, aki meg akarta venni, tehát ez az alku, amit Lázárunk kialkudott, baromi magas!!!!
    Sajnos ez a bagázs csak ilyen, az ország számára irreális költségeket jelentő üzleteket tud kötni! Ez felér egyenként is hazaárulással!”
    .
    a “nemtőzsdézzük el a nyugdíjvagyont” banda által a nyugdíjvagyonból vásárolt MOL részvények ma már közel a felét érik az eredeti vételárnak.
    - na ennyire jó üzleteket tud kötni Orbán.
    .
    Ez a szerencsétlen ember tényleg nagyon hülye. Nem kicsit, nagyon. Szemmel láthatóan úgy gondolja magáról, hogy attól, hogy ő miniszterelnök, már mindenhez ért is. Mert ugyebár a műkincskereskedelem az nem ám egy nagyon különleges ismeretanyagot és óriási gyakorlatot igényló szakma. Orbán ezt a kérdést is leegyszerűsíti a magyar emberek átlagos tudati szintjére: odamegy, a zakója ujjával kicsit megdörzsöli a seuso tálat, majd megállapítja, hogy az szépen csillog, megér az legalább 15 millió eurót. Hozd a pénzes táskákat Lázár Jani, vigyük szépen haza ezt a zsákmányt, hadd lásson a népünk csodát még a választás előtt! De néhány hete még atomerőművekben utazott, akkor éppen annak volt a legfelkentebb szaktekintélye, és mindenek előtt atomerőművek építési projektjeire specializálódott üzletember. Ma meg láss csodát, egyik pillanatról a másikra a profi és tévedhetetlen műkincskereskedő tört ki belőle. Állítom, hogy Jézus Krisztus annak idején Orbánhoz képest alig értett valamihez.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  7. papirvagokes
    szorítok, hogy neked is sikerüljön.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  8. papirvagokes
    a középkor annyiban még sokkal jobb is volt, hogy az nem a felvilágosodás kora után következett…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  9. Kuksi! Ezt írod:
    .
    “Dehogyis háromszoros árat fizettünk! Hát nem figyelsz a kis nagy emberre?! Harmad áron szereztük meg!
    Azért érdekes volt az indoklása is, miért volt ez olyan piszok jó üzlet: 1990-ben háromszor ennyiért szerették volna eladni…”
    .
    A “kis nagy ember” hülye. Pofátlanul állította, hogy ő (meg a Lázár) milyen f@sza csávók, mert lenyomták az árat a harmadára. Na igen. Eltekintve az egyes tárgyak méretétől – az egyszerűbb számolás kedvéért – mondjuk azt, hogy egy -egy tárgy értéke 2.142857 euróra jön ki (most). Akkor a teljes szett – 15 darab – 32.142.855 euró. Ez pedig több mint a háromszorosa az utolsó, tíz egynéhány évvel ezelőtt (Hiller minisztersége idején) kért árnak.
    .
    Akkor azért lett “csak” tízmillió a tárgyalási alap, mert egyetlen árverési cég sem vette a listájára a gyűjteményt, egyetlen múzeum, egyetlen műgyűjtő sem érdeklődött utána a rendezetlen jogállás miatt, csak a magyarok. Így a “tulajdonos” eredetileg 40 milliós eurós álma álom maradt. Most végre talált egy balekot, aki volt annyira hülye és hiú, hogy kerül-amibe kerül, de választási ajándéknak elhozza nekünk. Köszike.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  10. Papírvágókés

    teljesen egyetértek a helyzetértékeléseddel ,ez maga a borzalom . Nincs egyetlen megnyílvánulásuk , egy szó ,egy pont ,egy vessző sem a részükről amellyel egyetértenék . Abban is igazad van ,hogy a közeg ,az emberek , a cafrangok ,a lózungok mind, mind valami szürreális katyvasz . . Már írtam arról ,hogy volt szerencsém 32 országban járni és 4 földrészen dolgozni, ezek között voltak kevésbé fejlett vidékek is , de ilyet és még csak hasonlót se tapasztaltam sehol. Egy dolgot viszont biztosan tudok. Ennek nagyon ,de nagyon csúnya vége lesz, mert nem lehet másképpen . Vannak törvényszerűségek és azokat nem lehet figyelmen kívül hagyni.
    Viszont öreg titánnal ellenben . én azt ajánlom ,maradj itt. Tudom ez itt nem népszerű álláspont ,de tojok rá.
    Inkább itt döglök meg ,de innen egy tapodtat se megyek sehová. Nehogy már ez a zombi ,analfabéta csürhe kitúrjon a fészkemből. Egy frászt.
    Én vagyok itthon és Radnóti, nem pedig a csuti rém és valami nyirő (???? ) vagy mi a franc.
    Most már csak azért is….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (14 szavazatból)
  11. Mindenképp kéne még venni egy anyahajót is. Az is jó drága, és arra sincs semmi szükségünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  12. vikmeki
    2014. március 27. csütörtök
    22:03

    Jó híreket bejelenteni az Orbán privilégiuma, ha jó vagy annak minisíthető hír van az csak az ő zsenialitásának és harcos szellemének köszönhető. Ha rossz hír van arra kijelöl másokat, hogy bejelentsék a felelősökkel együtt.
    .
    Nemsokára másodállást vállal a meteorológiai intézeteznél, és átírja az alkotmányt, hogy a napos időket ezentúl Orbán fogja bekonferálni a jégesőt meg Mesterházy.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  13. Törvényszerűen rossz vége lesz, de nem mindegy, mikor. Muszáj kivárni? Miért nem takarítja el pld. a NATO, hisz háborús feszültségben az ilyen főemlős akadályozó tényező! Idegen test! Rendet! Eljárást!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  14. Gyula Bognar, Jr.

    Az ezüst “kincs” megtalálójának halála (meggyilkolása) és a vesztes per a tulajdonjog és birtoklásért is büszkeséggel töltheti el a hazafiakat. A magyar társadalom a becstelenség, az ocsmány hazugságok, csalások, jogtiprások mocsarában fetreng, megérdemelten. “Minden nemzetnek olyan kormánya van, amilyenre képes.” (Joseph de Maistre) tehát Magyarország polgárainak többsége, újra csak egy maffia rablóbandát képes megválasztani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  15. Az eset azt bizonyítja, hogy a kétharmad birtokában bármit meg lehet tenni Magyarországon. Köteles Kövér már pedzegette, hogy milyen egyszerű lenne a törvényhozás élete, ha Orbán rendeletekkel kormányozna és ezeket a rendeleteket az Országgyűlés utólag emelné törvénnyé. (Mint volt anno a Törvényerejű rendelet, teljesen azonos mechanizmussal.)
    .
    Tehát a kétharmad birtokában, utólagos jóváhagyással is bármit meg lehet tenni. Nincs felső értékhatár: több ezer milliárdos atomerőmű, pár milliárdos lopott holmi – és így tovább. Látjuk. Empirikusan tapasztaljuk. Bizonyítható.
    .
    Ennek a rendszernek tehát nincs korlátja.
    .
    Kérdésem: Mi van akkor, ha holnap Orbán elutazik mondjuk Szaud-Arábiába és egyszerűen elzálogosítja az országot? Elzálogosítja, szó szerint, pont. Ahogy egykor ezt a királyok tették a setét középkorban.
    .
    Tetszenek érteni a kérdést: van-e ennek valami rendszer-szintű (akár mondjam úgy: alkotmányos) akadálya? Mit fog erre mondani az Alkotmánybíróság? Kinek volt meghatalmazása megszerezni a Seuso kincsek felét? Miből? És mi lesz holnap Békés Megye sorsa?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  16. http://valasztas2014.hir24.hu/valasztasi-hirek/2014/03/27/labaval-szavaz-az-osfideszes/
    -
    Még szerencse, hogy az elvakultságuk és az anyagi jólétük a bizonyíték arra, hogy nekik miért is jó az az irány, amit szeretnének, hogy folytasson a mai kormány!
    Arra milyen választ adnának, hogy ezt továbbra is miből fedezné a kormány, ha netán még az EU-ból is kiléptetnének minket, csak nem a burnuszos világ lenne a jó irány, vagy a “kizavart” majd visszahívott ruszkik világa a jövő?!
    Erre mit válaszolnának?!
    -
    A 4 milliónyi létminimumon élőt nem kérdezték – azok közül többen hsz-t írtak.
    -
    Így a választás előtt még jól belehúznak a zsebek tömésébe – a NAV pedig….hát majd jól megvizsgálja a minimálbéreseket!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  17. Szerintem nagyon-nagyon rosszul látjátok.
    Igenis komoly alkufolyamatok zajlottak le.
    Először is az eladóval meg kellett értetni, hogy miért legyen sokkal de sokkal magasabb az őrzési díj az általa kértnél. Utána azt kellett hogy felfogja, hogy ezt az összeget nem teljes egészében ő fogja megkapni. És akkor még nem is említettem a belső saját elosztási-felosztási vitájukat.
    Lássuk be ehhez kell egy Lázár volumenű ember-típus.
    .
    Ami pedig a csak őrzési jogot illeti, az nem gond.
    Majd lesz egy megvételi ajánlat törvény által előkészítve, esetleg egy kis alap-törvény-könyvi módosítással kiegészítve, hiszen kiemelten fontos dologról van szó.
    Legfeljebb elhull egy-két ember közben, de ez ma már a kormányzási rutin megszokott része lesz lassan.
    .
    És máris miénk a kincs, a munka elvégeztetett!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  18. induljunk el egy irányba ha őrültség akkor is
    EMIGRÁNS MAGYAR KORMÁNY alakuljon
    nyugaton nyugati gondolkodással
    VALAMIT TALÁLJUNK KI és dolgozzunk rajta iszonyú nehéz egy mm lépés is tudom de csak veszteglünk rohadunk pusztulunk
    vagy egy PÁrt egy SZERVEZET ALAPÍTÁSA
    valami !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  19. EGY POLITIKAI EMIGRÁNS KÖZPONT LÉTREHOZÁSA MINÉL KÖZELEBB HOGY MINÉL TÖBBEN ELJUTHASSANAK ODÁIG ÉS MINÉL TÖBBEN INDULJANAK ÉS ÖSSZETARTANI ÖSSZEFOGNI BÉCS SVÁJC LONDON ? NEKÜNK KELL LENNI AZ ELLENZÉKNEK

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  20. NEM DOLGOZUNK A HAZA ÜGYÉN PROGRAM KELL ÉSZ ÉS SZÍV SEGÍTSETEK GONDOLKOZZUNK
    MÁR EZERSZER ÁTRÁGTUNK MINDENT MINDENT TUDUNK

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  21. Kedves Kommentelő társaim!

    Nem azért teszem fel a munkáimat, hogy ingyen reklámot csináljak magamnak. 25 évig tettem a dolgomat és soha nem érdekelt hogy eljusson az emberekhez a munkám. De szeretném ha tudnák , hogy nem mindenki fél retteg . És vagyunk még sokan akik nem ezt az elmeosztályként működő Magyarországot szeretnék.És ha amit E.Wiesel mondott (olvasható az oldalamon) sikerül megtennünk akkor már nem éltünk hiába.
    http://www.istenkeramikusa.eu/hu/uj-munkaim
    Kedves Kommentelő társaim!
    Szeretettel ajánlom Nektek új munkáimat, ha van időtök. És nézzétek meg a “””gonosz Magyarországon””” c. munkámat. És amennyire csekély írástudásomból tellett megpróbáltam elmondani a véleményemet. És azt , hogy NE FÉLJ!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  22. @steve roby
    Komolyan vetted, amit írtam? Ezek szerint nem ment át a finom iróniám.
    Pedig a pseudonak titulálás, a kis nagy ember elnevezés (csak utána olvastam a következő cikket az országjárásról, amiben az AN is így nevezi, csak kötőjellel), a kiemelés és a három pont reményeim szerint jelezték volna.
    Általában nem akarok hosszan írni, hiszen többen már fél szavakból is megértjük egymást.
    Tehát amikor azt írtam, hogy mennyiért akarták eladni egykor, azzal arra igyekeztem utalni, hogy annyiért viszont nem vitte a kutya sem. Te leírtad, hogy ez hülyeség – én csak jeleztem.
    Nem kellenek itt konkrét összegek. Egyszerűen olyan ez az érvelése Orbánnak, mintha azt mondanám, hogy az ötmilliót érő lakásomat meghirdettem húszért, persze ilyen áron nem volt rá vevő, aztán tízért megvette egy balfék, és még örült is neki, hogy féláron megkapta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  23. “Magyarország visszaszerezte a Seusó-kincset.”
    Hogy fizettek a visszavásárlásért nem kell megütközni,hiszen a vezér szerint nem vásárlásról van szó,hanem “VISSZASZERZÉS KÖLTSÉGEKÉNT KÖNYVELTÉK EL.Bár nem értem mi a különbség a vásárlás és a visszaszerzés költsége között,hiszen szeritem teljesen mindegy,hogy a kiadott pénz vásárlás,vagy visszaszerzés cimen került ki hazánkból.Miért van szükség ilyen féle magyarázkodásra.Ez pontosan olyan,mint a tandij helyett költségtéritést kell fizetni a diakokna.De fizetniük kell és punktum!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  24. Ennyi pénzt kampány célból sokkal hasznosabban is elkölthetett volna Orbán Viktor .

    A sok nyugatra hurcolt/került magyar műalkotások közül is lehetett volna bőségesen válogatnia . A könnyező Madonnától kezdve Munkácsi képeiig és a háborúkban elrabolt műtárgyakig bőséges a választék.

    Milyen” nemzeti” az a kormány amelyik tisztázatlan eredetű idegen tollakkal ékeskedik és ráadásul még orgazdákkal is leáll alkudozni a lopott holmi sorsáról?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  25. bármit tesz csak és kizárólag ÖNMAGÁÉRT A SAJÁT KIZÁRÓLAG A SAJÁT CSALÁDJÁÉRT TESZI MINKET HALÁLRA SZÁN aki ebben segíti azt részelteti csicskájaként a buliból nem sok ilyet hordott hátán a föld

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  26. Kedves nagy andrás
    Ne fesd az örödgöt a falra, mert ez az isten barma még képes lesz a mahart tengerhajózás ujarélesztésére, Nemzeti tenger hajózási nonprofit Zrt formájában. Mert lássukbe nem létezhet egy nemzet tenger hajózás nélkül, felkíálltásal! Az hogy tengeri kirjáratunk nincs meg lesz oldva, majd putyin elfoglaja nekünk Riekát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  27. Én nem lepődnék meg azon sem ha előbb utóbb kiderülne az ,hogy a Seuzó kincsek Felcsútról származnak és azok kiállítási helyéről a 3 hónap letelte után Bözsi néni dönt majd.

    Isten haza család és a Párt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  28. tapis32
    “nem értem mi a különbség a vásárlás és a visszaszerzés költsége között,hiszen szeritem teljesen mindegy,hogy a kiadott pénz vásárlás,vagy visszaszerzés cimen került ki hazánkból.”
    .
    A visszaszerzés pénzért – sok pénzért – történt, ami nem (meg)vásárlás, mert utóbbi esetben az edények magyar tulajdonba kerültek volna. Így pedig csak megőrzésre, kiállítások és esetleg kutatás céljára adták bérbe az orgazdák, és hivatalos forrásokból azt sem lehet megtudni, mennyi időre kerültek Magyarországra.

    A visszaszerzés és a vásárlás költsége között az a különbség, hogy utóbbi tulajdonjog átrhuházással jár, az előbbi pedig gyakorlatilag anélküli fizetési kötelezettség. Jó buli ez valakiknek, de nem azok nem a magyar adózók, habár az ő pénzük bánja.

    .
    Bővebben (a kommentek is; Csacsicska Tamásé különösen figyelemre méltóak):
    .
    “A tizenöt millió euróért, négy és fél milliárd forintért nem a tárgyak tulajdonjogát vásárolta meg a magyar kormány, hanem az őrzési jogát. A tulajdonjogról ugyanis a tárgyegyüttes homályos eredete miatt egyetlen bíróság sem hajlandó dönteni.”
    http://hvg.hu/kultura/20140327_Miert_is_fizettunk_45_milliardot_a_Seuso?FullComment=true#comments

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  29. Isten segítsen minket kedves mindnyájatokat hogy el tudjuk ép ésszel ép lélekkel viselni topzodó galád önkényüket hogy megtaláljuk a bátor értelem az összetartás az együttérzés ellenszereit

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  30. hamlet
    “hogy megtaláljuk a bátor értelem az összetartás az együttérzés ellenszereit.”

    Kapásból pluszoltalak, holott az “együttézés ellenszereit” miatt nem kellett volna. Formáld át a mondatot, mert szerintem a vége ellentmond annak, amit írni akartál.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  31. Isten segítsen minket kedves mindnyájatokat hogy el tudjuk ép ésszel ép lélekkel viselni topzodó galád önkényüket hogy megtaláljuk a bátor értelem az összetartás az együttérzés ellen szereit buta gonoszságukra

    köszi persze kedves proaktiv
    üdv minden jót szeretettel

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  32. az ilyen eszementségek – mint ez a “vásárlás”- érdemi visszhangtalansága -most azonnal mondjon le bizalmatlansági indítvány a “kormány” ellen stb.- az irrealitást a bünözői életmód nyílt kinyilvánítását az elfogadhatóság szintjére emeli szürreálissá tébolyodottá teszi azt a viágot amelyet mindnyájan élünk-teremtünk
    ez LÉTRONTÁS ÉLETRONTÁS iszonyatos

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  33. Azt mondták a fiúk /lásd Varga !/,hogy nem lesz választási költségvetés.
    Lám nem is hazudtak,mert ehhez nem kellett nekik költségvetés sem.
    CSAK A FIDESZ lehet ilyen aljas és gátlástalan.
    Előre a hitleri úton !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos