Ronai and Ronai
AMERIKAI

Para-Kovács Imre: Szavazzon ránk, mert izé 2013. december 17. kedd 18:25

  • Hozzászólások(84)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Para-Kovács Imre: Szavazzon ránk, mert izé

Az utolsó választásmentes év utolsó napjaiban még mindig nem egyértelmű, ki lesz a Szezon Baloldali Hülye Politikusa, pedig voltak kiugró teljesítmények, de a bajai videóval, valamint az ásotthalmi polgármester-választással annyira belehúzott a Demokratikus Koalíció, hogy várok a fogadással.

Nyilván így van ezzel a Fidesz is. Szerintem, le sem hívják a CBA-tól és a Közgéptől a fekete kampánypénzeket, mert tökéletesen értelmetlen, majd csak elzakatol valahogy tavaszig a demokratikus mókavonat, aztán márciusban esetleg néhány plakát: Tényleg ezeket akarjátok kormányon látni? szöveggel, oszt jó napot.

Koncepciótlan, erőtlen és széteső ellenzék próbálja elhitetni magáról, hogy nemcsak a Simicska-Orbán kormány leváltására képes, de az azt követő kormányzásra is, bár ezt saját maga sem hiszi el. Ez így elég necces. Tudom, persze, hogy a lakosság érzelmi alapon Orbán-ellenes sokaságának tökéletesen elég lenne az is, ha minden úgy lenne, ahogy 2010-ben, és azelőtt volt, de ez baromság, mert 2010-ben egy kármentő kormány működött, saját képességeihez mérten sikeresen, azonban azt mégsem akarhatják a széles dolgozó tömegek (munkások, parasztok és a velük szövetséges munkanélküliek), hogy egy majdnem összeomló társadalom és gazdaság rekonstrukciójával folytassuk áldásos országépítő tevékenységünket, miközben természetesen a Fidesz négy évét kitöröljük emlékezetünkből.

Mert abban majdnem egyetértés van, hogy a Fidesz-kormány az nem volt, ez csak valami horpadás a tér-idő kontinuumban, becsapódó meteor fekete DNS-sel.

2013 utolsó napjaiban ott tart, és minden valószínűség szerint 2014 elején is ott fog tartani a magát következetesen, ám nem mindig értelmezhetően demokratikusnak és baloldalinak tartó ellenzék, hogy kivel szabad és kivel nem összefogni azért, hogy esetleg elinduljanak a választásokon. Mert ez sem egyértelmű, Ásotthalmon például elfelejtettek, lett is a községnek rendes fasiszta polgármestere, némi baloldali és demokratikus támogatással, mert a változás fontos, és így legalább a Fidesz jelöltje elbukott. Ja. Horthy is milyen jól megszívta a nyilas hatalomátvétel miatt, kacagott és tapsolt minden jóérzésű demokrata, leszámítva talán a tényleg jóérzésű demokratákat.

(Ilyenkor szoktam felsikítani, hogy itt mindenki megbolondult?!, de ennek tisztázásán már elég régen túl vagyunk.)

2014-től kormányozni kell. Abban az abszurdnak tűnő esetben is, ha a mostani ellenzék kerül hatalomra. Meg kell haladni a 2010-es, és az azt megelőző bénázást, fel kell számolni a máig is lappangó szocialista és velük szövetséges bűnözői köröket, aztán ki kell találni valami kormányprogramnak tűnő izét, ami megvalósulása esetén nem a baráti Fehéroroszország felé viszi el Magyarországot, hanem egyértelműen és határozottan Ausztria irányába. Ennek nyomát sem látom. Barátságos értelmiségi műhelyek elemezgetnek, keresik a megoldásokat, lehetőségeket mérlegelnek, miközben a politikai pártok még az alapszintű kommunikációt sem képesek elsajátítani, nemhogy jövőképekkel villognának. Köszönni nem képesek egymásnak tisztességesen, nyilván örömmel reájuk bízom az országomat. Majd biztos a választási győzelemtől hirtelen okosak és szakszerűek lesznek, most csak a stressz miatt tűnnek fogalmatlan állatseregletnek. Meg influenzajárvány is van. Ez a köd is lenyomja a politikust, a tévében is szarok a vetélkedők, a gyerek bukik félévkor, a pénz csak csordogált, ám szerencsére el nem apad, de legalább Gyurcsány szakácskönyve rendesen fogy.

A Fidesz négy éve alatt annyi magas labdát adott az ellenzéknek, hogy öt, találomra kiválasztott szántó-vető is képes lett volna nyerő ellenzéki stratégiát kidolgozni, ezek meg még mindig csak makognak. A rossz hír az, hogy az ellenzék jelenlegi állapotát szemlélve a következő négy év sem lesz elég eljutni az összetett mondatokig. Talán nyolc.

Kapásból fel lehet sorolni harminc ügyet, amelyek önmagukban is elegendőek lettek volna a kormány bukásához. Semmit sem kezdtek ezekkel, de ha próbálkoztak is, rosszul jöttek ki belőle. Amennyiben Orbán Viktor személyesen elsétálna az Andrássy út egyik végétől a másikig, és ellopná az összes valamire való épületet, már másnap kiderülne, hogy valamelyik gyurcsányista, bajnaista, mesterházysta vagy schmuckista házfelügyelőnek is jutott a szajréből 840 forint, ráadásul számla nélkül, és ezzel a hírrel lenne tele a lefizetett sajtó, minden nap hallanánk a tévében, rádióban, majd a következő közvélemény-kutatás kimutatná, hogy erősödött a Fidesz, hiszen ezek a bűnöző baloldaliak még akkor is lopnak, ha hatalmon sincsenek.

A baloldal részéről erre az a frappáns válasz, hogy kiáll valaki egy rosszul világított üreg elé, és arról siránkozik, hogy ő tulajdonképpen Antall József politikai örököse a szemén látszik, hogy várja Obamát, aki majd megmenti a magyar demokráciát.

Megyek kutyát sétáltatni, aztán majd szóljatok, drága baloldali, demokratikus és liberális barátaim, ha komolyan gondoljátok.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (97 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +115 ( 135 szavazatból)
Para-Kovács Imre: Szavazzon ránk, mert izé, 4.9 out of 5 based on 97 ratings

  • Hozzászólások(84)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

84 Reader’s Comments

  1. Kedves , jó Para, már 2oo6 . októbere óta tudjuk, hogy nem volt és nincs ellenzék.
    Csak abban lehet reménykedni, hogy egyszer mégiscsak kinyílik a valóságra a jószándékú tömegek szeme!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  2. Gyurcsányhályog van a szemeken !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -17 (49 szavazatból)
  3. Gonoszka!
    Gyurcsányozhatunk itt akár napestig, de akkor is látnunk kell, hogy ebben a nagy tespedésben, és önfényezésben, még mindig Gyurcsány az, aki lép. (néha)
    Kimondja amit ki kell( kivéve amit nem…),csak a cselekvés elmarad a kimondott gondolat mögött.
    Még most sem hiszi el, hogy ÍGY elmarad, mert lemarad az események mögött! Még mindig nem jutott el odáig, hogy ordítson.Még mindig hisz valamiben.(?)Csodák pedig nincsenek!
    Innen üzenem neki, hogy ” ne várd a májust, hiszen közeleg a tél”,és lépjen!
    .
    Annyi kihagyott magas labda, annyi sután elmondott igazság, annyi képmutatás az ATV-ben, nem tett jót neki!
    Ideje lenne felnőni végre egy további sorsunkat meghatározó lépésre!
    Én nem ragaszkodok Gyurcsányhoz!
    Aki hallja, adja át!
    Lépjen már elő valaki, és kellő rátermettséggel cáfolja meg azt amit Para is gondol a továbbiakról!
    Csak készüljön fel!
    Az aljasságokra,a csalásra, és az árulásra! Abban nagyok vagyunk…
    Azt sem bánom, ha Pityi Palkónak hívják, csak lássuk már végre, hogy elindul egy becsületes úton, és nem hagyja magát befolyásolni az őt körül dongóktól, akik sok esetben csak a szárnyát nyesegetnék.
    .
    Legyen demokrata, de ne csak hangoztassa, hanem cselekedjen aszerint!
    Legyen erős kezű, mert ezt az ordas sereget, akik most kormányoznak+ a szövetségeseit, csak vaskézzel tudja rács mögé kormányozni az ostorával, és a törvény erejével!
    .
    Legyen végre nyugodt életünk, mert ettől a permanens fülkeforradalomtól már herótja van mindenkinek!
    És ne halljunk már végre a politikáról, intézze úgy a dolgát, és az ország sorsát, hogy nekünk csak az legyen a dolgunk, hogy mindenki az erejéhez mérten hozzátegye a maga tehetségét az ország érdekében a dolgok jobbra fordulásához!
    A kutyát nem érdekelné, hogy ki ül a miniszterelnöki székben,meg a többi hatalmi ág székében, ha a dolgok úgy mennek, ahogy kell, és ne úgy ahogy most gyűlölettel telten,és kirekesztően!
    Tüntesse el a törvény erejével a fasisztákat, nácikat, és emberhez méltó életet tudjunk élni, ordas eszmék nélkül!!!
    .
    A szemekről nagyon hamar lehullna a hályog,ha ilyen ember lenne! De ne álmodozzak, mert ilyen csak a mesében van.
    A magyar nép még nem bűnhödte meg a múltat, mert szembe sem nézett vele, és sajnos ez határolja be a jelenét is.
    Mert mit érdemel az a bűnös, aki ellopja az alkotmányt, stb???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +57 (69 szavazatból)
  4. Az utolsó mondat megint közbeírás végett nem a helyén van. Elnézést érte!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  5. Én is épp a kutyàt készültem kivinni.
    Majd integetek , hàtha összefutunk .
    Valahol a Volga vagy a Dnyepr mentén…
    Sovàny vigasz, tudom, de legalàbb a ‘90-es évek az élhetô volt, ez talàn adhat némi reményt a ( tàvoli) jövôre nézve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  6. Számoljunk csak kicsit. Orbán és sleppje ellop mondjuk 400 milliárdot. Ha ezt kiosztanánk a 4 millió legkevésbé gazdag honfitársunk között, kint lennénk a vízből? Jutna fejenként 100 ezer. Talán egy kicsit melegebbet lehetne csinálni a télen.
    Belátó, és jószívű nép vagyunk. Az mondjuk nem szerencsés, ha a szomszédnak egy gombostűvel is több van, de szeretjük a vezírt, legalább neki legyen jó.
    Kedves honfitársaim. Járjunk Felcsút meccsre. Ha elég jók leszünk Viktor személyesen fogja elénekelni nekünk meccs előtt a Himnuszt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (20 szavazatból)
  7. ???
    Kedves Honfitársam!
    Orbánról annyit sem feltételezek, hogy a Himnuszt el tudja énekelni!
    Azt már tudjuk hogy a meghágós megy neki…Némi pálinka kíséretében…
    Énekeljen Ő csak a Felcsútiaknak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (26 szavazatból)
  8. Kedves Bumburi, itt nem a hogyan a lényeg, hanem az hogy megtisztel bennünket. A felé áradó szeretet, majd elfedezi a hibákat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  9. A parlamentben kell tönkre verni Orbán rossz bel ,kül, és gazdaság politikáját ,
    erre jelenleg egy ember képes,az pedig Gyurcsány Ferenc.Orbán nyílt szópárbajra képtelen .ezért támadják ilyen erővel –.Orbánnak mumusa.
    A legnagyobb ellenzéki pártról egy szót sem szólok mert csak begerjedek .
    Ha lesznek választások a DK támogatom hogy minél nagyobb légyszámmal legyen jelen a parlamentben.—Kedves pupu nehéz a választónak jól dönteni
    ha csak rossz portéka van a piacon.Ha Orbán nyer dögöljünk meg emelt fővel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (40 szavazatból)
  10. ???
    +++++++++++++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  11. Javítás

    Kedves Para

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  12. Kedves bumburi

    Mondj valamit mit nem látok jól??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  13. Szomjankórász

    Jó lenne már valami deus ex machina vagy bámilyen frappáns megoldás, ami megszabadít bennünket a csúti pszichopata rémtől.
    Ennek hiányában tekintsünk keletre: 4 éve karácsonykor szomszédaink önerőből kivetették maguk közül a Kárpátok Géniuszát.
    (Szeritem a csúti tébolyult sem golyóálló…)
    Magyar Targovistét!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  14. pecor
    Nem értem a kérdésed.Biztos bennem van a hiba, de akkor sem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  15. orbán politkai hulla

    A leggyávább magyar nácik
    http://444.hu/2013/12/12/a-leggyavabb-naci-tamadasok/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  16. bumburi
    .
    Szia!
    .
    “A magyar nép még nem bűnhödte meg a múltat, mert szembe sem nézett vele, és sajnos ez határolja be a jelenét is.”
    .
    Ez a lényege annak, amit írtál!
    .
    Ezerszer leírtam már én is, hogy értelmiség nélkül nem lesz változás, a nép pedig olyan, mint amilyen a jobbágyok voltak!
    Az értelmiség zöme Orbánt “imádó”, egzisztenciális okok miatt, ezért hallgat!
    A nép közel 4 év alatt semmiért nem ment az utcára, síránkozik betelefonálós műsorokban és ezzel ki is éli pillanatnyi dühét, majd örülnek, ha kapálhatnak az újjonan szervezett uradalmokban!
    A pártok pedig marakodnak a bársonyszékért, hiszen a megélhetésüket jelenti az a szék, a “jobbak” Brüsszelért epekednek, ill. a több ezres euros fizuért!
    Nem akarnak szembenézést talán még a haragos szomszédukkal sem, nem még a történelmünkkel, hiszen mi semmiért nem vagyunk hibásak ecc….
    .
    Ezek után, mit vársz Gyurcsánytól, akit rengetegen utálnak, akit le karaktergyilkoltak, na meg az “elmúltnyolcév”?
    A baloldalinak csúfolt média és újságírói, ott ócsárolják, ahol tudják, ha bejut a jövő a parlamentjébe, onnan talán jobban tud szemet “nyitogatni”, gondolom ez is a célja!
    .
    Ne várj senkitől semmit, mert változás nem lesz, a nép zöme elvan a mocsokban is sőt, tetszik is sokaknak, példa Ásotthalom!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  17. bumburi
    elnézést az írásom alatt ,látottakat, félre értettem,bocs.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  18. Olvassátok el, sokan olvassák el Debreczeni József könyvét, hogy annak, akinek még narancsos hályog van a szemén, végre látni tanuljon, lássa a kedves vezetőt és bándáját olyannak, amilyen és annak, ami.
    A könyv címe: A fideszes rablógazdaság.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  19. hangyácska
    Szia!
    Hát ezt is egyformán látjuk. Mint mindent évek óta. Sajnos…
    Egyébként Gyurcsány tudna tenni ellene!
    Támadni kellene már végre, és nem mentegetőzni!
    Miért nem torkolja le Kálmán Olgát azonnal? Miért nem támad a legkisebb jelzésre?
    Miért?
    Nem úriember módra kellene már régen beszélnie, hanem amúgy érthetően, nevén nevezni a dolgokat, minden színjátszás nélkül!
    Keményen, tisztességesen!
    Azért merik támadni, mert olyan, amilyen. Rosszul értelmezett demokrata…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (16 szavazatból)
  20. neveletlen
    Én már az elsők között túl vagyok az olvasáson ,Orbánnak ez a valódi élet útja ,csak a tolvajlás,nagy tételben ,haveri körben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  21. Jó, olvassunk. De ezt is olvassátok el:
    .
    Spiró György: Feleségverseny
    (Magvető Kiadó, 2009)
    .
    http://kiadok.lira.hu/kiado/magveto/index.php?action=konyv&id=139378308
    E-book változatban is kapható.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  22. Bumburi
    .
    Azért nem támadja vehemensebben az ATV üdvöskéit, mert akkor még ennyi megszólalási lehetősége sem lenne.
    Biztosan támadni fog, mint ahogy mondta is, parlamentáris erő lesz, ráadásul én úgy látom, hogy retteg attól, hogy nehogy “túlnyerje” magát, mert az korai lenne még neki.
    Szerintem, nem jött el még az ő ideje. bármit csinál támadják, hiszen magasan nagyobb elmével rendelkezik a most futottak még között.
    Okos ember nem kell ennek az országnak csak az aki közülük való, akinek csavaros észjárása van, na ezt most megkapták, el is viselik, tűrik a nyomort, éltetik a nácit! Ezek után nem kell várni Gyurcsányéktól országot rengető tetteket!
    .
    Ja, és a magyar liberálisokról még nem is szóltam, akiknek köszönhetően elpofátlankodhattak, hatalomba juthattak azok, akiket én utcaseprőnek sem alkalmaznék, bocs az utóbbiaktól!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  23. Tudjátok, kedves barátaim, nekem (is) tele van már a hócipőm az örökös gyurcsányozással. Persze, ő sem tökéletes politikus, messze nem az. De létezik ilyen egyáltalán? Szerintem nem. Mint ahogy tökéletes villanyszerelő, sebészorvos, feleség (vagy éppen férj) sem létezik. De Gyurcsány Ferenc legalább néhány dologban közelít ehhez. Például, sohasem “babrálta” a demokráciát. Aztán, olyan Magyarországot szeretne, ami nekem is tetszik (tudjátok, afféle európai országot). Amikor hatalmon volt, nem lopott. Kicsit sem. (Ellentétben utódával, aki nemhogy lop, de rabol, mégpedig ipari méretekben). És végül, de nem utolsósorban: képes arra, hogy felismerje, sőt, beismerje hibáit és tévedéseit.
    .
    Igen nagy dolog mindez a mai cudar, ínséges idokben, nemde, kedves olvtársak?
    .
    Vagy van jobb ötletetek???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (35 szavazatból)
  24. Observer +++++++++

    Útálom az összeesküvés elméleteket ezért most még csupán a kérdéseket teszem fel.
    Mi a közös bajai és az ásotthalmi ügy között?
    Mindkettőt a DK-ra akarják húzni .
    Milyen szerepe volt bennük ? Semmilyen.
    Mit akarnak ráégetni? A bajainál, hogy ők voltak akik csaltak, az ásotthalminál, hogy ők voltak a hibásak a választás eredményéért.
    Mindezt egy előre végiggondolt startégia mentén.
    Mit csinál az ATV ? Most teszi elfogadhatóvá Torockait az MSZP-ből átlépett
    DK-s megnyilatkoztatásával és a jelentéktelen téma napirenden tartásával.
    Miért most léptek át? Mért nem maradtak és állítottak saját jelöltet?
    Ezeket a kérdéseket még véletlenül sem teszik fel.
    Csapdát állítottak mindkét esetben a Dk-nak. S többen asszisztálnak ehhez.
    Ezen a forumon nem kellene…
    KInek jó Gyurcsányék égetése? Kik vannak a háttérben?
    Kinek az érdeke?
    A népnek nem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (34 szavazatból)
  25. Zero Dark Thirty

    Para, b+, te sem látsz tovább az orrodnál. Ha összemosod a DK-t a többi kretén, őfelsége ellenzéke párttal, az pont ugyanolyan ostobaság, amilyen a klasszikus gyurcsányozás (ami szintén nem áll tőled távol). Szentelhetnél a legközelebbi ellenzékgyaluló megnyilatkozásodban egy-két bekezdést a saját szerepednek a gödör magunk alatti továbbásásában.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (35 szavazatból)
  26. Zero Dark Thirty, b+, b-, b(-1)^(1/2), te még odáig sem látsz?
    Hol mosta össze?
    Ez egy helyzetfestő írás, melyben a szerző hangulatának megfelelően szedi össze benyomásait.
    Nem politikai elemzés (bár azoknál sokkal többet mond).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -9 (17 szavazatból)
  27. Observer, tökéletes feleség nem létezik? Ezt te ki mered jelenteni? És nem tökéletes a te feleséged? Ha egy csöppet is tökéletlen lenne, akkor most azt írnám neked R,I.P.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (6 szavazatból)
  28. Observer

    Gyurcsányt lehet szeretni nem szeretni,egy fontos ,hogy demokrata és európa
    felé akar menni,úgy látom és hallom a beszédeit,hogy tanult a régi hibáiból.
    Valaki nevezzen meg jelenleg jobbat,
    S jól vegyük figyelembe,kormánya hátterét,és európa leg böszmébb volt éllenzékét.Támadták minden oldalról

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (26 szavazatból)
  29. Gonoszka, az enyém sem tökéletes. Ha az lenne, valószínűleg nem jött volna hozzám feleségül… :-) De hozzám jött! 42 évvel ezelőtt! És ez így van jól…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  30. “Meg kell haladni a 2010-es, és az azt megelőző bénázást, fel kell számolni a máig is lappangó szocialista és velük szövetséges bűnözői köröket…”
    És azzal a lendülettel keblünkre kell ölelni a “demokrata”/kapitalista és velük szövetséges bűnözői köröket…
    Már önmagában az úgynevezett demokrácia (ami soha nem létezett) és a kapitalizmus, így együtt, fából vaskarika. Olyan mint a népi demokrácia-proletárdiktatúra kettős volt.
    “…aztán ki kell találni valami kormányprogramnak tűnő izét, ami megvalósulása esetén nem a baráti Fehéroroszország felé viszi el Magyarországot, hanem egyértelműen és határozottan Ausztria irányába.”
    Igen, mert a keleti irány kapitális baromság, a nyugati meg kényszer (miszerint: a kisebb rossz). Ha a szerzőt kellőképpen megsétáltatta a kutyája, és ezt kipihente, gondolkozzon el 10 percig azon, hogy jelenleg létezik-é jó (miszerint: használható) irány…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  31. Még: Nem egészen értem a szerző Gyurcsány fóbiáját. Nevezett, számtalan hülyesége mellett, egyike volt az elenyészően kevés (3 db) nem csirkefogó miniszterelnöknek. És ez nem kevés ebben a véráztattában…)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (29 szavazatból)
  32. Maradéktalanul egyet kell értsek Parával, azzal a kiegészítéssel, hogyha csöndben tudnának maradni, akkor már többet rombolt volna a Fidesz a saját imidzsén és előbbre tartanánk. De nyelvelnek, zsibongnak és minden megszólalásuk (túl azon, hogy stilisztikai okokból azonnal a távirányítóhoz kapok) öngól, szellemi szegénységi bizonyítvány önmagukról, ja és halálosan uncsi. Egy elmebeteg áll szemben több gyenge elméjűvel. 8+8 év az életünkből a semmire. De magunkhoz se legyünk kíméletesek. Az MSzP-ről már 12 éve lehetett látni, hogy ennyit tud. Gyurcsány kicsit felturbózta őket, aztán túlmozogta magát. (meg löktek is rajta rendesen.) De amikor ólajtó módján elterültek 2010-ben, miért nem követeltünk ki magunknak egy hitelképes ellenzéki garnitúrát. Mert lusták vagyunk és azt várjuk más csinálja meg helyettünk. Most megint el lehet gondolkozni majd tavasszal, mert ezek a Szanyik és Horváth Csabák, Mesterházyk ‘18-ban sem lesznek se értelmesebbek, se érdekesebbek. Így jártunk, ez lett az életünk, mert hagytuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  33. Nincs senki Magyarországon aki normális hozzáértő kormányzásra lenne képes, de nincs is olyan nép sem aki ha lenne is ilyen személy vagy párt, akkor képes lenne felismerni és rájuk szavazni.
    .
    Nincs olyan nép sem aki összetartana legalább egy bojkottban, sem olyan akik ha lenne is normális vezető, képesek lennének hatékonyan, eredményesen, szervezetten, és produktívan dolgozni, ( a napi 14 óra szervezetlen improduktív robot az nem ugyanaz, az nem elég és nem emel fel) valamint kialakítani egy humánus, antiszemitizmus, rasszizmus és fasiszta ideáloktól, és gyűlölettől irigységtől mentes társadalmi légkört.
    .
    Az egyetlen megoldás amit látok, a római megszállás társadalmi mintája. Magyarországot teljes felügyelet alá helyezni és választást adni nekik, vagy maradnak olcsó rabszolgák örökre, vagy hajlandóak végre tanulni és felelősségteljesen, értelmesen, körültekintően vezetni az életüket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  34. Ok Eagle adtam egy pontot, de a kerdes az hogy ki vallalja fel azt a lehetetlen feladatot hogy MO-ba egy kisz eszt demokraciat leheljen bele. Amelyik nep nem tudja kiharcolni maganak a jobb remenyteljesebb jovot, az meg is erdemli hogy szivjon. MO csak azt kapta amit erdemelt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  35. @CommonSense
    .
    Nem tudom a választ. talán senki. Mély sóhaj, huhhh. Gondolom talán ez lehet az egyik oka, hogy beengedik magukhoz akik még hasznosak lehetnek számukra, (5OO OOO kivándorló) és szépen végignézik, ahogy Orbán kiirtja a saját országát, max. tervet készítenek arra az esetre, ha túl messzire menne és EU nemzetbiztonsági kockázattá válna. Nem kell háború, Orbán ingyen és bérmentve elvégzi a piszkos munkát.
    .
    Félek, hogy azt kell mondjam, Magyarország csak szálka és kellemetlen velejáró az EU szemében, inkább szabadulnának tőlünk.
    .
    Nem lepne meg ha visszaállítanák a vasfüggönyt. De valamilyen izolálásra számítok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  36. Megképzett előttem Orbán sétája az Andrássy úton…Hogy is lenne ez? Egy szál egymagában sétálgatna? Vagy elöl a cöfösök, hátul a tekesek, az oldalszárnyat pedig gimnazisták védenék ovis segédcsapatokkal?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  37. Csacsicska Tamás

    Observer (és többek):
    .
    Gyurcsány valóban jó ember, biztosan tisztességes is – de miniszterelnökként megbukott. Mert nem tud vezetni.
    .
    A vezetés egy szakma, pontosan olyan, mint a villanyszerelő – legfeljebb mások a szabályai. Sem a magyar politikusok, sem a magyar vállalkozók nem tudnak vezetni. Mind az üzleti életben, mint a politikában a személyes kapcsolatok számítanak – ami 250 évvel ezelőtt hasznos lehetett, ma már nem az. Gyurcsány sem tudott vezetni, Orbán sem tud, a többiekről már nem is szólva.
    .
    Szóval Gyurcsánynak szép elgondolásai vannak, de nem tudja őket megvalósítani. Ezért zsákutca a személye.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -12 (20 szavazatból)
  38. http://jovaros.blog.hu/2013/12/17/a_v_asott_ha_ta_lom

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  39. A Fidesz négy éve alatt annyi magas labdát adott az ellenzéknek, hogy öt, találomra kiválasztott szántó-vető is képes lett volna nyerő ellenzéki stratégiát kidolgozni, ezek meg még mindig csak makognak.
    ++++++++ a tizediken

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  40. Tisztelt Para-Kovács Imre!
    Tudom, hogy a Gyurcsány Önnek is vörös posztó, mint általában a belvárosi értelmiség számára. Esetleg ha megpróbálna az ásotthalmi eseményt szemellenző nélkül látni, talán észrevenné, hogy nem véletlen dolgok történtek. A nyilasra szavazó DK.-ok érdekes módon egy hónapja léptek át az MSZP-ből a DK-ba. Ezután támadt az ötletük, hogy egy terroristára szavazzanak a választáson. Nem lehetséges, hogy egy küldetést teljesítettek?
    Egyébként általában minden írásával egyetértek, de ez nem az.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  41. neked5gigabájt
    2013. december 18. szerda
    08:09
    Pont erre gondoltam!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  42. “Ha Orbán nyer dögöljünk meg emelt fővel.” +++++
    “Egy elmebeteg áll szemben több gyenge elméjűvel.+++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  43. GyF legnagyobb hibája is nagyságrenddel kisebb, mint a körösztapa legkisebb gaztette. :(((((((((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  44. Para nem barométer, hanem hőmérő. Annak viszont kitűnő. Az előrejelzés más szakma. Én speciel úgy látom, hogy a teljes összeomlás nélkül nem lesz kibontakozás. Ez az egyetlen módja, hogy a politika jelenlegi sötét és/vagy alkalmatlan figurái eltűnjenek a színről és helyet adjanak másoknak. Ez persze csak a felszín, a lényeg, hogy a fejekben sem lesz másképp rend. (És még úgy sem biztos.) Az összeomlás nem azért következik be, hogy legyen kibontakozás, hanem a gazdaság és társadalom belső törvényszerűségei okozzák. Az összeomlás tehát feltétele a kibontakozásnak, de nincs közöttük okszerű kapcsolat. Ugyanakkor az összeomlás feltétele, de nem garanciája a normális kibontakozásnak. A romokból nemcsak demokráciát, hanem újabb maffiaállamot is lehet építeni, erre láttunk már néhány példát a világban. Nincs okunk türelmetlenkedni, a negyven év sivatagi vándorlásból még csak bő 23 év telt el, és sokan élünk a régiek közül. Más – pesszimista – megközelítésben a negyven évet az orbánfasizmus bukása után kell majd számítani…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  45. Nos, Para para-igazságaiból számomra egy dolog jön ki (mások para-igazsága is ezt erősíti): számot vetve a demokratikus ellenzéki erők minőségével, minden hibája ellenére is “egy emberként” beállok a DK mögé. Ez az egyetlen lehetőség maradt. Ez eldőlt, ezen már semmi nem fog tudni változtatni.
    Ha holnap elkezd másképp beszélni a MA-Együtt-SZOP, az is teljességgel irreleváns lesz, merthogy mára hiteltelenné váltak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  46. Csacsicska Tamás
    “Gyurcsány valóban jó ember, biztosan tisztességes is – de miniszterelnökként megbukott. Mert nem tud vezetni.”
    .
    A “nem tud vezetni”-re a miniszterelnöksége utáni friss ellenpélda a DK felépítése, összetartásuk és a párt tagjainak számokban is megmutatkozó emelkedése. Vagy mégis tud vezetni, feltéve, ha belülről nem gáncsolják szakmányban?
    A tények ismeretében revideálni kellene az elhamarkodott fenti kijelentést.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  47. Gonoszka ! Dec.17.
    Te nem gonosz vagy hanem mérhetetlenül tájékozatlan és tulajdonképpen buta is !
    Csak meghallod hogy Gyurcsány és már működik a Pavlovi reflex – elvégre ezekre az idomítható “jópolgárokra” van szüksége a családok kormányának: Hajrá Magyarország !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  48. Tessék írni egy táblázatot:
    egyik rubrika GYF, másik rubrika 3xbóvlis, aztán alá lehet felsorolni a hibákat, az ország és az emberek ellen elkövetett gaztetteket, talán az segítene, hogy tisztább legyen a kép!
    -
    Szerencséje a Fidesznek, hogy nem a Fidesz az ellenzékük!
    Itt már vér folyna…mert a b közép nagyon felháborodott volna!
    -
    A 3 millió ember mnyp-i 3 ezer milliárdjának elvétele sem történhetett volna meg, mely a jövőbeli nyugdíjuk lett volna, a rokkantak, a rendvédelmiek nyugdíjazásával kapcsolatos történések, Alkotmányunk szétverése, a gránitba vésett, 6x módosított tákolmányozás, bírósági perek áthelyezése, a földmutyi, trafikmutyi, játékgépmutyi, Köz(gép)társasági koleszosok lenyúlásai, a stadionépítési lenyúlások és sorolhatnám!
    Akinek közben nem fordul fel a gyomra, sorolhatja tovább…
    Nem is értem, ezek után azt állítani, hogy ezek mind egyformák?!
    Horn Gyulának is volt 2/3-a, de nem élt vissza vele, csináltak egy Bokros-csomagot, hogy a narancsék osztogathassanak Kaya és Josipon keresztül, 12 Államig Gazdsaságot is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  49. Okt. 23-án beszédet tartott a kontár az ország egyik felét ráuszítva a másikra – kell még belelő négy év, hogy tisztább legyen a kép!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos