Ronai and Ronai
AMERIKAI

Újabb rezsikamun dolgozik a Fidesz 2013. december 14. szombat 11:21 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(61)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Újabb rezsikamun dolgozik a Fidesz

Budapest – A rezsikamu folytatódik, az emberek átverése korábban soha nem látott magasságokba szökött. Németh Szilárd és Rogán Antal újabb rezsicsökkentésen töri a fejét. Közben, hiába a kozmetikázott statisztikák, Magyarország a régió öt legszegényebb állama közé küzdötte le magát. A foglalkoztatottság továbbra sem nő, az államadósság viszont a megszorítások ellenére is növekszik.

„Két sikeres rezsicsökkentés után érdemes meglépnünk a harmadikat is, a frakcióvezető már dolgozik is rajta” – fogalmazott Orbán Viktor a Polgári Magyarországért Díj átadási ünnepségén, a budapesti Erkel Színházban, ahol az idei dunai árvízi védekezésben részt vevők közül ismertek el többeket is a kitüntetéssel.

Orbán Viktor beszédében azt mondta, hogy éppen az árvízi védekezésben megmutatkozó példátlan összefogás pillanata volt az, ahonnan „újra hinni kezdtünk abban, hogy mi, magyarok lehetünk erősek és sikeresek”.

Amikor pedig az Európai Unió egy újabb igazságtalan támadásra készült a rezsicsökkentés miatt Magyarország ellen – folytatta -, betört az országba az évszázad dunai árhulláma, és a magyarok kétheti szakadatlan küzdelem során legyőzték a természeti csapást.

Nehéz eldönteni, vajon Orbán elhiszi-e az általa kitalált hazugságokat, vagy magában legbelül jól szórakozik, hogy már megint jól átvágta ezeket a szegény magyarokat. Amikor ilyen mondatokat mond, mint például, hogy „sikerült kimenteni Magyarországot a pénzügyi csődből, megindult a növekedés” akkor komolyan el kell gondolkodnunk azon, vajon a magyar miniszterelnök ura-e még a szavainak.

A kérdésben benne van a válasz.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (33 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +42 ( 50 szavazatból)
Újabb rezsikamun dolgozik a Fidesz, 4.9 out of 5 based on 33 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(61)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

61 Reader’s Comments

  1. Tudjátok pajtásaim,én a világ végén élek,ez a falu a 3 legkisebb között van, és már innen is elkívánkozom, szeretnék, egy Mars expedícióra vállalkozni. De mi lesz a Mutterral, a kutyákkal,.Persze a minuszolók azt javasolnák, hogy akasszam fel magam,nem, ez nem így működik.Előbb megvárom ,amint a szittyamagyarok, Hucul lovacskáikkal álmodva,elhunynak.Utána leittasodok, és kilőhetnek az űrbe. Bár attól félek, hogy a hold magasságában,egy használaton kívüli, Orosz műhold ablakából, A MAGYARORSZÁG JOBBAN TELJESÍT! felirat fogad, és zsigó róbert integet, szar az egész. Ja! asszonyt kifelejtettem, morvai hisztinát kívánom ,végtelen utamra

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  2. Vicsi, kérdezed, miért birka a magyar.
    Mert birkának nevelték, arra szocializálták, hogy kizárólag engedelmeskedjen, és ne gondolkozzon. Ugyanúgy, ahogy most annak akarják nevelni. Ne gondolkozzon, csak bégessen. Vagy szavazzon. Arra, akire a kolompos birka (vezérürü) mondja. Mert egyszerűbb is a vezérürü után menni, ahhoz nem kell agy, nem kell figyelni másra, csak a kolomp hangjára.
    Emiatt azután mindig önmaga ültet saját nyakába valamilyen diktátort.

    Amikor a magyar felemelte a fejét, akkor nagyon gyorsan beverték. Ha nem akart örökké kapni a fejére, hát behúzta, mert “jobb a békesség”. Hogy ez a békesség a pusztulásba vezet, a nyájat nem érdekli.
    Akit érdekel, az kilóg a nyájból, elüldözik, elpusztítják.

    Aki ma nem akar birka lenni és meg is teheti, távozik az országból.

    Érdemes Ady-pubicisztikát olvasni, sok-sok minden a mai viszonyokra illik abból, amiről ír.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  3. Kedves Csipcsirip,
    2013. december 14. szombat 16:46
    Igen, vannak kötelezettségeik a közműszolgáltatóknak, de mint Te is írtad, a fidesz már többszörösen felrúgta a megállapodásokat a másik oldalról. Ámde, mint írtam, hibaszázalék. Egy beruházásnál nem kell a +/- 5%-os eltérést magyarázni, ennyit lehet tévedni. Jó ötletnek tűnt Magyarországon beruházni, de nem jött be. Egy nemzetközi cég ezt be tudja nyelni, nem mintha nem fájna, de küzdeni nem fognak.
    Orbánék ott tévednek, hogy amint állami kézbe kerül minden közműhálózat – és ki más kezébe kerülne, mert az állami tulajdonú, állami üzemeltetésű hálózatokat nem terheli méterenkénti 125 Ft közműadó, minden mást igen – akkor szépen le is fognak amortizálódni. Nem lesz aki tolja a fenntartásba a pénzt, amellett, hogy közben a hasznot meg lapátolja kifelé.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  4. T neveletlen!Nem értem,tehát ha egy bokszoló, kap a pofájába,akkor adja fel a meccset? Most tényleg nem értem.Tehát ha pofán (moderálva), akkor könyveljem el hogy pofán (moderálva)? Na jó, egy társadalmat nem lehet személyenként megítélni,de a társadalom, csak ,személyekből áll.És ha ez a társadalom,pofán (moderálva) után, azt mondja hogy ők az erősebbek, akkor vége a dalnak.”"

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  5. girbegörbe 16:17
    Ettől kezdve jobban figyellek: Érdemes!
    Nem megyek vele semmire, de azért mégiscsak leírom:
    a többi vita parttalan.
    Menjünk tovább!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  6. .
    .
    nem olyan ez a két rothadék fideszállat a képen, mint az ötvenes évekből egy rákosista mindenre képes pártfunkci?
    ráadásul ezzel a rövidre, mondhatni katonásra nyírt hajjal amolyan magyar maffiózóként már a látvánnyal is megfélemlíteni, fenyegetni akarnak.
    .
    DE!
    .
    én erre azt mondom:
    .
    jó lesz ez a hajviselet majd ott a táborban életük végéig! remélem sokáig fognak ott rothadni, s éhbérért rabszolgaként robotolni a fattyaikkal, szutykaikkal, rokonságukkal együtt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  7. csakigazatmondo 2013. december 14. szombat 16:08
    oldster 2013. december 14. szombat 18:34
    .
    A hozzászólásaitok – tagadhatatlan.

    Most próbálok lépni variálni megérteni.

    A.// Kóros elméjűek megkaparintották az országot és romlásba döntik esetleg háborút provokálnak ?
    .
    B.// A kóros elméjűeket háttér erők felhasználják és maguk előtt tolva megvalósítják terveiket ?
    .
    C.// Nácik munkában, céljuk a roncsolás és háború ?
    .
    D.// A Fidesz mag egy helyi végrehajtó ága egy nemzetközi maffia szervezetnek amelynek ők maguk is szerves részei, kiszolgáltatottjai és félnek a hatalmas szervezettől ?
    .
    E.// Más ország, vagy országok megkísérelik kivitelezeni Magyarország teljes felszámolását, a lakosság likvidálását vagy hatástalanítását és rabszolga sorba döntését, mert bár a területet stratégiailag elfogadhatónak tartják az ott élő magyarokkal nem tudnak mit kezdeni ? Ennek az eszköze Orbán és társai??
    .
    F.// Idegen maffia, üzleti, vagy politikai hatalmak állnak a háttérben ?
    .
    G.// Merre vezet a pénz útja, mely országokban mossák tisztára, milyen bankok érintettek ? ( ne feledjük Orbán bankok elleni hadviselését amely nem más mint a bankszektor és a pénzügy terep újraszervezése).
    .
    H.// Kik vannak a beléptető és kik a likvidálandók listáján? Kiket milyen csoportokat esetleg terrorista csoportokat vont bele Orbán a játszmába, folytat-e titkos és tiltott kábítószer és fegyverkereskedelmet? Adott-e át bármilyen bizalmas információt nekik vagy esetleg hirtelen támadt jó barátjának Kínának?? Folytat-e az Orbán kormány üzleti vagy politikai célú nemzetközi kémkedés, eladja-e az adatokat más országoknak??
    .
    I.// Ha a fentiek közül bármelyik igaz, miért Magyarországra és Orbánra esett a választás ,
    .
    K.// Mi a forgatókönyv a folytatásra az ország és a gazdaság lebénítása megsemmisítése után ?
    .
    L.// Milyen stratégiai, gazdasági és politikai szerep vár Magyarországra az EU-n és a világon belül, ha a művet véghezvitték ?
    .
    M.// Ami történik az a nagyhatalmak, EU, Orosz, U.S.A. tudtával és beleegyezésével folyik vagy renegát kísérletek?? Ez esetben lehetséges-e, hogy ezek gazdasági, politikai, társadalmi, vagy nemzetbiztonsági kockázati tényezővé váljanak akár más országok, akár üzleti körök vagy társadalmi irányító csoportok vagy rivalizáló szindikátusok számára és külső beavatkozásra kerüljön sor??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  8. Kedves Tibor!
    2013. december 14. szombat 23:58
    Feladom, ne elmélkedjünk erről tovább, de véleményemet fenntartom.
    (Itt van a két kereskedelmi TV is. Egyik már feladta és állítólag folyamatban van az adásvétel, a másik berakott egy fél-bátor módon egy késő esti bátrabb híradót.).
    egyik módszer sem vezet sehova. Vagy bátran vagy sehogy sem érdemes.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  9. a ki áll mögöttük kérdéskört szerintem így / is / értelmezhetitek Hamvas -Henoch alapján : antikrisztus 666 a Gonosz a személytelen a nemlétező a valótlan a szellemtelen
    Apokalipszis a sötét semmi a rém az őrület – akiben ez teljesen átveszi az irányítást az sötét lesz és bőszült és gonosz és aljas és fantaszta és hazudik és teljességgel megszólíthatatlan – és ” ez” többé kevésbé mindannyiunkban megjelenik , tehát a ” birkanép”-ben is -tehát elfogadja -mintha az gondolná : elfogadom mert az ő helyében én is ezt tenném -dúlnék fosztogatnék én is –
    ezért nem mozdul senki – istenélménye nincs de démonélménye van .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  10. Vicsi, nem azt írtam, hogy birkává kell lenni.
    Csak leírtam, hogyan jellemezném magyar honfitársaim nagy részét.
    (Bízni szeretnék benne, hogy nem a többségét.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  11. Sajnos a magyarok többsége jobbágylelkületű. Nem szeret, nem tud gondolkodni, örül, ha megmondják neki merre kell menni, mit kell csinálni, kinek kell a kezét megcsókolni a pár lehullatott morzsáért.
    Át lehet verni pl. ezzel a rezsi humbuggal is! Nem veszik észre, hogy a nagy erőkkel reklámozott “rezsicsökkentés”, csak a rezsi (fűtés, világítás, víz, gáz, bankköltség, ingatlanadó, közös költség, benzin, gépkocsiadó) egy részét csökkenttetik, más része pedig növekszik (pl. bankköltségek), így összességében még rosszabbul is járunk.
    Csak hát bele kéne nézni a pénztárcába, és gondolkodni, miért apad gyorsabban, mint korábban?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos