Ronai and Ronai
AMERIKAI

Rekordszinten a magyar államadósság 2013. december 15. vasárnap 9:47 Forrás: AN, DK

  • Hozzászólások(29)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Rekordszinten a magyar államadósság

Budapest – Ismét vesztésre áll Orbán Viktor kormány az államadósság elleni harcban. Pedig mindent bevetettek, még a statisztikákat is kozmetikázzák, ráadásul az alaptörvénybe is beleírták, hogy az államadósságnak csökkennie kell. Az államadósság azonban úgy tetszik, nem feltétlen és odaadó híve a Nemzeti Együtthülyülés Rendszerének, hiába írja elő a kormány, hogy kötelező neki csökkenni, ő nem akar.

Orbánék papagájkommandója majd ezt is megmagyarázza valahogy, sőt, a kormányhoz messzemenőkig lojális sajtó nyilván úgy tesz majd, mintha soha nem is lett volna fontos, hogy csökkenjen az államadósság. Sőt, az sem kizárt, hogy találnak majd néhány olyan országot a sikeresek közül, ahol szintén nőtt az államadósság, és akkor majd lehet szépen velük példálózni, hogy lám.

Orbántól még az is kitelik, hogy előáll egy olyan közgazdásszal, aki elmagyarázza majd az embereknek, hogy az államadósság csökkentése nem feltétlenül jó dolog, sőt, vannak helyzetek, amikor kifejezetten káros.

Orwell meg forog sírjában. Ő még azt hitte, csupán a fantázia szüleménye az általa leírt gondolat, hogy semmi sem változik olyan gyorsan, mint a múlt. Orwell nem ismerhette Orbán Magyarországát, ahol bármely elmebaj bármikor valósággá válhat.

Az a helyzet, hogy minden korábbinál több, 22728 milliárd forint az államadósság, amelynek GDP-hez viszonyított aránya is magasabb lesz az év végére, mint tavaly – hiába tiltja ezt az alaptörvény. Ráadásul a nyugdíjvagyon elrablása nélkül a GDP-nek nem csak a 80, de a 90 százalékát is meghaladná. Orbán e tekintetben a következő tíz kormány kezét meg kívánta kötni az alaptörvénnyel – de a sajátjáét, úgy látszik nem.

Aligha csodálható hát, hogy a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő szembement Matolcsy Györggyel, és megerősítette a magyar államadósság befektetésre nem ajánlott, bóvli besorolását. A magyar adósságot mindhárom nagy hitelminősítő továbbra is a bóvli kategóriába sorolja.

Varga Mihály négy éve, még ellenzéki politikusként azt hirdette: kormányra kerülésükkel annyira javul majd hazánk megítélése, hogy az adósság finanszírozása évente 400 milliárd forinttal olcsóbb lesz – ennyivel több jut tehát majd gazdaságélénkítésre, oktatásra, nyugdíjakra. Aztán a Fidesz hatalomra került, az adósság finanszírozása pedig lényegesen drágább lett.

Az adósságot valóban csökkenteni kell, ez azonban nem a gazdaság szereplőinek módszeres fosztogatásával érhető el, hanem józan és következetes gazdaságpolitikával, visszanyerve a fogyasztók, a befektetők és a nemzetközi pénzpiac bizalmát.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (45 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +79 ( 81 szavazatból)
Rekordszinten a magyar államadósság, 5.0 out of 5 based on 45 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(29)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

29 Reader’s Comments

  1. Ilyen nincs! A saját alaptörvényük fog vissza pofázni nekik!
    Nekik, amikor minden mutató azt jelzi, hogy Magyarország jobban teljesít!
    A csúcson van…
    Kívánom nekik egyenként, hogy így érjenek ők is a CSÚCSRA!
    Ráadásul a hitelminősítők sem álltak vigyázzba Eltolcsi előtt! Hát micsoda világ van itt kialakulóban?
    .
    A kormány gazdaságpolitikáját naponta érezzük.Egyre jobb, mert minden negatív mutató emelkedik.Már mindenből több van!
    Hiány, szegénység, éhezés, öngyilkos! Hát mi kell még ennek a népségnek?
    Semmi nem elég?
    A kommunikáció igazodik Eltolcsi eszéhez. Szerinte a negatív növekedés is növekedés!
    Az a hülye hiány sem fogad már szót! Hiába mondják neki varázspálcával a kézben, hogy csökkenj, esze ágában sincs szót fogadni!
    Orwell?!
    Ugyan kérem! Csak jelenthet ezeknek a brigantiknak!
    .
    Én a NAV helyében megkeresném azokat a hiányzó milliárdokat! Sőt! Még vagyonosodási vizsgálatot is tartanék a fejétől kezdve, a talpáig! Számlával igazoltan a vagyonokat, fillérig!!!
    De hát ez csak álom!
    Nehogy elvárjuk már ettől a műintézménytől, hogy ne úgy működjön, ahogy parancsba kapta!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +39 (49 szavazatból)
  2. Az államadósság a rossz gazdálkodás vagy a szándékos államadósság növelésére való törekvés eredménye?? Elvileg az utóbbi őrültségnek hangzik ezért fel sem merül a gyanú, hogy bárki is vizsgálódni kezdjen.
    .
    Ismerve Orbánék népirtó és és rablógazdálkodását nálam igenis felmerül a kérdés, hogy a szándékos eladósítás, az IMF el való szakítás, lehet e egy másik, ördögi pénzügyi és politikai stratégia szerves része amelyből ők megpróbálnak személyes hasznot húzni, főleg ha ez egybeesik az eredeti tervükkel, Magyarország teljes leamortizálásával, megsemmisítésével.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +39 (43 szavazatból)
  3. A növekedés = csökkenés!
    Aki nem hisz szeretett vezérünkben, az áruló, sőt komcsi.
    Szeretett vezérünk meg tegnaptól úgy gondolta, hogy ő a legnagyobb szocdem.
    Ez nem vicc, ezt Hegedűs Zsuzsa hirdette ki a Heti Válasz nevű kormánylapban.
    Coki a mindenféle, magát szocinak mondó pártnak.
    A Főnök a legnagyobb.
    - liberális
    - konzervatív
    - keresztény
    - szociáldemokrata
    Mikor melyik ing van rajta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +41 (45 szavazatból)
  4. http://nepszava.hu/cikk/1005551-csak-a-halott-jobboldali-jo-jobboldali
    -
    A múltat végképp eltörölni….beszél a vezír és a saját ocsmányságát próbálja rákenni másokra!
    Na igen, az internetizé viszont nem felejt és többen szintén nem!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (31 szavazatból)
  5. A kormány minden vonalon rosszul teljesít, mégis “dolgozhat” tovább.
    Egy alkalmazott, ha rosszul dolgozik, felmondanak neki.
    Egy kormánynak nem lehet akkor sem, ha hanyagul, kárt okozva végzi a rábízott feladatot, ha az ország állapota minden vonatkozásban hanyatlik ?
    Meg kell várni mandátumának lejártát, akkor is, ha közben olyan mélységbe zuhanunk, hogy megint csak nagy áldozatvállalások árán juthatunk ki?
    Milyen törvényeink vannak?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (36 szavazatból)
  6. Eagle 2013. december 15. vasárnap 10:58
    .
    “Az államadósság … a szándékos államadósság növelésére való törekvés eredménye??”.
    .
    Az eddig tapasztaltak alapján hajlok arra, hogy ez így igaz. Mármint a szándékosság.
    S ha ez így van, még belegondolni sem merek, mert csak annyi látszik, hogy ha megvalósul, akkor valami szörnyűség következik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (25 szavazatból)
  7. Mert negatívan álltok a dologhoz! Ha például nem 303 forintos, hanem 265 forintos euró-árfolyammal számolunk, akkor ez az adósság sokkal kisebb. Na!
    (Ja, hogy az árfolyam 303,24 Ft? Abcúg világgazdaság!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (24 szavazatból)
  8. Most, hogy megtudtam: holnap megyek a birosagra beperelni oket az alaptorveny be nem tartasaert, mivel tulleptek az ott meghatarozott merteket.
    Eleg friss meg ez a torveny: a birosagok ezek alapjan ugyan mikor iteljenek, ha nem mindjart az elejen?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (26 szavazatból)
  9. Eagle
    .
    Lehet, hogy amikortól Orbánban megvilágosodik, hogy mennie kell, akkortól már szándékosan az ország tönkretételére játszik, hogy “megbüntesse” az őt elzavaró tömeget, mármint hogy “ezt érdemlitek, ha nem tudtátok megbecsülni, amit értetek tettem”?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (26 szavazatból)
  10. "tisztelthölgyeimésuraim"

    .
    .

    Az IMF-től megszabadítva megszabadultunk a 3%-os kamatra kapható hiteltől ís. Helyette jöttek az államkötvénynek titulált államkölcsönök 9%-ra, amelyre a diktátor propaganda gépezete szerint óriási a kereslet, ami csoda lenne, ha nem lenne, hisz ekkora kamatért már a sivatakba is érdemes homokot hordani. Az viszont már egy másik kérdés, hogy mennyit ér Orbanisztán garanciája egy befektetőnek. Egy olyan állam garanciája, ahol semmi nem növekszik, a munkanélküliségen kívül… (a közmunka nem számítható értékteremtő munkának). Ki és mi fogja kitermelni ezt a dósságot a kamataival együtt ?!
    .
    Egy kérdés:
    Lehet hogy a befektetők a FidSS csókosok lennének, abból az összharácsolt diktátori munkabérnek nevezett extra kegyadományokból, akiknek a Vezér előírta, hogy jövedelmük egy bitonyos hányadát kötelesek államkötvénybe fektetni ? Így tudom csak elképzelni az államkötvények iránti “hatalmas érdeklődést”, különben nehéz lenne olyan hülyéket elképzelni akik egy ilyan garanciára adna valamit is…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (27 szavazatból)
  11. oldster
    2013. december 15. vasárnap
    13:01

    “………hogy ha megvalósul, akkor valami szörnyűség következik.”
    .
    Véletlen egybeesés, pont ugyanezt mondtam én is @bumburinak egy másik cikknél.
    .
    Próbálom gombolyítania fonalat, elég önkényes de ha követem a hatalmi és a gazdasági ág fonalait, valamint a szinte több mint valószínű háttérben zajló államellenes és feltehetőleg EU ellenes fekete üzleteket, ha belegondolok, hogy az általam feltételezett kábítószer és tiltott fegyverkereskedelem, érzékeny EU és NATO információkkal való visszaélés, nemzeti, állami szintű EU kémkedés és adatok továbbítása, terroristákkal, idegen zsoldosokkal való kapcsolatfelvétel, valamint az állami kölcsönök és a felvett pénzek mosása és továbbjuttatása harmadik fél kezébe… nos, nem tudom feltételezéseimből mennyi igaz és hogyan fog végződni, de nagyon rossz végkifejletet gyanítok.
    .
    A hatalmi és gazdasági ág eddig párhuzamosan futott, de ha a fent említett feltételezéseimnek csak a fele igaz, akkor nem tartható fenn a párhuzam, és akár egyéni rablás , akár külső befolyás vagy kényszer hatására, igen Magyarország rájátszhat bármilyen akár törvénytelen vagy uzsorás hitel felvételére akár a megszorult kilakoltatás előtt álló lakó. De ez a mi házunk Magyarország.
    .
    Most rabol?Manipulál,? V vagy már kényszer hatására cselekszik???
    van még számukra kiút, becsődöl a piramisjáték, vagy már elkötelezték magukat más, külső erőknek?.
    .
    Ha igen akkor a gazdasági szál maga alá gyűri a politikait és marad apénz és az erőszak.
    .
    Nem tudom mi lesz, talán valaki majd folytatja a gondolatmenetem itt a hszek között.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (23 szavazatból)
  12. Marcus Aurelius
    2013. december 15. vasárnap
    13:44

    Ez logikus de akkor szerintem más, rohadtabb lépésre szánja el majd magát. Ha a hitelből erre következtetsz – nem kizárt de nem hiszem, hogy ennyire meggondolatlan lenne. Ha ezt akarja ilyen módon az ő feje is rámehet, ha annyira ostoba, hogy nem tud 5 lépést előre kombinálni.
    .
    Ha azért teszi ahogy mondod akkor hazárdjáték és azt nehéz megnyerni. Szerintem komolyabb dolgok munkálnak a háttérben. A bosszú nála igaz, de primitívebb nyersebb módon valósítja meg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  13. ÁFA-csalás, hm. a hazai médiában továbbra sem hallani róla, vagy alig…

    Pedig nem csak arról az irdatlan mennyiségű pénzről van szó, ami nagyságrendileg hasonló az évi SZJA bevételhez, hanem a fő gazdasági mutatók kibillentésére is alkalmas. Ezzel minden borul….
    Ajánlott irodalom:

    http://kanadaihirlap.com/2013/12/11/penzmosas-0-ado-mutatohamisitas/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  14. Őrjöngő Zsebdiktátor

    ÁÁÁÁÁÁ !!!!!

    http://index.hu/indavideo/index.video/Rakosmenten_gyozott_a_rezsiharc

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  15. Az alaptörvény (most még) tiltja az államadósság növekedését. De tudjuk: a gránitszilárdságú alaptörvényt minden nehézség nélkül lehet farigcsálni, ha éppen a vezér olyat álmodott. Így lesz ez most is, nem is kell túlságosan sokat magyarázkodni. És különben is, a hitelminősítőket, ha nem minősítik fel Magyarországot (és saját magukat le) akkor a magyar klérus majd kiátkozza őket, s járhatnak kanosszát, oszt jó napot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  16. Az Alkotmány Bíróságunk egyben az alkotmányunk őrzője is most nem kellene
    megszólalni ?? ,sérül az alkotmány.
    Viktor –legalább reszeljétek ki a gránitból az ide vágó cikkelyt .
    Vagy e cikkely csak akkor lép életbe ha ellenzékbe lesztek??? elnézést ti nem ellenzékben lesztek hanem ,a rácsok mögött,
    Neked Viktor már varrják a szép fehér hosszú ujjú ,elöl jól csomózható,zakót,
    amit az erre hivatott orvosok majd rád szerelnek.
    Ez nem az én véleményem, hanem az orvos professzoroké.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  17. Ilyen és ehhez hasonló esetek el hallgatása, vagy elferdítése félre magyarázása
    esetleg eltitkolása,a kormány közeli médiának országunk ellen elkövetett ,legfőbb bűnnek tartok.Azokat a hírközlőket sajtó munkásokat akik ebben részt vesznek ,éppen olyan felelősség terhel mint a hazug politikust.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  18. A tákolmány mellett a többi törvényt is farigcsálják, amikor érdekeik így kívánják. Most pl. (olvastam a hvg.hu-n) a végkielégítések 98%-os adóját csökkentették 75%-ra. Persze, lehetséges, hogy ezt még tovább farigcsálják, amikor sok képviselője ov bandájának nem jut be a parlamentbe (létszámcsökkentés okán), így végkielégítést fognak kapni. (Nem értem ugyan, hogy egy határozott időre parlamentbe került képviselőnek miért jár végkielégytés. Lejárt a négy év, viszontlátásra!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  19. A hvg.hu cikkének linkje: http://hvg.hu/itthon/20131215_Megusszak_a_kulonado_egy_reszet_a_kepvise

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  20. „Tisztelhölgyeimés uraim”:

    „Lehet hogy a befektetők a FidSS csókosok lennének… akiknek a Vezér előírta, hogy jövedelmük egy bizonyos hányadát kötelesek államkötvénybe fektetni ?”

    A helyzet ennél sokkal egyszerűbb. A lejegyzett és megvásárolt államkötvények körüli valós számokat kizárólag az állami ismeri és vélhetően szigorúan titkos adatról van szó. Én már nagyon régen biztos vagyok abban, hogy az adatok hamisak: ki az a hülye, aki állampapírt vásárol – kizárólag a magas hozamért? A befektetők nemcsak a hozamokat nézik, hanem a pénzük biztonságát is – és a két dolog általában ellentétesen mozog egymással.

    Ha én befektető lennék, még rövid távra sem fektetnék magyar állampapírokba, mert a magyar állam képviselői szakadatlanul hazudnak – és nem lenne türelmem azon agyalni, hogy mikor mondanak éppen igazat és mikor hazudnak. Ahogy teljesen kiszámíthatatlan Észak-Korea bármely lépése, ugyanilyen kiszámíthatatlan Orbán-Matolcsy-Varga.

    Szóval alighanem egy „Potemkin faluról” van szó, semmi egyébről.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  21. Egyetlen kérdésem van csak. Ki fogja ezt a pénzt visszafizetni?
    Merthogy ez azonnali államcsődöt jelentene, de legalább 100 évre elmeszeli az országot.
    Erről mi a véleményed?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  22. Ezt a fajta eladósítást, mely összegek rejtélyes módon tűnnek el, végül is az államra terhelnék.
    Ekkora kockázat mellett, akik a bóvli kategóriában hiteleznek, mi van, ha elveszítik a pénzüket

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  23. Orbanisztan 2013.
    En ugy gondolom, az Allamkötveny kibocsatasok, magas kamatokra ,amit soha nem lehet kigazdalkodni ,IMF kipaterolasa mind összefüg.
    Ugy gondolom penzmosas folyik a Klanok veszik a kötvenyeket, a kormany draga nem IMF kolcsönböl fizeti a 9%-os kamatot majd nekik, semmi sem draga,teljesen kifosztjak az orszagot. Most tatarjaras folyik , elnezest Orbanjaras folyik Magyarorszagon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  24. http://www.168ora.hu/itthon/parragh-kispadon-ul-megsem-nezi-meccset-121744.html
    -
    Mitől látja ilyen “jól” a helyzetet, mert abból az anyagból én is akarok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  25. békakölcsön

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  26. https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/1146597_649997101685218_459042715_n.jpg
    -
    Álmodozni még szabad….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  27. Kim Dzsong Unt korea elnöke stadionokat épit az ellenzéket bebörtönzi a kulturát maga alá gyüri,ugye ismerős?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  28. lovastengerész

    Orbánnak a társaival együtt börtönben lenne (lesz) a helye!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos