Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bíróság elé állították a Mol-vezért 2013. december 6. péntek 14:27 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(27)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bíróság elé állították a Mol-vezért

Budapest – Még nem a horvát ügyészség vádja, és az Interpol által kiadott nemzetközi körözés miatt áll bíróság elé Hernádi Zsolt. A Mol egyik korábbi dolgozója jelentette fel Orbán Viktor közeli ismerősét.

Pótmagánvádas eljárás indult a Mol elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt ellen – közölte a Mol pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A vádat egy korábbi Mol alkalmazott és kisrészvényes terjesztette elő. A közlemény szerint a magánszemély azt követően döntött a különleges, úgynevezett pótmagánvádas eljárás elindításáról, hogy a Legfőbb Ügyészségre beadott feljelentését az ügyészség elutasította.

A pótmagánvádló állítása szerint a Mol részvényei értékének jelentős csökkenését az okozta, hogy a Mol tisztességtelen és törvénytelen módon jutott hozzá a horvát INA irányítási jogához.

Az ügyet a Fővárosi Törvényszék tárgyalja. (Az első tárgyalás pénteken délben kezdődött).

A vádirat a horvát és magyar médiában megjelent állításokon alapuló tényállása úgy tűnik szorosan összefügg, és nem különíthető el a jelenlegi horvát átadási kérelemtől. Hernádi Zsolt ez ügyben már korábban tájékoztatta a Mol igazgatóságát arról, hogy szerinte az állítások alaptalanok és hamisak. A tájékoztatást a testület elfogadta.

A Mol csoport úgy látja, hogy az illetékes Fővárosi Törvényszéken induló pótmagánvádas eljárás tisztességes és független bírósági eljárás az ügyben. A társaság bízik abban, hogy a bíróság a tényeket gondosan megvizsgálva megfelelő eljárást fog lefolytatni.

A bejelentés után az addig 14 000 forint fölött és pluszban forgó Mol részvények árfolyama 13 910 forintig esett, ez 75 forinttal, 0,54 százalékkal alacsonyabb az előző napi záróárnál.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (16 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +26 ( 26 szavazatból)
Bíróság elé állították a Mol-vezért, 5.0 out of 5 based on 16 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(27)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

27 Reader’s Comments

  1. Balogh de nem balga

    sZERINTEM MÁR ELINDULT A SIKÁLÓ GÉP, ITTHON NEM LESZ ELITÉLVE SEMMIÉRT.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  2. Ez egy érdekes civil kezdeményezés lehetne.
    Mindenki, akinek sérült az érdeke bármely szinten lévő vezető és vagy kormánytag etikátlan és/vagy demokráciát kijátszó tevékenysége miatt, eljárást indítana.
    .
    Ha már politikusaink többsége képtelen ellenzéki szerepének megfelelő betöltésére.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (34 szavazatból)
  3. Várjatok csak, Hernádi megjelenik az előtt a bíróság előtt, amely az EU.-ban is hivatalos bíróság, amelynek ugyanúgy ott az asztalán az a nemzetközi körözés,
    amely az interpolnál is hivatalos?
    Érdekes lesz. Érdekes.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (29 szavazatból)
  4. Nincsenek illúzióim. Itt senki nem bűnös, csak az országot lopják ki alólunk.
    De nekünk csak a 300 Ft vizitdíj tette be a kaput, a milliárdos mutyikat birka módon tűrjük.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +39 (39 szavazatból)
  5. független bíróság? ugyanmá!

    az egész egy jól kigondolt színjáték, hogy itthon felmenthessék és legyen mire hivatkozni, hogy miért nem kell Hernádit kiadni sem a horvát, sem semmilyen más nemzetközi bíróságnak

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  6. @gret49
    Beletrafáltál a lényegbe. Itthon eljátsszák a “komoly” tárgyalást, amely nyilván felmentéssel fog végződni. Erre fognak hivatkozni, és persze “ugyanazért” már nem fogják kiadni.
    .
    “Majd a jogászok elintézi, oszt’ annyi”, típikus fidesz észjárás.
    .
    Azért a horvátok se hülyék. Kíváncsi vagyok mikor lesz egy “véletlen baleset” résztvevője Hernádi, amely következményeként Horvátországban fog ébredni. És ez csak a kíméletesebb megoldás…………..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (24 szavazatból)
  7. nathan+++++++++++++++++++++++++++++++++++
    Köszi, ez nekem betette a kaput….nagyon jót nevettem, de közben potyog a könnyem, mert ilyen hülye népről még nem hallottam a világban!
    300 forintos vizitdíjért ölni tudtak volna, most már a milliárdok jó helyre kerülnek, 4 milliónyian a létminimumon – de hasítunk…szíjat egyszer a hátukból?!
    -
    https://scontent-a-vie.xx.fbcdn.net/hphotos-frc3/1491714_631064830265080_1023353544_n.jpg
    -
    Gonoszka
    Ez nekem is eszembe ötlött, a bíróságon biztosan megleli az Interpol.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (24 szavazatból)
  8. Aki ért hozzá!
    A NAV-ot fel lehet jelenteni, ill. az országgyűlést, hogy Iványiék teknikai számát nem állították vissza?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  9. Jóvammá na!
    Még az is lehet, hogy kreáltak egy felháborodottat, aki magánkívül volt, amikor élt a beadványával.
    A mi kutyánkat jól tartjuk, megvédjük még a szellőtől is.Majd megnézzük melyik bíróhoz utaljuk át a zügyet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  10. rupcsi Egyáltalán ellenőrizhető-e hogy az orbánék vezérelte rendszerben egyáltalában utalják-e, vagy azoknak akiknek szánták, vagy csak a kubatov lista pontosítására használják az egyszázalékos felajánlásokat?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  11. Most már csak “arra a magánszemélyre” lennék kíváncsi. Nagyon olyan provokáció íze van ennek a “magánvádas” pernek. Ha az illető csak a maga kárát követeli, akkor hihető a szándék azonban, amennyiben az illető itt az egész nemzet nevében lép fel, akkor kamu a sérelem, tehát más a cél…
    A cél pediglen az, amit fentebb Zappa kifejtett. Egy jogi csűrés csavarás, melynek során eljátsszák, végig imitálnak egy komoly bűnvádi eljárást, amit lehetőleg “nem sikerül” majd a felperesnek bizonyítania, e tény pedig éppen azt lesz hivatott bizonyítani, hogy nincs is bűncselekmény, vagyis a horvát vádak és állítások sem igazak, tehát azok nemzetközi bíróság előtt is semmissé tehetők.
    Talán ezen az úton sikerül majd a fidSS-nek Hernádit levetetni a nemzetközi köröző listáról.
    Minek ez a bonyodalmas megoldás ?
    .
    Ez a MOLINA korrumpálási panama nemcsak Hernádi, de Orbanini presztizsét is mélyen érinti… És ha nem sikerül a részvényeket bármilyen úton elpasszolni, hát jogi úton próbálják mentesíteni.
    .
    Egyébként külön érdekesség, hogy az ügy kirobbanásakor a Vezér szinte >gondolkodás nélkül< felajánlotta a "lopott holmi, azaz a szajré" visszaadását [névértéken]… Mintha az egy vádalkú tárgya lett volna.
    Hát, nem feltűnő egy kissé?
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  12. Egy kis vidámság!
    http://www.origo.hu/itthon/20131206-seggnyalast-kert-a-kamaratol-egy-budapesti-ugyved.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  13. Nem tudom mi az igazság az INA ügyben, de legyen az bármi, ameddig az OVI-hoz nem érnek a szálak addig bármi lehet, elsikálás, vagy elmeszelés. Persze utóbbi nem a fél nemzet vezérével fog megesni. Néha pár parasztot be kell áldozni és ha kell be is áldozzák, szóval én nem lennék ennek a Hernádianak a helyében, legalább is nem szívesen…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  14. Kedves bumburi!
    2013. december 6. péntek 17:04
    Akkor már az ügyvédi kamaránál is lesznek összehasonlítható büntetések.

    .
    A seggnyalási ajánlat, vagy a vallási hovatartozás firtatása a bíróságon ér többet.
    Alakulnak a dolgok kis hazánkban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  15. Mennyi hasznot hozhatott Hernádi,??Hogy ilyen kegyes vele a Viktor.

    Úgy tudom,szerződés van,a nemzetközi bűnüldöző szervvel Pl: Interpollal.
    Nemzetközi elfogató PARANCS! melyik szó nem érthető VIktor.
    Mikor a bíróság elött fogsz állni.és ha Simicskát nem adná ki ausztria ,hogy a segitségedre siethessen,mit szolnál?
    Ha nem bűzlik valami,kiment volna a tárgyalásra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  16. Lássátok feleim!
    http://hvg.hu/gazdasag/20131206_Hernadi_vallomast_tett_a_titokzatos_vadlo

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  17. http://www.alsoorsi-hirhatar.hu/hirek/nemzetkozi-feljelentes-orban-viktor-ellen-hernadi-zsolt-kapcsan
    azért biztos ami ziher elmentettem ezt a linket, baromi kiváncsi leszek a folytatásra.
    nagyon drukkolok ennek a bátor embernek, aki személyes adataival vállata a feljelentést!
    csak azt tudnám ez a csuti mangalica a szotyit köpködi, vagy köp a nemzetére is?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  18. bajao
    Így valahogy – köp mindenre és mindenkire, a 2/3 az agyára ment.
    -
    http://nepszava.hu/cikk/1004684-nem-mindegy

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  19. “Barna kislány, csitt, csitt, csitt:
    három év az nem kis sitt!”
    Tréfán kívül: nagyon sokesélyes a dolog!

    Zappa
    2013. december 6. péntek
    15:55

    Érdekes a magyar perrendtartás: ha az ügyész kéri, újra lehet tárgyalni már letárgyalt, ítéletig jutott esetet is!
    ..
    Már csak azon múlik: mikor, meg hogy ki lesz az ügyész (és persze, hogy milyen bíróság előtt).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  20. “http://www.alsoorsi-hirhatar.hu/hirek/nemzetkozi-feljelentes-orban-viktor-ellen-hernadi-zsolt-kapcsan”
    .
    Ez tökös viselkedés!!! Köszönjük az ország nevében. Talán valami megmozdul.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  21. bmk
    Ne reménykedj!
    Nem ez az első feljelentés, és mégsem történik semmi…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  22. Még egy kis olvasnivaló ugyanerről az oldalról:
    .
    http://www.alsoorsi-hirhatar.hu/hirek/megdobbento-orban-viktor-es-a-fidesz-vezetoinek-patologiajabol

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  23. bmk,

    köszönöm a cikket ,mindenki olvassa el megéri.

    Mi lesz velünk feleim ??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  24. bmk

    Az elemzés tökéletes már régóta vártam hogy valaki aki szakértője e területnek,
    szólaljon meg.
    Íme itt van két elemzés Csepeli György szociálpszichológus , Vasárnapi Hírek és az Alsóörsi hírhatár elemzése.

    az illetékesek kezdeményezzék az orvosi vizsgálatokat SÜRGŐS jeligével.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  25. Szerényen kérdezem? A magyar állam eddig mennyit vesztett a MOL-on, hány száz milliárdot?
    Miért nem perel? Miért nem szál lbe társvádlóként, hisz az állam ugyanúgy vesztett ezen is, mint a magánvádló? Csak sokkal többet, mert nem 600 milliója volt 24 milliós veszteséggel hanem 500 milliárdja. Akkor mekkora a veszteség? Csak ezen?
    Lehet, hogy a MOL nyeri a pert?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  26. Na jó ,hogy védik , mi lenne ha kipakolna? Szerintem bukna a kormány.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  27. Kamu per.
    Természetesen az elsőrendű gyanusított Hernádi Zsold kimentésére, csak azért, hogy az ő bűncselekményéről bebízonyítsák, hogy az nem is bűncselekmény, és így bűncselekmény hiányában felmentsék csak azért, hogy a másodrendű Orbán Viktor tisztára mosását célozzák meg a nemzetközi politika és a közvélemény előtt…
    .
    Ui: A MOLvezér keresztnevét véletlenül írtam Zsoldnak. Először ki akartam javítani, aztán rájöttem, hogy ez a jó öreg Freud bácsi vicce volt A zsold jelentése tehát nem véletlen ezzel a vezetéknévvel…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Orbán haverja újra bajban 2014. március 31. hétfő

Orbán barátja továbbra is bajban 2014. március 22. szombat

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos