Ronai and Ronai
AMERIKAI

Orbán egykori testőrsége élet és halál ura 2013. november 28. csütörtök 0:26 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(36)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Orbán egykori testőrsége élet és halál ura

Budapest – Állam az államban a TEK, teljes nevén a Terrorelhárítási Központ. Az Orbán Viktor személyi testőrségéből kinőtt, évi tízmilliárd forintnál is több pénzből gazdálkodó cég mára átláthatatlan és ellenőrizhetetlen szervezetté nőtte ki magát. Senki sem tudja, mivel foglalkoznak valójában, s hogy mire terjedek ki a jogaik. Az, hogy Orbán Viktor házát őrzik és időnként lezárják a környéket, valószínűleg nem meríti ki a cég éves költségvetését.

Vadai Ágnes levélben kérte Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy megtekinthesse a Terrorelhárítási Központban a titkos adatgyűjtéshez használt eszközök beszerzéséről és engedélyezéséről szóló dokumentumokat.

A Demokratikus Koalíció színeiben politizáló független képviselő emellett be kíván tekinteni a titkos információszerzés során keletkezett aktákba is. Vadai Ágnes úgy fogalmazott: a TEK eddig is a szürke zónában tevékenykedett, mert “se nem rendőrség, se nem titkosszolgálat, rendőrség és titkosszolgálat egyben”. Hozzátette: az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet munkatársai kifogást nyújtottak be az Alkotmánybírósághoz a TEK titkos adatgyűjtése miatt, de “nem lettünk beljebb”.

Az sem ismert, hogy a Terrorelhárítási Központ az elmúlt években milyen módon számolt be az országgyűlési bizottságokban az általános illetve a titkos adatgyűjtési tevékenységeiről. A képviselő megjegyezte, azt sem lehet pontosan tudni, hogy melyik bizottság lenne az illetékes ebben az ügyben.

Elmondta, hogy kedden telefonon érdeklődött a honvédelmi és rendészeti bizottság titkárságán, de az ott az válaszolták, hogy emlékeik szerint ebben az ügyben még nem hallgatták meg a szervezetet. A nemzetbiztonsági bizottság két kihelyezett ülést is tartott a TEK-nél, majd a szervezet főigazgatója vagy főigazgató-helyettese 2012-2013-ban konkrét ügyekben megjelent a testület ülésein, de a titkos információgyűjtéssel kapcsolatos metódusokról és ellenőrzésekről “nem nagyon számoltak be” – folytatta a politikus.

A képviselő úgy látta, hogy miután a TEK titkos információgyűjtése a magyar polgárokat érintő ügy és ennek civil ellenőrzése nincs megoldva, ezért szükség van arra, hogy valaki betekinthessen az ezekben a témákban készített dokumentumaikba.

Vadai Ágnes azt mondta, az ügy fontosságára való tekintettel akár éjszaka vagy hétvégén is kész ellátogatni a TEK központjába, hogy áttanulmányozhassa az aktákat. Hangsúlyozta, korábban az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke volt, ezért egyrészt rendelkezik C-típusú nemzetbiztonsági ellenőrzéssel, másrészt pedig tisztában van azzal, hogy hogyan kell kezelni a minősített adatokat.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (55 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +56 ( 72 szavazatból)
Orbán egykori testőrsége élet és halál ura, 4.7 out of 5 based on 55 ratings

Címkék:, , , , , ,

  • Hozzászólások(36)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

36 Reader’s Comments

  1. “Hangsúlyozta, korábban az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke volt, ezért egyrészt rendelkezik C-típusú nemzetbiztonsági ellenőrzéssel, másrészt pedig tisztában van azzal, hogy hogyan kell kezelni a minősített adatokat.”
    .
    Hat ez a baj! Hogy ert hozza!
    Ezert a betekintesbol nem lesz semmi, ergo ez az ok is indoka a rendszer BOJKOTTjanak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +55 (63 szavazatból)
  2. JöhetTEK, mehetTEK, embereket félemlíthetTEK, de egyszer mindenért felelTEK.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +100 (108 szavazatból)
  3. Szóval adott a letehetőség, hogy Magyarország katonai állammá alakuljon Orbánnal az élén mint a fegyveres erők parancsnokával.
    .
    Ugyancsak megvan ez esély, hogy a kedves vezért a fegyveres erők parancsnokát elmozdítsa a saját fegyveres ereje, hiszen “egy kormányzatot el lehet zavarni” akár fegyveres puccsal is ami komolyabb a 2OO6 os zavargásoknál.
    .
    Orbán úr, meddig tud egyetlen ember parancsolni több ezer fegyveresnek, főleg ha a képességei olyan gyorsan hanyatlanak mint az öné? Hiszen a katonaságon ön is szembeszegült a feletteseivel. Gondolja, hogy erre csak ön képes és másnak eszébe sem jut??? Ön nem fél??? Még mindig nem??? Higgye el fog félni, hamarosan.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +51 (63 szavazatból)
  4. alaposan fél már ő régóta, valójában egy kis beszari alak, csak ügyesen leplezi.

    annyira “bátor” ő, hogy már a Kádár-rendszerben is a kommunista belügy oltalmát élvezte, már akkor is a személyi védelmével megbízott különlegesen kiképzett testőr vigyázott rá. csak már akkor is úgy volt kommunikálva, hogy amikor Orbánt egy diáktüntetésen kiemelte a saját testőre, akkor azt úgy adták elő, mintha őt is fenyíteni vitték volna el. később ez a testőr véletlenül halálosan megütött valakit, amiért letöltendő börtönbüntetésre is ítélték. talán már szabadult azóta, vagy mostanában szabadul, utána kellene néznem. de még a börtönben ha jól emlékszem épp 2006-ban adott egy interjút valamelyik lapnak, amiben még akkor is azt állította, hogy Orbán megverésével volt megbízva. :-))))) Miközben akkoriban Orbán még egy nyeszlett egér volt, ez az ember meg véletlenül akkora pofont adott egy amúgy nagy darab embernek, hogy az ott helyben kilehelte a lelkét. Na most akkor el tudjuk képzelni, hogy mi maradt volna Orbánból, ha ez a testőr akárcsak egy sallert is lekevert volna neki valaha. Hja bizony ilyen mesékből építették fel Orbán politikai imázsát a kommunista Horváth belügyminiszter segédletével. Amihez persze a korabeli sajtó és média is készségesen asszisztált. Ma pedig az egész efajta múltról kuss van, nincs kibeszélés. Talán ez az egyike a minden érintett által komolyan vett titoktartásnak, hiszen ha ez a szál felfeslik az alsórucin, akkor abból mindenkire fröccsen, alig maradna valaki szárazon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +51 (63 szavazatból)
  5. Vajon voltak-e ipari húsdarálók is a TEK beszerzési listáján?
    Az AVH jól bevált receptje volt eltüntetni az állam makacs ellenségeit, ha nem bírták ki a kérdések tömkellegét és jobblétre szenderültek gondos kezeik közt. Ez nem legenda, a húsdaráló tervezője szerint. Csak reméljük, hogy a recept nem lesz felelevenítve. http://alfahir.hu/tényleg_létezett_az_ávh-s_húsdaráló-20101214

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (21 szavazatból)
  6. A rendszerváltó ellenzékben egyetlen mai fideszes sem volt. A Szabad Kezdeményezések Hálózata, a Dialógus Békecsoport stb. tagjai között mára nagyrészt elfeledett emberek voltak. A TEK pedig majd rövidesen eléri azt az állapotot, amelyet Terry Gilliam Brazil című filmjében lehet látni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (28 szavazatból)
  7. Nicolae Causescunak is volt testőrsége…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (41 szavazatból)
  8. Itt megírtam vagy egy éve, páran cikiztek, hogy a TEK belemegy az emberek email-jébe, online banki tranzakciókba, stb. Az lehet az igazi céljuk hogy minden egyes magyar és külföldön élő magyar állampolgárról egy aktát készítsenek.
    Mindenkiről mindent tudni, vagy amennyit csak lehet, és később ha kinyitná a száját, zsarolni vele. Szerintem ez van a dolog mögött.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (31 szavazatból)
  9. @GaborNYC

    Nem azért t csinálják, hogy zsaroljanak ha kinyitná száját, hanem, hogy lőjenek még mielőtt ez megtörténne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (30 szavazatból)
  10. Ez a személyi testőr izé mire esküdött fel?
    A technika, amit használnak mi ellen van bevetve?
    Nagy hatósugarú lehallgató készülékek, megfigyelő eszközök, teljes jogkör, hogy bármikor bárkire rátörjék az ajtót,ki ellen van???
    Ja, vagy a diktatúrában így szokás?
    Mikor vedlenek át ezek a keretlegények kivégző osztaggá???
    Ha erre nem lenne szükség, akkor nem is lennének… Szerintem…

    Azt hazudják hogy Orbán védelmére?
    Ki a franc szennyezné be a kezét egy ILYEN félős, hazug paprikajancsival???
    Ezért fizetünk milliárdokat????
    Fizesse Orbán a legényeit, lopott már eleget hozzá,telhet belőle!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (37 szavazatból)
  11. Az AVH új neve régi feladatkörrel, mert nekünk ez kellett, hát megkaptuk

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (36 szavazatból)
  12. Gandhit a saját testőrparancsnoka lőtte agyon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (25 szavazatból)
  13. A TEK csak a kis szarházinak, és az olajos Pintérnek köteles beszámolni tevékenységéről, és ezt Vadai is tudja. Kár hülyíteni a népet. Ezt a betekintést nem fogják engedélyezni, vagy ha igen, akkor államtitokra hívatkozva 200 évig nem beszélhet a tudomására jutott adatokról, még álmában sem. Tehát a mi szempontunkból közömbös ez a buzgóság.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (29 szavazatból)
  14. bumburi 2013. november 28. csütörtök 07:56
    .
    Az kérdi: “Mikor vedlenek át ezek a keretlegények kivégző osztaggá???”
    .
    Válaszom: Soha.
    .
    A kivégzés egy állami aktus, amikor az állam független bírósága jogerős ítélettel halálra ítél egy bűnözőt, akit aztán az ítélet végrehajtó kivégez.
    .
    Ami nem így történik az egyszerűen: gyilkosság.
    Az pedig bárki elkövetheti, akár az állam bármelyik erőszakszerve is. És semmi nem kell hozzá, főleg nem jogerős ítélet, vagy bármilyen ítélet.
    Nálam ez a TEK a hitleri SA-ra kezd emlékeztetni.
    .
    De ennél még az is rosszabb, amikor egy állam a félelemnek, a kilátástalanságnak, a reménytelenségnek olyan légkörét teremti meg, hogy az emberek saját maguk ellen fordulnak. Ez mindennél borzasztóbb.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (35 szavazatból)
  15. oldster
    Egyetértünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (20 szavazatból)
  16. Gyula Bognar, Jr.
    2013. november 28. csütörtök
    05:17
    Szerintem nem kellene az oldalt beszennyezni nyilas honlapok hazugságaival. Nem is kellene belinkelni semmilyen cikket ezektől. A bojkottot az összes nyilas médiára kell alkalmazni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (24 szavazatból)
  17. Öreg Titán!

    Horváth belügyminiszter – aki korábban a Bács-Kiskun megyei MSZMP megyei párttikár volt – Stumpf István apósa. Stumpf pedig Orbán egyik kebel-barátja.

    Véletlenek nincsenek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (26 szavazatból)
  18. A C-típusú átvilágítás egy vicc. Annak idején engem is megröntgeneztek vele – nem voltam mindig segédmunkás, vezető köztisztviselőként fontos volt minket rendszeresen megalázni valamivel – az egész olyan, mintha az ötvenes években fogalmazták volna. Olyan kérdések vannak benne, hogy vannak-e külföldi barátai a delikvensnek. A legjobb kérdés: Van-e házasságon kívüli rendszeres szexuális kapcsolata (beleértve a homoszexuális kapcsolatot is). Én többnyire üresen hagytam a mezőket, kinek mi köze hozzá, hogy kik a barátaim, meg kikkel levelezek, de utóbbi kérdésre azt válaszoltam, hogy van, de mindig mással. A házastárs aláírhatja a kérdőívet, de nem kötelező. (Ennek mi értelme?) Aztán kijött egy szemmel láthatóan iszonyú frusztrációktól szenvedő félszeg pasas (titkosrendőr) és megkérdezte a szomszédomat, hogy milyen ember vagyok. Az mondta neki, hogy valószínűleg rendes, de nem ismer, mert egy hete költöztem oda. Na ilyen komoly dolog ez az átvilágítás. Akit jobban érdekel, megtalálhatja a neten az erről szóló jogszabályt, ott van mellékletben maga a kérdőív. Jó szórakozást hozzá! A demokrácia és a jogállam megszületésének csalhatatlan jele az lesz, amikor eltörlik ezt a baromságot. Vadainak meg úgysem árulnak el semmit, ezzel nyilván ő is tisztában van, csak azt akarja, hogy mindenki tudja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (19 szavazatból)
  19. khm…. valaki homályositson fel, látnom kéne rajtuk azonositó számot?
    ugy tartják egyébként, hogy dr Horváth szerény ember, jó fönök volt, nem szenvedett hatalmi tébolyban.
    mesélték, hogy azt a szerződéses polgári állományu takaritónőt, aki hosszu éveken át az irodáját takaritotta és nyugdijba ment, köszönöneteképpen egy paranccsal nyugdijba helyezte és kinevezte őrmesternek.
    ő volt az utolsó belügyminiszter, aki az állományával is törödött, azt mondta nem érdekli honnan, de az embereinek pénz kell.
    azóta a bélügyminiszternek csak saját zsebe van, az állománya meg ott szerez pénzt, ahol tud.
    hivatali vesztegetésről csak akkor beszélünk, ha ezer forinttal akarják alázni a delikvenst, afölötti összeggel azonban tessék csak tessék, folyton folyvást….
    na persze a kivételezetTEKnek nincs kenyérgondja, nekik kalácsra is telik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (17 szavazatból)
  20. oldster

    Nem SA, hanem SS!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  21. Kővendég!
    .
    Igen, a Röhm-puccs után.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  22. Értet Lenke. No azért Orbánt ne hasonlítsuk Gandhihoz semmilyen tekintetben. Viszont azt érdemes végiggondolni, hogy mely jelentős közéleti szereplőket lőttek le:

    Mohandas Gandhi, John F. Kennedy, Martin Luther King Jr., John Lennon, Olof Palme

    csupa olyan demokrata, akik küzdöttek az emberi jogok érvényesítéséért

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  23. bajao. Horváth Istvánt a mai napig nem bolygatta senki. Hitlerről és leninről, meg még nagyon sok másról is keringenek ilyen “takarítónős” történetek. Ebből, ha igaz, akkor is legfeljebb arra lehet következtetni, hogy nem hunyt ki belőle az emberség csírája. Semmi többre. Jó lenne tudni, hogy kik tartják úgy, hogy szerény volt, jó főnök, nem szenvedett hatalmi tébolyban? Hozzáteszem: ugyanezt tartják sokan Kádárról is. Talán nem véletlen, hogy Kádár a rendszer stabilitása szempontjából nagyon lényeges belügyminiszteri posztra olyan embert helyezett, aki valamennyire képes az általa elvárt képet sugározni önmagáról.

    Mindennek a rendszer lényegét illetően csupán stilisztikai jelentősége van. Horváth megbízhatóan és lojálisan működtette az MSZMP-diktatúra belügyi gépezetét. Szerénységének látszata nem tehet bennünket olyan naivvá, hogy ő csupán egy jófiú volt. Én sem tudok Horváth rendszerváltás utáni ambícióiról. Képes volt szépen-csendben eltűnni a ködben. Bölcsen tette, nem tudhatta, hogy a rendszerváltás után mikor következik be olyan fordulat, amely következtében akár az élete is veszélyben lehetett volna. Horváth nem volt ideológus alkat. Szervező, koordináló, emberekkel bánni tudó karakter volt. Volt KISZ első titkár, és volt MSzMP Bács-Kiskun-megyei titkár. Pozsgayval Kecskeméten barátkoztak össze. Ez a barátság szoros családi kapcsolattá fejlődött és még a rendszerváltáskor is tartott. Nem véletlen, hogy Stumpf András, Horváth veje, a Hazafias Népfrontnál kapott magas beosztást, amelynek Pozsgay volt az elnöke. Horváth lánya, Andrea, aki szintén joghallgató volt, pedig Orbán későbbi feleségével, Anikóval ápolt baráti kapcsolatot. Orbánhoz Andreán és Stumpfon keresztül jutottak el nagyon fontos bizalmas információk Horváth Istvántól és környezetétől, és természetesen visszafelé is működött ez a csatorna. Pozsgay, Horváth, Stumpf és Orbán személyesen is megismerkedtek egymással. Az ideológus és tervező Pozsgay volt a csoportban. Ő beszélte rá Horváthot arra, hogy érdemes Orbánból alternatív ifjúsági vezért faragni. Horváth ugyanakkor tudott Pozsgay ellenzékkel fenntartott kapcsolatairól is, és ellátta Pozsgayt olyan információkkal, amelyekkel ezek az emberek helyzetbe hozhatók lettek. Így lett az ejtőernyős Antall Józsefből az MDF vezetője. Pozsgay és Horváth Bíró Zoltán közreműködésével juttatta be Antallt az MDF-be. Horváth ambícióiról nem tudok, de az tény, hogy támogatta Pozsgay köztársasági elnöki ambícióját. nem is volt ez olyan rossz terv. Ha sikerül, akkor Pozsgay lett volna az első KE, legalább két ellenzéki pártban pedig hozzá lojális vezetők vannak beépítve. Ugyanakkor a P-H páros a Kisgazdákhoz és a KDNP-hez is épített be hozzájuk lojális embereket. Egyedül az SZDSZ-szel nem tudtak mit kezdeni, mégpedig azért, mert azt Aczél György nem engedte a befolyásuk alá. Aczél addigra talán kiismerhette Pozsgayt és kiderülhetett számára az antiszemitizmusa. Amit Makovecz antiszemitizmusához hasonlónak kell elképzelnünk, azzal a különbséggel, hogy Pozsgay olyan nyíltan, mint Makovecz, nem szokott erről nyilatkozni. A kettős beszédet azonban kitűnően használja, Orbán kettős beszédeiben sokszor fel lehet ismerni Pozsgay tanítómesteri hatását.

    Van, aki azt mondja, hogy nincs értelme már a rendszerváltás mikéntjét bolygatnunk. A mai problémáinknak vajmi kevés köze van már a 20-25 évvel ezelőtt történtekhez. Ha a közvetlen hatásokat nézzük, akkor ez valóban így van. Viszont úgy látom, hogy nagyon sok embert érdekel ma is, hogy hol rontottuk el? Miért jutott ide ez az ország? Hogyan vált ismét aljas cinikus politikai maffiózók prédájáva?

    Ezekre a kérdésekre pedig csak akkor fogunk tudni válaszolni, ha a rendszerváltás körüli ködöt eloszlatjuk, és az eddigieknél sokkal alaposabban vizsgálódunk. Abban egészen biztos vagyok, hogy Pozsgay és Orbán rendszerváltásban betöltött szerepe eddig nagyon egyoldalú megvilágítást kapott, szinte hőskölteménybe illőt. Amelyet a magyar sajtó és média egésze mind a mai napig megbolygathatatlannak tart. Jó okuk van rá, ugyanis a valóság ábrázolása csak úgy lenne lehetséges, ha önmagukat is lelepleznék, hogy a rendszerváltásban hogyan kollaboráltak Pozsgay és Orbán hamis mítoszának megteremtésében. És éppen ez a legfőbb ok, ami miatt úgy gondolom, hogy vissza kell menni a múltba: a liberális demokrata sajtó és a média elkurvulása e hamis mítosz felépítésével kezdődött, az ebben való beragadás egyenesen vezetett a jelenlegi elerőtlenedett, elhiteltelenedett baloldali liberális sajtóhoz, természetszerűen annak minőségi romlásával együtt. Ez a sajtó mind a mai napig nem képes anélkül írni Orbán Viktorról és Pozsgayról, és a rendszerváltásról, hogy bármilyen kritikus mondanivaló esetén is ne magasztalnák őket egykori érdemeikért. Orbánról kizárólag úgy írnak, hogy “régi önmagával” hasonlítják össze, amelyben a régi, a rendszerváltáskori Orbán mindmáig pozitív hősként van számontartva. Amíg a magyar közvélekedés ezt a hamis mítoszt le nem bontja, addig sohasem lesz Bartus mércéje szerinti sajtó Magyarországon. Azért teszi ezt a magyar sajtó, mert nem hajlandó szembenézni saját egykori szerepével, azzal, hogy az akkori sajtó és média igen aktívan résztvett a hamis mítoszok gyártásában és terjesztésében. Amíg ezzel a magyar média nem számol el, addig nem is fog tudni felegyenesedni és egyenes gerinccel állni az olvasók-nézők elé. Na ezért nem mindegy, hogy mi és hogyan történt 20-25 évvel ezelőtt.

    Elmondok nektek egy nagyon egyszerű történetet. Egy internetes fórumon kapcsolatba kerültem Pesty Lászlóval, a rendszerváltás történetét dokumentáló Fekete Doboz felvételeinek készítőjével. Megírtam neki, hogy ideje lenne előállni a rendszerváltás valós történetével. Meg kellene végre szabadítani a társadalmat a Pozsgay-Orbán hamis mítosztól. Joguk van az embereknek megtudni, hogy azzal szemben, amit ez a két ember és az őket sztároló média mindmáig terjesztett róluk, az csupán egy rafináltan megkoreografált mítosz, filmgyári dramaturgiai termék, és nem is hasonlít a valóságra. Kellett egy alternatív ifjúsági szervezet. Pozsgay és Horváth belügyminiszter Orbán Viktorban találták meg azt a fiatalt, akire mindezt rá lehetett bízni. Ugyanakkor az összes többi alternatív diákszerveződés vagy elsorvadt, vagy beolvadt a fideszbe. Teljesen nyilvánvaló ennek a tervszerűen történt megvalósítása. Csak éppen nem szabadott erről a nyilvánosságot tájékoztatni, hogy részben ugyanazok állnak a fidesz mögött, mint akik korábban a KISZ mögött álltak. A Fekete Doboz dokumentumfilmjeiből nagy valószínűséggel rá lehetne bukkanni azokra a részletekre, amelyek alátámasztják a történteket. Pesty László azonban, miután elmondtam neki a szándékomat, elzárkózott az együttműködéstől.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (27 szavazatból)
  24. Öreg Titán
    Köszönöm, hogy leírtad, én is így gondolom, és tudom.
    Pesty Lászlón meg ne csodálkozz. Nem harap abba a kézbe, amelyik csak jót tett eddig neki. Az igazság meg valahogy inflálódott nála, talán épp az előzőek miatt.Nem lenne kifizetődő pont neki feltárni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  25. A fő tekés parancsnokot a rendőrségtől úgy rúgták ki, hogy egy lakásba bemenve, az ottani bűnöző elvette a fegyverét és azzal lőtt meg egy másik rendőrt. Ezután én ovi helyében, nem nagyon bíznám a biztonságomat ilyen felkészült testőrre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  26. Lassan külön ügyosztályt kell felállítani Magyarország miatt!
    …”Miután az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította erre vonatkozó indítványukat, az Eötvös Károly Intézet a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul annak érdekében, hogy pusztán miniszteri engedély alapján ne végezhessen titkos megfigyelést a Terrorelhárítási Központ (TEK)…..”
    http://hvg.hu/itthon/20131128_TEK_titkos_atadgyujtes#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2013_11_28
    mert………………….”.Magyarország jobban teljesít”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  27. Öreg Titán,
    Köszönöm. Nagyon érdekel, mi történt akkoriban. Nem hiszem, hogy a filmekből sok kiderül, talán tanúkat kellene felkutatni és beszéltetni.
    Látatlanban az a feltevésem, hogy a váltás időszakában sűrű, intenzív titkosszolgálati tevékenység folyt a hatalmi pozíciók megőrzéséért, ugyanakkor a vezető körök egymás ellen is küzdöttek.
    Skerült elkerülni az erőszakos megmozdulásokat, ami nem baj, sőt. De sikerült elkerülni a demokrata, állampolgári szerveződések kivirágzását is, ami viszont nagy baj, és ez a fő oka mostani helyzetünknek. A szolgálat mindenhova beépült, megakadályozta az akták nyilvánosságra hozását, lejáratta a valódi demokratákat, intrikált, hatalomhoz segítette az oligarchákat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  28. .
    .
    igen, így igaz!
    .
    GYŰLÖLÖM EZT A MAGÁT MAGYARNAK NEVEZŐ SÖPREDÉKET!!
    .
    undorodom az országtól, a benne élőktől, az egésztől.
    .
    minden idők legördögibb – orbánnal vetekedik a címért – a közéletben szereplő pondrója lázár jános a rothadék, belemondta ennek a fíreg csőcselék magát magyarnak nevező hordának, hogy:
    .
    mindenkit ellenőrizni, felügyelni, irányítani akarunk
    .
    s ez az idióta állat népség benyalta ezt szó, hang nélkül!
    .
    tele kéne kürtölni, s akciózni a világot, európát ennek a rohadék bandának, maffiának a rémtetteivel.
    szociális temetés, választójogi törvény, különös tekintettel a számtalanul gyártott műmagyarokra a rohadék románokra, illetve a született magyarokra, az állandó lakcímmel magyarországon élőkre,
    hogy egy országot, mely demokratikusnak hazudja magát a soha nem hazudó führer saját szája által,
    .
    SOHA NEM ÉRT MÉG AKKORA SZÉGYEN, HOGY EGY NYOLCVANON JÓVAL TÚLI IDŐS EMBERNEK POLITIKAI MENEKÜLTKÉNT ADJON EGY VALÓBAN DEMOKRATIKUS ORSZÁG MENEDÉKJOGOT, MERT MENEKÜLNIE KELL ONNAN!!!!!!!!!
    .
    annak a hülye mesterházynak, bajnainak ezzel kéne telepofáznia európát, a világot, s enm kevésbé ennek a szerencsétlen marha Gyurcsánynak is!!
    .
    évek óta ugatom – mint kutya a holdat, annyi eredménnyel – hogy mit, és miként kellene csinálni, s erre ki áll elő az általam évek óta pofázottakkal?
    na ki?
    hát a Bokros Lajos!
    na ennyit ezekről a nagy eszű barmokról ott az mszp, együtt, meg dk vezetőiről, tagjairól.
    .
    undorító fasiszta állatok által börtönné alakított koncentrációs táborrá vált ez a teknő itt Európa közepén..
    GYOMORFORGATÓ!!!
    .
    s közben még a kommunistáknál is milliószor rosszabb bolsevista, csekista állatok, kövér, orbán, s a többi éli világát!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  29. A feljelentést elítélők érdekesen gondolkodnak:
    http://nol.hu/belfold/a_jogvedok_strasbourgban_tamadjak_a_terrorelharitok_jogositvanyait_

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  30. Tisztelt Öregtitán és Girbegurba meg akt érdekel. Érdemes megnézni ezt http://film.indavideo.hu/video/f_az_ugynokok_a_paradicsomba_mennek filmet amig lehet.Nem csoda hogy a TV-k nem adták.Moziban is csak 2 hétig ment. Vajh miért.Egyébként ezen az oldalon van egy két érdekes film.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  31. Gyula Bognar, Jr.
    2013. november 28. csütörtök
    05:17

    Nem volt rá szükségük, hogy húsdarálót használjanak, nem is lehetett rá lehetőségük,mert az egész világ ránk figyelt! Bármilyen megtorlás zajlott 56-ban, még mindig nem halálgyárat működtettek, mint az idézett párt elődei Auswitczban! Elég szomorú, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt a Jobbik! Persze ez nem csupán a fiatalok bűne, hanem azé a politikai ” elité “, aki a rendszerváltás óta, tudatosan hamisítja a történelmet azáltal, hogy a következményekről beszél, de az azt kiváltó okokról, nem! Az ok az a fasizmus volt, amely majdnem elpusztította a világot, az ok az akkori magyar kormányok kiállása volt a fasiszták mellett, egy vesztett háborúban, a következmény meg a jaltai egyezmény, amely után a kommunisták kerültek hatalomra! A fiatalok agyában a különböző típusú diktatúrák folynak össze. A politika megbocsájthatatlan történelmi bűne, hogy ezt összemosta és a Jobbik virul! Az, hogy ide ez felkerülhetett, mint reklám, maga a szégyen! Felnőtt egy nemzedék, aki már csak játékfilmnek gondolja azokat az archív filmeket, amelyek csontvázak tömegét látta egymásra dobálva, és élőhalott csontvázakat lélegezve! Pusztulnia kell annak a politikának és annak a politikai garnitúrának, amely lehetőséget ad arra, hogy népszerűsíthessék magukat, hogy népszerűvé válhassanak, mert a meg nem hozott törvényekkel erre minden eszközük meg van!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  32. De igen: a fiatalok bűne, hogy nagyobbrészt jobbikos érzelműek. Ezt nevezik degeneratív genetikának.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  33. Cobold, ha ez degeneratív genetika, akkor nem a fiatalok bűne, hanem a genetikáé! A genetika, meg mi magunk vagyunk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  34. kedves öreg titán!
    a parancs az ezer százalékig igaz, nem irtam volna ha nem vagyok benne biztos!
    sok mindenben igazságod van, de most már megéltünk pár kormányt és azt is tudjuk, minden posztra lojális embereket tesznek.
    de legalább akkor éltünk, jó volt fiatalnak lenni, és szerettük az öreget valódi egyszerüsége, puritánsága miatt.
    mikor azt mondták neki, hogy Kádár elvtárs az emberek kivisznek cuccokat a gyárból, azt mondta az öreg, nem baj, nem viszik ki az országból!!
    én egyetlen dologért haragszom csak rá!
    nem kellett volna visszatartania azokat akik innen menni akartak, hanem letetetni velük a személyi igazolványt és utlevelet, oké most már kifele ebből az országból és mehetsz amerre látsz.
    de ezek itt lettek tartva, sokuk belépett a pártba is hogy lám milyen jógyerek lettem, és most leshetjük, hogy müveltek ezzel az országgal!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  35. Cobold 2013. november 29. péntek 18:39
    .
    Azok akik genetikailag degeneráltak – azok betegek.
    Azokat ápolni kell, mert nem gyógyíthatók.
    .
    A jobbikos torzulás: személyiségzavar. Én inkább infantilizmusnak nevezném, vagyis, amikor a személyiségfejlődés egy bizonyos intellektuális szinten megragad.
    .
    Társadalmi méretekben ezért, kizárólag a politika felelős.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  36. Gyerekek, volt egyszer egy OHRANA, egy KGB, egy Securitas, egy Gestapo, egy AVO,
    Ugye hallottatok róluk?
    Az RPG18-as 60 cm-es betonfalat üt át.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos