Ronai and Ronai
AMERIKAI

Fizetett csőcselék randalírozott 2006 őszén? 2013. november 20. szerda 10:51 Forrás: AN, atv.hu

  • Hozzászólások(63)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Fizetett csőcselék randalírozott 2006 őszén?

Budapest – Lapid Lajos, a budapesti rendőrfőkapitány volt közbiztonsági helyettesét tanúként hallgatta ki a bíróság. Az egykori rendőri vezető szerint pénzt kaptak a Kossuth téri tüntetők 2006-ban. A budapesti rendőrfőkapitány akkori helyettese úgy tudja, hogy az alaptarifa 5 ezer forint volt, korlátrázásért 10 ezer forint járt, a komolyabb rendbontók akár 100 ezer forintot is kaphattak.

Korábban is szállingóztak hírek azzal kapcsolatban, hogy 2006 őszén nem magától indult el a tömeg a TV székház felé, hogy megostromolja az intézményt. Többen Toroczkai Lászlót, a 64 Vármegye ifjúsági mozgalom vezetőjét tudták az események mögött, a Wikileaks által kiszivárogtatott hírek szerint viszont Orbán Viktor és a Fidesz is rárepült a “hugyos Forradalomra”.

Igaz, ők nem a TV székház ostromakor jeleskedtek, hanem az azt követő Kossuth téri események szervezésében vettek részt.

Lapid szerint a tévészékházat 2006 őszén megostromló tömeg a Parlamentet akarta elfoglalni. Mint mondta, felkészületlenül érte a rendőrséget a Kossuth téri tüntetés, és az MTV-székház ostroma is. A Kossuth téri tüntetést nem akarták feloszlatni, erre valószínűleg nem is lettek volna képesek.

Lapid szerint a tüntetők pénzt kaptak valakiktől. Bár ezt bizonyítani nem tudja, az akkoriban a tüntetéseket biztosító kollégáitól, és civilektől ezek az információk jutottak el hozzá. Azt mondta: egy tüntető 5000 forintot kapott. Ha a kordont is rázta, akkor 10 ezer volt a tarifa, a képeken látható kemény mag pedig 100 ezer forintot is kereshetett.

„Arról is információ volt, hogy Kanadából utalták a pénzt. Ugyanakkor sérelmeztem, hogy ezeket az információkat senki nem ellenőrizte, mert az volt a véleményem, hogy ha elzárják a pénzcsapot, akkor meg is szűnhettek volna az ilyenfajta cselekedetek”- idézte a bíró Lapid Lajos vallomását, aki szerint állítólag a Kossuth tér kiürítésekor egy páncélszekrényt is találtak a tüntetőknél, amiben több százezer forint volt.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (55 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +69 ( 83 szavazatból)
Fizetett csőcselék randalírozott 2006 őszén?, 4.6 out of 5 based on 55 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(63)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

63 Reader’s Comments

  1. T.Bumburi! Köszi, már képben vagyok.. Nem szeretnél velem, békamenetelni? Figyelj! Jövő év, Márc. 15-én , széles fejű gabiékkal menetelnénk. Fix: 5000, és közben , a Honfoglalást énekelnénk..( Székely zászlót én hozok) . De a rámás csizmát, neked kell állnod. Köszi mindent! Minden Jót!! Vicsi

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (34 szavazatból)
  2. Minden érintettől, elnézést kérek! Kissé be vagyok nyomva.(DE EZ NEM VÁLTOZTAT VÉLEMÉNYEMEN) UTÁLOM A fIDESZT, ÉS SLUSSZ!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (37 szavazatból)
  3. Szilvásy szerint a pénzjuttatás nem volt törvényellenes, a titkos szolgálatok nem voltak beépülve pártokba, nem foglalkoztak belpolitikával. orbánéknak meg ott volt az ud.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (7 szavazatból)
  4. Ha ez ebben a tempoban megy tovabb, vissza kell utalnom a lovet a fidesz szurke partkasszajaba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  5. A tatabányai ítélet, melyben a rendőrhöz egy palack víz hozzádobása 3 éves büntit jelent az elkövető nőnek, akkor a 2006-s “békés” rendőrverők, a gatyáját letoló idióta, a székházat békésen kirabolók vajon mit érdemelnek?!
    Tudom kárpótlást, mert ez a Kárpót-medence, de leginkább Birkaország!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +46 (52 szavazatból)
  6. http://www.youtube.com/watch?v=SQK66lJ1WBA

    55′56″
    Sváby András: Orbán úr ha Ön került volna olyan helyzetbe mint most Gyurcsány Ferenc ön lemondana?
    Orbán Viktor: Miután én nem kerületek olyan helyzetbe mint Gyurcsány Ferenc ezért a kérdés nem értelmes. SOSEM fogok ilyen helyzetbe kerülni.

    Nos, igen. Úgy vélem ebben nem téved. Gondolatkisérlet szintjén elmélyedtem a szövegben miután a hír kapcsán újranéztem a felvételt.
    Nem tudom a minielnök hasonló puccskisérlet esetén bele merne-e lövetni baloldali tüntetőkbe a Kossuth téren?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (26 szavazatból)
  7. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .
    rokakutya !
    .
    Ez a 2006-os bevágás bizony megrázó élmény, de minden pénzt megér. Köszönet érte !
    .
    Benne Orbanini, az aljas puccsista, aki még mindig képtelen beletörődni 2002-es de az azévi választási vereségébe végképp nem, a . f u t b a l l – h u l i g á n o k . n e v é b e n . egy órán keresztül indokolja, hogy miért kellett nekik felgyujtaniuk és összetörniük a várost, meg néhány rendőr lábát…
    Egy nyomasztóan aljas gazember… Igazi bűnöző alkat.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (30 szavazatból)
  8. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .
    A fotóról:
    .
    Még mindig jobb, mintha a lábánál felkötött fán lógó embrei holttestbe rúgna, ahogy az ‘56-os képeken is látható…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  9. Milyen ország az, ahol a főrendőröket rángatják bíróság elé, ez a vallomás nyilvánosságra kerül és a média kussol. A birka nép hallgat. Amikor egyre inkább be is bizonyosodik, h nem lelkes hazafiak őszinte felháborodása, hanem szisztematikusan előre felépített, megszervezett és támogatott puccskisérletet hajtott végre az ellenzék, fizetett csőcselékkel. Több polgári körös azzal hencegett, hogy nagy dolgok fognak történni szept.17-én! Aztán a bűnösök hatalomra kerülnek módszeres lejárató kampányuk után, a gyújtogatók kártérítést kapnak és jön a semmisségi törvény…….Politikusok, állami hivatalnokok meghurcolása, koncepciós perek. MLYEN ORSZÁG EZ? MILYEN NÉP EZ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +38 (40 szavazatból)
  10. Heltai Zsuzsanna
    Genetikusan alattvaló!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  11. Dr.Balázs József

    Kár, hogy a mai jogrendszerben a tanút nem lehet elmeorvosi szakértői vizsgálat alá vonni.Ezt azért fájlalom, mert láttam Komáromi Úr tanúvalomása alatti viselkedését.Szerintem több mint lesgyanús.
    A másik amiért klaviatúrát ragadtam, hogy megnézném a nagy demokráciákat, USA, Francia, Német Britt stb., hogy mit csinálnának, ha “békés tüntetők” mwgtámadnák egy központi (állami) hírközlési központot.
    Szerintem nem azt vizsgálnák, hogy hány garázdát vágtak szájba, lőttek meg gumilövedékkel, hanem azt, hogy miért nem zárták valamennyit börtönbe, hogy a kedvüket is elvegyék az ilyen rombolástól.
    Ez egyszerűen államellenes bűncselekmény volt, amit minden normális és demokratikus hatalom megbüntet. A diktatúra viszont megtorol, de üldözi a rendcsinálókat..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (23 szavazatból)
  12. A tatabányai ítélet a bizonyíték arra, hogy a 2006-s csőcselék mit érdemelt volna!
    -
    A 2006-s eseményekről ítélkező bírók most vajon mit ítéltek volna a tatabányai nő ügyében?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  13. Orbán nagyon ügyes!
    Talált a semmisségi törvényhez megfelelő embert Balsai személyében. A sunyi, alattomos rókát!Meg is kapta érte az alkotmánybírói széket, annak ellenére, hogy nem felelt meg a kritériumoknak!
    És mindezt megtárgyalták a parlament épületében az ellenzéki pártok jelenlétében…
    Mi kellene ahhoz, hogy ez a gerinctelen ellenzéki társaság egyszer, csak egyszer, demokrata módon viselkedjen? Már rég elfelejtettük volna Orbánt,és bandáját!
    Mondjuk akkor kellett volna felállniuk, és mindegyiknek elhagyni a parlamentet!
    De ez a hülye ellenzék még akkor is annak örült, hogy taposni tud Gyurcsányon! Aki akkor vétett a legnagyobbat, amikor nem követelte meg a rend helyreállítását, és a demokrácia védelmét!
    nem az azonosítószámmal kellett volna foglalkozni, hanem megkövetelni a rendőröktől azt,amiért vannak.
    .
    Elcseszett rendszerváltás, elcseszett demokrácia, elcseszett ellenzék, és elcseszett ország!!!
    Ebből már nem lehet felállni…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (26 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos